8
www.bekesvaros.hu ingyenes 2016. május XIX. évfolyam 4. szám Békés Város Önkormányzati Híradója Városházi krónika Megjelent dr. Seres István Békés két megszállása című könyve Ezúton hívjuk fel figyelmüket annak a hi- ánypótló könyvnek a megjelenésére, amely a Protestáns esték keretében került bemuta- tásra Békés két megszállása címmel. Dr. Se- res István szerzővel a Református Gyüleke- zeti Teremben megtartott könyvbemutatón Mucsi András presbiter beszélgetett. A könyv 500 példányban jelenik meg az Ünnepi Könyvhéten, június 6-11. között. Ezt követően a Békés Városi Jantyik Mátyás Múzeumban lehet majd megvásárolni. Emlékezzünk hőseinkre! – MEGHÍVÓ Békés Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt a Magyar Honvédelem Napján, 2016. május 21-én, szombaton 15 órára a felújított I. világháborús emlékmű újraavatására és azt követő programokra Program Helyszín: I. világháborús emlékmű (Békés, Széchenyi tér) 15.00 óra Szavalat Meister Éva színművésznő előadásában Köszöntőt mond: Izsó Gábor, Békés város polgármestere Avató beszédet mond: Dr. Négyesi Lajos alezredes, egyetemi adjunk- tus, a hadtudomány PhD doktora A felújított szobor leleplezése A szobor megszentelése, megáldása ökumenikus szertartás szerint Katonadal Hégely László előadásában A megemlékezők egy szál virággal fejezhetik ki tiszteletüket Közreműködik a Békés Városi iúsági Fúvószenekar Helyszín: Békés Városi Püski Sándor Könyvtár (Békés, Széchenyi tér 4.) 16.00 óra Trianoni harangok - Meister Éva Magyar Művészetért Díjas színmű- vésznő irodalmi műsora Csaták és hősök nyomában – Hadtörténelmi terepkutatások lehető- ségei és eredményei – Előadó: Dr. Négyesi Lajos alezredes, egyetemi adjunktus, a hadtudomány PhD doktora Tisztelettel várjuk az áldozatok hozzátartozóit és minden érdeklődőt! Az I. világháborús emlékműre felvésett áldozatok névsorát a 2-3. oldalon tekinthetik meg. Békést Tarhossal összekötő kerékpárútra pályázik Békés A Békés város és Tarhos község között megnövekedett kerékpáros forgalom, a te- lepülések közti külterületi munkahelyek elérése valamint a települések közti bizton- ságos közlekedés biztosítása miatt új kerék- párút megépítésére közel 400 millió forint összköltségben pályázatot nyújtott be Békés Város Önkormányzata. A két település önkormányzata konzorci- umban pályázik a Széchenyi 2020 program keretében a két település közötti kerékpárút kiépítésére. Sikeres pályázat esetén a 4238 jelű út mellett új, egyoldali, kétirányú kerékpárút létesülhet 6585 méter hosszúságban. Ameny- nyiben a projektet sikerül megvalósítani, úgy Békés megyében ezzel együtt több, mint 80 km folytatólagos kerékpárforgalmi hálózat lesz, és a települések között akadálymentesen és biztonságosan tudnak közlekedni a kerék- pározók. Pozitív elbírálás esetén 400 millió forint támogatást nyerne a konzorcium, amely nem igényel önerőt a települések önkormány- zata részéről.

Városházi krónika - Békés · 2020. 6. 14. · Városházi krónika 4. oldal 2016. május Hamarosan új tornaterem épülhet Békésen, ami a mindennapos test-nevelés órák

  • Upload
    others

  • View
    5

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Városházi krónika - Békés · 2020. 6. 14. · Városházi krónika 4. oldal 2016. május Hamarosan új tornaterem épülhet Békésen, ami a mindennapos test-nevelés órák

www.bekesvaros.hu ingyenes 2016. május XIX. évfolyam 4. szám

Békés Város Önkormányzati Híradója

Városházikrónika

Megjelent dr. Seres István Békés két megszállása című könyve

Ezúton hívjuk fel figyelmüket annak a hi-ánypótló könyvnek a megjelenésére, amely a Protestáns esték keretében került bemuta-tásra Békés két megszállása címmel. Dr. Se-res István szerzővel a Református Gyüleke-zeti Teremben megtartott könyvbemutatón Mucsi András presbiter beszélgetett.

A könyv 500 példányban jelenik meg az Ünnepi Könyvhéten, június 6-11. között. Ezt követően a Békés Városi Jantyik Mátyás Múzeumban lehet majd megvásárolni.

Emlékezzünk hőseinkre! – MEGHÍVÓ

Békés Város Önkormányzata

tisztelettel meghívja Önt a Magyar Honvédelem Napján,

2016. május 21-én, szombaton 15 órára a felújított I. világháborús emlékmű újraavatására és azt követő

programokraProgram

Helyszín: I. világháborús emlékmű (Békés, Széchenyi tér)15.00 óraSzavalat Meister Éva színművésznő előadásábanKöszöntőt mond: Izsó Gábor, Békés város polgármestereAvató beszédet mond: Dr. Négyesi Lajos alezredes, egyetemi adjunk-tus, a hadtudomány PhD doktoraA felújított szobor leleplezéseA szobor megszentelése, megáldása ökumenikus szertartás szerintKatonadal Hégely László előadásábanA megemlékezők egy szál virággal fejezhetik ki tiszteletüketKözreműködik a Békés Városi ifjúsági Fúvószenekar

Helyszín: Békés Városi Püski Sándor Könyvtár (Békés, Széchenyi tér 4.)16.00 óra Trianoni harangok - Meister Éva Magyar Művészetért Díjas színmű-vésznő irodalmi műsoraCsaták és hősök nyomában – Hadtörténelmi terepkutatások lehető-ségei és eredményei – Előadó: Dr. Négyesi Lajos alezredes, egyetemi adjunktus, a hadtudomány PhD doktora

Tisztelettel várjuk az áldozatok hozzátartozóit és minden érdeklődőt!Az I. világháborús emlékműre felvésett áldozatok névsorát a 2-3. oldalon tekinthetik meg.

Békést Tarhossal összekötő kerékpárútra

pályázik BékésA Békés város és Tarhos község között

megnövekedett kerékpáros forgalom, a te-lepülések közti külterületi munkahelyek elérése valamint a települések közti bizton-ságos közlekedés biztosítása miatt új kerék-párút megépítésére közel 400 millió forint összköltségben pályázatot nyújtott be Békés Város Önkormányzata.

A két település önkormányzata konzorci-umban pályázik a Széchenyi 2020 program keretében a két település közötti kerékpárút kiépítésére. Sikeres pályázat esetén a 4238 jelű út mellett új, egyoldali, kétirányú kerékpárút létesülhet 6585 méter hosszúságban. Ameny-nyiben a projektet sikerül megvalósítani, úgy Békés megyében ezzel együtt több, mint 80 km folytatólagos kerékpárforgalmi hálózat lesz, és a települések között akadálymentesen és biztonságosan tudnak közlekedni a kerék-pározók. Pozitív elbírálás esetén 400 millió forint támogatást nyerne a konzorcium, amely nem igényel önerőt a települések önkormány-zata részéről.

Page 2: Városházi krónika - Békés · 2020. 6. 14. · Városházi krónika 4. oldal 2016. május Hamarosan új tornaterem épülhet Békésen, ami a mindennapos test-nevelés órák

Városházikrónika

2. oldal 2016. május

Ágoston ÁdámAlmási JánosAlmási SándorAndor AndrásAndor ImreAndor IstvánAndor MátyásApponyi JánosArdeleán TódorBabály IstvánBagi AndrásBagi IstvánBaji IstvánBaji IstvánBalázs FerencBalázs GáborBalázs IstvánBalázs JánosBalázs MihályBalázs SándorBálint JózsefBálint GyörgyBálint GyörgyBally LászlóBalog MátyásG.Balog SándorBalogh GáborBalogh GáborBalogh GáborDr. Balogh ImreBalogh ImreBalogh ImreBalogh ImreBalogh IstvánBalogh LászlóBalogh LászlóBalogh SándorG.Balogh MihályV.Balogh LászlóBánfi MihályBányai ImreBányai SándorBarát János Barna MihályBékési GáborBékési ImreBékési KárolyBerczi GergelyBerczi IstvánBerczi JánosBerecz LászlóBereczki GáborBereczki IstvánBereczki LászlóBereczki MihályZ.Bereczki MihályBereczki PéterBertók LajosBertók PéterBessenyei IstvánBíró Albert

Bíró AndrásBíró GáborBíró IstvánBodocz MihályBodor MihályBokner GáborBondár GáborBondár GergelyBondár IstvánBondár JánosBondár MihályBondár PéterBorbély GézaBorbély JánosBorbély JánosBorbély JánosBorbély SándorBoros MihályBoross MátyásBöszörményi GézaBraun MártonBróda GáborBróda MihályBudai GáborBudai MihályBurik GézaCzinege JózsefCzira AndrásCzira FerencCzira GáborCzira JánosCzira LászlóCzövek AndrásCzövek JánosCzövek MátyásCsáki LajosCsanak GergelyCsanak MihályCsarnai AndrásCsarnai JánosCsarnai JánosCsarnai LajosCsarnai LászlóCsató ImreCsávás GáborCsávás LajosCsávás LászlóCsicsely GyörgyCsík IstvánCsikós MihályCsipke FerencCsökmei IstvánCsökmei JánosCsonka GergelyCsonka IstvánCsurka JánosDancs ImreDancs JózsefDancsovszki JánosDarányi SándorDaróczi András

Demkó JózsefDiószegi IstvánDobi GáborDobi MihályDohányos JánosDomokos ImreDomokos IstvánDomokos LászlóDomokos MihályDomokos SándorDúzs LajosDúzs MihályDurkó FerencDurkó FerencDurkó GáborDurkó GáborF. Durkó GáborDurkó IstvánEgeresi GáborEgeresi GáborEgeresi LajosEgeresi LászlóEgeresi MihályEgri JánosElek ImreElek IstvánErdei GáborErdei ImreErdei LászlóErdei MihályFábián GergelyFábián ImreFábián IstvánFábián LászlóFábián MihályFacker FerencFaragó AndrásFarkas GáborFarkas JánosFarkas JánosFehér JánosFekete JánosFekete MihályFekete MihályFekete SándorFerenczi IstvánFésüs MihályFodor JánosFodré GáborFöldesi JánosFöldesi SándorFüredi GáborFüredi JánosFüredi LászlóFüstös LajosFutaki IstvánFutaki KárolyGaál MihályGábor ImreGábor IstvánGábor Ferenc

Gál ImreGalambos MihályNagy Gáspár JánosGellén FerencGellén IstvánGoldstein SándorGombos IstvánGrünwald PálGulyás ImreGulyás LászlóGyaraki MihályGyarmati MátyásGyebnár FerencGyebnár LászlóGyenge LajosGyenge LászlóGyőrfi MihályGyőri GáborHagyó GáborHagyó JánosHajdú IstvánHajdú MihályHajnal FerencHajnal IstvánHajnal LajosHajnal LászlóHajnal MihályHáló FerencHanczár IstvánHanczár LajosHarmathy KárolyHarmati GáborHarmati MihályHegedűs IstvánHégely FerencHégely GáborHégely MihályHégely SándorHégely SándorHegyesi GergelyHegyesi JánosHegyesi SándorHegyesi SándorHelbert LajosHellenbach KárolyHencz Antal LajosHenszelmann ErvinHerpai FerencHévizi IstvánHévizi LajosHidvégi GáborHidvégi GáborHidvégi GáborHidvégi GergelyHidvégi ImreHidvégi ImreHidvégi IstvánHidvégi IstvánHidvégi LászlóHidvégi LászlóHidvégi Mihály

Hidvégi SándorHidvégi SándorHőgye AndrásHőgye MihályHőgye SámuelHorváth FerencHorváth GáborHorváth GáborHorváth JánosHorváth KárolyHorváth MihályHorváth MihályCs.Horváth FerencHuszti LászlóIllés GáborIlyés AndrásIlyés IstvánIlyés LászlóIlyés SándorIndi LajosJakucs MátyásJantyik JózsefJantyik MihályJantyik PálJenei JánosJenei LajosJenei SándorJoó FerencJoó IstvánJózsa JánosJuhász Szabó FerencM. Juhász ImreM. Juhász JánosJuhos ImreJurth KárolyKálmán JánosKárai SándorKarácsony JózsefKároly ÁbelKároly IstvánKárolyi FerencKárolyi ImreKárolyi JózsefKárolyi MihályKecskeméti GáborKecskeméti ImreKecskeméti MihályKelemen GézaKelemen JánosKelemen MihályKendrella LajosKépiró LajosKerekes LászlóKerepeczki MihályKertész GáborKertész JózsefKirály DávidKis DávidKis IstvánKis IstvánKis István

Kis IstvánKis JánosKis LászlóKis LászlóKis LászlóKis PéterKis PéterKis SándorKis SándorCs.Kis MihályD.Kis LajosD. Kis SándorM.Kis LászlóKlein ÁdámKocsor FerencKocsor GáborKocsor GergelyKocsor LászlóKocsor LászlóKocsor PéterKolompár IstvánKoloh MihályKomáromi IstvánKomlódi SándorKomoróczki MátyásKónya FerencKónya ImreKónya LajosKónya SándorKónya SándorKorcsok IllésKorcsok IllésKorcsok IstvánKorcsok JánosKorcsok MátyásKósa LászlóKovács BálintKovács FerencKovács GáborKovács GáborKovács GáborKovács IllésKovács ImreKovács ImreKovács IstvánKovács LászlóKovács MátyásKovács MihályKovács MihályKovács MihályKovács PéterB.Kovács MihályCs. Kovács MihályH.Kovács GáborH. Kovács PéterKozma ImreKozma ImreKöpe LászlóKöpe LászlóKöpe Mátyás

A hősök névsora az I. világháborús emlékművön

folytatás a 3. oldalon

Page 3: Városházi krónika - Békés · 2020. 6. 14. · Városházi krónika 4. oldal 2016. május Hamarosan új tornaterem épülhet Békésen, ami a mindennapos test-nevelés órák

Városházikrónika

2016. május 3. oldal

Környei Zoltán ÁrpádKörözsi GergelyKörözsi MátyásKrizsán JánosKrizsán LászlóKucsera VendelKulcsár IstvánKulcsár SándorKun IstvánKun JánosKürti GáborKurucz GáborKurucz MátyásKutyik GyörgyLadányi László ÁronLagzi JánosLájer PálLajtmann AndrásLakatos GyulaLászló JánosLévai GergelyLévai MihályLipcsei FerencLipcsei GáborLipcsei ImreLipcsei IstvánLipcsei MihályLipták IstvánLiszkai GáborLiszkai IstvánLiszkai IstvánLiszkai LajosLőrincz IstvánLukács IstvánMajláth IstvánMajor ErazmusMakra JánosMarkuj JózsefMarti MihályMartincsek SámuelMáthé GergelyMáthé SándorMayer GézaMéder LajosMedve MihályMedve MihályMegyeri AndrásMegyeri FerencMegyeri ImreMegyeri ImreMészáros GáborMészáros GáborMészáros IstvánMészáros LászlóMészáros SándorMihajló JánosMolnár GáborMolnár GergelyMolnár IstvánMolnár JánosMolnár LajosMolnár Mihály

Mucsi FerencMucsi GergelyMucsi LajosMucsi LászlóMucsi MihályMüller JánosNagy GáborNagy GáborNagy GáborNagy G. GáborNagy ImreNagy IstvánNagy IstvánNagy IstvánNagy Gáspár IstvánNagy JánosNagy JánosNagy KárolyNagy LajosNagy LászlóNagy LászlóNagy MihályNagy SándorNagy SándorNagy SándorApáti Nagy LászlóApáti Nagy SándorB. Nagy JánosB.Nagy LajosG. Nagy IstvánK.Nagy LászlóSajti Nagy MihályT.Nagy IstvánT. Nagy LászlóT. Nagy MihályNyárfádi AndrásNehéz SándorNémeti IstvánNyeste JánosNyeste MihályNyeste MihályOláh GáborOllári MihályOmiliák MihályOhanovits JenőŐri FerencPánczél JánosPankotai AndrásPanyi IstvánPap GáborPap IstvánPap MátyásPap Szűcs MihályPápay JózsefPardi IstvánPardi JánosParragh GyulaPásztor GyulaPásztor JánosPataki GáborPataki IstvánPataki Lajos

Pataki MihályPatka GáborPéter GáborPéter IstvánPető SándorPikó SándorPiros SándorPlichta GyörgyPocsai GáborPocsai JánosPocsai MátyásPocsai MihályPocsai MihályPolgár ImrePolgári ImrePősze JánosPősze MihályPribojszky JánosPüski FerencPüski GáborPüski GáborPüski ImrePüski JánosPüski JánosPüski LászlóPüski László Püski SándorPüski SándorRab MihályRabatin IstvánRácz JánosRácz MihályRemeczki GáborReszelő JózsefReszelő MihályReszelő PálSajgó MihálySalamon JózsefSalamon LajosSallai IstvánSas GáborSas ImreSas SándorSass SándorSchiffer SándorSchmidt JózsefSchupkégel MihálySeres GergelySeres IstvánSeres JánosSeres JánosSimon GáborSimon IstvánSomlyai GáborSomlyai ImreSomlyai LászlóSós GáborSós JánosSós MihálySurinás PálSuttyó SándorSzabados Albert

Szabados FerencSzabó FerencSzabó GáborSzabó GáborSzabó M. GáborSzabó GergelySzabó IstvánSzabó JánosSzabó LajosSzabó LajosSzabó LajosSzabó LászlóSzabó PálSzabó SándorB.Szabó ImreB.Szabó LászlóB.Szabó SámuelB.Szabó SándorCs.Szabó IstvánCs.Szabó JánosD.Szabó ImreG. Szabó SándorK.Szabó AndrásK.Szabó FerencK.Szabó GergelyK.Szabó ImreK. Szabó IstvánL.Szabó GáborL.Szabó MihályP.Szabó IstvánP. Szabó LajosP.Szabó MihályV. Szabó ImreV. Szabó LajosSzalkai FerencSzalkai GáborSzalkai IstvánSzalkai PéterSzalkai SándorSzalontai SándorSzántó Jakab JenőSzatmári GáborSzatmári IstvánSzász GáborSzász LajosSzász LajosSzász LászlóSzász PálSzász SándorSzegfű MátyásSzékely GáborSzekerczés IstvánSzekerczés SándorSzekeres GáborSzekeres ImreSzekeres SándorSzijgyártó IstvánSzikora AntalSzilágyi GyörgySzilágyi JánosSzilasi GergelySzivák Lajos

Szivák LajosSzívós AndrásSzívós FerencSzívós SándorSzöllősi GáborSzöllősi JánosSzöllősi LajosSzöllősi SándorSztana MihálySzűcs BélaSzűcs FerencSzűcs GáborSzűcs GáborSzűcs GáborSzűcs GáborSzűcs GergelySzűcs GergelySzűcs GergelySzűcs GergelySzűcs ImreSzűcs ImreSzűcs IstvánSzűcs IstvánSzűcs LajosSzűcs LászlóSzűcs LászlóSzűcs LászlóSzűcs MátyásSzűcs MihálySzűcs MihálySzűcs MihálySzűcs MihálySzűcs SándorSzudár FerencSzuróka KárolyTakács LászlóTakács LászlóTakács IstvánTakács MátyásTamás GyörgyTamás SándorTánczos AndrásTánczos SándorTar ImreTar IstvánTar LászlóTarkovács JánosTarkovács LajosTaró GáborTaró LászlóTéglás IstvánToldi IstvánToldi LászlóTomiskó VilmosTóth JánosTóth LajosTóth LajosD. Tóth MihályP. Tóth SándorTőke JánosTörök LászlóTury LászlóTyukodi Gábor

Tyukodi JánosTyukodi MihályUnterwéger JózsefÜveges JánosVachov PéterVáczi GáborVáczi IstvánVáczi SándorVágási JánosValach MátyásValach PálVáradi LajosVáradi LajosVarga AndrásVarga GáborVarga ImreVarga ImreVarga ImreVarga IstvánVarga IstvánVarga JánosVarga JánosVarga LajosVarga MihályVarga SándorB.Varga MihályCs.Varga GáborCs.Varga SándorD.Varga GergelyD. Varga IstvánV. Varga IstvánVári AntalVári IstvánVári IstvánVári LajosVári LászlóVas JánosB. Vas MihályVégh LajosVékony IstvánVeres GáborVeres LajosVeres LászlóVeres SándorCz.Veres IstvánT.Veres IstvánVertenyi IstvánVetési GáborVezsenyi IstvánVezsenyi MihályVíg GáborVincze GáborVincze GáborVincze GáborVincze GáborVirág IstvánVirág MátyásWitzig JózsefZagyva ImreZagyva SándorZima ImreZima Imre

folytatás a 2. oldalról

Page 4: Városházi krónika - Békés · 2020. 6. 14. · Városházi krónika 4. oldal 2016. május Hamarosan új tornaterem épülhet Békésen, ami a mindennapos test-nevelés órák

Városházikrónika

4. oldal 2016. május

Hamarosan új tornaterem épülhet Békésen, ami a mindennapos test-nevelés órák megtartását és a helyi kézilabda-utánpótlást is segíti majd — jelentette be a témával kapcsola-tos sajtótájékoztatóján Dankó Béla országgyűlési képviselő és Izsó Gá-bor polgármester. A várhatóan több százmilliós forintos beruházás hely-színéről egyelőre nem született dön-tés.

Polgár Zoltán, a Békési Kézilabda Kft. ügyvezetője a Békési Újságnak a közelmúltban adott interjújában el-mondta, a Magyar Kézilabda Szövet-ség egy új programot indított, amely-nek részeként három év alatt néhány sportarénát és hatvan munkacsarno-kot építenek az országban. A munka-csarnok — ilyen létesülne Békésen is — körülbelül 400-500 fő befogadásá-ra alkalmas szabványméretű csarnok. 

Izsó Gábor polgármester a sajtó-tájékoztatón elmondta, a beruházás tovább segítheti a sikeresen műkö-dő békési kézilabda-utánpótlást, és nagyban hozzájárulhat azoknak a fiataloknak a fejlődéséhez, akik a klub színeiben játszanak. Emellett a mindennapos testnevelés biztosí-tásában is kulcsszerepet tölthet be a létesítmény. Ehhez jelenleg egyálta-lán nem alkalmas az infrastruktúra, így a sportcsarnok a napközbeni órai foglalkozások számára is ideális hely-színként szolgálhat.

Mivel a tornatermek rendkívül zsú-foltak, a gyerekek gyakran a folyosó-kon tornáznak, ezért is lenne fontos a

beruházás az iskolai testnevelés szá-mára. Ezen felül a kézilabda mellett természetesen más sportágak képvi-selői is otthonra találhatnak az új lé-tesítményben. Akár a kispályás foci, kosárlabda, atlétika, asztalitenisz és egyéb sportágak számára is alkalmas lesz a csarnok.

A sajtótájékoztatón Dankó Béla, a térség országgyűlési képviselője a TAO, társasági adókedvezményekből megvalósult fejlesztések fontosságáról szólt. Mint kiemelte, a kézilabda aka-démiával a városnak erős kapcsolata van. Az új tornaterem a kézilabda-képzést, az iskolai testnevelés oktatást és a város polgárait egyaránt szolgálja majd. Városfejlesztési szempontból is lényeges az előrelépés.

Izsó Gábor arra hívta fel a figyel-met, hogy a kézilabda szövetség dön-tésében fontos szerepe volt a Békési Kézilabda Kft. utánpótlás nevelő és a Békés-Drén Kft. sportágat támogató munkájának. Lehetséges helyszínként több terület is felmerült. Elsőként a Fáy utca, ami azért lenne ideális, mert a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és a Szegedi Kis István Református Gim-názium közelében található.

A Fáy utcában élők eközben aláírás-gyűjtésbe kezdtek, hogy jelezzék, nem értenek egyet azzal, hogy az otthonaik közelében épüljön meg a létesítmény. Az íveket mintegy kétszázan szignóz-ták. Egyebek mellett kiemelték, hogy a rendezvények miatt az ingatlanok csendes, családias jellege megszűnne, az utca jelenlegi nyugodt atmoszférá-

ja szintén veszélybe kerülne, romlana az út minősége. A Fáy utcai ingatla-nokból való eddigi természet közeli, természetbarát kilátás gyakorlatilag teljesen megváltozna, jelentős zöld-övezet tűnne el.

Erre hívta fel a figyelmet a terüle-ten élők képviselője, Szabó Zoltán is a képviselő-testület legutóbbi ülésén. A vita egyébként abszolút kulturált keretek között zajlott, dr. Seres István javaslatára pedig hamarosan lakossá-gi fórumot is rendeznek a kérdésben. A grémium legutóbbi ülésén kiderült, hogy ha a Fáy utcára esik a választás, az ottani játszótér mindenképpen megmaradna, és az új tornateremben nem rendeznének hétvégi, esti prog-ramokat. Mindkét tényezőtől szintén tartanak az ott élők.

A Fáy utca mellett felmerült, hogy a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola kö-zelében telkeket kellene vásárolni, ezt a lehetőséget meg is fogják vizsgálni. A feltehetően magas árak szabhatnak gátat ennek a törekvésnek.

A Korona utca ugyancsak szóba ke-rült, mint kompromisszumos megol-dás. Ez a rész mintegy 6-8 percre esik az iskolától, ami nehezítené az órák megtartását. Újabb alternatívaként a sportpálya került be az előterjesztés-be, de ez gyakorlatilag a testnevelés órák megtartását teljesen kizárná.

Várhatóan hamarosan megszületik a döntés a beruházás nagyságáról, és ezt követően jelölik ki a pontos hely-színt egy széleskörű egyeztetést köve-tően.

Az iskolai testnevelést is segíti a fejlesztésÚj tornaterem épül hamarosan Békésen

Tisztelt Lakosok!A Belügyminisztérium tájékoztatása

szerint Magyarország Kormánya így településünk vezetése is, különösen nagy hangsúlyt fektet a parlagfű elle-ni védekezésre, a parlagfű fertőzött-ség visszaszorítására és a megelőzés-re. A parlagfű-mentesítési munkákat, a bevált gyakorlatnak megfelelően közfoglalkoztatási programok kere-

tén belül végezzük az önkormányzati területeken! A Földművelésügyi Mi-nisztérium Élelmiszerlánc-felügyele-ti Főosztály szakvéleménye szerint a 2016. évre javasolt kaszálási időpon-tok az alábbiak:

I. kaszálás: április 25-29.II. kaszálás: június 6-10.III. kaszálás: július 11-15.IV. kaszálás: augusztus 1-5.

Az előző évek tapasztalata alapján várhatóan augusztus 24-30. között te-tőzik a parlagfű pollenkoncentráció, ezért a megelőzést a javasolt időpon-tokban szükséges elvégezni.

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a fenti időszakokban fokozott figyelmet fordítsanak a környeze-tükben esetlegesen lévő parlagfű ir-tására!!!

Parlagfű-mentesítés

Page 5: Városházi krónika - Békés · 2020. 6. 14. · Városházi krónika 4. oldal 2016. május Hamarosan új tornaterem épülhet Békésen, ami a mindennapos test-nevelés órák

Városházikrónika

2016. május 5. oldal

Vegye igénybe az önkormányzat szálláslehetőségeit!

Dánfoki Vendégház Üdülő napközbeni használati díja: 5000 FtSzállásdíj: 2540 Ft/fő/éjszakaA térítési díjak a 27 % áfát tartalmazzák.Nem békési, 18 éven felüli személy esetében az idegenfor-galmi adó 200 Ft/fő/éj.

Fonyódi üdülőElőszezon (Június hónap): 18 éven aluliaknak: 1500 Ft/fő/éjFelnőtteknek: 2000 Ft/fő/éjFőszezon (Július, Augusztus hónap):18 éven aluliaknak: 1800 Ft/fő/éjFelnőtteknek: 2500 Ft/fő/éjA térítési díjak a 27 % áfát tartalmazzák. 18 éven felüli személy esetében az árak tartalmazzák a 360 Ft/fő/éj idegenforgalmi adót is.Bővebb információ Balázs Ildikótól kaphatnak telefonon (66/411-011/ 118 mellék), személyesen ügyfélfogadási idő-ben a Békési Polgármesteri Hivatal 42. irodájában.

VÁLLALKOZÓI ALAP – pályázati felhívás

Békés Város Önkormányzata pályázatot hirdet a 2016. évi költségvetésében tervezett VÁLLALKOZÓI ALAP felhasználására, egyéni vállalkozók, gazdasági társa-ságok, őstermelők részére.

A részletes pályázati kiírás letölthető a www.bekesvaros.hu honlapról (Hirdetmények, pályázatok), vagy átvehetők a Polgármesteri Hivatal titkárságán.

A pályázatok benyújtása személyesen vagy postai úton lehetséges Békés város polgármesterének címezve (5630 Békés, Petőfi u. 2.). A borítékon szíveskedjenek jól látha-tó módon feltüntetni: „Vállalkozói Alap pályázat”.

A pályázatok benyújtásának határideje:2016. június 10. 12.00 óra

Orbán Viktor miniszterelnök a tervvel kapcsolat-ban április 26-án, a békéscsabai városházán többek között beszélt arról is, hogy a Gyulát, Békéscsabát, Békést összekötő Élővíz-csatorna medrének ren-dezésével, kotrásával olyan ökoturisztikai „zöld folyosó” jön létre Közép-Békésben, mely páratlan szépségű természeti értékeivel újabb lehetőséget biztosít a három város turisztikai értékeinek növelésére.

A miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a kotrásra, mederrendezésre a kormány 2 milliárd forintot biz-tosít. A városok területén lévő további fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta, hogy ezeket az ötleteket is támogatásra érdemesnek tartja és kérte a települése-ket, hogy ezeket egy közös munkacsoport dolgozza ki részletesebben és tárja a kormány elé.

Az Élővíz-csatorna rendezésének ötletén már régóta dolgozik az Izsó Gábor polgármester vezette Közép-békési Centrum. A projekt átadására Orbán Viktor miniszterelnök részére április 26-án, a Modern Város-ok Program keretében került sor Békéscsabán.

A KBC vezetése és Békés városa ezúton szeretne köszönetet mondani Szarvas Péternek, Békéscsaba polgármesterének és Hanó Miklós alpolgármesternek, hogy felkarolva az ötletet egy zártkörű egyeztetésen a miniszterelnök elé tárták azt.

Békésen az alábbi beruházások valósulhatnak meg:- a Fáy utcai zöld terület rendezése, - a város területén lévő 2 db zsilip átépítésével a

hajózhatóság biztosítása,- a belvárosi szakaszon a partvonal rendezése, sétá-

nyok kialakítása 4,5 km hosszon,- a dánfoki szakaszon ökoturisztikai látogató- és

szálláshely kialakítása,

- az Erzsébet ligetben öblözet kialakításával szabadté-ri színpad létrehozása,

- minikikötők kialakítása a turisztikai látványossá-gok közelében,

- a Békési Uszoda Gyógy- és termálfürdő fejlesztésének befejezése.

ZÖLD FOLYOSÓ, AMI ÖSSZEKÖTMegújul az Ófehér-Körös medre és az Élővíz-csatorna környezete

Page 6: Városházi krónika - Békés · 2020. 6. 14. · Városházi krónika 4. oldal 2016. május Hamarosan új tornaterem épülhet Békésen, ami a mindennapos test-nevelés órák

Városházikrónika

6. oldal 2016. május

A helyi piac fejlesztése és bővítése a cél

Közel 250 millió forint összegű pályázattal célozta meg a város pi-acának modernizálását és hűtőház létesítését Békés. A település önkor-mányzata tervei között szerepel a je-lenlegi piacon többek között a fedett árusítóhelyek bővítése, a nyilvános WC felújítása és akadálymentesíté-se. Hűtőházat a város szélén alakíta-nának ki, ahova a termelők beszál-líthatnák a megtermelt zöldségeket, gyümölcsöket.

A békési helyi termékek piaci pozí-ciójának erősítése, a helyi termékek éves forgalmának növelése szerepel a legfontosabb céljaink között, ehhez kívánunk alapot teremteni a piac fej-lesztésével, a hűtőház létesítésével. Jelenleg a piac 10  000 négyzetméter alapterületen helyezkedik el, a meg-pályázott 250 millió forintból a piac modernizálására mintegy 100 millió forintot fordítaná az önkormányzat. A térburkolatot az egész területen kiépí-tenék, növelnék a fedett árusítóhelyek számát. A csapadékvíz elvezetését 80 méter hosszúságban tervezik, és a piac területét körülvevő kerítés felújítása is megvalósulna. Külön épületben kap-nának helyet a tej- és húsárusítók, va-lamint az árusok és a vásárlók részére két ivó kutat telepítenek és elektromos csatlakozási pontokat alakítanak ki.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív program keretében benyúj-tott sikeres pályázat esetén közel 130 millió forintból a hűtőház egy új csar-nokban kerülne kialakításra a város szélén található önkormányzati tulaj-donú területen. A hűtőház kialakításá-val a termelők olyan hűtőkapacitáshoz juthatnak hozzá, amely révén a szezo-non túl is meg tudják őrizni termékeik kiváló minőségét. A létesítmény lehe-tővé tenné a Startmunka Programban megtermelt javak hasznosítását is. 100 százalékos intenzitású pályázat révén a fejlesztés hozzájárulna a helyi terme-lők bevételeinek növekedéséhez.

Nem lesz ügyfélfogadás a Békési Polgármesteri Hivatalban

A Békési Polgármesteri Hivatal tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a képviselő-testület által elfogadott döntés alapján 2016-ban két alkalommal 2016. július 11. napjától 2016. július 22. napjáig valamint 2016. december 21. napjától 2016. december 30. napjáig igazgatási szünet lesz a Polgármesteri Hivatalban. Ebben az időszakban az általános ügyfélfogadási rend szünetel. Halaszthatatlan ügyekben (anyakönyvi ügyek, egyes hatósági ügyek) ezen időszak alatt is történik intézkedés. Kérjük a lakosság megértését.

Tárnok Lászlóné jegyző

Impresszum: Városházi krónika • Kiadja: Békés Város Önkormányzata • Cím: 5630 Békés, Petőfi u. 2. • Tel.: 66/411-011 • Internetcím: www.bekesvaros.hu • E-mail cím: [email protected] • Felelős szerkesztő: Izsó Gábor polgármester • Nyilvántartási szám: 75.998-1997 • Terjeszti:

Magyar Posta Zrt., Békés • Nyomtatás: Földesi Nyomda, Békés • HU ISSN 1419-7146

Page 7: Városházi krónika - Békés · 2020. 6. 14. · Városházi krónika 4. oldal 2016. május Hamarosan új tornaterem épülhet Békésen, ami a mindennapos test-nevelés órák

Városházikrónika

2016. május 7. oldal

Békés Város Önkormányzata nem-rég támogatási kérelmet nyújtott be több mint 154 millió forint összér-tékben Békés néhány területén a bel-víz veszélyeztetettség csökkentését, a környezeti állapot javítását elősegítő csapadékvíz-csatornák létesítésére.

A Széchenyi 2020 program kereté-ben benyújtott pályázattal figyelembe veszik a Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv alapelveit, cél a helyben keletkezett csapadék helyben tartása. A 100 szá-zalékos intenzitású pályázat az ön-

kormányzattól nem igényel önerőt, pozitív elbírálás esetén Dánfokon, a Keserű soron, a Dózsa György ut-cában, a Nevelő és Tárház utcákban mintegy 3837 folyóméter hosszúság-ban kerülne megépítésre a csatorna-hálózat. A szabályozott vízelvezetés-sel, szikkasztó rendszerű hálózattal és a lakosok szemléletformálásával igyekszünk megfelelni a Vízgyűj-tő-gazdálkodási Terv alapelveinek – hangsúlyozta Izsó Gábor polgármes-ter.

Háromszáz új munkahely jöhet

létre BékésenMunkaadó börtön épül

Munkahelyteremtést, beszállítást, a Tisza Kálmán Szakképző Iskola békési oktatási egységének új képzé-si formák lehetőségét, a fiataloknak új szakirányokat biztosíthat a na-pokban megszületett döntés, mellyel mintegy háromszáz új munkahely lé-tesülhet Békésen. Ötszáz fős börtön épül a városban.

A képviselő-testület még 2015 feb-ruárjában döntött arról, hogy a bel-várostól több kilométerre távol eső, ONCSA-i településrész és a vasút kö-zötti területet ajánlja fel a Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksá-ga részére börtön, illetve lakásépítési területnek. A Parancsnokság nemrég döntött arról, hogy Békésen ötszáz fős börtön épülhet. A tárgyalásokat már megkezdték, a képviselő-testület ál-tal felajánlott területet és a helyszínt a Parancsnokság a célra alkalmasnak találta.

A börtön megépítése és Békés vá-rosában való működtetése nem jár semmiféle kockázattal. dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere is megerősítette azt, hogy nem okoz közbiztonsági problémát a börtön egy városban, hiszen Gyulán is több mint száz éve üzemel a végrehajtási intézet. A mintegy hat hektár területen üze-mek is épülnek majd, ahol a fogva tar-tottakat foglalkoztatni fogják, segítve ezzel a társadalomba történő majdani visszailleszkedésüket.

A Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága előzetes tájékozta-tása szerint mintegy háromszáz fő szakember foglalkoztatására nyílik le-hetőség Békésről és környező telepü-léseiről. Ez nemcsak a Tisza Kálmán Szakképző Iskola számára jelenthet majd új képzési lehetőségek beindí-tását, hanem a börtönben dolgozó alkalmazottak családjainak letele-pedését, a fogyasztás növekedését is eredményezheti Békés városában.

Csapadékvíz-csatornák létesítésére pályázik Békés

• 10:30 Főzőhelyek elfoglalása• 11:00 Regisztráció, halosztás (Üdülőközpont, nagysátor)• 12:00 Főzés kezdete• 12:30-12:45 Hivatalos megnyitó• 15:00-től Zsűrizés folyamatosan• 15:30-tól Ételek leadása• 17:00 Főzőverseny vége• 18:00 Eredményhirdetés

Program, menetrend

Jelentkezés:2-4 fős csapatok számára

5000 Ft/csapat (5 kg halat tartalmaz)2000 Ft/csapat (nem tartalmaz halat)

• Halászlé (dunai, tiszai-körösi, bajai, stb.) kizárólag a helyben kapott halból készíthető• Egyéb hallé (vegyes halászlé, csorba, korhely, stb.)• Egyéb halétel (paprikás, pörkölt, füstölt hal, előételek, saláták, sült- rántott hal, stb.)• Egy nevező legfeljebb három halétellel nevezhet• Nevezési határidő: 2016. május 20.

Kategóriák, feltételek

12:30-13:30 - Over 3 zenekar

14:00-15:30 - Tomassy Party Band

16:00-17:00 - Jazz-Elek

17:30-19:00 Someblues (eredményhirdetés)

19:30-20:30 - Cassiopeia (rock slágerek)

21:00 - Tunyogi emlékzenekar

12:30-tól élőzenei koncertek!

AZ ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI ÉS A PONTSZÁMOK:• Helyszín, környezet (előkészületek, tisztaság, hulladék

gyűjtése, kezelése) 1–10 pont• Megfelelő megjelenés (előírások szerinti öltözet) 1–10 pont

• Az étel megjelenése, ezen belül szín 1–10 pont; küllem, állag 1–10 pont; illat 1–10 pont• Az étel íze, zamata 1–30 pont

• Hús íze, konzisztenciája 1–15 pont• Összbenyomás 1–25 pont

• Maximális pontszám 120 pontA pontozás végeredménye alapján kategóriánként arany,

ezüst és bronz minősítésű oklevél, az első három helyezet-teknek serleg, érem és oklevél, továbbá számos értékes

nyeremény illetve különdíj kerül kiosztásra.

INFO - NEVEZÉSI LAP

khesz.hu

töltsd leitt!

Page 8: Városházi krónika - Békés · 2020. 6. 14. · Városházi krónika 4. oldal 2016. május Hamarosan új tornaterem épülhet Békésen, ami a mindennapos test-nevelés órák

Városházikrónika

8. oldal 2016. május

A napokban értesült Békés Város Önkormányzata arról, hogy a több mint egy évvel ezelőtt felterjesztett Békés-tarhosi Énekiskola kulturális öröksége bekerült a Magyar Értéktár-ba. Izsó Gábor polgármester komoly eredményként könyveli el ezt a sikert, hiszen az 1946-ban létesült intézmény a fennállása idején számos neves zene-művészt adott nem csak hazánknak, hanem számos országnak is.

A Hungarikum Bizottság a napok-ban döntött arról, hogy a Békés-tarhosi Énekiskola is gyarapítsa az immár 135 értéket felsorakoztató Magyar Értéktá-rat. Az elmúlt egy évben igyekeztünk

minden erőfeszítést megtenni, hogy az országos hírű egykori Békés-tarhosi Énekiskolát Hungarikummá nyilvá-nítsák, hiszen 2007-ben már Magyar Örökség Díjjal ismerték el – tudtuk meg Izsó Gábor polgármestertől. A te-lepülésvezető elmondta, hogy a Békés-tarhosi Zenei Napok rendezvényso-rozata 1976 óta minden évben nyár elején kerül megrendezésre, idén a 40. alkalommal nagyszabású komolyzenei programmal készülnek a szervezők. A Zenepavilonban nyaranként kórusver-senyeket és hangversenyeket rendez-nek. Néhány évvel ezelőtt a GEMMA Cégcsoport megvásárolta az ingatlant,

A Magyar Értéktárba került a Békés-tarhosi Énekiskola

FESZTIVÁLII.

Helyszín: Békés-Dánfoki Üdülőközpont és Kishajó-Kikötő

2016. május 28., szombat

10:00–13:00Gyermek Horgász Verseny Nevezés előzetes regisztrációhoz kötött.További infó: [email protected]

tel.: +36 70 704-1065

11:00–18:00

II. Körös-völgyi Halászlé- és Halételkészítő VersenyInfók, előzetes regisztráció a www.khesz.hu oldalon

14:00„Együtt Könnyebb Futni” jótékonysági futás További infó: [email protected]

tel. : +36 30 239-8167)

11.00–17.00Tour de Tacx Multiplayer virtuális országúti kerékpár verseny I. További infó a www.feta.info.hu oldalon

A nagysátor színpadán folyamatosan élőzenei koncertek12:30–13:30 Over 3 zenekar14:00–15:30 Tomassy Party Band (pop és rock slágerek)16:00–17:00 Jazz-Elek17:30–19:00 Some blues 19:30–20:30 Cassiopeia (rock slágerek)21:00–22:30 Tunyogi Emlékzenekar

2016. május 29., vasárnap

9:00

V. Körös Kupa Sárkányhajó VersenyInfók, előzetes regisztráció a www.szazlabu.hu oldalon

11.00–17.00Tour de Tacx Multiplayer virtuális országúti kerékpárverseny II. További infó a www.feta.info.hu oldalon

14:00–21:00

Városi Gyermeknap– játékos ügyességi és sportvetélkedők helyi sport és civil

szervezetek közreműködésével, a végén a részt vevő gyerekeknek tombolasorsolás

– kézműves játszóház– kalandpark, kötélpálya– meglepetés gyermekműsor– amatőr művészeti csoportok bemutatkozása

a színpadon– Belencéres táncházTovábbi infó: www.bekesikultura.hu

[email protected] tel.: 06 66 411-142

A fesztiválrendezvény ingyenes! A helyszínen mindkét napon kirakodóvásár, hurka-kolbász, halászlé, frissen csapolt sör biztosítják az igazi majálisi hangulatot.

Szálláslehetőség helyben: Dánfoki Üdülőközpont +36 20 592-5636

INGYENES!

BÉKÉS-DÁNFOK

2016. május 28–29.

DÁNFOKIÜDÜLŐKÖZPONTwww.dan fok .hu

Békés Város Önkormányzata

Együtt Könnyebb Közhasznú Egyesület

Körösök Völgyéért Alapítvány

„egy táj, egy név,

közös kincsünk…”

és azóta is sokat fáradoznak az egykori énekiskola újjáélesztésén.

1946. szeptember 1-jén az akkor Békés-hez tartozó tarhosi Wenckheim kastély-ban a vallás és közoktatásügyi minisz-ter, Keresztúry Dezső határozata alapján megszervezték a Békési Országos Álla-mi Ének és Zenelíceum és Tanítóképző, és a vele kapcsolatos ének és zenei gya-korló általános iskolát. A Békés-Tarhosi Országos Ének és Szakirányú Líceum és Tanítóképző Intézet és a hozzá tartozó gyakorlóiskola hivatalos megnyitójára 1947. február 15-én került sor.

Az intézmény alapítója és igazgatója Gulyás György – akinek idén ünnepel-jük születésének 100. évfordulóját –, ké-sőbb, mint a Debreceni Kodály Kórus vezető karnagya lett ismertté. Alapvető célkitűzése volt a falvak tehetséges gyer-mekeinek zenei nevelése. Az ott tanítók hittel vallották, hogy az éneknek ereje van, akkor is továbbgörgeti az embert, amikor a láb már nem bírja „az erőlte-tett menetet”. Az iskola sajnálatos át-szervezési intézkedések következtében 1954-ben megszűnt. Rövid fennállása alatt országos hírre tett szert, növendé-kei közül sok zeneszerző, közművelődé-si szakember és ének-zene tanár került ki. Diákként találkozhatunk Kossuth-díjas zeneszerzőnk, Szokolay Sándor, Kossuth-díjas költőnk, Csukás István, és a szintén Kossuth-díjas csellóművész, Mező László nevével. Megtalálhatjuk Mező Imre Szabolcsi Bence-díjas ze-neszerző, Mező Judit népzenekutató, Bencze László fotóművész és Farkas Ilo-na (Mona néni, a szintén Kossuth-díjas Sebestyén Márta édesanyja) kézjegyét.

Kodály zenei programja Békés-tarhoson valósult meg a gyakorlatban először. Bár személyesen először csak 1950-ben látogatta meg az iskolát, ze-néje szinte anyanyelvvé vált. Kodály Zoltán szavait idézve: „A tarhosi iskola az egyetlen ez idő szerint, amely ének alapból indul ki, és ezzel a zenei művelt-séghez rendíthetetlen alapot ad. Ahol hangszerrel kezdődik és végződik a ne-velés, csak felületes ál-zenekultúrát ad-hatnak. Ebben látom Tarhos fontosságát és jövőjét.”