eromuegyesulet.files.wordpress.com€¦ · Web view44. 44. Kutatási jelentés. Családok társadalmi felzárkózása transznacionális akciókutatási együttműködésben. EFOP-5.2.2-17-2017-00020

KUTATÁSI JELENTÉS

CSALÁDOK TÁRSADALMI FELZÁRKÓZÁSA TRANSZNACIONÁLIS AKCIÓKUTATÁSI

EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN

EFOP-5.2.2-17-2017-00020ERŐMŰ KORTÁRS MŰVÉSZETI EGYESÜLET

2019. 04.30.

2

1. Bevezetés

Az Európai Unió közép-kelet-európai bővítése óta nem csökkennek, hanem inkább növekszenek az egyes országok közötti különbségek, és ezzel párhuzamosan az országokon belüli társadalmi feszültségek mutatói is romlanak. A legfontosabb mutató, ami leírja az országok jelenlegi helyzetét: a társadalmi kohézió érték, amelyet a társadalmi tőke mutatószámaként értelmezünk. A V4-országokat tradicionálisan alacsony társadalmi kohézió érték jellemzi, a Duna Stratégia Országaiban pedig egyértelműen a Duna folyás-iránya mentén a Fekete Erdőtől a Fekete Tengerig fokozatosan csökken a társadalmi kohézió.

De mi is pontosan a társadalmi kohézió illetve társadalmi tőke és miért fontos?

A társadalmi kohézió fogalma egyfajta metaforaként fogható fel annak jelölésére, hogy az önös érdekeiket amúgy követni szándékozó individuumokat mi teszi mégis közösségi, társas, társadalmi lénnyé. Szótári meghatározásában valamiféle összetartó erő, így társadalomtudományos alkalmazásában azt kellene meghatározni, mi a társadalomban ez a bizonyos összetartó erő.

Az úgynevezett folyamatközpontú elmélet szerint a társadalmi kohézió nem más, mint egy állandósult folyamat, amelynek során az emberek közösségben értékeket osztanak meg egymással és egyenlő feltételek mellett közösen próbálnak megfelelni a kihívásoknak. Azonban egy másik definíció szerint a társadalmi kohézió, tulajdonképpen a kapcsolatok „állama”, ahol a társadalom tagjai kiterjedt kapcsolatban vannak egymással, ami a bizalmon, a „hovatartozás” érzésén, illetve a részvételi akaraton alapul. Jól megfigyelhető, hogy mindkét megközelítésben a kohézió, egyfajta társadalmi/pszichológiai igény kielégítésére épül, ami abból fakad, hogy az ember közösségi lény.

Kutatási jelentésCsaládok társadalmi felzárkózása transznacionális akciókutatási együttműködésben

EFOP-5.2.2-17-2017-00020

3

A kezdeti szociológiai kutatásokat követően a közgazdaságtan fedezte fel magának a fogalmat és tette kézzelfoghatóvá. Ezen kutatások eredményeképpen bizonyítást nyert, hogy a társadalmi kohézió és a gazdasági teljesítőképesség kölcsönös függésben vannak egymással, melyet egy speciális körforgásként lehet elképzelni. (1. Ábra)

1. Ábra

A kohézió több együttműködést generál a gazdasági szereplők között, ami nagyobb gazdasági hasznot indukál, és ez végül növeli a kohézió mértékét. Ez a hagyományos Osberg-i körforgás, amit érdemes kiegészíteni az állam újraelosztó funkciójával, mint kohéziót növelő, vagy romboló tényezővel. Erre azért van szükség, mert az állam a jövedelem hatékony újraelosztásával a kohézió, olyan fontos vonatkozásaira lehet hatással, mint a munkanélküliség szintje, a szociális védőháló, az oktatás színvonala, a civil társadalom erőssége, vagy a jövedelem különbségek mértéke. Vagyis a kormányzat az egyes szakpolitikák révén képes lehet elősegíteni a társadalom egységesülését.

Norvégia esete számos tanulsággal szolgálhat. Egyértelműnek látszik, hogy tartós és stabil gazdasági növekedés a társadalmi kohézió bizonyos szintje nélkül nehezen megvalósítható. Esetleges jelleggel persze bekövetkezhetnek olyan fordulatok a világgazdaságban, melyek hozzájárulhatnak egy-egy ország gazdasági fejlődéséhez, de ha a társadalom szélsőségesen töredezett és/vagy atomizált, akkor a sikert valószínűleg átmenetinek tekinthetjük.

Tény, hogy a társadalmi kohézió fejlesztése hosszú távú befektetés, azonban haszna idővel minden állampolgár számára kézzelfoghatóvá válik. A volt szocialista országok többségében mégsem érzékelhető, hogy a politikai elit felismerte volna kohéziófejlesztés stratégiai jelentőségét, illetve a társadalom egészére gyakorolt jótékony hatását. Ennek legfőbb oka, hogy a politikai kultúrában nem alakult ki olyan


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

4

alapvető konszenzus a versengő pártok között, amire hosszú távú nemzetstratégiát lehetne építeni. A „nemzeti minimum” nélküli politikai „élet-halál harcban” pedig, a politikai haszon kitermelése egyelőre szinte abszolút elsőbbséget élvez a társadalmi tőkebefektetéssel szemben.

Tehát a politikai programokban a modern társadalmak működési zavarai miatt jelent meg a társadalmi kohézió kérdése. Az Európai Unióban megszülető kohéziós politikák is több okra vezethetők vissza. Egyrészt gazdasági konvergencia nehezen képzelhető el a társadalmi-politikai rendszerek jellegzetességeinek közelítése nélkül. A társadalmi összetartozás, e metaforikus erő gyengülése társadalmi konfliktusokhoz vezethet, mely az egész uniós integrációs folyamat és az uniós intézmények működésének zavartalanságát is veszélyeztetheti. Az egyenlőtlenségek növekedése, a társadalmi kirekesztés és diszkrimináció ilyen kockázatokat rejt magában. A társadalmi védelem megfelelő szintjének garantálása e veszélyek elhárításának egyik legfontosabb eszköze. (Tausz Katalin 2006)

A nemzetközi együttműködésre és tapasztalatszerzésre irányuló projektünk indokoltságát az a tény alapozza meg, hogy a kelet- közép-európai országokban jelentkező társadalmi kihívásokban sok a közös vonás, aminek oka a múlt közös elemeinek hatásában keresendő.

A társadalom fregmentáltsága tehát jóval a XX. század második felének eseményeit megelőzően is érzékelhetően jelen volt Magyarországon és a közép-kelet európai régióban egyaránt. Természetesen erre ráerősített a második világháború után létrehozott totaliter rendszerek. Az autoriter jellegű diktatúra felszámolta a társadalom autonóm intézményeit, az önszerveződéseket erőteljesen korlátozta, elősegítve a közösségek további atomizálódását. Ráadásul a rendkívül kiterjedt és paternalista állam lehetőséget adott az állampolgárok számára különalkuk megkötésére („kiskapuk”), így az egyén egyre inkább az államhoz kezdett el kötődni és nem saját természetes környezetéhez. Ebből kifolyólag a hagyományos közösségi kötelékek is bomlásnak indultak.

A rendszerváltást követően, a liberális demokrácia keretein belül a kormányoknak meg volt a lehetőségük, hogy javíthassanak a negatív tendenciákon. Természetesen óriási és rendkívül időigényes feladat több évtizedes társadalmi beidegződéseket megváltoztatni, de következetes nemzetstratégiával nem lett volna lehetetlen vállalkozás.

A társadalmi felzárkózással kapcsolatos problémák közös kutatása és a szakpolitikai intézkedésekkel kapcsolatos tapasztalatok határokon átnyúló megosztása jelentősen hozzájárulhat a szakpolitikai tervezés és végrehajtás minőségének emeléséhez, és a kihívások hatékonyabb kezeléséhez a projekt célterületébe vont országokban (Magyarország, Szlovákia).

A társadalmi kohézió hiánya, illetve alacsony volta, a magyar társadalom jellemző – életkori, etnikai, területi, stb. – vetületeiben tapasztalható dezintegrációs, szegregációs folyamatok egyben a gazdasági fejlődés akadályai is.


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

5

„A kohézió egyik jele (mérőszáma), hogy a társadalom tagjai mennyire fogadják el az adott országon belüli jövedelemegyenlőtlenségeket. Ebben a tekintetben az európai országok között nagyon nagyok a különbségek (Medgyesi, Keller, Tóth, 2009). Az egyenlőtlenségek nagyságával frusztráltak aránya többnyire az új tagországokban másutt is magas, de Magyarország ebből a szempontból kiugrónak számít. Nálunk az egyenlőtlenségaverzió nagyon magas, az egyik legmagasabb az Európai Unió országai között. Hosszú távú idősorokban láthatjuk, hogy Magyarországon az egyenlőtlenségekkel kapcsolatos frusztráció magas volt a ’90-es évek folyamán is, de ez tovább emelkedett (már amennyire ez lehetséges volt, hiszen ma már csaknem mindenki ebbe a kategóriába tartozik), miközben az egymás iránti bizalom és a jogrendbe vetett bizalom egyaránt jelentősen csökkent.

Ebben a környezetben nem is meglepő, hogy a paternalizmus – amelyre Kornai János már a ’80-as években felhívta a figyelmet Hiány című munkájában (Kornai, 1980) – továbbra is fennmarad; és az a fajta elvárás és elköteleződés mennyire erős nálunk, amely szerint a kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy a vagyoni helyzet igazságosabban legyen elosztva (Tóth, 2010b). Nagyon erős nálunk annak az állításnak az elfogadottsága is, amely szerint Magyarországon csak mások kárán lehet meggazdagodni. Ez egyáltalán nem jó hír sem általában a kapitalizmus szempontjából, sem általában a gazdasági szereplők együttműködése szempontjából. Ha ez az alapállás, akkor lényegesen drágább a társadalom és a gazdaság működése a bizalomhiány és a gazdasági szereplők közötti kooperáció hiány miatt. A különböző korábbi vizsgálatok jól mutatták, hogy Magyarország – ezen felül, illetve ezzel összefüggésben – elég súlyos kohéziós zavarokkal küszködik (Tóth, 2010b). Az Eurobarometer két éve készített vizsgálata szerint Európában a magyar lakosság körében a legnagyobb azok aránya, akik szerint a gazdagok és szegények, vezetők és munkások, különböző etikai csoportok, idősek és fiatalok között – tehát bármely dimenzióban – nagyon nagyok a feszültségek.” (Tóth István György: Jövedelemeloszlás, társadalmi kohézió és értékszerkezet 2011)

Éppen ezért kiemelten fontos, hogy ezeket a negatív folyamatokat fékezzük, megállítsuk, és lehetőség szerint megfordítsuk.

Jelenleg nem rendelkezünk a legkritikusabb problémákat illető intézkedésekből összeálló, rendszerszerű megoldásokkal, nem hasznosulnak kellően a programok tapasztalatai, az indított programok fenntarthatósága pedig nem kellően biztosított.

Az egyes problématerületeken született intézkedések, programok nem állnak össze egységes beavatkozásokká. Nem rendelkezünk az átfogó programokhoz nélkülözhetetlen problémaorientált tervezési és értékelési rendszerekkel. Az elmúlt évek végrehajtási tapasztalatai, vizsgálati eredményei egyértelműen mutatják, hogy a stratégiák sikeressége legfőképp az összehangolt, ágazatokon átívelő cselekvési terveken, programokon áll vagy bukik.


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

6

Ugyanakkor fontos szem előtt tartani néhány dolgot:

„A szociális munka nem képes mindent megoldani, nem lehet mindenhatónak tekinteni és az illúziók keresésére és kergetésére használni. Ahogyan más ágazatok szakembere, úgy a szociális munkás sem omnipotens. Nem hihetünk az egyedüli, üdvözítő módszer megtalálásában sem, mert ilyen, mindenre választ adó út és mód egyszerűen nincs. Gond van a recept-abszolutizálással is. A receptekkel ugyanis csak félresodorhatjuk a szociális munka folyamatában érvényesülhető és érvényesíthető fontos értékeket, mint például az együtt gondolkodást, a team-munkát, az együtt működést stb. A sokszor tapasztalható szakmai eszköztelenség nem oldható fel receptek (át)adásával, másolásával és terjesztésével. Kérdés tehát: hogyan került a szociális munka fogalom használatába az IP, mit jelent voltaképpen, mire használható, s jelenthet-e távlatosan egyfajta fejlődési irányt, stratégiát és értéket a szociális munkában.

Mi hozza az IP-t a szociális szakma érdeklődésének fókuszába?

Az igen sajátos professzionalizálódás útját járó hazai szociális munka és szakma 20 éve ellentmondásos helyzetben működik, jelentős megkésettséggel fejlődik és az igen komoly szakmai erőfeszítések ellenére súlyos problémákkal küszködik. Annak idején a szakma a jóléti állam szociálpolitikájának értékeiből levezetett szociális munka szellemisége szerint próbált felállni és próbálta megtenni első lépéseit. Mindeközben már az első évektől kezdődően, és az idő múlásával pedig egyre erőteljesebben érzékelhetővé vált a neoliberális, neokonzervatív szellemiséget megtestesítő, a piac és verseny prioritását kifejező, a jóléti állammal szembeni paradigma és kritika is. Azaz, hogy a szociális ellátások úgymond korlátozzák a piac működését, a versenyképességet, és így a gazdaság nem tud hatékonyan reagálni a globalizáció újabb és újabb kihívásaira, a nemzetközi pénzügyi-gazdasági válságra, következésképp a társadalmi haladás általában is csorbát szenved. Mindennek a szociális munkára vonatkozó megakasztó, visszahúzó hatása a korábbi két évtizedben és jelenleg is jól érzékelhető (Pataki 2009).

1. A jelenségek mögött folyamatosan ott húzódtak és húzódnak a szociális munka mibenlétére, lényegére vonatkozó viták, eszmecserék, sőt újabban – érthető módon – megjelenik a szociális munka újradefiniálásának igénye is. A szociális munka társadalmi mandátumának, funkciójának lényege (más kifejezésével: hogy mit rendel meg a társadalom a szociális munkától), hogy megelőzze, enyhítse, megakadályozza a nélkülözést és a szenvedést. Közvetlen és közvetett módon segítsen az időlegesen, vagy tartósan a társadalom perifériájára szorulókon, továbbá segítse elő az elnyomott helyzetben lévők felszabadítását és a veszteséget elszenvedők autonómiájának, kompetenciáinak-képességeinek visszaszerzését, a társadalomba való visszailleszkedésüket (Németh 2004). Egyre erőteljesebben érzékelhető ezzel párhuzamosan egy másik nézet terjedése is, miszerint a szociális munka funkciója nem egyéb, mint a „közös” társadalmi (főleg a középosztálybeli) normák betartatása a társadalom peremén élőkkel, azaz vulgárisan fogalmazva a „nemszeretem emberek” kontrollja és regulázása, az állami,


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

7

önkormányzati, hivatali, bürokratikus eszközök által. Az utóbbi szemlélet a jóléti állam kritikája és a gazdasági válság erősödésével egyenes arányban nő.

Fentieket alapul véve nem felesleges idézni az International Federation of Social Work (a Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége) hosszú évek (2001–04) munkája során, konszenzussal meghatározott szociális munka definícióját.

„A professzionális szociális munka elősegíti a társadalmi változásokat, a problémamegoldásokat az emberi kapcsolatokban, valamint segíti az »empowerment«-et; az emberi képességek felszabadítását és az emberek felhatalmazását arra, hogy cselekedjenek jólétük fokozása érdekében. Az emberi viselkedésről és a társadalmi rendszerekről szóló elméletek felhasználásával a szociális munka azokon a pontokon avatkozik be, ahol az emberek egymással és társadalmi környezetükkel kerülnek kapcsolatba. Az emberi jogok és a szociális igazságosság alapvető fontosságúak a szociális munkában.” (Global Standards for Social Work Education and Training, Sewpaul – Jones 2004, p. 494., A szociális munkás-képzés globális alapelvei 2006, 5.)

A definíció még a világválság előtt, de a már igen erősen ható globalizációs folyamatok időszakában született meg. A szakmafejlesztés elvárásait és irányelveit megcélzó megközelítés többek között arra irányítja a figyelmet, hogy a szociális és társadalmi problémák nem ismernek országhatárokat, a világ bármely kontinensén, pontján hasonlóan vagy azonosan – globálisan – jelennek meg. Következésképp a szociális munkásoknak is a szakma nemzetközi – globális – tapasztalatainak figyelembevételével lehet megoldásokat és megfelelő válaszokat adni az adott, konkrét esetekre, lokálisan vagy éppen társadalmi szinten.

2. Hazánkban a szociális ellátásban dolgozók nagyon jól tudják, hogy a közvetlen kliens kapcsolatokban a szociális munkások döntően egyedi esetekkel dolgoznak. Az esetmunkában alkalmazott problémamegoldó vagy rendszerszemléletű modell – a segítő folyamatok struktúrája – korábban biztos keretnek bizonyult, idővel viszont, egyebek között a miatt, mert egy-egy kollégának a legtöbbször lényegesen az erején felül kellett teljesítenie, e biztos keretnek tartott eljárások sem elegendők és megfelelők. A társadalmi szolidaritást manifesztáló közösségi szociális munka-akciók közismerten ritkák és hatástalanabbak. Az ellentmondásos fejlődés indikátoraiként értelmezhetők a szakmaetikai normák felpuhulása, a szociális munka legtipikusabb értékdilemmáinak (beavatkozás, érdemesség, kontroll-autonómia, lojalitás stb.) zavarai (ld. a rászorultság elv, az „Út a munkába” című program és a krízisalap bevezetése körüli vitákat). A sokszor csupán krízisellátó esetvitelt folytató szociális szakemberek jó része ma már nap mint nap szembesül egy-egy család elszegényedésével, krízishelyzetével, az egzisztenciák, a munkahely, a lakások elvesztésével és következésképp a mélyszegénységből való kitörésnek esélytelenségével. Ezzel egy időben pedig a médiában a mindennapra eső, az emberi tragédiákat szenzációvá degradáló és csupán a nézettségimutatókat erősítő politikájával és szemlélettel. A rendkívül bonyolult hátterű, tragikus sorsok,


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

8

esetek – így a szociális munka – láthatóan szétfeszítik az egy-szakmás, vagy egy-intézményes (szolgáltatás) problémakezelést. A fent körvonalazott helyzetet nehezíti a szociális szakemberek identitásának fejlődését, a komplex szemlélet és az együtt működés kialakulását, szűkíti a szakemberek eszköztárát, és terminológiai pongyolaság, szégyenlősség és zavar tapasztalható a szociális szakemberek és a szakmai fogalmak használatában is. Csak néhány példa: Ugyan a felsőfokú szociális képzés manifesztáltan szociális szakembereket képez, de az ellátórendszer intézményeiben felsőfokú végzettséggel alkalmazottakat, főleg a jogszabályi környezet (1/2000. [I. 7.] SzCsM és 15/1998. [IV. 30.] NM rendeletek) elégtelen volta miatt a szakmai terminológia nem nevezi szociális munkásoknak, hanem tanácsadóknak, családgondozóknak (s ha külön tanfolyamot elvégeznek, akkor adósságkezelőnek, munkavállalási tanácsadónak), vagy alacsonyküszöbű ellátási koordinátornak, terápiás-, mentálhigiénés munkatársnak, vagy foglalkozás-szervezőnek, a szociálpedagógust szabadidő szervezőnek vagy fejlesztő pedagógusnak. Szinte mindegy, hogy minek, a lényeg, hogy nem szociális munkásnak (Budai 2005, Szabó 2005).

Hasonló a helyzet a „másik oldalon” is. Az 1990-es években a kliens kifejezés viszonylag általánosan elterjedt, de nem tudott elterjedni az ennél lényegesen szerencsésebb – a brit gyakorlatban általánosan alkalmazott és az ő szükségleteit kielégítő, jogait, méltóságát egyértelműen kifejező, megerősítő (vö.: empowerment) –, a szolgáltatást felhasználó/használó (user) elnevezés. Újabban rohamosan terjed a rászorult, az érintett , az ellátott , a gondozott , a címzett , a problémával terhelt, sőt a (bugyuta és végképp értelmezhetetlen) „visszagondozott ” kifejezés. Nagy kérdés, hogy miképpen látnánk, éreznénk önmagunkat, ha címzettnek, terheltnek, visszagondozottnak neveznének bennünket. A szakma nemzetközi gyakorlatából átvett „szerződés” (contract) fogalom helyett – amely alapvetően a szociális munkás és a szolgáltatást használó partneri együtt - működését célozza – nálunk a gondozási-nevelési terv válik elterjedtté, amely inkább a szankcionálást, az egyenirányítást, az autoritást, vagy a kliens teljes tehetetlenségét (és ezért a fejre állított logika alapján kell gondozni!) fejezi ki. (Megjegyzendő: a korszerű pedagógia sem tekinti a gyerekeket passzív, tehetetlen, csak gondozásra szoruló lényeknek.) Az egész kérdés Heller Ágnes gondolatmenetéhez kapcsolódóan azért is fontos, mert az adott nyelv- (fogalom-) használat a nyelvhasználók gondolkodását tükrözi, s ha a nyelvhasználat megváltozik – jelen esetben silányodik –, akkor előbb-utóbb azt a gondolkodásmód is követi.

3. Fentiekhez hasonló problémákat lehet megállapítani a magyarországi szociális szolgáltatások fejlődésének, intézményesülésének vizsgálatakor is. A hazai szolgáltató-ellátó rendszer egésze régóta szakmai kritika tárgya. Bugarszky (2004) például az intézményrendszer és különösképpen a gyermekjóléti szolgálatok fejlődésének hiányosságait, ennek okait taglalja a vonatkozó jogszabályok hátterében. Galkovic (2007) is a gyermekjóléti terület fejlesztésének sajátosságaira, így a megfelelő szemléleti alap szükségességére, a pozitív makro- és mikro- szintű kapcsolatrendszerre, a segítő identitás és a kontroll funkció újra és újra gondolására hívja fel többek között a figyelmet. Sokszor kérdés, miként minősíthető a koncepciózusságot, a tervszerűséget és az eredményességet kevésbé, de az esetleges működést, ad-hoc


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

9

„fejlesztést” erősebben magán viselő szociális ellátó (intézmény) rendszer és az ott dolgozók tevékenysége. A diszfunkciókkal és zavarokkal nap mint nap találkozunk, hiszen a szolgáltatások köztudott an költségesen és bürokratikusan működnek. A túlzott an címkéző, ítélkező(vádló)-kényszerítő-szankcionáló-követelőző-gondozói, a bűntető, vagy a paternalisztikus attitűd hatásai egyértelműek: nem végeznek megfelelő szükséglet-felmérést, nincs problémakezelés és -megoldás, másrészt gyakran nem kívánt függőségbe viszik a szolgáltatások felhasználóit, nem fejlesztenek és nem integrálnak, összességében nem segítenek. Sokszor nem érik el a legrászorultabbakat, nincs vagy korlátozott a hátrányos helyzetű, legszegényebb településeken és térségekben az intézményi kiépítettség, és nincsenek jelen diplomás szociális munkás végzettségűek sem (mert a falu- és tanyagondnok képesítése, a mentor pedig tevékenységének alaplényege miatt nem az). Sokszor nincs kongruencia a szociális intézmények deklarált célja és ott folyó mindennapi szakmai tevékenység között. Nem általánosan felismert szükséglet a szolgáltatások között i kapcsolat, a különböző szakmák képviselőinek közös tevékenysége. A koordinálatlanságra, az együtt működés nehézségeire mutató kérdések jelen vannak persze más humán (például oktatási, foglalkoztatási, egészségügyi) ágazatokban is.

A helyzet a különböző szolgáltatások eredményességét, hatásosságát illetően szinte azonos, ami persze nem adhat felmentéseket a szociális ágazat művelői számára (Budai 2008/b). Milyen szociális szolgáltatásokra van tehát szükség a globális válság időszakában, az úgynevezett esélyteremtő, aktivizáló állam keretei között? Milyen módokon kellene a szociális intézményeket, szolgáltatásokat modernizálni és a szociális munka gyakorlatát fejleszteni? Másféle és újabb stratégiákra van szükség: hosszú távú célokra, egyértelmű perspektívákra, komplex szolgáltatásokra, holisztikus megközelítésre, gazdaságos működésre, kielégítő egyensúlyok megteremtésére, elérésére, valós eredményekre stb. A szolgáltatások legyenek gazdaságosak, értékesek, hatékonyak, az elvárható célokra és kimenetekre fókuszáljanak, a szolgáltatásokat felhasználók kapjanak nagyobb szerepet saját sorsuk jobbá tételében, növeljük érdekérvényesítési esélyeiket a problémamegoldás folyamatában, legyenek átláthatóak és mérhetőek a szociális beavatkozások (Kozma 2007, Krémer 2008, Pataki 2008).

A szociális szakmán belüli és a humán szakmák közötti komoly összefogásokra, integrációkra, együtt működésekre van szükség, mert éppen az ember és társadalmi környezete között i kölcsönhatás veszíthető el, így a szociális munka holisztikus szemlélete, lényege is, ha az embert és környezetét nem a maga totalitásában, komplexségében értelmezik, elemzik és kezelik. „Ha a világot folyamatosan csak részeiben látjuk, ha csak jelenlegi intézményünkből, csak két szemünkkel lehatárolt perspektíván keresztül vizsgálódunk, és ha valamennyien csak e lehatárolt élettapasztalattal és a kérdések lehatárolt megértésével rendelkezünk, akkor csak rontani fogunk a szolgáltatás egészén…” (Laming 1995, idézi Hume – Sharples 1995, p. 155.). „A szociális munka eleve egy integráló szakma, társadalmi megrendelésként értelmezi a valóságot, s adekvát választ dolgoz ki annak kezelésére” – írja Hegyesi (1997, 145–146). Bányai (2003) kiemeli, hogy a hazai gyermekjóléti szolgálatoknak például jó esélye lenne arra, hogy egy-egy


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

10

magasabb igényű szolgáltatás esetén ők maguk töltsék be a szolgáltatási koordinátor (esetmenedzser) szerepét. Krémer (2008) is kifejezetten a szolgáltatási integrációban látja az egyik kiindulópontot, vagyis abban, hogy a bonyolult helyzetek javításához túl kell lépni a szakmai-ágazati határokon. Másfelől biztos szakmai tudáson (bizonyítékokon) alapuló (evidence-based) gyakorlatra van szükség. A szociális szakembereknek alapvetően változtatni kell attitűdjeiken, szerepeiken és tevékenységük módján. Ugyanakkor a szociális munkát folytatók érzik és tudják, hogy a különböző szakmák képviselőivel való közös tevékenységre nincsenek megfelelően felkészülve, nincsenek rá eszközük, módszerük (Budai 2008/a).” (Budai: Az interprofesszionális együttműködés és a szociális munka; Esély 2009/5; 83-88.)

2. A kutatás háttere

A kutatási feladat az EFOP-5.2.2.-17-2017-000020 azonosítószámú, Családok társadalmi felzárkózása transznacionális akciókutatási együttműködésben című projekt keretében valósult meg. A projekt fókusza egy Komplex esélyteremtő társadalmi felzárkózási modell kidolgozása és kipróbálása, és az elért eredmények terjesztése. Az elnevezés egy olyan együttműködési módszertan kidolgozását takarja, melyet akciókutatási keretben folytatott közös alkotómunka során hoznak létre a projektben együttműködő szakértők.

A projekt gazda az alábbiakban határozta meg a projekt – és egyben az akciókutatás céljait:

Stratégiai cél – Akciókutató Metamódszertan Fejlesztő Program kialakításaA projektet kezdeményező szakértők hosszú távú célja, ha úgy tetszik víziója, hogy a folyamat során kidolgozott metamódszertan elterjesztése és széles körű alkalmazása segít a családok, mint a társadalmi védőháló legelemibb alkotóelemének támogatásán keresztül, a társadalom gazdasági stabilitásának, valamint jó fizikai és mentális állapotának megerősítésében.

Az ilyen módon megfogalmazott stratégiai cél a szakértők hosszú távú – tehát nem a projekt ideje alatt megvalósítani tervezett – célkitűzése. A vízió megfogalmazása a projekt gazda szempontjából a partnerek hosszú távú elköteleződésének és az együttműködési irány meghatározásának eszköze. Ez az a cél, amire az akciókutatás reflexiós szakaszaiban újra és újra visszacsatolnak.


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

11

A projekt fő célja – Komplex esélyteremtő társadalmi felzárkózási modell kidolgozásaA projekt gazda és az együttműködő partnerek a teljes projekt lebonyolítása során azt a célt tűzték ki, hogy a bevont szakértőkkel közösen, akciókutatás keretében megalkotják a fent leírt stratégiai célnak megfelelő módszertani leírást. Kidolgozzák a módszertan megvalósítási lépéseit és azt, hogy hogyan vihető tovább a megalkotott módszertan megismertetése, bevezetése egyre szélesebb körben.

A vállalás részeként a projekt lezárásra elkészülő módszertani összegzés tartalmazni fogja mindkét fajta kutatás összefoglaló eredményei alapján levonható tanulságokat, következtetéseket, azok beépítését a módszertanba és ajánlások megfogalmazását.

A projekt gazda megfogalmazása szerint a projekt fő céljának megvalósítása közben a következő célok is teljesülnek:

A család társadalmi szerepét erősítő jó gyakorlatok megismerése és cseréje Fenti tevékenységre vonatkozó nemzetközi tapasztalatok megismerése, kipróbálása, valamint Mindezek szerves illesztése a kidolgozásra kerülő módszertanba

A projekt részcéljaiA projekt gazda a projekt fő céljának megvalósítása érdekében két – egymásba ágyazott – kutatást végez párhuzamosan. Az egyik kutatás az akciókutatás, ami a teljes projektet felöleli, strukturálja és a szakértők közös munkájának keretét adja. Az akciókutatás módszertani jellegzetességét tekintve egy folyamat közben épülő kutatás, amely ciklikus körökbe rendezve mindig az előző szakasz eredményére építve valósítja meg a következő szakaszt.

A másik kutatás a kvantitatív kutatás, amely ilyen módon nem önmagában áll, hanem szorosan beépül az akciókutatásba. A kvantitatív kutatás nagyobb számú elérést tesz lehetővé, ilyen módon szélesebb körből felvett adatokat szolgáltat az akciókutatásban résztvevő szakértők számára. A kvantitatív, kérdőíves felmérésből nyert felismeréseket az akciókutatásban ezért feldolgozzák és a végső következtetéseket az akciókutatás lezárását követően összefoglalóan teszik majd közzé.


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

12

Az alábbi összefoglaló ábrán szemléltetjük tehát a két kutatás egymásra épülését:

Ebből látszik, hogy egy előkészítő - három kivitelezési – és egy összegző ciklust terveztek a projekt időszak alatt, az ábra szerinti folyamatban. Az egyes ciklusok részletes leírása a projekt indulásakor készített Indító Jelentésben megtalálható. Ebből összefoglalóan – főleg a jelenlegi kvantitatív kutatási jelentéssel való összefüggése miatt - az alábbiakat emeljük ki:

Előkészítési ciklus

Ebben a ciklusban a projekt gazda célkitűzése az volt, hogy összeálljon az a szakértői csapat, aki a projekt során az akciókutatásban aktívan részt kíván venni. Ennek a célnak az eléréséhez több találkozó is szükséges volt és a projekt gazda kiemelte, hogy bizonyos fluktuáció kizárása nem volt megoldható, tehát a stabil csoport mag létszámát 5 főben határozták meg. Ez a mag egészül ki a lazábban kapcsolódó szakértőkkel, akik nem minden találkozón vannak jelen ám jó gyakorlataik beépítésével támogatják a kutatócsoportot.

A kutatócsoport aktív szerepet játszott a jelenlegi kvantitatív kutatás céljainak megfogalmazásában,

A kutatócsoport ezen kialakítási szakaszában a meghívott részvevők céljait és motivációit egyeztették, valamint feldolgozták a személyes, illetve szakmai érintettség kérdéseit is. Ennek


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

13

jelentősége abban rejlik, hogy a kutatócsoport aktív szerepet játszott a jelenlegi kvantitatív kutatás céljainak megfogalmazásában, bevonásuk már ezen a szinten megtörtént.

A szakértők javaslatokat tehettek a kérdőív kérdéseire, azonban a kutatási terv és a kérdőív végső összeállítása a kutató cég feladata volt.

Az együttműködés az akciókutató csapat és a külső szakértőként felkért kutató cég között kellő intenzitású volt, melynek során egyenrangú szakmai megvalósítóként történt egyeztetések útján, mindkét fél szakmai javaslatai konszenzussal elfogadva kerültek kialakításra a végső termékekben, azaz a kutatási tervben és a kérdőívben.

Ebben, az előkészítési ciklusban született döntés arról, hogy maga a 200 adatfelvétellel járó kutatás kvantitatív jellegű, azaz kérdőíves legyen, kiegészítve szabad válaszos blokkokkal.

Első ciklus

Az előzetes terveknek megfelelően a projektgazda az első ciklust a már meglévő kutatási terv és kérdőívre építette, ezeket az újonnan csatlakozóknak bemutatta és felzárkóztatta őket. Ez azért volt szükséges, mert a kvantitatív kutatásban résztvevő szervezeteket személyes ismeretség vagy legalább ajánlás útján hívtuk meg a kutatásba, ezzel kívántuk biztosítani a részvételi arányt, ami egy önkitöltős kérdőív esetében jó esetben 25% körül mozog. Az első akciókutatási ciklusban tehát folytatódott az együttműködés a kvantitatív kutatást végző cég valamint az akciókutató csapat között, itt azonban már a szervezetek megkeresésén volt a hangsúly.

Az akciókutató csapat vállalta, hogy az első akció a projektben erről a kapcsolatfelvételről szól és ennek során rövid beszélgetésben tájékoztatást nyújtanak a projektről a saját kapcsolati hálójukban és ennek eredményeiről a következő ciklusban visszacsatolást nyújtanak. A személyes beszélgetések feldolgozása nem képezte a kvantitatív kutatás részét, azt a szakértők saját módszertannal a műhelytalálkozók során végezték.

Ugyanakkor a személyes kapcsolatfelvétel nagyban segítette a kérdőív felvételi munkát, hiszen ennek köszönhetően sikerült az önkitöltős kérdőíveket maximális arányban érkeztetni.

Második ciklus

Ebben a szakaszban a kvantitatív adatfelvétel zajlott, így az akciókutató csoport és a kvantitatív kutató munkája elkülönítetten folyt. A részeredményekről tájékoztattuk a projekt gazdát, így a kezdeti felismerésekről a projekt gazda már diskurzust indított a műhelymunkák során és ennek tanulságait saját munkájukba építették be az akciókutatás módszertana szerint.

Harmadik ciklus


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

14

A kérdőíves teljes adatfelvétel a harmadik ciklusra készült el, így az akciókutató csoport a kérdőíves eredményeket részben a találkozón, részben önálló munkában értelmezni tudta.

Az akciókutatási eredmények és a kvantitatív eredmények összehasonlítása, azok integrálása és a projekt céljaihoz történő felhasználása a projekt gazda és az akciókutató csoport feladata. Cégünk a kutatási jelentés elkészítésével ehhez az összegző munkához nagyban hozzájárul, hiszen a statisztikai módszerekkel kinyerhető tanulságokat mi tesszük hozzá a szakértők munkájához.

A projekt gazda a projekt összefoglaló módszertani tanulmányában – ami egyben a záró jelentés is – kívánja összefoglalni a két kutatás integrálásából származó tudnivalókat és ezek szerves illesztését a projekt céljaihoz.

A projekt fő fókuszaA projektben kivitelezett akciókutatás és az abba szervesen beillesztett kvantitatív kutatás fókuszterülete a társadalom legkisebb elemi szervezete, a család. A projekt a családot, mint legkisebb, szervezetként működő társadalmi egységet vizsgálja. Ebben a megközelítésben a család egy olyan közösségi vállalkozás, (tanuló szervezet), amelynek viszonylag kevés számú tagja van, de azok nagyon fontosak. Azonosulásunk és a mindennapi életünkre gyakorolt hatása szempontjából mindannyiunk számára a család az elsődleges kis-közösség, az együttműködési kultúránk forrása és fő színtere is egyben.

Fontos kiemelni továbbá, hogy a projekt során a családok három szintű értelmezése történik egyszerre:

egyrészt közvetlenül (saját család), másrészt a családok családja (hálózat) szintjén, harmadrészt a családokkal foglalkozó szervezetek (családok családjának hálózata) szintjén,

társadalmi közelítésben is.

Míg az első színtéren az akciókutatás a megfelelő megközelítés, addig a második és harmadik szint megértéséhez a kvantitatív kutatás eredményei is fontosak. A három színtér összerendezését és közös értelmezését azonban ismét az akciókutatási módszertan tudja megtenni.

Ezért fontos különbséget tenni az akciókutatási célkitűzések, valamint a kvantitatív kutatási célkitűzések között, amit az alábbiakban fejtünk ki.

A teljes projekt során, az akciókutatásban a projekt az alábbi eredményeket tűzte ki célul:Kutatócsoport szintjén (a kutatótársak egyéni fejlődése)


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

15

A részt vevő kutatótársak gondolkodásmódjában, attitűdjében, ön-, ember- és társadalom ismeretében bekövetkező olyan változások, amelyek a kutatás témaköréhez vagy folyamatához köthetők (transformation of personal being)

Olyan gyakorlati képességek, készségek, kompetenciák, amelyek a témakörhöz, illetve a közös munkához kötődve kialakultak, fejlődtek, változtak

Elméleti tudás, összefüggések, modellek, felismerések, amelyek a kutatás során jöttek létre, kristályosodtak ki

Szervezet szintjén (családok és családok hálózata fejlődése)

A kutatás folyamatában létrejövő gyakorlati produktum: együttműködés módszertan

Társadalmi szinten (szervezetek hálózatának fejlődése)

A projekt során megteremtett együttműködés metamodelljének segítségével. A gyakorlati megszervezés a projekt hosszú távú stratégiai céljai között szerepel, de nem köthető jelent projekt időszakához, ahogyan azt a stratégiai cél kifejtésénél is jeleztük.

Az akciókutatáshoz kapcsolódó kvantitatív kutatás általános módszertana és célkitűzése:A kvantitatív módszerek arra építenek, hogy az emberi tulajdonságok bizonyos megnyilvánulásai mérhetők, ezáltal számszerűsíthetők is. Éppen ezért a számításokra, illetve a mért adatokra fókuszál, a jelenségeket elsősorban a mérhető vonatkozásaikban szemléli. Célja, hogy számszerűen is alátámasztott eredményeket nyújtson.

Segítségével választ kaphatunk például az alábbi kérdésekre: Hányan? Hány százalékban? Milyen arányban? Milyen mennyiségben? Mennyi? Vagyis a kapott adatok mennyiségi mutatók. E kutatási módszer rendszerességeket és szabályszerűségeket kutat, és ezekre nézve von le következtetéseket.

A fenti megközelítésből adódóan a kvantitatív eljárást megfelelő elemszámú mintán elvégezve, az eredmények megbízhatósága és pontossága meghatározható. A kvantitatív eljárásoknál a mérhetőség követelményének megfelelő standardizált kérdőív alkalmazása szükséges.

A kapcsolódó kvantitatív kutatás, a projekt keretében arra keresi a választ, hogy az akciókutatási szakaszban feldolgozott tudásbázis mekkora átfedést mutat a tágabb értelemben vett szakmai körökben, azaz milyen módszertani megoldásokat ismernek, illetve alkalmaznak, melyeket milyen mértékben ismerik el. Milyen szakmai együttműködések léteznek már jelenleg, ezek mennyire hatékonyan működnek, milyen szakmai kapcsolatrendszert használnak a tágabb értelemben vett szakmai szereplők, illetve milyen kapcsolatokra lenne szükség még, mind kistérségi, mind regionális, mind országos, mind nemzetközi szinten a nagyobb hatékonyság elérése végett.


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

16

A kutatás adatfelvétele strukturált kvantitatív online önkitöltős szakmai kérdőívek segítségével, a válaszok kiértékelése statisztikai eszközökkel történik.

A kutatás alapján megismerjük, hogy a szakterületen dolgozó szakemberek, milyen módszertani tárházból merítenek, melyek a közös elemei, milyen módszertani elemek megismerését és alkalmazását tartják kívánatosnak, illetve milyen módszerekkel kapcsolatban lennének képesek módszertani know-how-t/tapasztalatokat megosztani a hálózaton belül. Továbbá milyen hálózati kötődéseik vannak és milyen további kötődések kialakítást tartják kívánatosnak, ezáltal kijelölve azokat a társ-szervezeteket, akik a projekt további bővítésének alapjául tudnának szolgálni.

A mintavétel módja, körülményeiA kvantitatív kutatási minta alapjául a szakmai alkotó közösség által meghatározott szolgáltató szakemberek összessége szolgált, mely egyfelől az akciókutatásban résztvevő legjobb társadalmi felzárkózási gyakorlatokat kitermelő szolgáltatók szakembereiből, illetve azok szakmai kapcsolathálójában lévő szakemberek összességéből áll.

Mivel az akciókutatásnak nem feltétele a véletlen minta, mivel ott elég intenzív interakcióra van szükség, időigényes és leginkább önkéntes munkaként fogható fel, ellentétben egy mélyinterjúval vagy kérdőívvel, ami egy relatív rövid és nem különösebben megerőltető kapcsolat az alany részéről. Ezért a mintakiválasztást nem lehetett véletlen mintavételi módszerrel megoldani a várhatóan túl magas együttműködés visszautasítás miatt. A véletlen minta alapfeltétele lenne ugyanis, hogy a teljes sokaság minden egyede azonos valószínűséggel kerülhet bele a mintába, illetve a kiválasztott sokaság alapismérvei jól jellemzik a teljes sokaság alapismérveit (például regionális eloszlás).

A mintavétel végül irányított módon történt, meghívásos alapon, a rendelkezésre álló információk alapján. Ez azt jelentette, hogy az akciókutatásban résztvevők a saját szakterületükről igyekeztek minél teljesebb listát összeállítani, ami a teljes szakmai populációt igyekezett lefedni és ebből a listából került kiválasztásra, egyszerű véletlen módszerrel a végleges minta.

Mintanagyság: Magyarországon n=100, illetve az együttműködésben résztvevő országokból (Szlovákia n=100) összesen n=200 fő


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

17

3. Az akciókutatáshoz kapcsolódó kvantitatív kutatás eredményei

Mint azt a kutatási kérdőív bevezetőjében is olvashatjuk: A projektben megvalósított kvantitatív kutatás a mellékelt kérdőívvel arra keresi a választ, hogy célcsoportok milyen módszertani megoldásokat ismernek, illetve alkalmaznak, ezek mennyire hatékonyan működnek, milyen információkra, hálózati kapcsolatokra lenne szükség, mind helyi, regionális és nemzetközi szinten a nagyobb hatékonyság elérése érdekében. A kutatás alapján megismerjük, hogy milyen módszerekkel kapcsolatban képesek a célcsoport tagjai módszertani know-how-t/tapasztalatokat megosztani a hálózaton belül.

A vonatkozó külföldi és magyarországi kezdeményezések és a projektünk eddigi tapasztalataira és eredményeire támaszkodva az általunk képviselt innováció fő vonalába az interprofesszionális együttműködés került. Ennek megfelelően elemezni kívánjuk a szakmaközi együttműködések előzményeit, jelenlegi helyzetét, lényegét, feltételeit, értékeit, nehézségeit, alkalmazási lehetőségeit a célterületen, különös tekintettel a családsegítő munkára.

A szolgáltatásfejlesztési innovációkkal foglalkozó kutatásunk alapkérdése, hogy milyen szociális szolgáltatásokra van szükség? Milyen módokon kellene a szociális intézményeket, szolgáltatásokat modernizálni és a szociális munka gyakorlatát fejleszteni?

Ehhez először értékeltettük a szakértőkkel a jelenlegi ellátások ás szolgáltató rendszereket, jobbára 1-től 10-ig terejdő skálák segítségével. Ezt követően a szervezetek, intézmények közötti és interprofesszionális együttműködéseket értékeltettük hasonlóan 10 fokú skálák használatával.

Majd rátértünk a bevált gyakorlatok gyűjtésére, mely nyitott kérdések használatával történt. Utána a szolgáltatásfejlesztési igényeket mértük fel, szintén 10-es skálák segítségével. Utolsó előtti témánk a saját szervezet/intézmény értékelése volt, majd végül a személyes interveniálhatóság és együttműködési készség felmérésével zárult a megkérdezés.


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

18

A kutatásban résztvevők ismertetése

Mint azt már korábban az „A kooperatív akciókutatáshoz kapcsolódó kvantitatív kutatás általános módszertana” részben említettük összesen 200 válaszadó vett részt a felmérésben.

Iskolai végzettségük szerint a válaszadók szinte kivétel nélkül felsőfokú végzettségűek voltak. Átlag életkoruk 45,3 év volt összességében, a magyar válaszadók átlagéletkora 45,1 év míg a szlovák kollégáiké átlagosan 45,56, vagyis valamivel idősebbe.

Eloszlásukat tekintve a magyar válaszadók 23%-a volt 40 év alatti, míg a 72% 40 és 59 év közötti, a maradék 5% 60 éves vagy idősebb. Ugyanez a szlovák kollégák esetében úgy alakult, hogy 17%-uk volt 40 év alatti, míg a 83% 40 és 59 év közötti, 60 éves vagy idősebb válaszadó pedig nem volt.

A válaszadók regionálisan lefedték mindkét országot. Magyarország esetében a közép-magyarországi régió a maga 47%-ával a lakossági arányokhoz képest valamelyest felül, míg a nyugati, a maga 24%-ával, a keleti országrész pedig a 29%-ával valamelyes alul volt reprezentálva a lakossági arányokhoz képest.

A szlovákiai térség tekintetében a legnyugatabbra eső blokk, mely a pozsonyi és nyugat-szlovákiai térséget foglalja magába összesen a minta 59%-át tette ki, így szintén felülreprezentálva az ország legfejlettebb részét. A Közép-Szlovákiában tevékenykedő szervezetek válaszadói a minta újabb 24%-át, míg a sok szempontból leginkább lemaradott régiót, Kelet-Szlovákiát, képviseli a minta 17%-a.

Szolgáltatási terület szerint a következő kategóriákra osztottuk a válaszadókat: közösségépítés, nők segítése, családgondozás, szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadás, szabadidős tevékenység, ifjúságsegítés, helyi szerveződés, összefogás támogatása, jogi tanácsadás, sport, egészséges életmód, beteggondozás, védőnői szolgálat, idősgondozás, kríziskezelés.


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

19

Ebből a szempontból az alábbi arányban oszlottak meg a résztvevők:

Szolgáltatási terület Magyarország SzlovákiaKözösségépítés 12% 23%

Nők segítése 6% 0%Családgondozás 24% 2%

Szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadás 22% 44%Szabadidős tevékenység 4% 2%

Ifjúságsegítés 6% 1%Helyi szerveződés, összefogás támogatása 9% 28%

Jogi tanácsadás 4% 0%Sport, egészséges életmód 5% 0%

Beteggondozás, védőnői szolgálat 2% 0%Idősgondozás 2% 0%

Kríziskezelés 4% 0%

Jelenlegi ellátások és szolgáltató rendszerek értékelése

Ahhoz, hogy megfelelő körültekintéssel tudjuk elemezni a szolgáltató rendszert, illetve helyén tudjuk kezelni annak értékelését, fontos egy rövid kitérőt tennünk a magyar családpolitika és a szociális ellátórendszer történetének összefoglalására.

Magyarországon egészen a XX. századig a család feladata volt gondoskodni a hozzátartozókról, szükség esetén az egyházak nyújtottak segítséget az arra rászorulóknak. Az állam szerepvállalása csak később érhető nyomon, de mind a mai napig sokat mond egy-egy kormányzati politika arról, miként vélekednek a család társadalmon belüli helyzetértől és szerepéről. Például foglalkoznak-e a családok terheinek mérséklésével, problémáinak természetbeni vagy pénzbeli támogatások, illetve intézményes segítségnyújtás által történő orvoslásával. A közvélemény sokkal megosztottabb a család, a házasság, a gyermekvállalás és a családtámogatás kérdésében, mint a közjó, az anyagi felemelkedés és az igazságosabb elosztás fontosságának, módozatának megítélésében. A magyar társadalompolitikai koncepció a családnak alapvető jelentőséget tulajdonít. Az utóbbi évtizedek társadalmi változásai azonban jelentősen megnehezítették, hogy a család elemi funkcióit, feladatait a társadalomban betöltse. Nehéz anyagi helyzetbe kerülve a családok problémáikat két aktív keresővel igyekeznek megoldani. Ez azt jelenti, hogy a házas / gyermekes nők teljeskörű foglalkoztatása is hozzájárul ahhoz, hogy a családi életvitel zökkenőmentes kialakítása akadályokba ütközzék: a gyermekek és az idős korúak családban történő gondozása, ellátása szinte lehetetlennek tűnik. Vannak társadalmi intézmények, amelyek próbálkozást tesznek egyes családi feladatok átvállalására, de nem képesek, alkalmasak az egyenértékű ellátásra. Az


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

20

állam szociálpolitikai gondolkodásmódját, eszközeit, családpolitikai törekvéseit és gyermekvédelmi tevékenységét áthatják a gazdasági, társadalmi és politikai érdekek. Ezen motivációs tényezők időről időre, illetve gazdasági helyzettől függően eltérő hangsúlyt kapnak a szociális ellátórendszer kialakításánál. Azt a közösségi (állami) politikát, amely a családot a társadalom, a nemzeti közösség alapértékének tekinti és az intézmények, szolgáltatások és intézkedések rendszerén keresztül elősegíti a családok belső stabilitását, védi függetlenségét és autonómiáját, növeli a társadalmi megbecsülést, ösztönzi a gyermekvállalást és erősíti a kapcsolatot a munka világával családpolitikának hívjuk. Az állami beavatkozás lehetséges célkitűzései a definíció alapján a következőképpen fogalmazhatóak meg: – a gyermekvállalás támogatásával a gyermek társadalmi hasznosságának elismerése, – az állam, illetve a társadalom részben átvállalja a gyermekneveléssel járó költségeket, – a családok jövedelmi egyenlőtlenségének, szegénységi kockázatának csökkentése, – elősegíteni a család funkcionális működését, belső stabilitását, – demográfiai növekedés ösztönzése, a termékenység befolyásolása. A Világbank szakértői csoportjának állásfoglalása szerint több tényező is indokolja a családtámogatások megőrzését. Az indokok között szerepel az ellátások történeti volta, a politikai hozzáállás a támogatások megőrzése mellett, a szegénység enyhítése a családi juttatások relatíve magas szintje által (A Világbank szociálpolitikai jelentése Magyarországról. Szociálpolitikai Értesítő 1992. 2. pp. 1-228.) A gyermek, mint "közjószág" felnevelésének költségei a gyermekes családoknál jelentkeznek, de a gyermek tevékenységéből az adott társadalom egésze részesülni fog. Ezért a társadalom tagjai között meg kell osztani a gyermekneveléssel járó költségeket. A családtámogatásokkal a nevelési költségek egy részét vállalja át a társadalom, kifejezve a felelősség érzését a gyermekekért, ugyanakkor például a családi pótlékkal hangsúlyozza azt is, hogy a gyermekek felnevelése elsősorban a család feladata, hiszen a juttatást közvetlenül a gyermeket nevelő család kapja. A családpolitika a társadalompolitika része, amelynek „közvetlen célja az, hogy megfelelő feltételeket teremtsen a család alapításához, a családok gyarapodásához, a családok megtartó erejének erősítéséhez és a családok által kívánatosnak tartott gyermekszám eléréséhez. E cél megvalósulása egyúttal eredményezi a kedvezőtlen népesedési folyamat megváltozását is.” (Családpolitikai Szótár, 2011: 15p.) A legfontosabb családtámogatási ellátások a családi pótlék (nevelési ellátás, iskoláztatási támogatás), a gyermekgondozási támogatás (gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás) és az anyasági támogatás. Családtámogatás célja: – a gyermek társadalmi hasznosságának elismerése a gyermekvállalás támogatásán keresztül (ebben a felfogásban a gyermek, mint közjószág jelenik meg); – a gyermeknevelés költségeinek részleges átvállalása a társadalom, az állam által; – a jövedelmi egyenlőtlenségek, illetve a gyermekvállalással és gyermekneveléssel összefüggő differenciált anyagi egyenlőtlenségek enyhítése; – a termékenység befolyásolása. A gyermekek után járó pénzbeli és természetbeni támogatások, illetve az igénybe vehető szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások, mint a családtámogatási rendszer elemei igen szerteágazóak. A megváltozott szociológiai és gazdasági miliő, családszerkezet és családi funkciók késztetik a szakembereket, a politikusokat egy stabil és kiszámítható koncepció megfogalmazására. Olyan működőképes komplex támogatási családpolitikai intézkedésekre van szükség, mint amelyet egy


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

21

tanulmányban a „családpolitika pillérei”- ként (4. ábra)

tüntetett fel a szerző. (Lakner, 2006: pp.100-105.) (Mellékelt 3.) 39 4. ábra: A családpolitika pillérei (szerkesztette: Rostáné Riez Andrea, 2012) Forrás: Lakner Zoltán (2006) Jelentős kihívás a polgárok, szakemberek és az aktuális kormányzat számára, hogy a család által a társadalmat megerősítse, a szociális ellátások számbavételével a gazdasági növekedést katalizálja. A családtámogatási rendszer – írja Gábos András egy tanulmányában - inkább tekinthető közösségi emberi tőke-beruházásnak, mint egyszerűen csak a szegénység és a társadalmi kirekesztettség elleni küzdelem eszközének, mivel négy módon is hozzájárul az emberi tőke-felhalmozáshoz: növeli a gyermekvállalást, az anyák munkavállalását, a gyermekek érzelmi és kognitív fejlődését és csökkenti a gyermekszegénységet. (Gábos, 2008: 320p.)


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

22

Fontos azonban leszögezni, hogy a családtámogatás célját, a kívánt családbarát szemlélet kialakítását, a család védelmét kizárólag pénzzel nem érjük el; illetve szociális segítségnyújtás esetén a pénzbeli segítség önmagában nem elégséges eszköz a családok támogatására, a családi problémák kezelésére. Szükség van a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásokra, amelyek segítséget és támaszt nyújtanak a családok számára funkcióik betöltésére. Nagy jelentőséggel bírnak a mindenki számára elérhető, személyre szabott szolgáltatások. Adott területnek megfelelően a professzionális segítségnyújtás egyik munkaformája a családgondozás. Családtámogató rendszerek Családsegítő és mentális szolgáltatások Gyermekjóléti szolgáltatások Családok önsegítő és közösségi szerveződései A családi élet és a munkaerő-piaci jelenlét összehangolását segítő programok Szocio-medikális rendszerek Otthonteremtő programok 40 A mai magyar szociális ellátórendszerben családgondozást a gyermekjóléti szolgálatok és a családsegítő szolgálatok munkatársai végeznek. A két intézményben végzett családgondozás a rövid távú célkitűzésben különbözik egymástól, hosszú távon azonban mindkét tevékenység a család funkcióinak helyreállítására és erősítésére irányul. Az intézményeket eltérő jogszabályok alapján, eltérő szakmai és finanszírozási szabályok szerint működteti az állam. A szociális munka gyakorlatának konkrét feladatai közé tartozik, hogy a klienst eljuttassa a megfelelő forrásokhoz és szolgáltatásokhoz a saját közösségében. A családgondozók beavatkozásai magukban foglalják az adminisztrációt, a helyi szociálpolitikai rendszerhez való kapcsolódást és a gazdasági-szociálpolitikai változás és fejlődés befolyásolását. Az állami költségvetés stabilizálása és a gazdaság fejlődése érdekében nemcsak a foglalkoztatáspolitika, az oktatásügy reformját, de a szociális és gyermekvédelmi szféra átalakításának az idejét is éljük. A kérdés csak az, hogy milyen irányúak és tartalmúak a fejlesztési célok. A szociális gondoskodást ma az 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény (továbbiakban: szociális törvény Sztv.) szabályozza. A törvény célja, hogy a szociális biztonság megteremtése és megőrzése érdekében meghatározza az állam által biztosított egyes szociális ellátások formáit, szervezetét, a szociális ellátásokra való jogosultság feltételeit, valamint érvényesítésének garanciáit. A törvény kimondja, hogy a szociális ellátás feltételeinek biztosítása – az egyének önmagukért és családjukért, valamint a helyi közösségeknek a tagjaikért viselt felelősségén túl – az állam központi szerveinek és a helyi önkormányzatoknak a feladata. (Sztv. 1-2§.) A törvény személyi hatálya kiterjed a Magyarországon élő magyar állampolgárokra, bevándorlási illetve letelepedési engedéllyel rendelkező személyekre, a magyar hatóságok által menekültként elismert személyekre, továbbá ideiglenes intézkedést igénylő esetekben adható ellátások tekintetében az Európai Szociális Chartát megerősítő országoknak a hatályos magyar szabályozás szerint jogszerűen Magyarországon tartózkodó állampolgáraira is. Kiterjed továbbá a törvény hatálya a munkavállalók Európai Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló 1612/68 EGK tanácsi rendeletben meghatározott, valamint az időskorúak járadéka tekintetében a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló 1408/71 EGK tanácsi rendeletben meghatározott jogosulti körbe tartozó 41 személyekre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkeznek. (Sztv. 3.§ (1)-(5) bek.) Nem


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

23

terjed ki a törvény hatálya a társadalombiztosításra, magánnyugdíjra, kötelező egészségbiztosításra, a családok támogatására, a foglalkoztatás elősegítésére és a munkanélküliek ellátására, valamint a gyermekek védelmére és a gyámügyi igazgatásra vonatkozó törvényi szabályozások hatálya alá tartozó ellátásokra, továbbá az egészségkárosodottak részére megállapítható pénzbeli ellátásokra. A hadigondozottakra, a katonai, vagy polgári szolgálatot teljesítőknek és hozzátartozóiknak járó különleges pénzbeli ellátásokról, a nemzeti gondozásról, valamint a foglalkozási rehabilitáció keretében nyújtott ellátásokról külön törvény rendelkezik. (Sztv. 3.§ (6)-(8) bek.) A szociális igazgatással összefüggésben szabályozást tartalmaz még a helyi önkormányzatokról szóló törvény, továbbá az 1991. évi XX. törvény. A feladatok végrehajtásának pénzügyi- gazdasági alapjait emellett az éves költségvetési törvények tartalmazzák, s ennek révén meghatározzák a szociális igazgatás működését, s az ellátások minőségét. A kormány rendeleteivel biztosítja az említett törvények végrehajtását. Lényegesek ebben a körben a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról, valamint működésének engedélyezéséről szóló kormányrendeletek. Emellett csökkenő számban egyes szociális vonatkozású ellátások igénybevételének feltételeit és eljárásait ma kormányszintű rendeletek szabályozzák. A szociális törvény hatálybalépése előtti időszakban az egyes szociális ellátásokat többségében meghatározó, kiemelt jelentőségű miniszteri rendeleti szinten ma már többnyire a szociális jellegű feladatok ellátásának szakmai kérdései vannak szabályozva. Kiemelkedő jelentőségű az említettek szempontjából a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről szóló miniszteri rendelet. A szociális törvény tartalmát tekintve több fejezetre tagolódik, de a törvény tartalmi részének gerincét a pénzbeli szociális ellátások, a természetben nyújtott szociális ellátások és a személyes gondoskodást nyújtó ellátások adják. A pénzbeli szociális ellátások általában a hiányzó személyes jövedelem helyettesítését, pótlását, illetve kiegészítését szolgálják. 13 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet 14 9/1999. (XI.24.) SzCsM rendelet. Ennek révén alapvetően a jövedelem nélkül maradt, vagy hátrányos helyzetű, szűkös jövedelemmel rendelkező emberek létbiztonságát növelik, a megélhetési esélyeit javítják. A pénzbeli ellátások mértéke a létminimumot nem éri el. A települési önkormányzat szociális rászorultság esetén – az alapellátás keretében – a jogosult számára időskorúak járadékát, rendszeres szociális segélyt, lakásfenntartási támogatást, ápolási díjat, átmeneti, valamint temetési segélyt állapít meg. Emellett a rendeletében meghatározott módon és feltételek szerint a szociális törvényben meghatározott pénzbeli ellátásokat kiegészítheti, valamint más pénzbeli támogatásokat is megállapíthat. A szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások iránti kérelmet a kérelmező lakóhelye szerint illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatalánál, vagy az önkormányzat rendeletében meghatározott önkormányzati szervnél kell előterjeszteni, ha a szociális törvény másként nem rendelkezik. Ezen pénzellátásokról szóló határozatot bíróság nem változtathatja meg. Ha a törvény másként nem rendelkezik, az önkormányzat rendeletben szabályozza az önkormányzati pénzellátások megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint ellenőrzésének szabályait. A szociális törvényben szabályozott rendszeres pénzellátásra való


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

24

jogosultságot nem érinti, ha a jogosultság megállapítása és felülvizsgálata, illetve két felülvizsgálat közötti időszakban a jogosult családjában az egy főre jutó jövedelem a jogosultság feltételéül meghatározott értékhatárt legfeljebb 10%-kal haladja meg. Ezen rendelkezés nem alkalmazható a rendszeres pénzellátásra való jogosultság felülvizsgálata során. A pénzbeli ellátások formái: időskorúak járadéka, aktív korúak ellátása, lakásfenntartási támogatás, ápolási díj, átmeneti segély, temetési segély. (Sztv. 32-46.§) A szociális törvény külön fejezetben rendelkezik a természetben nyújtott, illetve nyújtható szociális ellátásokról. Ezen ellátások egyik csoportjába a törvény által nevesített ellátások tartoznak, a köztemetés, a közgyógyellátás és az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság. (Sztv. 47-55.§) A másik csoportba az egyébnek nevezhető természetbeni ellátások tartoznak. A képviselő-testület döntése alapján ugyanis egyes pénzbeli ellátások egészben, vagy részben természetbeni ellátás formájában nyújthatók. Természetbeni szociális ellátásként nyújtható (pénzbeli ellátás helyett) a lakásfenntartási támogatás, az átmeneti segély és a temetési segély. A szociális törvény az ilyen módon nyújtott természetbeni ellátások konkrét formáit példálózó jelleggel sorolja fel: élelmiszer, tankönyv, tüzelősegély, közüzemi díjak, illetve gyermekintézmények térítési díjának kifizetése, valamint a családi szükségletek kielégítését szolgáló gazdálkodást segítő támogatás. 43 Gazdálkodást segítő támogatásnak minősül különösen: – földhasználati lehetőség, – mezőgazdasági szolgáltatások és juttatások, – munkaeszközök és a munkavégzéshez szükséges forgóeszközök és – szaktanácsadás, szakképzés biztosítása. A családi szükségletek kielégítését szolgáló gazdálkodást segítő támogatás nyújtásának előfeltétele az, hogy a települési önkormányzat rendeletben szabályozza a támogatás eljárási szabályait, a támogatás formáit és értékét, valamint a támogatott jogait és kötelezettségeit, illetve a kötelezettség megszegésének következményeit. A szociálisan rászorultak részére a személyes gondoskodást nyújtó ellátást az állam, valamint az önkormányzatok biztosítják. A különböző szociális szolgáltatásokat a szociális törvény személyes gondoskodást nyújtó ellátásoknak nevezi. Az említett szolgáltatások vonatkozásában a törvény ugyanakkor a rászorultság fogalmát tágabban értelmezi, mint a pénzellátások esetében. A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokra való jogosultságot ugyanis azon személynél is meg lehet állapítani, akinek a jövedelmi helyzete viszonylag jó, azonban valamilyen ok miatt az önmaga ellátására nem képes, illetve ellátásra szorul. A személyes gondoskodás magában foglalja a szociális alap- és szakosított ellátásokat. (Sztv. 56-85.§) (DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS, Rostáné Riez Andrea, 2014, NYME Sopron)

A magyar példához hasonlóan érdemes vázlatosan áttekinteni a szlovák helyzetet is:

Szlovákia 1918-ig a Magyar Királyság integráns része volt, így a jóléti gondoskodás fejlődésének története eddig az időpontig megegyezik a magyaréval. Paradigmatikus változást az impériumváltás sem hozott, mivel a társadalombiztosítás intézményesülése az Osztrák-Magyar Monarchia mindkét társországában a bismarcki modellt követte. A csehszlovák állam létrejöttét követően a részletek szabályozása változott ugyan, de a rendszer működésének alapelvei ugyanazok maradtak. A társadalombiztosítási rendszer az új ország megalakulását követően a cseh területeken érvényes szabályokat átvéve a bismarcki


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

25

irányultságnak megfelelően foglalkozási ágak szerint elkülönülten épült ki, és e jellegzetességét az ország 1938-as (szlovák részről is támogatott) széteséséig megőrizte. Fontosabb reformként megemlíthető, hogy 1926-ban bővítették a társadalombiztosításba befogadott kockázatok körét az öregségi, a rokkantsági nyugellátásokkal és a táppénzellátás bevezetésével. Az első önálló (fasiszta) szlovák állam szociálpolitikája mindeddig feltáratlan maradt. Később a munkanélküliek ellátását is bevezették, az ezért való felelősséget a kormányzat és a szakszervezetek megosztva viselték. A második világháborút követően 1948-ban új, Beveridge-i szellemű társadalombiztosítási törvényt fogadtak el, ami kötelező járulékfizetés ellenében univerzálissá tette volna a társadalombiztosítás ellátásait – ám annak érdemi alkalmazására a kommunista hatalomátvétel miatt már nem kerülhetett sor.

A kommunisták paradox módon nem rombolták le a meglévő, alapvetően Bismarck-orientációjú társadalombiztosítási rendszert, mivel hamar rájöttek, hogy a konzervatív elvek mentén létrehozott rendszert a teljes foglalkoztatás biztosításával és kikényszerítésével alapvetően jól tudják saját céljaikra (a rezsimmel való lojalitás jutalmazására és a vele való szembenállás büntetésére) használni. Az államszocializmus időszakában a társadalmi jólét biztosításának másik fontos eszközét az ártámogatások képezték.

Az 1948–1989 közti időszak iparosítási, iparfejlesztési törekvései zömmel a jóval elmaradottabb szlovák területeken koncentrálódtak, ami a gazdaságfejlesztési források aránytalan elosztása miatt feszültséget gerjesztett a két nemzet (csehek és szlovákok) viszonyában, és Szlovákiára nézve súlyosan negatív következményekkel járt a rendszerváltást követően. Az erőltetett iparosítás eredményeként az igénytelen tömegtermékeket előállító, rendkívül egysíkú készségekkel rendelkező munkavállalók tömegeit foglalkoztató üzemek dominálták a szlovák ipart. Az államszocializmus összeomlása után e versenyképtelen vállalatok tömegesen szabadultak alacsony termelékenységű, egyoldalú szakmai ismeretekkel rendelkező dolgozóiktól, majd magától a vállalati vagyontól is.

A csehszlovákiai bársonyos forradalmat követően egyebek között a piacgazdaságba való átmenet módjáról, illetve annak üteméről vallott eltérő nézetek is hozzájárultak az akkor még egységes, szövetségi államként jellemezhető Csehszlovákia felbomlásához, és a történelem során második önálló szlovák állam létrejöttéhez. Ettől az időponttól (1993. január 1.) kezdve a jóléti állam fejlődése is a volt társországétól eltérő utat vett. A fejlődés egyik meghatározó tényezője volt az, hogy a szlovák terület a – főleg az 1968 utáni időszakra jellemző – hatalmas központi beruházások ellenére a közös állam szegényebbik fele maradt, miközben a kommunista rezsim fejlesztéspolitikájának nyomán főleg a világviszonylatban elavult,


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

26

alacsonyan képzett munkavállalókat foglalkoztató nehézipar települt meg az országban. A rendszerváltást követően a piacgazdaságba való átmenet során e versenyképtelen nagyüzemek csődje és a munkanélküliség azt kísérő gyors terjedése komoly kihívás elé állította a szociális védelmi rendszert, miközben egyes szektorokban a veszteséges termelés dotálása emésztette fel az állami forrásokat. A Mečiar-kormányok bezárkózó, nacionalista, EU-ellenes és egyértelműen oroszbarát külpolitikájának következményeként az 1993–1998 közti időszakban a külföldi beruházások sem segítették kellő mértékben az ipari struktúraváltást. A jóléti ellátórendszer átalakítása lassan és fokozatosan zajlott, alapvetően változatlanul hagyva az államszocializmusból megörökölt, biztosítási elven működő rendszert. Az 1998-as kormányváltás azonban gyökeres változásokat hozott a szlovák politikában. A Mikulás Dzurinda vezette koalíciós kormányok nyitottak a nyugat felé, felgyorsították az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatát, aminek eredményeként az ország már a bővítés első körében, 2004 májusában csatlakozott a közösséghez. A konzervatív-liberális kabinet felgyorsította a privatizációt és rendkívüli gyorsasággal igyekezett befektetésbarát környezetet teremteni, amit a szociális védelmi rendszer radikális gyorsaságú, workfare szellemiségű átalakítása kísért. A 2006-ban hatalomra került, Robert Fico vezette szocialista és nacionalista erőkből alakult koalíciós kormány ugyan – főleg az egészségügyi területen – módosításokat eszközölt a rendszeren, de annak alapvető szerkezete nem változott.

A szociális védelmi kiadások szerkezetét vizsgálva megállapítható, hogy az uniós mutatószámokhoz képest bizonyos eltérések mutatkoznak abban, hogy Szlovákiában a szociális védelem mely területei élveznek prioritást, és melyek azok a területek, amelyekre kevesebbet fordítanak (5. táblázat).

Így feltűnő különbség mutatkozik a munkanélküliség kezelése és a lakhatás támogatása tekintetében, amire Szlovákiában az uniós átlagnál jóval kevesebbet költenek. (A munkanélküliség kezelését tekintve az


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

27

adat annyiban csalóka, hogy épp a bemutatott évet megelőző évben, 2004-ben az e területen elköltött összeg szinkronban volt az unió átlagával.) Kirívó eltérés ugyanakkor, hogy a statisztika szerint szinte nem létezik lakásügyi tétel. A demográfiai mutatók fényében feltűnően sokat költ az ország öregségi nyugdíjakra és a túlélők ellátásaira: az uniós átlagnak megfelelő arány az időskorúak uniós átlagnál jóval alacsonyabb aránya mellett áll elő. Ebben szerepe van a rendszerváltást követő transzformációs válság egyik kezelési módjának, ami a munkanélküliség és az ezzel járó szociális feszültségek csökkentése érdekében lehetővé, sőt bizonyos csoportok számára kifejezetten vonzóvá tette a korhatár előtti nyugdíjba vonulást. Más kelet-közép-európai országok gyakorlatával összhangban Szlovákiában is kiemelten figyelmet fordítanak a családok támogatására, amit a családi ellátások szociális védelmi kiadásokon belüli súlya is igazol. Csehországhoz hasonlóan – és Magyarországgal ellentétben – a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemre fordított kiadások aránya is jóval magasabb az EU27-ek e tevékenységét jellemző értéknél.

A szlovák jóléti állam aligha írható le bármelyik klasszikusnak tekintett klasszifikáció mentén. A szlovák jóléti rendszer a sajátos történelmi fejlődés eredményeképp inkább az újabban hibridnek nevezett jóléti államok csoportjába sorolható, markáns egyedi jegyekkel. A társadalombiztosítási rendszer nyugdíjbiztosítási ágában a szolidarisztikus elemek háttérbe szorításával (a kifizetések és befizetések közti korreláció felerősítésével) dominánssá váltak a státuszkonzerváló hatások, ami a korábbinál erőteljesebbé tette a nyugdíjrendszer bismarcki orientációját. Az egészségbiztosítási ág a beveridge-i modellhez áll közelebb azzal, hogy a kötelező biztosítás elvén alapul és az alapellátásokat mindenki számára biztosítja, miközben a kiegészítő biztosítás kötésének ösztönzésével a piaci mechanizmusok térnyerését is igyekszik elősegíteni. A szociális segélyezési rendszer és a munkajog intézményeinek workfare jellegű átépítése, valamint a támogatások helyett az adókedvezmények felé fordulás kifejezetten neoliberális hatásokat tükrözött, amit némileg módosítottak a Fico-kormánynak a szakszervezeti előjogokat erősítő, a vizsgált periódus végén hozott intézkedései, melyek korporatista elemekkel színesítették a rendszert. Bár az értékelést igazoló történelmi időtávról beszélni lehetetlen, az ezredforduló után egymást követő kormányok tevékenysége alapján megkockáztatható a kijelentés, hogy a rendszer alapvonalai megszilárdultak, hiszen az ezredfordulón bevezetett reformintézkedések lényegi tartalmát a Fico vezette kormányok sem kérdőjelezték meg, azokon csak kisebb változásokat eszközöltek. A workfare irányultság és a piacorientált reformok ellenére a jóléti ellátórendszer teljesítménye egyenlősítő jellegű – az európai átlaghoz képest alacsony szegénységi ráta legalábbis erre utal. (Juhász Gábor: Szlovákia jóléti rendszere 2008)

A rövid historikus kitekintést követően az értékelés első lépéseként arra a kérdésre keresve a választ, hogy mennyire relevánsak a szolgáltatások, a következő megállapításokat tehetjük. A szolgáltatások körének értékelése meglehetősen ambivalens. A válaszadók többsége (65,5%) középső értékeket választott, vagyis


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

28

relevánsak is, meg nem is a szolgáltatások. Mindemellett a Szlovákok valamivel relevánsabbnak látták az elérhető szolgáltatásokat.

Másodszor felmerül a kérdés, hogy mennyiben elégítik ki a szükségleteket ezek a szolgáltatások? A hazai szakemberek szerint nem igazán elégítik ki az igényeket az itthon elérhető szolgáltatások, 42%-uk egy 10-es skálán 5-ös alatti értéket adott meg. A szlovák kollégák kevésbé kritikusak az elérhető szolgáltatásokkal szemben, bár ott is ugyanakkora az elégedetlenek aránya (45%), viszont a 7-es vagy annál magasabb értéket adók, vagyis az elégedett tábor mérete is nagyobb (27% - szemben a hazai 8%-al)

Az elégedettség a szolgáltató szervezetek szektorális megoszlásával (állami, önkormányzati, civil, for-profit) közepesnek mondható. A válaszok középre rendeződése, csak úgy mint a szolgáltatások relevanciájánál, elég erős, vagyis a többség bár nem maradéktalanul elégedett, de nem is kifejezetten elégedetlen. A két ország között ebben a tekintetben véleményazonosság van.

Fontos értékelési szempont az, hogy mennyiben áll rendelkezésre elegendő/megfelelő információ a szolgáltató szervezetekről. Fontossága ellenére sajnos a legalacsonyabb értkelést minden aspektus közül a rendelkezésre álló információ mennyisége kapta, mind itthon mind Szlovákiában. Ami alapvetően meglepő, hiszen elméletileg információs társadalomban élünk, vagyis minden információ sokkal könnyebben hozzáférhető, mint az elektronikus forradalmat megelőzően. Ennek ellenére azonban mégis a szolgáltatások nincsenek megfelelően meghirdetve elsősorban a rászorulók felé, hiszen pont az ő körükben a legjelentősebb az elektronikus írástudatlanság, illetve a funkcionális analfabetizmus is.

Módszertani szempontból viszont alapvetően kielégítőnek találják a szolgáltatásokat a szakemberek, legalább közel felük 7-es vagy magasabb értékelt adott. Érdemi különbség ebben nem mutatkozik a szlovák és a magyar álláspont összevetésében.

Abban, hogy milyen mértékben képes kezelni a jelenlegi szolgáltató rendszer a családokat érintő problémákat, általában a legtöbb megkérdezett egyet értett és úgy gondolta, hogy nem igazán alkalmasak erre ezek a szolgáltatások. Mind a 11 aspektusból szemlélve a válaszadók, közel fele az első 3 érték valamelyikét választotta.

Érdekes módon a szolgáltatási rendszerek a szakértők szerint jobban megfelelnek rászorulók szükségleteinek, mint amennyire ezek az intézkedések képesek tartósan megoldani a problémákat.

Ez persze csak relatív eredmény, mivel a válaszadók többsége inkább közepesnek érzékeli ezeket a megfelelőségeket. Ha megnézzük a felsorolt 8 aspektust, látható, hogy a leginkább a elérés-elérhetőség, valamint az igazságosság szintjén mutatnak rá a válaszadó szakemberek a hiányosságra, vagyis hiába lehet más szempontból jó vagy legalább közepes szinten megfelelő a szolgáltatás, ha nem kellő hatékonysággal jut el azokhoz, akiknek szól.


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

29

Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy a válaszadók 56%-a szerint nehezen érik el a szolgáltatások a rászorulókat és ezt nem csak a hazai, hanem a szlovákiai vélemények is alátámasztják.

A szolgáltatások igazságosság szempontjából sem felelnek meg tökéletesen az igényeknek a szakértők véleménye alapján, hiszen átlagosan 1 ponttal kedvezőtlenebb minősítést kapott, mint a többi paraméter az elérést leszámítva.


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

30

Szervezetek, intézmények közötti és interprofesszionális együttműködések értékelése

A saját térségen belüli interprofesszionális együttműködések hatékonyságának értékelése széles spektrumban szóródik. Ennek oka, hogy nagyon régiófüggő (és ezen belül természetesen személyiségfüggő is) hogy hol milyen kistérségi/lokális együttműködések tudnak létrejönni.

Hogy könnyebben el tudjuk képzelni az interprofesszionális együttműködést, most röviden bemutatok egy ilyen kezdeményezést, mely ugyan egyértelműen állami szférából jött, mégis jó mutatja be ezt a típust és annak a jellemző hátulütőit:

Az interprofesszionális munka két, vagy több, különböző foglalkozási ághoz tartozó szakma képviselőinek időleges, vagy hosszabb távú vállalkozása, kommunikációja és együttműködése, amelynek során a csoportdinamika jótékony hatása segítségével a közreműködő szakemberek meglévő és megtermelt tudásukat és erőforrásaikat megosztják egymás között egy közösen meghatározott cél/ügy elérése érdekében, közösen meghatározott, eldöntött, szinergikus, kreatív eljárásmódok alkalmazásával. E tekintetben fontos megvizsgálni az iskolarendőr, azaz a bűnmegelőzési tanácsadó feladat, hiszen szeptembertől 200 intézményben álltak munkába. Bűnmegelőzési tanácsadó: A rendőrtisztek a 60 órás képzésen sajátítják el a szükséges jogi ismereteket, a fiatalkorúakkal kapcsolatos büntető- és szabálysértési eljárási szabályokat, illetve pedagógiai, konfliktuskezelési és kábítószer-megelőzési technikákat. Fő cél: hogy a fiatalok egyre inkább el tudják kerülni, hogy bűncselekmények sértettjévé, illetve elkövetőivé váljanak. A tanácsadók munkájukat a tankerületekkel egyeztetett éves munkaterv alapján az iskolák vezetőivel együttműködve látják el, részt vehetnek osztályfőnöki órán, de akár szülői értekezleten is Kiemelt figyelmet fordítanak a családon belüli erőszakra, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre, az internet veszélyeire, valamint a közlekedésbiztonságra. A gyermek és ifjúságvédelmi feladatok ellátásán kívül, támogatják a már működő rendőrségi iskolaprogramokat is. Tapasztalattal ugyan még nem rendelkezünk, de fontos kiemelni az iskolarendőrök megjelenése kétségtelenül előmozdíthatja az interprofesszionális munka kialakulást az oktatási intézményekben, terheket vehet, le a pedagógusok válláról azonban a szociális szakemberek nem pótolja, hiszen nem rendelkeznek azon szakmai kompetenciákkal melyek a halmozottan hátrányos helyzetű vagy a krízishelyzetbe került gyermekek és családok segítését, re szocializációját szolgálhatnák. A gyermek és ifjúságvédelmi feladatok ellátásának egyik főszíntere az oktatási intézményekben zajlik, a feladat megszervezése és irányítása az intézményvezető feladata, mely alapján biztosítania kell, hogy az adott iskolában legyen gyermek és ifjúságvédelmi felelős. Ez a felelős lehet az iskola valamelyik tanára, de lehet pszichológus, szociálismunkás is. Egy 2009 felmérés adati szerint országosan a különböző szakmák


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

31

megjelenése a következő arányban volt kimutatható az iskolákban: pszichológus 25%, szociálismunkás 6,9%, mentálhigiénés szakembert 14,3%, szociálpedagógus 10,8%. 6 Az adatok azóta sem sokat változtak, láthatjuk, hogy az interprofesszionális együttműködés egyenlőre csekély mértékben jelenik meg a gyermek és ifjúságvédelem területén, holott külön-külön minden szakma célja ugyan az lenne és a tömegesen és egyre súlyosabb problémák sürgető megoldásokat kívánnának. (Kiss Gabriella: Az Interprofesszionális együttműködés elmulasztott lehetősége a gyermek és ifjúságvédelem területén, avagy az iskolai szociális munka hiánya Magyarországon, 2013)

Ugyanakkor szembeötlő, hogy az országos szintű együttműködések kapták messze a legrosszabb értékelést. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy az erőforrások szűkösek és sok esetben nem a régiókon belül folyik érte a versengés, hanem inkább a régiók között, ami az országos szintű együttműködéseket nagyobb hatékonysággal tudja ellehetetleníteni.

A nemzetközi együttműködések értékelése viszont mindkét korábbinál magasabb. Ami jól beleillik a korábbi magyarázatba, miszerint nincs közvetlen erőforrás kompetíció, és nem igényel nagyon intenzív, időigényes kapcsolattartást, mivel egy jóval lazább kötődést tesz lehetővé.

A válaszadók több, mint harmada inkább rugalmasnak tartja működési területén a szolgáltatókat és átlagosan a legmagasabb pontszámot is ebben az aspektusban érték el a szolgáltatók. A nyitottság már kevésbé volt erős oldala a szakmai szervezeteknek a véleményezők szerint, de még itt is átlagosan 5 pont feletti értékelést kaptak, viszont a szakmai határok átléphetősége mutatott ennél szignifikánsan alacsonyabb értékelést.

Arra a nyitott kérdésre, hogy milyen területeken érezte a munkája során, hogy falakba ütközik, igen sokrétű válaszokat kaptunk, abból adódóan, hogy igen sok szolgáltatási terület volt jelen a mintában, de rendszerezve őket a kiemelhető közülük a vezérmotívumok. Érdekesség, hogy a két országban tevékenykedő szervezetek hasonló hátráltató tényezőket írtak le, esetleges eltérés jobbára abból fakadt, hogy az egyes szolgáltatási területek részaránya nem volt megegyező a mintában. Ez a mintavétel adhoc jellege miatt viszont elkerülhetetlen volt.

Talán a leggyakoribb probléma-csoport a forráshiány és az erőforrásokért zajló versenyből fakadó anomáliák. Ráadásul ez mind a két országban egyaránt magas arányt képviselt. Ezt a következő két típusba soroltuk be: forráshiány (61%) és versengő attitűd (38%). A forráshiányt számos példán keresztül mutatták be nekünk a válaszadók, melyből csupán típusonként most csak néhányat emelnék ki. A forráshiányra egy példa: „Civilként, ha nem akarunk pályázati forrásokhoz nyúlni, akkor az adományozókra és önkénteseinkre számíthatunk. Az adó 1%-ból befolyó összeg többnyire az alap fenntartásra elegendőek és ötleteinket, innovációinkat lebutítva, alulról építkezve tudjuk elkezdeni, az éppen aktív célcsoportunktól kapott támogatásokból.” A források szűkössége és az adományozói kör


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

32

végessége miatt a hasonló célért, vagy azonos régióban tevékenykedő szervezetek közvetlen versenytársai egymásnak elsősorban anyagi szempontból, de van hogy a szektorok (állami és civil szféra) között is van verseny, mely inkább szakmai jellegű. Ez nyilvánvalóan nehezíti mind az együttműködések kialakítását, mind a bizalmi viszony megalapozását. Ebbe enged betekintést a következő néhány kiragadott példa is, amiket említettek a megkérdezettek: "Egy kompetitív piacon hiába akarsz együttműködő lenni, lenyomnak, mint a bélyeget. Lehet, hogy a civil szolgáltatások nem a profitért versengenek, de nem egyszer előfordult már, hogy a célcsoportért jelenlétéért igen, valamint a szolgáltatások kizárólagosságára való törekvés is nehezíti a lényegre figyelést: a jobbító szándékot!"; "Egyenlő lehetőségekkel indulni, mint civil? Ez valahogy még soha nem jött igazán össze..."; "A jelenleg elfogadott gazdasági modellek egyike sem támogatja az igazi együttműködést. Amíg az alapján dolgozunk, addig versengő stratégiákat kell tanítani nekünk, civileknek. Szétszakító kettősség: dolgozz önkéntesen a világ jobbításán és gondolkozz úgy, mint egy tőkés. Na erre varjunk gombot!"; " Sokszor ütközünk abba a problémába, hogy az állami intézmény nem enged be minket a szolgáltatási területére, szakmai indokokra hivatkozva. Ugyanakkor a szakmaiság megmérettetésére tett kísérleteinket eleve elutasítják."

Az állami és civil szféra versenyhelyzetéből fakad, egy másik általunk tipikusnak talált probléma, mely a szakmai versengésből is fakad, ez pedig nem más, mint az elzárkózás, amit a válaszadók 47%-a említett. Ebből szemléltetésül egy példa: „Várandóssággal és szüléssel foglalkozó szervezetként rendszeresen előfordul, hogy szeretnék kapcsolatba lépni pl. a kórházi intézményvezetéssel. Ha nincs közvetlen személyes kapcsolatunk, többnyire nem méltatják válaszra a levelünket vagy visszautasítják a személyes egyeztetést.”

A magyar önkormányzati rendszer alappillérei a települési önkormányzatok. Közigazgatási, közszolgáltatás-szervezési tevékenységük relatív önállósága nem jelenti azonban az elszigeteltséget. A súlyponti (körzetközponti) település és annak természetes vonzáskörzetében lévő települési önkormányzatok (mikrotérség) közt sokoldalú együttműködés alakulhat ki. A kistérségi és mikrotérségi szinten, illetve az integrált formában történő szolgáltatásszervezést a költségvetési törvényben meghatározott normatív finanszírozási szabályok ösztönzik, a feladatokat és hatásköröket telepítő Ötv. és Szt. viszont gátolja. A társulásos formában történő feladatellátás során az egyik leggyakoribb probléma a költségvetési intézmények fenntartásával kapcsolatos döntésekhez kapcsolódik, a többcélú társulásoknak ugyanis nincsenek olyan jogosítványai, mint egy helyi önkormányzatnak. Ez a fenntartói feladatok ellátását többször nehezíti, a szervezet alkalmazkodóképességét rontja. A többcélú társulások a társulási megállapodásban rögzítik a társulásban történő feladatok ellátására vonatkozó szabályokat, emellett azonban minden egyes települési önkormányzatnak külön helyi rendeletben kell szabályozni az adott szolgáltatás biztosításának és igénybevételének feltételeit. A szolgáltatásokkal kapcsolatos döntések képviselőtestületi hatáskörök (illetve átruházott bizottsági hatáskör), tehát minden egyes döntéshez testületi ülés 157 összehívása szükséges. Ez rugalmatlanná teszi az intézmények működését, nem egy


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

33

esetben a pályázati tevékenységet akadályozza. A kistérségi szinten történő szolgáltatásszervezés eredményességét jelentősen befolyásolja a társulást alkotó települések homogenitása, mert így lehet leginkább közelíteni a szükségleteket és a lehetőségeket. Amennyiben magas településszámú, heterogén települések alkotnak egy többcélú társulást, akkor előnyösebb a mikrokörzeti szintre történő szolgáltatásszervezés (természetesen a településszerkezet, az intézménnyel való ellátottság illetve a közlekedési hálózat is szükségessé teheti azt, hogy a kistérségnél alacsonyabb térszerveződési szinten történjék a feladatok ellátása.) A közszolgáltatások közös megszervezése az önkormányzatok autonóm döntésén alapul. Minél magasabb a társulásban részt vevő önálló egységek száma, annál valószínűbb, hogy érdekeik szerteágazóak, illetve egyéni érdekeik eltérnek a közösség érdekétől. A rendszerváltás óta eltelt 29 év sem volt arra elegendő, hogy a települések együttműködései pareto-hatékony állapotba kerüljenek: a nagyobb, központi fekvésű települések a társulásos feladatellátás nyertesei, míg a kisebb önkormányzatok kényszernek érzik a társulásban való részvételt, több esetben saját intézményeik megszüntetését is kénytelen felvállalni. Vállalva ezzel az amúgy is kevés helyi munkahely megszüntetését, s ennek politikai hatásait (kistelepülésen többet ér egy szavazat). A kistelepülések több esetben még akkor sem szerveznek ki adott szolgáltatásokat, ha nyilvánvalóan gazdaságosabb megoldás lenne az outsourcing. Amennyiben magas egy kistelepülésen az álláskeresők száma, akkor a még önállóan működtetett intézmények csapdahelyzetet teremthetnek, ha csak a foglalkoztatottak számát látják a fenntartás egyetlen indokának. Presztízsharc folyik a társulási gesztorságért, mert az önkormányzatok sok esetben egyenlőnek tekintik a központi szolgáltató szerepkört az önállósággal. Mondhatjuk azt is, hogy a gesztortelepüléseknek magasabb a szabadságfoka, továbbá azon túl, hogy a társulásos formában szervezet közszolgáltatás működtetésének fajlagos költségei kedvezően alakulnak, egyéb járulékos előnyöket: például újat hoz az integrált szervezeti forma. A jelenlegi szociális szolgáltatási struktúra nem tartható fenn hosszú távon. A helyi önkormányzatok többsége nem képes ellátni a ráruházott alapszolgáltatási feladatokat. Az nyilvánvaló, hogy a differenciált hatáskörtelepítés módosítása csak a közigazgatási rendszer reformjával párhuzamosan vezet eredményre. A jelenlegi szabályozás másik gyenge pontja a finanszírozás. Több javaslat és részmegoldás is született, hogy az önkormányzat a szociális normatíváit ténylegesen és kizárólag csak a megadott feladatok teljesítésére fordítsa. A feladatfinanszírozás csak az alapnormatívák esetében célravezető, az integrált feladatellátást ösztönző normatívák szektoron kívülre áramlanak. Az el nem látott kötelezettségek tekintetében pedig az Szt. nem teszi lehetővé a feladatukat nem teljesítő önkormányzatok szankcionálhatóságát, nincs pénzügyi következményekkel járó önkormányzati háttérfelelősség, csupán a már működő szolgáltatásokkal kapcsolatos mulasztások esetére vezette be 2008. január 1-jétől a szociális bírságot. A már működő társulásokkal kapcsolatban leggyakrabban felmerülő probléma, hogy magas az ún. „papírtársulásnak” nevezett együttműködések aránya. Az ilyen jellegű megállapodásokat kizárólag azért kötik az önkormányzatok, hogy hozzájussanak a magasabb társulási normatívákhoz, azonban a gyakorlatban nem hoznak létre közös ellátórendszert, azokat továbbra is elkülönítetten működtetik. Fontos volna a tényleges


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

34

tartalommal bíró társulások elősegítése, a hatékonyabb hatáskör-telepítés lehetőségeinek megteremtése és ezáltal a kistérségek beillesztése a megújuló szociális ellátórendszerbe. A szolgáltatások piacán az önkormányzatok kettős szerepkörben jelennek meg: egyrészt, mint az adott szolgáltatás megrendelői, másrészt, mint szolgáltatók. A jelenlegi szabályozás a személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatások területén nem azonos módon bánik a különböző szektorba tartozó fenntartók intézményeivel. A nem állami szolgáltatók által nyújtott ellátásban számos olyan elem van, ami hiányzik egy önkormányzati intézmény esetén: például a rugalmasság, a szükségletekre való gyorsabb reagálás képessége, a speciális társadalmi szükségletekhez való közelség és könnyebb kielégítésük, valamint a költséghatékonyság.(Igaz, hogy ez a családsegítés szolgáltatás vonatkozásában nem biztosított.) Összefoglalva tehát: A kistérségi és mikrotérségi szinten történő szolgáltatásszervezést az alábbi tényezők akadályozzák:

- közigazgatási rendszer,

- települési önkormányzatok magas száma,

- önkormányzati háttérfelelősség hiánya,

- jogszabályok, kiemelten az Szt., az Ötv., a Ktt.,

- az önkormányzat kettős (tulajdonos, szolgáltató) szerepköre. A kistérségi és mikrotérségi szinten a humán közszolgáltatások kialakítását segíthetik az alábbi tényezők:

- a pénzbeli ellátások és a támogató háttérszolgáltatások összekapcsolása, többpilléres támogatási rendszer előtérbe kerülése

- minőségfejlesztés a munkaerőpiaci és szociális szolgáltatásokban

- forrásbővülés az uniós támogatások (elsősorban ESZA-típusú fejlesztésekre ad lehetőséget) bevonásával

- racionális gazdálkodás elve

(Módszertan, a szociális szolgáltatások szabályozó rendszerének fejlesztéséhez TÁMOP 5.4.1. Szabályozás Pillér 157-159.)

A humán erőforrás hiány is bizonyos szempontból forráshiány, bár annak egy speciális szegmense ezért az önkéntesek hiányát, melyet a válaszadók 35%-a említett, külön típusként kezeltük. Ehhez kapcsolódik az alábbi idézet is a válaszokból: "Érzésünk szerint átalakul az önkéntességhez való viszony. Nehezen találunk olyan önkénteseket, akik szívből karitatív tevékenységet akarnak végezni. Ehelyett inkább ki-be járnak a szervezetből, eseti ügyekben segítenek. Ez megnehezíti az információáramlást, szervezést. Érthető, hogy leterheltek vagyunk...mind azok vagyunk...nem is akarom rajtuk elverni a port, ez mindenkinek a saját vállalása, csak keressük az utat a fenntarthatósághoz." Másik példa: " Gyakran úgy találjuk, hogy az


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

35

önkéntesség élményszámba megy és egy jó élményre van is jelentkező. De ennek hátulütője, hogy "mély víznek" érzik a komolyabb vagy hosszabb távú feladatok ellátását, ez pedig átgondolásra int minket: milyen feladatokra várjunk önkéntességet, ha nem a lényegi feladatokra???"

Végül de nem utolsó sorban viszonylag gyakran fordult elő az intézményen belüli személyi problémák kezelése, mint problémaforrás – ezt a válaszadók 32%-a jelezte. Ehhez a következő példát emelném ki: "Nálunk jelentős gondot okoz a fizetett dolgozók (pl. pályázatból) és az önkéntesen dolgozók szervezeten belüli konfliktusainak kezelése. Nincsenek jó gyakorlatra példáink, hogyan lehet összehangolni ezt, és megérzésem szerint ez gátolja, hogy igazi növekedési pályára álljunk. Időnk nagy része megy el a konfliktuskezeléssel vagy lehetséges források felkutatásával - és ez mind a szakmai munkától veszi el az amúgy is kevés időnket. Előfordul, hogy a fizetett dolgozó félti a pozícióját, így megnehezíti az amúgy jól teljesítő önkéntes munkáját. De arra is van példa bőven, hogy az önkéntesek kevésbé érzik magukat felelősnek a saját vállalásaikkal kapcsolatban (határidők például), mondván, majd a fizetettek megoldják."

A nyitott válaszokból is egyértelműen az derül ki, hogy az erőforrásokért zajló küzdelem, illetve a leterheltség komoly akadályozó tényező.

Az ügyfelek és a szolgáltatók között a felsorolt konfliktus típusok mindegyike jelen van, valamilyen mértékben. De talán a legáltalánosabb a bizalmi probléma.

Bizalmi deficit a segítővel szemben egy erős hatékonyságcsökkentő tényező. A szolgáltatást igénylő sokszor nem bízik abban, hogy a segítő tényleg tud neki segíteni, hátsó szándékot lát a segítő szándék mögött, ami sajnos esetleges korábbi vélt vagy valós sérelmeken alapszik. Érdekes módon nem csak itthon, hanem Szlovákiában is gyakori a bizalmi probléma, sőt még gyakoribbnak is mondható.

A második leggyakrabban megjelölt probléma a kommunikáció, ami a szakértők több, mint fele szerint jelentős, ettől alig marad el az értékkonfliktus, amit a válaszadók 50%-a jelölt meg. Valamivel lemaradva ezt követi a személyes és kapcsolati problémák és az érdekellentét.

Folyamatos együttműködésre egyáltalán nem volt példa a válaszadók között, míg az eseti és a projektszintű együttműködések közül a projektszintű van erősebben jelen az aktuális együttműködési gyakorlatban, ez teszi ki ugyanis az együttműködések 70%-át, sőt Szlovákiában 75%-át.

A tapasztalatmegosztás lehetősége egy közös platformon csábító a megkérdezettek számára, hiszen senki nem utasította el. A gyakoriság tekintetében pedig a ritka, avagy igény szerinti a gyakoriságot részesítették előnyben, az állandó jellegű mindennapos gyakorisággal szemben. Ez azt jelenti, hogy a nyitottság nem megkérdőjelezhető, azaz a platform létjogosultsága nem kérdéses, de a funkcionalitás, amit itt az igény szerinti használat fejez ki, még a többségnek elsőbbséget élvez.


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

36

Az eredmények vagy kihívások megosztása felé még nincs mindenki elköteleződve, hiszen minden ötödik szakértő nem szeretne semmit megosztani a munka bizalmas jellegére hivatkozva. Emellett a leggyakoribb hozzáállás, ami a szakértők közel kétharmadát jellemzi, hogy részlegesen, csak a publikus információkra szorítkozva szívesen megosztanák a munkájuk eredményeit, illetve kihívásait a többi kollégával. És végül, de nem utolsó sorban 18%-a a válaszadóknak a teljes transzparenciával ért egyet, miszerint mindent szívesen megosztana amennyiben erre lehetősége adódna.

Bevált gyakorlatok gyűjtése

A kutatás során számos gyakorlatot tudtunk összegyűjteni, amelyeket majd az akciókutatás későbbi ciklusaiban használunk fel. Itt mindössze csak két ilyen példát emelnék ki, szándékosan kelet-magyarországi régióból, Miskolcról, mivel ez egy tradicionálisan kissé leszakadó régiója az országnak így bármely sikeresnek tartott kezdeményezés megsüvegelendő és ugyanakkor elgondolkodtató:

"Jól működik Miskolcon egy ládaközösség, ami a közösségi gazdaság elvét valósítja meg. Ennek lényege, hogy egy egész szezonra csatlakozol egy vagy több gazdához és termelőhöz, és vállalod, hogy minden héten átveszed, ami a gazdaságban megtermett. A mindig változó szezonális terményekért cserébe átalánydíjat fizetsz. Az Eleven Föld közösség zöldséget, gyümölcsöt, olajat, lekvárt, tejterméket, mézet, tönkölykenyeret kínál, a lényeg, hogy friss és vegyszermenetes legyen, s házhoz szállítsák a termelők. Náluk jelenleg egy átvételi pont van, ahol összegyűlik minden és a vásárlók péntekenként oda mennek érte. Működésük alapja az egymás és a termelők iránti feltétlen bizalom. Az alapításkor 30 család fogott össze, azóta nőtt a számuk. Mind régi barátok, gyermekesek, az egészséges életmód feltétlen hívei. A „fogyasztó” tagokhoz több környékbeli termelő is társult, a legnagyobb közöttük a Hét községben élő, megyeszerte ismert biotermesztő Szeles Attila. Innovációnak tartom náluk, hogy a baráti viszony mellett, jogi formát adtak ennek az összefogásnak (szövetkezet) és valahogy megoldják, hogy mindenki komolyan veszi. Olyannyira, hogy ha valaki nem tudja átvenni a heti ládáját, akkor megszervezi, hogy kinek adja át - hogy semmi ne menjen kárba. Szintén fontos, hogy a péntek, a ládaátvétel napja, a nagy találkozások színtere is lett, ahol további közös projektek megbeszélései is zajlanak. A bizalom építését közösségi napokkal is erősítik, ahogy általában tevékenység is zajlik, olyan, ami elősegíti a szövetkezet fejlődését. A tagok az öngondoskodásukat az élet minden területére igyekeznek kiterjeszteni távlati céljaik szerint egészen az életközösségig."

Kicsit részletesebben bemutatva szövetkezet egyébként 2011 novemberében alakult azzal az alapvető, elsődleges céllal, hogy a szövetkezeti tagok, valamint a Miskolcon és környékén élők életminőségét


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

37

fejlessze, a hátrányos helyzetben lévő tagjai számára munkafeltételeket teremtsen, valamint szociális helyzetük és életminőségük javulását egyéb módon elősegítse.

Ennek keretében a Szövetkezet jelenlegi tevékenységei és tervei között szerepel, hogy:

élelmiszert és egyéb, az alapvető léthez nélkülözhetetlen termékeket állít elő, vagy vásárol helyi termelőktől tagjai számára,

a megtermelt, felvásárolt élelmiszert és egyéb alapanyagokat feldolgozza, raktározza és helyben értékesíti,

megteremti a tagság számára egy független, önellátó lakókörnyezet alapjait, elősegíti a szövetkezeti tagok bizalomra épülő, élő kapcsolatának fenntartását, kialakítja tagjai között a kölcsönös, szolidáris együttműködés kereteit, amelynek során az egyéni

érdekkel szemben a közösségi érdeket és az egymással szembeni szolidaritást helyezi előtérbe, a befogadó társadalmi értékek mentén foglalkoztatást, megélhetést, közösséget biztosít

hátrányos helyzetben lévő tagjai számára, olyan közös érdekeltségű tevékenységeket folytat, amely elősegíti a biztonságos megélhetést, jó

minőségű egyéni, családi és közösségi életforma kialakítását a tagjai számára hozzájárul a sokszínű foglalkoztatás megvalósításához, a helyi fejlődéshez, az összetartó közösségi

és társadalmi működéshez szövetkezeti működése során a közösségi együttműködés, a bizalom, a partnerség, a biztonságos

munka és foglalkoztatás logikáját követi a szövetkezet kulturális, szociális tevékenységet végez a Miskolcon és környékén élők számára, ápolja a helyi értékeket, közösségi rendezvények szervezésével megismerteti az egészség- és környezettudatos

gondolkodás alapelveit és alkalmazható technológiáit, módszereit hozzájárul működő fenntartható életmodellek közvetítéséhez.

A másik ilyen kiragadott említés a pozitív példák közül a hátrányos helyzetűek segítésével foglalkozó Szimbiózis Alapítvány szociális farm projektje:

"Miskolcon sikeresen működik egy szociális farm, ahol fogyatékos és megváltozott munkaképességű embereket vonnak be a gazdálkodásba, a megtermelt árut pedig értékesíteni is tudják. Az egyedi kezdeményezés nemcsak terápiás célokat szolgál, hanem megoldást jelent a fogyatékos fiatalok lakhatási problémájára is, sőt mivel saját fizetésük van, pénzt is spórolnak az államnak. A folyamatos növekedési igény miatt a farmon felhúztak egy új lakószintet, ahová további 12 fiatal költözhet be. A Szimbiózis Alapítvány csinálja. A szociális farm az országban egyedülálló kezdeményezés, nemcsak a fogyatékossággal élő fiataloknak ad munkát, hanem a környéken lakó megváltozott munkaképességű dolgozóknak is. Így az ott dolgozók ismét hasznos tagjai tudnak lenni a társadalomnak. Arra törekednek,


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

38

hogy a farmon való munkát a fiatalok ne kemény fizikai teherként, hanem családias légkörben végzett csapatmunkaként éljék meg. Célt adnak az életüknek és kiváló közösséget építenek. Természetesen szakképzett gondozók és mezőgazdászok is segítik a csapatot."

Annak érdekében, hogy jobban értsük a szociális farm koncepcióját fontos definiálni magát a szociális farmot. Ezt kitalálói így tették meg: „A szociális és szolidáris elveknek megfelelően, a társadalmi és környezeti szemléletformálás érdekében működő kooperatív gazdálkodási forma, amely mezőgazdasági termelő, feldolgozó, szolgáltató tevékenységet végez hátrányos helyzetű személyek bevonásával; illetőleg mezőgazdasághoz kapcsolódó szemléletformáló kiegészítő tevékenységet végez a társadalom szélesebb köre számára.” (Jakubinyi László: A szociális farm fogalma és típusai. Szociális farmok létrehozása Magyarországon szerk.: Kajner Péter és Jakubinyi László, 2015)

A szociális farmok, ha nem is mindenben, de sokban hasonlítanak a startup vállalkozásokra: innovatív képességben, a naggyá válás képességében, közösségi jellegben. Aktuálissá vált, hogy a szociális gazdaság sajátos „startup” kezdeményezései, melyek kis befektetéssel, sok önkéntes pluszenergiával, kreativitással sokak sorsán javíthatnak, megbecsülést és induló segítséget kapjanak (Jakubinyi László: Általános fejlesztési javaslatok. Szociális farmok létrehozása Magyarországon szerk.: Kajner Péter és Jakubinyi László, 2015).

A szociális farmok potenciális fenntartói (gazdák és segítő szervezetek) számára, a tevékenységek elindításához és működtetéshez a jogi feltételeken túl, fejlesztési és működtetési forrásokat szükséges biztosítani. A rendszer kialakításához modellkísérleti pályázatok formájában lehetne támogatásokat biztosítani, melyek eredménye egy olyan tesztidőszak lenne, ami alapján sokkal konkrétabb tapasztalatokon nyugvó tervezést lehetne megvalósítani. Ilyen a viszonylag kis összegű, könnyen elérhető, a gyors indulást segítő támogatások nyújtására specializálódott alapot állami, EU-s, illetve magán (pl. CSR) források bevonásával lehetne felállítani.

Végül a forprofit jellegű kezdeményezések felé nyitó Zöldséges.com, mely egyszerre jó példa egy országos szintű projektre is:

" Van egy jó kezdeményezés, ami egyszerre helyi és országos. A Zöldséges.com csapata a modern korszellemhez zárkóztatja fel a zöldség, valamint gyümölcs vásárlást. Abban hisznek, hogy a hétköznapi teendőket az új technológiákat alkalmazva sokkal hatékonyabban és kényelmesebben is le lehet folytatni. Emellett támogatják a hazai mezőgazdasági termékeket és abban hisznek, hogy a friss termelésű zöldségek, gyümölcsök által biztosított egészséges élet mindannyiunkat megillet.

Az alkalmazással közvetlen kapcsolatot lehet létesíteni az őstermelők és a fogyasztók között, így a hagyományos bolti vagy piaci bevásárlást kikerülve zajlik le az adás-vétel. A vevő gyorsabban jut friss zöldséghez, nem a multik által diktált magas áron kell megvennie a kétes eredetű zöldséget és


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

39

gyümölcsöt. A termelőnek nem a nagybani piacon kell a bolti ár töredékéért elsóznia termékeit. A rendszer használatával közvetlen értékesítést biztosítanak a végfelhasználó irányába.”

Ami bár nem került említésre, de nehéz elmenni mellette, hogy bármennyi bevált gyakorlatot gyűjtöttünk össze, ezekről a kérdőívekben leírtakon felül gyakorlatilag nem lehetett további információt találni az interneten, ami egyértelműen arra fájó igazságra mutat rá, hogy nagyon rosszul kommunikáltak ezek a kezdeményezések és itt jön fel az a későbbiekben is tárgyalni kívánt hozzáférhetőség problematikája, vagyis még azok akiknek ez releváns lenne sem jutnak hozzá az ellátáshoz vagy funkcióhoz, mert nincs tudomásuk róla.


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

40

Szolgáltatásfejlesztési igények felmérése

Az elérhető szolgáltatások köre igen széles a szakértők véleménye alapján. A leggyakrabban elérhető szolgáltatások a családgondozás (96,5%), civil szervezetek szolgáltatásai családtémában (93%), sport és egészséges életmód (81%), idősgondozás (76,5%)

Persze mint azt az adatokból korábban már láttuk, nem feltétlenül az a mérvadó, hogy mi elérhető a családok környezetében, hanem hogy ezekről milyen hatékonysággal jut el hozzájuk az információ.


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

41

A legnagyobb igény a következőkre mutatkozik: jogi tanácsadásra, szabadidős tevékenység, családgondozás, nők segítése, szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadás.

A szolgáltatások fejlesztésének irányát nagyban befolyásolja, hogy milyen külső hatások érik a szervezetet, és ezekre hogyan reagál. Ennek megfelelően megpróbáltuk megismerni, hogy az állami szociálpolitika irányából milyen nyomás nehezedik a szervezetekre és a szolgáltatás igénybe vevő ügyfelek részről milyen igények merülnek fel.

Az állami oldalról jövő ingereket alapvetően 3 csoportba soroltuk, melyeket most említési gyakoriság szerint csökkenő sorrendben 1-1 példa említésével érzékeltetve mutatunk be:

1. Érzékelt igények nincsenek összhangban az állami kezdeményezésekkel:

"Jellemző, hogy az állami és önkormányzati ellátó intézmények az alapellátás irányából közelítik meg a szociális szolgáltatásokat. Úgy értem, hogy a speciális élethelyzetek kezelése, nem szokványos igények felmérése és személyreszabottság nem fogalmazódik meg mint érték és mint elvárás náluk. Ezek negligálása ugyanakkor nem megoldás az érintettek helyzetére. Pedig pont ez lehetne a civilek hozzáadott értéke az állami szektor szolgáltatásaihoz."

2. Túl sok adminisztrációs kötelezettség:


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

42

"Az adminisztráció egy határig javítja a munka hatékonyságát, azon túl viszont az idő és energiaráfordítás csak a költségeket növeli. A pályázati rendszer által megkövetelt adminisztráció túl van ezen a határon. Ennek gyakran az a következménye, hogy a projekt valódi célja elvész valahol a papírhegy alatt. A pályázati folyamat elvonja a fókuszt nemcsak a szakmai, de a megtérülési célokról is. A mindennapos munkában a legfontosabb szemponttá az válik, hogy a bíráló hatóság minden követelményének megfeleljen a dokumentáció, és nem az hogy szakmailag milyen hasznos és új eredményre jutunk."

3. Rugalmatlanság:

"Valahogy fontos lenne a helyén kezelni a civilek azon tulajdonságát, hogy mivel közvetlenül a célcsoporttal vannak kapcsolatban, gyakran korábban és azonnal tudják és jelzik, ha valami nem működik jól. Ez a jelzést nem annyira kritikaként lenne érdemes kezelni a közintézmények részéről, inkább indikátor funkcióként. Milyen jó, hogy vannak szervezetek, akik rugalmasak, gyorsan tudnak alkalmazkodni a változásokhoz, és olyan hiányterületeken is pillanatok alatt képesek megjelenni, ahol a kormányzati, közigazgatási szervezetek, állami intézmények nem éppen „problémaérzékenyek”, vagy merev szabályozásuk, bürokratikusságuk miatti lassúságuknál fogva sokkal nehezebben lépnek. A rugalmatlanság nem mindig a minőség oka és fordítva: a rugalmasság nem minőség rontó tényező. Szóval párbeszéd: ez lenne jó."

Az ügyfelek részéről jövő igényeket szintén 3 fő típusba soroltuk be, melyeket most szintén említési gyakoriság szerint csökkenő sorrendben 1-1 példa említésével érzékeltetve mutatunk be:

1. Célcsoport tehetetlensége:

"A legtöbb ember nem szívesen vállalja fel a felelősséget, hogy nagyrészt az ő döntése volt az az élethelyzet, amiben most van. És tényleg inkább „morog”: másokat szid, minthogy azt mondja: „Ezt elrontottam”. Én rontottam el. Me, myself and I. Pedig amíg nem tudjuk kimondani, hogy mi voltunk a balfékek, addig azt éljük meg, hogy csak mások tudnak a helyzetünkön javítani – hiszen ők tettek bele minket. Szidjuk az államot, a bankokat, a munkáltatót, csak éppen önmagunkat nem. Persze nem az a feladat, hogy a nagy önostorozással még jobban lenyomjuk magunkat lelkileg. Éppen ellenkezőleg. A lehangoltságból valahogyan ki kell törnünk, különben nem tudunk elég erőt gyűjteni ahhoz, hogy egyáltalán elképzeljük, hogyan lehetne másképp. Pedig a felelősség felvállalása felszabadító is tud lenni. Sokkal jobb tudni, hogy lehet tenni valamit, minthogy másokra kellene várnunk. Nagy erőt ad, hogy megérezzük: van erőnk és vannak lehetőségeink. Belementünk egy helyzetbe, de ki is tudunk jönni belőle. Nem gyorsan. Nem egyszerűen. Nem anyagi vagy erkölcsi veszteségek nélkül. De ki lehet jönni. Amíg élünk, tudunk választani. Ez a szemlélet hiányzik. Ezért fontos az öngondoskodás témája. Hogy elvileg és gyakorlatilag is megtapasztaljuk azt a gondolatot, hogy önmagunk sorsának a kovácsai vagyunk. Vagy ha nem vagyunk, lehetünk. Ez a fő feladatunk, a többi csak mankó."


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

43

2. Célcsoport tudatossága:

"Segíteni azon lehet, aki tudja, hogy szüksége van rá és el is tudja fogadni a segítséget. Akinek tehát van képe a kivezető útról és ha erőforrásai nem is, de legalább reménye, hite vagy valami pislákol még benne, ami életerő."

3. Célcsoport aktivitása:

"Bármilyen furcsa, a piacgazdasági gondolkodás és a verseny a szociálisan rászorulók köreiben is megtalálható, módosított formában: a fokozott elszigetelődés, a külsőségekről ítélkezés, a másik kiszorítása az egyéni boldogulásom érdekében itt is jelen van. Így komoly a veszélye annak, hogy passzív befogadással találkozunk a segített családok irányából, ami mögött leggyakrabban nem érdektelenség, hanem érdekféltés áll. Itt át kell törnünk a falakat és a kölcsönösség felé vezetni a kapcsolatot."

Végül az is nagyon fontos, hogy ugyanakkor a szervezet milyen fejlődési, fejlesztési irányt tűz ki maga elé, vagy tűzne ki maga elé abban az esetben, ha nem befolyásolnák erősen a küldő tényezők. Erre vonatkozóan a következő kérdést tettük fel a válaszadóknak: Ha Önön múlna, milyen szolgáltatásokat fejlesztene ki?

Az erre adott válaszok alapján a következő kategóriákat állítottuk fel:

1. Szolgáltatás ötletek:

Ebbe a kategóriába soroltuk azokat az ötleteket, amiket a válaszadók úgy említettek, hogy saját kompetencia körükben akár kiviteleznék ezeket az ötleteket, csak még nem került rá sor valamilyen ok miatt. Vagy pedig konkrétan tervbe van véve a szolgáltatások kifejlesztése. Néhány példa: roma-nem roma családi napok szervezése, krízis ambulancia üzemeltetése, fenntartható háztartás jó gyakorlat csere (gyakorlati alkalmak: közös főzés, közös takarítás, közös mosás), társkereső főzőtanfolyam, köztéri nappali hálózat üzemeltetése (ahová betérhetnek a csellengő fiatalok vagy kisgyermekes anyukák megpihenni)

2. Hiányterületek említése:

Ebben a kategóriában összegeztük az olyan említéseket, ahol nincs konkrét szolgáltatási ötlet, csupán hiányterületek felsorolása történik. Feltételezhető, hogy ezek azok a kifejlesztendő szolgáltatások, amiket a megkérdezettek igénybe vennének vagy társulnának egy ilyen kezdeményezéshez, de önálló motivációt nem éreznek rá. Ilyenek például: krízishelyzetek megoldása, intézményeken átívelő konkrét cselekvési együttműködések család témában, forrásteremtés lehetőségei a XXI. században, civil szervezet, mint befektetés a jövőbe – szemléletformálás.


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

44

3. Innovatív ötletek:

Ide soroltuk az olyan ötleteket, amelyek valamilyen innovációra épülnek vagy még meg nem lévő, de szükséges innovációt említenek. Például: karitatív tevékenység egységes társadalmi nyilvántartása és jutalmazása, Sérült vagy fogyatékos személyek és családjuk együttélést lehetővé tévő közösségi falvak, lakónegyedek létrehozása, napi rutinba és foglalkoztatásba ágyazott fejlesztő-képzések hátrányos helyzetűek számára, bio-gazdaságok egységes, országos, rövid ellátási láncú hálózatba szervezése, Nőcentrumok létrehozása a női életkör minden állomására kifejlesztett szolgáltatásokkal: párkapcsolat, anyaság, nagycsalád, nagyszülőség.

Saját szervezet/intézmény értékelése

A válaszadók többsége kifejezetten elégedett a saját szervezete/intézménye munkahelyi légkörére, ez bizonyítja, hogy a 10-es skálán átlagosan 7,5-ös értéket kapott és a válaszadók közel fele (49%) 8-as vagy annál magasabb értéket adott. Itt sem tapasztaltunk számottevő különbséget a hazai és a külhoni értékelések között, bár a szlovák számok egy kicsit alacsonyabban voltak nominálisan.

Valamivel visszafogottabban értékelték a küldetés-megvalósítással kapcsolatos teljesítményüket, ami azt jelenti, hogy a többség itt is a skála pozitív vége felé tolódott el kis mértékben.

A munkakörnyezet és a rendelkezésre álló eszközök tekintetében már érezhetően közepes felé húz az értékelés. Mind Szlovákiában, mind Magyarországon 5,97-es átlagot kapott az ezzel való elégedettség a saját intézményen belül. Ugyanakkor 4-esnél alacsonyabb értékelést nem kaptunk tehát azért minden résztvevő szakértő számára elérhető egy legalább kielégítő minőségű munkakörnyezet és eszközpark.

A saját szervezet hatékonyságával elégedettek voltak a válaszadók, csakúgy, mint a munkatársakkal való együttműködéssel és az etikai normák tiszteletben tartásával. Utóbbi kiemelkedően magas 8,35-ös átlagot kapott.

A más szervezetekkel, intézményekkel való együttműködésben és külső szakértőkkel való együttműködésben vannak hiányosságok, de még így is a többség közepesnél (5-ös értéknél) magasabbra értékelte ebből a szempontból saját szervezetét. Az együttműködés témája, mint az egész kutatás sorozat alapja fontos kulcs érték, ezért fontos itt megjegyezni, hogy bár egy általános nyitottság már van az együttműködésre bizonyos formában és gyakorisággal az egyes szereplők, szakértők, szolgáltatók között, azért a jelenlegi gyakorlat még bőven fejlesztésre szorul. Így ez is alátámasztja eme projekt hasznosságát, ami az együttműködések közös módszertani platformra hozásával és elérhető tételével, segít a szereplőket a hatékonyabb együttműködés kialakításában.


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

45

Összeségében egyébként inkább elégedettek a résztvevők munkájuk hatásával, haladásával a célkitűzéseikhez képest. Ez azt jelenti, hogy a válaszadók 41% a skála felső 3 értékét jelölte meg ebben a kérdésben.

A kutatásban részt vevő szervezetek emberállománya az alábbi ábra szerint alakul, melybe bele kell érteni a külső szakértőket is.


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

46

Vagyis a leginkább hiányzó a következő szakképzettségű emberek: pedagógus, szociális munkás, orvos és EÜ végzettségű. Ezt mi sem támasztja jobban alá, mint a válaszokat összesítő következő ábra.

Az egyértelműen leszögezhető, hogy a munkatársak és önkéntesek önfeláldozó és hozzáértő munkája nélkül aligha lenne egyáltalán működőképes a családokat segítő szolgáltatói csoport, így nem véletlen, hogy ez áll a legfontosabbként kiemelve, mellette még a megfelelő tudás és a pozitív csoportdinamikai tényezők szintén nevezhetők eme intézményrendszer alappilléreinek. A megfelelő anyagi keretek, jogi háttér és eszközpark hiánya, pedig már a korábbiakban is felmerült, mint problémaforrás.


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

47


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

48

Éppen ezért nem is meglepetés, hogy a leginkább hátráltató tényezőknek éppen a pénzhiányt, a támogató jogi környezet hiányát nevezték meg, leggyakrabban. Ugyanakkor sajnos a negatív csoportdinamikai tényezők is legalább akkora szerephez jutnak, mint a jogi környezet, vagy az elavult technológia. Az összefogás hiánya csak az ötödik de szignifikánsan a második leghátráltatóbb tényező – bár ezek nyilván összefüggő láncot alkotnak. Például a pénzhiány eredményezhet elavult technológiát, negatív csoportdinamikai elemeket hívhat elő, rányomhatja bélyegét az összefogási kísérletekre is. Mint azt korábban észrevettük és ki is fejtettük, hogy a szűkös erőforrások versenyhelyzetet teremtenek a régión belül is és a régiók között (országos szinten) is.


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

49

Személyes együttműködési lehetőségek

A válaszadók számára a legkézenfekvőbb együttműködési és lehetőségek a részvétel a komplex esélyteremtő felzárkózási modell kidolgozásában, másodsorban a közös adatbázis építés, valamint a szolgáltatás innováció ajánlások kidolgozása.

A legkevésbé vágyott együttműködési terület a tanácsadás és oktatás, valamint a tanulmányírás.

A megkérdezettek 35%-a adott biztos igen választ arra, hogy részt kívánna venni a projekt szakértő csapat munkájában és további 65% talán részt venne. Itt a személyes egyezetetések során és az adatok második ciklusban történő megbeszélésekor többen jelezték, hogy a talán arra vonatkozott, hogy attól függ miben lenne lehetőség részt venni.

Ennek artikulálására adott lehetőséget a következő kérdés. Az erre kapott válaszokból kiderül, hogy a legcsábítóbb lehetőség a módszertani fejlesztés, valamint a bevált gyakorlatokmegismerése, feldolgozása és terjesztése, valamint ehhez kissé kapcsolódóan a csereprogramokszervezése.


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

50

Az együttműködés intenzitása szempontjából inkább a kevésbé intenzív havi és negyedéves opciók voltak a legkedveltebbek, de a havinál ritkább opciók tették ki a válaszok több, mint felét.


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

51

A kérdőív végén található személyes kérdéseknél a célunk az volt, hogy a szakértők figyelmét odafordítsuk, hogy az emberi segítő szakmában minden a szakértő személyiségével kezdődik, abból bontakozik ki és arra épül. Fontos látni, hogy a szakértők milyen attitűddel fordulnak a személyes elégedettségüket firtató kérdések felé és az innen nyert tanulságokat az akciókutatás későbbi szakaszába tudjuk beépíteni. A személyes elégedettség mértéke fontos fokjelzője annak, hogy mennyire épült be az együttműködés, mint készség a szakértők életébe, mennyire megoldás-orientált az attitűdjük. A nyitott kérdésekre adott válaszadás intenzitása (hányan adnak rá választ) sokat elárul arról, hogy milyen mértékű a tudatosság a szakértők körében a saját életük és a szakmájuk összefonódására. Egy kvantitatív, javarészt feleletválasztós kérdéssorban csak akkor várható, hogy kitöltik az ilyen szabad válaszos kérdést, ha arra van már kész, azaz a személyiségbe beépült válaszkészlet, ami "csípőből jön". A válaszokból kinyerhető témakörök pedig abban segítenek, hogy képet kapjunk, hogy milyen témaköröket érintenek, ha a saját fejlődésükről van szó: ezeket az adatokat szintén az akciókutatás során fejlesztett módszertan miatt fontos tudni, illetve azok felhasználása, megbeszélése is az akciókutatás kutatási tervben meghatározott ciklusai során kerülnek egyéni vagy közös feldolgozásra, megvitatásra.

A válaszadók átlagos elégedettségét egy 1-től 10-ig terjedő skálán, ahol az 1-es érték a teljesen elégedetlen, míg a 10-as a tökéletesen elégettet fejezi ki, a személyes életük egyes aspektusaival az alábbi táblázat foglalja össze:

Magyarország Szlovákia

Magánélet - munka aránya 7,43 7,61

Család és hivatás harmóniája 7,41 7,49

Baráti kapcsolatok 8,85 8,94

Családi kapcsolatok 7,88 8,23

Munkahelyi kapcsolatok 8,56 8,49

Személyes egzisztencia 8,56 8,49

Az átlagok alapján elmondható, hogy a megkérdezettek többsége inkább elégedett a személyes életével a legtöbb paraméter szerint. A leginkább a munka és a magánélet összeegyeztetése okoz számukra kihívást, míg a munkahelyi és baráti kapcsolatok, valamint a személyes egzisztencia kevésbé.


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

52

Arra a kérdésre, hogy min változtatnának az életükben a következő pontokat emelték ki.

Leggyakrabban az egzisztencia kérdése merült fel:

"Az elmúlt néhány évben rengeteg barátom és ismerősöm döntött úgy, hogy nem próbálkozik tovább Magyarországon, hanem inkább külföldön teremt magának új egzisztenciát. A legtöbbször ennek a döntésnek anyagi és munkaerőpiaci okai vannak, ritkábban az éppen aktuális politikai rendszer. Nagy dilemma ez, és egyike azoknak a témáknak, amikor a munkakeresés, a pénzügyi döntések és az életvezetési döntések egyetlen metszéspontban futnak össze. A magam részéről nem tudom, mi a legjobb megoldás. Egyrészt, ha a szakértőink képzettebb és életképesebb része elszivárog, azzal az itt maradottak minősége hígul, a terheik pedig növekszenek, ami egyértelműen nagyon rossz a maradóknak. Másrészt mindenki a saját életét éli. Sokan éltünk olyan korban, amikor tilos volt az országot elhagyni, és mindenki a kollektív szegénységben osztozott; az se volt túl szerencsés élet...A kérdés nyitva marad és folytatódik az álmodozás: hátha itthon is lehet..."

Második leggyakoribb említés a fejlődés kérdése volt. Ebben a fejlődés kategóriában a "miben kéne fejlődnöm" típusú válaszokat összegeztük. Néhány példa: "ítélőképesség", "kockázatvállalási hajlandóság", "projekttervezési készségek", "munkatársak ösztönzése, inspiráció átadása", nagy közönség előtti előadás, prezentációs stílus", "hivatalos ügyintézésekben való jártasság", "jogszabályi környezet átlátása".

A harmadik leggyakoribb említés a kapcsolatok gyűjtőnevet kapta. Az emberi kapcsolatok minősége kategóriában egy jellegzetes példa: "Voltam egyszer egy civil fórumon, ahol az öröm-alapú munkáról volt szó. Sok szakértő mondott okosakat először, aztán elindultak a kis szekciós műhelymunkák. Számomra meglepő volt, hogy hat vadidegen ember között a kezdetektől fogva nagyon komoly bizalom alakult ki és nyíltan fel merte vállalni a problémáit. Számomra a csúcspont mégis az volt, hogy mindenki mennyire pozitívan állt a dolgokhoz és mindenki segíteni akar építkezni a másiknak is. Na ilyen emberi kapcsolatokat keresek én és efelé próbálom terelni magam az életben."

Végül a válaszadók arra a kérdésre, hogy milyen irányban szeretne fejlődni a korábbi kérdésre reflektálva ugyanazokat a kategóriákat emelték ki, melynek leggyakoribb említése az egzisztencia volt. Ennek eklatáns példája a következő idézet is: "Saját anyagi függetlenségem erősítését alapfeltételnek látom ahhoz, hogy felvállaljam azt a felelősséget, ami a civil munkámmal jár. Ideális esetben az anyagi biztonságomat a civil életem adja, így összeérhet az elköteleződésem és az egzisztenciám. De jelenleg nem így van. Önkéntességem a hobbim, ami inkább viszi a pénzt - ezen szeretnék változtatni. Jelenleg a társadalmi vállalkozási formában látom a megoldást."

A második leggyakoribb kategória a szakmai fejlődés volt: Ebben a kategóriában összegeztük azokat a vágyott fejlődési irányokat, amelyek mind szakmai jellegűek, mint péládul: "szervezeti menedzsment tudás", "Kiégés megelőzése, feltöltődés lehetőségei", "Interdiszciplináris tudás megszerzése".


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

53

A harmadik leggyakoribb kategória pedig az emberi kapcsolatok voltak, melyet jól példáz a következő idézet is:

"Vérbeli civilként szeretem a szakmai munkámra helyezni a hangsúlyt, így nem fordítok elég figyelmet az emberekkel (munkatársak, önkéntesek, beszállítók) kötött megállapodásaimra. Teszem ezt részben azért, mert bízom az emberekben és abban, hogy egy jó célért minden akadályt ledöntünk, másrészt azért, mert nem akarom az időmet és energiámat hosszas szerződések megfogalmazásába ölni. És ez gyakran vezet konfliktusokhoz, illetve "máshogy emlékszünk" típusú helyzetekhez. Tehát fontosnak tartom, hogy a tiszta kapcsolódások irányába fejlődjek."


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

54

4. Összefoglalás és következtetések

A kutatás eredményeit a következőképpen összegezhetjük az egyes témakörök szerint:

A jelenlegi szolgáltatások sokrétűek, sok mindent lefednek, módszertanilag is sokszor kielégítők, azonban az igazi probléma velük, hogy nem reagálnak a valós igényekre, nem képesek eljutni a valódi rászorulókhoz, ami az információ hiányából fakad, valamint nem megfelelő a szektorális megoszlása sem a szolgáltatásoknak. Ezen kívül az állami kezdeményezések nem képesek a személyre szabottságra, így nagy és fölösleges adminisztrációs terhet is rónak a szolgáltatókra. Állami támogatások bürokratikus következményei nehezen viselhetők a civilek számára. A szakmai munka terhére megy

Az ügyfelek felől érkező nyomás inkább egyfajta túlzott elvárás, ami a „Kádári örökség”-ből, vagyis a paternalizmusból, a tanult tehetetlenségből fakad.

A szakmai szervezetek közti együttműködések leginkább nemzetközi szinten működnek, kevésé a regionális és legkevésbé országos szinten. Ennek legfőbb oka a finanszírozási körülmények generálta versenyhelyzet, ami kihat a bizalmi viszonyokra, ami csökkenti a nyitottságot és transzparenciát. Ezt támasztotta alá a legjobb gyakorlatok elemzése is, melyben főleg szűk regionális szerveződésekre hívták fel a figyelmet a szakértők. Ezen felül nem látszik igazán átütő érdeklődés a jó gyakorlatok megosztása és átvétele terén, mintha ennek nem lenne elfogadott kultúrája a kelet-közép európai régióban vagy nincs a mindennapokba illeszthető hazai eszköztára.

Végeredményben a funkcionális, kis energiabefektetést igénylő együttműködéseket preferálják a szolgáltatók. Vagyis igen ritka a komplex, szektorokon (non-profit, for-profit, állami) átívelő gyakorlati és fenntartható összefogás, az intézmények elhatárolódása a jellemző, miközben az igény a civilek részéről kifejezetten nagy, de az eszközeikben korlátozottak.

Ez egyértelműen kijelöli az akciókutatás irányát a továbbiakban: Egy olyan együttműködési platform kialakítása, amely egyszerre képes csökkenteni a bürokratikus nyomást és megteremteni a bizalmat és a szakmai összhangot a szereplők között.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

55

Felhasznált irodalom:Tausz Katalin – Előszó Stratégiai kutatások – Magyarország 2015. A társadalmi kohézió erősítése; 2006

Csery Péter: A társadalmi kohézió ereje, Méltányosság politikai elemzőközpont

Budai István – Puli Edit: Együttműködés a szociális szolgáltatásokban esély 2015/1

Tóth István György: Jövedelemeloszlás, társadalmi kohézió és értékszerkezet 2011

Budai István: Az interprofesszionális együttműködés és a szociális munka; Esély 2009/5; 83-88.

Rostáné Riez Andrea: DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS, A közösségi gazdálkodás érvényesítése a szociális szolgáltatások területén, különös tekintettel a családok támogatására, 2014, NYME Sopron

Juhász Gábor: Szlovákia jóléti rendszere 2008

Módszertan, a szociális szolgáltatások szabályozó rendszerének fejlesztéséhez TÁMOP 5.4.1. Szabályozás Pillér 157-159. A Szabályozás pillér szakmai vezetője: Dr. Kozma Judit

Kiss Gabriella: Az Interprofesszionális együttműködés elmulasztott lehetősége a gyermek és ifjúságvédelem területén, avagy az iskolai szociális munka hiánya Magyarországon, 2013


EFOP-5.2.2-17-2017-00020

Documents

eromuegyesulet.files.wordpress.com€¦ · Web view44. 44. Kutatási jelentés. Családok társadalmi felzárkózása transznacionális akciókutatási együttműködésben. EFOP-5.2.2-17-2017-00020