A Villányi borvidék

A villányi hegység lankáin a szőlőművelés eredete feltételezhetően a keltákig, bizonyíthatóan a

rómaiakig nyúlik vissza.

A Szársomlyó hegy oldalában feltárt római kori oltárkő felirata szerint a rómaiak telepítették az

első szőlőket a kellemes klímát nyújtó hegy lábához.

A török uralom alatt Villány teljesen elpusztult, de a szőlőtermesztés nem szűnt meg, mert a

közeli falvak lakói a villányi szőlők egy részét tovább művelték.

A mohácsi vész idején az elpusztult magyar falvakba a törökök szláv és rác népességet

telepítettek. Ők hozták magukkal a „kadarka” fajtát, és a héjon erjesztéses vörösborkészítés

technológiáját.

A megfogyatkozott lakosságot a XVII. század végétől folyamatosan pótolták főleg német

nemzetiségűekkel. Betelepülésük jelentős változásokat okozott a szőlőtermesztésben és a

borászatban.

Magukkal hozták a ” Kékoportó” szőlőfajtát is. A falvak közelében ekkor épültek a pincesorok.

A XIX. században filoxéra pusztította el Villányban is, mint egész Európában a szőlőket. Teleki

Zsigmond villányi szőlőnemesítőnek köszönhető az ültetvények megújítása. Az ő nevéhez fűződik

azoknak a fajtáknak a kinemesítése, melyek segítségével a filoxéra után megkezdődhetett a

szőlőültetvények újratelepítése Európa-szerte.

Néhány szó erről a katasztrófáról:

A filoxéra, a levéltetvek közé tartozó, a szőlő gyökerein élősködő rovar. A kártevő bonyolult, több

nemzedéken keresztül tartó szaporodását nehezen ismerték ki a szőlészek, ezért a védekezésre is

lassan találtak hatékony módszert.

Először a szénkéneggel sikerült megállítani a filoxéra terjedését. A záptojásszagú, színtelen és

illékony gáz a talajba fecskendezve elpusztítja a rovart.

A másik védekezési módszert szintén egy francia gazda dolgozta ki, aki saját félig elpusztult

ültetvényét vízzel árasztotta el.

Folytatták a kereséseket, s megtalálták a megoldást: a vadszőlőbe oltott új vesszőket. A talaj

maradhatott akár fertőzött is, az oltványok gyökérzete ellenállt, ugyanakkor a felszínen lévő

vesszők és a lombozat veszély nélkül fejlődhetett.

Jó védekezési lehetőség volt a homoktalajokon történő szőlőtelepítés is. A homoktalaj

megakadályozta a filoxéra lárvájának és a rovarnak a mozgását, mivel annak járatai

beomlottak, ugyanakkor a kadarka gyökérzete hosszú és szerteágazó, így jó vízkereső és

vízfelvevő, ezért a homokon jól fejlődik.

A „kadarka”

A neve az albániai Shkodra város szerbhorvát "Skadar" nevéből ered. Magyarországra a

Balkán-félszigetről került a 18. században.

A mára már teljes egészében magyarnak tekintett fajtával minden olyan borvidéken találkozunk,

ahol számottevő vörösborkészítés van, így Villányban és Egerben is. A kadarka az utóbbi

étvizedben szinte nemzeti üggyé vált, a magyar fogyasztók nagy előszeretettel vásárolják.

A tokaji aszú és a bikavér mellett a kadarka a harmadik nagy bor-hungarikum.

Kikerics a villányi borok védjegye.

A kikerics egyedülálló, kizárólag a Szársomlyó hegy déli oldalán, a meleget elsőként megháláló,

a legkorábban nyíló virágunk. A villányi bor is ilyen, mert a Szársomlyó és a Villányi hegység

hegyoldalaiban, dombtetőin és völgyeiben, a legtöbb meleget élvező szőlőültetvények terméséből

készül.

Villány:

A történelmi borvidék névadó települése, a bor városa, itt minden a borról szól. Egymást érik a

híres pincészetek, több mint 200 család foglakozik a borászattal.

Azt szokták mondani, hogy a borvidéki ember is úgy ide gyökerezett, mint a szőlő! Mélyen!

Villány ősidők óta lakott település. Először a kelták, majd a rómaiak és a rácok lakták e vidéket.

A Villányi hegység klímájában a mediterrán hatás érvényesül, aminek köszönhetően évi 2000 óra

fölött van a napsütéses órák száma.

Villány 1987-ben egy nemzetközi zsűritől megkapta a "Szőlő és bor városa" címet. 1988-ban

megalakult a Villányi Borrend "Custodes Vinorum de Villány" néven. Már többen is elnyerték

az „Év borásza” kitüntető címet.

Villány főutcáján, a történelmi pincesoron végigsétálva megkóstolhatod a híres borfajtákat, mire

a végére érsz, garantált a jó hangulat.

Nézzünk meg néhány fotót a pincékről és a villányi dombokat a kilátóról!

Tanácsosabb először a kilátóra felkapaszkodni, és csak utána menni a pincék közelébe.

Villánykövesd:

Villánykövesd, a Fekete-hegy keleti lábánál fekvő Árpád korabeli település, a villányi borút

egyik legszebb és leglátványosabb állomása.

Villánykövesd nevezetessége a háromszintes, műemlék pincefalu. A több mint 50, szorosan

egymáshoz simuló pincében megnézhetjük a szőlőfeldolgozás és a borkészítés eszközeit,

megismerhetjük a gyakorlatát és megkóstolhatjuk a zamatos borokat.

A hatalmas hordók, és a gúlákba rakott borospalackok látványa is lenyűgözi a látogatókat.

Ha mindent végignéztél, sokfajta bort megkóstoltál, akkor bizony jólesik egy kis tartalmas

ennivaló.

Itt erre is fel vannak készülve, válogatott finom étkeket kínálnak, melyekre ismét inni kell.

Az olasz templomépítő mesterek által alkotott Batthyány-pincében tartják minden év

szeptemberének második felében az Európai Bordalfesztivál megnyitóját.

Palkonya:

A Palkonya, jellegzetes „egy utcás” falu legnevezetesebb műemlék együttese a faluvégi

domboldalra épített, 53 présházból álló pincesor. Palkonyán a lakóházak fele helyileg védett

műemlék.

A falu katolikus templomát a Batthyány család építette. A messziről is jól látható piros kupolás

templom a magyarországi körtemplomok egyik legszebbike.

A villányi borúton végigmenve (nem dülöngélve), a nap végén egy pohár borral a kezedbe, igyál

az itt élő szőlőtermelők és borászok egészségére is. Megérdemlik!

2013 Április