Pedagógusok és szülők folyóirata

ISISISISI SNNSN 1 1454 0-0 50100

ÚJ KÉP

2

Egyes szám. Ára 100 dinár.

Pe da gó gu sok és szü lők fo lyó ira taXII. év fo lyam 10. szám, 2008. december

Szer kesz tő bi zott ság/članovi uredništva: Bo ri Má ria, dr. Gáb rity Mol nár Irén, Haj nal Je nő ma gisz ter, dr. Hó zsa Éva (iro dal mi szer kesz tő/knji žev ni ured nik), dr. Il lés Ti bor (Eöt vös Lo ránd Tu do mány egye-tem), dr. Pé ics Haj nal ka, So ós Edit (fe le lős szer kesz tő/od go-vor ni ured nik), Szá las Tí mea (szer-kesztő/urednik), dr. Sző ke An na, dr. Zsol nai Ani kó (Sze ge di Tu do-mány egye tem), Be szé des Ist ván (műsza ki és mű vé sze ti szer kesz tő/teh nič ki i umet nič ki ured nik). A lap ta nács tag jai/Sa vet lis ta: Mis kol czi Jó zsef (el nök), dr. Bá nyai Já nos, dr. Pin tér Já nos (al el nö kök), Gr go Fran ciš ko vić, dr. Hor váth Má tyás, Ku cse ra Gé za, dr. Lo soncz Al pár, Nin kov Irén, Pe tő Ist ván, Pr iboj Pot re bić Ves na, dr. Szöl lő sy Vá gó Lász ló, Var jú Pot re bić Tat ja-na, dr. Zol nai Al bert .Lek tor: Tóth Ágota. Korrektor: Bá lint Irén.Re zü mé/Re zi me: Ti be ri je Ko pi lo vić, Szá las Tí mea.Szer kesz tő ség/Ured ništ vo: 24000 Su bo ti ca, Age Ma mu žića 13/II., tel./fax: (024) 554-184, e-mail: ujkep@vmk.rsKiadó/Izdavač: Vaj da sá gi Mód szer ta ni Köz pont Sza bad ka, Voj vo đans ki cen tar za me to di ku Su bo ti ca.El nök/Pred sed nik: So ós Mi hály. Ké szült/Štam pa: Gra fo pro dukt, Sza bad ka/Su bo ti ca. Az Új Kép az in ter ne ten: www.ujkep.net

Tar ta lom Képlel-tárGyurkovics Hunor, Szebeni Zsuzsa: Aki nem téveszti össze a bukfencet a halálugrással – Sipos László, grafikus, festő, könyv- és bábtervező, tanár... 3

Dolinszky Gábor: Karácsonyi gondolatok papírra vetve 15

Tanulmányok, kutatásokDr. Árpás Károly: Kő rakódik kőre – A Gion-életműsorozat új kötete 19Dr. Silling István: Anyanyelv – környezetnyelv – világnyelv. Herceg János jegyzetei a kommunikációs relevanciákról 25

Hivatásunk eszköztárábólTantárgyháló 2009 31Csordás Anett: „Egy tanfolyam gyümölcsei” – óravázlatok a bácsfeketehegyi 30 órás drámás továbbképzésről 33Dr. Szőke Anna: Az anyanyelvnek emelt hajlék 41Vass Borsodi Borbála: Tíz éves az Aurora Műhely 47Jovan Bećar: A Školski život pedagógiai folyóirat 52

HírkosárTéli tábor 57

Contents and summary 59Számunk szerzői 60

Képlel-tár 3

Aki nem téveszti össze a bukfencet a halálugrással

Sipos László, grafikus, festő, könyv- és bábtervező, tanár...

Gyurkovics Hunor–Szebeni Zsuzsa

Többszöri találkozásunk sokat von le a lied spontaneitásából. Ismeretlenül is Erdély egyik legmarkánsabb grafikusaként és legjobb viccmesélőjeként konferálták fel. A kellő öniróniával rendelkező emberek rugalmas élénksége a legjellemzőbb rá.

Környezetében nyoma sincs művészi zűrzavarnak. Annál inkább jellemzi a mun-káit, eszközeit megbecsülő, gondos és dédelgetett rend. Minden a munkának, az alkotásnak és nem a kényelemnek van alárendelve, inspiratív erővel felruházott cso-dás néprajzi ritkaságok. Olyan tárgyak bukkannak fel műtermében, amelyek eredeti rendeltetése mára már feledésbe merült.

� Kolozsváron születtem, a neves hajdú telep, a Hostát környékén. Már gyermek-ként befolyásolt az a környezet – valóságos sziget volt ez a városon belül, amelyen mintagazdaságok működtek. A zöldségtermelés magasiskolái... Szigorú rend volt a portákon, a szekereknek, a lovaknak, de a legkisebb kosárnak is pontos helye volt. A rendszer, az időbeosztás, amelyet nap mint nap, évszakról évszakra követtek, attól kezdve amikor a hó elolvadt, és a melegágyakat kezdték készíteni. Ennek az értelmes rendnek az emléke, hatása úgy érzem, hogy örökre rögzült bennem.

A családomról fontos elmondanom, hogy édesapám rajzolgatott, festegetett, édes-anyám szépen énekelt. Édesapám korán meghalt, de csak amikor az ember megérik, akkor jön rá arra, hogy milyen nehéz életet vállalt édesanyám. Édesapám halála után nem ment többé férjhez. Mindenképpen ide tartozik az is, hogy akármilyen szegények is voltunk, de opera-, vagy színház-bérletünk volt. Édesanyám nevelésünkben a mű-vészetet mindenek fölé helyezte.

Elemi iskoláimat a Brassai Sámuel Líceumban végeztem, majd a Képzőművészeti Középiskolába jártam egy ideig, de a magyar tagozat a „demokrácia szélesedésével” egyik pillanatról a másikra megszűnt. Választás elé állítottak, vagy folytatom romá-nul, vagy elmehetek egy más jellegű magyar tannyelvű középiskolába. Mivel a raj-zolás elsődleges volt számomra, illetve tudtam, hogy a képzőművészet szakma rajz, színelmélet, kompozíció, anatómia, ezt a szakmát meg kell tanulni, a román tagozatot választottam, aminek az lett az előnye – a szakmán kívül –, hogy jól megtanultam ro-mánul. Hátránya meg az, hogy keserű emlékeim maradtak. Legjellemzőbb, hogy míg az én generációm magyar tagozaton végzett hajdani diákjai várva várják az érettségi találkozókat, addig én egyik találkozóra sem mentem el.

Konkrét atrocitások érték? ■� Igen, például Bukarestben egy országos versenyen díjat nyertem. A diplomát én kap-tam, de a jutalomként járó könyvcsomagot már egy román kollégának adták oda. Bár valószínűleg őt sem érintette jól, amikor lebontotta a csomagolást és a könyvekben az

Intervju sa umetnikom razgranatog interesovanja i sposobnosti nužno sadrži provokativna pitanja, inte-resovanje za svaki detalj biografije sagovornika. Stvar postaje još intere-santnija, ako je intervjuist takođe umetnik koji razlož-no traga za zajedničkom talasnom dužinom. Laslo Šipoš rođen je u Transilvaniji gde i danas živi. Od najranije dobi težio je umetničkom pozivu, što mu je majka podržavala uprkos materijalnim teško-ćama porodice. Probijanje kroz školovanje u Rumuniji posebno je poglavlje njego-vog života. Doživeo je kao đak brojne diskriminacije, nepedagoške postupke koji mu se i danas čine neve-rovatnim. Bio je istrajan, nametao se darovitošću što nažalost nisu rado trpili neki nastavnici. Upravo to ga je kasnije motivisalo da radeći sa decom u školi ne ponovi te nonsense. Uživao je u radu sa osnovcima, decom pune mašte i neiscr-pne ljubavi. To je registro-vao za ceo svoj život. Kako procenjuje svoju uspešnost u vreme umetničkog stasa-vanja najbolje je razumeti iz činjenice da su mu radovi na izložbama osvajali trofeje bili oni ocenjivani u Bukureštu ili nekom manjem gradu. Bilo je i smešnih situacija kada je on dobio diplomu a njemu

Gyurkovics Hunor–Szebeni Zsuzsa44

én nevemet olvashatta. Az akkori igazgató – egy kedves pártos elvtárs – a problémát hamar megoldotta, egyszerűen azt az oldalt mindenki szeme láttára kitépte. Ezeket a dolgokat az ember megbocsátja, de soha nem felejti el.

Országos díjak ellenére is háromszor kellett felvételiztem a Kolozsvári Képző-művészeti Egyetemre. Ennek az egyik oka a megszabott magyar helyek száma, az a bizonyos titkolt, de létező „numerus clausus” volt, de közrejátszott az is, hogy én akkor már a magam útját jártam és egy közepes tanárnak nem kellettek azok a di-ákok, akik problémákat okoznak, akár szakmailag, akár felfogásbelileg. Nem akarok senkit megítélni – nem is az én szerepem – az ítéletet majd meghozza az idő a szakmai tanári karról, amely akkoriban rajzolni, festeni tanított. Ezzel ellentétben az elméleti tanári kar hihetetlenül rangos volt.

Az akkori szakmai tanári karban reprezentálták a korabeli erdélyi képzőművészet „színét ■virágát”?� Nem. Ugyan volt két hiteles egyéniség: Feszt László, aki akkor dékán és a grafi-kai tanszék vezetője volt, és Kós András, a szobrászati tanszéké. Az akkori festészet (ahová eredetileg kerülni szerettem volna) katedrafőnöke, nevet nem szeretnék mon-dani, szakmailag nagyon felkészült Rudnai-tanítvány volt, de elég vonalas ember. A mai napig is elismerem mint mestert, csak nem az én gondolat- és színvilágomat, nem az én megoldási módomat képviseli. Tudtam, hogy eléggé diktatórikus személyiség, és mivel elég nehezen jutottam be az egyetemre, azt is tudtam, hogy nem fogok végezni, ha az ő keze alá kerülök. Emiatt inkább textilszakra jelentkeztem. Sajnos a szobrá-szattal nem nagyon volt kapcsolatom időnként, bár néha-néha átmentem mintázni a kollégákhoz. A grafikára viszont annál gyakrabban jártam át, éjszakánként litográfi-ákat készítettem. Feszt László elnézte az „idegen betolakodót” a műhelyben. Ehhez azt érdemes tudni, hogy akkoriban jól felszerelt műhelyek álltak a diákok rendelkezésére, s ezek mára sajnos nem maradtak fenn. A rézkarchoz, kőnyomathoz, fametszéshez szükséges minden eszköz rendelkezésünkre állt, az ott eltöltött hat év alatt.

Akkoriban még szekciók voltak: öltöztető textil és külön falikárpit. Ez utóbbin vé-geztem. Méretben itt kellett a legnagyobb tanulmányokat készíteni. Jó modellek voltak, de ha becsületes vagyok, be kell vallanom, hogy szakmát nemigen tanultam, de amit a modellrajz- és a rajzórákon magamtól kiküszködtem, abból élek a mai napig is.

Hányan voltak egy szakon belül? ■� A kerámián hét-nyolc diák és hatan-heten a textilen, ami egy becsületes létszám. Nem úgy mint mostanában, hogy harminc-negyvenen vannak egy-egy évfolyamon, gyakorlatilag nem is ismerik egymást.

Minden este volt kroki, alakrajz, gyorsalakrajz. Verseny alakult ki közöttünk, híre volt annak, hogy ki hogyan krokizik.

Mátyás király szülőházának az első emeletén, ahonnan a könyvtár nyílik, volt lehetőség kiállításra. Harmad-negyedévtől volt az a szokás, hogy egyesek bemutatták munkáikat. Már október elején be kellett jelenteni a felelősnél, ha valaki kiállítást akart rendezni, mert annyi volt a jelentkező. Ha jól emlékszem nekem harmadéven volt tárlatom, negyed éven és hatod éven szintén, olajfestményekkel.

Azért sem szerettek, mert ha az intézet kiállítást rendezett, akár Kolozsváron, akár Bukarestben, akkor az én festményeimet biztosan vitték. Az osztályvezető tanárom folyamatosan hetest-nyolcast adott festészetből, annyira bosszantotta a dolog.

namenjene knjige uručene su drugom. Čini se, da ovaj daroviti čovek bilo čega da se prihvati biva uspe-šan. Tako u konstrukciji potrebština za lutkarsko pozorište, što ga posebno animira, nije ništa manje uspešan od slikanja uljem, grafičkim radovima itd.

Aki nem téveszti össze a bukfencet a halálugrással 5

Gyurkovics Hunor–Szebeni Zsuzsa6

Miért nem tetszett nekik, ha egy tanítvány sikeres?■� Mivel több szekció volt, ragaszkodtak ahhoz, hogy abból a tantárgyból jeleskedjen, amire szaktanára tanította. Az osztályvezető tanárommal a kapcsolatom kifejezetten rossz volt első pillanattól kezdve. A tanév második hónapján belerajzolt a rajzomba és nagyon rosszul. Ha egy tanár belerajzol a diák rajzába, az nem elfogadható – én a mai napig nem rajzolok be a diákjaim rajzába –, de ha ráadásul az eredmény rossz is, akkor ez különösen felháborító. Már bennem megvolt a dac: ahogy ellépett a tanárnő, megfogtam a tanulmányt, eltéptem, és más papírt tettem fel. Ez az első éven történt – ettől kezdve csendesen elviseltük egymást. Megtűrt, de nem tett lépéseket arra, hogy eltávolítsanak az egyetemről, mint ahogyan más tanáraim tették. Ő egyszerű-en jegyekkel méltányolta az én tevékenységemet, mindig késélen táncoltam emiatt, hiszen számomra az ösztöndíj létszükséglet volt. Az ahhoz szükséges tanulmányi eredményt elértem, de soha nem többet.

Mégis voltak olyan tanárai, akik a mai napig hatással vannak Önre?■� Három embert emelnék ki. Érdekes módon egyik sem művészetet tanított: Bretter György filozófiát, tudományos materializmust, hálával gondolok rá és úgy érzem, a gondolkodásmódomat befolyásolta. Földes László, aki megismételhetetlenül tanította az esztétikát, egy csomag Maroseşti cigarettásdobozról is tudott előadni. Volt valami különleges benne, ha azt mondjuk, hogy egy szobornak lelkülete van, akkor azt kell mondanom, hogy az ő előadásainak is lelkülete volt. Engem nem tanított, de elég korán kapcsolatba kerültem Angi Istvánnal, a zeneesztétikussal Bretter György által, ők nagyon jó barátságban voltak. Bretter 1977-ben, 1979-ben pedig Földes halt meg. Szerencsére Angi István a mai napig is él, és számomra máig releváns a gondolkodásmódja.

A főiskola után mi következett?■� Negyedéves koromban még úgy nézett ki, hogy ott tartanak asszisztensnek, volt rá rektori ígéret, és reménykedtem. Hatod évre ezt az illúziót eloszlatták, akkor már olyanok voltak a politikai körülmények, hogy magyar tanár kinevezése szóba se jöhe-tett. A legközelebbi állás Torda volt, méghozzá az üveggyár iskolája. Ez azzal járt, hogy reggel hétkor kezdődött a tanítás, és ha az embernek nem volt szerencséje, akkor oly-kor kényszerszünetekkel, még este nyolcig is eltarthatott. Formatervezést tanítottam, kicsit rajzot, kicsit technikai rajzot, amit nem nagyon szerettem.

Utána jött a 3-as számú elemi iskola, mert abban az időben megengedték, hogy az elemi 1-4. osztályában is tanár taníthassa a rajzot. Azt szerettem a magam módján. Elvileg soha nem ott éltem, ahol dolgoztam, ami folyamatos napi ingázást jelentett, és akkor még szombaton is volt tanítás.

Elmondhatom, hogy tanítottam almérnökiben, középiskolában és elemi iskolában. Legjobban az elemi iskolában szerettem tanítani, mert úgy érzem, hogy a fejlődés na-gyon evidens, hamar, hónapok alatt érzékelhető. Ha megfelelően közeledik a tanár a gyermekekhez, akkor ők is nagyon kedvesek, én azt fokmérőnek tartom. Amikor egy iskolában a tanárt az elsős, másodikos, harmadikos gyermekek tegezik, az azt jelenti, hogy el- és befogadják.

Mi az amit jobban szeretett az elemistáknál mint a felnőttebb generációkban?■� Nem azt mondom, hogy a nagyoktól nem lehet tanulni. Egy jó képzőművész sokat tanulhat mindenkitől. Kezdeném a legalapvetőbb dologgal: a hittel. A fantáziát és hitet, gyermekkori énünk őrzi. Mert a kisgyermek, aki seprűnyélre ül, azt hiszi, hogy

Aki nem téveszti össze a bukfencet a halálugrással 7

az lovacska. Felszabadultak, bátor a színhasználatuk, nemcsak ecsettel dolgoznak... aki tanított aprókat, óvodásokat, kisiskolásokat, tudja, hogy milyen biztosan használ-ják az ujjukat. Ez a formákba, színekbe vetett hitük az igazi sugallat. A képzőművészet párbeszéd: ha mondanivalóm van, véleményt akarok mondani a világról a magam sajátos eszközeivel, akkor ahhoz megválasztom a színeket, a formákat, a megoldási módot. Minden nagy korszaknak megvolt a maga sajátos kifejezési formája. Vegyük a babiloniakat: egyfajta vallásosság, ahogyan ábrázoltak. Az antik görögök képző-művészetében megjelenő, egészségtől duzzadó emberi figurák, arról is árulkodnak, hogy kevesen öregedtek meg. Átugorva a művészettörténet nagy korszakait, mi lehet a huszadik századi uralkodó forma? Mi volt a mi világunkban, és különösen a rend-szerváltozás előtt a jelentéshordozó szimbólum? Én úgy érzem, hogy az álarc. Mi sem jellemzőbb jobban erre a korra, amiben mi felnőttünk, mintsem az, hogy mást mondtunk a családban, mást mondtunk az iskolában, és egészen másképp viselked-tünk a közösségekben, hiszen, ha az ember „elszólta magát”, annak nagyon komoly következményei lettek. Nem hiába járta az a vicces megállapítás: ne gondolkozz, de ha már gondolkozol, akkor ne írd le, ha már leírtad, akkor ne csodálkozz...

Miért szerette a kisdiákokat tanítani? ■� Egyrészt, mert a kicsi gyermek, úgy 11-12 éves korig, elemi erővel rajzol. Szükséglete a rajz. Mivel én nem művészeti iskolában tanítottam, olyan diákjaim voltak, akik más pályára készültek. Már a középiskolában is nagyon kevés az a gyermek, aki nagy kedvvel rajzol. A nagyenyedi Bethlen Gábor Líceumban hat-hét éve Pedagógia Főiskola indult. Én ott rajzot, meg esztétikát tanítottam. Az volt benne a jó, hogy én határozhattam meg, hogy mit tanítok. Egy programot nyújtottak át, amelyhez nekem igazodnom kellett volna, de azt mondtam, amennyiben nekem ehhez kell igazod-nom, akkor az egész tanítás tárgytalan. Volt benne szépírás, amit én feleslegesnek tartottam, mert ezek a diákok már elvégezték a pedagógiai líceumot, tehát a szépírást régen megtanulták. A tárgyrajzok, a szokásos csendéletek esetében igyekeztem nem szokványos feladatokat adni, mellőzni bokályt, hagymát, mindazt, amit iskolában tet-tek elénk. Világosan emlékszem, hogy volt a programban vagy négy olyan pont, amit én teljesen feleslegesnek tartottam.

Tapasztalatai ? ■� Legkevésbé kedveltem az óraterveket. Soha életemben nem készítettem egy becsüle-tes óravázlatot sem. Az ember megírta őket, de azután nem tudott igazodni hozzájuk, sem betartani azokat, mert minden gyermek más viszonyulást igényel.

Mi az, amit minden esetben betartott? ■� A kicsiknél azt, hogy ne fojtsam el a lendületüket, kedvüket, ami ennek a korosz-tálynak a sajátossága. A nagyoknál pedig, visszatérve a Bethlen Gábor líceumhoz, kitaláltam, hogy a divattörténettel fogom kezdeni, mert segítségével lehet művészet-történetet, színelméletet, esztétikai látást, a képzőművészet specifikus nyelvezetét közel hozni, megismertetni a diákokkal.

Más összetételű osztályokban is kereste azt, ami foglalkoztatta a diákokat? ■� Nem volt más osztály, mert sajnos ez nem egy sikertörténet: fél év után otthagytam ezt az osztályt, nem saját hibámból. Egyrészt, mert olyan is volt a koordináló, hogy szememre vetette azt, hogy két óra helyett hármat tartottam . Ez azért volt gond, mert, aki Kolozsvárról járt, az négy óra helyett egyet tartott.

Gyurkovics Hunor–Szebeni Zsuzsa8

Először nem is értettem a problémát és humorral ütöttem el a kérdést, azzal, hogy azért tartok három órát a kettő helyett, mert otthon a feleségemtől nem jutok szóhoz. Elég mellbe vágó, hogy valaki, aki maga is tanár, azt kérdezi, hogy „Miért tartasz ennyi órát?” Se a lelkiismeretes embert, se azt, aki bizonyos szinten áll, nem szeretik. Azt is a szememre vetették, hogy nincs doktorátusom, aminek abban az időben még nem volt igazán rendszere. Fel is vetettem az oktatási minisztérium munkatársának, hogy ha valakinek annyi munka van a háta mögött, mint nekem: festmények, grafika, könyvgrafika, bábtervek, műsorfüzetek, publikációk, rajzfilmötletek felnőtteknek (amelyek a Korunkban jelentek meg), akkor az nem hitelesíti a tanárt? Ennek ellenére úgy érzem, hogy van varázs a tanításban. Az említett festészeti albumnak a fele emel-lett az ingázás mellett született meg.

Aki nem téveszti össze a bukfencet a halálugrással 9

Mindvégig tanított ?■� Igen, tudatosan vállaltam, mert lehet, hogy itt-ott kaptam volna szakmai állást, viszont az akkor megalkuvást jelentett volna. De nem volt könnyű, mert az a fáradt-ság, ami most bennem van, az valószínű, akkor akkumulálódott. Viszont anyagilag valamennyire független voltam, de főleg művészként. Aki élt a szocializmusban – no, meg ismeri a munkáimat – az tudja, miről beszélek.. Persze gazdagságot nem jelentett, mert aki fest, az jól tudja, hogy akkor sem volt olcsó sem a festék, sem a vászon, de még a ceruza, papír sem, és most sem az.

Ez csak egy szelete volt az életének, és annyi minden más is van?■� Szerencsére elég hamar kapcsolatba kerültem az akkori Utunkkal. Kicsit fellengzősen mondhatom el, hogy százával készítettem illusztrációkat nekik. Az Utunk és a Korunk

Gyurkovics Hunor–Szebeni Zsuzsa10

az akkori Erdély két vezető irodalmi és művészeti folyóirata volt. Ma már van annyi rálátásunk, hogy két rangos, befolyásos folyóirat volt. Az Utunk inkább irodalmi, a Korunk filozófiai, szociológiai és művészeti jellegű lap volt. Elég sok rajzom jelent meg mindkét folyóiratban, közel kilencven kötetet öltöztettem, rajzoltam. Mindenképpen szeretném tisztázni, hogy az illusztrálás az egyik legtöbb munkát kívánó feladat.

Miben áll a nehézsége?■� Minden feladat hordozza a maga nehézségét. Úgy tartom becsületesnek, ha az olva-só, aki a kezébe veszi a könyvet, egy pillanat alatt tudja, hogy verseskötetről van szó, vagy meséről, prózáról, történelmi vagy kortárs regényről. Hiszen az olvasó először az illusztrátorral találkozik, nem is az íróval, ezért igazodni kell a könyv tartalmához. Általában a munka során a szerző mondja el először a grafikusnak az elképzelését, ismerteti a maga szempontjait, és utána következik az illusztrátor elképzelése, a saját szempontjai szerint. A nyomda is beleszól, hiszen attól is függ, hogy kinek a kezébe kerülnek a rajzok (a szövegekről nem is beszélve). Verses kötetekhez nem is tudok mást elképzelni csak fehér-fekete illusztrációt, bár manapság divatosak a színes illusztráci-ók, de kevés a jó: rajzolunk, rajzolunk, megszínesítjük, de az eredmény nem az igazi.

Nem jó irányba halad a könyvtervezés, se a színes kiglancolt fedőlapok divatja. Szemet gyönyörködtető, de nem igazodik a kötetek egészéhez. A valamikori nyom-dászok – tisztelettel adózom nekik – tudták, hogy milyen kell hogy legyen a betű a könyvben, amit kézbe veszünk. Tökéletesen érezték az arányokat, méreteket. Ha kézbe vesszük Kassáknak a Ma című folyóiratát, akkor láthatjuk, hogy egy nyomdász, aki művésze a szakmájának, mit hozott ki egy betűs fedőlapból. Most a számítógép korában be van táplálva rengeteg betűtípus, csak aki kezeli a gépet, az felejti el, hogy a grafika az egy műfaj, amit meg kell tanulni. Úgy érzem ma, hogy a számítógép uralja a kevés, vagy grafikai tudással egyáltalán nem rendelkező tervezőket, tördelőket, tipog-ráfusokat, és nem ők a számítógépet, ami valójában egy segédeszköz, vagy az kellene, hogy legyen. De annyi, annál semmivel sem több.

Néha úgy tűnik, mintha többen festették volna festményeit, csak ezekből kiemelni egyiket ■szinte lehetetlen, de megpróbálhatjuk...� Azzal kezdeném, hogy jó verset, jó festményt „elmesélni” nem lehet. Ez igaz is, meg nem is. Nyilván a jó versnek, a jó zenének, és a jó festménynek van egy olyan rétege, ami elmesélhetetlen. Azzal kezdeném, ha felosztanám a saját munkásságomat, akkor nem műfajokra, hanem témákra osztanám. Van egy olyan része a munkáimnak, ami a népművészetből indul ki. Pl.: Csángó Madonna, Mária, Sámándob, Király, Királynő. Leszögezném, hogy számomra a népművészet nem szőttesek, nem bokályok direkt ábrázolásból áll, hanem annak a rejtett jelrendszernek a kibontásából, amit sajnos kezdünk elfelejteni, de egyetlen emberöltővel ezelőtt még ismertünk. Az a fiú, aki faragta a cifrasulykot, vagy a kapatisztítót, ismerte a jelrendszert, amit használt, jól tudta, hogy mit jelent a motívumkincsből mondjuk a tulipán. Nem kellőképpen feldolgozott jelrendszer a kopjafáké, de a szőtteseké sem. A kopjafákból kiindulva alakítom ki a saját világom egy szeletét, gondolatát. Az én kopjafáim állapotos asszo-nyokat ábrázolnak, mert számomra az a fontos, hogy halotti jelből életet varázsoljak elő. Ehhez megfelelő technikai megoldások kellenek. Én ezeket úgy oldom meg, hogy különféle textúrájú népi szőtteseket: a megtervezett formákat, alakzatokat nagyság szerint felvágom-felragasztom fa- és rostlemezre, alapozom a szakma szabályai sze-

Aki nem téveszti össze a bukfencet a halálugrással 11

rint, majd színezem. Másik kedvenc témám a cirkusz világa, sok mindent el lehet mondani a bohócokkal, akkor is lehetett, amikor nem volt veszélytelen: ragasztott cipzárszájú bohóccal sok mindent ki lehet fejezni. De én igyekszem mindig egy kis reményt is adni, vagy kicsit humorral feloldani a mondanivalómat. A harmadik alapvető témám a reklámok világa: Három grácia, Kakas kitüntetéssel, – Hétköznapi reklámok. Ma kényelmes életet élünk, mert megmondják, hogy mivel mossunk, mit adjunk a kutyánknak, macskáknak. Nem kell gondolkozni. Hogy mennyire igazak ezek a reklámok? Egyáltalán nem azok. Az egyik kedvenc témám a kitüntetett kakas mégpedig az, amelyiknek a nyakában óra van. Ébresztőóra. Gondoljunk csak bele, hogy mit jelent az ébresztőóra, annak az állatnak a nyakában, aki a hajnalt hirdeti. A másik sokadik, de alapvető témaköröm a gondolkodó ember felelőssége. A sorozatban már a sokadik mágusképem jelent meg. Ahogy az írástudók felelősségéről beszélünk, úgy beszélhetünk a képzőművészek felelősségéről is, mert a jó képzőművész min-denképpen arról a világról mond véleményt és ad jelet, amiben él. Folytathatnám az álarcos lóval, de nem szeretném elmesélni a magam bolondériáit....

A gyermekekhez való viszonyáról és a bábszínházi tervezésről... ■� Ott kezdeném, hogy minden kisgyermek tehetséges rajzoló és minden kisgyermek-nek irigylésére méltó fantáziája van. Ezt a hitet és fantáziát számomra a színész jeleníti meg. A színész az, aki a fejére teszi a papírkoronát és hiszi, hogy ő Anglia királya. Mondhatja az ember, hogy a színész bolond, igen ám, de ha ő maga nem hiszi el, amit játszik, akkor hogyan hiteti el a nézővel, hogy ő Anglia királya. Ez a hit a gyermekek-ben megvan: a gyermek hiszi, hogy van piros ló. Akkor öljük meg bennük a hitet, amikor megkérdezzük tőlük: „Kisfiam, kislányom, láttál te már piros lovat?” De az is igaz, hogy meg kell tanítani a gyermekeket reálisan látni, csak közben nem szabad a fantázia szabadságát elvenni tőlük. Az a kisgyermek, aki pirosnak látja a lovat, jobban megérti a verseket is.

Sokan kérdezték tőlem, mivel tudták, hogy kedvelem a gyermekeket és a gyer-mekrajzokat, miért nem használom őket. Mert tanult képzőművész naiv művész nem lehet, és nem térhet vissza a gyermekrajzokhoz, mert az már nem lenne őszinte. Viszont azt a képzeletvilágot, azokat a társításokat, amire csak a gyermek képes, azt magaménak érzem. Talán innen indul ki a munkáimnak az a rétege, amelyeken a ha-rapófogóból, szegből kakas alakul ki, benne rejtőzik a keresztre-feszítés motívuma is (a kakas háromszor szólal meg ). Én nem tudok abban hinni, hogy lehet valaki művész úgy, hogy ne ismerje azt, ami korábban történt, és úgy sem lehet, hogy ne ismerje a művészettörténet minden szegletét és ne válassza ki magának, azt, ami szükséges. Az idők folyamán ez kialakul. A mindent-tagadás, amely a mai időket jellemzi, ami a divatot jelenti, nem vezethet sehova. Én hiszek abban, hogy múlt nélkül nincs jelen és jövő sem.

Számomra a múlt alkotásai mindazt egyesítik, ami maradandó érték – az egész művészettörténetet és eredményeit összefüggő folyamatnak látom, ami most már nem számít divatos gondolatnak. Erre az értékrendre építeni lehet, és kell is, nem pedig tagadni azt.

Egymással ellentétes fogalmak a divat, az árutermelés és a tradicionális értékteremtés? ■� Talán még a divat beleférne. De az áru azt jelenti , hogy én igazodom ahhoz, aki megveszi. A képzőművészet divatját értem természetesen ez alatt, de nagyon találó: a

Gyurkovics Hunor–Szebeni Zsuzsa12

divat megy ki leghamarabb a divatból. Az értékteremtés mindig szembe halad a pilla-natnyi gondolkodással, ha csak azt vesszük, hogy Leonardo tizenkét pontban foglalja össze a foglalkozásait, és a tizenkettedik foglalkozása például a festő – vagy ha Franz Hals és Rembrandt esetét vesszük – az Éjjeli őrjárat, amelyet én a művészet egyik csúcsának tartok –, kutyának sem kellet két évszázadig, feltekerve állt a városháza egy szegletében. Hals munkáit nagyra értékelték festői kvalitásaiért, egyébként én is nagyra becsülöm, de ebből a példából is kiderül az, hogy akik kiszolgálták a közízlést, a felvilágosult Hollandiában sem voltak kellőképpen tájékozottak, az értékrenddel – viszont majd az idő remélhetőleg igazságot szolgáltat.

Aki nem téveszti össze a bukfencet a halálugrással 13

Egy másfajta kapcsolat, de mégis a gyermekekhez kapcsolható javarészt, a bábszínház, illetve ■a bábszínházi tervezései� Kovács Ildikó, az erdélyi és magyarországi bábszínház meghatározó egyénisége mondta, hogy a bábszínház egyesíti a képzőművészetet, a drámát, zenét. Mozgó kép-zőművészet. A bábszínház nem gyermekműfaj, de nálunk ennek ellenére elsősorban annak tartjuk. Hogyha a gyermekkel megszerettetjük a színházat, az egy nagyon nagy dolog. Alázatot követel a bábszínházi tervezés, hiszen volt úgy, hogy kínai darabhoz drótvázat készítettem, és arra húztam ki selymeket. De igazodni kell a gyermekek-hez. Amikor az anyuka azt mondja, hogy milyen csúnya a rajza, milyen gyermekes, nagyon rosszat tesz. A gyereket nem felnőtt törvények szerint tanítjuk, a gyermekrajz-nak megvan a maga törvényszerűsége. Az, hogy egy macska nagyobb, mint mellette a felnőtt, az természetes , hiszen abban a pillanatban a gyermeknek az állat a fontosabb, ezért nagyobbnak látja.

Vagy feketére festi az eget, akkor biztosan valami érte, borús a kedélye. Számára a méret fontossági sorrend, de ezt az egyiptomiak is nagyon jól tudták , mert náluk a fáraó mindig nagyobb, mint a szolgák. Vannak az indiai művészetben is ilyen jegyek, hiszen a szent tehén nagyobb, mint a tehénpásztora.

Az, hogy hogy világítom meg a bábokat, döntő: ugyanaz a báb hátulról megvilá-gítva félelmetes, míg elölről megvilágítva lehet a gyermek barátja. Eljátszunk a lehető-ségekkel. Csak nagyon magas szinten szabad a gyermekeknek játszani, és hangsúlyoz-nám, hogy nem kiszolgálni kellene a gyermekeket, hanem nevelni .

Számomra fontos volt a bábszínházi tervezés, mivel a mai napig is küzdök a mé-retekkel. Lehetett játszani azzal, hogy az ember vágta ki kartonból és megnézte a nézőtérről, hogy hogyan hat. Erre, mondjuk az operában vagy a színházban nincs lehetőség. Ott kikísérletezik az ember, a gyermekek reakciója egy bábelőadás alatt nagyon sokat mondó, az öröm vagy a bánat vagy az együttérzés kifejezésre jut.. Éppen Kovács Ildikó mondta , hogy volt olyan , hogy a farkast megdobálták...

Kihez kikhez szólnak alkotásai? ■� Gondolkodó emberekhez... De hogy ne hasson nagyon fellengzősen, kiegészíteném azzal, hogy az őszinte emberekhez. Sajnos művészetpszichológiai oktatás, vagy a kép-zőművészeti alkotások befogadáshoz nincsen kellő tudása az emberek nagy részének. Márpedig azt tisztázni kell, hogy a képzőművészet nyelv, ennek megvan az ABC-je, a szórendje, ezt valahol meg kellene tanítani, ezért az iskolának feladata lenne, hogy ehhez segítséget adjon. De ma már az iskolák többségében se képzőművészeti, se rajz-oktatás nincs. A középiskolában nem is rajzot, hanem művészetfilozófiát oktatnék. Számtalanszor feltették azt a kérdést, hogy mi szükség van a művészetre valójában. Ha nem hallgatunk jó zenét, nem nézünk festményeket, nem látunk jó szobrokat, attól nem halunk éhen, csak éppen emberek nem leszünk. Az emberré válás, persze tudom a munka révén történt –, de szerintem az tesz emberré, ha az egyén befogadja és igényli a szépséget. Itt felvetődik az a kérdés, hogy lehet művészet nélkül élni, de minek. A befogadásra visszatérve egymillió ember közül kevés ember az, akinek igénye van a magas művészetre. Minden korszakban nagyon szűk réteg volt ez. De a céhrendszerek korában, amikor a művészeket levizsgáztatták, kiadták a céhlevelet, akkor sokkal közelebb volt az emberekhez az úgynevezett nagybetűs művészet. A mai

Gyurkovics Hunor–Szebeni Zsuzsa14

korban sok olyan bukfencet akarnak eladni nekünk halálugrásként, ami bukfencnek is nagyon gyenge.

Ars poétikája... ■� Felvincen élek (Erdély, Fehér megye), festek, rajzolok a magam törvényei szerint, művészelődeim ránk hagyott örökségének felhasználásával, kerülve a pillanatnyi idő-szerűséget és az egyperces ideológiákat egyaránt.

Előttem már nagyon sokan mondták, hogy a jó művész legyen becsületes, de számomra még nagyon fontosak az egyén felismerhető jegyei, akár formában, akár gondolatban, mert a gondolat meghatározza a formát. Ne csapd be önmagadat, mert ha önmagadat becsapod, akkor becsapod a közönségedet! Megfelelő önkritikával éppen a tavasztól őszig elkészült huszonvalahány munkámat megsemmisítettem, és most kezdem el újból, illetve kezdem el újraalkotni. Ne untasd a közönségedet, az a pár ember, aki veszi magának a fáradságot, és elmegy egy kiállításra, azokhoz őszintén forduljunk.

Persze nemcsak rajzot tanít a gyermekeknek az ember, hanem látásmódot, gondol-kodásmódot: bevezetjük a színek világába a magunk módján, de önzőek is vagyunk, mert a magunk közönségét is neveljük, hiszen kicsit alakítjuk is.

Néhány éve egy tizenkét éves forma kislány tizenvalahány kötetemet hozta el egy be mu tatóra, „Kislány, te nem is voltál a világon, amikor a könyvek megjelentek!” – mondtam. De édesanyám igen, és ő küldte – válaszolta. Ez is jó érzés, ha egy anyuka a kislányá adja a kezébe odaadja az ember munkáját.

Autor nadahnuto stavlja na papir mis-li o Božiću i poziva čitaoce da i oni virtuelno učestvuju. Složenost božićnog slavlja povezuje sa periodom došašća koji prethodi fi nal-nom događaju. To je adventski venac sa svećama koje se pale. Nisu izostali ni socio-momenti i ime Johana Viher-na, osnivača doma ljubavi i duhovnog

Jegyzet 15

Karácsonyi gondolatok papírra vetveDolinszky Gábor

Többféle nézőpontból lehet a karácsonnyal kapcsolatban gondolatokat papírra vetni. Mindenekelőtt, ha karácsonyról szólunk, szólni kell az adventről is. Mert a karácsony méltó megünneplésének elengedhetetlen része az advent, az ünnepet megelőző négy hét.

Az advent varázsos hangulatát, a karácsonyi várakozást az adventi koszorú adhatja meg. Követendő példa lehet számunkra is az evangélikus szeretetszolgálat megala-kulása és eredményei: az evangélikus szeretetszolgálat elindítója, Johann Heinrich Wichern evangélikus lelkész készítette 1838-ban az első adventi koszorút. Az általa alapított szeretetotthonban, az ünnep előtt, gyertyákkal díszített, kör alakú, fa abron-csos csilláron jelezte a még karácsonyig hátralévő időt. Az árvaházban annyira türel-metlenül várták a karácsonyt, hogy ezzel akarta kicsit könnyíteni az utolsó nap izgal-mát. A koszorúra 23 gyertyát helyezett el; négy nagy fehér gyertyát a vasárnapoknak, s köztük 19 kicsi pirosat a hétköznapoknak. Ennek megfelelően terjedt el a világban, néha csak a négy gyertya, többször a mindennapokra is szolgáló 19 kicsiny gyertyával együtt. Az adventi koszorút az advent első vasárnapját megelőző szombaton kell elké-szíteni. Ma már szokás fenyőágakkal, apró tobozokkal, gyöngyökkel is díszíteni.

Dolinszky Gábor16

Az adventi koszorút Németország északi részén kezdték készíteni, majd Ausztriában is népszerűvé vált. Magyarországon és hazánkban a második világháborút követő idő-ben vált szokássá templomokban, középületekben, otthonokban adventi koszorút ké-szíteni, majd a csillárra függeszteni vagy asztalra tenni. Mára már az ajtóra is teszünk koszorút, mely a vendégek szíves várását jelképezi.

Ez a kedves szokás hamar követőkre talált, de csak 1860-ban alakult ki az a forma, hogy csupán csak négy gyertyát, az advent négy vasárnapjának jelképét tűzték a koszo-rúra. A gyertyagyújtás a keresztyénségben, annak a fontos események a része, amely Jézus eljövetelét jelenti. Minden újabb gyertya meggyújtásával egyre közelebb kerülünk a karácsonyhoz. Ezeket a várakozással teli heteket régen szigorú böjttel töltötték az emberek.

Az advent másik fontos kelléke lehet az adventi naptár, a meglepetés kincsesháza. Ezt a szokást Németországban egy édesanya találta ki kisfia vigasztalására. A fiú minden este azt kérdezgette, mennyit kell még aludnia, hogy megjöjjön a Jézuska.

autora pomenu-tog venca. Paljenje sveća simboliše približavanje Božiću i rođenju Hrista. Veličina događaja je u isčekivanju, u brižnim priprema-ma i uzbuđenjima. Božić je po mnogo čemu za pamćenje, jer se njegovim dočekom nalazi vremena za sebe i drugoga nasred jurnjave i zauzeto-sti. Božić ne čine svečane odore, postavljeni stolovi i obilje hrane. Božić znači nešto drugo: stupanje Boga u svetovni život, u tvoj život sa upitanošću šta činiti ako se baš tebi obrati, da li ga pri-hvatiti ili odbiti da

Karácsonyi gondolatok papírra vetve 17

Anyukája ezért egy karton lapból huszonnégy ablakot vágott és az ablakok mindegyi-kére egy bonbont akasztott, enyhítve ezzel a várakozás izgalmát.

Később a fiúból felnőtt lett, és nemhogy nem felejtette el ezt a kedves ajándékot, hanem az adventi kalendáriumok árusításával maga is több millió gyermeknek szer-zett örömet.

Az advent, a karácsony minden készülődés és várakozás mellett izgalom is kell, hogy legyen. A szó gyermeki értelmében vett izgalom! Mert az Urat, a Megváltó Jézust nem várhatjuk másként, mint izgalommal fűtött türelmetlenségben.

A papírra vethető gondolatok közül a másik ilyen lehet a karácsonyt külsőleg meg-jelenítő tartozékok fogalma.

Amikor eljön – nemhogy a karácsony ideje – már az adventé, elkezdődik a nagy készülődés. Az üzletek szerte a világban már november végén megtelnek karácsonyi díszekkel, ajándéktárgyakkal. Mindnyájan lázas készülődésben vagyunk, számláljuk családtagjainkat: nagyapa, nagyanya, apa, anya, gyermekek, keresztgyermekek, uno-

ne remeti naviknuti ritam života? Biblija nas obaveštava da Krist donosi mir i da u jedan skup želi integrisati čovečanstvo. Jer na ovaj dan čovek ne može biti sam, on mora biti u zajed-nici radosti, molitve i mira.

Dolinszky Gábor18

kák, és közben próbálunk mélyen a szívükbe látni, vajon milyen ajándékkal tudnánk a legboldogabb mosolyt előcsalni belőlük?! És ez nem is baj, hiszen így van rendjén. Bevett szokás szerint postázzuk a képeslapokat, megvesszük az ajándékokat, lázasan gondolkodunk azon, vajon a megvásárolt fenyőfát hova helyezzük, hogy a lakásunk középpontjába kerülhessen, és oda belépve mindenkinek a figyelme arra összpon-tosuljon. Sokan a fa mellett házukat is fényárba öltöztetik, mások elegáns kis díszt helyeznek az ajtóra, jelezve az érkező vendég szíves fogadtatását. Nem szabad meg-ítélnünk ezeket, a karácsonyt hűen követő külső tartozékokat, hiszen összehozzák az embereket, és még azok is, akik szokásból, ha kell, kedvetlenül is, de összetalálkoznak, még azok is, akik egész évben csak úgy elmentek egymás mellett.

Karácsonykor mintha lenne időnk egymásra. Karácsonykor, mintha lenne időnk megállni az élet rohanásában, mintha lenne időnk megnyugodni, szeretetben és bé-kességben együtt lenni és ünnepelni. De figyelmünket nem szabad, hogy elfordítsák a külsőségek a lényegtől. Hiszen a karácsony lényege nem a fenyő, a díszek és az ajándé-kok, a megterített asztalok, hanem más. A külsőségek mellett itt van maga a karácsony eseménye. Arra emlékezünk ilyenkor. Amikor az idők teljességében, történetileg és földrajzilag meghatározott helyen és időben „belépett” Isten a világ életébe, az ember életébe, a Te életedbe. Azért, hogy mindenekelőtt megkérdezze: mit fogsz tenni, ha Isten emberként megjelenik neked, és megszólít téged? Hogyan reagálnál? Hittel fo-gadnád Őt, vagy elutasítanád, nehogy megzavarja életed megszokott folyását.

Az idei karácsony is szembeállít ezzel a kérdéssel! Mi a válaszod? De beszélhetünk a karácsony üzenetéről is. Nem mellékes! Például arról, mit jelent Krisztus eljövetele. A Bibliában arról olvasunk, hogy Krisztus békességet hozott. De azt is, hogy ezál-tal a békesség által akarja egy nagy családba gyűjteni az emberiséget. Közelieket és távoliakat egyaránt. Azokat, akik Krisztust elfogadták, és azokat is, akik eddig csak tétováztak, akiket a céltalanság és elhagyatottság, a magányosság tartott a hatalmába. Mind az egyik, mind a másik csoportnak hirdeti az angyal: „A földön békesség, és az emberek között jóakarat.” Mert itt a Szabadító, Aki a miénk, Akit Isten küldött el hozzánk. Ne legyen csupán emlékezés, amikor Isten kinyilatkoztatta: legyen békesség! Hanem valóságos megélése ennek a jó hírnek, ahogyan azt karácsony a maga csodá-latosságában és szépségében hirdeti: hogy együtt ünnepelünk, örvendezünk. Együtt imádkozunk. Mert karácsony nem képzelhető el egyedül, hiszen a közösség, vagyis minden ember ünnepe. Fogadjuk, és köszöntsük hát együtt Krisztust, és biztassuk is egymást, hogy karácsony ne szép rege, ne látomás, hanem valóság legyen.

Isten által megáldott boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves olvasónak a szeretet legnagyobb ünnepén.

Erős Vár a mi Istenünk!

Tanulmányok, kutatások 19

Kő rakódik kőre…A Gion-életműsorozat új kötete

Árpás Károly

Amikor a könyvesboltok polcán megpillantottam a lassan ismerőssé váló kötetet, akkor fölvetődött bennem a kérdés: mit is vállalt a Kiadó, amikor hozzákezdett a sorozathoz. Túl a nyitó kötet „fiók-ürítésén”, illetve a szétszórtan megjelent kisepikai művek össze-gyűjtésén most már egy elkötelezett életmű-kiadásról van szó. Ez a vállalkozás részben rizikós, hiszen olyan szerzőről van szó, aki 2002. augusztus 27-én egy másik világba költözvén már semmiféle segítséget nem nyújthat a kiadói-szerkesztői kérdések meg-válaszolásához, s ráadásul napjaink jelenre koncentráló világában ugyan mit mondhat a sok éve elkészült alkotás az elektronikus média által „naprakészség”-hez szoktatott befogadóknak. Ugyanakkor sikert ígérő is, hiszen Gion Nándor már életében klasszi-kussá lett: nemcsak egyetemeken, főiskolákon dolgoztak és dolgoznak vele a hallgatók, hanem az általános iskolák mellett ajánlott/kötelező nem egy műve a középiskolákban is. Ehhez az értő befogadáshoz pedig elsősorban szövegekre van szükség, márpedig meglehetősen nehéz beszerezni a volt Jugoszláviában megjelent alkotások példányait. (Lehet, hogy a digitalizálás és az internetes hozzáférés még több lehetőséget biztosíta-na, de ennek költségvetési kerete korlátozott – így Gion Nándor életműve egyelőre a Gutenberg-galaxis része.) S akkor még a kötethez kapcsolódik most is egy értelmező tanulmány, amelyre azért is szükség van, mert nemcsak a világ fordult egyet, hanem az is összeomlott, amelyet a kötetbe foglalt regények ábrázolnak.

A harmadik kötet regényeit az ún. társadalmi regények kategóriába sorolhatják az irodalomtörténészek. Ez a meghatározás, illetve szinonimája a „társadalmi tabló”

Autor teksta podseća čita-oce, da su se pojavila na policama knjižara tomovi Nandora Giona u novoj selekciji. To nam govori o kontinuitetu pažnje koja se posvećuje ovom piscu. Možda valja početi s kraja napisa gde autor sugeriše da Giona treba čitavati što je bio i motiv izdavača ove serije. Nije moguće ulaziti u minucioze njegovog boga-tog opusa, ali je značajno ukazati na osetljivost koju je pisac pokazivao reaguju-ći na perfidnosti, podvale i podjarmljivanja. Bio je hra-bar da istraje pored svojih stavova u ideološkoj državi i poretku kada je ocenu o validnosti piščevog dela davala cenzura. Događaji u svetskoj politici koji su u osnovi skrivali poroblja-vanje malih i neposlušnih naroda spram moćnih vođa izazivali su njegovu autorsku doslednost i on je reagovao. Oglasio se i devedesetih godina na ekspandirajući nacionali-zam koji guši i šteti. Da je to tako treba samo pročitati neke od brojnih romana i čitalac će upoznati pravog slikara trenutka, ali i čove-ka koji anticipira.

Árpás Károly20

a realizmus művészeti irányzatához kapcsolódó esztétikai-kritikai felfogás öröksége. Egy recenziónak nem tárgya az irodalomelméleti viták tükrözése, még csak azt sem mondhatom, hogy nem ragadja meg a művek világábrázolási lényegét, de a fogalom jelentésében ott érződik az ideologizálódás veszélye. Nem feltétlenül a marxista iroda-lomtudomány jelenlétére gondolok, már a romantika írói is feltalálták az „irányregény” fogalmát. Aki azonban erős ideológiai hatásokat keresne a műben, az nagyon tévedne.

Itt jegyezném meg, hogy lassan jó lenne megjelentetni akár utószóként, akár a Kiadó honlapján egy kiadási tervezetet, mert az immár harmadik kötet alapján látszik, hogy a szerkesztő ugyan tematikusan közelít (lásd második kötet), de nem a keletkezés alapján. Hiszen kimaradt egy korai regény, az 1971-es Ezen az oldalon – mert remélem, regénynek tartja a Kiadó, nem pedig kisepikai művek halmazának. Persze, az is igaz, hogy ez tematikusan inkább az iskolás témakörnek része, s majd azokkal a művekkel együtt kerül kiadásra. (Vajon a Kárókatonák…, a Sortűz…, az Angyali vigasság és a Zongora a fehér kastélyból után lesz beszerkesztve? S ehhez kapcsolódik majd néhány novella az Olyan, mintha nyár volna kötetből és/vagy az Új Symposionból?) De megem-líteném az időrendbe szépen beillő másik társadalmi regényt is, a könyvben soha meg nem jelent 1971-es „pesti napló”-t (Véres patkányirtás idomított görényekkel), persze, ezt össze lehet kötni más naplókkal, amelyek eddig könyvben még nem láttak napvi-lágot. Viszont – ha csak nem ragaszkodnak valamely okból a négyes tagoláshoz – nem értem, miért maradt akkor ki az Izsakhár tartalmi folytatásának tekinthető Mint a fel-szabadítók című 1996-os könyve? Lehet, hogy az Osiris Kiadó támasztott jogigényt?

Lapozzunk bele a kötetbe! Az első regény az 1968-as pályázatdíjas Kétéltűek a barlangban. Ez az alkotás Gion első, lezárt, könyvben megjelent regénye – de nem a legelső! Annak a ki nem adott, de részleteiben publikált Ahasvérus tekinthető. Furcsa alkotás az „Első Amatőr Hegymászók Egyesületé”-nek nyolc napos története (június 21–28.) – már csak időkezelése miatt is. Ugyanis az elbeszélő a második fejezettől kezdve jelzés nélkül, akár bekezdésen belül a jövőbe lép át, és az egyesület tagjainak későbbi sorsába enged betekintést. (Különben a napok pontosítása is csak írói fogás, ugyanis nem adja meg a hétköznapokat, s így az év a történelmi kronológia beve-tésével sem azonosítható.) A regény feltételezett helyszínének modelje Szabadka, az ipariskolai intézmény azonos lehet azzal, amelyben az író végzett. Ám az elbeszélő tá-volságtartással csak jelzi az esetleges érintettséget. Ilyen jelzés a rontott franciás nevű főszereplő, Baras, ilyen Baras nagyapja, akiben az avatott olvasó Rojtos Gallai Istvánra ismerhet. Ám nem hagyományos iskolaregényről van szó!

Ahogyan Fekete J. József kísérő tanulmányában is felismeri, a regényben ábrázolt fiatalok a kamaszos lázadás útját keresik: későbbi sorsukban mindenki pályaelhagyó lesz, s a létező szocialista Jugoszlávia keretei között próbálnak boldogulni. Gion ügyel arra, hogy a két ábrázolt idősík, az ötvenes évek végének Jugoszláviája, illetve a hatva-nas évek végének Jugoszláviája ne legyen azonos, de a regényben még nincs ábrázolva a váltás, amely a sztálinista államszocialista koncepció megszűnéséhez, és az úgyne-vezett önigazgató szocializmus kialakulásához vezetett. A párttagság fontos, Baras (és a többiek, az öngyilkos Hornyák tanár úrtól Angeliig) helyesen látja, hogy a részleges ellenzékiségnek egyedül itt nyílik terep, de ugyanakkor meg is kérdőjelezi szerepét: nemcsak a párttagok minősítésével, hanem a „haszontalan dolgok” gyűjtésével, illetve a mobilizáció népszerűsítésével.

Kő rakodik kőre... 21

Fekete tanulmányában megvilágítja a kort: „a megállapításoknál a regény hangadója, Baras a rendszer, a (kommunista) párt hivatalos álláspontját nyomatékosítja társai előtt, amivel Gion megalapozza tőrbecsalhatatlanságát, saját – önironikus – szavával minősí-tetten: sunyiságát, ami lehetővé tette számára a tények megírását anélkül, hogy a hata-lom fogást találjon rajta.” Megállapításait elfogadhatjuk: „… regénye … az Új Symposion folyóirat műhelyében készült, bevallottan engedményeket téve a szerkesztőknek a modern kifejezőeszközök iránti elvárásai előtt. Gion se interjúiban, se visszaemlékezé-seiben nem sokat foglalkozott ezzel a regényével, nem tartotta túl jóra sikeredettnek, sőt egyenesen silánynak mondta „modernkedései” miatt, bár hangsúlyozta, hogy a kritika mégsem verte kalapáccsal fejbe érte.” Viszont nem értek egyet vele, amikor ezeket írja: „Egyben ez a regény tanúsítja, hogy szerzőjében az öncélú modernkedéssel szemben tudatosodott a kisebbségi magyar sors megjelenítésének feladatvállalása, amit a követ-kező regényétől fogva programszerűen művelt.” A váltás ugyanis korábban megtörtént, amikor szakított a történelmi tematikájú, allegorikus művek írásával.

A második regény, az 1969-es Testvérem, Joáb nem kívánt sikerrel járt: a szépiro-dalmi alkotás a kritikusok mellett az irodalompolitikusok kereszttüzébe került. Az 1968-as csehszlovákiai események hatástörténete kevés magyar alkotást ihletett (hir-telenjében Gyurkó László Faustus doktor a jut csak eszembe), de nagyobb probléma az volt, hogy a jugoszláv párt- és állami vezetés megváltoztatta a csehszlovák reformok-hoz, illetve a Szovjetunióhoz való viszonyát. A regény ugyanis csak látszólag szólt a főszereplő, Tom Julien Sorelre emlékeztető erkölcsi bukásáról; lehetett a szocializmus építése kritikájának is olvasni (az építési panamákat szenttamási élményeiből jól is-merte Gion), de ugyanakkor elhangzott benne utalás a második világháború utáni megtorlásokról, s azt is sejtette, hogy a korrupt középvezetők egy része a rendszer összeomlását is lehetőnek tartja.

Az alkotás varázsát, az ábrázolás „trükkösségét”, illetve a fogadtatás körülményeit pontosan megfogalmazza az értelmező: „szokatlanul provokatív műnek számított, Gion Magyarországon feketelistára, Jugoszláviában a gyanús írók névsorába került miatta, akkoriban – megjelenése előtt!, amire se előtte, se utána nem igazán akad ha-sonló súlyú példa – a hatalmi testületekben, meg azokon kívül is, vitáztak a kéziratról, és többet beszéltek róla aktualitása, mint esztétikai minőségei kapcsán. Pedig éppen az volt Gion legnagyobb bravúrja, hogy a jelen időszerűségét, a történés, a megírás és az olvasás hármas egyidejűségét nem tézisbe vagy feltáró dokumentumba, hanem öntörvényű regényvilágba ültette át, miközben a realizmus, mint reális szituáció és a jelképesség felé hajló „dúsított” realizmus mint a reális szituációnak az irreális (hiperrealista, nagyított, ismételt, naiv, túlfokozott, banalizált) felé való tágítása között mozgatta narrációját.” Ugyanakkor nem értek egyet Feketével az időrendi elhelyezés-ben. Azt állítja, hogy a „… lezárult életműben a Testvérem, Joáb az elbeszélt történelmi időt illetően beilleszthető Gion családtörténeti tetralógiájába, a Virágos katona (1973) és a Rózsaméz (1976) története után, az Ez a nap a miénk (1997) és az Aranyat talált(2002) ábrázolt ideje elé.” Nemcsak azért nem, mert a második világháborút követő megtorlások miatt nem lehet az Ez a nap a miénk előtt (a regény 1941 húsvétjával kez-dődik), hanem azért sem, mert az Aranyat talált cselekménye is befejeződik az ötvenes évek elején, s ekkor még nem dolgoztak vendégmunkások az NSZK-ban, vagy ha igen, akkor nem térhettek haza használt autókat eladni, valutával üzérkedni.

Árpás Károly22

„Szomorú történet” a vékonyka regény, de ahogyan a nyolcvanas évek közepén megért két guriga trappista sajtot (kishatárátlépővel csempésztem, s az árából vettem többek közt az 1982-es kiadást), ma is ott lehet a magyar olvasók polcán. Sőt, közép-iskolai olvasmánynak is ajánlhatom!

A Noran-kötet harmadik darabja a Börtönről álmodom mostanában 1991-ben jelent meg, a Forum és a Szépirodalmi Kiadó együttműködésével Újvidéken és Budapesten. Fekete J. József fontosnak ítéli a térsíkváltást: a „regény helyszíne itt már nem a gyer-mekkor Szenttamása, hanem toposzairól felismerhetően Újvidék, illetve a mitrovicai börtön és egy meg nem nevezett adriai falu.”

A regény elbeszélője Kiss Lajos, aki levelezőn végzi a magyar szakot, a regény-időben Thomas Mann műveivel foglalkozik, s mellette éjszakai portásként dolgozik. Barátja, Istenfélő Dániel révén kerül kapcsolatba a Lírikusokkal, akik egyszerre amatőr színjátszók és csempészek. A két világ határán élő narrátor szerencsétlen vé-letlenek következtében többször is az „álmodott” börtönökbe kerül, s a mitrovicaiban egzisztenciális kényszerek következtében bekerül az alvilági élet sűrűjébe. Értelmiségi kalandjai mulatságosak, öniróniája külön élvezet a mű meseszövésében. Gion sokol-dalúságát mutatja, hogy kétféle lírai alapállást is imitál: másképpen ír verset Kiss Lajos a börtönben, másképpen Istenfélő Dániel. A történetek csattanói akár szállóigékké is válhatnának (például a rabságtól vastagodik a bőr, vagy a vissza-visszatérő címmon-dat), de regény terjedését, népszerűségét beárnyékolta a Tito utáni Jugoszlávia válsága, majd annak szétesése.

Aki a gioni elbeszélésmódot, a meseszövést, a jellemábrázolást kedveli, annak könnyű és élvezetes olvasmány a mű. Kiss Lajos másik visszatérő álmában, az üzbég lány készülő szobrában, illetve az elvágyódásban, álombeli menekülésben viszont Rojtos Gallai István Gilikétől tanult és a Virágos katonától ellesett figurája is meg-jeleni. Szálak szövődnek egybe, motívumok térnek vissza – lehet, hogy a szövegtan felől kell közelíteni Gion életművét. Persze, megközelíthető a Fekete J. József-i úton is: a mágikus realizmus, a tündéri realizmus, a színezett realizmus, a hiperrealizmus, a dúsított realizmus fogalmai metaforikus távlatokat nyitnak, illetve összehasonlítási lehetőségeket ígérnek a dél-amerikai, afrikai alkotókkal vagy a kelet-európai alkotá-sokkal. Hogy ki milyen értelmezési stratégiát választ, az befogadói előképzettségének, tapasztalatának kérdése.

Az utolsó mű az Izsakhár. Az 1994-ben a Kortárs Kiadó megjelentette mű sokféle okból izgalmas. Egyrészt az író M. Holló János alakjának megteremtése közben beavat abba, hogy miképpen dolgozik, hogyan írja regényét, regényeit. Másrészt a szemünk előtt alakul át a válságos belpolitika háborús világgá, amelyben M. H. J. kénytelen egyre nagyobb szerepet vállalni. Harmadrészt betekinthetünk a kultúrpolitikai be-szélgetésekbe is, és olvashatjuk: mit jelent a nem létező cenzúra működése az alkotóra. Mindez fölkeltette a magyarországi filmesek érdeklődését, de a 2001-ben rendezett film, A szivárvány harcosa (rendezte Havas Péter) szinte semmit nem adott vissza a gioni világból.

Gion regénye nemcsak azért fontos, mert „a „dúsított realizmusában” a pontosság mellett egyik legfontosabb szövegalkotó eljárás a túlzás, amit M. H. J. nemes egy-szerűséggel dicsekvésnek nevez. Ez az élményt magasra megemelő módszer végig nyomon követhető prózájában, a hallott történetek kisajátításában, a hős szerepének

Kő rakodik kőre... 23

fölnagyításában, az események újramesélésében, amikor egyre nagyobb dimenziót nyernek a részletek. Az ilyen „dicsekvésnek” számító hangsúlyeltolódásokat Gion mindig leleplezi, az olvasó előtt világossá teszi, hogy hőse éppen lódít…” vagy mert „Gion is regényalkotó módszerébe iktatta a televíziós filmműfaj egyik eszközét, ő nem a snittet, noha nála is minden oldalon történik valami érdekes, fordulatos, hanem az előző fejezet tartalmi összefoglalását hozta vissza az elbeszélő prózába a televíziózás formanyelvéből.” (Mindkét megállapítás Fekete J. József kísérő tanulmányából szár-mazik.) Ez a regény ugyanis a Mint a felszabadítók folytatásával átvezet a budapesti történetek világába. Azokból a novellákból ugyan nem állt össze olyan regény, mint Irmai József történeteiből, de olyan tendencia elemi részeivé váltak, amelyek Gion Nándor magyarországi megújulását alapozták meg, készítették elő.

Többször támaszkodtam az utószóíró tanulmányára. Fekete J. József jó választás volt: nemcsak beavatott irodalmár, a szerző jó ismerőse, hanem hasonló életpályán fut: rádiós újságíró, amatőr színházigazgató, szépíró is egyben, s a végzettsége szerint Gionhoz hasonlóan magyartanár. Esztétikai megállapítása helytállóak, a jugoszláviai politikai viszonyok rajzában pontos és előremutató. Eligazító elméleti munkája nélkül hiányos lenne az életmű-sorozat harmadik kötete – jó választás volt Füzi Lászlótól őt kérni fel a tanulmány elkészítésére! Végső összegzése tananyag-érettségű megállapítá-

Árpás Károly24

sokat tartalmaz: „Az itt említett négy Gion-regény valóságábrázolási tétje szokatlanul nagy, szerzőjük nem várt az epikai távolság kialakulására, hanem a társadalmi-törté-nelmi események melegében írta művét, amiben a történelem még képlékeny formá-jában jelenik meg, tulajdonképpen még nem lehet tudni, hogyan és mivé alakul majd az eseménysor. Így bármennyi valóságeffektus is zsúfolódik bennük egymás mellé, az olvasónak mindig tudnia kell, hogy íróilag teremtett világról olvas, amelynek reáliái, bármennyire élesek, és nem egy esetben alaposan túlszínezettek, a valóságban ko-pottak és kicsik, mint hősei, akik csak képzeletükben lehetnek valódi „hősök”. Gion megemeli a tapasztalt élményt, megteremti a maga és olvasója Macondóját, ami nem annyira mágikus és kevésbé babonás, mint a latin-amerikaiaké vagy afrikaiaké, de ugyanolyan autentikus imaginatív-realitással jeleníti meg a valóságot, mint amazok. … Hőseit a konkrét történelmi idő és valós társadalmi történések éltetik, a tényleges történelmi időt és társadalmi történéseket pedig a konkrét emberi cselekvések és sor-sok ábrázolják.”

Amikor műveket ír az író, amikor könyveket ad ki a kiadó, akkor tulajdonképpen emberi kultúránk Nagy Falát emeljük. Ez a nagy fal nem mások ellen készül, nem fenyegetés, hanem a biztonság záloga: hogy az elektronikus média piacosított fogyasz-tás-világa, a globalizáció kényszerű silányosodása idején legyen idő és lehetőség ön-magunk megismerésére, a mesélés öröme adjon értelmet a szórakozásnak is, és tanul-juk meg kifejezni önmagunkat. Gion Nándor ősei kőművesként érkeztek a törökdúlta Szenttamásra. A család történetében vissza-visszatérő szakma másfajta megvalósítása a szépírás: nem téglák, hanem szavak sorakoznak, ebből épülnek mondatok, bekezdé-sek, fejezetek-kistörténetek, regények-könyvek… A felmagasodó életmű (amely most a Noran Kiadó jóvoltából tárgyiasul újra) jel is. Nemcsak az eltávozott Gionra emlé-keztető, hanem azok létére is, akik akkor is mi vagyunk, ha nem élnek velünk. Giont olvasni kell. (Gion Nándor: Börtönről álmodom mostanában. Négy regény. Életmű sorozat II. Noran Kiadó, Budapest, 2008.)

Tanulmányok, kutatások 25

Kulcsszavak: ◆ anyanyelv, ◆ környezetnyelv, ◆ világnyelv, ◆ írói kommunikáció, ◆ műfordítás.

Ime Janoša Hercega eminento je u literaturi te je zato vraćanje njemu, njegovim zaslugama na području jezika postalo potrebom vremena. Jedna od njegovih krilatica mater-nji jezik – jezik sredine – svetski jezik je mnogo-kazujući jer je i sam rođen u jezički mešovitoj sredini izukrštanoj različitim kul-turama i navikama. Budući da je rastao u trojezičnom okruženju naučio je misliti, govoriti i igrati se u tom trokutu. Njegov razvojni put govori o preokupaciji sa problemima koji izviru iz brojnih životnih situacija, bivaju njenim delom i otiču u svetski beskraj. Mnogo energije je uložio u prevo-dilačku aktivnost, pomno je pratio taj rad kod drugih stvaralaca jer ga je prosto

* Jelen dolgozat Herceg János: Kitekintő (Napló helyett 1984–1987., Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1989) című könyvének felhasználá-sával készült.

Anyanyelv – környezetnyelv – világnyelvHerceg János jegyzetei a kommunikációs relevanciákról*

Silling István

Író és fordító, avagy alkotó író és alkotó fordító közös kommunikációs gondjai fog-lalkoztatták egész pályája során a vajdasági magyar irodalom kiemelkedő alakját, Herceg Jánost. Ha a korábbi irodalomtörténeti terminológiát használjuk: a jugoszlá-viai magyar írót, napjainkban pedig egyre inkább terjed a délvidéki író megnevezés. A publikummal, az olvasóval való találkozás lehetőségei és a találkozás minősége: az értékteremtés és értékközvetítés álltak gondolkodása és tevékenysége középpont-jában. Két, illetve három nyelv, a magyar, a szerb és a német jó ismerőjeként indul a fiatal zombori író. Kisebbségi magyar írónak az 1930-as években igazán nem volt könnyű magasba lendülnie – mint ahogy máskor sem az. A Herczogból Herceggé lett ifjú entuziaszta meg akarta hódítani a magyar irodalmi Parnasszust, s ennek érde-kében elhagyta szülőhelyét, a határon túlivá lett vidéki kisvárost, Zombort, amely „Európának oly távoli zugában leledző lapályon, a Mosztonga és a Krivaja között” (26. old.) egzisztált. A szűknek érzett város egykor rangos megyeszékhelyként, több nemzet és több nyelv hazájaként volt ismert, ahol minden érdemes ember megtanulta anyanyelve mellett a szülőhely másik egy-két nyelvét, mint szokás volt ez akkor a nagyobb városokban szerte az egész Monarchiában, illetve az impériumváltás után a déli utódállamba került városokban továbbra is, egészen a második világháború befejezéséig. Később, a szocialistának nevezett korszakban a környezet, a társadalmi környezet nyelvévé minősítették a második nyelvet, vagy anyanyelvet az aktuálisan regnáló oktatás- és művelődéspolitikusok. S ez a terminus máig funkcionál: a társa-dalmi környezet nyelve, s vonatkozik a szerb nyelvre akkor is, ha színmagyar település iskolájába jár a magyar tanuló. S bár kevésbé, de itt-ott előfordul, hogy a magyart nevezik így és tanítják a Vajdaság valamely többnyelvű városában, községében.

Később, Szenteleky kapcsán is a fenti jelzővel illeti a sorstárs író választott, illetve a maga valóságos szülőföldjét: „a bácskai lapály…, a végtelen esőkkel érkező ősz…, a sűrű ködökkel takarózó nagy falu…” (45. old.), hiszen későbbi mesterével így fémje-lezték nagy rezignáltságukban a vidéket, ahol élniük adatott. S a lapály a vidékiesség metaforájává lett mindkettőjük irodalmában még akkor is, ha az ezen élő emberek életéről szóló írásaik emelték őket (úgy ahogy) a magyar irodalmi vérkeringésbe. S ezt bátran állíthatom, hiszen Herceg ilyennek írta még az 1980-as évek közepén is, azaz jócskán a hetvenes éveiben írt naplójegyzeteiben.

Az anyanyelv fővárosába, irodalmi centrumába vágyódó, majd érkező fiatal Herceg azonban arra kényszerül, avagy vetemedik, hogy a szülővárosban jól elsajátított kör-nyezetnyelven, azaz egy más nyelven kezdjen írni. „Lemondani az anyanyelvről, s vala-mi kényszernek engedve vagy előnyben reménykedve más nyelven írni nagyon nehéz. Magamról tudom, mert megpróbáltam. Méghozzá Budapesten, ahova 1936-ban több évi ott-tartózkodás után újra felköltöztem, hogy majd ott maradok. Mi lehet belőlem itthon, vetettem fel nem épp indokolatlanul a kérdést, már a meghatározástól is: „ki-

Silling István26

sebbségi író”, végleg elrémülve. A Kalangya minden második számában közölhetett tőlem egy-egy novellát, de ha az egészet teleírtam volna, az is kevés lett volna.” – így sopánkodik Herceg, s nem is olyan sokára, bizony, ő maga lesz az egész Kalangya, azaz az 1941 és 1944 között az irodalmi folyóirat főszerkesztője, sok esetben mindenese. De pesti tevékenységéről megvallja: „És aztán … Pesten elkezdtem szerbül írni. Nem volt lelki erőm ugyanis kitérni egy újvidéki szerb napilap, a Dan ajánlata elől, hogy ha már magyar újságoknak küldök cikket, küldjek nekik is. Nagy kedvvel és lelkesedéssel kezdtem neki a kalandos vállalkozásnak. Sorra bejártam a szerblakta helyeket, min-denekelőtt Szentendrét, Uroš cár sírjánál meg Jakov Ignjatović szülőházánál elégikus hangulatban elidőzve, s interjút csináltam Zubković püspökkel. Végigültem néhány órát Pesten a Szerb utcai iskolában, ahol a gyerekek kövér cirill betűket rajzoltak a füzeteikbe, de kinn az udvaron, óraközi szünetben magyarul beszéltek és játszottak egymással. Szóval kívülről is alkalmam volt látni, hogy szűnik meg, mindennek el-lenére egy nép… De megírni mindezt szerbül, jaj de keserves dolog volt! Nemcsak a szóbőség, az átmenthetetlen fordulatok s az egész szöveg szegénysége, a nagy nehezen kigyomlált nyelvtani hibák mellett valósággal lesújtott. Nem azt írtam, amit akartam, hanem amit tudtam. Talán szabad verset könnyebben hordhattam volna ki magam-ból, asszociálva és a szavak mágiáját követve. Én azonban dokumentumriportot sze-rettem volna írni, színesen, könnyed eleganciával, s csikorogtak a szavaim, mintha homokot tartottam volna a számban. Abba is hagytam négy-öt riport után a dolgot, s máig röstellem kudarcomat.”. (22–23. old.) Tehát a nyelvváltás nem sikerült Herceg Jánosnak, mint ahogy Peter Weisnek, az ismert színpadi szerzőnek sem, akiről Herceg feljegyezte „ (Peter Weis) is visszatért anyanyelvéhez. Úgy látszik, nem lehet mást tenni”. (23. old.) Ugyanis Peter Weis „nem mindig írt az anyanyelvén, vagyis németül. Megpróbálkozott az angollal, mert tizennyolc évesen Nagy-Britanniában talált a hit-lerizmus elől menedéket. Aztán egy kötetre való svéd novellával folytatta, míg végül mégiscsak visszatért anyanyelvéhez, a némethez. Így jutott világhírre.”. (21–22. old.) Csak közbevetve jegyzem meg, hogy számunkra nem ismeretlen színpadi szerzőről van szó, ugyanis az Újvidéki Színház nagy sikerrel játszotta a Mockinpott úr kínjai és meggyógyíttatása című drámáját az 1970-es évek közepén.

És már át is tértem Herceg János világirodalmi, illetve művelődéstörténeti kitekin-téseire. Hiszen Herceg mindig is a világirodalomra fókuszált olvasmányaiban – mond-hatnánk némi eufemizmussal, ha jegyzeteiből nem tűnne ki az elvágyódás a lapályról, a „kis vidéki magyar nyelvű szakszervezeti lap”-tól (180.). Épp ez cseng ki a Singer kapcsán tett vallomásából is: „Isaac Singer egy isten háta mögötti lengyel gettóból lé-pett a világirodalomba… Nagy kérdés viszont, hogy sikerült volna-e tehetségét kibon-takoztatni, ha ott marad a lengyel falucskában, minden ösztönző és bátorító szellemi központtól távol, ahol az írót időnként óhatatlanul elfogja a légszomj.” (92.) De hogy a lengyelországi származású, Nobel-díjas író anyanyelvén, azaz jiddis nyelven írta műveit Amerikában, azt nem említi. De mintegy önmagát is megcáfolva, a sikeres nyelvváltás-ra is hoz példát Herceg, amiben neki, mint láthattuk, nem lehetett része. Arra, hogy a kis nyelvnek tartott anyanyelvet miként cserélik fel sikeresen világnyelvre: „… Joseph Conrad esete a kivételt erősítő szabály. De ő nem is próbált meg soha lengyelül írni. A felnőtt korában megtanult angol nyelvvel lépett a világirodalomba.” (23.)

obuzimao problem prenoše-nja i preuzimanja misaonih bisera drugih jezika, bilo da je u pitanju jezik malog naroda ili gorostasnog etni-kuma. U tekstu se navodi da sadržajno delo neovisno o veličini naroda kome pisac pripada može imati veliki eho u redovima čita-laca. Očiti su navedeni pri-meri prevoda Kostolanjija na više svetskih jezika, potom Andrića preko kojeg je svet upoznao Bosnu sa svim lepotama narodne tradicije koja se tamo stvara ali i barutnost koja je tamo istorijski pretila. Janoš Herceg je živeo i radio u Budimpešti za vreme II svetskog rata pisao i objavljivao novele na mađarskom i srpskom jeziku održavajući kontakt sa konkretnim ljudima i decom koja su na času pisa-la ćirilicom a na dvorištu se igrala na mađarskom jezi-ku. I u ovome je spoznavao opasnosti asimilacije koji proces ne prestaje po sebi.

Anyanyelv – környezetnyelv – világnyelv 27

A magyar nyelv „babiloni árvaságát” (42.) okolja a világirodalmi siker elmaradá-sáért: „Hašek, Kafka, Meštrović nevétől visszhangzanak az irodalmi és művészi világ berkei, míg mi a magunk részéről Babits meg Juhász Gyula ünneplőihez csatlakoz-hatunk. Nemcsak a közös anyanyelv igézetébe zárva, de azzal a meggyőződéssel is, hogy voltak olyan jelentősek és érdemesek, mint azok, akiknek nevét szárnyára vette a világhír. Őket épp nyelvük babiloni árvasága nem engedte észrevenni nagyobb és tá-volabbi égtájakon, s így maradhattak meg csak nekünk” (42.) Azonban nem szól arról, hogy a cseh nyelvet sem beszélik többen a magyarnál. Még annyian sem! De Švejk

Silling István28

mindmáig párját ritkító világirodalmi hős. Herceg azért közben többször megjegyzi, hogy nem csupán a kis nyelven múlik a világ dicsősége, mert Kosztolányi Neróját ugyan lefordították az európai nagy nyelvekre „angolra, franciára, németre, olaszra, s ki tudja, hány nyelvre még, nem volt jelentősebb visszhangja, sajnos, az európai iro-dalomban”. (23.) S ennek okát meg is véli találni: „Talán azért, mert az író túlságosan mélyen gyökerezett abban a közegben, amit magyarságnak hívnak”. (23.) Máskor is visszatérni kényszerül Kosztolányihoz: „talán csak Kosztolányi Édes Annájáról mondható el, hogy fordítása két francia kiadást ért meg, minden világraszóló magyar esemény nélkül” (186.) –, azaz a regény alapjában nem világtörténelmi vagy nemzeti történelmi esemény húzódik meg. Kosztolányit úgy említi, mint a magyar írók olyan reprezentánsát, akinek művei megérték a fordítást. Bizonyára ő volt a példa a világiro-dalomba jutás lehetőségével bíró fordítás révén. S Herceg János csodálja is, hiszen az 1980-as években ismét Kosztolányit fordítják „… nemrég Tengerszem című novellás-kötetét fordították le, méghozzá kollektív munkában a Sorbonne magyar tanszékének hallgatói” (187.) – pedig ez a fordítás akár az egyetemi stúdiumok során a gyakorlatok része is lehet a hallgatók részéről, a nyelvi ismeretek elsajátítását bizonyítandó. De Herceget tovább csigázza: „… sőt még a Tristan Tzara-díjat is kiérdemelte Kosztolányi novelláinak ez a francia átköltése”. Hogy Herceg csodálója-e Kosztolányi ilyen nép-szerűségének, vagy sem, nem az én dolgom eldönteni. Azonban meg kell jegyeznem, hogy Hercegnek tetszik az átköltés kifejezés, amely annak a francia professzornak a szava, akinek hallgatói a fordítók voltak: „Mert annak minősítette a fordítás munká-ját irányító és ellenőrző Jean-Luc Moreau professzor is: átköltésnek, azzal az érdekes megállapítással, mely szerint Kosztolányi mondatainak megvan a maguk sajátos öko-nómiája, és stílusa leginkább Jules Renard-éval tart rokonságot”. (187.)

A fordítók és a fordítás megdicsőüléséről szól a fenti idézet. S tudjuk, hogy a for-dítás Herceg János másik alkotói tevékenységének is nevezhető. Vidékünk fordítóinak jó ismerője Herceg, ugyanis a zombori műfordító kör, a Margalits–Dömötör–Radics triász száz év előtti szerb fordításait ismeri, bár tudja, hogy munkálkodásuk gesztus-nak értékesebb volt, mint átköltésnek. De Zmaj fordításai kapcsán leírja, hogy ez a munka „nemes, barátságot és békét szolgáló”. (34.) A fordítás szükségességét indokol-ja: „Bármily remekmű volt az Ezeregyéjszaka, sok-sok évszázadon át nem léphette át Kelet kapuját. Goethe csodálata népszerűsítette Európában”. (115.) De azért vissza-visszatér a kis nyelvek kultúrájának fordítás nélküli áldatlan helyzetéhez: „… az erede-ti művek nem nagyon olvasottak, mert az alig egymillió főnyi észt lakosság irodalmi felvevőképessége messze-messze elmarad az oroszoké mögött. Tehát az orosz fordítás összehasonlíthatatlanul nagyobb példányszámban jelenik meg, mint az eredeti.” (104.) – ezáltal pedig ismertsége is növekedhet.

Herceg János a délszláv nyelveken született irodalmak kiváló fordítója volt, aki nemcsak a műalkotás eredeti nyelvét ismerte, hanem az itt élő népek történelmét, kulturális hagyományait, törekvéseit is. Ezért is vallotta a következőket: „Nem mind-egy, hogy a fordításnak milyen az akusztikája egy más nyelvi közegben, ami főként a kis népek íróinak bemutatásakor fontos szempont. Móricz Zsigmond remekműveinek nincsen világirodalmi kihangzása. Talán nem csupán azért, mert egy olyan környe-zetben játszódnak, amely ismeretlen a nagyvilágban. Ivo Andrić Boszniája szintén idegen és terra incognita volt. Ezzel szemben hosszú évtizedeken át tartotta izgalom-

Anyanyelv – környezetnyelv – világnyelv 29

ban mind az öt kontinens népeit a Balkán puskaporos hordójának nevezett Bosznia sorsa. S mikor a Híd a Drinán megmutatta ezt a Boszniát, helyet is kapott mindjárt a világirodalomban. Az átköltés, az újraírás, a fordítás ugyancsak csodára képes.” (80.) Magyarra Csuka Zoltán fordította a művet. Hogy kik fordították más európai nyelvekre az ismert regényt, s azoknak a fordítóknak milyen boszniai hely-, kultúra és időismeretük volt Boszniáról, azt nem tudom. De Andrić műalkotása már eredeti nyelvén is remekmű, s erről, bizony, nem szól Herceg János. Természetesen a fordítás sok nyelvre megtörtént, s valószínűleg Andrić többi regényének ismeretében ítélték oda a legrangosabb irodalmi díjat a boszniai tárgyú regénynek. Ezekhez pedig hoz-

Silling István30

zájárult Herceg János, az egykori szerb-magyar, magyar-szerb szótárszerkesztő kiváló környezetnyelv-ismerete is, aki a szerb író több művét is magyarította mindannyiunk gazdagodására.

Az író életművének monográfusa, Toldi Éva irodalomtörténész szerint Herceg János „munkásságának minden korszakában foglalkozott műfordítással … kiváló stiliszta lévén és mindkét nyelv tökéletes ismerőjeként … maradéktalanul eleget tett feladatának, fordításai olvasmányosak, még annak ellenére is, hogy voltak évek, ami-kor több mint ezer könyvoldalnyi műfordítása jelent meg.” (Toldi É.: Herceg János. Forum, Újvidék, 1993:97–98).

Nagy vagy kis népek anyanyelvén, illetve kisebbségi anyanyelven született irodal-mi alkotásokról, világnyelvi ismeret szülte fordításokról, valamint a környezet nyelvén megírt irodalmi műalkotások fordítási lehetőségeiről és szükségességéről szól Herceg János minden írásában. Mert az alkotó kommunikálni akar, s ebben írót és fordítót egyaránt segítik a nyelvismeret különböző szintjei.

Tantárgyháló 31

Tantárgyháló 2009Kedves Tanárok, kedves Diákok! December lévén ismét meghirdetjük a Tantárgyhálót, amely az általános és közép-

iskolai diákokat invitálja az érdeklődésükön, tanulmányaikon és kutatásaikon alapuló pályamunka megírására. A pályázónak, az előző évek Tantárgyháló versenyeihez hasonlóan, az alább felsorolt témák közül kell egyet kiválasztania. A 2009. évi verseny annyiban változik, hogy a pályázó három tantárgyat választ, amelyek szemszögéből tanulmányozza, vizsgálja, elemzi a témát és kutatja a három tantárgy/tudományág közötti összefüggéseket. A dolgozat elején fel kell tüntetni, hogy mely tantárgyakat választotta a tanuló. A nézőpontok pontosabb meghatározásának célja, hogy minél alaposabb, elmélyültebb és tudományosabb pályamunkák készüljenek.

Választható témák: válság, Arkhimédész, üveg, népvándorlás, gravitáció, ultrahang, köd, Hold,

mandragóra, bőrszín A pályamunkáitok megírásakor a következő szempontokat tartsátok szem előtt

◉ A felhasznált irodalom jegyzékének feltüntetése. (szerző: cím, kiadó, a kiadás

helye, éve) ◉ A pályamunkák nyomtatott formájú megjelenítését (is) igényeljük (ami persze

nem zárja ki a virtuális forma alkalmazását). ◉ A világhálón elérhető információk ne képezzék az egyetlen forrást (azok kizá-

rólagos és kritikátlan alkalmazása – a legjobb esetben uniformizáláshoz vezet). Az internetről szerzett információk esetében szükséges feltüntetni az információ helyét és a dátumot, amikor az adatot letöltötték. Továbbá juttassátok el nekünk a honlap adott oldalának/oldalainak -mht kiterjesztésű lementett kópiáját CD-n mint a dolgozat mellékletét.

◉ A tanuló környezetéhez, a lakóhelyhez (vidékünkhöz) kötődő tudós, kutató, művész, különleges mesterséget űző ember bemutatása a kiválasztott témához kapcsolódjon.

A pályamunka szerkesztésére vonatkozó kívánalmak:

◉ Korrekt gépelés (a helyesírási hibák kiküszöbölése, sorköz, sorkizárás, mellékje-lek használata, szóközök betartása).

◉ A cím utaljon a végzett kutatásra. ◉ Szabatosság, érthetőség, világos megfogalmazás. ◉ A szöveg tagolása (alcímek, közcímek alkalmazása). ◉ A pályamunkákat gazdagíthatják:

– illusztrációk (képek, ábrák); – idézetek;

Tantárgyháló32

– táblázatok (pl. időrendi táblázat a függelékben); – a szövegben előforduló személyek rövid életrajzának közlése a függelékben.

A középiskolások figyelmébe ajánljuk:

◉ Hivatkozó láb-, ill. végjegyzetek. (Az állítás forrásának megjelölése: szerző, cím. kiadó, a kiadás helye, a kiadás éve, oldalszám, ill. ha internetes a forrás: pontos megjelölés, a böngésző címsorának átmásolása Tehát nem csak www.google.com, hanem pl. http://hu.wikipedia.org/wiki/Lábjegyzet és időpont. )

◉ Magyarázó láb-, ill. végjegyzetek. (pl. kevésbé ismert fogalmak megmagyarázása)

A pályamunkák beküldési határideje: 2009. május 11. A bizottság az Új Kép júniusi számában közzéteszi a döntőbe jutó diákok névsorát. A munkák jövő ősszel történő megvédésére plakátot vagy Power Point prezentációt kell készítenetek az általatok választott témáról, de örömmel fogadjuk egyéb szemléltető eszközök, szemléltetési módok alkalmazását is (pl. rövid film, makett, hanganyag stb.). Mindemellett fontos-nak tartjuk, hogy a pályázó bemutassa alapos tájékozottságát és jártasságát a válasz-tott témában.

A verseny folyamatáról információt kaphattok a folyóirat következő számaiban, illetve e-mailben az ujkep@vmk.rs, telefonon pedig a 024/554-184-es számon.

Ötletes témaválasztást, valamint érdekes kutatómunkát kívánunk!

A versenybizottság

Hivatásunk eszköztárából 33

„Egy tanfolyam gyümölcsei” – óravázlatok a bácsfeketehegyi 30 órás drámás továbbképzésről

Csordás Anett

2008 áprilisában 30 órás drámatanfolyamot tartottunk munkatársammal, Patonay Ani ta színész-drámatanárral a Vajdaság barátságos kis városában, Bácsfeketehegyen. Vendéglátónk és a tanfolyam fő szervezője Lódi Andrea volt, a Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság elnöke.

30 óra állt rendelkezésünkre, hogy megismertessük, megszerettessük a tanfolyam résztvevőivel a drámapedagógiát. Igyekeztünk minden szeletéből egy-egy villanást bemutatni, de a fő hangsúlyt a gyakorlatok/játékok megismerésére tettük*, és annak elsajátítására, hogy hogyan építhetők be ezek a játékok a mindennapi tanításba.

A tanfolyam zárásaként a résztvevő tanároktól egy-egy játéksort kértünk, amelyet mindennapi munkájuk során használhatnak.

Remélem, ötletadók lesznek mások számára is.

OSZTÁLYFŐNÖKI ÓRA DRÁMAJÁTÉKOKKAL

Kor: alsósokAz óra célja: csoportépítésIdő: 45 perc

Az óra menete

„Szervusz” Cél: vitalizálás, feszültségoldásJátékleírás:Körben ülünk, egy széket üresen hagyunk. A fogó a körön kívül sétál. Megáll va-

laki mögött, fölállítja, és a következő párbeszédbe kezdenek:

– Szervusz, x vagyok!– Szervusz, y vagyok!– Fussunk?– Fussunk!

Elkezdenek futni ellentétes irányba, aki előbb az üres székhez ér, az ül le, a másik pedig lesz a fogó.

„Foglakozás fogó”Cél: utánzó készség fejlesztése, feszültségoldásA játékvezető kinevez egy játékost fogónak. A többiek igyekeznek elfutni a fogó

elől. Akit a fogó megfog, az nem futhat tovább, hanem elkezd egy foglalkozást imi-

* Gavin Bolton nyo mán: „A típus: Gyakorlatok

Fontosabb jellemzői: rövid távú, gyakran törekszik a lezártságra; a célt a tanár és a tanulók is ismerik; mindig van egy végpont, ahonnan már új eredményre nem juthatunk; mindig vala-milyen tevékenységet meghatározó instrukció szerepel benne; általá-ban nem kötődik erőtel-jes érzelmekhez.

„Plodovi jednog kursa“ je naziv napisa o usavrša-vanju nastavnika za rad u oblasti drama-pedagogije. Autor daje artikulaciju časa za pojedine discipline i uputsva za realizaciju. Obuhvaćeni su hemija, engleski jezik, književnost i čas odeljenskog starešine. Rad pomoću ove metode pruža kreativnu slobodu, životniji je od učmale kla-sične nastave koja u sebi nosi dosta kogentnog što umanjuje očekivane efekte u saradnji sa decom.

Csordás Anett34

tálni. Akkor futhat tovább, ha a játékosok közül valaki odamegy hozzá, és kitalálja, milyen foglakozást imitál.

ŐrjátékCél: együttműködésAz őr furcsán lát, csak a mozgást érzékeli, az álló alakokat nem veszi észre. A terem

egyik falánál áll, háttal a szemben lévő falnál egy vonalban felsorakozott társainak – ők a városlakók. Az őr és a városlakók között vonalban lerakva találhatók a városiak értéktárgyai (pl. karóra, kulcs …) – ezeket kell visszaszerezniük az őrtől. Amikor az őr visszafordul, mindenkinek meg kell merednie abban a pózban, amilyenben éppen van. Akit az őr mozogni lát, visszaküldi a kezdővonalra. Az őr bármikor visszafordul-hat. A városlakóknak a megszerzett értéktárgyat nem csak kicsempészni kell, hanem kijutni vele a kezdővonalon túlra. (Ha az őr valakit a kinccsel a kezében mozogni lát, a kincset vissza kell tennie, és újból a kezdővonalról kell indulnia.)

Változatok:

az őr csak kővé változtatja azt, akit mozogni lát ■ a szabadon mozgók csak úgy szabadulhatnak, ha társaik felemelik és elviszik ■a kezdővonalra a szabadok érintéssel kioldhatják azokat, akiket elfogott az őr ■

ÜzenetCél: figyelemfejlesztés, együttműködésA játszók körben állnak, majd kiküldenek egy játékost. Feladót és címzettet vá-

lasztva megbeszéljük, ki küldi az üzenetet és kinek. Az üzenetet észrevétlen kézszo-rítással kell eljuttatni a címzetthez. A visszahívott kitalálónak meg kell találnia, hol jár éppen az üzenet. Ha észreveszi, akkor az megy a körbe, akinél elcsípte az üzenetet. Ha az üzenet célba ért, elhangzik a „megkaptam” szó. Aztán, aki az üzenet címzettje volt, lesz az üzenet feladója.

Készítette: Bozóki Klára, Szatmári Melitta, Csanak Andrea

DRÁMÁS KÉMIA ÓRA

Cél: ismétlés (oxigén tartalmú szerves vegyületek)Idő: 45 percKorosztály: 8. osztály

„New York, Amazonas, Peking, Hawaii”(etanol, ecetsav, aceton, metanol)

A gyerekek a térben sétálnak, és ha a felsorolt vegyületek egyikének a nevét hallják, előre meghatározott módon reagálnak, mégpedig:

„Egy tanfolyam gyümölcsei” 35

etanol: ,, részeg járással” mozognak a térben – mivel az etanol az alkoholos ■italok alapanyaga. ecetsav: befogják az orrukat, és fintorognak – mivel az ecet erős, kellemetlen ■szagú. aceton: dörzsölgetik a körmüket – mivel az acetont körömlakklemosóként ■használják. metanol: a földre fekszenek, összeesnek – mivel a metanol mérgező folya- ■dék.

Ha valaki eltéveszti, rosszul párosítja a mozdulatokat a hallott nevekhez, kiesik.

„Fekete, fehér, igen, nem” (változat)(a homológ sorok gyakorlása)

A gyerekek körben állnak. Egyikük, miközben rámutat egy másik diákra, mondja az első alkohol nevét (metanol). Ezután a diák, akire rámutattak, rámutat egy harma-dikra, és közben mondja a következő alkohol nevét (etanol). A játék így folytatódik. Ha valaki eltéveszti, kiesik.

Cukros csirkecomb(az alkoholok és a karbonsavak homológsorának begyakorlása)

A gyerekek körben állnak. Az első kezdi az alkoholok homológ sorának első tagjá-val : ,,egy szénatomot tartalmazó metanol”...

A mellette álló erre úgy tromfol vissza, hogy tagadja az előzőt és a karbonsavak homológsora második tagjának nevét és szénatomjainak számát mondja: ,,nem egy szénatomot tartalmazó metanol, hanem két szénatomot tartalmazó etán-sav”...

A harmadik folytatja ezt a sort: ,,nem két szénatomot tartalmazó etán-sav, hanem három szénatomot tartalmazó propanol”. A sor így folytatódik a dekán-savig, majd visszafelé a dekán-savtól.

Ha valaki eltéveszti, kiesik.

„Asszociációs” A gyerekek körben ülnek (vagy állnak). A játékvezető (tanár) mond egy vegyületet,

erre minden gyerek mondd róla valamit, ami eszébe jut.Például: GLICEROL

1. diák: édes ízű ■2. diák: színtelen ■3. diák: sűrű ■4. diák: folyadék ■5. diák: testápolót készítenek belőle ■6. diák: gyógyszert készítenek belőle, és így tovább. ■

Csordás Anett36

Apróhirdetés Minden gyerek választ (vagy kisorsoljuk) egy oxigén tartalmú szerves vegyületet

és felhasználva az addigi ismereteit a vegyületről (fizikai és kémiai tulajdonságai, fel-használása stb.), egy apróhirdetést vagy reklámot ír róla, de nem árulja el a nevét.

A többieknek ki kell találniuk, melyik vegyületről van szó. Atomjáték A gyerekek szabadon sétálnak, és amikor a játékvezető mond egy számot, ennek

megfelelő számú csoportokat alkotnak. (Kémiás variáció: a játékvezető egy alkán nevét mondja, és a gyerekeknek annyi fős

csoportokat kell alkotniuk, amennyi szénatomból áll az alkán.) Az óravázlatot készítette: Gogolák Csilla, Pintér Noémi, Lódi Andrea.

OSZTÁLYFŐNÖKI ÓRA A tanár–diák konfliktusokról drámajátékok alkalmazásával

Cél: A tanár diák viszony problémáinak feltárásaKorosztály: 12 – 13 évesekIdő: 45 perc

„Séta a szünetben” cél: koncentráció, vitalizálás

A játék elején öt mozdulatsort tanul meg mindenki, öt figurát, akivel egy diák szü-net ben találkozhat a folyosón:

mérges tanár ■ – a diákok hanggal, mozdulattal eljátsszák a mérges tanárt kedves tanár ■ – a diákok hanggal, mozdulattal megjelenítik a kedves tanárt verekedős diák ■ – verekedő mozdulatot tesznek magolós diák ■ – leutánozzák a kézben könyvvel sétáló, magában mormogó diákot lelkes diák ■ , aki éppen jó osztályzatot kapott – ujjongva egy nagyot ugranak

A játékvezető tetszőlegesen váltogatja a figurák neveit, cél, hogy mindenki figyel-jen és azonnal váltson, ha új nevet mond a játékvezető.

Atom-játék Cél: csoportalakításA tanulók sétálnak a térben, kitöltve az egész rendelkezésre álló teret. Adott jelre

(pl. tapsra, de a séta akár történhet zenére is, ez esetben a jel a zene megállítása) a

„Egy tanfolyam gyümölcsei” 37

tanár mond egy számot, a diákok pedig annyi fős csoportokba rendeződnek. Ez eset-ben nem kiesésre játszunk, cél az egymásra figyelés, találékonyság. Utolsó számként a hármas számot mondja a tanár, mivel a következő gyakorlathoz hármas csoportokra alakítására van szükség.

Iskolai pillanatokCél: jelenetkészítés előre megadott információk segítségévelA tanulók hármas csoportokban dolgoznak. Azt a feladatot kapják, hogy készítse-

nek egy rövidke jelenetet, amelynek három szereplője van: egy tanár és két diák. Előre elkészített szituációk közül húz minden csoport, ezen olyan helyzeteket

adunk meg, melyek gyakran forrásai a tanár – diák konfliktusnak (a helyzeteket ér-demes adott tanulócsoport ismeretében megadni). Lehetséges helyzetek:

a diák felel, társa súgni próbál ■a diákok nem készültek, könyörögnek, hogy ne legyen feleltetés ■a diákok beszélgetnek órán, ez zavarja a tanárt ■egy diák nem mond igazat ■

A jelenet elkészítésekor a diákok beszéljék meg, kinek mi lesz a szerepe, hogyan fog viselkedni, mit fog mondani. Fontos felhívni a figyelmet, hogy egyeztessenek a jele-net kezdő-és végpontjáról, mi lesz az a mondat, ami a jelenet kezdetét és végét jelenti majd, és hogy a jelenet tartalmazzon egy konfliktushelyzetet.

Minden csoport bemutatja a jelenetét. Végül az osztály közösen kiválaszt egyet, amelyikkel szerintük érdemes lenne fog-

lalkozni, ami leginkább izgalmas a csoport számára. Ássunk a mélyére Cél: probléma-feltárás, egy téma körbejárásaA kiválasztott jelenetet újra eljátsszák a diákok. A tanár kéri, hogy mindenki pró-

bálja meg jól megfigyelni a helyzetet, átgondolni a diákok által játszott szereplők hely-zetét. Majd újra eljátsszák a jelenetet. Valamely, megbeszélésre érdemes pillanatnál, a tanár leállítja a játékot, minden szereplő abban a helyzetben mozdulatlan marad. Az a szereplő, akit a tanár megérint, hangosan elmondja, mit is gondol ő, mint a jelenet szereplője az adott helyzetben. Vagy egy néző diák is elmondhatja, „kihangosíthatja” a szereplő gondolatait. A gondolat-kihangosítás mellett az időeltolás is alkalmazható, pl. a tanár arra kéri a diákokat, hogy folytassák a jelenetet úgy, mintha 10 perc, fél óra, egy nap stb. elmúlt volna. A gyakorlat célja, hogy a gyerekek egyes szereplők viselkedése kapcsán elmondják gondolataikat, problémáikat, esetleges megoldási ja-vaslatukat az illető helyzetre.

Tanár úr azt mondta...Cél: feszültségoldásA diákok szabadon sétálnak a teremben. A játékvezető különböző utasításokat ad.

Amennyiben utasításait úgy kezdi, hogy „Tanár úr azt mondta, hogy”, mindenki kö-teles azokat végrehajtani. Ha csak magát az utasítást mondja, akkor tilos a végrehajtás.

Csordás Anett38

Az utasítások bármilyen közösen végezhető egyszerű cselekvésre vonatkozhatnak (pl.: emeld fel a kezed, lépés indulj, állj, guggolj stb.). Aki téveszt, az kiesik. A játék az utol-só résztvevő kieséséig tart . Az irányító szerepét a tanár átadhatja a diákoknak.

Az irányító trükkjei közé tartozhat: saját cselekvése eltér az általa közölt instrukci-óktól (mást csinál, mint amit mond), ismételtet egy cselekvést, majd hirtelen vált stb.

Készítette: G. Csákvári Hajnalka, Rajsli Tünde, Csernik Ilma

ALKALMAZOTT DRÁMAJÁTÉK ANGOLÓRÁN

Cél: Szókincs aktivizálása új anyag átvétele előtt (Shopping), beszédbátorság meg-erősítése angolul.

Idő: 45 percÉletkor: 8. osztály

New York, Amazonas, Hawaii, Peking Cél: koncentráció-, figyelemfejlesztésA játék leírása: A tanulók sétálgatnak a teremben. A játékvezető négy szó közül

kiáltja bármelyiket tetszőlegesen. Ha a tanár elkiáltja magát, hogy New York, mindannyian úgy viselkednek, mintha

a nyüzsgő városban lennének, lendületesen sétálnak, jókedvűen intenek egymásnak.Ha az Amazonas szót hallják, óvatosan, hangtalanul lépkednek, mert bármikor

megtámadhatja őket egy vadállat.A Hawaii szóra laza, nyaralói viselkedést vesznek fel, elterülnek napozva, lustán.A Peking szóra pedig udvariasan meghajolnak egymás felé, két kezüket összetéve.

Minden lehet, csak az nem, ami... (változat)Cél: koncentráció, asszociációs készség fejlesztéseA tanulók körben ülnek. Körbe adnak egy tárgyat, egy ceruzát. Minden tanuló

próbálja felidézni, mire emlékezteti ez a tárgy, de ceruza nem lehet.Az „It reminds me of...” – kezdetű mondatot befejezik az általuk asszociált tárgy

nevével, majd továbbadják a tárgyat a szomszédjuknak.

NyelvtörőCél: beszédre késztetésA tanulók körben egymásnak adogatják a következő szót: yellow. A második kör-

ben a lorry szó következik, majd a harmadik körben a yellow lorry, a negyedikben pedig a red lorry. Majd pedig tanulóként váltakozva: „Not a yellow lorry, but a red lorry.” „Not a red lorry, but a yellow lorry.”

„Egy tanfolyam gyümölcsei” 39

PárbeszédCél: beszédre késztetés A tanulók a körben a következő mondatokat adogatják egymásnak:

„Mum, I want that yellow lorry.”„ I told you that you can’t have that yellow lorry.”„But I really want that yellow lorry.”„For heaven’s sake, stop nagging!”

A mondatokat különböző stílusban „adogathatják” egymásnak, pl. nyafogós, in-gerült stb.

Néma vásárlóCél: kommunikáció testnyelvenSzereplők: eladó, aki tud beszélni és a vevő, aki valamilyen oknál fogva képtelen

megszólalni. Csak mímes eszközökkel tud kommunikálni, próbálja megértetni az eladóval, hogy mit szeretne venni.

Nevettető játékCél: FeszültségoldásA tanulókat két csoportra osztjuk, egymással szemben állnak. Az egyik csoport-

nak egy perce van, hogy megnevetesse a másik csoport tagjait. Majd cserélnek, és a másik csoport nevettet. Az a csapat győz, amelyben többen maradtak komolyak az eltelt egy perc alatt.

Készítette: Csőke Csilla, Ternovác Margit

IRODALOMÓRA DRÁMAJÁTÉKOKKAL

Életkor: 16-17 évCél: előkészítés egy novella elemzéséreIdő: 45 perc

„Minden lehet, csak az nem, ami”Cél: ráhangolódás A tanulók körben ülnek. Körbe adnak egy labdát, és mindenki elmondja, hogy

milyen tárgy jut eszébe a labda formájáról. Vagy el is játszhatja, és a többieknek ki kell találniuk a tárgyat, amelyet eljátszik. Természetesen labda nem lehet.

„Szülőföldem”Cél: az asszociációs készség fejlesztéseEgy csomagolópapírra mindenki felírja egymás után, hogy mi jutott eszébe a

„Szülőföldem” szóról.

Csordás Anett40

Herceg János: SzülőföldemA novella közös elolvasása

Egyezések és különbségekCél: A novella által bemutatott szülőföld és a diákok általi szülőföld-asszociációk

összehasonlítása

„Gnóm játék”Cél: feszültségoldás, levezetésÁlljunk egy körbe! Helyezkedjünk úgy el, hogy mindenki ki tudja nyújtani mind-

két karját oldalra, úgy, hogy nem érintkezik a szomszéd kezével! Először emeljük fel a jobb kezünket! És mozgassuk a jobb kisujjunkat! Majd a jobb gyűrűsujjunkat, aztán a középső ujjunkat, majd a mutatóujjunkat, végül a hüvelykujjunkat. Aztán folytassuk mindezt a bal kezünkön lévő ujjakkal, úgy, hogy közben a jobb kezünk sem áll meg! Utána mozgassuk az ujjakkal együtt a csuklónkat mindkét kézen, majd a könyökünket, végül az egész kart! Következnek a lábak. Először a jobb láb, aztán a bal láb, úgy, hogy közben a karok nem állnak meg. Ezt követi az arc. Próbáljunk meg minél több izmot megmozgatni az arcunkon, majd a nyelvünket is öltögessük! A fejet sem kell tovább tartani, az is folyamatosan mozogjon! A törzset se tartsuk tovább. Induljunk el a térben, minél több testrészünket hozzuk mozgásba egyszerre!A játék végén álljunk vissza a körbe és próbáljuk meg egyenletesen venni a levegőt!

Készítette: Hajnal Anna, Cabafi András, Mészáros Krisztina

Szerkesztette és a korrektúrát végezte: Csordás Anett drámapedagógus

IRODALOM: Bolton, G.: A tanítá-

si dráma elmélete, Marczibányi Téri Művelődési Központ, Budapest, 1993

Hivatásunk eszköztárából 41

Az anyanyelvnek emelt hajlék*Szőke Anna

A Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete Szőke Anna kezdeményezésére önszerveződési alapon, nem hivatalosan 1995-ben alakult meg, s akkor a valahová tartozás érdekében az újvidéki székhelyű, akkor még egyedüli Vajdasági Magyar Pedagógus Egyesület munkájához kapcsolódott. Szervezeti megalakulását egyetlen cél vezérelte, a Magyar Óvodás Színjátszó Találkozó elindítása. Szerettünk volna lehető-séget biztosítani a magyar ajkú gyermekeknek a nyilvános fellépésre, az óvónőknek bemutatkozási lehetőséget nyújtani a szakmán belül, s az említettek mögött halkan meghúzódott az anyanyelvünk gondozása, ápolása, s nem utolsó sorban a nyelvünk iránti igényesség felélesztése. Gyermekszínjátszásunkat kihoztuk az óvoda falai közül a nyilvánosság elé és csakhamar megtapasztaltuk, hogy a mesedramatizáció mellett – az Óvodás Színjátszó keretében – óvónőinkkel szükséges megismertetni a népi hagyo-mányainkat. Az akkori aktív óvónők lelkesítő munkájának köszönve – akik közül a legtöbben ma már nyugdíjba vonultak – a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületét önálló civil szervezetként 1998. november 3-án hivatalosan beiktat-ták, regisztrálták a Szabadkai Belügyi Titkárságon. (Republika Srbija, Ministarstvo unutrašnjih poslova, Sekretarijat unutrašnjih poslova u Subotici) Szabályzatunk tömören a következő gondolatokra épült: a magyar nemzet nemes hagyományainak ápolása, szakmai és kulturális továbbképzések biztosítása, a pedagógusok egymás közti barátságának elmélyítése, anyagi és erkölcsi támogatás nyújtása a szórványban működő magyar tannyelvű óvodáknak.

Alapító tagként azok az igényes, felelősségteljes és humánus szellemű magyar óvónők, pedagógusvezetők és igazgatók alkották az elnökségi tagságot, akik vál-lalták a rájuk háruló feladatokat anyanyelvünk megtartása, fejlesztése érdekében. Megérdemlik, hogy nevük elhangozzék: Rózsa Leonárda Szabadkáról, B. Varga Anna és Szorcsik Lívia Zentáról, Juhász Éva Óbecséről, Vrebalov Mária Törökbecséről, Vajda Magdolna Magyarkanizsáról, Ferenci Viktória Adáról, Gyurcsi Valéria Nagykikindáról, Szőke Anna Kishegyesről, Farkas Júlia Topolyáról, Bácsi Etelka Zomborból, Radisity Mária Szenttamásról, Fáy Viktória Csókáról és Kirda Margit Újvidékről. Nagyjából átfogtuk egész Vajdaságot. Mindannyian lelkes emberek, akik szívügyüknek érezték a vajdasági magyar óvodapedagógia színvonalának emelését és annak alakítását a magyar nemzet szellemiségének megfelelően. Ítéletidők voltak. Az intézmények vezetői állandó atrocitásoknak voltak kitéve. A jövőt mentette az, aki a szavakat őrizte. Az említett alapító tagok erkölcsi-szellemi támogatást nyújtottak az egyesületnek. Adósaik vagyunk. Meg fogjuk találni az alkalmat, hogy méltóképpen megköszönjük bátor kiállásukat és emlékezzünk majd rájuk.

Első célkitűzésünket tömören így fogalmazhatnám meg: az anyanyelvnek emelt hajlék. Az ember tudatát általában a nyelv tölti ki, de az egyes ember tudatát a saját anyanyelve telíti, számára az anyanyelv a nyelv. A nyelvnek, az anyanyelvnek külö-nösképpen alapvető szerepe van a megismerésben, éppen a nyelv és a gondolkodás szoros kapcsolata miatt. Az egyén ismereteinek java részét a nyelv közvetíti. A kultú-

* Elhangzott 2008. novem-ber 8-án, Szabadkán a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett jubileumi konferencián: Tízéves a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete

Ovaj tekst je inspirisan desetogodišnjim jubilejom Udruženja predškolskih pedagoga Mađara u Vojvodini i podnet je na konferenciji povodom pro-slave Mađarske nauke 8. novembra 2008. godine u Subotici. U vreme osniva-nja udruženja pokazivala se spontana potreba da se u aktuelnim međuetnič-kim odnosima učini nešto da se amortizuju naleti naraslog nacionalizma koji je, dakako, zapljuski-vao oblast obrazovanja. Osnivači udruženja bili su u tom trenutku hrabri ljudi, čvrstih uverenja i dobrog karakternog sklopa. Ovo se ističe zbog onih koji nisu shvatili puni značaj inicijative pa su ostajali po strani. Uostalom, to eksplicitno izražava autor teksta kao važan agens osnivačkih napora. Elementarno je bilo sačuvati maternji jezik, kulturnu baštinu i druge etničke vrednosti ne samo u sredinama

Szőke Anna42

rába való belenevelődés, a szellemi értékek megismerése jórészt a nyelv révén valósul meg. Nem elég a szakmai tudás. Sokkal, de sokkal többre van szüksége a magyar ajkú pedagógusnak.

Mindenek előtt szeretném hangsúlyozni, hogy a határon túli magyarság anyanyel-vi képzését, erősítését tovább kell folytatnunk, és bár az eddigi stratégia sem volt hiá-bavaló, mégis mindannyian többet és mást vártunk tőle. Megalakulásunkkor naivan azt hittük, hogy minden magyar ajkú kolleganőnk örömujjongva veszi tudomásul a nemzettudatunkért vállalt célkitűzéseket és alapismereteink új alapokra helyezését. A folytatásban még keményebb harcot kell folytatnunk saját értékeink felismeréséért. Sokan fogalomzavarral küzdenek, amelyet így fogalmaznak meg: mi nem akarunk magyarkodni. A magyarkodni szó tartalmi jelentése: tartalom nélküli magyar em-berhez méltatlan életmód, s aki csak ezzel az egy eszközzel képes bizonyítani nemzeti hovatartozását. Pl. nemzeti címer a pólókon.

Szerbia területén (mint saját szülőföldünkön) a magasabb szintű érvényesülés az államnyelv tökéletes ismerete nélkül képtelenség. A szülőföldön való maradás alap-feltétele az államnyelv elsajátítása már a legalacsonyabb képzési foktól (az óvodától) kezdődően. Gyermekeink, felnőtteink nem tudják saját szakmai tudásukat tudatosí-tani a többségi nemzetnél, nem létezik kommunikáció (vagy csak elvétve) a két nem-zet fiataljai között, ami azután magyar részről elzártsághoz, befelé forduláshoz vezet. 1990 óta a kisebbségi nyelvhez való viszonyulás (egyáltalán a kisebbségi etnikumhoz) merőben megváltozott. Míg a régi (szocialista) rendszer a testvériség szlogen alatt tolerálta az államnyelv nem teljes ismeretét a főiskolákon, az egyetemeken, addig az elmúlt másfél évtizedben ennek jeleit sem tapasztaljuk. A mai műszaki értelmiség és a politikusok többsége (80-90 százaléka) még az előző érában végezte tanulmányait, ahol még megértést és türelmet tanúsítottak a szerb nyelv nem tökéletes ismere-te miatt. Nekik lehetőségük volt toleráns környezetben fokozatosan elsajátítani a nyelvet. Az újabb generáció (az 1970 után születettek) maguk mögött a kellemetlen tapasztalatokkal, gyermekeik helyes beiskolázását (már az óvodában elkezdődik) az államnyelvű oktatási intézményekben látják. Köztudott, hogy a magyar tannyelvű iskolák számára a szerb nyelv oktatását biztosító program az állam részéről úgy van összeállítva, hogy a kisebbségi sorba született gyermek az iskolapadban véletlenül se sajátítsa el az államnyelvet.

A vajdasági magyarság nyelvi kontaktzónáit figyelembe véve, két csoportot külön-böztetünk meg:

1. A tömbben élő magyar gyermek, aki egyszeri kisebbségben van (csak az állam részéről van kisebbségben, de saját településén ezt nem tapasztalja)

2. A kétszeres kisebbségben élők, akik saját településükön belül is kisebbséget képez-nek. Általában ők azok, akiket szüleik az államnyelvi intézményekbe íratnak.

Legújabb statisztikai adatok szerint a tömbből kikerült magyar gyerekek (fiatalok) lemorzsolódása sokkal nagyobb arányú, mint azoké a magyar fiataloké, akik vegyes környezetben, szerb kultúrában nevelkednek. Természetesen, ez utóbbiból magyar identitású egyén sohasem válik. Ezért nagyon oda kell figyelnünk, hogy az államnyel-vet gyermekeink magyar kulturális közegben sajátítsák el. A középiskola befejezéséig

sa većinskim mađarskim življem već i u dijaspori. Programska kompozicija udruženja bila je temeljna što je bilo vredno pažnje. Predškolski pedagozi su u sve ovo uključili roditelje, informišući ih o ciljevima udruženja tako da su ove akcije dospele u žižu jav-nog života. Pripremanje dece za scenske nastupe iziskuje mnogo rada ali to rezultira nastupima dece na priredbama. Da bi sve to bilo protočno organizo-vano je stručno osposoblja-vanje predškolskih peda-goga uz pomoć eminentnih stručnjaka iz zemlje i iz inostranstva. Osim toga stručna putovanja, razme-na iskustva i drugi oblici rada bogatili su vaspitače. Država Mađarska je pomagala akciju što su činili i pokrajinski faktori u skromnijem obimu. Strategija u radu udruženja ima dva pravca i to rad u živoj dijaspori (ima pot-pune škole na mađarskom jeziku) i mrtve dijaspore (nastava na mađarskom jeziku u nižim razredima). Evidentan je problem pošto prelazak na nastavu sa srpskim jezikom ozbiljno obara prosečnu ocenu đaka Mađara, što roditelji

Az anyanyelvnek emelt hajlék 43

mindenkinek anyanyelvén kellene tanulni, s nagyobb intenzitással biztosítani a kör-nyezetnyelv elsajátítását. Ehhez természetesen új módszerek is kellenek.

Programjaink sajátosságát jellemzi a szórványtelepülések felkarolása, s itt szeret-ném elmondani, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a kis létszá-mú szórványóvodák támogatására úgy anyagi, mint szellemi képzésük terén.

A szórványtelepüléseket is két csoportra kell osztani:

1. Élő szórvány 2. Holt szórvány

Az élő szórvány az, ahol még folyik magyar nyelvű iskolai oktatás. Őket a külön-böző programokkal kiváltságosan kellene kezelni. Ezekről a településekről pontos adatok állnak rendelkezésünkre. Ahol csak az elemi iskola alsó négy osztálya bizto-sított magyar nyelven, távlattalanok a tagozatok, mert az ötödik osztályban a diákok tanulmányi eredménye 2-3 osztályzattal is csökken, amit a mai szülő nem vállal fel. Sikerorientált társadalmunkban a szülő nem fogadja el gyermeke nyelvi nem-tudásá-ból fakadó eredménytelenségét, nem egy esetben a megaláztatást is, ezért időben lép, hogy mindezt „kipasszolja”.

A holt szórvány az, ahol csak a néptánccsoportok és a kórusok működnek, de ettől több áldozatot nem hajlandók felvállalni. Nem kapcsolódnak be a magyar írásbeliség társadalmába. Segíteni őket csak akkor érdemes, ha hajlandóak megtanulni magyarul írni-olvasni, s ezáltal bekapcsolódni a magyar (vajdasági ) közéletbe. Ha heti rendsze-rességgel részt vesznek az anyanyelv-ápolási képzéseken, tanulják a magyar történel-met, jelen vannak a különböző magyar vonatkozású programokban stb. Amennyiben célunk a szórvány felzárkóztatása, a nyelvi stratégiát új alapokra kell helyezni. Az előadó, oktató ne a saját közösségükből kerüljön ki, mert az ingerszegény környezet nem hoz létre innovációs tevékenységeket.

A kisebbségi lét többletmunkát kíván tőlünk, anyagi és erkölcsi áldozatot. Az anyagi azt jelenti, hogy magam is „költök rá, áldozok rá”, nem várom el, hogy az in-tézmény, az önkormányzat vagy az egyesület fizessen helyettem minden alkalommal. Részese kívánok lenni nemzeti kultúrámnak. Az erkölcsi áldozat pedig azt jelenti, hogy nyíltan felvállalom nemzeti kultúrámat. De ehhez az út a műveltségen, nemzeti hagyományaink még mélyebb megismerésén keresztül vezet. Ahhoz, hogy a társada-lom méltón elismerje hivatásunkat, nekünk is változtatnunk kell környezetünkhöz való viszonyulásunkon. Jelen kell lenni a színvonalas kulturális rendezvényeken, pél-dát kell statuálnunk a szülők előtt. Azok az óvónők, óvodapedagógusok, akik rendsze-resen részt vesznek az egyesületünk által szervezett képzéseken, táborokon, szakmai kirándulásokon, megtapasztalhatták a színvonalas, tartalmas óvónői egyéniség mi-benlétét. Kölcsönösen lehetünk büszkék egymásra. A kisebbségi sorsot tartalommal tudják megtölteni.

A vajdasági magyar ajkú óvónők számítógép ismerete 25-30 százalékos. Aktívan, rendszeresen 10-15 százalékuk használja. „Nincs rá szükségem” hangzott el a minap egy óvónő szájából.

A jól értesültség ma már nem előny, hanem követelmény, hangzik el igen gyakran. Aki nincs „képben”, az lemarad, nem értesül a lehetőségekről. Sajnos nagyon sokan

teško prihvataju. Vredna je pažnje kritička opaska autora koja se odnosi na pedagoge koji se nalaze u gledalištu a ne u areni gde bi trebali biti nosioci zada-taka udruženja.

Szőke Anna44

nem érzik szükségét az új információk befogadásának. Az igénytelenség annyira el-uralkodott, hogy az már lesújtó. Nem egy óvónő szájából elhangzott már „Hagyjál már ezzel a továbbképzésekkel. Én nem akarok már többet tudni. Nekem jó, így ahogy van.” (Megjegyzés: az adatközlőnek még több mint tíz éve van a nyugdíjba vonulásig.)

Ez tehát az örökség és ez a jelen. Az óvodai oktatás viszonylagos szabadelvűsége vagy viszonylagos irányítottsága hozta létre azt a jelenségvilágot, amit mi gyermek-központú pedagógiának, A és B modellnek vagy éppen klasszikus pedagógiának nevezünk. (Egységes elnevezés nincs.) Tény, bárhogyan is nevezzük, szakmailag és in-tellektuálisan jól képzett szakemberekre van szüksége a magyar óvodapedagógiának.

A Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete felkarolta a vajdasági magyar óvodapedagógusokat. Évközi továbbképzéseket szervez rendszeresen és évente két alkalommal téli és nyári tábor keretében megszervezi az egyhetes pedagógus-tovább-képzést. Tevékenységünk átfogja Vajdaság minden magyarlakta települését. 1999 óta rendszeresen részt veszünk Szentendrén a Szabadtéri Múzeumban a pedagógus napo-kon. Erre az útra igyekszünk más területek óvónőit is bevonni, azokat, akik még nem voltak részesei ilyen élménynek. Voltak évek, s a jövőt illetően sem lehetünk biztosak, amikor továbbképzési kereteink anyagiak hiányában szűkre szabottak voltak, termé-szetesen ez nem gátolt bennünket a pontos tájékoztatás továbbításában. A vezetőség személyes kapcsolatot tart fenn minden hivatalos iskoláskor előtti intézménnyel.

Évfordulók, jubileumok és születésnapok alkalmával számadást szokás ejteni. A jegyzőkönyvek alapján az első öt évben többet fordítottunk szellemi tudásunk bőví-tésére. Népi gyermekjátékaink felfedezése, a dalcsokrok összeállítása, szokásvilágunk megismerése az újdonság erejével hatott. S azután észrevétlenül elsodródtunk a kül-sőség felé, mind nagyobb teret kapott képzéseinken a kézművesség, a díszítő tárgyi művészet. Arra lettünk figyelmesek, hogy csak az számított, amit hazavíve tárgyakban is meg tudtunk mutatni kolléganőinknek, családtagjainknak. A „mit tanultatok” már nem a szellemi tartalomra vonatkozott. Ezért az előttünk álló időszakban ismét na-gyobb hangsúlyt fogunk fektetni az anyanyelvi képzésekre. Példa erre az október 4-én megtartott adai találkozó, amelynek híre eljutott azokra a településekre is, ahonnan a nagy távolságok miatt nem lehettek jelen óvónőink. Kérésüknek szívesen teszünk ele-get, s a szórványba is elvisszük a Kommunikáció-szituációs játék c. projektünket.

Ma, amikor senki sem gátolja tevékenységünket, a vajdasági magyar óvodape-dagógusok társadalmát a kényelem, a szétdaraboltság kezdi jellemezni. Ünneprontó lennék, ha most név szerint megnevezném azokat a közösségeket, amelyek a nemzeti önazonosság-tudatuk elmélyítése érdekében semmit nem tesznek. Jelesebb nemze-ti ünnepeink nem jutnak el hozzájuk, igény sincs ezek megismerésére. „Mért kell nekem ezt tudni? Mi hasznom belőle?” – felszínes gondolkodásra vall, a kommersz világ köszön vissza, a haszonélvezeteket kínáló társadalom „jeles” képviselői ők. Igaz, mint óvónő nem kell tudni mit jelent március 15. vagy október hatodika, de mint ember műveletlen maradok, s az élet árnyoldalát tudom csak élvezni. S ha már az iskolákban, a felsőfokú intézményekben leendő pedagógusaink a közelmúltig nem kaptak ilyen jellegű képzést, kívánatos volna, hogy minél többen kapcsolódjanak be egyesületünk tevékenységébe, a jövő óvodapedagógusai pedig iratkozzanak a jelen konferenciának otthont adó intézménybe, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Óvodapedagógiai szakára.

Az anyanyelvnek emelt hajlék 45

A gombamód szaporodó szövetségek, társulások, egyesületek és társaságok korában önkéntelenül felvetődik az emberben: tartalmában mi újat nyújthat az óvodapedagógia gyámolítását céljául kitűző Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete? Az értékmegőrzésen túlmenően, képes lesz-e majdan értékteremtésre is? Hiszünk abban, hogy az alapító tagok tenni akarása nem hiábavaló kezdeményezés volt és a hétköznapok méltóak lesznek az ünnepi alkalomhoz díszbe öltözött jubileumi konferenciához. Céljaink vannak. Tudjuk, hogy rögös az út, amin elindultunk, de bí-zunk abban, hogy munkánk építő jelleggel hat közösségünkre. Minden rendezvény és tevékenység által nemzettudatunk erősödik, személyiségünk formálódik. Szeretnénk magyarságunk értékeit igazi kincsként őrizni, azt nemzedékről nemzedékre tovább-adni, hogy mindannyian elmondhassuk: „Holnap talán a mi dolgainkat csodálja a világ.” (Kassák Lajos)

Zárszóként szeretném megköszönni a magyar Oktatási és Kulturális Minisztéri-umnak a támogatást, amellyel tíz éven keresztül segítették munkánkat és így biztosítva volt célkitűzésünk folytonossága. És köszönet a tartományi Oktatási Titkárságnak, bár lényegesen kisebb támogatásban részesített bennünket, mint azt megérdemeltük volna, de az is jól jött. És köszönet Kishegyes Község Önkormányzatának, amely lehetőségé-hez mérten valamely rendezvényünket minden évben támogatásban részesítette.

A konferencia megszervezésére nyújtott támogatás pedig a Szülőföld Alapnak kö-szönhető, ahol méltányolták tízéves munkánkat, és úgy gondolták, ez a kis közösség megérdemli, hogy támogatásban részesüljön.

A MAGYARORSZÁGI OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM LEVELE A 10 ÉVES JUBILEUM KAPCSÁN

10 éve dolgozik, erősödik ez a civil szakmai szervezet, amely magára vállalta az óvo-dapedagógusok magyar nyelvű továbbképzését, szakmai tudásuk megerősítését, az új kihívásokra való sokszínű reagálás biztosítását. Az óvodapedagógusok számára létkérdés, hogy magas színvonalú továbbképzéseken vehessenek részt, s különösen fontos, hogy a lehetőségekkel a szórványban élők is élhessenek. A Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete számos lehetőséget nyújt tagjainak és minden óvoda-pedagógusnak a konferenciákon, szemináriumokon való részvételre, élnek a magyar-országi továbbképzések által kínált lehetőségekkel is, számos olyan érdekes és fontos rendezvényen vettek részt, amelyek jelentős mértékben gazdagították ismereteiket. Meghatározó fontosságúnak tartjuk azt a törekvést, hogy a képzéseken résztvevők szülőföldjükön szervezett formában adják tovább akár a magyarországi, akár a más-hol elsajátított tudást. Azt gondoljuk, hogy az egyesület megalakulása óta folyamato-san biztosított támogatásaink célja ezzel és ez által teljesedik ki.

Az egyesület nagy hangsúlyt fektet a néphagyományok őrzésére, ezért indították útnak 2000-ben ezeket a programokat, s járták be Vajdaság egész területét, amely az intézmények szerb anyanyelvű vezetőinek figyelmét is felkeltette, megbecsülését is ki-váltotta. Nyilván ennek is köszönhető, hogy 2007 májusában megkapták a Kiss Lajos Néprajzi Társaság Samu Katalin-díját ezért a munkáért.

Az egyesület vezetői felismerték, hogy az egyre romló demográfiai adatok, a meg-változott viszonyok között lépni kell és olyan programokat kínálni, amelyek vonzóvá

Szőke Anna46

tehetik a magyar nyelvű óvodákat. Útmutatást készítettek a helyi nevelési programok kidolgozásához oly módon, hogy az alternatív nevelés, a sokrétű és változatos pedagó-giai módszerek elsajátítására helyezték a hangsúlyt. Ezek megismertetéséhez a legjobb magyarországi és hazai szakemberek, kutatók segítségét vették igénybe. A VMOE azt is felismerte, hogy a szülők bevonása nélkül nem lehet eredményt elérni, őket is meg kell ismertetni az óvodai munka eredményeivel, és azzal a felbecsülhetetlen előnnyel és haszonnal, ami az anyanyelven történő óvodai nevelésben rejlik.

Az egyesület rendezi meg a nagysikerű és méltán népszerű Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszó Találkozót, amelyet immár 3. éve két helyszínen is tartanak, hogy a szórványban dolgozó óvodák is bekapcsolódhassanak a programba. A rendezvényt szakmai vita, eszmecsere és tapasztalatcsere is követi, amit játszóház és alkotóház tesz teljesebbé.

Az elmúlt 10 év sok nehézséget, sokszor reménytelen küzdelmet, de még annál is több örömöt és kézzel fogható eredményt hozott a vajdasági magyar óvodapedagógu-soknak, az egyesületnek. Ez a konferencia méltó keretet biztosít a 10 év munkájának, rendkívül fontos eredményeinek számbavételére, és jelzi, hogy a vajdasági magyar óvodapedagógusok társadalma szakmáját értő, a nyelvét, hagyományait őrző és fej-lesztő rétege a társadalomnak, amely nélkül nem léteznének magyar nyelvű általá-nos- és középiskolák, magyar nyelvű felsőoktatási intézmények. Hajlamosak vagyunk tekintetünket csak felfelé, az épület legfelső emelete felé irányítani, a felsőfokú képzés fontosságát hangsúlyozni, s közben gyakran elfelejtjük, hogy a felhőkarcoló csak akkor emelkedhet az ég felé, ha egy mély alap biztosan tartja az épületet. Igen, sok-szor méltánytalanul elfelejtkezünk az óvodapedagógusok munkájának fontosságáról, arról, hogy alapvető dolgok dőlnek el a kisgyermekkorban, hogy milyen fontos az anyanyelv, a kultúra elsajátítása és megszerettetése, amelyek nélkül nincs továbblépés a felsőbb szintekre.

Biztosan néhányan elcsodálkoztak: mi köze az óvodapedagógusoknak a Magyar Tudomány Ünnepéhez, hiszen általában nem köthető hozzájuk világraszóló felfede-zés, nem jellemző rájuk, hogy tudományos szakfolyóiratokat árasztanak el komoly tanulmányokkal. Ennek ellenére úgy gondolom, pont az előbb említettek alapján, elválaszthatatlan részei ők a tudománynak is. Nem tudomány a lélekkel való értő foglalkozás? Nem tudomány a személyiség fejlesztése? Nem tudomány a gyermek ér-zéseinek, gondolatainak, nyelvének alakítása? Bizony az, s ezért méltó helye van ennek a konferenciának ezen az ünnepen.

Megtiszteltetés számomra, hogy a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium védnökeként köszönthetem a jelenlevőket: előadókat, meghívottakat, a 10 éve működő Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületét. Engedjék meg, hogy hasznos ta-nácskozást kívánjak valamennyiüknek, az egyesületnek pedig – megköszönve eddigi munkájukat – további nagyszerű eredményeket, amelyhez az oktatási tárca a jövőben is – az elmúlt évtizedbeli támogatáshoz hasonlóan – segítséget nyújt.

Arató Gergely

Svaki jubilej obavezuje da se o njemu kaže ponešto kao što to piše beležnik napisa.Reč je o desetogodišnjem radu bačkotopolske radio-nice “Aurora“. Uzbudljivo je prisetiti se prvih dana rada u oblasti umetničkog govora, književnosti i kultivisanju jezika. Ovaj prvi žanr je zauzeo najveći prostor, kako po angažo-vanju članova, tako i ospo-ljavanju na takmičenjima i gostovanjima u zemlji i svetu.Nepregledna je lista uspešnih ljudi i dobitnika respektabilnih priznanja, koji su u nastavku karijere uspešni ljudi, studenti ali i povratnici kada je radioni-ca u pitanju.Mnogo govori o radu ovih entuzijasta pažnja koju su im poklonili ljudi sa stvaralačkim zaslugama u različitim oblastima obra-zovanja i kulture. Maja ove godine obeležena je desetogodišnja aktivnost s prigodnim programom. Ako se pogleda repertoar u ponuđenom programu nije teško zaključiti da on po sebi predstavlja promena-du kroz mađarsko duhovno stvaralaštvo, što naravno kazuje sve o zaslugama Aurore.

Hivatásunkeszköztárából 47

Tíz éves a topolyai Aurora MűhelyVass Borsodi Borbála

„A nappal szétbontja titkát, ébred Aurora a fiatal isten“ (Márai Sándor)

Még 2008-at írunk és jönnek a hideg, téli napok. Amikor az Aurora Műhely fennál-lásának 10. évfordulóját ünnepelte színes és igényes műsorával, huncut májusi szelek fújdogáltak Topolya felett. Mégis úgy gondolom érdemes papírra vetni – így megkésve is – az elmúlt évek szivetmelengető és szívszomorító eseményeit.

Az Aurora szakosztály, amely a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központban alakult és tevékenykedett, műhellyé nőtte ki magát. Így beszédművészettel, irodalom-mal és nyelvműveléssel is foglalkozott.

Vass Borsodi Borbála48

A beszédművészeti tevékenységeinkről (vers- és prózamondás) lehetett hallani legtöbbet, mert a fellépéseken, versenyeken igen eredményesek voltak a csoport tagjai. Tíz év hosszú, vagy rövid idő!? A szépszó nyomában nőtt fel a 20-25 gyerek, akik ma már egyetemi hallgatók, illetve diplomát szerezve dolgoznak és vissza-visszajárnak ünnepnapokon. Tudja tanárnő, – mondta az egyik nagyapa –, mi nem fogjuk egyköny-nyen elfeledni azt a tíz évet, mert az én unokám odahaza is olyan szépen beszél ma-gyarul, hogy élvezet őt hallgatni. (Ma joghallgató a nagylány és szerb nyelven tanul).

Csak néhány eredményesebb versenyről és névről tudok itt beszámolni, mert túl sok lenne a mondanivalóm.

Győrből a Vajdaságba, Topolyára az A. 2. Radnóti-díjat Verbászi Beáta (egyik alapító tagja a csoportnak) hozta haza. Azóta már Kaleidoszkóp-díjas is.

A Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd versenyen Rácz Lívia 1998-ban Kazinczy-érmet kapott és a határon túli versenyzők legjobbja lett. Azóta már Kaleidoszkóp-díja is van. (Ma már végzett közgazdász és tanársegéd a Közgazdasági Egyetemen és vissza-visszajár a „szép magyar szó“ berkeibe példát mutatva az újabb generációnak. Ez az ún. belső vonzalom, amely egész életét beragyoghatja). A szentesi, budapesti, veszprémi, miskolci, balatonalmádi, szatmárnémeti, erdőkertesi, szabadkai, adai, becsei, topolyai versenyek legjobbjai Beretka Katinka, Kokrehel Júlia, Hadzsy János, Sihelnik Lenke, Gazsó Hargita, Sihelnik Csilla, Csernai Adrien, Lovra Éva, Hajvert Ákos, Rózsa Szabina, Egri Lívia, Kocsis Zsuzsanna, Varmuzsa Ildikó és Kurfis Daniella voltak. A versenyek során barátságok, szerelmek is szövődtek, és ez így volt jó, így volt szép. Mennyit mesélhetnénk mindenről! – igaz-e lányok és fiúk?

A beszédművészeti tevékenységünket az irodalmi jellegű pályázatokon való részvétel, emléknapok megszervezése, könyvbemutatók kísérték. Minden évben megemlékeztünk Tóth Ferencről (topolyai költő és néprajzkutató), koszorút helyez-tünk el minden alkalommal emléktáblájánál, amely a Magyar Irodalomtörténeti Társaság csongrádi tagozatának ajándéka; ezt Dudás Sándor, Topolyáról elszárma-zott, Csongrádban élő szobrászművész készítette. (A topolyai közösségben ma is ez az egyedüli irodalmi jellegű emlékmű). A kegyelet virágait elhelyezve a sírkertben, még alkalmi műsorral is emlékeztünk az 1980-ban elhunyt költőről. Juhász Erzsébet is Topolya szülöttje, róla kilenc alkalommal emlékeztünk meg. Az alkalmi szövegek, virágok mellett minden alkalommal egy topolyai festőművész, illetve grafikus képe-iből kiállítást is nyitottunk, így Csernik Emese, Csernik Attila, Zsáki István, Német Anna és más művészek alkotásai egészítették ki megemlékező műsorainkat. Így szép, minőséges, tartalmas megemlékezések voltak még Petőfi Sándorról, József Attiláról, Márai Sándorról, Kodály Zoltánról, Bartók Béláról...

A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központban, ahol nyolc éven át tevékenyked-tünk, kis könyvtárat is létesítettünk, amelyet Juhász Erzsébetről neveztünk el.

Más megemlékező ünnepségeken is mindig részt vettünk. Adán, a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokra kiírt irodalmi, illetve nyelvművelő pályázatokon, ahol Dudás Dianna és Juhász Krisztina volt a legeredményesebb.

Becsén, a KMV-n is részt vettek a Műhely tagjai; 1998-ban 3 első díjat kaptak írá-saik (Herbert Anikó, Szakmány Piroska, Beck Zoltán).

A Kodály Zoltán MMK legjobb táncegyüttese a Cirkalom. Ők, a Csalóka Zenekar és az Aurora Műhely tagjai, három kollázsműsort együtt készítettek. Itt csak a leg-

Tíz éves az Aurora Műhely 49

sikeresebbeket említeném, és ezek az Ima 2000-ben; 1848 a déli végeken, valamint a Márciusi nap, nagy a te hatalmad című emlékműsorokra gondolok.

A Műhely tagjai emlékműsorral Bórban is jártak már az újonnan felállított Radnóti Miklós szobornál. A bóriak (igaz megilletődtek, de) nagyon szépen fogadtak bennünket.

Az irodalmi jellegű emlékműsorainkban dalok és zeneszámok is bekerültek, vendége-ink Turucz Krisztina (fuvola) és Palágyi Krisztián (Szerbia legjobb harmonikása) által.

Mi is hirdettünk több alkalommal Bálint-napra (Valentin-nap) irodalmi pályáza-tot; ezek a munkák mindig nagyon szépek, tartalmasak és egyéniek voltak. Ezeken a pacséri iskola tanulói több alkalommal is kiválóan teljesítettek.

Az Aurora Műhely nyelvművelő munkája volt talán a legeredményesebb. A Vajdasági Magyar Nyelvművelő Egyesület égisze alatt 8 alkalommal megszerveztük a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd vajdasági döntőjét. Győrbe minden év áprilisában az országos döntőre 3 versenyzőnk mindig eljutott. Így hét Kazinczy-érmes középiskolás tanulónk van; név szerint: Rác Lívia, Kocsis Zsuzsanna, Gazsó Hargita, Beretka Katinka (ő Sátoraljaújhelyről, a nyelvhasználati versenyről is hozott Kazinczy-érmet), Sihelnik Lenke, Sihelnik Csilla és Katona Ágnes.

Könyvbemutatókat is tartottunk, így a Kodály Zoltán MMK vendégei voltak (töb-bek között):

Borús Rózsa néprajzkutató, Bori Imre tanár úr, az Újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalmi tanszékének (több éven át) vezető tanára; irodalomtör-ténész és kritikus, számtalan könyv írója. Szeli István tanár úr is egy könyvbemutató vendége volt.

Még az irodalmi táborainkról is kell néhány szót szólni. Hat alkalommal sikerült megszerveznünk a Versíró- és Szövegillusztrációs tábort, amelyek példaértékűek vol-tak a Vajdaságban. A Tábor hallgatói kiváló előadókkal találkozhattak. Itt elméleti és gyakorlati órák voltak, valamint szórakoztató, de tartalmas esti műsorok, kirándulá-sok és a fürdésre is jutott idő a topolyai tóban. (Egyik édesanya, amikor 4. alkalommal bejelentette a táborba leányát, azt mondta: Tudja tanárnő, az én lányom a középisko-lában egész évben abból élt, amit a táborban hallott, tanult).

Kiváló vendégtanárok, írók, művészek, zenészek voltak a Tábor előadói, vendégei, akik szabadon és közvetlenül, tisztán, szépen beszéltek és szinte maradéktalanul eljöt-tek, hogy átadják tudásukat. A legjobb énjüket hozták magukkal.

Vendégeink a következő előadók, írók, művészek voltak: Bartók László, Budapest; (Radnóti-díjas előadó- és színművész, a Duna televízió munkatársa); Bordás Győző, Újvidék (a Forum Könyvkiadó igazgatója, aki a záróestek díszvendége volt, mindig hozott jutalomkönyveket);

Csányi Erzsébet, Újvidék (az újvidéki Bölcsészkar Magyar Tanszékének a tanára); Csernik Attila, Újvidék-Topolya (grafikusművész, az illusztrációs órák vezetője); Csordás Mihály (újságíró, Kishegyes); Dudás Károly, Szabadka (újságíró, író); Eőry Vilma, Budapest (nyelvész, a MTA munkatársa); Fekete J. József, Zombor (újságíró, kritikus); Fenyvesi Ottó, Veszprém-Topolya (költő-publicista); Hózsa Éva, Szabadka (egyetemi tanár); Káló Béla, Szabadka (színművész); Krekity Olga, Szabadka (új-ságíró); Krnács Erika, Zenta (tanár, előadóművész); Kontra Ferenc, Újvidék (író); Lovas Ildikó, Szabadka (író); Nagy Tibor, Topolya (tanár); Papp József, Újvidék (orvos,

Vass Borsodi Borbála50

író); Pastyik László, Újvidék-Topolya (tanár, néprajzkutató); Siflis Zoltán, Szabadka (filmrendező); Silling István, Kupuszina (egyetemi tanár, néprajzkutató); Soós Edit, Szabadka (tanár, az Új Kép szerkesztője); Szabó Palóc Attila, Zenta–Budapest, író és színművész (a gyakorlati versíró órák szervezője, vezetője volt); Tari István, Óbecse (költő); Toldi Éva, Újvidék-Topolya (tanár, író, a Híd szerkesztője); Torok Csaba, Újvidék (újságíró, kritikus, költő); Tolnai Ottó, Szabadka (író-költő; az első Kossuth-díjas a Vajdaságban); Mess Attila (színművész). Ha valakit kihagytam a sorból, elné-zést kérek!

Még olyan sokat kellene és lehetne mondani az elmúlt tíz évről, az Aurora Műhely tevékenységéről; ám „rohan az idő“ ... jönnek az újak, a fiatalok: talán csinálnak ők is valamit, jobbat, szebbet, értékesebbet!?

... a szerelvény újra indulhat, a pályaőr tiszteleg: jó utat!– lehunyt szemmel kinyílt lélekkelbeletörődsz: éveket suhant az idő s még utazol még álmaid vannak –

(Nagy Anna: Retúr)

10 éves az AURORA MŰHELYTopolya, 2008. május 30.

„Aki szeretni nem tanul, beszélni sem tanul meg“ (Csanádi Béla: Anyanyelv)

M Ű S O R 1. Rózsa Szabina Kölcsey Ferenc: Himnusz 2. Szatmári Csilla Csanádi Béla: Anyanyelv 3. Turuc Krisztina Bartók Béla: Este a székelyeknél (fuvolaszóló) 4. Hadzsi János Sütő András: Gyermekkorom tükörcserepei (részletek) 5. Hajvert Ákos Wass Albert vers 6. Csernai Adrien Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus 7. Uzsvár Emese, Farkas Karina, Toldi Gabriella Népdalcsokor 8. Uzsvár Emese Illyés Gyula: Bevezető egy Kodály – hangversenyhez 9. Rózsa Szabina Radnóti Miklós: Előhang egy monodrámához 10. Pastyik Viola Quimby: Most múlik el pontosan 11. Kurfis Daniella Babits Mihály: Egyfajta kultúra 12. Sihelnik Lenke Szép Ernő: Imádság 13. Palágyi Krisztián J.S. Bach: Preludium és fuga B-dúr 14. Csernai Adrien Petőfi Sándor: Az őrült 15. Turuc Krisztina Fuvolaszóló 16. Hajvert Ákos Gyurkovics Tibor: Ebek harmincadja 17. Palágyi Krisztián Monti: Csárdás

Tíz éves az Aurora Műhely 51

18. Hadzsi János Én és a világ (humoreszk) 19. Bencsik Richard Csernik Előd: Na, ezek a lányok 20. Petrás Ármin Ágai Ágnes: Kamaszságok 21. Pastyik ViolA Elaludni készül a nyár (dal) 22. Turuc Roxána Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani? 23. Pastyik Imola Radnóti Miklós: A mécsvirág kinyílik 24. Dudás György Petőfi Sándor: Pacsirtaszót hallok 25. Dudás Kata\\ Népdalcsokor 26. Sihelnik Csilla József Attila: Hajnali vers kedvesemnek 27. Cirkalom TE Kalotaszegi táncok 28. Kurfis DaniellA Vörösmarty Mihály: Szózat Műsorvzető és szerkesztő: Varmuzsa Ildikó, Molnár Gábor Ildikó és Vass Borsodi Borbála

Autor ovog prikaza otrgnuo je od zaborava činjenice koje se zaboraviti ne smeju. Uprkos turbulen-cijama savremenog sveta potrebno je imati smisla za osvrtom kako ne bi pali u pogrešni zaključak da sve od danas počinje. Autor izdiže stručnjake-entuzi-jaste koji su većinu svojih umeća stavili u službu pru-žanja pomoći prosvetnim radnicima svih nivoa.Da, bilo je to skoro pre pedeset godina u vreme-nu nedostatka stručne literature i uputstava za rad. Tada osnovan Sreski prosvetno-pedagoški zavod detektirao je potrebu za pokretanje pedagoškog časopisa “Školski život“. Prvi broj štampan je na geštetneru na hartiji A-4 formata. Kasniji brojevi su se tehnički doterivali isto kao i sadržaji koji su uva-žavali zahteve pedagoške prakse.Časopis je objavljivao napise na srpskom i mađarskom jeziku. O tome se vodilo računa isto kao i o zastupljenosti članaka. Preko 150 autora dalo je doprinosa u životu časo-pisa.Publikovana su praktična pitanja obrazovanja i vaspitanja pa nije čudo što je časopis bio omiljeno štivo prosvetnih radnika. Autor napisa daje analizu sadržaja članaka što pruža

Hivatásunk eszköztárából52

A Školski život pedagógiai folyóiratSZABADKA, 1961–1969.

Jovan Bećar

Az 1960-ban alapított szabadkai Pedagógiai Intézet, melynek első igazgatója Berkes László volt, elsőbbségi feladatának tekintette többek között egy szakmai folyóirat megindítását. Abban az időben számos intézetnek volt saját folyóirata.

Azonnal megkezdődtek az előkészületek, és az új folyóirat a Školski život nevet kapta. Első száma 1961. végén jelent meg, a szabadkai Pedagógiai Intézet közlönye-ként. A folyóirat alapvető célkitűzése az volt, hogy segítséget nyújtson az iskoláknak és tanároknak az akkor megkezdett iskolareform végrehajtásában. Előszavában a szerkesztőség többek között ezt írta: „Mi nem táplálunk olyan ambíciókat, hogy a Škols ki život egy általános, elméleti pedagógiai folyóirattá váljon, inkább saját járásun-kon belül szeretnénk maradni, minél több, a saját iskoláinkban szerzett tapasztalatot közzétenni, hogy minél konkrétabb és közvetlenebb segítséget nyújtsunk a tanügyi dolgozóink munkájához...”

A folyóirat első fő és felelős szerkesztője Gulka Géza volt (az elsőtől az 5/1963. szá-mig – összesen 11 füzet). Tóth Lajos ezt a tisztséget az 1/1964. számtól az 1-2/ 1967. számig látta el (összesen 11 füzet), Horváth Mátyás pedig a 3/1967. számtól az 5/1969. számig (összesen 13 füzet).

Gulka Gábor Tóth Lajos Horváth Mátyás

Kilenc év alatt 41 szám került ki a nyomdából, összesen 35 füzetben, 2887 oldalon. Az évente kiadott oldalak száma 286-tól 500-ig terjedt. Az első szám 600 példányban jelent meg, míg a többi példányszáma 600 és 1000 között váltakozott. 1962-ben egy – az iskolákra vonatkozó jogszabályokkal foglalkozó – különkiadvány is napvilágot látott, 1000 példányban.

A folyóirat első száma Gestetner-féle sokszorosító gépen készült, A4-es papí-ron, míg a többi számot nyomdában nyomtatták, először a szabadkai Minerva Kiadóvállalatnál, a 3/1964. számtól pedig a szintén szabadkai Panonija Grafikai Intézetnél. Az első számot kivéve a folyóirat mérete 24 x 17 cm volt.

A Školski život pedagógiai folyóirat 53

A fedőlap külalakja három ízben változott. Az első szám címlapjának tervezetét Ivanyos Sándor rajztanár, tanügyi tanácsos és a folyóirat műszaki szerkesztője készí-tette. A második szám fedőlapja sima szürke színű volt, és ilyen is maradt egészen az 1/1963. számig, amelytől kezdve egészen a folyóirat utolsó megjelent számáig a címla-pot a szürke különböző árnyalataiban játszó, meghatározhatatlan formák díszítik. E fedőlap szerzője Markulik József, a csantavéri általános iskola rajztanára volt.

Ivanyos Sándor Markulik József

A szerkesztők az első számtól az utolsóig gondosan ügyeltek a folyóirat kétnyelvű jellegének megtartására: a cikkek szerbhorvát és magyar nyelven jelentek meg. Az első számot a kétnyelvű oktatás egyes kérdéseinek szentelték, a szövegek szerzői pedig Berkes László, Gulka Géza és Brunet Elemér voltak.

A Pedagógiai szótárban (a Szerb SZK Tankönyvkiadó Intézete, Belgrád, 1967.) közölt igen részletes adatok alapján nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy az akkori Jugoszláviában ez volt az egyetlen kétnyelvű pedagógiai folyóirat.

Gazdasági okokból, illetve az egyes cikkek jellegéből eredően nem minden írás jelent meg mindkét nyelven, ehelyett a jelentősebb cikkekről rövid összefoglalót közöl-tek a másik nyelven. Így 15 rezümé jelent meg magyar és 6 szerb nyelven, míg egy cik-ket teljes egészében lefordítottak magyarról szerbre. Az első számban Berkes László: A kétnyelvű tanítás egyes kérdései a szabadkai járásban (Neka pitanja dvojezične pedagoške aktivnosti u subotičkom srezu) és Gulka Géza: Az idegennyelv-oktatás rendszeréről (O sistemu učenja nematernjeg jezika) cikke mindkét nyelven megjelent.

Kezdetben, de különösen 1961-62-ben és 1963-ban jelentős nyelvi aránytalanság tapasztalható a szerbhorvát nyelvű cikkek javára (81% : 19% és 78% : 22%), de ez az aránytalanság évről évre csökkent, míg 1968-ban a szövegek 51%-a jelent meg szerb-horvát nyelven és 49%-a magyarul, 1969-ben pedig ez az arány 52% : 48% volt.

Bár a folyóirat 4-5/1966, 5/1967, 5/1968. és 1/1969. számában mindkét nyelven azo-nos számú cikk jelent meg, tévedés lenne ezt az arányt minden egyes számban elvárni és számon kérni, különösen mivel egyes szerzők egyes írásaikat szerb, másokat ma-gyar nyelven adták be, a cikk témájától függően, ami szintén megbontotta a folyóirat nyelvi egyensúlyát. Szerb nyelven összesen 302 cikk és írás jelent meg (64%), magyarul pedig 168, vagyis a szövegek 36%-a. Az oldalszámok aránya a következő volt: 61% szerbhorvát és 39% magyar nyelven.

osnove za zaključak da je u pitanju bio časopis veoma ozbiljne strukture. Školski život je bio jedini pedagoš-ki časopis na mađarskom jeziku u Jugoslaviji. Naslednik ovog časopisa od novembra 1973. godine bilo je “Obrazovanje i vas-pitanje“.Ovih časopisa, kao ni Prosvetno-pedagoškog zavoda više nema, ali je za proučavanje pedagoške prošlosti ostao vredan materijal koji se ne da gur-nuti u zaborav. Uostalom, to je i važna poruka uvaže-nog autora ovog napisa.

Jovan Bećar54

A folyóiratban több mint 150 szerző jelentetett meg írásokat. A legtöbb munkatárs a Szabadkai járás területéről való volt, de voltak Jugoszlávia más vidékeiről szárma-zó, sőt külföldi (magyarországi) szerzők is. A munkatársak többsége szabadkai (kb. 65%), de vannak Zomborból, Újvidékről, Zentáról, Adáról, Topolyáról, Belgrádból, Kanizsáról, Kossuthfalváról, Kishegyesről, Csantavérről, Nagyfényről, Pacsérről, Lovćenacról, Bácskertesről, Péterrévéről, Bajmokról, Moholról, Splitből és Zágrábból. Magyarországról 11 szerző publikált (Szegedről és Budapestről).

A munkatársak közül tíz a pedagógiai tudományok doktora fokozattal rendelkezik, egy mérnök, egy orvos, a többi pedig tanár, tanító és társadalmi-politikai dolgozó.

A folyóiratban 470 cikk és írás jelent meg, tematikailag rovatokba rendezve, me-lyek a 2/1962. számtól lettek bevezetve.

Az „Általános kérdések” és a „Saját gyakorlatunkból” című rovatok minden egyes számban megjelentek. A folyóiratban megjelent összes cikkből és írásból 289, va-gyis 61,49% a „Saját gyakorlatunkból” című rovatban jelent meg, ami alátámasztja a szerkesztőség azon törekvéseit, hogy a közvetlen oktatói-nevelői munkában szer-zett tapasztalatokat publikálja. Az „Általános kérdések” rovatban 77 írás jelent meg (16,38%).

A többi rovat nem volt állandó jellegű. Például a Tóth Lajos által szerkesztett, „Az oktatói-nevelői munkában jelentkező leggyakoribb hibák” című rovat 1963-ban, 1964-ben és 1965-ben jelentkezett összesen 11 (2,34%) igen jó írással. A „Szülőföldünk történelméből” című rovat (36 írás, 7,66%) csak a folyóirat megjelenésének első évében (1961-62.) hiányzott, a „Válaszolunk kérdéseikre” (5 írás, 1,06%) című rovat az 1963-as év során jelentkezett, a „Krónika, ismertetők, jegyezetek” (28 írás, 5,96%) rovat az első öt évfolyamban, 1961-62-től 1966-ig jelent meg. Az első két évben volt egy „A társadal-mi-politikai szervezetek és tanügyi szervek munkájáról” című rovat is (6 írás, 1,28 %), 1967-ben és 68-ban pedig bevezették a „Külföldi kapcsolataink” című rovatot (1 írás, 0,21%). A „Mások gyakorlatából” rovatban 4 írás jelent meg (0,85%), a „Szerkesztőség előszava” (2 írás, 0,43%) rovat kétszer jelent meg 1961-62-ben (az első és a rendkívüli számban), továbbá 1961-től 1966-ig néhány számban megjelent a „Hirdetések, értesítők és kiigazítások” (2,34%) rovat is.

A cikkek és írások tartalmának elemzése alapján az alábbi témaköröket jelölhet-jük ki:

Szakterület Címek Oldal szám % szám %Az oktatás és nevelés rendszere, szervezete és átalakítása 100 21,28 576 20,51Általános pedagógiai kérdések 46 9,79 256 9,12Didaktika 70 14,89 388 13,82Módszertanok és az iskolai munka 178 37,87 1207 42,98Iskola- és hontörténet 37 7,87 263 9,37Értékelések, ismertetők, jegyzetek és hírek az iskolai életből 16 3,41 51 1,82

A Školski život pedagógiai folyóirat 55

Az oktatásügy más országokban és külkapcsolatok 12 2,55 61 2,17A Školski život folyóirat, értesítések, megjegyzések, kiigazítások 11 2,34 6 0,82 Összesen: 470 100,00 2808 100,00

A táblázatban közölt adatok pontosan szemléltetik a folyóirat programorientáció-ját: legtöbb írás a módszertan és az iskolai gyakorlat kérdéseivel foglalkozik (37,87%), és ha ehhez még hozzáadjuk a didaktikai cikkeket (14,89%), kitűnik, hogy az írások 52,76%-a az oktatási gyakorlat problémáinak feldolgozására irányul, annak fejlesztése és korszerűsítése céljából. Ezt követik az oktatás és nevelés rendszerére, szervezetére és reformjára vonatkozó írások (21,28%). Összességében leszögezhetjük, hogy a folyóirat tartalmának több mint 74%-a az oktatói-nevelői tevékenység átalakítását, korszerűsí-tésén és fejlesztésén végzett munka problémakörére irányult.

A folyóiratban megjelent cikkek az oktatás és nevelés rendszerének, szervezeté-nek és reformjának területéről többek között az alábbi kérdéseket érintik: a szakmai szervek működésének fejlesztése, az iskolai munka programozása, a tanyasi iskolák működése, az öt napos munkahét bevezetése, a kétnyelvű tanítás, a tanárok szakmai továbbképzése, a pedagógiai-pszichológiai szolgálat megszervezése és működése, a második fokozatú iskolák működésének problémái, a felvételi vizsgák elemzése, stb.

Az általános pedagógiai kérdések közül a nevelőmunkában jelentkező problémák, a tanulók ösztönzése, a munkára nevelés, az erkölcsi nevelés, a közösségi nevelés, a fegyelmi kérdések, a nemek közti helyes viszony, az önrendelkezésre való nevelés, a szabad tevékenységek, a diákszövetkezetek működése, a szakmai irányultság, a szü-lőkkel folytatott együttműködés, stb. lettek érintve.

A didaktikai kérdések közül megjelentek írások a didaktikai elvekről, a szellemi képességek fejlesztéséről, a nevelés tényezőiről, a korszerű tanítás megformálásáról, az oktatói munka formáiról, a taneszközökről, a házi feladatokról, az ellenőrzésről és értékelésről, a diákkirándulások megszervezéséről, a pótoktatásról, az osztálytanítás-ról a szaktanításra történő átmenet, stb.

Emellett a folyóirat valamennyi tantárgy módszertanáról közölt cikkeket.

Ö S S Z E F O G L A L Ó

Lévén, hogy e folyóirat szinte közvetlenül a jugoszláviai általános iskolák reformja után jött létre, egy igen jelentős, összetett, nehéz és felelősségteljes munkát vállalt fel: hogy teret biztosítson a tanügy terén szerzett tapasztalatok ismertetésére és az e téren észlelt gondok megvitatására, segítséget nyújtson és ötletekkel szolgáljon a szabadkai járás iskoláiban folytatott oktató-nevelő munka korszerűsítéséhez.

Megjelenésének nyolc éve alatt (1961–1969) a folyóirat évről évre sikerrel igyekezett felölelni a járás területén jelentkező oktatási problémákat, azok teljes szélességében és összetettségében. Körülötte impozáns számú, több mint 150 munkatárs gyűlt össze, főleg a gyakorlati oktatói-nevelői munkában ténykedők köréből, ezért elmondhatjuk, hogy a Školski život folyóirat hozzájárult sok tanár, szorgos gyakorlati oktató kibon-takozásához és arra ösztönözte őket, hogy tapasztalataikat másoknak is átadják. A

Jovan Bećar56

közzétett írások a legjavát képezik annak, amit az oktató-nevelői gyakorlat abban az időszakban nyújtani tudott a szabadkai járás területén.

A folyóirat a Pedagógiai Intézet közlönye volt, ami különös értéket biztosított a számára, mert segítségével a tanügyi tanácsosok közvetlen hatást gyakorolhattak az oktató-nevelői munka formálására, alakítására, ugyanakkor rámutathattak az észlelt negatívumokra és ismertethették a pozitív tapasztalatokat. A folyóiratban többek kö-zött közzétették az iskolákban végzett tudásfelmérések és ellenőrzések eredményeit, utasításokat adtak a tervezéshez, megjelentették a jogszabályok modelljeit, stb. Csak megszűnése után vált érezhetővé, milyen jelentős hidat képezett ez a folyóirat az inté-zet és az iskolák között, amikor megszakadt és megszűnt az a rendszeres elméleti és gyakorlati szakmai segítség és kapcsolat, amit e folyóirat biztosított.

Megjelenése idején a Školski život az egyetlen magyar nyelven is kiadott pedagó-giai folyóirat volt hazánkban, amely hozzájárult számos kiváló, magyar nemzetiségű tanügyi dolgozó érvényesüléséhez és értékes pedagógiai gyakorlatának kibontakozá-sához.

A folyóiratban közzétett írások legnagyobb része az általános iskolai oktatás kér-déskörével foglalkozik, de kisebb mértékben érinti a középiskolákkal és az óvodai neveléssel kapcsolatos egyes kérdéseket és problémákat.

A folyóirat utolsó száma (az 5. szám) 1969. végén jelent meg, bár megszűnését semmi sem jelezte előre. Szerkesztője, dr. Horváth Mátyás, az 1975. március 14-én Újvidéken A vajdasági pedagógiai folyóiratok című szimpóziumon elhangzott közle-ményében a közvetkezőképpen indokolta meg e folyóirat megszűnését: „Közel egy év-tizedig a Školski život volt az egyetlen olyan tudományos szakfolyóirat, amely magyar nyelven is megjelent. Ilyen módon lehetőséget biztosított arra, hogy a magyar nyelvű publikációk is napvilágot lássanak, és ezzel hozzájárult egy magyar nemzetiségű tu-dományos dolgozókból álló kör kialakulásához. Időközben megértek a feltételek egy magyar nyelvű folyóirat megindításához. Mivel 1969-ben már megkezdődtek az új folyóirat kiadásának előkészületei, szerkesztőségünk úgy vélte, hogy addigi feladatait teljesítette, és 1970. végén a Školski život kiadása megszűnt.” (Pedagoška stvarnost, 1975., XX., 5., Újvidék)

A Školski život helyébe 1973. novemberétől az Oktatás és Nevelés című folyóirat lépett, melynek főszerkesztője dr. Tóth Lajos, felelős szerkesztője pedig dr. Bodrogvári Ferenc volt.

A Školski život 35 füzetből álló kiadványa ma is értékes szöveggyűjteményt jelent az iskolai oktató-nevelői folyamatok fejlesztésére irányuló munkához, az általános, s különösen a helyi pedagógiatörténet számára pedig jelentős és értékes forrásanyagot képez a szabadkai járás (körzet) területén 1961. és 1970. között folyó pedagógiai tevé-kenység kutatásához.

Hírkosár 57

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiuma Bolyai Farkas Alapítvány a Magyarul Tanuló Tehetségekért

TÉLI TÁBORT SZERVEZmatematikából, informatikából, csillagászatból

és képzőművészetből

A téli tábor témája: Hogyan ■építkezünk a Földön kívül.Időpont: 2009.01.5- től 9-ig, ■valamint 12-től 16-ig.Helyszín: a zentai Bolyai ■Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium

A foglalkozások célja, hogy a gon-dolkodni szerető és logikai feladatokat kedvelő iskolásokat kihívások elé állítsa és kreativitásra ösztönözze. A gondolko-dás minden területét megmozgató felada-tokat egyénileg, párban, vagy csoport-ban oldják meg a gyerekek. Rejtvények, kódok, fejtörők, nyelvi és képi feladatok várják, hogy megoldják őket.

A foglalkozáson a gyerekek rugalmas, problémamegoldó gondolkodása, krea-tivitása, emellett a kooperációt igénylő feladatokban együttműködési készségük fejlődik.

Kik vehetnek részt? ■

Elsősorban 6-7. és 8. osztályos diákok jelentkezését várjuk, akik a továbbta-nulásukat a zentai tehetséggondozóban képzelik el, de azoknak is, akik Vajdaság bármely középiskolájába szeretnének fel-vételizni, és érdeklődnek a matematika, az informatika, a csillagászat, a képző-művészet titkai iránt.

Miért érdemes eljönnöd? ■

Minden okot ugyan nem tudunk felso-rakoztatni, de ízelítőül álljon itt néhány:

A foglalkozás célja, hogy az intelli-gens, logikai feladatokat kedvelő, gon-dolkodni szerető iskolásokat hétről hétre újabb kihívások elé állítsa.

Vajdaság legjobb tanárai készítenek fel, az egyik technikailag legjobban fel-szerelt iskolában. A természettudományi és képzőművészeti foglalkozások mellett sok játék, nevetés is vár rád!

Tehetséggondozó gimnáziumról lévén szó, az iskolánkban dolgozó szakmun-katársak (pedagógus és pszichológus) előre meghatározott időpontban szívesen találkoznak veletek és a szüleitekkel a továbbtanulással, a pályaválasztással, a tehetséggondozással kapcsolatos kérdé-seiteket megbeszélni, valamint szívesen tájékoztatnak benneteket arról, hogy mi vár rátok, ha a tehetséggondozó intézmé-nyek diákjai lesztek.

Milyen programokra számít- ■hatsz?

A délelőtti és délutáni agytágító prog-ramokon kívül szabadidős foglalkozáso-kon is részt vehetsz, például:

� Múzeumlátogatás � Látogatás a Történelmi Levéltárba � A zentai Városháza megtekintése � Esténként: filmvetítés (hozd magad-

dal a kedvenc filmed), közös ügyes-ségi játékok és társasági programok

� Internetezési lehetőség � Ismerkedés az eszperantó nyelv sza-

bályaival

Hírkosár58

� Sportolási lehetőség (foci, röplabda, aerobik)

Mennyibe kerül? ■

A tábor részvételi díja – az intézmény és az alapítvány támogatásának köszön-hetően – csak 45 euró dinár ellenértéke/fő, mely magában foglalja a szállást és a teljes ellátást az ötnapos program során. (Szállás nélkül 40 euró dinár ellenértéke/fő.)

Hogyan lehet jelentkezni? ■

Keressétek: Meoželj Sonját, Vida Já nost vagy Megyeri GábortE-mailben: vjanos@bolyai-zenta.edu.sr mgabor@bolyai-zenta.edu.sr bolyai@bolyai-zenta.edu.sr

Telefonon : 024/816-700A részvételi díjat a résztvevők a hely-

színen fizetik be. Figyelem: a férőhelyek száma korlá-

tozott!Cím: 24400 Zenta, Posta utca 18.,

Jelentkezési határidő: 2009. ■január 03.

Mikorra kell megérkeznem? ■

A tábor programja a hétfői nappal kez-dődik. A szállás elfoglalásához, illetve a berendezkedéshez némi idő szükséges, így a jelentkezőket 10 és 11 óra között várjuk.

Az érkezés napján az ebédet és a va-csorát biztosítjuk, ne felejts el reggelizni otthon!

Hol fogok aludni? ■

A táborozók – így te is – 2-6 ágyas kollégiumi szobákban lesznek elszállá-solva. A szobabeosztást az érkezés napján készítjük el, így lehetőséged van arra, hogy a barátaiddal, ismerőseiddel egy szobába kerülj. Ezt a helyszíni regisztrá-ciónál kell jelezned.

Hazautazás ■

A tábor programja péntek délig tart. A programzárás után hideg ebédcsomagot kaptok, mely után mindenki hazautazik. A kollégium területét péntek délutánig minden részvevőnek el kell hagynia, szo-báját ki kell ürítenie.

A fentebb ismertetett tartalom ■jelenleg még nem végleges, a pontosítás, illetve a program-változtatás jogát a szervezők fenntartják!

AZ ILLUSZTRÁCIÓK SZERZŐI:

Domenico Ghirlandaio 1Sipos László 5, 8, 9, 12, 19, 23, 27, 29, 47Rogier van der Weyden 14-15Pio Christiano 16-17Fra Angelico 30Alonso Berruguete 51

Hírkosár 59

CONTENTS AND SUMMARY

Hunor Gyurkovics, Zsuzsa Szebeni: Who Does Not Mistake a Somersault for a Death Jump (p. 3)

László Sípos, a Hungarian graphic artist from Transylvania talks about his childhood, studies, teaching children in schools and his art work. The interview introduces a teacher fascinated by children’s imagination and their elemental, instinctive involve-ment in the act of painting, a graphic art student who experienced innumerous instances of discrimination during his studies in the Communist era of Romania (however, he is still able to look back on it with amuse-ment and irony), a book- and puppet designer, and a painter whose work has been praised by a number of awards and exhibitons.

Gábor Dolinszky: Christmas Thoughts on Paper (p. 15)

Christmas is a festival which requires great prepa-ration in terms of buying presents, decorating our house and the Christmas tree, preparing food and drinks, etc. The pastor believes that although these tools and activities are just accessories of Christmas, they should not be condemned as they help people get together. However, we should not forget what the spiritual message of Christmas is, namely, the birth of Jesus, the arrival of serenity and goodwill. The ques-tions we should ask ourselves: How would I react if Jesus appeared to me as a human? What would I do? Would I accept him with faith?

Károly Árpás PhD: Stone by Stone (p. 19)On the occasion of the new volume of Gion-novels

published by the Hungarian Noran, the author ex-presses his joy and appreciation. Nándor Gion was one of the most outstanding figures of Hungarian literature in Vojvodina in the 20th century. The four novels of the new volume are praised for Gion’s ac-curate protrayal of his time. Events and experiences become elevated and the reader is introduced to what may be called imaginary realism, characteristic to the worlds depicted by Marquez.

István Silling PhD: Native Language – The Lan-guage of the Environment – World Language (p. 25)

Based on the notes by János Herceg, a Hungarian writer and translator from Vojvodina, the study dis-

cusses literary writing and translation and the need for a good command of various languages in order to achieve certain communicative goals. Languages acquired in childhood in case of a multi-language environment and multinational ancestry determine the literary carrier of a writer. There are numerous instances in world literature where language shifts presented difficulties or resulted in success. János Herceg believed that a deep insight into world litera-ture is as important as a masterful command of the native language.

Anett Csordás: The Fruits of a Training Course (p. 33)

The Vojvodina Hungarian Drama Pedagogy Society organized another successful training course for teachers interested in drama pedagogy in April this year. The author presents several lesson plans for various subjects and opportunities in order to provide ideas on how to use drama technics in for eg. a chem-istry or maths or literature etc. lessons.

Anna Szőke PhD: A Home Set Up for Our Native Lanugage (p. 41)

The Vojvodina Association of Hungarian Pre-school Teachers celebrates its 10th anniversary. The article is an edited version of the speech given by the president of the association, and it discusses the past, present and future of the association. It is interesting to look at how the function of the association has develop in the course of time: it started as a drama festival where pre-school children can perform and teachers can exchange experiences, it has also served the cultivation of national culture and traditions and has grown into a professional Hungarian language forum or pre-school teachers.

Borbála Vass Borsodi: The Aurora Workshop Celebrates Its 10th Anniversary (p. 47)

The Aurora Workshop from Topolya gathers young people who are interested in elocution, lit-erature and language culture and cultivation. The members of the workshop have participated in a great number of contests and festivals, have achieved outstanding results and have brought home awards from both domestic and foreign events. Among

60

CIP-Katalogizacija u publikacijiBiblioteka Matice Srpske, Novi Sad

37 (05)

Új Kép : pedagógusok és szülők folyóirata / felelős szerkesztő Soós Edit. – 1. évf., 1.sz. (1997) – . – Szabadka : Vajdasági Módszertani Központ, 1997-. – Ilustr. ; 23 cm

Deset puta godišnje. – Rezimei na srpskom jeziku.ISSN 1450-5010

SZÁMUNK SZERZŐI

Dr. Árpás Károly, Deák Ferenc Gimnázium, Szeged

Jovan Bećar, nyugalma-zott tanügyi tanácsos, Topolya

Csordás Anett, dráma-pedagógus, Budapest

Dolinszky Gábor, evan-gélikus lelkész – püspöki titkár, Szabadka

Gyurkovics Hunor, képzőművész, Szabadka

Dr. Silling István, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka-Zombor

Szebeni Zsuzsa, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Budapest

Dr. Szőke Anna, Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének elnöke, óvodapedagógus és nép-rajzkutató, Kishegyes

Vass Borsodi Borbála, nyugalmazott magyarta-nár, Topolya

a TARTOMÁNYI OKTATÁSI ÉS MŰVELŐDÉSI TITKÁRSÁG

a SZÜLŐFÖLD ALAP

a MAGYAR NEMZETI TANÁCS

a SZEKERES LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY

és MAGYAR-KANIZSA ÖNKOR-MÁNYZATA

AZ ÚJ KÉP MEGJELENÉSÉT A 2008. ÉVBEN TÁMOGATJA:

former members there are many actors, teachers, artists and professionals.

Jovan Bećar: The Pedagogical Periodical Školski život (p. 52)

Školski život (School Life) was a periodical for teachers in the 1960’s. Its aim was to provide pro-fessional support in the realisation of the educa-tion reform that began in 1961. It was the only Serbian-Hungarian language pedagogical periodical

in Yugoslavia at that time, and each article was ac-companied by a summary in the other language. The most frequent topics include methodology and practice, the education system, its organisation and reform, instruction, general pedagogical issues, the history of education, etc. It ceased to exist in 1969 as the preparations for a completely Hungarian peda-gogical periodical, Oktatás és Nevelés (Education and Instruction) began.