20
Egyedülálló jó példa Tavasszal meghívást kaptunk Rostás Árpád vándorasztalostól, hogy közelről is láthassuk azt a küldetést, amivel állami és nem állami gondozo, nehéz sorsú vagy sajátos nevelésű gyerekeket a szakmá- ra tanítva restaurált egy műemléket. Az alapítvány tevékenységéről ismertetés a 18. oldalon. A kastély műszaki átadása június 12-én megtörtént, az ünnepélyes átadására ha- marosan sor kerül, a Jótékonyság újság is meghívást kapo, tudósítani fogunk a következő számban az eseményről. "... A minisztérium képviselői is meghívást kapnak az átadásra. Most is köszöneel tartozom Balog Zoltán mi- niszternek és Latorcai Csaba helyees államtitkárnak, akik személyesen is tá- mogaák a kezdeményezésemet, hogy állami gondozo gyerekekkel valósítsak meg ilyen nagy projektet.” - mondta Rostás Árpád (interjú az 5. oldalon) Segíts, hogy magamon segíthessek Te meg tudod állni, hogy ne légy okos mások helye? Miért gondoljuk azt, hogy csak azért, mert a másik bajban van, már rögtön elláthatjuk hasznos tanácsokkal, még akkor is, ha nem kér belőle? Hol a határ közöny és tapintatos segítés, felelős odafigyelés és szemlélődés közö, ha elfogadom, hogy a Te életed csak Te irányít- hatod? Kérdések, melyekre Kiss Tibi, zenész, képzőművész, dalszövegíró, a Quimby frontem- bere, ebben a beszélgetésben biztos nem ad vá- laszt, de Te még számos másikat feltehetsz Magadnak, ha végigolvasod a beszélgetést. Társadalmi ügypiaci körkép 4 oldalon A jóságot és a jótékonyságot terjeszteni kell A világban van egy új, közgazdasági fogalom: Gross National Happiness (GNH), aminek mérése kidolgozásra került. Azon túl, hogy örvendetes módon a GDP-hez is hozzájárulnak a közjóért tevékenykedők, ez a mutató a társadalomba fektete munka mögöi örömélményre, elégedeség érzetre is fókuszál. A jótékonyság piac vagy oltár? címmel körinterjút készíteünk. Az izgalmas 5 kérdést Vasné dr. Egri Magdolna marketing-közgazdász, Görög Mária újságíró-kommunikációs szakértő, Dr. Latorcai Csaba helyees államtitkár, Sáhy Gábor közgazdász, Tonk Emil marketing szakértő, Dr. Czafrangó János programvezető, és Sölétormos Jenő a „Greenkarma” elnöke válaszolták meg. Óriási sikerrel és teltházzal indult útjára a Nem Adom Fel Alapítvány által kezdeményezett Kezdjetek szeretni! program a Körcsarnokban május 11-én. A programsorozat célkitűzése, hogy lehetőséget teremtsen minden társadalmi csoportnak az egymás iránti elfogadáson és felelősségen alapuló emberi kapcsolatokra, s ezekhez konstruktív megoldásokat ajánljon, illet- ve valós közösségi tereket hozzon létre. A program első elemeként Pál Feri atya tartott előadást az érdeklődőknek a Nemadomfel Együttes és a NEVER GIVE UP GOSPEL kórus kíséretében. „Merjünk mások, különbözőek lenni emberi kapcsolatainkban, mert igazán ez teszi izgalmassá közösségünket, társas kapcsolatainkat nem az egyformaság és a félelemből táplálkozó beolvadás” – hangzott el a teltházas közönség előtt a Körcsar- nokban Pál Feri atyától, a Kezdjetek szeretni! programsorozat első állomásán. Két dolog határoz meg bennünket. A türelmünk, amikor nincs semmink, és a viselkedésünk, amikor mindenünk megvan. (ismeretlen) Hangoló Virágozzék sok virág! Május, június, a legszebb időszak nekem. Már-már giccses amiket írok, de ezt váltja ki belőlem és még sokakból, szerin- tem. Harmatos, madárdalos-csicsergős reggelek, a zöld ezer- nyi árnyalata, a színek, illatok, fények-árnyak kavalkádja szí- vet-lelket melengető. Észre kell venni. Vagy észre kell vetetni, mint a civil szervezeteket. Mert ebben az időszakban hallatják hangjukat a társadalmi jólétért dolgozó alapítványok, egyesü- letek közül is jó sokan. Igen, talán giccses leírni ezeket az érzéseket. De, ha szívből jön, és olyan öröm, amit csak megélni kell, úgy hogy nem ke- rül pénzbe - ezt szét kell kürtölni! Jó megállni, szétnézni, bele- szagolni a világba. Jó meglátni, megélni a szépet-jót, az üdvös teeket. És, hogy terjedjen a jó híre, a derű érzülete, meg kell oszta- ni. Az is egyfajta küldetés, ha valaki azt vállalja fel, hogy a jót meglátja, láatja, terjeszti. A jó megosztásának pedig a lelkese- dés, az öröm az egyik hangja. Ami giccses, talán. De, én válla- lom! Legyen a jóból, a jó példából, és az örömből minél több. Áldozzunk minél több odafigyelést, jó szót, bátorítást, segítő kezet, időt a jótékonyság és a civilek oltárán nemcsak az 1%-os időszakban, hanem folyamatosan. A jótékonyság persze egy- fajta piac is, de csak ha jó értelemben vesszük. Természetes, hogy azok a cégek, amelyek kiveszik részüket a társadalmi fele- lősségvállalásból, segítik a jó ügyek megvalósulását, ők előnyt élveznek a versenyben, és a fogyasztóik körében. Ha ezt civil szervezeteken keresztül teszik, az külön jó. 1% lesz jövőre is! A civilek egész évben tesznek a közjóért. Válogassanak közülük, és támogassák őket évről-évre folyama- tosan. Ajánlom a lapban bemutatkozó valamennyi civil szervezetet és az is- mert személyiségekkel készíte inter- júkat. Szereteel, Vajda Márta •Túl és innen az Óperencián – Temesi Ferenc interjú 3. oldal •Magyar Vöröskereszt új app-je – Eltűnt személyek nyomában 6. oldal •The New BEGinning – Balázs Elemér interjú 7. oldal •Sok jótékony te válhat valóra – Civil szervezetek bemutatkozása 12-19. oldal Bagdy Emőke Jónak lenni jó! Interjú a varázsötös élet- szemlélet kialakításáról 4. oldal III. évf. 2014. nyár | digitális újság JÓTÉK NYSÁG színes újság a jóról, a civilekről „Hozzáállásotok a szívetek esszenciája!” (Végtelen hit c. film) Pál Feri előadásával és teltházzal indult... Pál Ferenc A boldogság döntés kérdése Beszélgetés a lelki akadálymentesítésről 4. oldal Latorcai Csaba Színes a hazai civil világ A helyettes államtitkár a civil szektor változásairól beszélt 3. oldal ( folytatás a 12. oldalon) Címlapmese Márai Sándor: Szerelem és halál A virágüzletben sokáig válogaam, s végül egy szál rózsát veem, mert ez a legelegánsabb s a legolcsóbb. Amíg a növényt csomagolták, ezt mondtam: - Maga a szerelemből és a halálból él, mint a regényírók. Árulja el melyik a jobb üzlet? A virágárusnő harmatot permeteze a rózsára, s nagyon finoman felelte: - Napjainkban a halál. Uraságod is egy szál rózsát visz az élők- nek. Ha meghalt volna a hölgy, legalább tíz dáliát küldene neki. Bemutatkoztak a régi-új EMMI államtitkárai ( folytatás a 7. oldalon) Balog Zoltán: A helyettes államtitkárok szintjén nem tervezünk nagy változásokat Soltész Miklós a civil szektor élén június 15-től ( folytatás a 2. oldalon) Merre tovább civilek? címmel tervezünk egy 8 oldalas különszámot ösz- szeállítani, amiben a civilek jövőjét meghatározó új-régi államtitkárság megszólalta- tásával, civil szervezetek és kommunikációs szakembe- rek megkérdezésével járjuk körbe a társadalmi jólét megoldásra váró kérdéseit. Előze- tesen annyit már megtudtunk, hogy Soltész Miklós személyé- ben csupaszív vezetőt kap a szektor. (melléklet a 8. oldalon) Rétvári Bence parlamenti államtitkár és miniszterhelyees, Lengyel Györgyi közigazgatási, Czunyiné Bertalan Judit köznevelési, Simicskó István sportért felelős, Soltész Miklós egyház- ügyi, Hoppál Péter kulturális, Veresné Novák Katalin család- és iúság ügyi, Czibere Károly szociális és társadalmi felzárkózási, Zombor Gábor egészségügyi, Palkovics László felsőoktatási államtitkár lesz. A miniszter június 10-én az államtitkárok bemutatásakor kiemelte: az, hogy a minisz- térium változatlan formában folytatja működését, bizonyít- ja, hogy sikeres volt a létre- hozására irányuló kísérlet, és érdemes együ tartani azokat a társadalompolitikai ágazato- kat, amelyek közvetlenül érin- tik az emberek életét. Soltész Miklóshoz azzal fordult: az a dolga, hogy az új egyházügyi törvény szellemisége szerint járjon el, és civil területen számítanak a kreatív kezde- ményezőképességére. Állam- titkárként is születe civil maradt az elmúlt négy évben is - jellemezte. Továbbra is stratégiai cél Magyarország polgárai, közösségei lelki-tes- ti egészségének erősítése, és ehhez hozzátartozik a közmű- velődés is - fejtee ki, hozzáté- ve: fontos továbbá a családok megerősítése, ez áll a kormány és a tárca tevékenységének kö- zéppontjában. Koncentrálni szeretnének az alsó középosz- tály felemelésére is - jelezte.,

Jótekonyság 2014 nyár

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Színes újság a jóról, a civilekről. Az újság tartalma forráshivatkozással szabadon közzétehető.

Citation preview

Page 1: Jótekonyság 2014 nyár

Egyedülálló jó példaTavasszal meghívást kaptunk Rostás Árpád vándorasztalostól, hogy közelről is láthassuk azt a küldetést, amivel állami és nem állami gondozott, nehéz sorsú vagy sajátos nevelésű gyerekeket a szakmá-ra tanítva restaurált egy műemléket. Az alapítvány tevékenységéről ismertetés a 18. oldalon.

A kastély műszaki átadása június 12-én megtörtént, az ünnepélyes átadására ha-marosan sor kerül, a Jótékonyság újság is meghívást kapott, tudósítani fogunk a következő számban az eseményről.

"... A minisztérium képviselői is meghívást kapnak az átadásra. Most is köszönettel tartozom Balog Zoltán mi-niszternek és Latorcai Csaba helyettes államtitkárnak, akik személyesen is tá-mogatták a kezdeményezésemet, hogy állami gondozott gyerekekkel valósítsak

meg ilyen nagy projektet.” - mondta Rostás Árpád(interjú az 5. oldalon)

Segíts, hogy magamon segíthessekTe meg tudod állni, hogy ne légy okos mások helyett? Miért gondoljuk azt, hogy csak azért, mert a másik bajban van, már rögtön elláthatjuk hasznos tanácsokkal, még akkor is, ha nem kér belőle? Hol a határ közöny és tapintatos segítés, felelős odafigyelés és szemlélődés között, ha elfogadom, hogy a Te életed csak Te irányít-hatod? Kérdések, melyekre Kiss Tibi, zenész, képzőművész, dalszövegíró, a Quimby frontem-bere, ebben a beszélgetésben biztos nem ad vá-

laszt, de Te még számos másikat feltehetsz Magadnak, ha végigolvasod a beszélgetést.

Társadalmi ügypiaci körkép 4 oldalon

A jóságot és a jótékonyságot terjeszteni kellA világban van egy új, közgazdasági fogalom: Gross National Happiness (GNH), aminek mérése kidolgozásra került.

Azon túl, hogy örvendetes módon a GDP-hez is hozzájárulnak a közjóért tevékenykedők, ez a mutató a társadalomba fektetett munka mögötti örömélményre, elégedettség érzetre is fókuszál.

A jótékonyság piac vagy oltár? címmel körinterjút készítettünk. Az izgalmas 5 kérdést Vasné dr. Egri Magdolna marketing-közgazdász, Görög Mária újságíró-kommunikációs szakértő, Dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár, Sáhy Gábor közgazdász, Tonk Emil marketing szakértő, Dr. Czafrangó János programvezető, és Sölétormos Jenő a „Greenkarma” elnöke válaszolták meg.

Óriási sikerrel és teltházzal indult útjára a Nem Adom Fel Alapítvány által kezdeményezett Kezdjetek szeretni! program a Körcsarnokban május 11-én. A programsorozat célkitűzése, hogy lehetőséget teremtsen minden társadalmi csoportnak az egymás iránti elfogadáson és felelősségen alapuló emberi kapcsolatokra, s ezekhez konstruktív megoldásokat ajánljon, illet-ve valós közösségi tereket hozzon létre. A program első elemeként Pál Feri atya tartott előadást az érdeklődőknek a Nemadomfel Együttes és a NEVER GIVE UP GOSPEL kórus kíséretében.

„Merjünk mások, különbözőek lenni emberi kapcsolatainkban, mert igazán ez teszi izgalmassá közösségünket, társas kapcsolatainkat nem az egyformaság és a félelemből táplálkozó beolvadás” – hangzott el a teltházas közönség előtt a Körcsar-nokban Pál Feri atyától, a Kezdjetek szeretni! programsorozat első állomásán.

Két dolog

határoz meg bennünket.

A türelmünk, amikor nincs

semmink,

és a viselkedésünk, amikor

mindenünk megvan.

(ismeretlen)

Hangoló

Virágozzék sok virág!Május, június, a legszebb időszak nekem. Már-már giccses

amiket írok, de ezt váltja ki belőlem és még sokakból, szerin-tem. Harmatos, madárdalos-csicsergős reggelek, a zöld ezer-nyi árnyalata, a színek, illatok, fények-árnyak kavalkádja szí-vet-lelket melengető. Észre kell venni. Vagy észre kell vetetni, mint a civil szervezeteket. Mert ebben az időszakban hallatják hangjukat a társadalmi jólétért dolgozó alapítványok, egyesü-letek közül is jó sokan.

Igen, talán giccses leírni ezeket az érzéseket. De, ha szívből jön, és olyan öröm, amit csak megélni kell, úgy hogy nem ke-rül pénzbe - ezt szét kell kürtölni! Jó megállni, szétnézni, bele-szagolni a világba. Jó meglátni, megélni a szépet-jót, az üdvös tetteket.

És, hogy terjedjen a jó híre, a derű érzülete, meg kell oszta-ni. Az is egyfajta küldetés, ha valaki azt vállalja fel, hogy a jót meglátja, láttatja, terjeszti. A jó megosztásának pedig a lelkese-dés, az öröm az egyik hangja. Ami giccses, talán. De, én válla-lom! Legyen a jóból, a jó példából, és az örömből minél több. Áldozzunk minél több odafigyelést, jó szót, bátorítást, segítő kezet, időt a jótékonyság és a civilek oltárán nemcsak az 1%-os időszakban, hanem folyamatosan. A jótékonyság persze egy-fajta piac is, de csak ha jó értelemben vesszük. Természetes, hogy azok a cégek, amelyek kiveszik részüket a társadalmi fele-lősségvállalásból, segítik a jó ügyek megvalósulását, ők előnyt élveznek a versenyben, és a fogyasztóik körében. Ha ezt civil szervezeteken keresztül teszik, az külön jó.

1% lesz jövőre is! A civilek egész évben tesznek a közjóért. Válogassanak közülük,

és támogassák őket évről-évre folyama-tosan. Ajánlom a lapban bemutatkozó valamennyi civil szervezetet és az is-mert személyiségekkel készített inter-júkat.

Szeretettel, Vajda Márta

•Túl és innen az Óperencián – Temesi Ferenc interjú 3. oldal•Magyar Vöröskereszt új app-je – Eltűnt személyek nyomában 6. oldal•The New BEGinning – Balázs Elemér interjú 7. oldal•Sok jótékony tett válhat valóra – Civil szervezetek bemutatkozása 12-19. oldal

Bagdy Emőke Jónak lenni jó!

Interjú a varázsötös élet-szemlélet kialakításáról 4. oldal

III. évf. 2014. nyár | digitális újság

JÓTÉK NYSÁGszínes újság a jóról, a civilekről

„ H o z z á á l l á s o t o k a s z í v e t e k e s s z e n c i á j a ! ” ( Vé g t e le n h i t c . f i l m )

Pál Feri előadásával és teltházzal indult...

Pál FerencA boldogság döntés kérdése

Beszélgetés a lelkiakadálymentesítésről 4. oldal

Latorcai Csaba Színes a hazai civil világ

A helyettes államtitkár a civil szektor változásairól beszélt3. oldal

(folytatás a 12. oldalon)

Címlapmese

Márai Sándor: Szerelem és halálA virágüzletben sokáig válogattam, s végül egy szál rózsát

vettem, mert ez a legelegánsabb s a legolcsóbb. Amíg a növényt csomagolták, ezt mondtam:

- Maga a szerelemből és a halálból él, mint a regényírók. Árulja el melyik a jobb üzlet?

A virágárusnő harmatot permetezett a rózsára, s nagyon finoman felelte:

- Napjainkban a halál. Uraságod is egy szál rózsát visz az élők-nek. Ha meghalt volna a hölgy, legalább tíz dáliát küldene neki.

Bemutatkoztak arégi-új EMMI államtitkárai

(folytatás a 7. oldalon)

Balog Zoltán: A helyettes államtitkárok szintjén nem tervezünk nagy változásokat

Soltész Miklós a civil szektor élén június 15-től

(folytatás a 2. oldalon)

Merre tovább civilek? címmel tervezünk egy

8 oldalas különszámot ösz-szeállítani, amiben a civilek jövőjét meghatározó új-régi államtitkárság megszólalta-tásával, civil szervezetek és kommunikációs szakembe-rek megkérdezésével járjuk körbe a társadalmi jólét megoldásra váró kérdéseit. Előze-tesen annyit már megtudtunk, hogy Soltész Miklós személyé-ben csupaszív vezetőt kap a szektor.

(melléklet a 8. oldalon)

Rétvári Bence parlamenti államtitkár és miniszterhelyettes, Lengyel Györgyi közigazgatási, Czunyiné Bertalan Judit köznevelési, Simicskó István sportért felelős, Soltész Miklós egyház-

ügyi, Hoppál Péter kulturális, Veresné Novák Katalin család- és ifjúság ügyi, Czibere Károly szociális és társadalmi felzárkózási, Zombor Gábor egészségügyi, Palkovics László felsőoktatási államtitkár lesz.

A miniszter június 10-én az államtitkárok bemutatásakor kiemelte: az, hogy a minisz-térium változatlan formában folytatja működését, bizonyít-ja, hogy sikeres volt a létre-hozására irányuló kísérlet, és érdemes együtt tartani azokat a társadalompolitikai ágazato-kat, amelyek közvetlenül érin-tik az emberek életét. Soltész Miklóshoz azzal fordult: az a dolga, hogy az új egyházügyi törvény szellemisége szerint járjon el, és civil területen számítanak a kreatív kezde-

ményezőképességére. Állam-titkárként is született civil maradt az elmúlt négy évben is - jellemezte. Továbbra is stratégiai cél Magyarország polgárai, közösségei lelki-tes-ti egészségének erősítése, és ehhez hozzátartozik a közmű-velődés is - fejtette ki, hozzáté-ve: fontos továbbá a családok megerősítése, ez áll a kormány és a tárca tevékenységének kö-zéppontjában. Koncentrálni szeretnének az alsó középosz-tály felemelésére is - jelezte.,

Page 2: Jótekonyság 2014 nyár

2k ö z é l e t a k ö z j ó é r t

JÓTÉK NYSÁG(folytatás az 1. oldalról)

Koncentrálni szeretnének az alsó középosztály felemelésé-re is - jelezte, majd kitért arra, hogy az állami szolgálatot végzőknél szeretnék megerő-síteni azokat az életpályákat, amelyek a köztisztviselőknek, a felsőoktatási dolgozóknak, pedagógusoknak, szociális munkásoknak járnak, és remé-nyei szerint később az egész-ségügyben is kialakítják majd ezt a rendszert.

A tárca sajátosságává igye-keztek tenni a társadalmi part-nerekkel való együttműkö-dést, különösen a felzárkózás területén, ami a minisztérium prioritása marad - folytat-ta Balog Zoltán, hozzátéve: szervezeti cél, hogy még egy-ségesebb legyen a tárca. A miniszter rámutatott: számára nagyon fontos a tárca keresz-ténydemokrata karaktere, hogy azok az ügyek, amelyek itt vannak, értékalapú kor-

mányzást tegyenek lehetővé. Külön öröm, hogy a KDNP frakciójából több államtitkár érkezett - jegyezte meg.

Rétvári Bencét úgy mu-tatta be, mint a helyettesét, aki határozott, jelentős politikai tapasztalatokkal bír, s a köz-igazgatási tárca parlamenti ál-lamtitkáraként bizonyította al-kalmasságát és rátermettségét. Elvárásként fogalmazta meg, hogy összefogja az ágazatokon átívelő feladatokat, megfelelő határozottsággal képviselje a tárcát.

A közigazgatási államtit-kár személye nem változott, Lengyel Györgyi tölti be a posztot továbbra is. Olyan közigazgatási államtitkárra van szükség, aki képes átlátni a nagy rendszereket, de nem vész el a részletekben, és szem előtt tartja az emberi tényező-ket is - mondta. Kitért arra is: a miniszterelnök úgy döntött, a köz- és felsőoktatás kettévá-lasztott struktúrája marad, ez a szerkezet bevált.

Czunyiné Bertalan Judit-tól azt várja, hogy pedagógus végzettségével, szakmai po-litikai tapasztalata kamatoz-tatásával mutasson rá, hogy a köznevelés területén be-vezetett komoly reformok a hétköznapokban hogyan szolgálják a gyermekeink és a pedagógusok érdekeit. Kísér-je figyelemmel a pedagógus életpálya életbe lépő szaka-

szát, és a Nemzeti alaptanterv bevezetése óta felhalmozódott tapasztalatokat összegyűjtse, értékelje, valamint a Nemzeti Pedagógus Kar felállítása után bábáskodjon a kezdeti lépé-seknél. Másik komoly feladata lesz a három éves kortól kö-telező óvodáztatás zökkenő-mentes indítása.

Zombor Gábor felé azt fo-galmazta meg, hogy csökkent-se az orvosok elvándorlását, folytassa és felügyelje a fejlesz-téseket, álljon őrt az egészség-ügy forrásai felett. A betegek érdeke legyen az első helyen - jelentette ki Balog Zoltán, hozzátéve: a legfontosabb fela-dat az alapellátás, a háziorvosi ellátás megerősítésének irányí-tása, a népegészségügyi prog-ramok továbbvitele.

Czibere Károly - aki a Református Szeretetszolgálat vezetője volt - szociális tapasz-talattal és komoly elismertség-gel bír - mondta a miniszter. Hozzátette: azt kérte, alakítsa át a segélyezés rendszerét úgy,

hogy az a munkalapú társada-lom felé való további lépéseket tegye lehetővé. Tekintse át úgy az intézményrendszert, hogy működése valóban hatékony legyen, és össztársadalmi ér-dekeket szolgáljon. Veresné Novák Katalin - a tárcavezető korábbi kabinetfőnöke - azt a feladatot kapta, hogy a de-mográfiai folyamatok megfor-dítása, a népességcsökkenés megállítása érdekében dol-gozzon. Nincs erős nemzet jó családpolitika, erős családok nélkül - mondta. Azt szeret-nék, ha a családpolitika eddigi lépései a nemzetközi színtéren is hatékonyabb képviseletet kapnának. Hoppál Péter felé az a miniszter elvárása, hogy találja meg a megfelelő együtt-működést a Magyar Művé-szeti Akadémiával, és formál-ják együtt a közművelődési, közgyűjteményi területeket. A kultúrát fogyasztható for-mában vigyék közel az em-berekhez - mondta a tárcave-zető, hozzátéve: azt is kéri, a források elosztásakor járjon el körültekintően, és a kulturális diplomácia területén is számít a munkájára. Soltész Miklós-hoz azzal fordult: az a dolga, hogy az új egyházügyi törvény szellemisége szerint járjon el, és civil területen számítanak a kreatív kezdeményezőké-pességére. Államtitkárként is született civil maradt az elmúlt négy évben is - jellemezte. Si-

micskó Istvántól - aki tovább vezeti a területet - azt kérte, hogy legyen "szövetségi kapi-tánya" a sportoló nemzetnek. Kiemelte, hogy 100 ezerrel nőtt az igazolt sportolók szá-ma, ha még egyszer 50-100 ezret hozzátesznek, bízik ben-ne, hogy négy év múlva is így találkoznak. Az államtitkárok június 15-e után foglaltják el hivatalukat.

Rétvári Bence parlamen-ti államtitkárjelölt elmondta, az előző négy évben az állam ügyeivel foglalkozott, a mos-tani poszton az emberek hét-köznapi életét érintő témák kerülnek majd napirendre. A felelősségi területeket két rész-re osztotta: a családügyre és a többi területre. Ha a családo-kat erősítik, a magyarság hosz-szú távú fennmaradását segítik - hangsúlyozta.

Lengyel Györgyi köz-igazgatási államtitkárjelölt jelezte: a folytatásra kapott felkérést, arra, hogy a kilenc államtitkárság egységes mi-nisztériumként működjön. Ez az államtitkárság a tárca "szíve, központja", nincs olyan ügy, amely ne haladna át itt - hangsúlyozta, hozzátéve: ide tartoznak többek között a hu-mánpolitikai, gazdálkodási, közbeszerzési és vagyonügyek is.

Zombor Gábor egészség-ügyért felelős államtitkárjelölt arról beszélt, hogy az egészség-ügy szinte minden területét kipróbálta az elmúlt 25 évben. Kiemelte, hogy nagy kihívás az orvostechnológiai fejlő-dés robbanása és a források szűkössége között azt az utat

megtalálni, amely hatékony betegellátást eredményez-het. A betegnek mindig igaza van - fogalmazta meg egyik jelmondatát, kiemelve: olyan szolgáltatást kell biztosítani, amelynek köszönhetően a be-tegek biztonságban érezhetik magukat.

Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős állam-titkárjelölt elmondta: nagy

feladatot kapott, hiszen a köz-nevelés érzékeny terület, a magyar családok mindegyike kötődik a rendszerhez. A tar-talmi keretek meghatározása az elmúlt években megtörtént, az irány jó, ezt tartani kell - je-lezte.

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzár-kózásért felelős államtitkárje-lölt úgy fogalmazott: ezen a te-rületen is érvényes "a folytatjuk

elve". Erős szociális biztonság és erős garanciák megteremté-se a cél, senkit nem hagynak az út szélén - ígérte, majd a segé-lyezéssel kapcsolatban kiemel-te: fontos átgondolni a további lépéseket, hogy az erős szociá-lis biztonság garanciái itt is ér-vényesüljenek. A jelölt a gyer-mekvédelem területén szintén folytatást ígért, a házi gondo-zásban pedig az alapszolgálta-tások erősítését helyezte kilá-tásba. Nagyon szeretné, ha az életpályamodell kiterjesztése "nagy lendülettel" folytatódna - mondta.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárjelölt kiemelt feladatként jelölte meg a kul-turális javak minél szélesebb körű terjesztését - amelybe meglátása szerint bekapcsol-

ható a tárca többi államtitkár-sága is -, valamint a kulturális ipar fejlesztését. Mint hang-súlyozta, a szélesebb értelem-ben vett "magyar magaskul-túrát" minél hatékonyabban kell elérhetővé tenni itthon és külföldön, ebben a kormány-zatnak együtt kell működnie a nagy kulturális intézmények-kel. Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi

kapcsolatokért felelős állam-titkárjelölt kiemelte, eddigi te-rülete, a szociális és családügy szorosan összefügg mind a ci-vil, mind az egyházi ügyekkel. A magyar nemzetpolitikában négy éve elindult irányváltás hatalmas dolog - hangsúlyoz-ta, hozzátéve: nem mindegy, milyen a kapcsolatunk a ha-táron belül élő nemzetiségek-kel, hiszen a velük kialakított jó viszony segíti a határon túli

magyarok helyzetét is. Veresné Novák Katalin

család- és ifjúságügyért fele-lős államtitkárjelölt fontos üzenetnek nevezte, hogy ez a terület önálló államtitkár-ságot kapott: a kormányzat a családot tekinti annak az elemi egységnek, amely köré társa-dalompolitikája szerveződik. A legfontosabb célként azt jelölte meg, hogy a kedvezőt-len demográfiai folyamatok megfordításával a hosszú távú fenntarthatóság célja is meg-valósuljon. A jelölt elmondta: tíz évet dolgozott a diplomá-ciában, ezért a nemzetközi színtéren is hangsúlyosabban fogja képviselni a kormányzat családpolitikáját.

Simicskó István sportért felelős államtitkárjelölt ki-

emelte: a kormány a sportot stratégiai ágazatnak tekinti. A cél "egészséges nemzetet felnevelni", amire a sport ki-váló lehetőséget ad, ezen felül olyan egyetemes nyelv, melyet a világon mindenhol érte-nek - közölte. Magyarország a sportban nagyhatalom, de a célkitűzés az, hogy a magyar sportoló nemzetté is váljon - jelezte, hozzátéve: a kormány

feladata, hogy a sportolás le-hetőségét, feltételeit biztosítsa mindenki számára. Az elmúlt négy év eredményeit ismertet-ve elmondta: országszerte több mint 100 ezerrel több az igazolt sportoló, és a rendszeres szaba-didős sporttevékenységet vég-zők aránya is 7-ről 15 százalékra nőtt, továbbá 606 ezer gyerek sportol a mindennapi testneve-lés órák alkalmával.

A tárcavezető elmondta:

az uniós fejlesztések ügye is államtitkári rangra emelke-dik. Amíg ennek vezetőjét megtalálják, a területet Kö-peczi-Bócz Tamás helyettes államtitkár irányítja. Az állam-titkárjelöltek bemutatkozása előtt közölte: a felsőoktatá-sért felelős, valamint az EU-s források elosztásáért felelős államtitkárok személyét ké-sőbb jelenti be. A miniszter újságírói kérdésre elmond-ta: nem hallott még olyat, hogy Miskolcra költözne a tárca, ha hallaná, "befogná a fülét". Közölte: a helyettes államtitkári területen nagy változásokat nem tervez, de meghallgatják az új államtit-károkat.

(Forrás: MTI Fotó: Beliczay László/MTI)

Page 3: Jótekonyság 2014 nyár

3k ö z é l e t a k ö z j ó é r t

JÓTÉK NYSÁG

Színes a hazai civil világEgyre felelősebb a társadalom

-Van még, amiben előkelő helyen állunk: ez a civil szerveze-tek nagy száma... Ez jelenthetné, hogy az a rengeteg társadalmi kampány, közcélú program az emberekben felébreszti a vágyat az elfogadásra. Ön szerint miért nem eredményesek ezek az üze-netek?

-Nem mondanám, hogy nem eredményesek, inkább úgy vélem, hogy azt nem gondolják sokszor végig azok, akik meg-fogalmaznak egy-egy társadalmi missziót, hogy az milyen más társadalmi kezdeményezéshez kapcsolódva is megvaló-sítható lehetne. Ez az, amiben még hatékonyabban kellene az elkövetkezendő időszakban előre lépnünk, éppen azért, hogy jobban megismerjék az emberek ezeket az akciókat.

-Mondják: a több pénz a megoldás a civilek hatékonyságára. Ön is így látja?

-Természetesen több pénzzel mindig minden könnyebben megvalósítható, ez vitathatatlan. Ugyanakkor nem feltétlenül csak abban kell gondolkodni, hogy több pénzt kapjon egy-egy civil szervezet, hanem azt is végig kell gondolni, hogyan lehet összefogva, a szinergiákat kihasználva egy-egy társadal-mi célt megvalósítani.

-Esetleg a kevesebb, de hatékonyabban működő civil szervezet hozna nagyobb eredményeket?

-Én nem több vagy kevesebb civil szervezetben gondol-kodom, hiszen az egy adottság, hogy Magyarországon ilyen színes a civil szektor, ami szerintem a magyar embereknek a társadalmi kérdések iránti nyitottságát, segíteni akarását is tükrözi. Az tény, hogy nagyon sok civil szervezet van hazánk-ban, ami nemzetközi összehasonlításban is igen magas. Én in-kább abban gondolkodnék, hogy a már meglévő szervezetek hogyan tudnának összefogni, és így összefogva hozzájárulni egy-egy társadalmi cél megvalósításához.

-Egy előadásában beszélt arról, hogy az „állami aktussal” lét-rehozott szervezetek működési hatékonysága a társadalmi prob-léma megoldásban valóban kimutathatóbban magasabb, mint a sima civilek esetében. Miért nincs több abból?

-Az államnak is megvannak a maga korlátai és vannak

olyan kérdések, olyan ügyek, amelyekben az államnak semmi keresnivalója nincs. Ilyen esetekben az emberek összefogá-sára van szükség egy-egy probléma megoldásában. Az igaz, hogy az állami akarattal létrehozott intézmények működése valóban hatékonyabb, de az állam nem lehet ott mindenütt. Ezért tehát szükség van az embereknek az önkéntes összefo-gására. Ezeknek az összefogásoknak a formái a civil szerve-zetek.

-Az 1%-os adakozás ideje nemrég fejeződött be, talán már nincs is olyan, aki ne tudná, hogy adójából civil szervezeteket, egyházakat segíthet. És mégis bent marad a rendszerben tízmilli-árdnyi forint. Miért?

-Szerencsére ma már elmondhat-juk, hogy évről-évre csökken a benn-ragadó, azaz fel nem ajánlott egy százalékoknak a nagyságrendje. Az adózók több mint kétharmada fel-ajánlja az 1%-át valamilyen civil célra és ez kiemelkedő. A fel nem ajánlott egy százalékok nagyságrendje már tízmilliárd alatt van, nagyjából 6-6,5 milliárd forint körüli összeg.

-Úgy tudjuk, hogy a bent maradt összegből is társadalmi célokat finan-szíroznak. Milyen módon, kik jutnak forráshoz ebből az összegből?

-2015-től a fel nem ajánlott egy százalékok a Nemzeti Együttműkö-dési Alap forrásaként is a civil szer-vezetek támogatását, működésüket, illetve programjaik megvalósítását szolgálja. A bennmaradó összeg a NEA pályázati rendszerén keresztül, működési pályázatokon, szakmai programok támogatására kiírt pályá-zatokon, illetve az előző évben a civi-lek által gyűjtött adományok kiegészítését célzó pályázatokon kerül szétosztásra.

-Május 31. a civil szervezetek számára mérföldkő volt... Leg-alábbis több új kritérium került a működés alapfeltételei közé például a közhasznúság tekintetében. Mi történik azzal, aki el-mulasztotta ezt a határidőt?

-Aki május 31-ig nem kezdeményezi a közhasznú jogállás megőrzését, annak elveszik ugyan a közhasznúsága, de ettől függetlenül tovább tud működni, csak nem közhasznú jogál-lású egyesületként vagy alapítványként.

Természetesen továbbra is lehet kezdeményeznie egy szervezetnek a bíróságnál, hogy közhasznúvá váljon. Most annyi történik, hogy aki nem kéri, vagy nem felel meg az új

kritériumoknak, az elveszíti a közhasznú jogállását és az eb-ből fakadó különböző kedvezményeit.

-A közhasznúság feltétele lesz a jövőbeni közpénzekből való támogatásoknak, pályázatoknak?

-Nem feltétlenül. A pályázatok többségénél eddig sem volt feltétel a közhasznú jogállás, tehát ilyen szempontból hátrány nem éri a szervezeteket, csak azon pályázatok esetében, ahol a közhasznúság a támogatás kritériuma. Ami viszont változik, hogy a passzív támogatások esetében, bizonyos adókedvez-mények vonatkozásában nem tudnak kedvezményeket igény-be venni a közhasznú jogállásukat elvesztő civil szervezetek.

A jogállás elvesztését követő évtől – tehát akik az idén vesztik el a köz-hasznúságukat – 2015-től nem vehe-tik igénybe az adókedvezményeket. De ebben az évben ilyen szempont-ból semmilyen hátrány nem éri őket.

-Mi a teendője azoknak a szerveze-teknek, amelyek eddig nem, de mostan-tól közhasznúvá akarják minősíttetni magukat? Számukra mi a határidő?

-Ezt folyamatosan lehet kérni, mindig két lezárt üzleti évnek a különböző paramétereit vizsgálja ilyenkor a bíróság. A kezdeménye-zésre nincs határidő. A bíróságnál, illetve a törvényszékeknél kell kez-deményezni a közhasznú jogállás megszületését.

-A civilek általában véve jó, hogy vannak, akárhányan is vannak, ha az egymáshoz való viszonyulásuk elfo-gadáson, együttműködésen alapszik. Csak ezzel válnak esélyessé nagy kér-dések közös erővel történő megoldásá-ra, így nő irántuk a bizalom és a társa-

dalmi támogatottság is. Tehet-e a kormány azért, hogy ez a mentalitás terjedjen?

-Úgy gondolom, mindenképpen. Azonban önmagában a kormány ezt nem tudja elérni. Gondolkodásmódot kell vál-tani, a partneri együttműködések kultúráját kell a civil szek-torban is elsajátítani, illetve elterjeszteni. Ezt persze különbö-ző módon a kormány is próbálja elősegíteni, akár a pályázati rendszerekben, akár különböző képzéseken, tájékoztatókon, információs napokon keresztül. De valójában a kulcs a civilek kezében van.

-Köszönöm az interjút!Vajda Márta

Hangfelvétel: Bella Árpád

-Mit gondolsz arról, hogy ma Magyarországon az emberek kisebbik hányada foglalkozik azzal, hogy a személyi jövede-lemadó bevallásakor szánjon rá még pár percet, hogy kiválassza azt a két szervezet, akinek a sa-ját kétszer 1 %-ával segít?

-Gondolom, ebben az is közrejátszik, hogy egyre töb-bet hallunk egyes szervezetek visszaéléseiről, hogy nem arra költik a befolyt pénzt – pl. beteg gyerekekre, vagy kóbor állatokra –, amire kapják. Az emberek emiatt egyre gyanak-vóbbak. Az én véleményem azonban nem ilyen negatív. Én azt gondolom, hogy akinek van lehetősége, annak köte-lessége, hogy adjon a rászoru-lóknak, ahogyan ez a polgári társadalmakban teljesen ter-mészetes. Én például minden évben az egyik 1 %-omat a Katolikus Egyháznak adom, mert az én hitem szerint ez ter-

mészetes, és odafigyelek arra, hogy a könyvelőm elküldje az 1 %-os nyilatkozatokat. De nemcsak ilyenkor kellene segí-teni. Én azt látom, hogy éppen azok, akiknek ez nem okozna gondot, azok segítenek a rá-szorultakon a legkevésbé. A szegények sokkal többet segí-tenek a másiknak, mint azok, akik jómódban élnek. De persze minden emberben ott van a jóság. Még a leggono-szabbnak is - mert vannak azért rossz emberek - a lelke mélyén lakik egy olyan gyerek, aki még másképp látja a világot, csak az élet lassan felmorzsolta ezeket a tartalékait.

-Szóval hiszel a jóságban, a mások megsegítésében? Abban, hogy felelősek vagyunk egymá-sért?

-Persze, mert az én hitem szerint ez természetes. Ám a hétköznapjainkban azért nem mindig ezt látjuk. Ma nálunk, ebben a szétszakadóban lévő

társadalomban már 4 millió embert érint a szegénység - a lecsúszóban lévő középosz-tálytól kezdve a kisnyugdíja-sokig és a gyerekes családokig. Nagyon nagy szerepe van an-nak, hogy az emberek - akár civil szervezeteken vagy egy-házakon keresztül - segítsék a rászorulókat, ahogy ez régen természetes volt. És ehhez közösségek kellenek. Jó társa-ságban kell lenni, mert együtt a jó az több - jobbnak látszol, jobbnak érzed magad, és sok-szorozod a jót.

-Megjelent az első gyerek-könyved, amit az unokádnak írtál. A mesékből a gyerekek leszűrnek tanulságokat, kapnak értékrendet.

-Eddig még nem írtam me-sekönyvet. Ezt a fiam kérésére írtam az unokámnak, Tündé-nek, akit én Tündérnek hívok. Nem vettem nagy örömmel az ötletet. Mondtam neki, hogy írótól ilyet kérni nem szép do-

log. Végül belevágtam. Mikor elkezdtem írni, Tünde még 3 és fél éves volt, most, hogy a könyv megjelent, lassan 6. Először azt gondoltam, írok egy - két történetet, aztán be-lejöttem. A harmadik mesétől egyszerűen jött egyik mese a másik után. Rengeteget át-vettem régi mesékből, a régi gyerekvilágból és más népek meséiből. Ha úgy tetszik, át-vettem a régi értékeket. Az én meséimben vannak törpék, óriások, jó emberek. Azért sem írtam sokáig meséket, mert az egyik legjobb barátom Lázár Ervin volt, és hát olyan meséket írni… Megértheted. Szóval az unokámnak így lett mesekönyve.

-Meg sok más gyereknek és felnőttnek, aki elolvassa...

-Én a történeteimet mindig 3 – 93 éves gyerekeknek írom. A meséimet nem csak gyere-kek olvassák, a felnőttek közül is sokan szeretik őket. Anyám is elolvasta, aki 94 éves, és neki is tetszenek. Én már 4 évesen mesemondó voltam. Sok mesén nőttem fel magam is. Gyakran kiültettek, hogy meséljek. Aztán egyszer csak elfogytak a mesék, és nem volt több történet. De csak tovább mondták, hogy mesélj, ne ké-resd magad! Akkor elkezdtem saját történeteket mesélni – a környezetemről, az életünk-ről. Az első mesém egy budi-ról szólt, ami elment világgá. Szóval, a saját, az óvodás éle-tünket tettem át szürreálba. Az én mai világom is meg a nagy

regények is mesékből állnak. Én olyan mesemondó vagyok, aki leírja a mesét, és elfelejti. A régi mesemondók a meséket a fejükben tartották. Hát ennyi-vel többek voltak…

-Milyen a visszhangja a „Tündér, mesék”-nek?

-Még korai erről beszélni, mert még csak ezután fog ki-futni igazán. Az biztos, hogy nagyon szép könyvet sike-rült csinálnunk Mayer Hella Svédországban élő magyar festőművésszel, aki a könyv képi világát alkotta, és valódi társalkotójává vált a könyvnek. Olyan világot teremtett, ahol a mese képei teljesen egyen-értékűek a szöveggel. Nagy szerencse – ha van egyáltalán ilyen –, hogy találkoztunk.

-Egy jó mese megadja a gye-reknek a jó és a rossz megkülön-böztetésének tudását. Megmu-tatja, hogy nem kell megadni magunkat, hanem a jóért ki le-het állni. Mi lesz ezekkel tudá-sokkal felnőttkorban?

-Ezek mind beépülnek az ember legmélyébe. Még azok is, akik felnőttként kinevetik a meséket, ugyanúgy azo-kon nőttek fel. Fontos, hogy a gyerek tudja, hogy vannak jók és gonoszok. A gyerekek talán azért is szeretik a mesét elalvás előtt, mert egy kicsit tartanak attól, hogy mi lesz az álmukban. A mesemondás az eredendően az igazság mód-szere, hogy becsempésszük azt az ember agyába, ahol a hiedelmek, nagyotmondás és a hazugság van otthon. Az

Temesi Ferenc

Dr. Latorcai Csaba

igazság magját be kell ágyazni a mesébe, úgy az ember észre sem veszi, hogy alakul és tanul közben. A gyerek egyébként mindig az állandóságot keresi a mesékben. Amikor először meghallja, megjegyzi azt, és utána ugyanúgy követeli leg-közelebb. Nem akar változást benne, nem akar új dolgokat belevinni, ha egyszer már egy-féleképpen megtanulta. Aki már mesélt gyereknek, az tud-ja, hogy még egy szó eltérést is kijavít, ha nem úgy meséled neki, mint előző alkalommal.

-A mesében szinte mindany-nyian a főhőssel azonosulunk, aki mindig segít és jó. Mégis, amikor felnövünk, elég kevés leg-kisebb királyfival és királylány-nyal találkozunk.

-Minden gyerek legkisebb királyfi vagy legkisebb király-lány. A mesékben soha nem csak szép dolgok vannak, mert aki nem ismeri feketét, az nem ismeri a fehéret sem. Aztán ahogy nő a gyerek, rá-jön, hogy a világ nemcsak fe-kete-fehér, de azt még sokáig nem értjük, hogy ugyanaz a dolog vagy ember egyszerre sokféle is lehet, pl. hogy a go-nosz is lehet valahol jó. Így az-tán felnőttként szinte mind-annyian elvarázsolt királyfiak vagy királylányok vagyunk. Az pedig csak kevés ember-nek sikerül közülünk, hogy csodagyerekből csodafelnőt-té váljon. De azért vannak ilyenek.

Görög Mária

Találékonyak vagyunk, munkabírásunk nagy, tele va-gyunk jó gondolatokkal, életrevalósággal humorunk is van... Mindez bőven elég a derűs élethez, az egymás elfogadásához. És mégis élen járunk rákhalálozásban, öngyilkosságban, panaszkultúrában. Ezek mindegyi-ke egymás el nem fogadásán, értelmetlen rivalizáláson alapszik. Talán több vagy hangosabb kampány kellene az „élni és élni hagyni” szemlélet terjesztésére? Esetleg másfajta együttműködések kellenének a civil szerve-zetek közt? A pénzszűke lenne a „hibaforrás”? Ezekről kérdeztük Dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkárt.

Túl és innen az Óperencián„Ha jó vagy, magadnak vagy jó”Dugonics András

Líra, szürrealitás és valóság – g yerekeknek és felnőtteknek . Mesék mindenkinek , aki-ben él az elvarázsolt király fi vag y királylány, aki csak arra vár, hog y újra megküzdjön az igazságér t, és elnyer je méltó jutalmát. Szép tavaszi beszélgetés Temesi Ferenc friss Kossuth-díjas íróval első mesekönyvéről, a „Tündér, mesék”-ről”, jóról és gonoszról, no meg hétköznapi valóságunkról.

Page 4: Jótekonyság 2014 nyár

4k ö z é l e t a k ö z j ó é r t

JÓTÉK NYSÁG

Jónak lenni jóVarázsötös: kacagj, kocogj, lazíts, érints, segíts!

-Nemrég jelent meg a Kos-suth – Mojzer kiadónál Pszi-chofitness című hangoskönyve, amit akár a pár éve megjelent ugyanilyen című könyve foly-tatásának, gyakorlati útmuta-tónak is tekinthetünk. Ebben Ön amellett, hogy elmagya-rázza a stressz szerkezetét, teljesen hétköznapi ötleteket, praktikus tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogy mit kezd-jünk a negatív stressz állapo-

tában, hogyan kezeljünk prob-lémás helyzeteket, és hogyan tartsunk fenn egy jó – szellemi – lelki – fizikai – állapotot.

-Igen. A mostani han-goskönyvem, bár címében hasonló, mégsem azonos a könyvformában megjelent munkámmal. Ebben a stú-dióban felvett előadásom-ban azokat a nagyon pozitív stresszeket és az ezt támoga-tó tevékenységeket sorolom

fel, melyek az életet támo-gatják és serkentik. Ezek az eustresszt kiváltó, erőser-kentő gyakorlatok segítenek a hétköznapjainkban, segí-tenek nekünk élni. A célom az volt, hogy megmutassam minél több embernek, mi a jó stressz, mit tehetünk an-nak érdekében, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünk-ben, hiszen a pozitív stressz is az „utcán hever”, csak ide-je, hogy észrevegyük. Ahogy az ember megtanul látni is, megtanulja, hogy ne csak nézze, de észre is vegye a dol-gokat, ugyanúgy a megfelelő tudás, ismeret segít minket abban, hogy rádöbbenjünk, ráismerjünk olyan hétköz-napi pozitív segítők jelenlé-tére, mint az optimizmus, a szívünk – az élet derűje, a hit, a reménység, s azok a pozitív meggyőződések, melyekben jót várunk a jövőtől, az élet-től. Ezek mellett még hosszan sorolhatnám azokat a belső, lelki tartalékainkat, melyek támogatnak minket abban, hogy tudjunk derűsnek lenni, nevetni, örülni, mosolyogni, szóval jól érezni magunkat a saját életünkben. A ragályos nevetéssel pedig nemcsak magunkon, de másokon is tudunk segíteni. Szóval higy-gyük el, hogy a lazítás olyan különböző formái állnak bármikor rendelkezésünkre, amivel tudunk segíteni ma-gunknak egy rossz, stresszes helyzetben, hogy feloldjuk azt. Ehhez nyújt segítséget ez a hangoskönyv, amit őszinte szívvel, szeretet-tel ajánlok ezt minden-kinek, mert az elejétől a végéig támogató, segítő szándékkal készült.

-Talán különösen ak-tuális ennek a dupla CD-nek a megjelenése most, amikor oly sok vita ala-kult ki a relaxáció kérdése körül, és elutasították azt a javaslatát, hogy az au-togéntréning és a stressz

kezelőprogramok beépüljenek a tanmenetbe.

-Pusztán annyi történt, hogy jóval hamarabb kezd-tük meg a program megaján-lását és bevezetését, mint-hogy alaposan felkészítettük volna a tanárokat, tantestü-leteket, a szülőket arra, hogy mi ez. Ebből olyan félreérté-sek adódtak, hogy pl. budd-hista meditációkat tartunk, hogy mentálisan fertőzzük a gyerekeket, de ezeknek az oka mind az ismeretlentől való félelem volt. Én ebből levontam a tanulságokat, s a Magyar Relaxációs és Szim-bólumterápiás Egyesülettel együtt, melyet vezetek, ki-dolgoztunk egy iskolai prog-ramot az 1. osztálytól 12.-ig. Ez a program sokféle lazító és relaxációs technikát tartal-maz, s találunk benne olyat is, amiről talán nem is tudja az olvasó, hogy amikor bizo-nyos gyakorlatokat végzünk, közben olyan reflexeket kap-csolunk be, hogy maga az idegrendszer lazítson. Tehát nem kell külön lazítanunk, megteszik ezt nekünk a refle-xek. A kicsiknél ugyanezeket tehetjük játékos formában - gyakorlatokat végzünk, mesét mesélünk, s miközben mi tudjuk, hogy egy relaxá-cióra ráhangoló gyakorlatot végzünk, a gyerek egyszerű-en csak jól érzi magát. Erre a programra talán még nem érett meg erre az idő, de van-nak ebben pedagógus szö-vetségeseinek is, s hiszem,

hogy fokozatosan beveze-tésre kerül. Közben pedig a Diáksport Szövetség felkért, hogy a testnevelő tanárok számára készítsek egy kézi-könyvet arról, hogyan tudják beiktatni a lazítást, stressz kezelést, a relaxáció alapjait a testnevelésórák anyagába. Éppen ezen dolgozom most, s a könyv június végén kerül nyomdába.

-Azt mondja a hangosköny-vében, hogy a jó stressz eléré-séhez a legjobb út egy varázs ötös, ami – kacagj – kocogj –lazíts – érints - segíts. Ez így nagyon egyszerűnek tűnik, de hogy ezt beépítsük az életünk-be, ez sok embernél egy teljes életformaváltást jelent, amit persze soha nem késő megten-ni.

-Így van. A változást bár-milyen életkorban el lehet kezdeni, azonnal fogjuk érez-ni az áldásos hatását.

-Álljunk meg egy pillanatra a „segítés”-nél! Ön azt mond-ja, hogy éljünk úgy, hogy fi-gyelünk magunkra és a másik emberre is. Mindannyian tud-juk, hogy segíteni jó. A hétköz-napokban mégis gyakran elfe-ledkezünk róla, elveszik ez a segítőszándék, mint alapkész-ség. Leginkább saját rohanó világunkra, feladataink azon-nali megoldására fókuszálunk, s elfeledkezünk róla, mennyire fontos a másik ember, pedig ettől az odafigyeléstől rengeteg energiát kapunk vissza.

-Bizony, erről keveset be-szélünk. Ideje újra ráeszmél-

nünk, hogy az ember társas lény, és azt tartja fönn az emberi életet, ha egymást támogató, együttműködő kapcso-latokba kerülünk. Az pedig kész csoda, amit az egészségpszicholó-gia kiderített, hogy az altruizmus, az önkéntes szolgálat, a másik ember segítése, a jócselekedet oly módon hat vissza az ember immunrendsze-

Bagdy Emőke

-Kezdjetek szeretni! - ez a NemAdomFel Alapítvány rendezvénysorozatának címe, és a lelki akadálymentesítés-ről szól...

-Nagyon lényegre törő-nek találom ezt a megközelí-tést, hogy lelki akadálymen-tesítés, ami ténylegesen arra hívja fel a figyelmet, hogy egymás közt igyekezzünk ezeket a „közlekedési aka-dályokat” lebontani, hogy fölösleges korlátokkal ne kelljen megküzdeni. Valaki egyszer azt mondta szintén nagyon találóan: vannak olyan emberek, akik lejjebb viszik a küszöböt, hogy át

lehessen lépni... Igen, ez a gondolat valóságos és kép-letes értelmezésében is na-gyon sokat mondó. Vigyük le a lehető legegyszerűbb szintre az egymás közti köz-lekedés milyenségét, hogy már semmi mással ne kell-jen szembenézni csak a saját belső akadályainkkal... Mert végül is nem elég egymás közt akadálymentesíteni, hanem ezzel párhuzamosan fel kell ismerni, hogy van-nak belső korlátaink és aka-dályaink.

-Mit adhat egy ilyen ren-dezvény? Szakadó esőben is eljöttek az emberek...

-Igen azért, mert ez egy alkalom, ez egy lehetőség a találkozásra, a kapcsola-tokra. És például az eső is egy akadály, ha fúj a szél, az is egy akadály, és kerekesz-székkel még nehezebb, mint amúgy... Tulajdonképpen azáltal, hogy az időjárási akadályokon átlépek, saját magamat is megerősítem. A döntésem kifejezi azt, hogy ez nekem fontos, hogy ezért érdemes még megázni is. Mi magunk teszünk értékessé valamit, vagy valakit azáltal, hogy áldozatot hozunk érte.

-Mondják, ha magunkat szeretni tudjuk, akkor elfoga-dóbbak vagyunk a másik em-berrel szemben is

-Hogyne. Már csak azért is, mert mindegyikünknek van színes-fényes oldala és van árnyékos része. Ha én saját magammal meg tudok barátkozni, tehát az árnyé-kos részemet nagyon vilá-gosan felismerem és tudom,

hogy van gyönge, sebzett, tehetetlen és kiszolgáltatott részem, akkor felismerem azt, hogy én magam is olyan vagyok, mint mindenki más. Ez azt a szabadságot teremti meg bennem, hogy ha már magamban fel tudtam is-merni ezt a részt, akkor má-sokban is észre tudom ven-ni, hogy ő egyáltalán nem különbözik tőlem olyan na-gyon, akármilyen sérültsége is van. És visszafelé is igaz. Beszélgetni kezdünk, kap-csolatba kerülünk valakivel, akiről azt mondják sérült, hátrányokkal él... és közben pont ő lesz a segítségünkre a saját gyengeségünk felisme-résében, elfogadásában.

-Nem merünk vagy, nem tudunk kérni...

-Nagyon fontos, hogy megtanuljuk a kérést és az elfogadást. Segítő szakem-berek képzésében szinte a 0. pont: jó szakember csak az lehet, másoknak csak az

tud segíteni, aki be tudja lát-ni, hogy néha neki is kérnie kell. És aki tud kérni, az jól tud adni is.

-Hogyan mű-ködhet hosszú távon a szeretetalapú kapcso-lat?

-Rajtunk múlik. Az ilyen kapcsolatokban felismer-jük, hogy semmi nem köte-lező, szabadon dönthetünk saját magunk és a másik elfogadásában. Lényeges-nek tartom, hogy a dolgok-nak ne csak az egyik felét mondjuk: hogy pl. „bíz-zunk egymásban”, tárjuk ki a szívünket-lelkünket”, „nyissuk meg magunkat mások felé” - hanem alkal-masint lehessen sérülni, lehessen csalódni, lehessen megsebződni és utána be-záródni, majd végül ennek hangot adni... A negatív

szükségleteket is engedni kell megnyilvánulni.

Mennyivel másabb ez a rendezvény, mint egy átla-gos keddi „Pálferi est”?

-Talán azért, mert fo-kozottabb érzékenységgel fogok találkozni. Itt aztán pláne nem gondolhatom azt, hogy én „tudom”, ha-nem csak elmondom mit is lehet tudni erről-arról... Azt hiszem egy olyan vala-kinek a szava, aki sérülés-sel, hiánnyal, hátránnyal él, egyetlen mondata többet ér, mint az én egész előadá-som...

Vajda Márta

Kezdjetek szeretni!Érdemes önmagunkat szívből szeretni, mert ak-kor öröm az élet a másik emberrel is - mondta Pál Ferenc atya, mentálhigiénés szakember a „Kezd-jetek szeretni!” eseménysorozat sajtótájékozta-tóján. Az önmagunk és egymás elfogadásáról, a szeretetalapú kapcsolatokról, az önzetlenségről kérdeztem Pál Ferit rendezvény előtt...

A boldogság döntés kérdése

rére, hogy megerősíti azt. Ráadásul nemcsak maga a cselekedet, de már az is, ha csak látjuk, hogy valami jó dolog történik a világban. Ez derül ki abból a híres kí-sérletből, amit a pszichológia Teréz anya effektusnak ne-vez. Hallgatóknak vetítettek egy filmet kalkuttai Teréz anyáról, és a vetítés előtt és után nyálmintát vettek tőlük. A vetítés után mindannyiuk-nál jelentősen javult az A-im-munglobulin mutató, ami az immunrendszer állapotának egyik jelzője. S ez a hatás at-tól függetlenül érvényesült, hogy a filmet követő interjú során a megkérdezettre po-zitív vagy negatív hatással volt a film (több mint 70 %-a a fiataloknak szkepti-kusan, negatívan értékelte a segítést, mondván, hogy ez ma már nem egy követhető viselkedés forma, ezt nem lehet elvárni senkitől). Te-hát az immunrendszer már arra is belendül, hogy csak látjuk, hogy valaki más ön-zetlenül egy másik emberrel jót tesz. Ebből arra következ-tetek, hogy az program, ami mélyen bennünk van, vagyis az életfenntartása, igenlése, szolgálata, szeretete és védel-me - gyakorlatilag egy élet-védő program. Ez nyilvánul meg az altruista magatartás-ban. Azzal, hogy segítünk a másik embernek, hogy éljen, hogy jobb, könnyebb, szeret-hetőbb legyen az élete, ezzel végsősoron az életet védel-mezzük. Sok bizonyíték van arra, hogy az ami az életet erősíti, védelmezi, javítja az immunrendszerét annak az embernek, aki ezt a segítsé-get adja.

Nagyon szép dolog ez! Hisz ennek az az üzenete, hogy segíts másokon, meg-kapod az égi ajándékod, hogy Te leszel egészsége-sebb.

Görög Mária

Stressz nélkül nem tudjuk megúszni az életet. Bármit is teszünk, bármilyen közegben létezünk, hatnak ránk a dolgok, mindenképpen reagálunk rá. Jól vagy rosz-szul. S ez mindenképpen valamilyen stresszt idéz elő életünkben Ráadásul van jó és rossz stressz, s saját életünket könnyítjük meg azzal, ha képesek vagyunk feloldani a negatív stresszes állapotokat, s emellett po-zitív stressznek tesszük ki magunkat. Hogy hogyan? Többek között úgy, hogy legyünk jók. Erről beszélge-tünk Dr. Bagdy Emőkével, a Prima Primissima díjas klinikai szakpszichológussal, pszichoterapeutával.

Page 5: Jótekonyság 2014 nyár

5k ö z é l e t a k ö z j ó é r t

JÓTÉK NYSÁG

-A fa szimbolizálja az emberi életet is. Gyökere, törzse, ágai, virágai, termése van, amiből a gyökerek a legfontosabbak. A gyökerektől függ , hogy meny-nyire állunk helyt az életben, annak viharaiban.

Ön állami gondozásban nőtt fel. Meséljen a gyerekkorá-ról: milyen volt a kis Árpi?

-Érdekes, ezt a kérdést még senki nem tette fel ne-kem... "Majdnem" úgy, mint a többi gyerek. Kissé magá-nyos, kastélyok környékén nézelődő gyerek voltam. Sokszor elgondolkodtam, hogy mi leszek, ha nagy le-szek, kerestem és vártam a szüleimet. Erdőbe mentem, sokat mászkáltam, virágok-kal-fákkal beszélgettem. Emlékszem útközben volt egy kereszt, ott mindig letér-deltem, imádkoztam. Lakott arrafelé egy bácsi, aki már ismerősként emelte kalap-ját, amikor találkoztunk. Azt mindig mindenhol elmon-dom, ha nem kerülök inté-zetbe, akkor egészen más-ként alakult volna, például nem tanul-tam volna ezt a szak-mát, ami az életemet bearanyozza.

-Milyen útravalót kapott az intézetben, amiből töltekezik?

-Nem volt gye-rekszobám, nem volt olyan lehető-ségem, mint más gyerekeknek, de visszagondolva azt mondom nekem jó volt, mert olyan kincseket kaptam, amiket csak így kap-hattam meg. Például azt a látásmódot itt kaptam, amivel a szüleim-re tekintek. Hogy hálás va-gyok nekik a döntésükért. Egyáltalán nem haragszom az édesanyámra, sőt büszke vagyok rá, hogy oda betett. Persze csak felnőtt fejjel ér-hetjük meg igazán, hogy egy

Feltörhető-e a romakód?

Vándorasztalos társadalmi küldetéssel− interjú Rostás Árpáddal −

Asztalos szakmája sokaknak van. Ám a fával való művészi bánás elhivatott-ság kérdése, amit nem pénzkereset motivál csupán. A Somogy megyei Rostás Árpád nehéz sorsú, állami gondozott gyerekeket tanít szakmaszeretetre, mun-kával szerezhető önbecsülésre. Alapítványt hozott létre, nyári alkotó táboro-kat szervez, mindemellett egyedülálló technikával műemlékeket restaurál, és hírességek számára készít faremekeket. 2012-ben megkapta a Magyar Örök-ségdíjat.

Egy ízig-vérig cigány szakember, akinek vannak irigyei, de ahogy mond-ta munkáin Isten áldása van. Példaképei Tiziano, Rembrandt, Michelangelo. Megtudjuk tőle azt is: mi a cigánykód és feltörhető-e, miközben érzéseiről, szakmai pályafutásáról és társadalmi elhivatottságáról beszélgettünk, mé-lyebben...

szülő mit, miért tesz. Az én anyám sem azért adott álla-mi gondozásba, mert rosszat akart nekem, hanem mert problémáik voltak. Egyszer azt álmodtam, hogy az anyu-kám azt mondja: „nem tud-talak volna eltartani, mert kukázásból éltünk”. És, ami-kor az életben is megtaláltam őt, ugyanezt mondta.

-Miért lett asztalos? -Ma már egyre inkább azt

érzem, hogy nem én válasz-tottam, hanem isteni útmu-tatás volt, hogy az legyek. Emlékszem négyévesen vár-tam anyukámat, esett a hó, többször kimentem, de nem jött... Jött egy néni, aki felé felemelt kézzel szaladtam, hogy ő az én anyukám... De mondta, hogy ő nem az, vi-szont kézen fogott és elvitt a templomba. Ahogy belép-tünk gyönyörű orgonahang szólalt meg és a kereszt en-gem elvarázsolt. Arra ponto-san emlékszem a szemem le nem vettem róla. Az orgona-hang és a feszület látványa,

mint egy látomásként bevil-lantotta, hogy ilyeneket én is szeretnék csinálni. Tisztán éreztem belül, hogy „tudok ilyet csinálni”... Emlékszem arra is, hogy volt az intézet környékén egy asztalosmű-hely és én már négyévesen a

gyalupadot mozgattam, órá-kig néztem, hogy a mester mit csinál. Amikor nyolca-dikos lettem, és jelentkezni kellett továbbtanulni, én azt mondtam hintókészítő vagy orgonakészítő szeretnék len-ni. Ilyen nem volt, a tanár be-írta: asztalos.

-Megtanulta a szakma csín-ját-bínját. Kik voltak a segítsé-gére?

-Hihetetlenül hangzik, de ez megint csak jött, mond-hatom égi jelként kaptam. Folyamatosan tanultam, több mint 100 asztaloshoz elmentem, gyalog, busszal, biciklivel, stoppal, hogy még többet tanuljak, gyakorol-jak. Csak egy vezérelt: az, hogy én egy híres asztalos szeretnék lenni... Sok hely-re befogadtak, sok helyről elzavartak. Minden nyáron elmentem dolgozni, hogy szeptembertől legyen pén-zem. Miután az intézetből kijöttem csak nagyon kevés ellátmányt kaptam. Soha nem mentem segélyért, nem

kéregettem, hanem mindig megpróbáltam magam eltar-tani. De a mesterektől soha nem kértem pénzt, csak azt, hogy tanulhassak tőlük. Sza-kadó esőben, kánikulában, kukoricásban, lépcsőházban, gyalupadon, Balaton-parton,

hol itt-hol ott aludtam, de a mesterek közelében lehet-tem.

- Kik segítették később? Hogy került külföldre?

-Ezt már nem teljesen a vé-letlenek hozták. Én kerestem meg a szakértőket, segítsé-gemre volt dr. Morgós András, aki Magyarországon a szakte-rület egyedüli professzora. Ő adta nekem az első munkát és most őt kértem fel, hogy adja a nevét restaurátorként a kastélymunkához. Nagyon megbízik bennem, ő volt, aki egyengette az utamat. Aztán nagyon sok olyan embertől kaptam szeretetet és segítsé-get, akiktől nem is vártam. Külföldre is a sors vezetett. Volt az elhíresült „lépcső-do-kumentum film”, amit Gyar-mathy Lívia azért készített el, mert „én a Rostás Árpád”, olyan műemléki lépcsőre mondtam, hogy meg lehet csinálni, amire a professzo-rok, ismert restaurátorok azt mondták, hogy nem. NA itt indult el a lavina... Innentől kezdve mindenben akadá-lyoztak. Ellehetetlenítettek és így mentem el Franciaor-szágba.

-Mi volt a problémájuk Ön-nel?

-Az, hogy egy egyszerű asztalos vagyok... Nincs rest-aurátori végzettségem. Sok el-lenségeskedéssel kellett, és még sokszor ma is meg kell küzdenem, de azt mondom: mindent elvehetnek tőlem, de a szakma szeretetét nem. Aki bemegy a Széchenyi kastélyba most a restaurálás után, láthatja, hogy miből mi lett. Egy-két éven belül leszakadt volna minden a korhadástól és most olyan, mint a versailles-i kastély. Ez a munka azért lett gyönyörű, mert nem pénzről szólt, ha-nem szívről.

-Mi ez a speciális módszer, amit Ön tud a farestaurálás-ban?

-Visszanyúltam a három-ezer éves őstechnikához: hagyma, fokhagymakéreg tea, trágyalé, fű keverékével megállítom a fertőzést, a bak-tériumok terjedését és a fa újra élni kezd. Olyan, mint a beteg ember aki, ha meggyó-gyul, akkor örül. És ezzel a fa

is ugyanígy van. -Ez egyedülálló

technika?-Nem tudom így

kijelenteni, de azt tudom, hogy Japán-ból megkeresnek, meg Indiából is ér-deklődnek, hogy mi ez a módszer, amit tudok, amitől a fa „megszólal”. Azt tu-dom, hogy én asz-talos vagyok, aki imádja, amit csinál és nem is akarok mást, mint faragni, intarziázni.

-Kik a példaképei? -Leonardo, Tizi-

ano, Michelangelo, Remb-randt, akikre felnézek, ismerem az életüket, és be-lőlük merítek erőt. Munká-immal is a régi mestereknek szeretnék üzenni. Minden nagy munka előtt hozzá-juk imádkozom segítségért.

Például amikor felmértük a somogyvári kastélyt, meg-kérdezték, hogy honnan tu-dom, hogy hol van a hiba? Akkor is azt válaszoltam, a régi mesterhez imádkozom, és közben megjön a válasz. Így fohászkodom mindig: ne a Rostás Árpád munká-ja legyen szép, hanem a régi mesteré varázsolódjon újra élővé. És ez eddig áldásos si-kert hozott.

-Jótékonynak tartja magát vagy saját sorsából másoknak is erőt adó tanítónak?

-Mindkettőnek együtt. Az, amit én csinálok évek óta, az nem pénzről, hanem szívről szól! Vallom és te-szem is: ha egyszer megtehe-tem, hogy segítsek a szegény sorsú, főként cigánygyereke-ken, akkor miért ne tenném meg. Az, ha tudok másokon segíteni, nekem jó! Amikor látom a gyerekeken az örö-möt, hogy élvezik a progra-mokat, táborokat, és még a tanulást is, az fantasztikusan jó érzés. Öröm azt a sok leve-let olvasni, amit a gyerekek és a szüleik írnak az intézet-be. Volt, aki ennyit írt: „Árpi bácsi olyan jó, hogy van, így nekem is van apukám!”

-Mikor határozta el, hogy alapítványt hoz létre arra, hogy a gyakorlatban sajátít-sák el a szakmát a gyerekek?

-Volt egy pont az életem-

ben, amikor már nem a meg-rendelések száma érdekelt, hanem az, hogy a mélysze-génységben, cigánycsalá-dokban élő gyerekeket vagy árvaként felnövőket hogyan tudom segíteni. Ki tudná jobban, hogy mit éreznek, mire vágynak, mint én, aki hasonló körülmények kö-zött nevelkedtem. Tudom, hogy mi esik nekik jól, mi-nek örülnek. Ezért én azt tar-tom fontosnak, hogy ezekkel a gyerekekkel minél több időt töltsek el. Ezért jött az alapítvány létrehozásának gondolata, amit magam idő-vel és pénzzel is támogatok. De nagyon örülök, hogy az állam is fontosnak tartja, hogy egyedülálló módon, állami gondozott gyerekek a gyakorlatban sajátítsanak el szakmákat ún. tapasztala-ti szakértő irányításával. Az egyedi támogatást is azért kaptuk, mert a benyújtott terveket jónak tartották, ki-alakult a bizalom.

-Mi az alapítványi tevé-kenység lényege és mi az ered-ménye?

-A Széchenyi kastély lép-csőjének restaurálása egy munkaprojekt, amiben a gyerekek részt vettek, és a végén le kellett vizsgázniuk.

Kaptak egy oklevelet, ami még nem azt jelenti, hogy asztalosokká váltak, de van egy tanúsítvány a kezükben arról, hogy részt vettek a restaurálásban, és majd még részt vesznek egy második, harmadik ütemben is. Ezek a gyerekek 24 éves korukig ott vannak velünk, az ala-pítvány keretében követni tudjuk a fejlődésüket. Ki-alakul bennük a munkához való jó viszonyulás, megta-nulják becsülni, értékelni a saját munkájukat, és így tisztelni fogják a másokét is. Amikor visszajönnek a má-sodik ütemben, már van szakmai alapjuk és lelki kö-tődésük is az elvégzett mun-kához. Jó látni, hogy magu-kénak érzik, hogy büszkék magukra.

-Június elején készült el a kastély. Olyan szép lett, mint a versailles-i kastély...

-Most a falépcsőket resta-uráltuk, június 12-én vette át a munkát műszakilag a Mű-emlékvédelmi Hivatal. Lesz ünnepélyes átadás is, ahová meghívunk több promi-nens személyiséget, közjogi méltóságokat és a támogató Emberi Erőforrások Minisz-térium képviselőit is. Most is köszönettel tartozom Balog Zoltán miniszternek és Latorcai Csaba helyettes államtitkárnak, akik szemé-

lyesen is támogatták a kezde-ményezésemet, hogy állami gondozott gyerekekkel va-lósítsak meg ilyen nagy pro-jektet. Az köztudott, hogy a miniszternek szívügye a romagyerekek felkarolása, hiszen ő lelkészként is tud-ja, hogy mennyit kell tenni azért, hogy a szegénység csak egy kicsit is mérséklődjön. Tudom, hogy miniszteri po-zíciójában is, amikor este le-fekszik, Istenhez imádkozik azért, hogy segíteni tudjon.

-Ha ez nem titok kik a meg-rendelői?

-A munkákat nem futó-szalagon vállalom, nem a „még több pénzért” dolgo-zom. Azt mondom, annyi mindig legyen, ami az élet-hez kell, de nem a milliók hajhászása a lényeg. Nem vállalok el máról-holnapra megrendeléseket, akármek-kora összeget is ígérnek, csak akkor, ha azon áldás van. Azokat, amiket Isten nekem szán, azokat úgyis megkapom és meg is tudom becsületesen csinálni, és az a megélhetésemet biztosítja. Olyan dolgokat szeretnék csinálni, ami ezer év múlva is fennmarad.

-Úgy hallottam hírességek-nek is dolgozik...

Page 6: Jótekonyság 2014 nyár

6k ö z é l e t a k ö z j ó é r t

JÓTÉK NYSÁG

Az eltűnt személyek fel-kutatásában eddig példa nélküli hatékonyságot bizto-sító alkalmazás a Telenor és a Magyar Vöröskereszt stra-tégiai együttműködésének keretében született meg. A fejlesztés egy okostelefonon futtaható koordináta-jeladó alkalmazás, melyet az eltűnt személyek keresésére szer-veződő, szakemberekből és – akár nagyszámú – önkén-tesekből álló csapatok hasz-

nálhatnak. A rendszerhez csatlakozott okostelefonokat a kutatást vezető szakembe-rek egy számítógép térképén követhetik, így szakmailag megfelelő módon, nagy ha-tékonysággal vizsgálhatnak át jelentős nagyságú területe-ket is. Az eddig ismert meg-

oldásokkal szemben az új megoldás nagy előnye, hogy nem igényel extra, a mentő-kutyák hámjára kapcsolt jel-adó eszközöket, így komoly beruházástól kíméli meg a szervezetet, egyúttal tetsző-leges számú önkéntes kutató csatlakozását teszi lehetővé.

Korábban a Telenor segít-ségével valósult meg az a mo-bilalkalmazás is, amely a Ma-gyar Vöröskereszt számára lehetővé teszi a mentési, kár-

felmérési, segélyezési adatok azonnali köz-ponti feldolgozását, elosztását, és a hely-színen dolgozó mun-katársak folyamatos, gyors tájékoztatását, ezzel új alapokra he-lyezte a szervezet ka-tasztrófa-válaszadási munkáját.

Az új fejlesztést a Magyar Vöröske-reszt alapszervezete-ként tevékenykedő, Pest Megyei Kuta-tó- Mentő Szolgálat mentőkutyás egysé-gei és a Magyar Vö-röskereszt önkén-

tesei egy eltűnt gyermek felkutatását szimuláló gya-korlaton mutatták be. Az ap-ropót az adta, hogy 2008 óta minden évben, április utolsó vasárnapján van a Mentőku-tyák Világnapja. A szakem-berek ezzel a bemutatóval szerették volna felhívni a fi-

gyelmet a négylábú hősökre is, akiknek az eltűnt szemé-lyek sok esetben az életüket köszönhetik.

„ A Vöröskereszt egyik leg-fontosabb mozgatórugói vi-lágszerte az önkéntesek. Ez az alkalmazás azért is nagy-szerű, mert pont őket, a hely-ismerettel rendelkező önkénte-seket tudja megfelelő módon aktivizálni, segítve a személy-keresést végző hivatásos és spe-cializálódott szervezetek (ren-dőrség , kataszrófavédelem, kutató-mentők) és keresésben nélkülözhetetlen mentőkutyák munkáját” – hívta fel a figyel-met Balázs László, a Magyar Vöröskereszt katasztrófa-vá-laszadási referense, a Pest Megyei Kutató- Mentő Szol-gálat vezetője. „A helymegha-tározáson alapuló alkalmazás segítségével nyomon követjük a keresésben résztvevők moz-gását, látjuk a már átvizsgált területeket és egy gombnyo-mással jelezhető, ha megvan a keresett személy” – tette hozzá. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a Mentőkutyák Világnapján azon négylábú hősök előtt is tisztelegünk, akik már nin-csenek közöttük. „

A fejlesztés újabb példa arra, hogy milyen sokrétűen alkalmazhatóak az okoste-lefonok és a mobiltechnoló-gia hogyan teszi jobbá éle-tünket.” – mondta el Kutas István, a Telenor vállalati kommunikációs igazgatója.

A Nemzetközi Mentőku-tyás Szövetség – (Internatio-nal Rescue-Dog Organiza-tion – IRO) 40 ország, 117 mentőkutyás egységét tömö-ríti, melynek Magyarország is tagja. A kutatás-mentési technológia fejlődése elle-nére mentőkutyák továbbra

is nélkülözhetetlenek egy-egy katasztrófahelyzet vagy eltűnt személy keresése során. A világon több ezer mentőkutya van, aki az IRO (International Rescue-Dog Organization) vizsgarend-szerében eredményes vizsgát tett, de az közülük csak pár száz mentőkutya rendelkezik azzal a legmagasabb szintű MRT (Mission Readiness Test) minősítéssel, amivel a

Magyar Vöröskereszt alap-szervezeteként tevékeny-kedő Pest Megyei Kutató- Mentő Szolgálat tagjai Aqua és Liza. Rajtuk kívül még két magyar mentőkutyának van ilyen vizsgája.

A hazai mentőkutyák éves szinten több száz esetben se-gítik az eltűnt, romok alatt rekedt emberek kutatását va-lamint sok esetben egy-egy bűnügy kapcsán a rendőrség

munkáját is nagyban meg-könnyítik.

A kutatás-mentési be-mutató végén a kutyusok a Telenor ajándékával, egy hatalmas kutyakeksszel ün-nepelhették meg a Mentő-kutyák Világnapját, amit a légimentők repítettek a hely-színre, ezzel is tisztelegve a négylábú hősök előtt.

(Forrás: Telenor sajtóközlemény)

A Magyar Vöröskereszt új okostelefon alkalmazása − Munkával ünnepelt Aqua, a világbajnok mentőkutya −

Eltűnt idős embert találtak meg a Vöröskereszt applikációjának segítségévelSikeresen vizsgázott a Telenor támogatásával fejlesztett okostelefon alkalmazás

Élesben is sikerrel vizsgázott a Magyar Vöröskereszt új, eltűnt személyek felkutatását segítő mobilalkalmazása. Egy idős férfit találtak meg az applikáció segítségével hétfőn hajnalban, Pilis külterületén.

Alig egy hónapja mutatták be a Magyar Vöröskereszt és a Telenor új mobil alkalmazását, mely eltűnt személyek felkutatásában nyújt segítséget, és máris sikerült megta-lálni vele egy idős embert. A 76 éves férfi családja vasárnap jelentette be a rendőrségen, hogy rokonuknak nyoma veszett Pilis külterületén. A keresésbe a Magyar Vöröskereszt alapszervezeteként tevékenykedő Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgá-lat szakemberei és mentőkutyái hét-

főn hajnali egy órakor kapcsolódtak be. Végül a helyi vadászok segítsé-gével néhány óra alatt megtalálták a férfit, aki szerencsére apróbb karco-lásokkal úszta meg a „kalandot”.

Az eltűnt személyek felkutatásá-ban eddig példa nélküli hatékonysá-got biztosító alkalmazás a Telenor és a Magyar Vöröskereszt stratégiai együttműködésének keretében született meg. A fejlesztés egy okos-telefonon futtatható koordináta-jel-adó alkalmazás, melyet az eltűnt személyek keresésére szerveződő, szakértő és akár nagyszámú ön-kéntes csapatok is használhatnak. A rendszerhez csatlakozott okoste-lefonokat a kutatást vezető szakem-berek egy számítógép térképén kö-vethetik, így szakmailag megfelelő

módon, hatékonyan vizsgálhatnak át nagy területeket is. Az eddig is-mert megoldásokkal szemben az új applikáció jelentős előnye, hogy nem igényel extra, a mentőkutyák hámjára kapcsolt jeladó eszközö-ket, így komoly beruházástól kíméli meg a szervezetet, egyúttal tetszőle-ges számú önkéntes kutató csatla-kozását teszi lehetővé. Így történt ez a mostani esetnél is, ahol szerencsé-re még időben sikerült az eltűnt férfi nyomára bukkanni.

A Telenor és a Magyar Vörös-kereszt több sikeres közös projektet valósított meg. Az együttműködés elismeréseként a Telenor az Év tá-mogatója díját nyerte el május 16-án, a Vöröskereszt és a Vörösfélhold Világnapján.

A Mentőkutyák Világnapján mutatta be a Telenor és a Magyar Vöröskereszt azt az új okostelefon al-kalmazást, amely újszerű megközelítéssel segíti az eltűnt személyek felkutatását, a kutatásban részt-vevő szakemberek munkáját és a hozzájuk csatla-kozó önkéntesek koordinációját. Az appot Aqua, a világbajnok mentőkutya és társai látványos bemu-tatóval avatták fel.

Eltűnt személyek felkutatásában segít

-Isten ajándékának tartom, hogy komoly műemléki munkákban vehetek részt vagy hírességeknek készíthe-tek tárgyakat. Ezért azokat én is ajándékba adom, ami több-szörösen megtérül. Most ép-pen egy ringó bölcsőt készí-tek az angol királyi udvarba, Katalin hercegnő és Vilmos herceg második gyereké-nek. Nagy büszkeség nekem, hogy az első gyermeküknek küldött ágyat elfogadták, azt mondták, hogy illik abba a miliőbe. Épp most készítek egy trónszéket Ferenc pápá-nak a Vatikánba, amire a Má-ria rádiótól kaptam az ötle-tet. Óriási öröm lesz nekem, ha ott azt elfogadják majd. Böjte Csaba testvér is írt egy levelet, hogy jó lenne erdélyi és magyar gyerekekkel kö-zösen egy kápolnát építeni, mert hallotta, hogy az alapít-vánnyal és állami gondozott gyerekekkel itthon építek azt is.

-Mindezek mellett nyári táborokat is szervez személye-sen...

-Évek óta nagyon sikere-sek a nyári táborok, végig ott vagyok magam is. Ide sokan, sok helyről érkeznek, és na-gyon szeretnek velünk len-ni, alkotni, zenélni, táncolni, énekelni. Azt mondják, hogy

a cigánygyerekek vadak, nem lehet velük eredményeket elérni, nem lehet őket meg-közelíteni. Igen, lehet, hogy így van, de azt is megmon-dom, miért van. A cigányok a legőszintébbek, minden rezdülést éreznek, gyorsan megérzik a másik embertől jövő gesztusok milyenségét. Azonnal tudják, hogy ki és milyen szándékkal közelí-ti meg őket. A cigánykódot nem lehet egy könnyen fel-törni.

-Mi a cigánykód? -Az pont olyan, mint a fe-

ketedoboz, amit szintén nem lehet feltörni. Üzenetek van-nak benne, amiket csak ak-kor lehet megfejteni, hogyha értjük a nyelvét, ha dekódolni tudjuk. Például, ha van egy ci-gánygyerek, akinek valaki va-lamiért nem szimpatikus, de egy másik ember igen, akkor ahhoz közeledik, beszélget vele és olyan információkat ad át, amit a kevésbé szimpa-tikusnak nem mer elmonda-ni. De, ha egy másik cigány jelen van, akkor könnyebben feloldódik, mert az jobban megérti a gondolatát. Hiszen vér a véréből.

-Cigány vagy roma?-Cigányzene van és nem

romazene, cigánypecsenye van és nem romapecsenye...

A cigány a helyes és hivatalos megnevezése a nemzetisé-günknek. A roma kifejezés újítás volt, finomítani próbál-ták a közbeszédet, hogy ne „cigányozzanak”, azért mert sajnos oda jutottunk, hogy a cigány jelző már szinte szi-tokszónak számít. A roma szót Erdélyből hozták át. Négyféle cigánytársadalom van: az oláh, a köszörűs, a ro-mungro és a colári cigányok. Közülük a zenész cigányok a legokosabbak, utána jön-nek a kereskedők - régiség, a „dunyhát-tollat veszek” réteg - (colári), aztán a romung-ro és a beás cigányok, ők a keverék cigányok, köztük élnek az ún. köszörűsök és a kolompárok, valamint a ma-gyar cigányok, akiknek fehér bőrük van és szeplősek, vö-

rösek. És hát sajnos a cigány csoportok között is komoly ellenségeskedés van, például a zenész cigány nem áll szóba a romungrokkal vagy a beá-sokkal.

-Az, aki elért valamit, an-nak nagyobb tisztelete van?

-Nem, nem. Pont ezt nem szeretik. Sokan ott követik el a hibát, én úgy mondom a „díszcigányok”, hogy „ki-törnek” és utána visszatérve eljátsszák a „kivagyok én” stílust. Ebben az a legna-gyobb gond, hogy elfelejtik, hogy honnan jönnek. A ma-dár ugyanoda repül vissza a fészkéhez és nem másként tér vissza az övéihez. Azt, aki társadalmi rangot elért és visszamegy az anyuká-jához falura vagy a tanyá-ra, ott táncol, énekel, sír,

majd utána másnap felveszi a nyakkendőjét és vissza-megy, azt a cigányok hamar észreveszik. Abban a pilla-natban bezárkóznak.

-Mi adja a cigányok lelkü-letét?

-Az együvé tartozás, a va-lódiság, a tisztaság, az őszinte-ség. Az, amikor érezzük, hogy a lelkünk mélyén azonosak vagyunk az nagy erőt ad. Ami-kor tudjuk, hogy hasonlóak a gondjaink és a megoldásokat is hasonlóan fogjuk kitalálni. Ahol őszinteség van, ott meg-nyílik a másik, akármilyen kemény védőburkot épített maga köré. Az évszázadok, évezredek óta nehézsorban élőket csak tiszta érzülettel, valódi segítő szándékkal lehet megközelíteni. Már messziről megérzik, hogy ha „csupán pályázati projekt alanyai”, és hogy ki az, aki „csak feladatot teljesíteni” érkezett közéjük. Csak azokkal együttműkö-dők, akik tiszta érzésekkel közelítik meg őket, akik isme-rik a gyökereiket és velük egy nyelvet beszélnek.

Tudja, én azt vallom, lehet mindenkiből bár-mekkora ember, lehet bár-milyen tisztsége, ha nagy gondban van, akkor vagy Istenhez fordul vagy az anyukájához. És ez a ro-

máknál még inkább így van. Ha leül egy cigánycsa-láddal beszélgetni, és egye-nesen közelíti meg őket, ők a szívüket kiteszik, szenvedé-lyesek, őszinték, lehet rájuk számítani.

-Mit üzen a Jótékonyság új-ság olvasóinak?

-A jótékonyságban és a hitben fejlődnünk kell még. Én minden nap imádkozom, kérem Isten segítségét. A jó-ság nem születési hely kérdé-se, az belülről kell, hogy jöj-jön. Mindenkinek elérkezik az életében egy pont, amikor megérzi, nem a pénzkereset érdekli, adni szeretne. Saj-nos a celebek nem járnak élen a jótékonyságban, a te-hetségkutatók sztárjai közül egy sem jött el a táborokba. Többszáz gazdag embert, szí-nészeket, cigány vezetőket hív-tam meg, egy sem jött el! Nem érdekli őket a cigányság, ta-lán ha TV-ben szerepelnek, akkor esetleg. Különben azt mondják nincs idejük... Sze-rintem ezen a mentalitáson kellene változtatni. És akkor a valódi jóság fog terjedni.

-Öröm, hogy beavatott éle-tébe, érzéseibe és a cigánylel-kületbe. Köszönöm a beszél-getést!

Vajda Márta

Page 7: Jótekonyság 2014 nyár

7k ö z é l e t a k ö z j ó é r t

JÓTÉK NYSÁG

-Valahányszor a Civil Rádió számára szerveztünk támo-gatói koncertet, Önre mindig lehetett számítani. Gondo-lom, rengeteg felkérést kap. Mi alapján dönt, hogy mit vállal el? Melyek azok az ügyek, amikhez szívesen adja a nevét, rászánja az idejét – energiáját, esetleg még rávesz zenésztársa-kat is, hogy közösen csinálja-nak valamit?

-Természetesen azon ügyek mellé, melyek a jazzel kapcsolatosak, vagy jót tesz-nek neki, szívesen állok. Így például a Civil Rádió, ame-lyik nagy felületet biztosít a minőségi jazznek, természe-tesen számíthatott a segítsé-gemre. De több más olyan felület mellett is sokszor ki-álltam, ahol a jazz teret kap. Nagyon megérintenek azok az ügyek, melyek hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő gyerekekkel vannak kap-csolatban. Több ilyen támo-gató, jótékonysági koncerten vettem már részt, mert fon-tosnak tartom, hogy tegyünk a gyerekek jövőjéért.

-Sokszor azért keresnek meg civilszervezetek ismert művészeket, közéleti szemé-lyiségeket, mert segítségükkel talán nagyobb közönségnek tudják bemutatni a tevékeny-ségüket, és nagyobb figyelmet szentel a sajtó egy-egy akció-juknak, nagyobb publicitás-

hoz jut általuk a szervezet. Ön hogy látja, mekkora a művé-szek felelőssége abban, hogy felhívják a figyelmet a társa-dalmi problémákra, kiálljanak ügyek mellett, vagy részt vegye-nek önkéntes munkában?

-A zenésznek, és minden művésznek, nagyon lénye-ges, hogy mihez kötik az emberek a nevét. Én például távol tartom magam attól, hogy bármilyen politikai irányvonalhoz kapcsolható legyen a nevem. A művésze-tekhez és a kulturális élethez kapcsolódó dolgokhoz szí-vesen kapcsolódom. Fontos, hogy a művészek a médiá-ban olyan ügyek vagy civil szervezetek érdekében szó-laljanak meg, melyeket em-berileg fontosnak tartanak. Én, ahogy említettem, a hát-rányos helyzetű rétegek segí-tése érdekében szólalok meg, mert érzem annak a felelős-ségét, hogy ezáltal lehet más gondolkodásának is olyan irányt adni, s a cselekvéshez irányt mutatni, amivel picit jobbá tesszük a világot.

-Mondta, hogy olyan te-rületeket támogat szívesen, ami a jazz népszerűségét növeli. Most volt az Interna-tional Jazz Day, ami részben civil szerveződés is, hiszen a helyek és a zenészek maguk jelentkeznek és csatlakoznak a programhoz, hogy a jazzt

ne csak koncerttermekben, de hétköznapi környezetünkben is hallgassunk.

-Ez valóban egy nagyon fontos nap számunkra az egész világon. A jazz mára kialakította magának azt a rangot, hogy ne csak klubok-ban, de nagyobb koncertter-mekben is megszólaljon. Ez a folyamat az ’50-es években

indult el, mikor a jazz meg-szűnt népszerű tánczene lenni. Akkor vált tánczené-ből hallgatói zenévé. A jazz ez alatt az idő alatt hatalmas változáson ment át, s ren-geteg kultúrából merít. Így egyre több lehetőség van egyre több helyszínen bemu-tatkoznia. Szerencsére ma már újra egyre többen észre-veszik, hogy az élő zenének milyen hatalma van!

-A jazz egy nyitott műfaj, s Ön különösen szeret kísérletez-

ni. A Balázs Elemér GROUP sokféle stílust feldolgozott, s sokféle stílus képviselőivel dol-gozott együtt, hogy csak a ba-rokkot és a népzenét említsük...

-A nyitottság az minden zenész számára fontos. Per-sze a jó jazz zenésznek fon-tos tudnia az alapokat, hogy honnan jött a jazz, s azután lehet kísérletezni. Így igaz, a 20. században a jazz nagyon nyitott műfaj lett. S ez telje-sen rendben van. Persze csak ha igényes, minőségi és ren-delkezik azokkal az elemek-kel, amelyekre a jazz épül. Persze vannak olyan ortodox kritikusok, akik nem kedve-lik azokat a zenészeket, akik más műfajokkal fuzionálnak. Ezt én is és a Balázs Elemér

Group is sokszor megkapta, pedig a mi zenénkben ben-ne vannak a minőségi, jazz alapú improvizációk. Én azt gondolom, hogy a műfajnak magának is nagyon sokat szá-mítanak azok a produkciók, amelyek picit populárisab-ban csalogatják be a közön-séget, mert tapasztalatom szerint sokan éppen így sze-retik meg a jazzt.

-A közönség általában nem a műfaji meghatározá-sokra kíváncsi, hanem arra,

hogy igényes, élvezhető és jó zenét halljon...

-Én is azt gondolom, hogy a közönség ítélete a legfon-tosabb. S természetesen az nagyon lényeges, hogy az ember egyfolytában gondol-kozzon, próbálja meg önma-gát folyamatosan inspirálni, és új dolgokat kitalálni.

-Mikor új területre merész-kedik, hogy választja meg eh-hez a társait?

-A fő, hogy legyen tehet-séges és kreatív, s érezzem azt, hogy a másikat érdekli, amit csinál, és az is, hogy ho-gyan tud még többet kihozni a művészetéből.

-A hallgató azt is érzi, hogy a zenész aktuálisan mennyire élvezi az előadást. Ön teljesen át tudja adni magát a zenének, ki tud kapcsolni a hétközna-pokból, mikor feláll a színpad-ra, vagy leül a dob mögé?

-Valahogy ez a kezdetek-től működik nálam. Meg ki is kell kapcsolnom, különben nem az történik a színpadon, ami a zenét szolgálja. Én megpróbálom mindig élvez-ni a produkciót, mert az a ze-nész társaimat is segíti.

-Ez akkor valamiféle művé-szetterápiának is felfogható...

-A zene az egyik legjobb gyógyszer minden bajra. Hi-hetetlenül sokat segít.

-Mondta, hogy fontos ön-nek, hogy hátrányos helyzetű gyerekeket támogasson. Mi-lyen olyan programokban vesz részt, melynek célja, hogy a ze-nét, a jazzt jobban bevigyék a gyerekek világába, hogy megis-merjék azt, és ezzel szélesítsék a zenei világlátásukat is.

-A Nemzeti Filharmónia által szervezett gyerekkon-certek éppen ezt szolgálják. Mostanában egy 10 alkalmas

Pat Metheny szerint ő „az egyik legjobb dobos ma a szakmában. Összeha-sonlíthatatlan muzikalitással és finomsággal játszik. Képes minden egyes zenei pillanatot olyan figyelemmel hallgatni, olyan kiváló, spontán dönté-seket tud a színpadon hozni, amellyel csak növeli zenésztársai játékának minőségét.” Balázs Elemér, a jazz kísérletező kedvű csapatjátékosa szívesen segít, ha hívják, főleg ha jazzről vagy hátrányos helyzetű gyerekek támogatá-sáról van szó. A Balázs Elemér Group sokféle stílust emel be a jazzbe, sokféle zenei partnerrel alkot, hogy a zene és a jazz varázsa minél több emberhez eljusson.

The new BEGinning*, avagy kezdetből sosem elégkoncertsorozattal járjuk a különböző településeket az újjá alakult Balázs Elemér Grouppal. Szenzációs érzés volt, hogy láttam a gyereke-ken, hogy nagyon tetszett nekik, amit a jazzről előad-tam. Nagyon szívesen vettem benne részt.

-Ebben a mai stresszes vi-lágban fontos, hogy legyenek olyan eszközeink, amik segítik a relaxációt...

-A zene pont ilyen. Sajnos nincs idejük az emberek-nek arra, hogy 5-10 percre behunyják a szemüket, és leüljenek a lemezjátszó mel-lé, megigyanak egy pohár bort, vagy csak eldőljenek, és meghallgassanak valami jó zenét, ami a hangulatukhoz illik. Ez elsikkadt, elkezdett hiányozni az életünkből. Ha felszállunk egy tömegköz-lekedési eszközre, 5-ből 10 ember az okos telefonjával babrál. Már nem egymásra figyelünk, a boltban eladók nem mosolyognak… A zene, egy koncert lehet gyógyírt, s kivezethet egy stresszes, fe-szült, rossz helyzetből. S per-sze fontos, hogy figyeljünk egymásra.

-Most vagyunk az 1 %-os időszakban. Ön odafigyel arra, hogy ne sikkadjon el az 1 %-a?

-Mostanában olyan sokfé-le dolgot csináltam, hogy az idén még nem foglalkoztam az adóbevallásommal, de minden évben a hátrányos helyzetű gyerekeket támoga-tom az 1 %-ommal.

Görög Mária

(The new BEGinnig – a Balázs Elemér Group új le-mezének címe)

Balázs Elemér

-Nagyon sokféle jótékonysági rendezvényen veszel részt, most is csatlakoztál az „Adom az adóm” programhoz. Gondolom, sok mindennel megkeresnek. Mik azok a szempontok, amik alapján döntesz, hogy Te, akár a művésztársaiddal együtt részt vegyél-e valamiben?

-Sok mindennel megkeres-nek, és persze nem mindent tudunk elvállalni. Olyan dol-gokra mondok igent, melyek valamilyen szempontból kö-zelebb állnak hozzám vagy a zenekarhoz. Valahogy úgy hozta a sors, hogy sok olyan felkérést kapunk, melyekben deviáns vagy sérült gyerekek-kel kapcsolatos munkáról vagy foglalkozásokról van szó, és gyakran megtalálnak a szenve-délybetegségekhez kapcsoló-dó programok is. Annyi olyan hely vagy történet van az or-szágban, aminek jól esne egy kis törődés, odafigyelés, vagy jó lenne rá egy kis fókusz, de tényleg nem lehet mindenhol ott lenni. Így annyit tehetünk, hogy ami belefér az életünkbe, azt megpróbáljuk elvállalni.

-Május 11-én a Körcsar-nokban zajlott a Nemadomfel Alapítvány újabb rendezvénye, a „Kezdjetek szeretni” kezdemé-nyezés indító programja Pál Feri atyával. Ennek a kezdeménye-zésnek a „Márti dala” - a Pász-tor Annával közösen énekelt számotok adja a címét – mottó-ját, segít a népszerűsítésben. Ez a programsorozat a szeretetről

szól, arról, hogy kerüljünk kö-zelebb egymáshoz, figyeljünk egymásra és törődjünk jobban a másik emberrel. Te hogy lá-tod, valóban kevéssé figyelünk egymásra, elidegenedtünk egy-mástól, vagy ha tehetjük, akkor segítünk a másiknak?

-Szerintem a figyelemnek nincs olyan mérőszáma, hogy ez most elégséges vagy hármas fölé. Szóval nem gondolom azt, hogy valami szamaritánus módjára „szeretet” meg „béke” vagy más jeleket feltartva kéne azt hangoztatnunk, hogy már-pedig szeressük egymást, és figyeljünk oda egymásra. Mert a szeretet gyakorlatilag maga a figyelem. Ez pedig nem egy önzetlen program, hiszen a másikra irányuló figyelem az annak is jót tesz, aki ezt adja, ugyanúgy, ahogy annak is, aki kapja. Nekünk, embereknek szükségünk van arra, hogy odafigyeljünk egymásra, hogy odafigyeljenek ránk, de csak az egyikről tehetünk. Azt el tudjuk dönteni, hogy odafi-

gyelünk-e a másikra. Hogy ránk odafigyelnek-e, az már egy másik történet. A „Márti dala”pedig az Anna and the Barbies száma, én csak ven-dégként veszek részt benne.

-Ez a dal egy mese, egy fel-hívás arra, hogy foglalkozzunk magunkkal és másokkal. Mi volt az, ami Téged megfogott, ami-kor elvállaltad ezt a felkérést?

-Elsősorban Pásztor Anna bája és kedvessége fogott meg. A személyisége olyan vonzó volt, hogy gondoltam, csinál-juk meg együtt ezt a számot. Ez tulajdonképpen az ő dala, én csak egy kicsit tettem hozzá. Egy kis lakásban, egy kis gard-róbszerű helyiségben történt az egész felvétel, csináltuk meg ezt a nótát - nagyon kedves történet volt. Nem gondoltuk, hogy ilyen visszhangja lesz, de hál’ Istennek, működik a dal.

-Az utóbbi években sokat változott az életed. Családapa lettél. Mondhatjuk, hogy révbe értél?

-Ezt sosem lehet tudni.

az ő kezében van. Nem tudom megvédeni sajnos sok min-dentől. Minden szülő átérez egy olyan típusú aggodalmat, amit előtte nem érzett. A gye-rekünkért való aggódás az más, mit pl. a barátainkért vagy más szeretteinkért érzett aggódás, és soha nem fog megszűnni, amíg élünk. Ezzel együtt arra is figyelni kell, hogy ne ele-fántcsonttoronyban éljen a gyerek, nehogy elzárjuk a saját történeteitől, amikkel feltétle-nül találkoznia kell. Én remé-lem, hogy ha megnő a fiam, leszünk majd annyira jóban, hogy meg tudjuk beszélni a dolgait, és tudjak neki segíteni. De ez már az ő története lesz.

-Most, hogy Te is szülő let-tél, empatikusabb vagy, jobban megérted a szüleidet, hogy mit éltek meg Veled kapcsolatban?

-Nyilván, mikor az ember átverekszi magát egy ilyen szö-gesdróton, egy problémákkal teli időszakon, akkor sokat tapasztal. Sokat tanultam én is, mélyült a megértésem. És

(folytatás az 1. oldalról) Az ember élete egy folyamat, melyben vannak mélypontok és magaslatok. Meg mit jelent, hogy révbe ért valaki? Attól kezdve mi van? Vége a kalan-doknak, a kalózkodásnak? Az életemnek ebben a pillanatá-ban egy olyan periódusa van, hogy ülök a homokozó szélén a kisfiammal, és csinálom neki a virágtortákat. Ez is egy része egy utazásnak.

-Te valóban megjártál az éle-ted során mélységeket és ma-gasságokat. Valamikor mond-tad, hogy nagyon fontos volt számodra, hogy bármi is történt Veled, Édesapád mindig bízott benne, hogy ki tudsz jönni belőle. Most, hogy Te is apa lettél, hogy látod, mi az, amiben tudsz majd segíteni a fiadnak, hogy ne ta-pasztaljon meg olyan dolgokat, amiket esetleg Te is fölöslegesnek, vagy túl hosszúra nyúlt kaland-nak tartottál az életedben?

-Az, hogy az édesapám hitt bennem, néha tán még nyo-masztó is volt, mert sokszor jobban hitt bennem, mint én magamban. De más egy picit ezt kívülről nézni. Azt nekem is el kell fogadnom, hogy az én kisfiam is egy szuverén emberi lény, akinek megvan a maga saját élete, mozgástere, esetleg tele csapdákkal és jó dolgokkal. Valahogy úgy pró-bálom meg majd őt egyenget-ni, hogy inkább lehetőségeket biztosítsak számára. El fogom mondani neki az egyes dolgok következményeit, mitől lehet rossz bizonyos történet, mire vezethet, aztán a döntés persze

megtanultan azt is, hogy az ember csak magán segíthet, csak maga hozhatja meg a döntéseit. Sokan szeretnénk megmenteni egymást, segíte-ni, jó útra terelni a barátainkat, szeretteinket, de ezt kívülről nem nagyon lehet. Nyomasz-tó dolog, amikor valaki jobban tudja, hogy egy adott helyzet-ben mit kell a másiknak csi-nálnia. Én megtanultam, hogy a magam történetében első-sorban magamról beszéljek, s legfeljebb abból kiszed va-laki valami tanulságot a maga számára, de nem én akarom irányítani a másikat, és elmon-dani mi a jó neki.

-Ezt akkor is meg tudod áll-ni, mikor az egyik barátod vagy családtagod van gondban?

-Igyekszem. Nem mon-dom, hogy mindig sikerül, de tanulom folyamatosan, és igyekszem ezt a módját válasz-tani a gondolkodásnak.

-Köszönöm a beszélgetést!

Görög Mária

Page 8: Jótekonyság 2014 nyár

8Társadalmi ügyek piaca | civilmarkeTing | csrJÓTÉK NYSÁG

Elterjeszthető-e a marketingszemlélet a civilek közt? A felmérés néhány válasza

Teljes felmérésjelentés: http://www.civilkomp.hu/hirek/felmeres-jelentes-konferencia-eloadasok-ppt

Szervezetek értékelése hat szempontszerint

(10 fokú skálán)

Civil szervezetekkel kapcsolatosvélemények II.

Civil szervezetekkel kapcsolatosvélemények III.

Civil szervezetekkel kapcsolatosvélemények IV.

Civil szervezetekkel kapcsolatosvélemények V.

Civil szervezetekkel kapcsolatosvélemények I.

Hogyan lehetne jobbá, hatékonyabbá tennia gazdálkodó szervezetekszponzorálási hajlandóságát?

Page 9: Jótekonyság 2014 nyár

Társadalmi ügyek piaca | civilmarkeTing | csrJÓTÉK NYSÁG 9

Sáhy Gábor

- Ön szerint hogyan működik ma a társadalmi ügyek piaca, benne a civil szervezetek?

- Abban biztos vagyok, hogy mehetne jobban is az a bizonyos „piaci működés”. Szerintem, ép-pen a piac-szerű működés, illető-leg annak hiánya az egyik neural-gikus pont ebben a működési rendszerben. Marketingesként, közgazdászként, kutatóként és oktatóként is próbálok azon dol-gozni, hogy a marketing szemlé-let mind jobban elterjedjen a civil szektorban. E nélkül ugyanis a civil szervezetek nehezen találják meg a helyüket a hektikusan vál-tozó környezetben.

- Milyen a viszonyulása a cégek vezetőinek a társadalmi felelősség-vállaláshoz?

- Ez a kérdés, azt hiszem a másik neuralgikus pont. A gazdálkodó szervezetek is kénytelenek a piaci és más környezeti kihívásokra meg-felelő válaszokat adni, és így egyre kevéssé képesek – el-nézést, ha a megfogalmazás esetleg túl direkt – a „pénz-csap” (adományozó, szpon-zor stb.) szerepének betölté-sére. Ez egyben azt is jelenti, hogy a civil szervezeteknek is át kell gondolni a kapcso-lataik jellegét a gazdálkodó

szektorral, mind inkább együtt-működéseket és közös érdekeket kell keresni és találni a partnervál-lalatokkal.

- Bizalom, hit, öröm, (ön)segítés vagy egyfajta - jó értelemben vett - „üzleti” gondolkodás rejlik a tár-sadalmi ügyek piacának hatékony működése mögött?

- Meggyőződésem, hogy manapság – éppen az előbbiek-ben elmondottak miatt is – nem mehet másként, csak ha jelen van a gondolkodásban az üzleti gondolkodás, ami azonban nem ír felül olyan fogalmakat, mint bi-zalom, hit stb.

- Lehet-e valóban öröm adni és kapni?

- Mindenképpen öröm adni és kapni. Ezt az igaz emberi érzést,

azt gondolom, elsősorban az ide-ális családi környezet képes ma-gában hordozni, és továbbadni a következő generációknak. Sajnos ugyanakkor azt látni, és a kutatásokból is ez derül ki, hogy a nem túl rózsás gazdasági környezet nem segíti ebben a családokat. Pedig az adni (jobb, mint kapni) örömét meg kell tanítani, ebben biztos vagyok. Ha ezt megtanuljuk gyerekként, akkor - adott esetben - gazdasági vezetőként sem fogunk másként viselkedni az egyes döntéseinknél.

- Ön hogy látja elérhető-e, mérhető-e a nemzeti összboldogság mutató nálunk?

- Ez nem egyszerű kérdés. Nem vagyok híve annak, hogy pusztán az érzelmekre hatással közelítsük meg azt a témát. A ra-cionalitás ugyanis kimondatja ve-lem, amit a különféle nemzetközi kutatásokból tudhatunk, azaz a magyar jelenleg az egyik legpesz-szimistább nép. Emiatt, tartok tőle a mutató nem mutatná a va-lóságot. Ugyanakkor abban biz-tos vagyok, hogy az emberekből nem veszett ki a szeretet, a szoli-daritás és az öröm érzése, amint ez számos esetben tapasztalható a különféle nagyobb nyilvánossá-gú akciók esetében.

Adni jobb, mint kapni

Vasné dr. Egri Magdolna

- Ön szerint hogyan működik ma a társadalmi ügyek piaca, benne a civil szervezetek?

- Mind a kínálati, mind a keresleti oldalnak van bőven fejlődnivalója, és piaci terek is igen szűkösek. A jó hír az, hogy azért a piac már bonto-gatja szárnyait: a Civil Licit egy jó példa arra, hogy a civil szervezetek sokat tehetnek azért, hogy ajánlatként tudják értékeiket megjeleníteni – és ezzel a keresleti oldalt is fejlesz-tik! Az a vízióm, hogy eljön az az idő, amikor - nem csak a li-citen, hanem sokkal szélesebb körben - a civil szervezetek

Tanuljunk meg kapni is

maguk fogják versenyeztetni potenciális partnereiket.

- Milyen a viszonyulása a cé-gek vezetőinek a társadalmi fele-lősségvállaláshoz? Bizalom, hit, öröm, (ön)segítés vagy egyfaj-ta - jó értelemben vett - „üzleti” gondolkodás rejlik a társadalmi ügyek piacának hatékony műkö-dése mögött?

- Nem érzek éles határvonalat, és paradox módon pont a piac törvényei miatt. Az a meggyőző-désem, hogy tartósan azok a pi-aci szereplők tudnak talpon ma-radni, amelyek valós igényekre valós értéket hordozó megoldást kínálnak, korrekt és átlátható

feltételekkel, és mindeközben működésüket igyekeznek az emberrel, az élő és élettelen természettel harmóniában tar-tani. Ha egy piaci szereplő így működik, akkor már szinte bi-zonyos, hogy mindezeken fel-ül önként részt vállal és elköte-leződik társadalmi problémák kezelésében is.

- Lehet-e valóban öröm adni és kapni?

- Én azon szerencsések közé tartozom, akik munkájuk kapcsán nap mint nap át-élhetik ezt az élményt, így válaszom: határozott igen! És sokan nem gondolunk arra, hogy mennyire fontos, hogy megtanuljunk örömmel kapni is, hisz ezzel szerzünk örömet az adónak - ilyen egyszerű :-)

- Ön hogy látja elérhető-e, mérhető-e a nemzeti összboldogság mutató nálunk?

- Közgazdászként tudom, hogy a - kvalitatív és kvanti-tatív - mérés fontos eszköz, boldogság tekintetében vi-szont jobban hiszek a dolog kémiájában, és sokat tanu-lok a hazánkban élő kubai és afrikai barátaimtól is, akik értetlenül szemlélik „boldog-talanságunkat”.

Dr. Czafrangó János

- Ön szerint hogyan működik ma a társadalmi ügyek piaca, benne a civil szervezetek?

- A nagy, nemzetközi szervezetek mellett, melyek általában előrelát-ható éves költségvetésből végzik a munkájukat, többségében vannak a kicsi és még kisebb civil szerveze-tek, melyek saját kreativitásukkal és kevés támogatással teremtik meg a működésükhöz és a felvállalt ügy megvalósításához szükséges eszkö-zöket. Azok a szervezetek, melyek képesek voltak fennmaradni az egyre nehezebb gazdasági – társadalmi viszonyok között, egyre nagyobb önbizalommal jelennek meg a társa-dalmi felelősségvállalás porondján. A civil szervezeteknek és a civilségnek a mai átpolitizált társadalmunkban egyre nagyobb jelentősége lesz, az ál-talános emberi értékrend, a másikért való felelősségvállalás és közösségal-kotás főszereplőiként. A civilség az összefogás és közösségi gondolkodás megvalósulása az ellentétek hangsú-lyozásával szemben.

- Milyen a viszonyulása a cégek vezetőinek a társadalmi felelősségválla-láshoz?

- Pragmatikus, tisztelet a kivétel-nek. Olcsóbb, hatékonyabb és job-ban – divatosabban hangzik, mint a klasszikus reklám. Persze ezek kezdeti

Én OK - Te OKgyermekbetegségek, mert egyre több helyen találkozunk valódi felelősség-vállalással.

- Bizalom, hit, öröm, (ön)segítés vagy egyfajta - jó értelemben vett - „üz-leti” gondolkodás rejlik a társadalmi ügyek piacának hatékony működése mögött?

- Mind együtt. Az üzleti gondol-kodással sincs semmi baj, hisz egy jó üzlettel mindenki nyer. Azzal pedig mindannyian jól járunk, ha társadal-munkban nő az egymás iránti biza-lom, felelősség, szeretet. Én bízom benned – Te bízol bennem, szeretlek – szeretsz, örömet okozok Neked – Te örülsz. Hívhatjuk ezt felőlem üz-letnek is, csak csináljuk.

- Lehet-e valóban öröm adni és kap-ni?

- Persze! Folyamatosan ezt tesz-szük. Azt gondolom, hogy sokkal több örömben van részünk (vagy lehetne, ha odafigyelnénk) nap, mint nap, mint amennyit tudatosítunk ön-magunkban. Nincs olyan ember, akit reggeltől estig csak rossz reakciók ér-nének a többi ember részéről. (Meg-élhetjük ugyan úgy a napunkat, hogy csak a rossz érzésekre fókuszálunk, de minek?) Mindannyian rengeteg örömet okozunk másoknak és ön-magunknak (pl. azzal, hogy örömet okoztunk a másiknak). Ha visszate-

kintünk egy eltelt napra, akkor megje-lenhet előttünk valakinek a mosolya, egy kollégánk jó munkája, egy szép ölelés látványa... A lényeg, hogy ve-gyük észre az örömöt, ami másoktól ered, és azt is, amit mi magunk nyúj-tunk másoknak és önmagunknak.

- Ön hogy látja elérhető-e, mérhető-e a nemzeti összboldogság mutató nálunk?

- Ennek a mutatónak számomra az az értelme, hogy végre az is gaz-dasági kategóriává válik, hogy az egyének hogyan érzik magukat a bőrükben az adott társdalomban. A 9 kategóriában több mint 70 indikátor mérése nyilván a szakemberek dolga, de nagyon kíváncsi lennék a hazai eredményekre.

(www.cegkommunikacio.hu, www.valtoznijo.hu)

Görög Mária

- Ön szerint hogyan működik ma a társadalmi ügyek piaca, benne a civil szervezetek?

- A 2008-ban kezdődő és Ma-gyarországon jelentős mértékben elhúzódó gazdasági válság rendkí-vüli mértékben megerősítette az emóciók szerepét a társadalom-ban. Sokkal nyitottabbá váltunk az egymás segítésére irányuló kezdeményezésekre. Sokan saját történetükön keresztül értik meg az egymásra történő odafigyelés, gondoskodás, segítés fontosságát, a hétköznapi jótékonyság kieme-lendő szerepét. A civil szervezetek a korábbi „könyöradomány” típu-sú és stílusú, valamint az állam em-lőiből táplálkozó forrásteremtési allokációját itt az ideje felváltani egy verseny orientált, marketing alapú forrásteremtési attitűdre. A forrás megvan. Ott van az embe-rek szívében, lelkében, pénztárcá-jában. Meg kell küzdeni érte! Meg kell győzni őket, miért „mi”, mivel vagyunk többek a másiknál”! A „sírós” lemez sajnos lejárt, nincs hallgatóság.

- Milyen a viszonyulása a cégek vezetőinek a társadalmi felelősség-vállaláshoz?

- A társadalmi felelősségválla-lás (CSR) megjelenése a cégek életében törvényszerű. A fent le-írt okokon túlmenően a nyugati társadalmakban sokkal előrehala-dottabb állapotban lévő, új típusú felelősségvállalásról beszélünk. Abban a „szerencsés” helyzetben vagyunk, hogy a gazdaságot mű-ködtető innovációkon túlmenő-en a civil innovációkat is csak át kell venni, le kell másolni! Persze csak miután magyarra „fordítot-tuk”! Igen, a gazdaság, a nagyvál-lalatok irányítják a világot, sokszor a politikát is. A befolyásos cégek vezetőinek tudomásul kell venni, hogy már nem csak a politikai, de a gazdasági hatalom is felelősség-gel tartozik az őt egyébként eltar-tó társadalom iránt. A CSR több

mint szponzoráció, vagy adomá-nyozás. A CSR egy folyamatos, az üzleti célok mellett pár-huzamosan futó program, melyben a vezetők önkén-tes alapon tesznek a társa-dalom életszínvonalának javításáért.

- Bizalom, hit, öröm, (ön)segítés vagy egyfajta - jó értelemben vett - „üzleti” gondolkodás rejlik a társa-dalmi ügyek piacának haté-kony működése mögött?

- A körülmények megváltoztak. Má-sok az igé-nyek,

mások a szolgáltatások, verseny van. A mai civil piacon csupán lélekből, szívből jövő gondola-tokkal, nagy ívű társadalmi célok felvázolásával a gyakorlatban megélni, fennmaradni, s legfő-képp fejlődni nem lehet! Minden-ki szeretne jót tenni, de ez kevés. A civilek feladata úgy jót tenni, hogy annak forrásait önmaga (is) teremti meg. Ez a feladat ma. Minden civil érezze magát egy kicsit vállalkozónak! Hiszen nem akármilyen célokkal vágott bele projektjébe, vállalta alapcélkitűzé-seinek elérését. Fenntarthatóság jegyében értelmezzük magunkat társadalmi vállalkozónak! Társa-dalmi célok üzleti alapú fenntart-hatóság mellett. Ennek hiányában fabatkát sem ér az egész. A civil-nek nem hősnek, vagy mártírnak kell lennie, hanem a társadalmi ügyek elhívatott, okos, vállalkozó szellemű képviselőjének!

- Lehet-e valóban öröm adni és kapni?

- Abszolút. Ha szívből adom, az jó. Mindenki szeret adni. Még a legelvetemültebb bűnözőben is

ott a kódolt pszichológiai öröm érzete, ha ad. Ez tudományosan bizonyított. Kapni akkor jó, ha szívből jön. A fentiekből követ-kezően ez már csak kommu-nikáció és érzelmi intelligencia kérdése.

- Ön hogy látja elérhető-e, mér-hető-e a nemzeti összboldogság mu-tató nálunk? 

- Biztos vagyok benne, hogy már igen. Sokat változtunk az elmúlt időben. A rendszervál-tást követő kapitalista értékek elérésére irányuló, minden mást elsöprő attitűdök enyhültek. Kezdjük helyére rakni a dolgo-kat, vannak az anyagi javakon túl-mutató értékek is az életünkben. Tanuljuk, a szolidaritás, a társa-dalmi felelősség fogalmát tuda-tosan és tudat alatt is. Nyilván-való, hogy az általános jólét egy országban nagyban befolyásolja a társadalmi ügyekre fordítha-tó erőforrások nagyságát mind makró, mind mikró szinten, de jó úton haladunk afelé, hogy a lehetőségeinkhez mérten a leg-többet kihozzuk magunkból!

A civil nem hős vagy mártír

A jótékonyság piac vagy oltár? címmel körinterjút készítettünk. Az izgalmas 5 kérdést Vasné dr. Egri Magdolna marketing-közgazdász,

Görög Mária újságíró-kommunikációs szakértő, Dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár, Sáhy Gábor közgazdász, Tonk Emil marketing szakértő,

Dr. Czafrangó János programvezető, és Sölétormos Jenő a „Greenkarma” elnöke válaszolták meg.

Page 10: Jótekonyság 2014 nyár

10Társadalmi ügyek piaca | civilmarkeTing | csrJÓTÉK NYSÁG

A CSR nem PR-fogásMindig az örül jobban, aki ad

- Ön szerint hogyan működik ma a társadalmi ügyek piaca, benne a civil szervezetek?

- Örvendetes, hogy ma már a forprofit szervezetek részéről sok-kal jobban érzékelhető az affinitás a civil szervezetek iránt, és több az érdeklődés a társadalmi célú ügyekkel kapcsolatban. Sokan rá-jöttek már és az én véleményem is az, hogy e nélkül nincs kiegyensú-lyozott gazdaság. A nonprofitként működő szervezetek társadalmi értéket hoznak létre, rászoruló csoportoknak nyújtanak olyan szolgáltatásokat, amihez donor-háttérre van szükségük. A for-profit szervezetek igazi sikerét az bizonyítja majd, amikor sokan és sokat tudnak segíteni abban, hogy a civil szervezetek is folya-matosan, jól tudjanak működni. Tudomásul kell venni, hogy a társadalmi együttműködés, a társadalmi ügyek támogatása is üzletiesedik, amiben mindenki-nek meg kell teremtenie a megfe-lelő értéket. Mert olyan támogató,

adományozó nem lesz, aki érték nélkül ad. Éppen ezért a civil szervezeteknek arra kell felkészülnie, hogy a donor szá-mára „üzletileg is értékelhető” terméket hozzon létre és azt a megfelelő időben, a megfe-lelő stílusban „el is tudja adni”. Ehhez ismerni kell érvelési módokat, jó tárgyalási felké-szültséggel kell rendelkezniük. Ebben még van fejlődnivaló, úgy látom.

Milyen a viszonyulása a cégek vezetőinek a társadalmi felelősségvállaláshoz?

- Ma egy cégnek nagyon komoly értékmérője az, hogy mennyit fordít társadalmi célokra. Értem ezen, hogy

nemcsak erkölcsi támogatást, ha-nem egyre többször anyagi támo-gatást is nyújtani kell. Szerintem ma a cégek filozófiájába, szellemi-ségébe bele kell, hogy tartozzon valamifajta humanitárius tevékenység. Az különösen üd-vözlendő, ha civil szervezetet keresnek támogatásra. Én úgy érzékelem, hogy ma már az alkal-mazottak lojalitását is erősíti, ha cégük fontos közéleti ügyekben részt vesz, amire ők is büszkék tud-nak lenni.

- Bizalom, hit, öröm, (ön)segítés vagy egyfajta - jó értelemben vett - „üzleti” gondolkodás rejlik a tár-sadalmi ügyek piacának hatékony működése mögött?

- Soha nem lesz, nem lehet tisztán üzleti gondolkodás egy társadalmi ügy felkarolása mö-gött. De valamelyest át kell itassa kereskedelmi gondolkodás, mert ha egy cég anyagi erőket, szelle-mi kapacitásokat fordít bármire azt a menedzsmentnek üzletileg indokolni kell a tulajdonos felé. Meg kell tudni védeni, hogy a cég a támogatást értelmes, hasz-

nos célokra fordítja. Minden cég megnézi mi az, amit ad és mi az, amit azzal arányosan kap. Termé-szetesen nem „kifillérezve” értem, mert van, akinek a presztízsét nö-veli, és van, akinek a brand építésé-hez járul hozzá, ha egy nemes ügy mögé áll.

- Lehet-e valóban öröm adni és kapni?

- Szerintem igen. Azonban a sorrendre kell nagyon vigyázni! Felhívnám a figyelmét mindenki-nek arra, hogy addig, amíg nem ad, addig ne várja, hogy neki ad-janak. Ha egy cégvezető ad, ha nem is rögtön, de egyszer csak azt fogja észrevenni, hogy valamilyen futamidőn belül visszakapja más formában. Ezért igen is rá kell szoknia a cégeknek, hogy amikor tudnak adni, tegyék meg, mert az olyan típusú növekedési faktor, ami nemcsak anyagilag térül meg, hanem presztízsnövekedésben is mérhető.

- Ön hogy látja mérhető-e a nemzeti összboldogság mutató nálunk?

- Meg vagyok róla győződve, hogy a boldogságindex is olyan nagyságrendben növekszik, aho-gyan a GDP is növekszik. Nincs szoros összefüggés, de valamilyen arányú korreláció feltétlen van a két mutató között.

A jótékonyság, egyáltalán a jóság erősíteni tudja a boldog-ságérzetünket. Nyilvánvalóan műszer erre nincs, de az em-berek közérzetét, lelkét, viszo-nyulását a közélet dolgaihoz feltétlen javítja, ha tudja, hogy valami jót tesz. Jól érzékelhető a polgári életben is, hogy az, aki jót tesz, aki támogat, annak más az örömérzése. Általában nem azok örülnek jobban, akik kap-nak, hanem azok tudnak iga-zán örülni, akik adni tudnak.

Tonk Emil

- Ön szerint hogyan működik ma a társadalmi ügyek piaca, benne a civil szervezetek?

- Véleményem szerint egyre aktívabban és hatékonyabban. Rengeteg olyan kezdeménye-zéssel találkozom, amely a tár-sadalmi szolidaritás és bizalom növekedését célozza meg, akár az önkéntességre, akár a társa-dalmi felelősségvállalásra építve. Saját munkámat nézve az állam kiemelt felelősségét abban látom, hogy a társadalmi párbeszéd olyan környezete teremtődjön meg, amely az állampolgároknak alternatív módokat kínál hozzá-járulni a közös társadalmi célok-hoz, a kormányzati tevékenysé-gekhez. A kormányzat feladata elsősorban a kölcsönös előnyök láttatása, az együttműködések megteremtése, motiválása, a civil szervezetek működési körülmé-nyeinek javítása. Ebben a szel-lemben született a Civil törvény, ebben a szellemben erősítettük meg az önkéntesség rendszerét Magyarországon. Sajnálatos azonban, ha egyes civil szerve-zetek visszaélnek a bizalommal, mert az a társadalmi ügyek piacának egészére visszahat. Éppen ezért állami feladat érvé-nyesíteni azokat a szabályokat, amelyek betartatásával garantál-ható, hogy valóban a társadalom egészét, a közjót szolgáló célokra fordítódnak a felajánlott támoga-tások.  

- Milyen a viszonyulása a cégek vezetőinek a társadalmi felelősség-vállaláshoz?

- Úgy tapasztalom, hogy a gaz-dasági szférában egyre nagyobb számban vannak olyan kez-deményezések és programok, amelyek támogatják a vállalatok törekvéseit. Használható model-leket, szakmai segítséget nyújta-nak részükre, amivel a társadalmi felelősségvállalás (CSR) nem csak egy „PR-fogás” lesz, ame-lyet egy „trendi” cégnek illik ki-pipálnia az éves CSR jelentéssel. Egyre több cégvezető felismeri, hogy érdemes olyan vállalati kultúrát építeni, ahol ténylegesen megjelenik a munkavállalók, az ügyfelek és a környezet iránti érzékenység. Ez amúgy anya-

gilag is „visszajön” egy cégnek, mert szerencsére az ügyfelek és fogyasztók is tudatosabban vá-lasztják az olyan vállalatokat, ahol a CSR-t komolyan veszik. A civil szférától érkező visszajelzések is azt erősítik meg, hogy egyre ked-vezőbb a hozzáállás, és ez nem csupán a társadalmi felelősség-vállalási politikával esetlegesen korábban is rendelkező nagy cégeket, hanem egyre inkább a helyi vállalkozókat is jellemzi. Az ún. civil liciteken is egyre több civil szolgáltatás kel el és valósul meg különböző típusú, méretű és tevékenységű vállalatoknál. A civil szervezeteket támogató ál-lami programok keretében mű-ködő civil információs centrum hálózat keretében is egyre több együttműködés jött létre.

- Bizalom, hit, öröm, (ön)segítés vagy egyfajta - jó értelemben vett - „üzleti” gondolkodás rejlik a társa-dalmi ügypiac hatékony működése mögött?

- Kétségtelenül van egyfajta jó értelemben vett üzleti gon-dolkodás benne, azonban a köl-csönös felelősség eszméje nélkül a puszta üzleti logika elégtelen lenne. A cégek számára az a cél, hogy hosszabb távon jobb ered-ményeket érjenek el, amit a tár-sadalommal való aktív kapcsolat-tartás is segít. Különösen így van ez a helyi közösségeknél, ahol a mindennapi élet részeként mű-ködő helyi vállalkozások nem csupán az üzleti számítást mérle-gelik. Biztos vagyok benne, hogy számukra az üzleti támogatás mellett a helyi közösség külön-

böző tagjai közötti jó kapcsolat és a bizalom is fontos tényező.

Lehet-e igazán öröm adni és kapni?

- Persze, hogy lehet. Sok-szor adni esik jobban, mert jó azt érezni van miből, de olykor kapni is öröm, mert nem lehe-tünk mindig minden jónak a birtokában. Ami egyéni szinten érvényesül, az közösségi szinten is hasonló, hiszen az adni-kapni elv a társadalmi szolidaritás alap-ja, elengedhetetlen a társadalom működéséhez.

- Ön hogy látja mérhető-e a nemzeti összboldogság mutató nálunk?

- Természetesen üdvöz-lendő jelenség, hogy a puszta pénzügyi, gazdasági mutató-kon túltekintő mérések is szü-letnek. Ugyanakkor a nemzeti összboldogság mutató eseté-ben felmerülő kérdés, hogy mennyiben összehasonlítha-tók az egyes nemzeti adatok. Nyilvánvaló, hogy pl. Magyar-országon az érzelmek kimu-tatásának, egyáltalán, a bol-dogság megtapasztalásának egészen más formái vannak jelen, mint egy ázsiai, vagy egy dél-európai társadalomban. És arról sem szabad elfeledkez-nünk, hogy a mi esetünkben a nemzeti összboldogság mu-tató nem lehet teljes a Kár-pát-medence magyarságának egésze nélkül. Ezért a közös nemzeti ügyeinkért, a külhoni magyarság boldogságáért és boldogulásáért a kormányzat többször is felelősséget vállalt.

Dr. Latorcai Csaba

A legjobb civilstratégiaönzetlenül adni

- Ön szerint hogyan működik ma a társadalmi ügyek piaca, benne a civil szervezetek?

- A civil szervezeteknek nem az a fő funkciója, mint ahogy azt sokan gondolják, hogy a kor-mányzat által kevésbé támogatott területeken, önsegélyző módon feladatokat lássanak el. Még csak nem is az, hogy kisebb közössé-geknek az érdekképviseletét ellás-sák társadalmilag fontos ügyek-ben. Ezek is fontos feladatok, de sajnos úgy látjuk, hogy a hatalom gyakorlói a kölcsönkapott hata-lommal a „sajátjukként” élnek, és nem kellőképpen vonnak be abba a párbeszédbe, ami arról szól, hogy milyen módon kelle-ne a hatalom adta eszközökkel élve a társadalmunkat közösen a jó irányába fejleszteni. Ebben a helyzetben felértékelődik a civil szervezetek szerepe abban, hogy a közösségekben segítsenek életben tartani, kialakítani és fejleszteni a „civil identitást”. Mindig legyünk tudatában annak, hogy a nemzet a mi közösségünk az állam az pedig

a mi intézményünk a számunkra fontos ügyek elvégzésében.

- Milyen a viszonyulása a cégek vezetőinek a társadalmi felelősségvál-laláshoz?

- Azt hiszem, hogy ez egy diverz dolog. Nagyon sok mú-lik azon, hogy milyen egy adott társadalom szocio-kulturális min-tázata. Sajnos Magyarországon nincs erős hagyománya a társa-dalmi szolidaritásnak, ami a cégek vezetői szintjén is megnyilvánul. Nevezetesen, sem ők maguk nem érzik úgy, hogy segíteni kellene, sem a társadalom nem támaszt feléjük ezzel kapcsolatosan egy egészséges elvárást. Egészséges el-várásnak azt nevezném, amikor a társadalom nem kérdőjelezi meg, hogy egy jól működő cégnek mi-ért lehet profitja, és a benne dolgo-zó vezetők miért keresnek többet, sokkal többet, mint egy átlagem-ber. Ugyanakkor a vezetés megér-ti, hogy minden eredmény, ami a cégben keletkezik, az a megfelelő és támogató társadalmi környezet eredménye, ezért ösztönösen, há-

lásan és jó érzéssel táplálja vissza a közösségbe a nála lévő források egy részét, tudva, hogy ezzel továb-bi prosperitást eredményez. Ezen a területen még sok a tennivaló!

- Bizalom, hit, öröm, (ön)segítés vagy egyfajta - jó értelemben vett - „üzleti” gondolkodás rejlik a tár-sadalmi ügyek piacának hatékony működése mögött?

- Fontosnak tartom, hogy az „üzletiben” a megértés is legyen jelen. Erről beszéltem az előbb, hogy a képzett vezetők legyenek tudatosak arra, hogy a társadalmi rendszerek szinergikus műkö-désűek. Ez azt jelenti, hogy ha az egyik alrendszer sérül, akkor az mindenre hatással van, és ha az alrendszerekbe energiát, pénzt, munkát táplálunk, akkor az egész válik jobbá. Ez a logikus agyféltekénk meggyőződöttsége. Emellett az érzelmi intelligencia rendkívül fontos és egyben a legeslegnagyobb társadalmi erőforrásunk! Minél több a társa-dalomban „áramló” szeretet an-nál nagyobb lesz az együttérzés

és a gondoskodás. Amikor ezek fejlődnek, akkor auto-matikusan egyre elfogadot-tabbnak, megbecsültebbnek és boldogabbnak érezzük magunkat. Vezetőként és be-

osztottként egyaránt jó emlé-kezni arra, hogy a boldogság érzet nem megvásárolható és nem privatizálható.

- Lehet-e valóban öröm adni és kapni? 

- Ez egy vicces kérdés. Az benne a vicces, hogy ezt egyáltalán meg le-het kérdezni. Mindannyiunk szíve telis tele van szeretettel és jószán-

dékkal. Azt gondolom, hogy nagyon fontos megértenünk, hogy ez a sok jó mennyire fakadhat ki a szívünkből, az nagyban függ a társadalmi szoká-

sainktól. Lehet örömet adni és kapni, de segítenünk kell egymást ebben a folyamatban. A legjobb stratégia az, ha nem várunk arra, hogy kapjunk, ha-nem megtanulunk önzetlenül adni. Minden más már abból következik.

- Ön hogy látja elérhető-e, mérhető-e a nemzeti összboldogság mutató nálunk? 

- Nemrég olvastam 2012-es statisztikai adatokat OECD orszá-gokról, ami körülbelül 35 országot jelent, ott a boldogság érzésében az utolsó helyen vagyunk. Ezen nincs mit szépíteni. Az, hogy ugyanezen a listán az adományozásra, mások problémáiban való önkéntes segítés-re való hajlamunk szerint is az utolsó ötben vagyunk, az azt hiszem, na-gyon sokat segít a fenti gondolatok értelmezésében. Nem a mutató-kon múlik, de a jelenlegi állapo-tokban mindannyiunk minden kicsi pozitív, önzetlen boldogság ajándékaira nagyon nagy szükség van. Tegyünk ezért minden nap!

Sölétormos Jenő

A jótékonyság piac vagy oltár? címmel körinterjút készítettünk Az izgalmas 5 kérdést Vasné dr. Egri Magdolna marketing-közgazdász, Görög Mária újságíró-kommunikációs szakértő,

Dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár, Sáhy Gábor közgazdász, Tonk Emil marketing szakértő, Dr. Czafrangó János programvezető, és Sölétormos Jenő a „Greenkarma” elnöke válaszolták meg.

Page 11: Jótekonyság 2014 nyár

Társadalmi ügyek piaca | civilmarkeTing | csrJÓTÉK NYSÁG 11

A közönség

A cégek nem látják saját érdekeiket a támogatásban− a felmérés összegzése −

Elterjeszthető-e a marketingszemlélet a civilek körében? 2014. február 26 - március 14. között kérdőíves megkérdezés során vizsgáltuk – egyebek mellett – a civil szervezetek működésének olyan jellemzőit, mint például: a szervezet működési hatékonysága, a szervezet pénzügyi teljesítménye, a vállalt feladatok teljesítése, a munkatársak elhivatottsága, a munkatársak szakmai felkészültsége, a szervezet marketing és menedzsment tudása.

• A válaszadók az általuk képviselt civilszervezetek egyik legkritikusabb területének a szervezeten belül rendelkezésre álló marketing- és menedzsmenttudást tartják. (A vizsgált hat jellemzőből csak a szer-vezetek pénzügyi teljesítményét értékelték ennél rosszabbra.)

• A szektor legjellemzőbb általános problémái közé az alacsony társadalmi ismertség (és ezáltal elfogadottság), a forráshiány és a korrupció tartozik. (Utóbbi alatt értve akár a személyes kapcsolatok jelen-tőségét, vagy azokat a szervezeteket, amelyek megtépázzák a civil szektor hitelességét.)

• A civil szervezetek és a gazdálkodók közötti kapcsolatban a legnagyobb problémák, hogy a cé-gek nem látják saját érdekeiket a támogatásban, néhány nem korrekt szervezet lejáratja az egész civil szférát, a civil szférából hiányzik a profi marketing.

Az eredményekből levonható legfontosabb következtetések− marketinggel eredményesebb a civilek élete is −

Megítélésünk szerint a kuta-tás elérte a célját. Minden-képpen meggyőző arányban kaptunk olyan visszajel-zéseket, amelyek azokban a céljainkban erősítenek bennünket, amelyek a civil szektort támogató környe-

zetének megteremtése érde-kében fogalmazódtak meg bennünk előzetesen.

Egyfelől biztosak va-gyunk abban, hogy szüksé-ges a tematizált és modul-rendszerű marketing-, és menedzsmentképzés, amely

az elméleti megalapozások mellett hangsúlyosan a gya-korlati példákra koncentrál. Az ilyen képzéseket a Civil-komp Alapítvány szakmai irányításával a Magyar Mar-keting

Szövetség által létreho-

zott Marketing Akadémia közreműködésével hamaro-san indítjuk.

Elengedhetetlennek tartjuk a társadalmi marketingkon-cepció mind szélesebb körben történő elterjesztését, az ebben való kezdeményező és aktív közreműködést a Marketing Szövetségnek is fel kell vállalnia. Szándékunkban áll egy olyan szervezet létrehozása is, amely akár a Marketing Szövetségen belül, akár rajta kívül képes azoknak az elvárásoknak meg-felelni, amelyeket a kutatásban résztvevő szervezetek is megfo-galmaztak. Ilyen elvárás például: a civil szektor „mentorálása”, a szervezetbe tömörülők képvise-lete más szektorokkal szemben. Továbbá olyan fórumok rend-szeres szervezése, amely a civil szervezetek nagyobb elfogadta-tásához vezet a társadalom és a piac más képviselőivel szemben, a képzés és továbbképzés rend-szeréhez az állami támogatásért lobbi-szerep felvállalása.

Azt azonban meg kell je-gyezni, ahogy ezt a megkérde-

zettek közül is megfogalmaz-ták, maguknak a civileknek is nagy szerepük és felelősségük van saját helyzetük megváltoz-tatásában. Részben ki kellene vetni maguk közül azokat, akik csak visszaélnek mások jó szán-dékával, hiszékenységével stb.

Ehhez fel kell használni kü-lönféle nyilvános fórumokat, és aktívabban kellene hallatni a hangjukat.

Továbbá akarni kell a változ-tatást, a fejődést, jobban ki kell tekinteni a saját kis környeze-tükből, meg kell nézni, mások hogyan csinálják stb. Esetleg saját érdekképviseletük meg-teremtése érdekében kellene lépéseket tenni, például: civil kamara létrehozását kezdemé-nyezni is célszerű lenne.

A Civilkomp Alapítvány szakmai partnereivel 10 éve azon dolgozik, hogy a civil szer-vezetek körében megismertesse a marketingszemléletet, aminek használatával képessé válhatnak gazdasági kapcsolataikat bővíte-ni, társadalmi támogatottságu-

kat növelni, médiakapcsolatai-kat szélesíteni, társadalmi jólétet teremteni. A civil szervezetek marketing-kommunikációs munkájának támogatásában minden kormány civil-társadal-mi kapcsolatokért felelős mi-nisztériuma partnerséget vállalt. Az utóbbi években ez a támoga-tó partnerség fokozottabbá vált. Látható, hogy a kutatásban is megfogalmazott problematikák megoldására lépéseket tesz az Emberi Erőforrások Miniszté-riuma, amelynek eredményei a 2011 óta tartó átalakulási folya-matban már hellyel-közzel érzé-kelhetők. Az, hogy ez a felmérés NEA támogatással létrejött, azt bizonyítja, hogy a kormányzat ismeri a helyzetet, elismeri a civilek munkáját, időszerűnek tartja a szektor fejlesztését és nyi-tott a reális megoldásokra.

A kutatásokat és a konzul-tációt folytatni fogjuk, mivel úgy ítéljük meg, hogy ezzel is támogatjuk a civil szervezetek munkáját és mindennapi mű-ködésükhöz hatékony segítsé-get tudunk nyújtani.

Tulipános konferenciaA felmérés eredményeit március 28-án „Működhet-e hatékonyan a társadalmi

ügyek piaca? címmel rendezett konferencián ismertettük a Hotel Ébenben. Az előadók a forprofit, a nonprofit és az állami szektor képviselői voltak, a szektoruk-ra jellemző sajátosságokat érzékeltették, egyetértve azzal, hogy nincs más válasz-tás, mint hogy hatékonyan működjön a társadalmi ügyek piaca. Ezért kell tenni, amiben nem kérdés, hogy a marketingszemlélet elterjesztése nélkülözhetetlen.

"A kutatás hírével 400-500 civil szervezetet értünk el, egynegye-dük válaszolt a kérdésekre. Ez a kutatásoknál jó aránynak mond-ható "- jegyezte meg Vasné dr. Egri Magdolna marketing-közgazdász, a kutatás felkért vezetőjeként tar-tott előadásában.

Kérdőjel nélkül, mi más cé-lunk lehet, mint hogy hatékonyan működjön a társadalmi ügyek piaca - kezdte előadását Dr. La-torcai Csaba helyettes államtitkár a március 28-án rendezett filant-rópiamarketing konferencián. A társadalmi ügyek piacát körüljáró konferencia keretében egy civil-marketing témában készült kuta-tás eredménye is ismertté vált. A

tanácskozáson több szektor kép-viseltette magát.

Az előadások többnyire arról szóltak, amiről a civilek minden-napi élete: küzdelem a forráste-remtésért, az eredményességért, amihez hatékonyságnövelő mód-szerek, jó példák is bemutatásra kerültek.

A felmérést a Civilkomp Ala-pítvány végezte a Nemzeti Együtt-működési Alap támogatásával. Az informális csatornákon "mért" igények helyénvalósága a hiány-pótló felmérés során is beigazoló-dott: a társadalmi célú programok megvalósításához elengedhetet-len a marketing szemléletmód átvétele a nonprofit szektor sze-

replői számára is. A konferencia végkicsengése: a gyorsan változó versenykörnyezetben való helyt-állás sokkal könnyebb a civilek-nek is a marketing módszereinek használatával, az e területről vett tudásbővítéssel. A Civilkomp Ala-pítvány közösen a civil szektor és az MMSZ Marketing Akadémia szakértőivel kidolgoz és előterjeszt egy marketing-menedzsment ala-pú szektorfejlesztési képzéstervet, illetve az e célhoz rendelhető for-rásbővítésre is javaslatot tesz. A fel-mérésben résztvevők együttmű-ködését konferenciameghívással, előadás- és videó megosztással, valamint marketing ajándékokkal köszöntük meg.

Vasné Dr. Egri Magdolna és Dr. Latorcai Csaba

Dr. Czafrangó János

Az újságolvasás kellemes és hasznos elfoglaltság

Az előadók: Dr. Latorcai Csaba, Vasné dr. Egri Magdolna, Müller Bernadett, Dr. Czafrangó János, Sáhy Gábor

Virágos ajándékokLesti Mónika

Dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár

Sáhy Gábor

Page 12: Jótekonyság 2014 nyár

c i v i l e k a k ö z j ó é r t | h í r e k

JÓTÉK NYSÁG12

Szólt ez a mondat minden résztvevőnek, hiszen a program egyik fő célkitűzése emberi kap-csolataink akadálymentesítése.

„Az életünk felgyorsulása, a fogyasztói attitűd megerősö-dése visszahat emberi kap-csolatainkra is” – mondta el Király Belián, a prog-ram szóvivője. „Keve-sebb idő jut egymás megértésére, amely által az elfogadás is nehezeb-ben alakul ki. Nem sza-bad feladnunk azt, hogy minőségi emberi kapcso-latoknak legyünk részesei. Mindez fokozottan igaz a sé-rült élethelyzetben lévőkre, akik egészséges embertársaikhoz ha-sonlóan szintén befogadó közös-ségre, elfogadó társas kapcsolatok-ra, megértő partnerre vágynak. E szellemiség jegyében indítottuk el programsorozatunkat, hogy felhívjuk minden társadalmi cso-

port figyelmét emberi kap-csolataink állapotára

é s o l y a n

programokat, valós közösségi te-reket kínáljunk az érdeklődők és érinttettek számára, mely a prob-léma megoldását segíti” – tette hozzá a program szóvivője.

A Kezdjetek szeretni! program kiemelt feladata egy olyan társa-dalmi szemlélet-

formálás elindítása, amelynek hatására a közgondolkodásban is egyértelművé válik, hogy csak a minőségi emberi kapcsolatok se-

gítségével válhatunk önmagun-kat és a másik embert is érté-

kelni tudó személyiségekké. „Egy valódi, meghitt kap-csolatban épphogy nem őrizzük meg a függet-lenségünket, hanem vál-laljuk az egybetartozás kockázatát és felelőssé-gét. Amit megőrzünk, az

a szabadságunk” – hang-zott el Pál Feri atya előadá-

sában is. És amit nyerünk, az személységünk gazdagodása

– folytathatnánk Pál Feri gondola-tát. Egy ilyen attitűddel rendelke-ző társadalomban valósulhat meg az a valódi integráció, amelyben eltűnhet a fal sérült és nem sérült élethelyzetben élő emberek kö-zött és amely által mindenki – így a sérült emberek számára is – alap-élmény lehet a személyes siker a mindennapokban, a párkapcso-latban és a családalapításban.  

A programsorozat követke-ző elemeként elindul a www.

(folytatás az 1. oldalról)

kezdjetekszeretni.hu weboldal, amely  lehetőséget teremt közös-ségi programokhoz való csatlako-zásra, ismerkedésre és a pártalálás-ra is. Külön  hívják erre a felületre azokat a sérült embereket is, akik helyzetükből adódóan nehezen találnak módot arra, hogy közös-séget, és párkapcsolatot alakítsa-nak ki. A minden szempontból akadálymentesített weboldal specialitása abban is rejlik, hogy lehetőség van mentor segítségét is igénybe venni. Az oldal nem ki-zárólag virtuális térként működik

majd, programok, kísérő rendez-vények egészítik ki a szolgáltatást.

A projekt meghatározó ele-meként, a téma folyamatos kul-turális központjaként és integ-rált közösségi tereként indul el hamarosan a VIII. kerületben a fogyatékossággal élő munkatár-sak által működtetett Never Give Up Cafe. A hely nappal kávézó-ként, este kulturális programokat befogadó helyszínként műkö-dik majd, teret adva azoknak az eseményeknek is, melyek élővé, valóssá teszik a kezdjetekszeretni.

hu oldal virtuális közösségi életét. A Pál Feri által tartott előadás teljes terjedelmében hamarosan elérhe-tő a weboldalon.

A Kezdjetek szeretni! progra-mot számos ismert, közéleti sze-replő is támogatja, a nagyköveti feladatokat Jakupcsek Gabriella újságíró, műsorvezető; Feke Pál Junior Príma és Artisjus díjas színművész, énekes és Illés Fanni, kerekesszékes szépségkirálynő vállalták el.

(Forrás: Prominart sajtóközle-mény)

A tréning elsősorban cégek, intéz-mények, iskolák számára profesz-szionálisan kidolgozott program, mely rugalmasan alakítható a meg-rendelők igényeihez (a vállalat, in-tézmény sajátosságai, a célcsoport életkora, időkorlátok, résztvevők létszáma, stb.)

A Nemadomfel tréning cél-jai:

Felkészítés a sérült emberekkel való társadalmi érintkezésre, kom-munikációra.

Hivatalok, szolgáltató helyek munkatársainak felkészítése a sé-rült ügyfelek fogadására.

A megváltozott munkaképes-ségű munkavállalókat foglalkoztat-ni kívánó, vagy már foglalkoztató munkahelyek munkatársainak

felkészítése a sérült kollégákkal való közös munkára.

TAPASZTALA-TI SZAKÉR-TŐK KÖZRE-MŰKÖDÉSE:

A tréning megtartásában a feladatra speciáli-san kiválasztott és felkészített sérült élethelyzetben élő tapasztalati szakér-

tők működnek közre (mozgásban akadályozott, látássérült, hallássé-rült, értelmileg akadályozott, hal-

A NemAdomFel tréningSérült emberek (tapasztalati szakértők) által nyújtott szolgáltatás, mely

abban segíti a vállalatokat és állami intézményeket, hogy megváltozott mun-kaképességű munkavállalót tudjanak alkalmazni egy szakmailag előkészített

környezetben. A Nem Adom Fel Alapítvány olyan tréningrendszert dolgo-zott ki, amely rövid idő alatt átfogó ismeretet ad a sérült emberek élethelyze-téről, az egyes jellemző sérültségi típusokról és gyakorlati élményt, tapaszta-

latot biztosít a tréningen résztvevőknek, a többségi társadalom tagjainak.

100 képes számítógépes grafika és rajz vándorkiállítás évről-évre…

Majd én megmutatom!

A rajzversenyt kezdet-ben kimondottan a hazai számítógépet használó ifjúság részére hirdettük meg. Közkívánatra azon-ban a második évtől már óvodások és felnőttek is szélesítik a pályázói kört. Az alkotómunkában gyer-mekotthonok és a fogya-tékosokat nevelő intéz-mények is részt vesznek. A vándorkiállítás hamar átlépte az országhatárt és 2004-től a Vándorserleg is világot látó útjára indult.

A kiállítás-soro-zat jelentős állomásai: Libri Könyvpalota, Kicsi@Világ Teaház, Bp. XVIII. Városháza Galéria, Bó-kay kert, Vidámpark,

Aranytíz-, Csili és a Bu-dapesti Művelődési Köz-pont, Kondor Béla-, Ke-lenvölgyi-, Újpalotai és az Endrődi Közösségi Ház, Szent Margit Gimnázium, Liszt Ferenc téri Gyermek Könyvtár, Alma Galéria (Újbuda), Asia Center, Hotel Unio, TIT Budapes-ti Planetárium, Centrál Passage és a Király utcai ki-rakatok, Duna Plaza, Lur-dy Ház, Rózsák tere, Erdé-lyi Magyarok Egyesülete, Jótékonyságsziget (Hun-gexpo kiállításokon), Bo-rostyán Művelődési Ház (Szolnok), Diósgyőri Vár, MATÁV Oktatási Köz-pont (Balatonkenese), Suliexpó Nyíregyháza, valamint Törökszent-miklós, Ecser, Kondoros, Szarvas, Röszke, Kis-kunfélegyháza, Kup, To-rockó, Bártfa fürdő, Ko-lozsvár, Szentegyháza, Kőhalom, Maroshévíz. A legtöbb és legsikere-sebb alkotásokat beküldő intézmények Vándorser-

leg díjat nyernek. Több-szörösen kiemelkedő eredményt ért a TKIKI Kiskunfélegyháza alkotó csapata Szederkényi Bar-bara tanárnő munkájának köszönhetően.

A rajzversenyek témá-it gondosan határozzuk meg : eg yrészt gondol-kodásra, az ismeretek-ben való elmélyülésre késztetjük az alkotókat, másrészt szabad teret hag yunk a fantázia szár-nyalásának . A zsűrizett szabadkézi és számító-gépes alkotásokból ren-dezett vándorkiál lítással a szem és lélek g yönyör-ködtetése mellett szű-kebb és tágabb v i lágunk üzeneteire is rácsodál-koztatunk . A kiál lítások megny itóünnepségének színvoltja a közönség-szavazás és a kulturális műsor. A részletekről a www.clubnetcet.hu honlapon található be-számolók és képgalériák mesélnek .

mozottan sérült, autista és sérült gyermeket nevelő szülő)

A TRÉNINGEN SZERZETT TAPASZTALATOK HOZZÁ-JÁRZULNAK:

-A sérült embe-rekkel való kom-munikáció és vi-selkedési normák elsajátításához

-Az előítéletek és ellenérzések csök-kentéséhez

-A megválto-zott munkaképes-ségű emberek fog-lalkoztatásával és társadalmi helyze-tével kapcsolatos, alapvető informá-ciók megszerzéséhez

-A tréning nemcsak a fogyaté-kos emberek megismerését és elfo-gadását segíti elő, hanem hatékony módszert jelent a munkahelyi együttműködések elősegítésé-ben, az elfogadó és együttműkö-désen alapuló munkahelyi kul-

túra kialakításában is-Annak megértéséhez, hogy az

életben a problémák mindig egy-ben kihívások is.

További információ: Kalmár

Judit 06 20 617 7544, [email protected]

A NEM ADOM FEL ALAPíT­VÁNyRÓL

„Mindenki elég gazdag ahhoz,

hogy másoknak segítsen” – ezzel a mottóval alakult meg 2005 végén a Nem Adom Fel Alapítvány. Hisz-szük, hogy ez a mondat valóban igaz mindenkire, legyen az fogya-tékos ember, szegénységben élő roma, vagy éppen olyan ember, akinek mindene megvan.

Az alapítvány célja, hogy a társa-dalom valamilyen okból hátrányos helyzetű tagjait segítse abban, hogy önmaguk-ban bízó, önálló, a saját és a társa-dalom jövőjéért tenni akaró em-berekké váljanak. Olyan emberek-ké, akik maguk is közreműködnek

abban, hogy egy lelkileg erős, fe-lelősséget vállalni akaró és tudó társadalom formálódjon Magyar-országon.

Keress és lájkolj minket! www.nemadomfel.hu; www.facebook.com/nemadomfel

Page 13: Jótekonyság 2014 nyár

13JÓTÉK NYSÁGc I v I l e k A k ö z j ó é r t | h í r e k

Kísérleti projektként indult, mostanra mintaértékű jó gyakorlat lett belőle. A pont 3 éve útjára indított társadal-mi vállalkozás a reményteli születésnap alkalmából egy újabb, folyamatában már az 5. adománybolt megnyitásával ünnepli sikeres létét, és aján-dékozza meg Pestszentlőrinc érdeklődő lakosságát. A hét-köznapi jótékonyság új ottho-na „CSERITI Pont-Pestszent-lőrinc Adománybolt”  néven a Városházával szemben kapott helyet Pestszentlőrinc szívében, az Üllői út 429. alatt. Mi az adománybolt?

Az adományboltok tár-gyadományokat nonprofit

A 3 éves CSERITI-Adományháló a XVIII. kerületbennyitotta meg ötödik charity-shopját

modellben áruba bocsátó üzletek. Kközponti gondolata és célja a többszintű segítés. A rendszer és a bolthálózat mű-ködésének lényege egyszerű: az adományozni vágyók be-hozzák, és eladásra ajánlják fel megunt, már nem használt, de mások számára még érté-ket képviselő személyes hasz-nálati tárgyaikat, amit az üzlet vevőköre kedvező áron, valós érték alatt vásárolhat meg.

A bevételből a Cseriti Szo-ciális Szövetkezet és a projekt céljai támogatandók:

1. Innovatív foglalkoztatás, munkahelyteremtés: a bol-tok, raktárak üzemeltetésével, a háttér szervízszolgáltatás

elindításával, az adományok logisztikájának működteté-sével minél több munkahely teremtése, ill. hátrányos hely-zetű személy re-integrálása a munka világába.

2. Újrahasznosítás: a feles-legessé vált, de használható tárgyak piacra történő visz-szaforgatásával egy teljesen új típusú funkcionális újrahasz-nosítást valósítunk meg. Ezt kiegészítve a kialakítás alatt álló háttérszervizünk továb-bi tárgyakat képes „anyagá-ban történő újrahasznosítás” helyett a leghasznosabban, funkcionálisan újrahasznosí-tani.

3. Szociális vásárlási lehe-tőség: boltjainkban a szoci-álisan rászorult, hátrányos helyzetű vásárlóknak adatik lehetősége napi használati tárgyakat, ruhaneműt, egyéb eszközöket vásárolni a min-denkori piaci árszint alatt. Ezzel biztosítva nekik a le-hetőséget, hogy „könyöra-domány” elfogadása helyett „vásárlási élményt” szerezhes-senek.

Céljaink elérésének köz-ponti kérdése, kulcsfeltéte-le, hogy képesek vagyunk-e

szűkös lehetőségeink mellett ismertségünket olyan szintre emelni, hogy mind adomá-nyozói, mind vásárlói olda-lon jelentős társadalmi bázist építhessünk ki.

A CSERITI az első és legnagyobb hazai adomány-bolt-hálózat, melynek kö-szönhetően egy új jótékony-

sági kultúra és közösségi mozgalom van kibontakozó-ban. A hétköznapi jótékony-ság társadalmi beágyazódását és trenddé alakítását segíti elő a CSERITI-brand.

Az adománybolt közjó szá-mára több lépcsőben hasznos modelljének közösségi érté-két már több önkormányzat

Pestszentlőrinc szívét is bevette a CSERITI!

is felismerte és saját eszköze-ivel is támogatja, így várható-an mind többen csatlakoznak a CSERITI-Adományháló egyre népszerűbb és sikere-sebb kezdeményezéséhez.

Az adományboltról bő-vebben:

www.adomanyhalo.hu

Tárg yi és eg yéb jutalom nem a rajzverseny cél-ja, de az adományozók jóvoltából az elmúlt 12 év során többszázezer Ft értékben osztottunk szét m e g l e p e t é s - a j á n d é k o -kat. Kiemelt, a program

iránt elkötelezett támo-gatóink: Országos Gyer-mekvédő Liga, Brin-góhintó Kkt., Mag yar Tankönyvért Alapítvány, LifeDirector, Hermá-nyos Fotó.

A teljes évet átfogó

program a képekből ké-szült „Értékes naptár” ál-tal újévi jókívánsággá vá-lik.

A „Majd én megmuta-tom!” rajzverseny és ván-dorkiállítások a legszéle-sebb körű, legnépszerűbb

programunk. A siker recept-jének összetevői: lelkes alko-tók, elismert zsűri - Csapó Lajos, Takács Rudolf, Forgó Ida+, Portik Péter és Vári Zsolt festőművészek, gyer-mekszerető szponzorok, partner civil szervezetek,

kiváló előadók, szorgalmas tagtársak, önkéntesek, s nem utolsó sorban mindazok, kik felajánlották a személyi jöve-delemadójuk 1%-át.

A ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesü-let e program támogatására

a személyi jövedelemadó 1%-át köszönettel fogadja. Adó-számunk:18385742-1-04

Információ és kapcsolatfelvétel: Mozga Márta Anna:

06 20 2158 620,

A rajzverseny nyertesei

Page 14: Jótekonyság 2014 nyár

c i v i l e k a k ö z j ó é r t | h í r e k

JÓTÉK NYSÁG14

A 2010 óta működő Zéró Balett - ZéróPlusz kortárs tánc társulat és stúdió mind oktatási és művészeti filozófiájában, mind technikájában és módszereiben ötvözi a keleti és nyugati hagyomá-nyokat.  A  ZÉRÓ  koncepcióját a történelmi feljegyzések tanúsága

szerint India adta a világnak. A hindu bölcsek számára a  ZÉRÓ  nem egyszerűen egy számot jelentett, hanem mindennek a kezdetét, kiindulását, a mag-ot, amelyből min-den származik. 

A társulat és stúdió nevében a  ZÉRÓ  kifejezés a misztikus kö-

zéppontból való kiindulás szándékát jelzi, hiszen a ZÉRÓ a transzformá-ció helye: a számegyenesen ebben a pontban alakulnak át a negatív számok pozitívakká, az éj ekkor fordul át nappallá, a virtuális itt válik valóságossá. A ZÉRÓ ilyenformán számunkra az alkotási folyamat jel-

A ZéróPlusz Táncstúdió évek óta az emberekért van, hogy megmozgassa egy közösség testét-lelkét. Küldetésünk, hogy jókedvvel, vidáman, szórakozva nyissunk önmagunk és társaink felé a táncon keresztül. Tapasztalt tanáraink segítségével kikapcsolódás közben a létezésünk mélyebb rétegeire tudunk

rátekinteni.

képe is, hiszen ebben a folyamatban megpróbálunk felfedni valami addig rejtetten maradót, megkísérelünk hi-dat építeni a spirituális és a materiális létezés között. A „balett” szó pedig a nyugati hagyományok tiszteletére utal, még ha nem is jelenti e tradíciók egyszerű átvételét vagy követését, in-kább azok alkotó továbbgondolását - vállaljuk a kockázatot, és szívesen el-hagyjuk a járt utat a járatlan kedvéért. 

Kik is vagyunk és mit kínálunk pontosan? Stúdiónk évek óta élen jár a magyarországi testtudatos (szomatikus) foglalkozások terén. Akik ellátogatnak óráinkra, egy belső spirituális önismereti útra indulnak. A forma különböző: kontakt improvizáció, Lábán-féle testtudat tánc, anatómiai alapokon nyugvó release technika, hatha jóga, klasszikus balett; az üzenet hasonló: önmagunk és a másik felfedezése, kölcsönös egymásra figyelés,  tu-

datos jelenlét,  relaxáció, kreativitás, játékosság.

Ezúton is köszönjük a lelkes rész-vételt, kitartást, együtt mozgást és nevetést, amitől tanáraink még eltö-kéltebbek és kitartóbbak a tánctaní-tás terén. Nélkületek és a pozitív visz-szajelzéseitek nélkül nem tudnánk fejlődni. Eddig többször tartottunk ingyenes intenzív tánchétvégét, ez-zel is bátorítva az önkénteskedést a tanáraink részéről és a jótékonyságot felétek, hogy a kisebb pénztárcájú táncoskedvű érdeklődők se szorul-janak ki egy kis mókából. Felelősnek érezzük magunkat a környezetünk iránt, emiatt ökológiai tisztítószere-ket használunk.

Társulatunk egy összeszokott, de folyton megújuló csapat. Olyan fiatal táncosokból és koreográfu-sokból áll, akik bátran feszítik a sa-ját maguk által felépített kereteket és hajlandóak a komfortzónát

elhagyva átlépni a határaikat. Repertoárunkban sokféle előadás szerepel. Van iskolások körében népszerű, számítógépes nyelvezettel interaktív módon játszó produkció. Van kortalan rétegeket bevonzó párkapcsolati tematikát boncolgató humoros és önkritikus koreográfia kórussal, illetve vannak néha már a groteszkbe hajló, de egyben lírai élőzenés kísérettel ellátott rövidebb táncok, mely az egyén helyét keresik a társadalomban. Jó pár a létezéssel összefüggő kérdést vetünk fel munkáink során, melyre a válaszok megkeresése a néző dolga a látottak és hallottak alapján. 

Berger Gyula

Zéró Balett Nonprofit Kft. Adó-szám: 22620967-1-41  

[email protected], 06/70/501-6802, www.zeroballet.com

2013-ban ünnepeltük 25. szüle-tésnapunkat. Az elmúlt negyed évszázad alatt pedagógus tagja-ink óvodai és iskolai foglalkozá-sokon rengeteg gyereknek mu-tatták meg a papírhajtogatásban rejlő lehetőségeket, a kreatív sza-badidő eltöltésének egyik kiváló formáját.

Célunk, hogy a különböző nehézségi fokú modellek tanítá-sával sikerélményhez juttassunk fiatalokat és felnőtteket egyaránt. Fontosnak tartjuk, hogy minél többekkel megismertessük ezt a hasznos elfoglaltságot, melyről tudományosan is bebizonyítot-

ták, hogy fejleszti a kézügyes-séget, a gondolkodást. Egyesü-letünk folyamatosan kutatja az origamiban rejlő terápiás lehető-ségeket is, így segítve az idősebb és segítséggel élő emberek képes-ségfejlesztését.

Augusztusban rendezzük 25. Nemzetközi Origami Találko-zónkat. A különböző országból érkezett művészek kiállításon mutatják be az elmúlt időszak-ban született alkotásaikat, melyek elkészítéséhez bemutatók kereté-ben adnak hasznos tanácsokat.

Origami művészeink alkotá-sai az ország több városában, sőt

külföldön is nagy sikerrel mutat-koztak be.

Minden év őszén szervezzük az Origami Világnapok prog-ramsorozatot. Ennek keretében az ország különböző pontjain élő tagjaink forgalmas helyeken szí-nes origami dekorációval, külön-leges programokkal népszerűsí-tik a papírhajtogatást. Reméljük, hogy sok látogatót és hajtogatót vonzanak színes modelljeink! Szeretettel várunk minden ér-deklődőt!

Magyar Origami Kör E-mail: [email protected]: www.ori-gami.hu, www.facebook.com/origami.huAz adó 1%-nak felajánlásából befolyó összegből egy origami oktatási kiadványt szeretnénk megjelentetni, melyet iskolákban terjesztünk majd, valamint kiál-lítási berendezéseket szeretnénk vásárolni.

Köszönjük az 1%-os felajánlá-sokat!

Adószám: 18342152-1-41

Origami – hobbi, művészet és tudomány

Magyar Origami Kör

Rheumatoid ArthritisesBetegek Egyesülete

A betegek által létrehozott – azóta is folyamatosan működő - szervezet 1999. augusztus 24.-én alakult ki-emelkedően közhasznú szervezet-ként került bejegyzésre.

Az egyesület célja, hogy a rheu-matoid arthitisben szenvedő be-tegek életfeltételeinek javítsa, jobb egészségügyi ellátásukat, megválto-zott egészségügyi állapotukhoz való alkalmazkodásukat elősegítése.

Előadásokat szervezünk, kiad-ványokat szerkesztünk, amelyek elősegítik a betegek egészségügyi felvilágosítását, megismerkednek a betegség lényegével, a kezelési elvekkel, a helyes gyógyszerszedés szabályaival. Életmódbeli és életviteli (táplálkozási, gyógytorna, hasznos

szabadidő eltöltési, stb) tanácsokkal segítjük a betegek megváltozott helyzethez való alkalmazkodását.

Szervezünk kulturális és szaba-didő programokat, amelyek előse-gítik a betegek közti tapasztalatcsere, kapcsolatok, barátságok kialakulását.

Bemutatók szervezésével megismertetjük a betegekkel a gyógyászati segédeszközökkel, és azok használatával. Az egyesület anyagi lehetőségei függvényében pénzügyi támogatást nyújt(hat) a szükséges gyógyászati segédeszközök megvá-sárlásához.

Gyógytornászok vezetésé-vel gyógytorna-foglalkozásokat, tanfolyamokat indítunk, melyen

megtanulhatják az ízületvédelmet és azokat a gyakorlatokat, melyeket rendszeresen el kell végezni.

Szakorvosok segítségével össze-állítottunk egy országos szakorvosi listát annak érdekében, hogy a beteg megtalálja a lakhelyéhez legköze-lebb eső szakorvost, illetve szakren-delőt.

Igyekszünk jó együttműködést kialakítani más, hasonló betegsegítő egyesülettel, klubbal, tapasztalatcsere és egymás segítése érdekében.

Minden hónap első teljes heté-nek péntekén 14 órakor összejöve-teleket tartunk a Budai Irgalmasren-di Kórház Tanácstermében (1023 Bp. Frankel L. u. 54 fsz.)

RHEUMATOID ARTHRITISES BETEGEKEGYESÜLETE

HUNGARIAN ASSOCIATION OF PATIENTS WITH RHEUMATOID ARTHRITIS

Cím: Budai Irgalmasrendi Kórház, RA-s Betegek Egyesülete,1023 Bu-dapest, Frankel L. u. 31. fsz. Betegkönyvtár

Telefon: 06-30-44-88-593 e-mail:[email protected]

weboldal : http://arthritis.honlaphat.hu/ Számlaszám: OTP Bank Rt. Budapest 11711034-20854564

Adószámunk: 18096796-1-41

Tánclépésről-tánclépésre egymásértavagy tánclépésről-tánclépésre induljunk el

az egymáshoz vezető úton!

Page 15: Jótekonyság 2014 nyár

15JÓTÉK NYSÁGc I v I l e k A k ö z j ó é r t | h í r e k

Az alapítvány általános cél-ja az érrendszeri és a daganatos megbetegedések megelőzése, a környezetszennyezés elleni küz-delem, a környezettudatos élet-vitel támogatása . A Létünkért Szociális Szövetkezet ösztönöz arra, hogy a személyesen felme-rülő igényeinket magyar embe-rek termékeiből, terményeiből, szolgáltatásokból, elfekvőben lévő készletekből ill. közös be-szerzésekkel - nem profit orien-tált módon- kedvezőbb árakon tudjuk kielégíteni. Kiegészíti, illetve kiváltja a helyi pénz kibo-csátásának lehetőségét az által, hogy egy megújult eszmére épül: Nincs „Én, Te, Ő”, csak MI. Ez jelenti EGYSÉGÜNKET a kö-zösségben. Nincs „Enyém, Tiéd. Övé, csak MIÉNK. Ez biztosítja ÖNZETLENSÉGEMET a közösségben. A Létünkért Kö-zösség működése olyan összefo-gáson alapul, mely lehetővé teszi, hogy a már működő különböző közösségi formák csatlakozza-nak. Megosszák eredményeiket, tapasztalataikat, tudásukat a fo-

A legfrissebb statisztikák szerint Európában a coeliakiás betegeknek csupán 12-15%-a jut el a pontos diagnózishoz. Sok esetben az első tünetektől számítva 10 év is eltelik, mire az érintett eljut a megfelelő ke-zelő orvoshoz. Diagnózis hiányában – vagy éppen egy téves diagnózis miatt – évekig élnek együtt állandó fájdalommal és diszkomfort érzés-sel, emellett pedig a kezeletlen alap-

Május 16. – A Coeliakia Nemzetközi Napja

„Legyen sokkal jobb a diagnózis!”

betegség következménye számtalan szövődményt és társult betegség le-het (meddőség, oszteoporózis vagy a vékonybél rosszindulatú betegsé-gei). A coeliakia egyetlen ma ismert, evidencián alapuló kezelési módja az élethosszig tartó gluténmentes diéta.

Ahhoz, hogy lényegesen javul-jon a felismert esetek aránya, és rövi-debb legyen az első tünetek észlelése

és a diagnózis között eltelt idő, az or-vosoknak ismerniük kell a coeliakia változatos tüneteit, a betegséget kísé-rő tünet együttesek sokaságát.

Az idei Nemzetközi Nap alkal-mával szeretnénk felhívni a figyel-met a betegség minél nagyobb arányú és lehető leggyorsabb felis-merésének jelentőségére.

A betegség tünetei és a diagnózis A betegségnek egyetlen tipikus

tünete, tünet együttese nincs, sok más – korábban felfedezett/felfe-dezhető – betegség mögé „bújik el”, ezek között a leggyakoribbak a hasmenés, émelygés, hányás, fára-dékonyság, hirtelen fogyás, hajhul-lás, bőrkiütés, meddőség és/vagy ismétlődő vetélések, depresszió.

A diagnózis első lépése egy vérvizsgálat, amelyben a coelia-kia-specifikus antitestek jelenlétét és mennyiségét vizsgálják, amit pozitív eredmény után vékonybél-biopszia és szövettani vizsgálat követ.

Koltai Tünde Lisztérzékenyek Érdekképvisele-tének Országos Egyesülete, elnök

A Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete 1990-ben alakult meg, és az azóta eltelt csaknem negyed évszázad alatt bizonyítottuk, hogy sikerrel tudjuk

képviselni a lisztérzékeny betegeket és családjukat. Természetesen vannak további cél-kitűzéseink, amelyek megvalósításában számítunk mindenkire – akár lisztérzékeny,

akár nem. www.liszterzekeny.hu Adószám: 18000005-1-41

“Talán úgy kellene élnünk – hi-szen ki tudja, meddig élhetünk? – hogy széppé tegyük a magunk, és lehetőleg a mások életét is mind-addig, amíg ezlehetséges.”

(Lőrincz L. László)

A lapítványunk közel 30 éve foglalkozik daganatos betegek-kel, kérjük, hogy felajánlásod-dal támogass minket abban, hogy továbbra is segíteni tud-junk ahozzánk fordulóknak!

Minden évben az 1%-os kam-pányidőszakban számíthatunk önzetlen segítségetekre, támo-gatásotokra.Segíts Te is, dönts jól, hogy megérjük a harmincat!

www.rakellen.hu

lyamatban lévő, alakuló közössé-gekkel. Fontosnak tartjuk széles körben biztosítani azokhoz a szükséges információkhoz való hozzájutás lehetőségét, mely a boldog, és félelem nélküli élethez szükségesek. Olyan dolgokhoz, mely LÉTÜNK fenntartásához szükségesek - beleértve a régi korok elfeledett technológiák továbbfejlesztéseit, a kihalóban lévő ősi mesterségeink feleleve-nítését, valamint az új találmá-nyok, fejlesztések hasznosításá-nak lehetőségét és azok szélesebb körben történő elterjesztését. Ily módon gazdaságélénkítő szerepe is adódik az összefogásnak, min-den egyes értékesítés- vásárlás és tanácsadás - fejlesztés - haszno-sítás, oktatás és foglalkoztatás a térség jólétét is szolgálja. A Létün-kért közeli célkitűzése, hogy min-den településen nyisson legalább egy ellátó központ. Célunk a he-lyi parlagon fekvő mezőgazdasági területek hatékony kihasználása. A szállítási költségek csökkenté-se és a helyi cserepiacokon való részvétel ill. további termelői pia-

cok megnyitásával és az arra tör-ténő termelésekkel megvalósuló munkahelyteremtő foglakozta-tás. Előadásainkon részletesen is tájékozódhat munkánkról, rend-szerünk működéséről.

Torma Zsuzsanna 06-30-629-7074

[email protected]

Szívesen fogadjuk együttműkö-désüket, ötleteiket, felmerülő kér-déseiket: [email protected] vagy személyesen

Erős Győző: 06-30-905-7676

LÉTÜNKÉRT Közösség

Országos kiterjedésű kistérségi kapcsolatokat is elősegítő hálózatot hozott létre, melynek 3-as egysége: Az Életért, a Föl-dért, az Egészségért Alapítvány, a Létünkért Szociális Szövetke-

zet és a Pozitív Nulla Kft.

Az 1%-ot az alapítvány gyűjtheti ÉLETÉRT, A FÖLDÉRT, AZ EGÉSZSÉGÉRT ALAPÍT-VÁNY KAPOSVÁR, PÉCSI U. 209. T/FAX: 82/416-378 ADÓSZÁM: 18760307-1-14ADÓIG. SZÁM: 8440561042 SZÁMLA SZÁM: 11300146 - 01002892 - 00003285E-mail: [email protected] Weboldal: www.efealapitvany.hu

A Felpécért Alapítvány 1999. óta működik, közhasznú szervezetként. Tájházunkat egy ajándékba kapott épületet felújítva, majd bővítve 2004. év óta működtetjük múzeumként, kiállítóhelyként, oktatási-közösségi programok helyszíneként.A múzeumi épület nádteteje javí-tásra, megvastagításra szorul, hogy a vályogfalak nedvességet ne kapjanak. Gyűjteményünknek a múzeumi épület egy helyiségének felújításával méltóbb helyet tudnánk biztosítani

anyagi és fizikai segítséggel..Az új épületrész – hála az igénybe-vételnek – folyamatos karbantartást igényel.Az épített pergola az időjárás szeszé-lyeit mérsékli, teszi elviselhetővé az erős napsütést, a kenyérsütést sem akadályozza, ha hirtelen megjön az eső, a kenyértészta pedig várja a fűtött kemencét.Honismereti foglalkozásokon ká-posztasavanyítás……kukorica fosz-tás….…szőlő feldolgozás szerepel,

Felpécért AlapítványEgy működő Tájház, ahol minden Ft,

minden 1% sokat ér

Továbbra is várjuk értékes felajánlásaikat, hiszen az 1% felajánlása plusz terhet nem jelent senkinek, csupán csekély adminisztrációval jár.

mindig az időszaknak megfelelően mutatjuk be az aktuális falusi munká-kat.Épült egy pergola 2014-ben támoga-tóinknak köszönhetően.Kézimunkázást kedvelő asszonyok-nak, más közösségi rendezvények-nek jó helyet biztosít majd ez a fedett hely. Tervezett, megszervezett ren-dezvényeink az időjárás szeszélyei miatt nem hiúsulnak meg.További fotókkal mutatom be írá-som valóságtartalmát:

Honismereti foglalkozás, káposztasavanyítás Kukoricafosztás

A múzeumi épület nádteteje javításra, megvastagításra szorul

Arany Liliom AlapítványRajzolj, fess, fotózz vagy tervezz ruhát!

Ifjú tehetségek számára keressük a lehetőséget, hogy tudásukat csiszolhassák, kreativitásukat bemutathassák.

Kincses Pince Adománybolt és klub 1066 Budapest, Zichy Jenő utca 22.

1 %-ot köszönettel fogadjuk.Arany Liliom Alapítvány

Adománypláza Shopdepo.huLicit Szalon

18144741-1-13 Telefon: 06/30/850-8102

Page 16: Jótekonyság 2014 nyár

c i v i l e k a k ö z j ó é r t | h í r e k

JÓTÉK NYSÁG16

„Keressetek, kutassatok, mert az egész világ egyetlen nemzete sem talál annyi kincset kultúrájának gyarapítására, mint a magyar az ősindiai kultúra tárházában.”

(Kőrösi Csoma Sándor)

Az ősi indiai gondolkodás alapja a környezettudatos gondol-kodás: tudatosság önmagunkról, a környezetről és a világról. Az India Klub Alapítvány az egyén tudatos életszemléletének erősítését tűzte ki célul - az élhetőbb világért.

Az India Klub Alapítvány által működtetett 7. kerületi Bharata Kultúrtér az óind kultúra egye-temes értékeit mutatja be. Nagy

hangsúlyt fektet az oktatásra, a megfelelő szakirodalom feltárásá-ra és publikálására, tanfolyamok és táborok szervezésére, az indiai kultúrát és művészetet bemutató rendezvényekre.

Több hazai és nemzetközi fesz-tivál, tábor, kutatás és egyéb rendez-vény szervezésében vett rész vagy működött közre. Közreműködött néhány középkori indiai templom helyreállítási munkálatainak előké-szítésében és feltárásában.

Az alapítvány a nemzetközi Inbound Jógaiskola budapesti köz-pontjának is otthont ad. Honlap: joga.bharata.hu A jóga az önisme-rethez és az egészség megőrzésé-

Életmódváltás - most

hez, javításához járul hozzá. Az „in-bound” kifejezés a hagyományos hatha joga és a bhakti jóga tanítá-sainak egységes rendszerbe foglalá-sára, valamint az előttünk álló nagy utazásra, a belső ösvényre utal.

Évente kétszer szerveznek in-diai kultúrtörténeti tanulmányu-tat. Önkénteseket közvetítenek Dél-Amerikába és Indiába. A Bha-rata Kultúrtérbe is várnak mind belföldi, mind külföldi önkénte-seket. Az önkénteseket itthon is változatos feladatok várják a prog-ramszervezéstől a karbantartásig, a tervezéstől a lebonyolításig.

Leveles Zoltán

Az India Klub Alapítvány adataialakulás éve: 2009

budapesti központ: 1074 Tivadar utca 3. - tíz lépésre az Almássy tértőlzervezet jogi formája: alapítványelérhetőség:+36 70 40 88 108

adószám: 19561383–[email protected]

zámlaszám: 11600006-00000000-37375508honlap: www.bharata.hu

MéhecskeKözhasznú Alapítvány

"Akármilyen a világ ,Igyekezni kell megszépíteni.A gyermekekért elsősorban.

De magunkért is.Mert ha nem, akkor miért él az ember?”

/Wass Albert/

2007-ben alakult meg alapítványunk azzal a céllal, hogy segítse mindazon gyermekeket, akik anyagilag hátrá-nyos helyzetben élnek, szellemi-testi-lelki sérüléssel küzdenek. Ezen gyermekek számára hasznos szaba-didős tevékenységeket, programokat, foglalkozáso-kat szervezünk, s összefogással, a szociális problémák feltárásával, a tehetséges gyermekek felkutatásával tá-mogatjuk életfeltételeik javítását, egyéni boldogulásuk útját.

Programjaink:• Immár hetedik alka-

lommal szerveztük meg a nyári szünetben a pótvizsga felkészítését, ötödik-hatodik osztályos tanulókat sikeres pótvizsgára készítsünk fel, szaktanárok segítségével. A pótvizs-ga-felkészítőt azon tanulók részére szerveztük, akiknek év végi bizo-nyítványába valamely tantárgyból elégtelen jegykerült, így pótvizsga

letételére kötelezték. A szülőket semmilyen anyagi terhelés nem érintette.

• Karácsonykor több mind 180 gyermeknek varázsol-tuk szebbé az ünnepeket, hiszen minden gyerek számmára egy cipősdoboznyi szeretett ajándékot adtunk át. Családokat is segítetünk tartós élelmiszerrel, játékkal, ruha-neművel.

• A sérültek sportolási lehetőségeit is támogatjuk, sport-napot szervezzük egy évben egy-szer-kétszer országos szinten.

• Táborokat szervezünk, irodalmi estét, kirándulást és más színes programokat.

• Az adó 1% ezen progra-mok költségeire fordítjuk( oklevél, érem, ajándékok, édesség, füzet, írószer, kézműves kellékek stb.)

E-mail: [email protected]

1) Bajba jutott állatok egész-ségügyi ellátása, táplálása, gazdikere-sés Budapesten és környékén;2) Állat- és természetvédel-mi jogsegély, hatósági eljárások kez-deményezése;3) FARMER TANODA – a magyar legeltető állattartás tanítá-sa önkéntesmunkával, iskolai közös-ségi szolgálattal;4) Állatjóléti nemzetközi

A FAUNA ALAPÍTVÁNY CÉLJA AZ ÉLŐVILÁG VÉDELME ÉS AZ ÁLLATVÉDELMI KULTÚRA TERJESZTÉSE.

EZÉRT MI – lehetőségeink szerint - VALAMENNYI TUDOMÁSUNKRA JUTOTT HAZAI ÁLLAT- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI

PROBLÉMA MEGOLDÁSÁHOZ SEGÍTSÉGET NYÚJTUNK elsősorban a Közép-Magyarországi Régióban.

AZ ÖN ADÓ 1%-ÁT ÉS ADOMÁNYÁT A KÖVETKEZŐKRE FORDÍTJUK:

kutatások eredményeinek népsze-rűsítése a Kárpát-medencében – kapcsolódás az EU AWARE Prog-ramjához;5) Holisztikus állategészség megőrzés természetes módszerei-nek oktatása;6) Fenntartható (bölcs) életmód, élelmiszerbiztonság ismer-tetése a Kárpát-medencében;7) A „KUCKÓ” ÁL-

LAT-MEGTARTÓ TÁMOGA-TÁSSAL összekötjük azokat, akik állatszeretők, de nem tudnak, vagy nem akarnak állatot tartani, viszont szívesen támogatnák és akár látogat-nák is az általuk megsegített haszon- és társállatokat! Így a bajbakerült állattartóknak nem kell menhelyre beadni vagy elaltattatni állataikat! Csak a menthetetlenül beteg, szenve-dő állatoknál van szükség elaltatásra.

Adószámunk: 19669340-1-41A MEGSEGÍTETT ÁLLATOK NEVÉBEN KÖSZÖNETTEL:

A FAUNA ALAPÍTVÁNY CSAPATAhttp://faunaalapitvany.hu/

Nem vagy egyedül

Viadukt AlapítványAz alapítóink kisjövedel-

mű átlagemberek. Alapve-tő célként tűzték ki többek között a hátrányos helyzetű csoportok (hátrányos csa-ládi hátterű és halmozottan hátrányos helyzetben lévő gyermekek és fiatalok, fogya-tékkal élők, lelki problémák-kal küszködők, tartós beteg-ségben szenvedők, egyedül élő idős emberek, szegények, nagycsaládosok, munkanél-küliek, kisebbségek, kistér-ségi közösségek, stb., s ezek társadalmi szervezetei.) fel-zárkózásának segítését és az információs társadalomba való integrálását.

A kapcsolatok központi szerepet töltenek be az éle-tünkben. Általuk leszünk gazdagabbak, boldogabbak és teljesebbek. A családi kap-csolat a társadalmi lét alapja. A konfliktusban élő családok többnyire nem ismerik, nem tudják a megoldás módját. Igen sok esetben nem a meg-fogalmazható probléma okoz gondot, hanem ami mögötte van. és ez többnyire hozzá-értő szakember segítségével tárható fel.

Magyarországon hozzá-tartozója erőszakos magatar-tása következtében átlagosan minden harmadik napon

meghal valaki. A családon belüli erőszak gyermekáldo-zatainak száma havonta leg-alább egy, átlagosan minden héten meghal legalább egy nő. Ne hagyjuk, hogy így le-gyen!

Dr. Varga Gizella családjogi tanácsadó,

konfliktuskezelő mediátor, az alapítvány kurátora

A személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával együtt

többre megyünk. Kapcsolatfel-vétel: [email protected] , 06 70 206 9645, http://viaduk-

talapitvany.wordpress.com18264722-1-43

India Klub Alapítvány,az élhetőbb világért

Page 17: Jótekonyság 2014 nyár

17JÓTÉK NYSÁGc I v I l e k A k ö z j ó é r t | h í r e k

A tudatos testhasználatért

Alexander-technikaTanárok Egyesülete

Fő célunk az egészség holisz-tikus megközelítésének hang-súlyozása, megismertetése és népszerűsítése. Célunk to-vábbá az Alexander-technika tanári tevékenység színvona-lának folyamatos fejlesztése, az Alexander módszerben rej-lő prevenciós és rehabilitációs lehetőségek kiaknázása.

Az Alexander-technika lé-nyege a tudatos testhasználat.

Gyermekkori ösztönös mozgásunk az idők során el-romlik, akadályozottá válik. Gondoljunk a kisgyerekek súlyos iskolatáskájára, vagy a padban eltöltött hosszú órák-ra. A későbbiekben már nem csak a munkahelyen ülünk,

hanem a tv-nézés, számítógép használat is a mozgás-szegény életmód felé tereli az embere-ket. Sajnos nem készülünk fel arra, hogy az egyoldalú terhe-léssel , vagy inkább a terhelés vélt elkerülésével csak súlyos-bítunk a helyzeten. Megje-lenik a görbe hát, a gerinc-ferdülés már iskolás korban általánossá válik. Általában kétféle megoldás létezik: vagy a túl feszes, vagy az összeesett testtartás, sajnos egyik sem jelent jó megoldást.

Az Alexander-technikával azt tanuljuk meg, hogy szer-vezetünk harmonikus egység-ben működjön, ne használ-junk fölösleges plusz energiát

a tevékenységünkhöz. Észre sem vesszük, hogy egy-egy befeszített izom milyen ha-tással van a test működésének egészére – pl. befeszítjük a nyak izmait, vagy a csípőnket előre toljuk – ezáltal egész működésünket befolyásoljuk. A jó hír az, hogy megtanul-ható, és tudatos kontroll alatt tartható a testhasználat .Így elkerülhető, hogy problémák alakuljanak ki, ill. jó hatásfok-kal lehet segíteni a már meg-lévő gondokon is.

A módszer tanulási folya-matra épül, és nem gyógy-mód, „mellékhatásaként” a tanítvány mégis meggyógyul, megszabadul kínzó hát, nyak, csípő, stb. fájdalmaitól, sőt migrénjétől is!

Célunk az, hogy minél több ember ismerje meg az Alexander-technikát, hogy segítségével jobban érezze magát, fájdalom nélkül, har-monikusan, jó megjelenéssel élje mindennapjait és minél sikeresebb lehessen.

Bátori Zsuzsanna Alexander-technika Tanárok Egyesülete (ATE) közhasznú

szervezet Adószám: 18132829 - 1 - 41

Alapítványunk hat éve, az Illatos úti Állategészségügyi Telepen lévő árva kutyák élet-körülményeinek, örökbefo-gadási esélyeinek javításáért dolgozik. Munkánk során több mint 500 állatot segítet-tünk már szerető gazdához. Folyamatosan gyógyíttatjuk a sérülten bekerült állatokat és juttatjuk el fontos üzene-teinket a jó szándékú embe-rekhez: Ha kutyát szeretnél, és gondoskodni tudsz róla egy életen át, ne vásárolj, ha-nem fogadj örökbe egy ked-ves állatot!

Alapítványunknak nin-csenek fizetett munkatársai. Térítést, állami támogatást nem kapunk. Valamennyi adományt kizárólag a kitű-zött célok teljesítésére fordít-juk. Életmentő programunk

sikere kizárólag Önökön és az Önökhöz hasonló nagy-lelkű támogatók adományain múlik.

Felelős döntésük érdeké-ben kérjük, tájékozódjanak: ismerjék meg céljainkat, munkánkat, önkénteseinket, eredményeinket! Szánjanak rá mindössze 5 percet és te-kintsék meg honlapunkat:

www.vigyelhaza.hu Ha támogatásunk mel-

lett döntenek, az alábbi linken letölthetik az 1%-os rendelkező nyilatkozatot, valamint szórólapot, pla-kátot nyomtathatnak ki, hogy tájékoztassák mun-katársaikat a lehetőségről! http://w w w.v ig yel haza .hu/segitenel.html

Vigyél HazaAlapítvány az Illatos úti kutyákért

Te is segíthetsz!

Öt éves lett...

Háromhatár Kulturális és Sport Közhasznú Egyesület

Megalakulásunk célja, hogy hosszú távú kulturális értéke-ket közvetítsünk és lehetőséget kínáljunk mindenkinek a meg-ismerésre, felfedezésre, játék-ra, vidámságra, szórakozásra. Lehetőség a mindenkiben ott rejtőző tehetség, alkotás, egyé-niség megismerésére és fejlesz-tésére. Érték, mely nem szűnik meg létezni; a szépre, a szere-tetre, a jóra, az egymás iránti odafigyelés bölcsességére ösz-

szpontosít. Mottónk az Együtt és Egymásért érzés jelképe, hogy tenni kell a legjobbat le-hetőségeink és képességeink szerint. Gyermekeink szemé-ben láthassuk azt a szikrát, ami ajándék; az alkotás, a kifejezés érzelmeink palettáján.Az egyesület szándéka:

- a sport- és szabadidős lehe-tőségek biztosítása, tanfolyamok szervezése;

- halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek támogatá-sa, segítése, számukra szociális életkörülményeiket előmozdító programok, rendezvények szer-vezése, vezetése;

- a gyermekek és szüleik egészségmegóvására, környezet-védelmére, a sport és természet szeretetére való nevelés;

- kiadványok, publikációk, is-

mertetők szerkesztése;- hasonló célokat megvalósító

európai civil szervezetekkel való együttműködés és cserekapcso-latok ápolása;

- Kup, Pápakovácsi, Nóráp kulturális és természeti öröksége-inek megőrzése, ápolása;

- a magyarság és a Magyaror-szágon élő kisebbségek művésze-ti, kézműves, népművészeti és az ehhez kapcsolódó életformájá-nak ápolása, azok megismerteté-

se az ifjúsággal;- tehetséggondozás és a tehet-

ségek kutatása a sport, művészet, kultúra terén.Programjaink:

Nemzeti összefogás jegyében a Nemzeti ünnepek megemlé-kezéseit rendezzük meg évente. Hagyományápolás jegyében a szakrális ünnepkörök köré szer-vezünk programokat. A műso-rokban közreműködik az egye-sület énekkara, színjátszói és az ifjúsági tagozatunk.

Létrehoztuk a Kupi Kulturális Ifjúsági és Sport napokat, amely-re évente közel 200 vendég érke-zik, hogy bemutassa programját, zene, tánc, színjátszás kategóri-ákban, és megmutassa erejét és ügyességét sportversenyeken.

Március 15-ére az elmúlt esz-tendőkben született gyermekek

részére egy-egy fát ültettünk, ami jelképezi az újjászületést, a gyarapodást, a szülőföldhöz és a természethez való kötődést.

Minden rendezvényünk in-gyenes a résztvevők számára. Az egyesületünk kifejezetten arra tö-rekszik, hogy minden korosztály részese és kedvezményezettje le-gyen a tevékenységeinknek.

Térségünkben egyedüli kultu-rális egyesületként munkánkkal nagyban hozzájárulunk közmű-

velődési feladatok ellátásához. A határon túli magyarokkal való kapcsolattartás jegyében a Gyer-gyóremetei Ifjúsági szervezettel és a Maroshévízen működő Dr. Urmánczy Nándor Egyesület-tel hosszú távú együttműködési szerződést kötöttünk. Kistérségi kapcsolatainkon túl együttmű-ködünk a szigethalmi Alkotók, Művészek, Művészetpártolók Egyesületével és a ClubNetCet országos egyesülettel.

Az elmúlt évek programjai hí-ven tükrözik, hogy térségünkben közösséget teremtettünk, kultu-rális értékeket hoztunk létre. A fenti célok megvalósításához kér-jük támogassák az adójuk 1% - val egyesületünket, adószámunk : 18019759-1-19

Portik Péterelnök

Igen, azt jó tudni, hogy a Mol-nár utca 5. szám alatt létezik egy hely, ahol bárki Erdéllyel kap-csolatos kérdéseire választ kap. Ha Erdélybe szeretne utazni, ha kíváncsi az ottani értékekre, kin-csekre, ha többet szeretne tudni történelméről, neves személyi-ségeiről, ha részt akarna venni az élő kapcsolatok kialakításá-ban, akkor jöjjön el hozzánk, az Erdélyi Magyarok Egyesüle-tébe. Több mint negyed évszá-zada alakultunk, a menekültek körében, mint az újabb kor első erdélyi szervezete. A segítség-nyújtás már a kezdetektől fontos részét képezte munkánknak. Részt vettünk a segélyek kiosz-tásában, a lakás-, munkahely közvetítésben és nem utolsó sorban a lelki megrázkódtatások enyhítésében. Mindemellett igyekeztünk felébreszteni az anyai ösztönöket a megma-radt országrészben, másrészt hagyományaink megőrzésé-vel, népszerűsítésével erősíte-ni az egységes nemzettudatot.

Az idők folyamán tevékeny-ségünkben némi hangsúlyel-tolódás történt az itteni és az otthoni változásoknak megfe-lelően. Most a segítségnyújtás elsősorban az erdélyi szórvány vidékek felé irányul (könyv, elektronika, gyógyszer, stb.). Fontosnak tartjuk a csereprog-ramokat, egymás látogatását, a turistautakat is.

Szervezésünkben évente mintegy 100-150 rendezvény-re kerül sor (előadás, kiállítás, hangverseny, színdarab, könyv-bemutató, kirándulás, társas összejövetelek, játszóház, divat-bemutató, filmklub, civil börze stb.) melyek célja az ismeretter-jesztés és a közösségformálás. Különösen nagy figyelmet for-dítunk arra, hogy a fiatalokat, gyerekeket is bevonjuk a mun-kába. Nonprofit egyesületként szorosan együttműködünk a különböző civil szerveze-tekkel határon innen és túl, de kapcsolataink vannak intézmé-nyekkel, művelődési házakkal, könyvtárakkal, iskolákkal stb. is.

30.000 könyvvel, újsággal megteremtettük egy külhoni

könyvtár alapjait, foglalkozunk sajtókutatással, menekültügyi és migrációs kérdések vizsgála-tával is. Erdélyi Hívogató címmel havi hírlevelet jelentetünk meg, ebben a programjaink mellett egyéb események és fontos információk is megtalálhatók (Ha kapunk, egy email címet rendszeresen elküldjük Önnek is. Elérhetőségeink: email: [email protected] , telefon: 06-20-9956159).

Tevékenységünkről többet is megtudhat, ha megtekinti hon-lapunkat: www.erdelyime.org és facebook oldalunkat: https://www.facebook.com/erdelyi-magyarok.egyesulete . Remél-jük, munkánk elnyeri az Ön tetszését. Működésünk nyitott, bárkit szívesen várunk körünk-be kérdésekkel, ötletekkel, tenni akarással, vagy mint egyszerű ér-deklődőt. Az is nagy segítség, ha adóbevalláskor az 1%-os rendel-kező lapon támogatottként az Erdélyi Magyarok Egyesüle-tét nevezik meg és adószámun-kat írják be: 19025575-2-41

B. Kis Béla

Erdélyiek aBelvárosban

Page 18: Jótekonyság 2014 nyár

c i v i l e k a k ö z j ó é r t | h í r e k

JÓTÉK NYSÁG18

Az alapítványok közt gyakran emlegetett „jó gyakorla-tok” között Rostás Árpád neve és tevékenysége méltán helyet vív ki magának. Egyre ismertebbé válik, egyre többször hallunk egyedülálló kezdeményezéséről, művé-szetével egybekötött motiváló módszeréről.

Az egyedülálló, példaértékű jó gyakorlat a Nemzeti Együtt-működési Alapprogram (NEA) támogatásával valósult meg. Az alapítvány programjának lényege, hogy a Somogy Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon által oktatást, nevelést, gondozást, és sok esetben otthont kapó gyermekeknek elméleti és gyakorla-ti képzés keretében lehetősége legyen bekapcsolódni egy műemléképület speciális tudást igénylő felújítási munkáiba. A szakmaszeretetre és a küzdelmek árán kapott önbecsülés értékelésére, végső soron az élet szépségére edzi a szomorú sorsú gyerekek lelkét.

− a Te hangod! Hátra is csak menni kell, így előre a szabad és közösségi rádiózásért!

Az elmúlt években a majd hetven valódi közösségi és kisközösségi rádiók több mint fele eltűnt az éterből. Velük együtt eltűntek azok a társadalmi és kulturális értékek, melyeket a rádiókat üzemeltető önkéntesek létrehoztak, képviseltek. A Civil Rádió alkotóközössége - bár kénytelen volt szembesül-ni ugyanazon problémákkal, mint számos más közösségi rádió -, elhatározta, hogy nem adja fel. Folyamatosan keressük azokat a lehetséges megoldásokat, melyek biztosítják a rádió továbbélését, hogy továbbra is hallgathass minket az éterben az FM 98.0-n.

A Civil Rádió FM98 2014-ben jutott el oda, hogy műkö-dése alapjait eddig biztosító anyagi és emberi erőforrásai kimerültek, és a rádió fenn-maradása veszélyben van. Immár 20 éves történetünk legnehezebb időszakát éljük. De még élünk!

Abban biztosak vagyunk, hogy mint minden civil szer-vezetnek, nekünk is az jelenti a biztonságos továbblépést, ha másokkal összefogva, mi-nél több véleményt meghall-gatva, ötletet megvalósítva alakítjuk a jövőnket.

Ennek a közösségi gon-dolkodásnak az első lépése-ként megszerveztük a Sza-bad Sikoly névre hallgató estünket, melyet a Civil Rá-dió és a közösségi rádiózás jövőjéről tartott, „Hallasd a hangod” című kerekasztal beszélgetéssel indítottunk. Az ismert közéleti szerep-lők – Novák Péter, Harle Tamás, Aknai Zoltán, Ni-kola Parov, Dr. Németh

József, Szunyogh Szabolcs - részvételével és Krausz Tivadar író – műsorvezető moderálásával lezajlott beszélgetés valódi vitákkal és impulzív hozzászólásokkal telített volt. Ez is jelzi, hogy a téma korántsem egyértelmű és igencsak aktuális.

A Civil Rádió persze nemcsak tájékoztat, hírt ad azokról az események-ről, melyekről más médiu-mokban keveset vagy egy-általán nem lehet hallani, de szórakoztat is. Ráadá-sul zene kínálatunkban is megjelennek olyan műfa-jok és előadók, akik nem az aktuális”trendi” kínálatot képviselik, és így az általuk létrehozott érték más médi-acsatornákon nemigen fellel-hető. Így a Szabad Sikoly es-ten fellépett a TÁP Színház,

koncertet adott Török Ádám és Horváth Mihály, Nikola Parov, Magyar Bori és Tabe-ira Iván.

A „Szabad Sikoly” a Ci-vil Rádió nyilvános sikítása volt, melynek célja, hogy eb-ben a kereskedelmi és poli-tikai hangzavarban hangunk eljusson azokhoz, akik egyet-értenek értékrendünkkel, és fontos számukra, hogy létezzenek független, nyi-tott, közösségi médiumok. Egy olyan folyamatot sze-retnénk elindítani, melynek során közvetlen kapcsolatot tudunk kialakítani hallgató-inkkal, így jobban be tudjuk őket is vonni a rádió életének további tervezésébe, műsor-struktúránk alakításába.

Mi, a Civil Rádió közös-sége, egy új fenntartható-sági modell kidolgozásán

dolgozunk, és olyan partne-reket keresünk nemcsak a civil társadalomban, a civil szervezetek között, hanem a vállalkozói szférában is, akik komolyan veszik társadalmi felelősségüket, és érzékelik, hogy egy közösségi rádió tá-mogatásával egyszerre több társadalmi ügyet tudnak se-gíteni. Hiszen éppen a nyil-vánosság az, amit egy-egy kisebb közösség, vagy keve-sebb embert érintő ügy ese-tében a legnehezebb elérni.

„A helyzet reménytelen, de nem súlyos,” idézhetnénk Watzlavikot, ám a mi helyze-tünk igen súlyos, bár hozzáál-lásunk szerint reményteljes.

A Civil Rádió 20 éves. Ünneplésre okot adó idő-szakot zártunk. 20 év a fel-nőtté válás időszaka. Felnőni sosem egyszerű, főleg egy olyan korban, amikor szinte naponta kell mindannyiunk-nak új körülményekhez al-kalmazkodnunk.

Hisszük, hogy képesek vagyunk a továbblépésre, de csakis új partnerekkel, új esz-közökkel és támogató hallga-tói közösséggel.

Civil Rádió – FM 98.0 www.civilradio.hu

Adószámunk 18048023-1-41

CivilekSok jótékony tett válhat valóra

A címlapmese csattanója a jótékonyság ösztönzésére is ki-hathat. Adjunk akkor, amikor élünk, és láthatjuk az örömet, amit szerzünk vele másoknak. Szeretettel ajánljuk a történe-tet minden lélekben gazdag, vagyonos vezetőnek, tehetős közszereplőnek, legyen férfi, legyen nő, legyen civil, legyen fiatal, legyen akárhány éves.

A civil szervezetek, amelyek a jóért, a társadalmi jólétért, az esélykiegyenlítődésért tesznek, pont olyan sokezernyien vannak, mint a tavasz színe, illata. Adni nemcsak pénzt lehet - tudjuk. De minden évben május 20-ig azt is adhatunk. Mert a jó ügyek megvalósulásához pénz is kell - ezt is tudjuk. Mil-liárdokról van szó. Válasszon mindenki évről-évre egy civilt és egy egyházat!

Idő, tudás, kezek, lelkesedés és lelkesítés, jó szó, bátorítás, odafigyelés, együttgondolkodás, megbecsülés, szeretet és pénz együtt kell a közösségépítéshez határon innen és túl.

Rostás Katedrális Alapítvány− júniusban fejezték be a Széchényi Kastély restaurálását Somogyváron −

A Szent László hétvégén Mogyoródon találkozik a legenda a hungarikummal 2014. június 27-29-én.

A főtér 3 napon át ad otthon a mogyoródi csata 940. évfordulója alkalmából nagykoncerteknek és kulturális programoknak.

A rendezvény részletes programja itt tekinthető meg 

https://www.facebook.com/mogyorodifalunapok

Hungarikum falu a mogyoródi csata évfordulóján

Page 19: Jótekonyság 2014 nyár

19JÓTÉK NYSÁGc I v I l e k A k ö z j ó é r t | h í r e k

Szeretném a figyelmébe aján-lani ezt a 25 éves múltra visz-szatekintő, civil, nonprofit szervezetet.

50+-osként - ugyan még nem nyugdíjas éveket élve – egy olyan generációs szerve-zet elnöke lehetek, amelyhez közel 130 ezer időskorú kötő-dik, mintegy 1500 különböző közösségben (klubban, egye-sületben) élve az őszidős hét-köznapok örömeit, az ország mintegy 700 településén.Bemutatkozó gondolataim

elsőként Mourice Chevalier mondását idézik: „Megöre-gedni még mindig jobb, mint az ellenkezője”. Számunkra ez a mondat azt is sugallja, hogy aki ma még távol van az ezüst-hajú nemzedék életvilágától, annak számára sem lehet közömbös, hogy a ma idősei hogyan múlatják utolsó élet-szakaszuk hétköznapjait, s ha azokra a közösségi sikerélmé-nyekre gondolok, amelyeket szövetségünk kínál tagjainak, akkor bizton mondhatom a ma még aktívaknak: készül-jenek közénk! Nem bánják meg!

A második gondolat, ami – véleményem szerint – tel-jes mértékig minket jellemez, Ole Nydahl, dán származású lámától való: „Aki csak ma-gára gondol, annak problémái vannak, aki azonban másokra is, annak izgalmas feladatai”. Köztünk olyan idős emberek várják, keresik életük utolsó éveiben a feladataikat, ame-lyekkel társaiknak, generá-ciójuknak, a rászorulóknak,

Úgy sújtott le rám a baj, akár egy cunami: hirtelen és elemi erő-vel. 2013szeptemberében hasi, köldöktáji görcseim támadtak. A háziorvos azonnal az illeté-kes kórház sebészetére küldött, ahonnan már haza sem enged-tek. Másnap sárga epét hánytam és a hasam akkorára dagadt, mintha szülés előtt állnék. Mű-tétre került sor. Az orvosok nem tudhatták, mi okozza a panaszaimat, de a három órás műtét során megtalálták a bajt okozó vastagbél-daganatot. Az intenzív osztályon tértem magam-hoz. Ideiglenes sztómát is kaptam a hasfalamra. Az utolsó kórházi napomon, éppen két héttel a mű-tét után megérkezett a szövettani lelet: a daganat rosszindulatú. Nem éreztem semmit, amikor a sebészorvos közölte az eredményt, csak valamiféle ürességet és azt, hogy tennivalóim lesznek, egye-bek között a sztómazsák használa-tának megtanulása, begyakorlása, ami nem is olyan egyszerű dolog. Jócskán lefogyva, 45 kilósan kerültem haza, de jó étvágy-gyal ettem mindazt, amit a bélkímélő diéta megengedett, hogy mielőbb megerősödjek. Elhívtuk férjemmel a háziorvost, aki sajnálkozva mondta, hogy nincs hazánkban mindenkire kiterjedő vastagbél-szűrés, de felsorolta a tüneteket, amikkel orvoshoz kell fordulni. Bizony, a hirtelen fogyás és néha egy tompa nyomás a jobb bordaívem alatt nálam is jelentkezett. De nem vet-tem komolyan ezeket a jeleket. A távolabbi jövőn nemigen gon-dolkodtam, hanem a napi teen-dőkkel foglalkoztam, de próbáltam megérteni, mi okozhatta nálam a baj és tájékozódni akartam, hol, kitől kaphatok tanácsot, hozzáér-tő segítséget. Nem keresgéltem a neten hiába: alapítványok, civil szervezetek, egyesületek, segély-telefonok működnek azért, hogy a betegeknek a legkülönfélébb módokon segítsenek, akár lelki támasz, akár gyakorlati informáci-ók formájában. Így bukkantam rá a Tűzmadár Alapítványra, amely a programjai sokféleségével raga-dott meg. Éppen hirdettek egy pályázatot is „Párhuzamos törté-netek” címmel, amelyben a beteg

hozzátartozójának beszámolóját is várták arról, hogyan élte meg ő a betegséget. Férjemmel meg is írtuk, ki-ki a maga részét, de a pá-lyázat eredményhirdetésére csak a férjem ment el, mert aznap épp a műtőasztalon feküdtem, hogy a sztómámat megszüntessék. Érde-kes és tanulságos volt olvasnom fér-jem gondolatait a betegségemről. Ezután már az onkológus szakor-vos foglalkozott velem. Kemoterá-piát kapok, s mivel idő közben áttét is keletkezett, a gyógyulás hosszú ideig tart. A Tűzmadár Alapítvány programjai azonban támogatnak ebben a folyamatban. Jó érzés tudni, hogy számíthatok rájuk. Sok mindent megtud-tam erről az alapítványról. A rákbetegség sötét képzetét le-győző, fényhozó madár erőt és reményt sugárzó alakját válasz-tották jelképüknek: a Tűzmadár az újrakezdés, a halál feletti győ-zelem univerzális szimbóluma. Az alapítás gondolatát 2005-ben az vetette fel, hogy évről évre egy-re több a daganatos beteg. Ez a betegség hosszan tartó krónikus folyamat, és nemcsak a test szá-mára jelent óriási megterhelést, hanem a léleknek is. Sok beteg nem képes megbirkózni a hely-zettel, depressziós lesz. Mégis kevés az olyan szakember, akihez a rákbetegek segítségért fordulhat-nának speciális lelki gondjaikkal. A Tűzmadár Alapítvány közhasz-nú szervezet, amely a fennállása óta több ezer rákbetegnek és hozzátartozóiknak nyújtott segít-séget problémáik kezelésére. Az ország egész területéről fogadja a rákbetegeket, szoros együttműkö-désben dolgozva a Szent László kórház Onkológiai Centrumával. Rohánszky Magda onkopszi-chológus, az Alapítvány által mű-ködtetett Tűzmadár Ház vezetője elmondta, hogy a rákkal szembe-sülve természetes a bizonytalanság, a félelem, az életveszély érzete. Ám ha ez tartós marad és mindenre rá-nyomja a bélyegét, ha a szorongás-tól nem tudunk aludni, érdemes külső segítséget kérnünk, hiszen a kimerültség fizikailag is kihat a keze-lésekre. A rákbeteg depressziójának mélysége, súlya és túlélésének ideje között - fordított arányú - erős ösz-szefüggést jeleznek a tudományos

módszerekkel készült felmérések. Szoros a kapcsolat a stressz szintje és a daganat növekedési üteme között. Ha érzelmileg jól vagyunk, ha képesek vagyunk megtalálni az örömöt a mindennapokban, akkor a kezeléseket is jobban viseljük – tette hozzá az onkopszichológus. Becslések szerint a gyógyulásban mintegy 30 százaléknyi hozzáadott értéket jelent a pszichológus segít-sége. A kezelés hatékonyságában különösen nagy annak jelentősége, ha a beteg érti, mi miért történik, ha érzi, hogy mindig van mellette értő és megértő segítő szakember – ha nem kell egyedül harcolnia. A gyógyulás folyamata akár éve-kig is eltarthat, miközben a beteget folyamatosan a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság érzése gyötri. Mindez a családtagok szá-mára is nehéz feladatot jelent. Az élhető, minőségében kielégí-tő élet újrateremtését szolgálja a Tűzmadár Alapítvány, hangsúlyt helyezve a test és a lélek rehabili-tációjára egyaránt. A tehetetlen-ség, kiszolgáltatottság, halálféle-lem helyett a kihívást, a győzni akarást érezze a beteg, ebben akar-juk őt segíteni - összegzi a szakem-ber az onkopszichológusok célját. Onkológus szakorvos, pszicho-lógus, szociális munkás, gyógy-tornász, dietetikus és életmód-ta-nácsadó is van a munkatársak között. Feltáró beszélgetés, egyéni rehabilitációs program kidolgo-zása, pszichológiai konzultáció, pszichoterápia, táplálkozási és élet-mód tanácsadás, gyógytorna, cso-portfoglalkozások, például a beteg saját erőforrásait, a relaxációt és a képzeletet segítségül hívó Simon-ton tréning egyaránt megtalálható a lehetőségek között, s ezek mind térítésmentesen vehetők igény-be a daganatos betegek számára. Magam is részt vettem az Alapítvány által szervezett programokon, hiszen meg kell gyógyulnom! Sok még a teendőm! Mindenekelőtt, szeret-ném minél több embernek a figyel-mét felhívni – saját példámon okul-va - a szűrővizsgálatok fontosságára. Sajnos fiatalokat is láttam a betegek között! Figyeljünk oda magunkra, vegyük komolyan testünk jelzéseit, s inkább fölöslegesen menjünk or-voshoz, mint túlságosan későn!

Szádvári Lídia

Személyes történet

Nyugdíjasok Országos Szövetsége

a családjuknak tudnak szol-gálni, segíteni. És a családjuk is nyugodt lehet: a köztünk eltöltött idő az „öregeiknek” csak a javát szolgálja.

Mert hát szociológusok, gerontológusok állítják: amíg a vérkeringési zavarok, szív és érrendszeri problémák akár 4 évvel is megrövidíthetik egy ember életét, addig a közös-ségben, értelmesen eltöltött életalkonyi hetek, hónapok akár 7 évvel is meghosszab-bíthatják az egészségben megélt időskort.

Mi ezért dolgozunk! Le-gyen Ön is a támogatónk!

Némethné Jankovics Györgyi

NyOSZ elnöke

Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos

Szövetsége

1074 Budapest, Szövetség u. 9., tel: 210-0326

www.nyosz.huadószám: 19025276-2-42

A bennünk rejlő emberi jó-ságra alapozva jött létre a Se-gítünk Média, magánemberek összefogásából. Mindenki tud segíteni egy kicsit a saját szakte-rületén – mi videókkal és azzal, hogy összehozunk Titeket. Ez a segitunk.com, ahol jószívű em-berek segítenek akár Neked is, vagy jószívű emberként segít-

hetsz Te is. Itt nem eladunk. Itt értéket teremtünk! A logónk is azt szimbolizálja, hogy összefogva, egymást segítve töb-bek lehetünk.   Adj magadból és kapsz vissza, valami sokkal többet! Pál Feri atya erről is hitelesen be-szél egy videónkban, ami megtekinthető a

segitunk.com/palferiatya lin-ken, vagy a pozitivtv.hu olda-lunkon.

Társadalmi felelősségválla-lásban is végzek videó készítést. Célom mindig az, hogy segítsek. A vállalkozásom a nyertes- nyertes elven alapszik: 6 éve

esküvői videósként kezdtem, e mellett számos pályázati fil-met, reklámfilmet készítettem, ahol mindig olyan megbízáso-kat kaptam, ami jó célt szolgál. Most fejezzük be a „Kezedben az egészséged” című ismeret-terjesztő websorozatot, ami pályázat útján valósul meg. Mi készítünk Magyarorszá-gon először „hangos lakás-promóciót”! Úgy segítjük a lakáseladásokat, hogy videókat készítünk, és profi reklámszö-veget írunk, amit rádiós kollé-gánk mond fel a filmre.

Vállalkozásvezető:

Orosz Péter +36/30/497-9005,

[email protected]

Segíts és megsegítenek!

Médiavállalkozás társadalmi felelősségvállalása

Hetedik alkalommal indul útjá-ra a Civil Licit fenntarthatósági árverés, melynek keretében civil szervezetek üzleti szolgáltatásai kerülnek kalapács alá, melyekre vállalatok vezetői licitálnak. A civil szervezetek minden évben pályázat keretei között nyer-hetik el a jogot az aukción való részvételre. A szervezők több mint száz jelentkezőre számíta-nak az idén, mely az előző éves eredménynek majdnem dup-láját jelentené. Pályázni mától lehet.

Civil szervezetek üzleti szol-gáltatásokkal pályázhatnak im-már hetedik alkalommal a Civil Licit fenntarthatósági aukción való részvételre. A különleges

árverés során ugyanis nem adományokat gyűjtenek a szer-vezők a non-profit szervezetek számára, hanem olyan civil üzleti szolgáltatások bemuta-tására és megvásárlására adnak lehetőséget a program elindí-tói, melyek vállalatok számára jelenthetnek üzleti lehetőséget a fenntarthatóság égisze alatt. „Üzleti találkozóra hívjuk a cé-geket és vezetőiket, akik nyitot-tak és elhivatottak a környezeti és társadalmi fenntarthatóság iránt, illetve fogékonyak arra is, hogy bizonyos szolgáltatásokat a civil szektortól vásároljanak, bízva szakértelmükben, látva tudásukat” – mondta el Kiss Gyöngyvér, a Civil Licit Ala-pítvány és a program szóvivője. „Kijelenthető, hogy a nonprofit szervezetek szolgáltatásai év-

ről évre fejlődnek, a vállalatok pedig egyre nagyobb kedvvel vásárolnak az aukción” – tette hozzá a szóvivő.

A civil szervezetek minden

évben pályázat útján nyerhetik el a jogot a Civil Licit fenntart-

hatósági aukción való rész-vételre. Az idén a szervezők tizenkét szolgáltatást kívánnak árverésre bocsátani a beérkezett pályaművekből. Pályázni a kör-

nyezeti és társadalmi fenntart-hatóság valamennyi területéről

lehet, a fő szempont a vállalati működésbe való beépíthető-ség, hasznosíthatóság. A szol-gáltatások lehetnek önkéntes programok éppúgy, mint kép-zési vagy éppen tanácsadói fel-adatokat felvállaló projektek. A civil szervezetek szolgáltatásait 2014. július 11-éig várják a szer-vezők, melyeket egy független bírálóbizottság értékel majd és választja ki a pályaművek közül a legjobbakat.

A Civil Licit idei különle-gessége, hogy kiemelt szakmai partnerként csatlakozott a szer-vezőkhöz az ERSTE Alapít-vány, mely Közép- és Kelet-Eu-rópa egyik legmeghatározóbb alapítványaként támogatja és segíti az aukció megvalósulá-sát, a szervezet által működte-tett Társadalmi Integrációs Díj előző évi döntőjébe került civil partnereit is bevonva. Az ER-STE Alapítvány működésével Közép- és Délkelet Európa hát-rányos helyzetű csoportjainak társadalmi integrációját hiva-

Hetedszer is Civil LicitTöbb mint 100 pályázó

civil szervezetre számítanak idén a szervezők

tott segíteni. „A Civil Licit auk-ció támogatásával egy új utat szeretnénk a hozzánk pályázó civil szervezeteknek bemutatni, azt, hogyan lehet rövid és hosz-szú távon a forprofit szektorral együttműködni, elért eredmé-nyeiket e piaci szegmens felé is „értékesíteni” – mondta el Dejan Petrovic, az ERSTE Ala-pítvány programmenedzsere. E cél érdekében alapítványunk által évek óta Magyarországon is működtetett Társadalmi In-tegrációs Díj döntős pályázóit szeretnénk meginvitálni a Civil Liciten való részvételre, hogy egy új szemléletet mutassunk számukra a hosszú-távú növekedésük, fejlődésük érdekében - tette hozzá a vezető.

A különleges fenntarthatósági árverés idén is november elején kerül megrendezésre, ahová már most várják a szervezők a fenntarthatóság iránt nyitott cégek jelentkezését. A Civil Licitet 2014-ben is szakmai partnerként támogatja Magyarország Kormánya.

Page 20: Jótekonyság 2014 nyár

c i v i l m a r k e t i n g | k o m m u n i k á c i ó

JÓTÉK NYSÁG20

JÓTÉK NYSÁGtArkA-BArkA j ó s á g | j ót é k o n y m e s é k

„ H a n e m v a g y k é s z v á l t o z t a t n i a z é l e t e d e n , n e m l e h e t s e g í t e n i r a j t a d ” ( H i p p o k r a t é s z )

Induló képzések 2014-ben

Mi fán terem a marketing? A vevő a király? Mégis mitől leszek én a nyerő a cyber térben is?

Ilyen és ehhez hasonló kér-désekre adnak választ neves elméleti és gyakorlati szakembe-rek a Magyar Marketing Szövet-ség Marketing Akadémiájának

képzésein. A képzések kétnapo-sak. Helyszínek Budapest VIII. és XIV. kerületében találhatóak.

JelentkezésAz első 10 jelentkező és az MMSz tagok 30% kedvezményt kapnak, valamint csoportos

jelentkezés esetén az ötödik jelentkező térítésmentesen ve-het részt a képzésben.

Az induló képzésekről bő-vebb információ !

A civilmarketing képzések szak-mai együttműködő partnere:

A képzések fő támogatója:

Magyar Marketing Szövetség

Hogyan lehet megtanulni nagycégül? Hogyan lehet úgy egy e-mail-ajánlatot írni nekik, hogy megértsék, és érdekelje is őket? Hogyan le-het velük tárgyalni, hogy ko-molyan vegyenek? Hogyan lehet olyan ajánlatot írni, amit el is fogadjanak? Ha megértjük a nagy cégeknél a gondolkodásmódot, nyelvet, és megtanuljuk használni, máris nyert ügyünk van.

A legfontosabb dolog, amit egy nagy céggel kapcso-latban meg kell érteni, hogy ők a cégfejlődés egy maga-sabb fokán állnak. Alapve-tően a nagy cégek rendszer szerint dolgoznak. Minden-re kidolgozott sémájuk van, mindenkinek kiosztott fel-adatai vannak ebben, min-dent megterveznek, mindent mérnek, mindent ellenőriz-nek. Egy átlagos kisvállal-kozónak ez annyira sokkos élmény, mintha elrabolnák az UFO-k.

Egy ilyen rendszer kul-cseleme a hatékonyság. Min-denki tudja a dolgát, és azon szorgalmasan és gyorsan dolgozik. Az utolsó felméré-sek szerint egy átlag magyar kisvállalkozás hatékonysága a harmada egy átlag német kisvállalkozásnak. Mindezek

Beszél Ön nagycégül?

Milyen nyelven tárgyalnak a menedzserek?− Megszívlelendő jótanácsok a civileknek −

alapján nagyjából egy ma-gyar nagyvállalat átlag haté-konysága az ötszöröse egy magyar kisvállalkozásnak.

Ebből az következik, hogy egy nagy cégnél tényleg in-tenzíven dolgoznak. Nincs idejük arra, hogy a mi kétórás bemutatkozó-ismerkedő lá-togatásunkat fogadják. Nincs idejük, hogy a gyönyörű, 30 oldalas termékismertető prospektusunkat átnézzék, ami azzal kezdődik: „Enged-jék, meg hogy bemutassuk cégünket…” Nincs idejük tanulmányozni a 16.000 ka-rakteres e-mailünket, amihez még 11 darab Pdf állományt csatoltunk. Egyszerűen csak rutinból leráznak, ha látják, hogy mi nem az ő nyelvükön beszélünk – mi meg duzzo-gunk, és meg vagyunk sértve.

Pedig egyszerű: „anyóka viheti a rőzsét, rőzse nem vi-heti anyókát”. Ha vásárlónak meg akarjuk szerezni a nagy cégeket – ami hihetetlenül vonzó dolog –, akkor nekünk kell az ő nyelvükön írnunk nekik, és az ő nyelvükön kell tárgyalnunk velük. Ahogy az afrikai mondás mondja: „Ha gorillával táncolsz, azt kell táncolnod, amit a gorilla akar.”Rövid hat pontos jó tanács,

amit alkalmaznunk kell a nagy cégekkel való kommu-nikációban:

•Ha e-mailt írunk (pláne bemutatkozó e-mailt,) az ne legyen hat mondatnál hosz-szabb, és maximum egy csa-tolt állományt tartalmazzon. Ha nem csatoljuk, hanem linkeljük, néhány korszerű eszközzel megnézhetjük azt is, hogy egyáltalán kinyitot-ták-e a csatolmányt.

•Egy e-mailen belül le-hetőleg két bekezdés legyen maximum, és ha lehet, szed-jük pontokba a mondaniva-lónkat

•Tárgyalásra ne 1-2 órát kérjünk, hanem 10-20 per-cet.

•A tárgyalásra nagyon készüljünk fel, hogy tényleg beleférjünk ebbe az időke-retbe. Itt is szedjük pontokba a mondanivalónkat. (Saját kedvenc mondásom: „Elő-ször beszéljük meg, mit aka-runk megbeszélni!”)

•Tanuljuk a nyelvüket, az általuk használt kifejezése-ket, ezeket jegyezzük meg, nézzünk utánuk, és használ-juk. Pl: piacrészesedés, árrés, profit, ROI, haszonkulcs, a piacra kerülési idő, értékesí-tési sebesség, raktár forgási sebesség, jövedelmezőség, átfutási idő, működési költ-ségek, munkaerő-költségek, termelékenység, ügyfélszám, ügyfél élettartam érték, ügy-félmegtartás, stb.

•Használjuk azokat a kommunikációs formákat, amit ők használnak: e-mail, prezentációk, White Papers, konferenciahívások stb.

Dr. Tóth András pénzügyi tanácsadó

Amikor kisebb vállalkozás vezetőjeként vagy civil szer-vezet képviselőjeként kitűzzük, hogy nagyvállalatok-nak adunk el, és végre betesszük egy ilyen céghez a lá-bunkat, akkor gyakran csak kapkodjuk a fejünket. Ezek az emberek olyan furcsák! Egész másként viselkednek, mint ahogy ezt megszoktuk. Mintha teljesen más nyel-vet beszélnének. És az még csak a kisebb probléma, hogy mi nem értjük őket, de ők sem értik, hogy mi kik vagyunk, és egyáltalán mit akarunk?!

− Kezdő kisvállalkozók és civil szervezetek vezetői figyelmébe ajánljuk −

MARKETINGMORZSÁK – VILLÁMKURZUS a Magyar Marketing Szövetség Marketing Akadémia szervezésében

„Egy idős néni áll a tavaszi zi-mankóban az út szélén, fején kar-ton kendő, kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megáll-tam, felvettem a nénit, és elkez-dünk társalogni. Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra. Kérdés nélkül elkezd me-sélni:

Gyerekkoromban nagytatám-mal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli patakból, de egy még ab-ban az évben ki is száradt, a többi gyökeret eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort ha-zulról. Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem

Jótékony mese Böjte Csaba testvértől

Meghaltam volna, ha nincs 9 diófám

a temetésre, a szépen felcsepere-dett diófák árnyékában ravataloz-ták fel. Az egész szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában...

Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem a szülőfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót és télen meg-töröm. Kilós, fél kilós csomagok-ban nagyon hamar el tudom adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem ez a kilenc diófa engem átse-gített a télen! Az idén is, nemcsak tűzifát tudtam venni a dióbélből,

hanem még egy kis malackát is. És most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk ültetni a kis fákat és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben biztos majd el fog mondani éret-tem egy-egy imádságot....

Az autó halad a tavaszi ve-rőfényben... a néni elhallgatott, én is hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékeztem, megálltam és utasom a reszkető kezével egy fél kiló zacskó dióbelet csúsztatott az ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott: vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat ki a diófákat ültette....

Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a dióbelet nézem: az egyszerű szé-kely asszony válaszát a gazdasági krízisre. Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontot-tam és elkezdtem ropogtatni a fi-nom dióbelet, a becsületes, évtize-deken áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira.

Járható út... Megyek és én is ve-szek tíz facsemetét!”

Szeretettel: Csaba testvér (Forrás: facebook) 

SOHA NEM ADJUK FEL

Jöhet szél, mely összedöntheti a várakat. Jöhet szél, mely falakat rombol el. Mert amíg kezemet fogja

néhány amolyan igazi jó barát. Engem semmilyen szél nem érhet el.

Jöhet jég, mely megfagyasztja a vágyakat. Jöhet jég, mely a lelket rontja el. Mert amíg kezemet fogja néhány amolyan igazi jó barát. Engem semmilyen

jég nem érhet el.

A boldog percekért, egy újabb holnapért tovább menni kell.

Soha nem adom fel. Nem kísérthet újra a magány .Soha nem adom fel. Nem jöhet több szomorú dél-után. Soha nem adom fel. Míg kezemet fogja egy igazi jó barát. Mert így együtt soha nem adjuk fel.

Jöhet tél, mely könnyeket hoz a hó alatt. Jöhet tél, mely tavasszal sem megy el, de amíg kezemet fogja néhány amolyan igazi jó barát. Engem semmilyen

tél nem érhet el.

A boldog percekért, egy újabb holnapért tovább menni kell.

Soha nem adom fel. Nem kísérhet újra a magány. Soha nem adom fel. Nem jöhet több szomorú dél-után. Soha nem adom fel. Nem kell a kakaó nélkül a

kalács. Mert így együtt soha nem adjuk fel.

IMPRESSZUM - JÓTÉKONYSÁGFelelős szerkesztő: Vajda Márta

Szerkesztők, szerzők:Bella Árpád, Görög Máriadr. Mérő Éva, Mozga Márta, Szádvári Lídia

és civil szervezetek munkatársai Tördelő-szerkesztő: Bella Árpád

Lapmenedzselés, szponzorációszervezés: Ableda IlonaNyomda: Ringier

ISSN-szám: print 2064-3365, digitális: 2064-3373NMHH-nál bejegyzett sajtótermék a Civilkomp Alapítvány tulajdona

A JÓTÉKONYSÁG újságok megjelenését 2013-ban az Emberi erőforrások Minisztériuma támogatta.www.civilkomp.hu | [email protected]

AJÁNDÉK

A dal egy szupercsapattal!

Révész Sándor szeretett piramisos szenvedélyé-vel, ismert zenészek és a NemAdomFel csapatának felemelő előadásában.

Révész Sándort a születésnapján köszöntöttükezzel a felvétellel. A szívet melengető válasza:

"Felemelő nekem is, hogy ezt a kincset megtaláltad, ami az én szívemnek is nagyon nagyon kedves emlék!!!:-)))

Derűt és életigenlést sugároz a "csapat" nehéz sorsú tagja-inak az attitűdje. Van tanulni való Tőlük gazdagon.:-)))

Minden jót kívánó szeretettel: Révész Sándor"

Zene/szöveg: Kiss Barna