Reformatus Ermellek 2015/04

Embed Size (px)

Citation preview

  • 8/20/2019 Reformatus Ermellek 2015/04

    1/12

     

    Református

    Érmellék  

     A Z É R M E L L É K I R E F O R M Á T U S E G Y H Á Z M E G Y E G Y Ü L E K E Z E T I L A P J A   

     VI. ÉVF. 4. SZÁM – 2015. ÁPRILIS 

    „Harmat leszek Izráelnek: virágzik majd, mint a liliom.” (Hós 14,6a)

    ISTEN ÁLDÁSA SZÁLLJON MINDEN MOSTANI ÉS JÖV ŐBENI ÉDESANYÁRA!

    (A képen a nagykágyai parókiakertben március elején virágzó krókuszok avagy sáfrányok láthatóak.)

  • 8/20/2019 Reformatus Ermellek 2015/04

    2/12

    2 Református Érmellék

    Istenhez forduló szül (anyák napi prédikáció)

    „Élt Úc földjén egy Jób nev  ember, aki feddhetetlen ésbecsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat.Hét fia és három leánya született neki. Hétezer juh,

    háromezer teve, ötszáz pár ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebbvolt minden keleti embernél. Fiai lakomát szoktak tartaniodahaza, mindegyik a maga napján. Ilyenkor üzentek háromn# testvérüknek, és # ket is meghívták, hogy velük együttegyenek és igyanak. Amikor azonban a lakoma napjai sorralejártak, értük küldött Jób, és megszentelte # ket úgy, hogykorán reggel fölkelt, és annyi ég# áldozatot mutatott be,ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a

     fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jóbminden alkalommal.” (Jób 1,1-5)

    nyák napja környékén, amikor a gyermekekhálával tekintenek szüleikre, a szülk pedig azIstentl ajándékba kapott gyermekeikért adnak hálát,talán minden gyülekezetben, családban elhangzik,hogy a családi élet hatalmas erforrás, hogy a boldoggyermekkor, a melegszív#, szeret  otthonpótolhatatlan minden ember számára.

    Az igazán nagy kérdés mégis az, hogy milyencsaládban kapnak ma gyermekeink pótolhatatlanerforrást? Minden bizonnyal csak azokban acsaládokban, ahol a zsoltáros szavát komolyan veszikaz édesapák, hogy „az Úrnak öröksége: a fiak”, és ahol

    „az anyaméh gyümölcsét” jutalomnak tekintik azédesanyák. Ott, ahol az Istennel való él  kapcsolatfolyamatosan megvan, ahol tisztában vannak vele,hogy „az Úr áldása az, ami meggazdagít” (Péld 10,22).

     Jób egy ilyen édesapa volt, akinek példájából mais minden szül  bátran tanulhat. Jóbról azt olvassuk,hogy feddhetetlen, becsületes, istenfél, b#ngy#löl ember volt, akit az Isten megjutalmazott tízgyermekkel, és mindenféle földi gazdagsággal, amiszéppé, jóvá és boldoggá tette életét!

    Ma nagyon sok házaspár talán csakmegmosolyogja ennek az embernek az Istentl való

    megjutalmazását, hiszen a sok gyermeket ma már csakkevesen tartják jutalomnak! Sokkal inkább szeretnéneka házastársak minden földi gazdagságot, anyagiértéket, biztonságot. Talán nem véletlenül váltszállóigévé fiatal házasok között, hogy „elbb a kocsi,aztán a kicsi”: De vajon nem lehet-e, hogy emberihitetlenségünk Istentl való elfordulásunkbüntetéseként nem érkezik Isten áldásából a kicsi,hiába van már kocsi?! Vajon megértjük-e, hogy nem azemberi szorgalom által lesz sikeres az életünk, hanema megáldott szorgalom az, ami elrébb viszi életünket.Hogy a gyermek olyan, mint egy „kis örökség”, mely

    biztosítja a jöv

    t, s a vagyonnál is többet ér a család,melyen Isten áldása van. Jób igen gondos családapa volt a történet szerint.

    Tudta összetartásra, szeretetre, megbecsülésre nevelnigyermekeit. Azt olvassuk: „fiai eljártak egymáshoz” –

    tudtak együtt ünnepelni, szeretetközösségben lenni.Nem volt köztük széthúzás, vita, pereskedés,békétlenség, akkor sem, amikor már elmentek a szüliháztól!

    Talán nagyot sóhajtva és szívfájdalommalkérdezzük ma, látva gyermekeink szeretetlenségét,

    hogy hogyan csinálta ezt Jób, hogyan nevelte

    ket,hogy ilyen áldott, jó gyermekek lettek. A Szentírásnem titkolja el elttünk a megoldást. Jób példás szüliszeretetének a titka abban rejlett, hogy Istenhezforduló apa volt: olyan, aki korrekt, nem jár görbeutakon, akit az emberek tisztességesnek ésbecsületesnek ismertek meg, akit Isten szeretete ésfélelme jellemzett, aki óvatosan kerülte mindazt, amitIsten tilt, és igyekezett megtartani mindazt, amit Istenkövetésre méltónak nevezett. Azt mondhatnánk, hogyszilárd hite és példamutatása által nevelte tisztességeséletre gyermekeit.

    Gondosan vigyázott arra, hogy gyermekei netávolodjanak el Istentl. Azt olvassuk, hogy amikor avendégség napjai sorra lejártak, elküldött Jób az  gyermekeiért, „és megszentelte ket”, vagyis azáldozatra alkalmassá tette ket, felkészíti ket azistentiszteletre. Jób olyan apa, aki nem éri be azzal,hogy az asztalnál rászól gyermekeire: Imádkozzatok! –hanem velük imádkozik   maga is. Jób még azért isáldozatot mutatott be hetenként Istennek, hogygyermekeinek rejtett gondolataiért is bocsánatotszerezzen. Olyan féltn szeret  apa, aki nem csak asaját b#neire gondol, hanem a gyermekeit is félti:

    „mindnyájuk száma szerint ég

    áldozatokat áldozott”,tehát nem csak általában könyörgött, hanemegyenként, mindenikükért.

    A mosatni anyák napján, amikor hálásangondolunk vissza azokra az édesanyákra ésnagymamákra, akik összekulcsolt kézzel imábanhordozták egykor a mi gyermeki életünket, azokra azédesapákra és nagyapákra, akik atyai szigorral, devégtelen szeretettel a szívükben Isten útjára vezettek,meg kell kérdeznünk önmagunktól, van-e a migyermekeink eltt a mi életünkben olyan követend példa, melyet látva biztonságban érzik magukat?

    Vajon sikerül-e nekünk, mai szül

    knekkifejleszteni gyermekeinkben a jellemesség, azönfegyelem, az igazság iránti elkötelezettség, amunkaerkölcsbe vetett hit, és az Isten irántimegingathatatlan szeretet szilárdságát? Gyermekeink,akik sóvárogva vágynak szüleik figyelmére éstördésére, megkapják-e tlünk mindezt, vagymindennapi boldogulásuk fontosabb náluk?

    Ne feledjük, csak akkor leszünk képesekfelelsségteljes és tisztességes férfiakat és érett nketnevelni gyermekeinkbl, ha mi szülként a helyünkönvagyunk– Isten és gyermekeink közelében!

    Az Úr adjon nekünk ehhez bölcsességet, hitet,szeretetet, türelmet és kitartást naponta. Ámen.

    Orosziné Zih Magdalelkipásztor, Érkeser  

    A

  • 8/20/2019 Reformatus Ermellek 2015/04

    3/12

    2015. április 3

    Édesanya-nyelvünk 

    Anyám

    Anyám könnye fürösztgetettHa az élet beszennyezett.Az öröme napsugár volt,Rajta volt az egész égbolt.Az  nyelve, anyanyelvem,Az én él örökségem,Édesanyám én szeretlek,S ma is szívbl köszöntelek.

    *Urbán János

    Anyanyelvem

    Anyámnak anyja adott ízes igét,Csengjen dallamosan az érces szó,így csókolta meleg szívébe szívétVígan a köszönt, búsan a búcsúzó.

    Ismers s ajkával nekem hoztaA századok mesél kincsét anyám.Legyek halk seim énekes utóda,S nyíljon szép magyar szóra a szám.

    Áldott ajkamról fölröppen azótaA hajnalt ébreszt, az esti altató,%sbékérl a népek testvércsókja,

    Harcban a jelszó, békességben a jó.Lázadó szívembl új vágyak kelnek,Buzdító, nyugtató szép szavú hsökS ölelkeznek kincsén az anyanyelvnek,Mint fegyvereikkel a harcoló sök.

    Anyámat anyja, engem anyám tanítottDalos, harcos, édes magyar nyelvre,Megölelem versben a jóságos tanítót,Ki féltett szívét csókolta szívembe.

    *Horváth István

    Anyanyelvemben rizlek téged

    Anyám a hangod nem hallom többet.Anyanyelvemben rizlek téged.Szavaid szívem mélyén dübörögnek.Úgy zengik vissza a mindenséget,ahogy azt tled tanultam.Anyám vagy! Most már csak szavakban!S, hogy többé hangod, jaj, nem hallhatom,drágább a szavad, mélyebben dobban.Nincs a földön oly kincs, se hatalom,mely megfojthatná fiad ajkán.Dédunokád is rzi „Vénanyót”.Nem kell eltted pirulnunk, Anyám,Megrizzük, mit ajkad ránk hagyott.

    Csiha Kálmán

    Isten ösvényein

    A Heidelbergi Káté gyakorlati magyarázata

    20. rész

    50. kérdés: Miért teszed hozzá, hogy #  Istennek jobbjánül?

    Felelet: Mert Krisztus azért ment fel a mennyekbe,hogy ezzel megbizonyítsa, hogy #   az #  

     Anyaszentegyházának Feje, aki által igazgat az Atyamindeneket.

    A jobb oldalon való ülésnek szimbolikus

     jelent

    sége van. Ha valakivel együtt megyünk, és megakarjuk tisztelni, akkor jobb oldalunkra engedjük.Hogyha díszebédet adunk, akkor ha valakit megakarunk tisztelni, a jobb oldalunkra ültetjük. A jobboldalon ülés tehát megtiszteltetést jelent. Hogy JézusKrisztus az Atya jobbján ül, ez azt jelenti, hogy   ottmegtiszteltetésben van mint anyaszentegyházának afeje, aki által igazgat az Atya mindeneket.

    XIX. ÚRNAPJA

    51. kérdés: Mit használ nekünk Krisztusnak, a mi

    Fejünknek ez a dics# 

    sége?Felelet: El# ször azt, hogy Szentlelke által mibelénk, az #  tagjaiba mennyei ajándékot áraszt. Másodszor, hogy minketaz #  hatalmával minden ellenség ellen védelmez és megtart.

    Már szó volt arról, hogy Jézus Szentlelkét küldialá nekünk, és ilyenformán mennyei ajándékokkal látel bennünket. Most másodszor mondja a Káté, hogyminket az   hatalmával minden ellenség ellenvédelmez és megtart. Amikor az egyetemesanyaszentegyházról lesz szó, ott is fogunk arrólbeszélni, mit is jelent Krisztus védelme és megtartása.

    Most csak azt gondoljuk el, hogy amióta megvan akeresztyén anyaszentegyház, hány hatalom volt ezen avilágon. Egyik jött, a másik ment, megbukott,megváltozott, de a keresztyén egyház megmaradt.Történelmi tapasztalat az, hogy mennyei erk tartjákmeg az egyházat és mindazokat, akik abban vannak.

    52. kérdés: Miféle vigasztalásod van abban, hogyKrisztus visszajön ítélni eleveneket és holtakat?

    Felelet: Az, hogy minden háborúságomban ésüldöztetésemben fölemelt f # vel várom # t az égb# l ítél#  bírámul, aki el# bb érettem Isten ítél# széke elé állott és rólamminden kárhoztatást elvett, hogy #  mind a maga ellenségeit,mind az enyémet örök kárhozatra veti; engem pedig mindenválasztottaival együtt a mennyei örömbe és dics# ségbeönmagához átalvisz.

    (folytatás a köv. oldalon)

  • 8/20/2019 Reformatus Ermellek 2015/04

    4/12

    4 Református Érmellék

    A Krisztus visszajövetelével sok szektafoglalkozik, különösképpen a jehovisták, azok, akikmegjövendölik különböz dátumokra, hogy mikor fogvisszajönni a földre Jézus. De más szekták isfoglalkoznak ezzel. Vajon ki tudjuk-e számítani, vagynem tudjuk kiszámítani, tudhatja-e ember vagy nem,

    hogy mikor jön vissza Jézus Krisztus? Jól jegyezzétekmeg az Úr Jézus szavát, mert %  illetékes arra, hogymegmondja, visszajön-e, és mikor jön vissza. Mátéevangéliuma 24,36. versében így szól: „Arról a naprólés óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem,hanem csak az én Atyám egyedül.” Hogyha senki nemtud róla, még az angyalok sem, akkor nem tudhatják a

     jehovisták, sem más szektások, egy ember sem aföldön, hogy mikor következik be ez az id. Azemberek számára váratlan lesz a visszajövetel, mert a37–39.42. versben ezt olvassuk: „Amiképpen pedig aNoé napjaiban vala, akképpen lesz az ember Fiának

    eljövetele is. Mert amiképpen az özönvíz el

    tt valónapokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhezmennek vala, mind ama napig, amelyen Noé a bárkábaméne, és nem vesznek vala észre semmit, mígnemeljöve az özönvíz, és mindnyájukat elragadá,akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is.”„Vigyázzatok azért, legyetek készen ti is, mert nemtudjátok, mely órában j el az embernek Fia.” Ezek azigék mind arra valók, hogy felkészítsenek bennünket aszüntelen várakozásra és vigyázásra.

    Természetesen az Úr visszajövetelének vannak jelei is. Sok ilyen jel van, ami mind azt jelenti, hogy

    közeledik ez az id

    , de nem szabad hinnünk azoknak,akik tévútra akarnak vezetni bennünket, mert így szól Jézus: „Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket,mert sokan jnek majd az én nevemben, akik eztmondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek”(Mt 24,4–5). Nem szabad tehát mindenfélehíresztelésnek hinnünk, mert az   visszajövetelevilágosan látható lesz (26–27): „Azért ha azt mondjákmajd néktek: Ímé a pusztában van: ne menjetek ki. Íméa bels  szobákban: ne higgyétek. Mert amiképpen avillámlás napkeletrl támad, és ellátszik egésznapnyugtáig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is.”

    Ezt az eljövetelt különböz

      jelek el

    zik meg. De ezekcsak jelzik azt, hogy közeledik, de nem mondják megpontosan, hogy mikor. Egy ilyen jel az, hogy jönnek ahamis próféták, és azt mondják, hogy k a Krisztus,vagy hogy már visszajött a Krisztus. Ezen jelek közétartozik a jehovisták tanítása is, akik azt mondják,hogy Jézus Krisztus visszajött az els  világháborúeltt, csak nem látják, nem látja mindenki, csak ktudják. Ilyen jel az, hogy hallanunk kell háborúkról,háborúk híreirl, nemzet támad nemzet ellen, országország ellen, lesznek éhségek, döghalálok,földindulások, keresztyénüldözések, sokan

    megbotránkoznak, és elárulják egymást, gy#lölikegymást, hamis próféták támadnak, és sokakatelhitetnek, a gonoszság megsokasodik, a szeretetsokakban meghidegül. Ezek általános jelek. A világbanezeltt is lehetett ezeket látni, csak most többet látunk

    és többet hallunk bellük, mert vannak hírközl eszközök, de a próféciába ez is beletartozik. Az egyikfontos jel az, hogy Isten országának evangéliumahirdettetik majd az egész világon, bizonyságul mindennépnek, s majd akkor jön a vég. Tudjuk, hogy többmint 2000 nyelvre le van már fordítva a Szentírás. Egy

     jel az is, hogy utolsó id

    ben Izrael népe megtér Jézushoz. Izraelben már vannak úgynevezett MessiásiGyülekezetek, amelyek Jézus Krisztusban hisznek.Mindezeken felül azonban a napot és az órát senkinem tudja, még az angyalok sem az égben, egyedülcsak az Atya.

     Jézus Krisztus visszajövetelét tehát várnunk kell.Mindig készen kell lennünk reá. Lehet, hogy visszajönmár a mi életünkben, s ha nem jön, akkor mi megyünkhozzá. És lehet, hogy a hozzá való menetelünk, ahalálunk egészen váratlan lesz. Így a vele valótalálkozást elkerülni semmiképpen nem tudjuk. Ezért

    fel kell készítenünk a lelkünket, el kell hagynunk ab#neinket, kell keresnünk a hozzá vezet  utat.Számunkra vigasztalás az, hogy Jézus Krisztus jönítélni eleveneket és holtakat, hiszen  úgy szeret, hogyelbb érettem Isten ítélszéke elé állott. Ezért mindenháborúságomban és üldöztetésemben fölemelt fvelvárom t az égbl ítél  bírámul. Ezen a földön sokhamis ítélet, hamis rágalom van, hamis vádakkalzárnak börtönbe embereket, de végül %  lesz az, akimindent megítél, és mind a maga ellenségeit, mind azenyémet örök kárhozatra veti; engem pedig mindenválasztottaival együtt a mennyei örömbe és dicsségbe

    önmagához átalvisz. Ne gondoljuk, hogy azért viszátal önmagához, mert azt megérdemeljük, hanemazért, mert érettem Isten ítélszéke elé állott. Amikorpedig az ellenségekrl beszél a Káté, akkor ne aszomszédra gondoljunk, akivel haragban vagyunk,vagy valamilyen más nemzetbelire, vagy bármely másemberre, hanem a legfbb ellenségre: a b#nre ésSátánra.

    Kell-e félnünk, rettegnünk a Krisztusvisszajövetelétl? Képzeljük el, hogy egy édesapaelmegy dolgozni külföldre, Franciaországba vagyAmerikába, és egyszer csak híre jön, hogy hamarosan

    megérkezik. Vajon a gyermekének rettegnie kell ett

    l amegérkezéstl otthon, vagy örömmel kell várnia azédesapját? Nyilván örömmel. Így vagyunk éppen mi isaz Úr Jézus visszajövetelével, ezért mondjuk el mindigaz Úri imádságban: Jöjjön el a te országod. Egygyermeknek csak akkor kell félnie az apja váratlanhazaérkezésétl, hogyha felgyújtotta otthon a házat,vagy valami más rosszat tett, vagy hogyha az apja egyzsarnok vagy diktátor. Mi azonban tudjuk, hogy JézusKrisztus szeret bennünket. És bár b#nösek vagyunk, éssok rosszat tettünk, de ha ezt megbántuk, tudjuk, hogymegbocsát, és mint egy jó édesapa a hazaérkezésekor

    ajándékokat hoz a gyermekének, tudjuk, hogy az Úr Jézus Krisztus el fogja hozni nekünk a legnagyobbajándékot, az örökéletet.

    (következ#  lapszámunkban folytatjuk) 

  • 8/20/2019 Reformatus Ermellek 2015/04

    5/12

    2015. április 5

    Egyházi anekdoták

    A nagylelk# mecénás

    gy Pápay Sámuel nyelvészprofesszorrólfennmaradt anekdota mint az Akadémia egyik

    mecénásáról emlékezik meg.Nagylelk#  adományával még a fukar Kopácsy

     József veszprémi püspököt is megadóztatta akövetkezképpen:

    Amikor Széchenyi felszólalására kezdték lerakni aMagyar Tudós Társaság alapjait, és megindult azönkéntes adományok gy# jtése, Kopácsy püspök, akésbbi hercegprímás is hozzájárult az alapokhoz ezerpeng  forinttal. Tle ugyan – mint nagy úrtól – nemsok pénz, de azért szép összeg volt az akkor. Negyven-ötven hold földnek az ára.

    Pápay Sámuel sem maradt ki az adományozóksorából. Háromévi jövedelmét, kerek ezer forintotajánlott fel a nemes célra. El is küldte ily tartalmúlevelét és az els részletet Kopácsynak, mint különben

     jó barátjának, s megkérte, jelentse be az   adományátis.

    A gy# jtív akkor éppen a flovászmesternél, grófVárkonyi Amadé Antalnál volt. Személyesen menthozzá Kopácsy püspök Pápay Sámuel ezerforintoslevelével.

    A kancellista beírta Pápay Sámuel nevét s afelajánlott összeget, mégpedig közvetlenül Kopácsy

    püspök neve s pénzösszege mellé. Ezer forint egyik is,másik is.Nézi a flovászmester a két nevet és a két összeget

    egymás mellett. Mosolyogva szól a püspökhöz:– Furcsa, hogy te is, domine illustrissime, csak

    akkora summával vagy beírva, mint ez a pápai fiskális.Mit szólnak az emberek, ha így egymás mellett látják aneveteket?

    – Igaz, igaz, domine excellentissime, hát légykegyes az én nevem máshova írni.

    – Nem lehet! Az aláírási íven nem szabadváltoztatni. Hanem hát a te neved után még egy ezer

    peng

    t írok, legyen kétszer annyi, mint a fiskálisé.A püspök nem tudta, mit tegyen, de azután csak jóképet vágott a dologhoz:

    – Adta fiskálisa! Behajtotta rajtam az adót, pedignem is volnék vele köteles!

    Elvette az újabb ezer forintot, s átadta szépen. ígyaztán az  nevét fényesebb összeggel: kétezer forinttallehetett becikkelyezni a törvénytárba.

    A legátus és a bíró

    gymás mellett ültek a legátus és a városbíró.Prédikáció alatt a templomokban hosszú

    póznára akasztott perselyeket szokás nyújtogatni,miket a hívek padhosszant kezelnek végig, önkénytes

    adományaikat helypénz címe alatt belerakva, általánosszokás szerint egy krajcárt.Amint közelgett a persely, a bíró kivett egy

    rézgarasost, s kitette maga elé. A legátus egykétgarasost tett ki.

    A bíró erre nemes vetélkedésbl kitett még egyezüst ötöst. A legátus kitett egy tízest.

    A bíró haragosan nyúlt zsebébe, s elvn egyezüst húszast.

    A legátus kitett hármat.A bíró erre dühbe jött, s kivágott egy koronás

    tallért, s amint jött a persely, belecsördíté mind, amit

    maga elé rakott.A legátus pedig szépen visszatette zsebébe ahúszast is, meg a tízest is, s odaadá a két garast.

    A nadrág veszedelme

    gyházfi: – Boros uram, attól tartok, hogy elbb-utóbb elveszti kelmed a nadrágját!

    Boros: – Aztán mért veszteném el?Egyházfi: – Mert krajcár helyett mindig egy-egy

    nadrággombot dob a perselybe.

    Isten küldöncegy öreg koldust egy dúsgazdag keresked éveken át lelketlen szavakkal utasított el, és soha

    sem adott neki egy fillért sem. Egy alkalommal akeresked  megkérdezte, hogyan van, hogy nemszégyenít magát hozzá, jönni. Az öreg koldus eszavakkal mentegetdzött:

    – A jó Isten adományait azért juttatja avagyonosoknak, hogy ezek a vagyonból a szegényeketrészesítsék. Bennünket, szegényeket, az Isten küld,hogy mint az  küldöttjei inkasszáljuk a vagyonosoktól

    azt a vagyonrészt, melyet az Isten részünkre avagyonosnál elhelyezett, és ezért mi, koldusok, azIsten nevében kéregetünk. Ha a vagyonos rútszavakkal, gorombán elutasít, mi ezért nemneheztelhetünk, mert mi a történtet csak bejelentjükküldnknek, és a jó Isten dolga, hogy intézkedjék.

    Ettl kezdve soha üres kézzel nem távozott azöreg koldus a kereskedtl.

    R e f o r m á t u s É r m e l l é kAz Érmelléki Református Egyházmegye gyülekezeti lapja

    Megjelenik havonta. Fszerkeszt: Kulcsár ÁrpádSzerkeszt bizottság : Illyés Tamás, Jakó Sándor Zsigmond, Mike Pál, Oroszi Kálmán, Rákosi Jen 

    Szerkesztség : 417570 Értarcsa (Tarcea) nr. 251., Bihar megye, RomániaTelefon: 0741-145-800. E-mail: [email protected]. Honlap: http://ermellek.ref.hu

    Nyomtatás: Europrint, Nagyvárad. Felels vezet: Derzsi Ákos. ISSN 2068-5130

    E

    E

    E

    E

  • 8/20/2019 Reformatus Ermellek 2015/04

    6/12

    6 Református Érmellék

    Gondolatok a vallásoktatás jelenérlés jövjérl

    A vallásoktatás kérelmezéséhez hasonló rendelkezéssajnos létezik más országokban is, de legalábbválasztási lehetség van: ha nem kérelmezi a szül  a

    vallásoktatást, akkor kötelezen erkölcstant kelltanuljon a gyerek. A vallásoktatáson, valamint areformátus kátéból vagy a római katolikus hittanbólszerzett ismeretek a KRESZ-hez hasonlíthatók.

    Az elbbiek a boldog, bajmentes élethez, az utóbbia balesetmentes közlekedéshez nyújtanak ismereteket.A gyerekével szemben felelséggel tartozó szül  nemmondhat le a vallásos nevelésrl, annál is inkább, mertnálunk nincs helyette semmi, még erkölcstan sem.Természetes ez utóbbi korántsem ér fel a vallásosnevelés értékével, de jóindulattal mankónaknevezhet.

    Egy másik nagy érték a mai individualistavilágban a keresztény közösség, amelyhez a vallásosnevelés révén juthat a gyermek. Ennek a közösségneka tagjai egy kétezer év óta létez  és mindig léteznifogó, bevált krisztusi tanítást követnek és törekednekaszerint élni. A vallásoktatás tudományos jelentségeszintén fontos, mert a Biblia nélkül az európai kultúranem érthet  meg (irodalom, festészet, szobrászat).Megfoszthatja-e a szül mindezektl a lehetségektl agyermekét?

    Két nagyon veszélyes véleményt tapasztaltam avallásoktatással kapcsolatban. Magyarországongyakran hallom, hogy ha a gyerek feln, majd eldönti,hogy gyakorolja-e a vallását, vagy sem. Ebbl azállogikából adódóan többnyire meg sem keresztelik agyereket, vallásoktatásra sem járatják, nem lesz els aldozó, nem konfirmál, nem bérmálkozik. Dönthet-evalaki úgy felntt korában, hogy kémia tanár lesz, hasohasem tanulja azt? Lehet-e valakibl vallásos ember,ha meg sem ismertetik azzal? Hogy lehet választanivagy nem valamit, amirl fogalma sincs? NálunkErdélyben gyakran lehet hallani olyan véleményt,hogy azoknál a gyerekeknél, akiknek szülei nem

     járnak templomba, és nem partnerek a vallásosnevelésben, nem eredményes a vallásoktatás, és ilyenesetben semmit sem lehet tenni. Az egyház ezekrl agyerekekrl sem mondhat le, pótolnia kell a szülihiányosságokat, többet kell foglalkoznia, akár különórán az ilyen gyerekekkel.

    Itt, nálunk, Magyarországhoz viszonyítva nagyelnyt jelent, hogy a nem templomjáró szülk ismegkeresztelik a gyerekeiket, lekonfirmáltatják, leszelsáldozó, bérmálkozni fog, vagyis eljut azegyházhoz. A lehetség tehát adva van, hogy agyermek kaphasson vallásos nevelést, amit viszont a

     jöv  érdekében hatékonyabbá kellene tenni. Azoktatók, lelkészek többsége a mai követelményeknekmegfelelen elvégzi a munkáját, de ez nem elég.

    Radikális reformra van szükség, melyet a rómaikatolikus püspökség találóan fogalmazott meg avallásoktatás kérvényezésével kapcsolatos

    körlevelében: élményszer#en kell tanítani a vallást.Ma már számtalan technikai eszköz áll a

    rendelkezésre, példákkal illusztrálva, szemléletesen,képszer#en, tömören, vonzóan lehetne tálalni azismereteket, nagy hangsúlyt fektetve az érthetségre ésismétlésre. Mindezt központi szinten kellene

    kidolgozni, egységesíteni, és ellen

    rizni a végrehajtást.Nagyon hiányzik a vallásoktatás ellenrzése.Elvétve de létezett, vagy létezik, hogy a kátéoktatáspár hétre, a vallásóra rendszeresen tíz percrezsugorodik. Az ellenrzés egyszer#: csak meg kellkérdezni a gyereket. Nagyon fontos, hogy mindengyerek képességétl függetlenül maradjon egyminimummal, még ha csak címszavakban is, de azttudja és értse. Ezt a minimális anyagot akár mindenórán fel lehetne kérdezni és begyakoroltatni.

    Sass Kálmán ’56-os mártírlelkész Érmihályfalvánbibliai történeteket megjelenít  nagyméret# 

    olajnyomatokat használt a vallásoktatásban. Ma ehhezképest többszörösen hatékonyabb szemléltet anyagokkészíthetk. 2014-ben, a Heidelbergi Káté évébenkiadták a káté mai nyelvezeten írt változatát. AzÉrmelléki Református Egyházmegye és azÉrmihályfalvai Református Egyházközség külön-különmegjelentette Sass Kálmán ’56-os mártír lelkészreformátus kátéját, mely kit#n  segédanyag azelséves káté tanításában és kiegészítésében. Hasznoslenne több kérdést átvenni belle, ami hiányzik az els éves kátéból, vagy ami jobb megfogalmazásban vanott. Mindez pozitívum, de nem elég. Nem kapható

    egyáltalán gyerekeknek való kátémagyarázat (példáulCsiha Kálmán: Isten ösvényein).Tavaly megjelent egy több száz oldalas

    kátémagyarázat, ami inkább teológusoknak,felntteknek való.

    A presbiterek a rendelkezésükre álló eszközökkel(gyerekeknek kirándulások szervezése, beszélgetésekvelük) szintén segíthetik a vallásos nevelést, azért,hogy egyre több gyerektl hallhassuk azt, hogyörömmel jönnek kátéoktatásra, hitoktatásra éstemplomba.

    Székelyhíd, 2015. március 4.Kéri Gáspár

    református presbiter

    ***

    – Mit akar Isten a negyedik parancsolatban?– El# ször azt, hogy tartsuk fenn az igehirdetés szolgálatát ésaz iskolákat. Én magam pedig – különösen a nyugodalomnapján – Isten gyülekezetébe szorgalmasan eljárjak, Istenigéjét tanuljam, a sákramentumokkal éljek, az Urat a szentekközösségében nyilvánosan segítségül hívjam, és keresztyénimódon adakozzam. Továbbá, hogy gonosz cselekedeteimmeléletem minden napján felhagyjak, és engedjem, hogy az ÚrSzentlelke által bennem munkálkodjék, és így az örökkévalószombatot már ebben az életben megkezdjem.

    (Heidelbergi Káté 103. kérdés-felelete)

  • 8/20/2019 Reformatus Ermellek 2015/04

    7/12

    2015. április 7

    Közlemény az iskolai vallásoktatáskérvényezésének tárgyában

    A Királyhágómelléki Református Egyházkerületvezetsége tisztelettel kéri híveit, szülket,nagyszülket, keresztszülket, az oktatási

    intézmények vezetit, pedagógusait, hogy támogassákaz iskolai vallásoktatás ügyét. Egyházkerületünk 2015.február 19-én 227-es számú körlevelében kérte fel akilenc egyházmegye vezetségét és a hozzájuk tartozógyülekezetek lelkipásztorait, hogy a körlevélbenfoglaltakat a szószéki hirdetések rendjén hozzákhíveink tudomására e tárgyban. Jelenközleményünkben a széles közvéleményt istájékoztatni kívánjuk mindezekrl.

    Mint tudjuk, Románia Alkotmánybírósága669/12.11.2014-es döntésében alkotmányellenesnekminsítette a Tanügyi törvény 18. paragrafus 2.bekezdését. Ennek értelmében alkotmányellenes avallásórák szervezésével kapcsolatosan az az eljárás,mely szerint a vallásórát nem igényl  nagykorú diák,vagy a kiskorú diák törvényes képvisel je írásban kellkérje az iskolai vallásoktatás kötelezettsége alólifelmentését. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság a fentemlített döntésében megersítette a Tanügyi törvény18. paragrafusának 1. bekezdését, mely szerint a vallástantárgy az iskolai törzsanyag része. Az államilagelismert felekezetekhez tartozó gyerekek számára,létszámuktól függetlenül biztosítódik azonalkotmányos joguk, hogy részt vegyenek a sajátfelekezetük vallásóráin.

    A Tanügyminisztérium 29703/16.02.2015-öskörlevelében utasította a megyei tanfelügyelségeket,hogy folyó év március 6-ig minden iskolában összekell gy# jteni és egy országos integrált információsrendszerbe be kell vezetni a kiskorú diákok esetében aszülk által kitöltött, illetve nagykorú diákok esetébensaját maguk által kitöltött típusnyomtatványokat,amelyekben jelzik, szeretnék, hogy gyermekük/a diáksaját felekezete szerint vallásoktatásban részesüljön.Ezzel kapcsolatosan tisztelettel kérünk mindenkit,akinek a vallásórák kérvényezésének folyamatábanrészt kell vennie, hogy az alábbiakat figyelembe véve,felelsséggel kezelje az ügyet:

    1. A vallás tantárgy továbbra is az államitörzsanyag része, az eddigi gyakorlathoz képestmindössze azzal a különbséggel, hogy megszervezésétminden tanuló számára külön névre szóló kérvénnyelkell kérni. Javasoljuk, hogy a kérvényeket aziskolákban minél hamarabb iktassák, hogy azintézményeknek maradjon ideje március 6-ig aziktatott kérvényekben szerepl  adatokat bevezetni azországos integrált információs rendszerbe.

    2. Amennyiben a szül/nagykorú diák írásbannem kérelmezi a református vallásórákon valórészvételt 2015. március 6-ig, abban az esetben a diáklezáratlan marad vallás tantárgyból a tanév másodikfélévében.

    3. A vallásórákon való részvétel kérvényezésénekelmaradása nem jelenti azt, hogy a diák más opcionálistantárgyat választhat. Ilyen esetekben az iskoláknakkell biztosítaniuk a gyerekek felügyeletét a vallásórákideje alatt.

    4. Anyaszentegyházunk hitvallásunkból fakadóan

    felel

    sséget vállal a gyermekek hitbeli neveléséért. Agyülekezet eltt tesz fogadalmat a keresztelésalkalmával szül, keresztszülk és maga a gyülekezetis, hogy mindent megtesz a gyermekek hitbéli neveléseérdekében.

    5. Anyaszentegyházunk eddig és az elkövetkez idben is törekszik arra, hogy az iskolai vallásórákmegtartására olyan jól képzett vallástanárokat állítsonszolgálatba, akik az alapvet  vallási ismeretekátadásán túl kiemelt figyelmet fordítanak a tanulóklelki, hitbeli fejldésére. Hisszük, hogy erre vanminden gyermek és fiatal nevelésében a legnagyobb

    szükség!Nagyvárad, 2015. február 25.

    Csry István püspök

    ***

    Felhívás 

    „Mégis rájuk tekintett nyomorúságukban, meghallgattaesedezésüket. Visszaemlékezett a velük kötött szövetségre,

    nagy szeretettel megkönyörült rajtuk. … Segíts meg minket,Urunk, Istenünk, és gy jts össze a népek közül, hogy hálátadhassunk szent nevednek, és dics# ítve magasztalhassunktéged!” (Zsolt 106,44-47)

    Szeretett Testvéreim!

    Március 15-én az 1848--as forradalomra ésszabadságharcra emlékezünk, amikor eldeink példátmutattak nemzeti összefogásból. Ennek azösszefogásnak a nevében kérünk Benneteket, hogytámogassátok a nehéz helyzetben él  kárpátaljai

    magyar református testvéreinket, akiknek a háborúsújtotta Ukrajnában sok nehézséggel kellszembenézniük. Ezért közös ünnepünkön kérjük, hogyimádságaitokban hordozzátok ket, ugyanakkorHúsvétig folytassunk gy# jtést, hogy pénzbeliadományokat a feltámadás ünnepe után eljuttathassuka rászorulóknak.

    Kérjük a nagytisztelet#  Lelkipásztori és EsperesiHivatalokat, szervezzék meg a pénzadományokösszegy# jtését.

    A szeretet kötelékében,

    Nagyvárad, 2015. március 11-én

    Csry István püspök

  • 8/20/2019 Reformatus Ermellek 2015/04

    8/12

    8 Református Érmellék

    Imahét és hálaadás Papfalván

    Március 8-15. között számos eseménynek adottotthont a Papfalvi Református Egyházközség. Azegész hetet átfogta az ökumenikus imahét, amelynektémája a János evangéliuma 4. fejezete alapján az él víz volt.

    Március 8-án a lányokat és asszonyokat egy-egyszál virággal köszöntöttük, amelyeket a lelkipásztorgyermekei, Kincs#   és Kristóf   készítettek nagyodafigyeléssel. A hurkapálcikákra ragasztott színespapírlapok már a tavaszt idézték, mely nemcsak atermészetet, hanem a szívünket is felmelengette.

    Az imahét nyitó istentiszteletén Er # s-Joó Béla 

    helybeli lelkipásztor hirdette az igét. Jézus elindultIsten akarata szerint észak felé, Samáriába. % nem kellkikerülje a tisztátalan vidéket, mert %  nemmocskolódik be, hanem megtisztít sokakat. Minketsem kerül el: találkozni akar velünk. Nem töri ránk azajtót, nem is robog át gyorsvonatként atelepülésünkön, hanem vár ránk. Éljünk hát ezzel azáldott találkozási lehetséggel!

    Hétfn Bán Alpár   nagykágyai lelkészprédikációjában rámutatott az ember Jézusra, akielfáradt utazóként érkezett Samáriába, Sikár vidékére.Szomjas emberként a Jákób kútjához ült. Várta az

    asszonyt, ahogy vár minket is, hogy ne csak hallgatói,hanem részesei legyünk ennek a történetnek!

    Kedden Botos Júlia  vedresábrányi lelkész hirdettea Krisztus evangéliumát. Végre a samáriai asszony ismegérkezett a Jákób kútjához, ahol Jézus ült. Neki még

    mások a motivációi, nem keresi Jézust, csak vizet akar,de az Úr keresi t: megszólítja, terelgeti a gondolatait a

    múló élett

    l az örökélet felé. Jézus jól ismeri azasszonyt, és mégis szereti! Így tesz velünk is. Netakargassuk hát b#neinket, hanem kérjük, hogytisztítson meg minket!

    Szerdán Kánya Zsolt-Attila  kémeri lelkipásztoradta át az aznapi lelki táplálékot. Jézus akar találkoznivelünk,   keres minket,   vár ránk a forrásnál. Hitetfakaszt az asszonyban, aki változni kezd.Beszélgetésük végén már nem csak elméletileg hisz,hanem hitbl fakadóan cselekszik: engedelmeskedik

     Jézusnak. Történt-e már ilyen változás bennünk azelmúlt napok igehallgatása nyomán? – tette fel a

    kérdést a lelkész.Fábián Tibor   szentjobbi lelkipásztor a samáriaiasszony nyomán minket is elvezetett a nincseinktl aKrisztusban nyert kincseinkig: addig a mennyeiörökségig, vagyonig, amit a Vagyok tár fel elttünk.

     Jézus a kútnál ülve rádöbbent minket arra, hogynekünk van szükségünk rá, mi kell kérjük tle az él vizet, és nem fordítva. Néha azt hisszük, Isten márminden nagy tettét elvégezte a múltban, pedig Jézus,aki közel jött hozzánk, nagyobb Jákóbnál is, éshatalmasan cselekszik.

    Pénteki igehirdetnk  Jónás Sándor   bályoki

    lelkipásztor volt. El

    bb Réti szórványgyülekezetébenfoglalta össze az imahét f  mondanivalóját az ottegybegy#lteknek, aztán Papfalván tárta elénk a 6. napüzenetét. Az asszonyhoz hasonlóan sokszor mi semtudjuk megfogalmazni, mire is van szükségünk, ám

  • 8/20/2019 Reformatus Ermellek 2015/04

    9/12

    2015. április 9

     Jézus éppen azért keres minket, mert tudja, hogyszükségünk van rá. Élni kell az Isten kínáltalehetséggel, ne kössünk alkut a b#neinkkel! Fel kellismernünk: szükségünk van a változásra, de be kellismernünk: magunktól nem tudunk változtatni,megváltásra szorulunk. Jézus ezért jött, hogy

    megtisztítson minket b#

    neinkt

    l.Szombaton Petrucz János kiskereki lelkész hirdetteaz igét. Isten az   igéjével akart vizet fakasztaniválasztott népének a pusztaságban, Mózes azonban abotjával csapott a ksziklára. Mi minek adunk teret: azindulatainknak, vagy az Igének és a Szentléleknek?Mennyei Atyánk azt akarja ma is, hogy hittel kérjünktle, és így öröm, hálaadás és Isten dicsítése töltse beéletünket.

    Vasárnap délután Er # s-Joó Enik#   poklostelkilelkész szólt az ünneplkhöz. A samáriai asszony

     Jézus Krisztust hirdeti, nem önmagát prédikálja.

    Hitb

    l fakadó bizonyságtétele hiteles a sikáriak el

    tt,ezért már nem a múltját hánytorgatják, hanemelmennek vele Jézushoz. Igaz hitbl fakad-e mindaz,amit mondunk? Az asszony szavára sok sikári emberelindult Jézushoz, de nem mindenki,   azonban nemfelejtett el visszamenni a Messiáshoz. Hozzá csak vinnilehet másokat, küldeni nem.

    Vendégeink él  vizet hoztak nekünk, mi pedigegy-egy igés csészével ajándékoztuk meg ket. Azigehirdetéseket követen estérl estére a gyülekezetitagjaink szolgálatai következtek. Presbiter asszonyainkverseket olvastak fel, a gyerekek pedig szavaltak és

    énekeltek.

    Papfalvi templomunk sokáig csendesen várta ahíveket istentiszteletre, ám 2014 végén elektronikusharangozórendszert telepítettünk a toronyba, és abels  térben hangosítást szereltünk fel, melyorgonazene mp3 formátumban való való lejátszására isalkalmas. A vasárnap délutáni istentiszteleten ezért

    adtunk hálát Istennek. E nap már orgonazenéskísérettel énekelhetett a papfalvi gyülekezet.Megindító volt, hogy végre így énekelhettük el aSzózatot és a Himnuszt.

    Március 15-ei megemlékezésünket a margittaiHorváth János Elméleti Líceum zenetanára, Puskás Miklós,és két diákja, Fekete Anita  és Fazakas Mónika  zenésm#sora tette még emelkedettebbé. A történelmivisszaemlékezést presbiterünk, Berki Mária  ny.tanítón  állította össze. Dr. Kékedi Judit, a papfalviSzociális-Egészségügyi Központ  igazgatója, a helybeliérdekvédelmi szervezet elnöke is megosztotta ünnepi

    gondolatait az egybegy#

    ltekkel.Ünnepi együttlétünket szeretetvendégséggel éskötetlen beszélgetéssel zártuk, így testileg-lelkilegfeltöltdve térhettünk haza a templomból. Isten töltsebe mindazokat, akik szomjazták az  él vizét, és résztvettek istentiszteleteinken, hogy meg tudják aztosztani minden szomjazóval, és áldja meg mindazokat,akik szolgálatukkal vagy adományukkal hozzájárultakaz imahét megrendezéséhez!

    Er # s-Joó Béla papfalvi lelkipásztor

  • 8/20/2019 Reformatus Ermellek 2015/04

    10/12

    10 Református Érmellék

    Felvételi tájékoztató

    Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad

    Kedves Lelkipásztor Testvérek és Híveink!

    A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem(PKE) történetében az egyházi irányultságú szakmaiképzés mindig egy alappillér volt. Bizonyítja ezt a PKE

     jog- és néveldjének, a Sulyok István ReformátusFiskolának a m#ködése is, amely az 1989-esforradalmat és rendszerváltást követen egyházialapítású oktatási intézményként törekedettgondoskodni olyan felmerül  igényekrl, mint avallástanári és szociális munkás képzés. Ezt folytattatovább a millennium évében létrejött PKE is, egyrenövekv képzési színvonalon.

    Református Egyházunk a jézusi útmutatástbetöltve („tanítván # ket” Mt 28,20; „amikor megtettétek…eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg”Mt 25,40) korunk valós helyzetét bölcsen felmérve, azelmúlt több mint két évtizedben fokozatosanépítgették nemcsak oktatási/nevelési téren, de aszeretetszolgálatban is erdélyi és partiumi magyartársadalmunkat.

    A diakóniai munka mélyen a Szentírásbangyökerez  szolgálati terület. Már az els  idkbenfelismerték az apostolok ennek a szolgálatnak afeltétlen szükségét. (ApCsel 6,2-4). A diakónusok els renden az  munkatársaik voltak, majd a késbbiekbena gyülekezet elöljáróinak (presbiterek, püspökök)szolgatársai lettek. Az „asztaloknál való szolgálat”

     jelentsen kibvült, az Ige cselekvése a szegényekkel,az özvegyekkel, árvákkal való tördés mellett akár azIge hirdetésével is. (ApCsel 8,4-5; 8,26-40; 1Tim 3,8-13).

    Az intézményes (alapítványi) vagy gyülekezetidiakóniai munkához szakmailag jól felkészült, eszolgálati területen jártas, tájékozott munkatársakravan szükség. Ezt a valós igényt kívánta betölteni a PKEazzal, hogy a Bölcsészettudományi Kar TeológiaiTanszékén egy új, korunk szakmai követelményeinekmindenben megfelel  Református Szociális Teológia(Diakónia) szak beindítását kezdeményezte.

    Örömmel értesítjük Partiumi és ErdélyiEgyházközségeinket és híveinket, hogy a ReformátusSzociális Teológia (Diakónia) szak rendelkezik azországos ARACIS Ellenrz  Bizottság m#ködésiengedélyével.

    Amennyiben a gyülekezetben ismer olyanfiatal(oka)t, akikben van elhivatottság a diakóniaiszolgálatra, kell érzékenység és segít szándék, hogynépünk elesettjeivel, a bajba jutottakkal, betegekkel,öregekkel tördjenek, kérjük, ajánlja nekik ezt aképzést. Felsfokú tanulmányaikat követen odaszántlélekkel, jó szakmai felkészültséggel végezhetik majdszolgálatukat.

    A képzés a hatályban lév  felsoktatási tanügyitörvényeknek megfelelen 3 év, nappali tagozaton. Arendelkezésre álló 25 helybl 10 térítésmentes, 15

    költségtérítéses helyet tudunk biztosítani. A képzésbenrésztvevk a keresztyén teológia, diakónia,lelkigondozás, egészség-pszichológia, szociális segítés,és sok más, a szeretetszolgálathoz fontostudományterületen szerezhetnek ismereteket és

     jártasságot. Mindeközben folyamatos szakmai

    gyakorlaton vehetnek részt már m#

    köd

      diakóniaiintézményekben.Diákjainkat tanulmányi és szociális ösztöndíjban

    részesítjük, a helyek függvényében bennlakhatástbiztosítunk, korszer#  könyvtárunk rendelkezésükreáll, az Erasmus program keretében lehetségük nyílikegy fél évet külföldi egyetemen tanulni.

    A diakónusok eljövend nemzedékei hatékonyanvehetnek részt népünk lelki/testi/szellemiegészségének gondozásában, és a sokféle feladattalmegterhelt lelkipásztorok értékes munkatársailehetnek.

    Aki arra vágyik, hogy Jézus Krisztus követésétIsten szeretetének továbbadásával valósítsa megelesett embertársai felé, aki nem elégszik meg azzal,hogy csak beszéljen az evangéliumról, de cselekedni isakar, akinek fontos önmaga ismerete, hogy ez általmásokat is megismerjen, aki nyitott és befogadásrakész, annak helye van a Református Szociális Teológia(Diakónia) szakon.

    Minden érdekldt, jelentkezt szeretettelvárunk!

    További, bvebb információért, vagy kérdéseikkelforduljanak bizalommal hozzánk elérhetségeiken:

    http://www.partium.ro

    Tisztelettel,Dr. Pálfi József lp.

    tanszékvezet 

  • 8/20/2019 Reformatus Ermellek 2015/04

    11/12

    2015. április 11

    Lelkészértekezlet Poklostelken

    Els  negyedévi értekezletükre gy#ltek összePoklostelken 2015. március 10-én az ÉrmellékiReformátus Egyházmegye lelkészei.

    A helyszín megválasztását az adta, hogy azegyházmegye gyülekezetei böjtfi perselypénzüket apoklostelki templom javítására szánták, s így alelkészek betekintést nyerhettek az építkezésfolyamatába. A „Lippai József” ReformátusGyülekezeti Házban tartott értekezlet áhítattalkezddött, majd a meghirdetett dokumentumfilm-vetítés és diavetítéses missziói beszámoló következett.

    A nyitó áhítatot Csákiné Simándi Márta  érsemjénilelkész tartotta a Református bibliaolvasó kalauzaznapi igéje, a János evangéliuma 14. részének 12-14.versei alapján: „Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz

    énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek,szintén megteszi, s# t ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert énaz Atyához megyek, és amit csak kértek majd az énnevemben, megteszem, hogy dics# íttessék az Atya a Fiúban;ha valamit kértek t# lem az én nevemben, megteszem.” 

    A hit és a cselekedetek együtt járásáról szólvahallhattuk, hogyan van engedelmességre isszükségünk a hit mellett, hiszen az ördög is hiszIstenben, csak nem engedelmeskedik neki. Maga Jézuscselekszi meg bennünk, amit tle kérünk, hiszen amennybement, közbenjáró Krisztus Szentlelkét is adtaszámunkra, hogy általa mindent meg tudjunk

    cselekedni.Az egybegy#lt lelkészi kart Kovács Gyula,egyházmegyei lelkészértekezleti elnök, margittailelkipásztor köszöntötte egy, a Csiha Kálmán:Gyülekezetépítés  cím#  munkájából vett idézettel:„ Minden igaz keresztyén, de a lelkipásztor különösképpenIsten sötétben is világító, ég#   villanykörtéje kell legyen. Avillanykörte pedig csak úgy tud világítani, ha egyszerre azáramkör mindkét pólusára be van kapcsolva. Ez a két pólus alelkipásztor részére az Isten és az emberek képmutatásnélküli, # szinte szeretete. Ennek a kett# s szeretetnek különöskisugárzása van, amely gyülekezetet gy jt maga köré. Ez a

    kisugárzás rányomja a bélyegét az igehirdetésre, avallástanításra, a lelkigondozás alkalmaira, általában azegész lelkipásztori életre. De ez a kisugárzás befelé is hat.Segít elviselni a csalódásokat, és újra meg újra er # t ad atovábbi munkára. Enélkül örömtelen és eredménytelen

     favágás a lelkipásztori munka, de e kett# vel együtt

    csodálatos örömöt szerz#   szenvedély, olyan, mint a szép ésigaz szerelem.”

    A „ Jobb az Úrban bízni!” cím#, Csiha Kálmánreformátus püspökrl szóló dokumentumfilmet márbemutattuk a decemberi, érsemjéni „sbemutató”kapcsán, ám mivel az akkori, szombat délutáni

    alkalomra kevés lelkész tudott eljutni, ezért most, azév els  értekezletén a számukra külön is sor kerültannak levetítésére.

    A dokumentumfilm után fényképekkel és videófelvételekkel gazdagon illusztrált diavetítésesbeszámoló következett Bán Alpár   nagykágyailelkipásztor korábbi nepáli misszió útjáról. Egy, azegyházmegyei lapunk által korábban készítettinterjúban már röviden beszámolt nepálitapasztalatairól, most azonban részletesebb betekintéstnyerhettünk öthónapos küldetésébe.

    Hallhattunk Nepál vallási összetételérl, az 1951

    óta létez

      keresztyén jelenlétr

    l, az ottani utazásokkörülményeirl és viszontagságairól, a szakadékokperemén közleked buszok tetején történ utazásról, akézzel való étkezés szokásáról, az iskolai szegényeskörülményekrl, a magyarokkal feltételezhetenrokonságban álló magar törzs falvairól, a keresztyéntérítket nem jó szemmel néz  maoistákról, azevangelizáció lehetségeirl: traktátusokosztogatásával, Jézusról szóló filmek vetítésével,gyógyszerekkel való segítéssel.

    A lelkészértekezletet és az egyházmegyeiadminisztrációt érint  megbeszélések után nem

    maradhatott el a n

    napi virágajándékozás sem:egyházmegyénk lelkésznit, lelkészfeleségeit ésirodavezetn jét ekképpen is köszöntötte Kovács Gyula lelkészértekezleti elnök és Rákosi Jen#  esperes.

    A szünetek alatti beszélgetések, kávézások,templomnézések mellett természetesen ebédre is sorkerült a poklostelki asszonytestvérek jóvoltából.Ezúton is köszönjük a szívélyes és gazdagvendéglátást!

    Isten áldása legyen egyházmegyénk lelkészein, apoklostelki gyülekezeten és annak lelkészcsaládján!Építse az Úr ne csak templomépületüket, hanem

    közösségüket, lelki házukat is! Felújított Isten-házukattöltsék majd be imádsággal és énekszóval!

    Oroszi Kálmánérseléndi lelkipásztor

  • 8/20/2019 Reformatus Ermellek 2015/04

    12/12

    12 Református Érmellék

    Képek a nepáli misszióból 

     Magar asszony és a gyermeke Leng# hídon falevelekkel Egy magar család

    Faleveleket cipel#  asszonyok Egy átlagos magar ház belseje

    Khám-magar gyülekezet