16
 VIII. Érmelléki Bibliaismereti Vetélkedő November 8-án, szombaton reggel ismét megpezsdült az élet Jankafalván. Már reggel korán sorakoztak a VIII. Érmelléki Bibliaismereti Vetélkedőre érkező versenyzők. Idén 9 település képviseltette magát e neves versengésen, éspedig: Csokaly, Érszőllős, Jankafalva, Magyarkéc, Margitta, Nagykágya, Szalacs, Székelyhíd és Tóti. Az idei vetélkedőre a Királyok könyvéből, annak szemelvényeib ől kellett felkészülni. Nagy dicséret illeti a csapatokat, mert a maximális 134,5 pontból 6 csapatnak sikerült 100 pont felett teljesíteni, s két csapat is úgy vállalta a megmérettetést, hogy egy héttel a verseny előtt állt össze a végleges csapat. Elmondhatjuk, hogy az idén jól felkészült csapatok versengtek az első helyért. A nap az Élő kövek dicsőítésével kezdődött, majd  Jakó Sándor Zsigmond házigazda köszöntötte a  jelenlévőket, s rövid áhítatában a kegyelemr ől szólt, mely még Ahábnak, a gonosz királynak is kijárt Isten részéről, mert ennyire szeret az Isten (1Kir 21,25-29). Ezt követően Mike Pál vállalta a feszültségoldást egy kis humorral, bár a csapatok nagyon izgultak s koncentráltak . 50 kérdésre kellett választ adjanak vagy találjanak a csapatok. Az ötven kérdés tízes felosztásban került a versenyzők elé, így miközben az ifjak az újabb kérdésekre feleltek, a zs űri máris lázasan  javította a kész munkákat. Ennek a jól szervezett munkának is volt köszönhető, hogy ebéd után máris eredményh irdetés született. Amíg a versenyzők a templomban szorgalmasan írtak, addig a gyülekezeti házban a Jankafalvi Nőszövetség tagjai serénykedtek, így a vetélked őn megéhezett ifjak szépen megterített asztal mellé ülhettek, és töltött káposztával csillapíthatták éhségüket. A versenyzők felkészültségét és kemény munkáját  jól tükrözte az eredmény , hiszen a dobogó első és második helye között fél pont döntött, s a harmadik helyen pedig holtverseny alakult ki. Első lett, régóta áhítva ezt, Érszőllős (Erdei Virág, Pápai Natália, Somogyi Izabella, Veres Bianka) csapata, második lett derekasan küzdve, s tényleg csak egy hajszálnyit lemaradva Magyarkéc (Borsi Brigitta, Borsi Nóra, Borsi Renáta, Borsi Réka), harmadik helyen végzett Szalacs (Kisded Andrea, Kuzmányi Csaba, Szántó Amarilisz, Szegedi Dávid) és Tóti (Kovács Dávid, Szegi Máté, Tóth Attila, Kiss Ingrid) csapata, akik már évről évre felfele araszolnak, s most dobogóra is értek, mindketten. Az eredmény függvényében a kerületi szakaszon Margitta (a tavalyi kerületi győztes) és Érszőllős csapata vesz részt egyházmegyénkb ől. Gratulálunk a csapatoknak! Az Úr Istennek pedig hála és dicsőség a szép őszi napért, a jókedvért, az Igéért, és azért is, hogy már nyolc éve folytonosan van Bibliaismereti Vetélkedő.  Jakó Sándor, lp. egyházmegyei ifjúsági el őadó I. hely: Érsző llő s

Reformatus Ermellek 2014/11

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Reformatus Ermellek 2014/11

8/10/2019 Reformatus Ermellek 2014/11

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201411 1/16

Page 2: Reformatus Ermellek 2014/11

8/10/2019 Reformatus Ermellek 2014/11

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201411 2/16

Page 3: Reformatus Ermellek 2014/11

8/10/2019 Reformatus Ermellek 2014/11

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201411 3/16

Page 4: Reformatus Ermellek 2014/11

8/10/2019 Reformatus Ermellek 2014/11

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201411 4/16

Page 5: Reformatus Ermellek 2014/11

8/10/2019 Reformatus Ermellek 2014/11

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201411 5/16

Page 6: Reformatus Ermellek 2014/11

8/10/2019 Reformatus Ermellek 2014/11

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201411 6/16

Page 7: Reformatus Ermellek 2014/11

8/10/2019 Reformatus Ermellek 2014/11

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201411 7/16

Page 8: Reformatus Ermellek 2014/11

8/10/2019 Reformatus Ermellek 2014/11

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201411 8/16

Page 9: Reformatus Ermellek 2014/11

8/10/2019 Reformatus Ermellek 2014/11

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201411 9/16

Page 10: Reformatus Ermellek 2014/11

8/10/2019 Reformatus Ermellek 2014/11

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201411 10/16

Page 11: Reformatus Ermellek 2014/11

8/10/2019 Reformatus Ermellek 2014/11

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201411 11/16

Page 12: Reformatus Ermellek 2014/11

8/10/2019 Reformatus Ermellek 2014/11

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201411 12/16

Page 13: Reformatus Ermellek 2014/11

8/10/2019 Reformatus Ermellek 2014/11

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201411 13/16

Page 14: Reformatus Ermellek 2014/11

8/10/2019 Reformatus Ermellek 2014/11

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201411 14/16

Page 15: Reformatus Ermellek 2014/11

8/10/2019 Reformatus Ermellek 2014/11

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201411 15/16

Page 16: Reformatus Ermellek 2014/11

8/10/2019 Reformatus Ermellek 2014/11

http://slidepdf.com/reader/full/reformatus-ermellek-201411 16/16