3

Katedra Dobogó

tarta

lom Szilvássy József

Legkedvesebb mesefilmem - A palacsintás király 2

Dobogó - Biflázással nem megy 3

Miért fordulunk önmagunk ellen? I. rész 4

Egy igaz ember tiszteletére 6 Az újdonsült tanító néni 8

Amikor a nagyiskola már a múlté 9

Szakmai napok – jelennek, jövőnek 11

A mi nagy könyvünk 12

A mi Kodály Zoltánunk 13

Zrínyi Ilona/Gordiusz matematikaverseny 2012 16

A többlet 17

Az asztma lélektana az anya-gyerek kapcsolat tükrében 18

A hópárduc a Selye János Gimnáziumban 21

A Komáromi Magyar Gimnázium a zenére és zenével nevelés tükrében(1938–1944) 22

Utak a labirintusban 25

Van-e ehető giliszta? 26

Új matematika feladatgyűjtemény versenyzőknek 27

Helytörténeti osztályfőnöki órák az érsekújvári vízesések bűvöletében 28

Kopjafa Székelyudvarhelyről 31

Néprajzi gyűjtemények tárházai 32

Megrendelők 32

Keresztrejtvény 35

A Szlovák Oktatásügyi Minisztérium hírei 36

Évekig küszködtem, viaskodtam azért, hogy immár az érettségi előtt álló unokám szeresse meg a könyvet. Ne az internetről töltse le Jókai re-gényeinek és más kötelező irodalmi alkotásoknak a tartalmát, s ne csak a film alapján tudja, mi fán terem az Egri csillagok. Nem volt könnyű csata, annyi szent. Talán azért, mert a küzdelmemben kevés szövetségesem akadt. Nem voltak azok a szülei sem, akik bizony szabad idejükben inkább tévéztek, utazgattak, videokölcsönzőkbe jártak, s esetleg újságokba lapoztak bele. Hadd legyek őszinte továbbra is: bizony kevés peda-gógus segített, mert a legtöbben hatal-mi szóval, tekintélyelvűen követelték ki nemcsak a memoriter anyag, hanem a kötelező olvasmányok felmondását is. Magyarán: bebiflázását. Az uno-kám pedig viszolygott mindettől. Ami nekünk, a nyugdíjas nemzedéknek egykor életre szóló élményt jelentett, az neki dögunalmat. Én még lelkesed-tem a Baradlay-fivérekért, izgultam Bornemissza Gergelyért, Cecey Évá-ért, Dobó Istvánért és más hősökért, ő viszont őszintén kimondta: „Papa, oldalakon át nem történik semmi, csu-pa álmosító leíráson kell végighámoz-nom magam, míg végre tovább gördül a cselekmény” – mondogatta. Egy ilyen beszélgetés közben gyúlt bennem némi világosság. Hát persze, más oldalról kell bevennem ezt a ma-kacs várat! Tudományos-fantasztikus témá-jú, fordulatokban gazdag könyveket kezdtem vásárolni neki, s örömmel tapasztaltam, hogy azok végre lekötik a figyelmét. Aztán Salinger Zabhe-gyezőjét adtam a kezébe. Egy hét alatt elolvasta, s lelkendezett. Majd érdekes módon a további kínálatomból Mik-száthot választotta. Először – talán a videón is látható, sikeres tévéjáték ha-tására – A fekete várost, aztán az elbe-széléseit, később a publicisztikáját is, amelyben már sok párhuzamot talált. „Úristen, mennyi mameluk ügyködik ma is az Országgyűlésben és a pozso-nyi parlamentben és máshol is!”– ki-áltott fel döbbenten és csodálkozva. Érdekes ugrással innen Krúdy követ-kezett. A Szindbádot szinte le sem tet-te, miként A podolini kísértetet sem.

Biflázással nem megy...

Ezután addig könyörgött, ameddig nem teljesítettem a kérését: az egyik hétvégén autóba ültünk, s felkerestük a patinás szepességi városkákat, még Lőcsére és Ólublóra (Stará Lubovňa) is ellátogattunk, amely bizony már ke-veset őriz a hely szelleméből, az egy-kori település hangulatából. Máskor beültünk azokba a budai vendéglőkbe is, ahol a neves és haspárti író olyan nagyokat tudott enni, s mindezt a ritu-álét ínycsiklandozóan örökítette meg. Csak a Krúdy-féle fröccsöt nem kós-toltuk meg, amelyet a legenda szerint kilenc deci fehér borból és egy deci békebeli szódából kevernek össze.... Mára már úgy érzem, hogy meg-nyertem ezt a nemes küzdelmet. Egy-gyel többen kedveljük az irodalmat és szeretjük a nyomtatott könyvet. Nem-csak az internetet, a videót, vagy az e-bookot, habár ezek sem megveten-dő és fontos eszközök. S örömmel újságolhatom azt is, hogy fiatalabb leányunokáimmal már sokkal könnyebb a dolgom. Mert ese-tükben az iskolában és az oviban is több szövetségesre leltem. Azokra a hi-vatásukat szerető pedagógusokra, akik már tudatosították, hogy a biflázás bizony zsákutca. Élményszerűen lehet megszerettetni a szépirodalmat és a könyvet a mai és az elkövetkező nem-zedékkel. Például drámapedagógiai já-tékokkal és más kreatív eszközzel. Ma-gam is tapasztaltam, mekkora élményt jelentett az alapiskolásoknak, hogy nem kellett bemagolniuk s elhadarni-uk a János vitézt, hanem a katedra előtt saját maguk foglalhatták jelenetekbe és eleveníthették fel a mesés történetet, így is azonosulva a szereplőkkel. Nem egyszerű feladat elvezetni az elektronikus kütyük, szórakoztató eszközök világából a szellemi értékek birodalmába. De nem is lehetetlen, vallom immár saját tapasztalatom alapján. S vallják azok a pedagógusok, népművelők és mások, akik lankadat-lan hivatástudattal nemcsak hirde-tik, hanem saját maguk tehetségével, ügyszeretetével munkálkodnak azért, hogy az olvasás, a könyv szeretete ne elavult, netán lesajnált foglalkozás, hanem élményt jelentő és értékrendet gazdagító termékeny idő legyen ez-után is.

Katedra

4

Önismeret

Amikor felkérést kaptam e cikk meg-írására, nem gondoltam, hogy ennyire nehezen kezdek hozzá, hiszen diplo-mamunkám és egyetemi doktorátusom témája is az öngyilkosság motivációs hátterének kutatásáról szólt. A harminc évvel ezelőtti motivációmat a téma iránt talán az adta meg legjobban, hogy a Vajdaság, ahol felnőttem 1964 és 1967 között 58,7 százezrelékkel (Szabadka és környéke 66,4 százezrelékkel) világelső volt1 , megelőzve Magyarországot, és én soha nem gondoltam arra, hogy vé-get vessek életemnek, pedig közvetve, közvetlenül érintve voltam a témában. Most azért kezdek nehezen hozzá, mert H. I. középiskolai barátom, kitől érett-ségi után elsodort a sors, de tudtunk egymásról és tudtam, hogy karrierje, személyes élete felfele ível, pár hónapja öngyilkos lett. Kívülálló azt látta, hogy sikeres ember volt, jól felépített karrier-rel, működő családdal a háttérben, de, hogy belül mi zajlott, nem tudhatjuk, csak sejthetjük. Tudtam róla, hogy na-gyon igényes volt önmagával szemben, szinte babitsi módon formálta önmagát és talán mottója volt az alábbi Babits idézet is:

„Ki farag valaha bennünket egészre,ha nincs kemény vésőnk,

hogy magunkat vésne, ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?”2

Azt láthatta környezete, mint ahogy én is tapasztaltam serdülő- és ifjúkori barátságunk idején a fenti idézettel élve, hogy nagyon keményen véste, for-málta önmagát. Feltehetjük a kérdést, hogy miért? Más öngyilkosok életfo-

Miért fordulunk önmagunk ellen? I. rész

lyamataiban is hasonló történések fi-gyelhetők meg? Vagy ez egyedi eset? Ki menthette volna meg? Talán rossz volt az önismerete? Figyelme középpont-jában volt-e József Attila gondolata, melyről valamikor sokat beszélgettünk, és így hangzik: „Hiába fürösztöd ön-magadban, Csak másban moshatod meg arcodat”3?

Kérdések sokaságát írhatnám, de megoldást valószínű nem találnék, így nézzük most közelebbről azt, hogy mit is nevez a szakma öngyilkosságnak?

Buda Béla4 szerint az öngyilkosság-hoz három kritérium tartozik: egyrészt a meghalás tudatos szándéka, másrészt egy módszer képzete, amely módszer alkalmas az élet kioltására, harmadrészt pedig e módszer cselekvéssémájának megvalósítása. Öngyilkossági kísérlet-ről pedig akkor beszélünk, ha valaki a meghalás, az öngyilkosság szándékával károsítja saját szervezetét, de ennek kö-vetkeztében nem hal meg. Az öngyil-kosság három meghatározó jegyéből következik, hogy a kísérlet négy körül-mény, vagy ezek kombinációja miatt le-het sikertelen: 1. a meghalás szándéka nem elég erős vagy nem egyértelmű, 2. az öngyilkosság módszere nem, vagy nem elég hatékony, 3. az öngyilkossá-gi cselekedet hibás vagy inadekvát, 4. a halál bekövetkezése előtt külső segítség – amelyet többnyire orvosi beavatkozás is kísér vagy követ – a szervezet károso-dását megakadályozza, megállítja vagy megszünteti.

Mi magyarok mind az elkövetésben, mind pedig a kísérletben a statisztikák

szerint kimagasló helyeket értünk el. Bár ezeken a statisztikákon kicsit érdemes elgondolkodni. Ma és a korábbi évek-ben is, Magyarországon nagyon precíz tisztiorvosi statisztikai kimutatást ké-szítenek, készítettek az öngyilkosságról és az öngyilkossági kísérletekről, mely meghatározta a helyezésünket. De ve-gyünk egy másik statisztikai kimuta-tást, azt, amelyik a nyugati országokra és az Amerikai Egyesült Államokra igen jellemző: az ő statisztikai kimuta-tásaikban igen előkelő helyet foglal el a fel nem derített körülmények között elhalálozottak kategóriája (pl. az olyan autóbaleset, amikor az egyén egye-dül autójával a tengerbe vagy a szaka-dékba zuhan, vízbe fullad, lezuhan a szikláról stb.). Tudjuk, hogy a nyugati országoknak és az Amerikai Egyesült Államoknak teljesen más a társadalmi szerkezete, mint a kelet-közép-euró-pai országoké. Amíg Magyarországon bankokban és takarékpénztárakban ta-karékoskodnak az emberek, a fent em-lített országokban egy igen jól működő életbiztosítási takarékossági rendszer alakult ki, ahol a biztosítótársaságok igen előkelő helyet foglalnak el. Már-pedig ezek a társaságok öngyilkosság esetén a családtagoknak nem fizetnek, baleset esetén viszont igen. A fel nem derített balesetek mögött a nyugati or-szágokban és az Egyesült Államokban elég nagy százalékban az öngyilkosság húzódik meg. Ebben az esetben viszont Magyarország öngyilkossági statiszti-kája egészen más megvilágításba kerül. Ma a hetedig helyre kerültünk a vi-lágranglistán, de a magyar pszichiáter, pszichológus kollégák rögtön hozzáte-szik, hogy ugyanakkor nőtt az alkoho-listák, a drogosok száma, amely szintén egy lassú öngyilkossági folyamat. Tu-dunk-e ebben a kérdésben pozitívab-ban gondolkodni, vagy a korábbi be-idegződések nem engednek bennünket elrugaszkodni a negatív kódjainktól?

Az öngyilkosság kutatásával jelentős szakembergárda foglalkozott, az aláb-biakban néhányat megemlítek. Emil Durkheim5 francia szociológus volt az első jelentősebb kutatója az öngyilkos-ság problematikájának. Arra a megál-lapításra jutott, hogy az öngyilkosság gyakoribb városokon, mint vidéken, ma-gasabb a magányos és elvált személyek között, mint házastársaknál, magasabb a férfiaknál, mint a nőknél, magasabb a gazdagoknál, mint a szegényeknél. Durkheim szociális szempontból három csoportba osztotta az öngyil-kosságot: a) Egoista öngyilkosság. Ezek a sze-

mélyek vagy képtelenek integrálódni

Dr. Bordás Sándor.

5

Katedra Önismeret

valamely szociális csoportba (ez lehet család, vallásos közösség vagy bármi-lyen más társadalmi csoport), vagy „társadalmi integrációjuk” azzal a cso-porttal meglazul, illetve abból kisza-kadnak. A családi integráció hiányával magyarázza például a nőtlenek között tapasztalható magas öngyilkossági arányszámot, ami viszont igen alacsony a gyermekkel rendelkező házaspárok-nál. Az egoista öngyilkosság csoportjá-ba tartozókra az apátia jellemző. b) Altruista öngyilkosság. Az egoista

öngyilkosság ellentéte. Akkor jön létre, ha a csoportba való beolvadás túl erős, ha túlságosan nagy a társadalmi integ-ráció. Féldául Japánban az uralkodó osztályok körében volt a harakiri. c) Anómiás öngyilkosság. Ha a sze-

mélyiség integrációja a társadalomban felborul, azokat a normákat, amelyek eddig magatartását irányították, elve-szíti. Durkheim ez utóbbival magyaráz-ta az elvált személyek gyakori öngyil-kosságát és azokét, akik gazdaságilag tönkremennek. Ezért az anómiás ön-gyilkosság gyakoribb a gazdagabb tár-sadalmi rétegekben, mint a szegényeb-bekben. Érzelmileg az elkeseredés és az undor jellemző rájuk, míg az altruista öngyilkosra a szenvedély vagy az aka-rati energia jellező. Durkheim az állandóan emelkedő öngyilkossági arányszámot az egoista és az anómiás öngyilkosságok számá-nak emelkedésével magyarázta, mert a gazdasági és tudományos fejlődéssel párhuzamosan a család, az egyház, sőt

az állam is egyre kevésbé képes integ-rálni a társadalmat, tehát az öngyilkos-ságok számának növekedése az ipari forradalom következménye. Durkheim nem foglalkozott az ön-gyilkosok személyiségének a pszicho-lógiájával, mert szerinte az öngyilkos-ság oka személyen kívüli, objektív és csak a szociológia számára megragad-ható. Nem próbálta feltárni, hogy a kü-lönböző szociális és kulturális tényezők hogyan integrálódnak az emberben. Munkájának jelentősége főleg abban volt, hogy kiemelte a társadalmi té-nyezők szerepét, és kimutatta, hogy az öngyilkosság szociális tényezők követ-kezménye. Amíg Durkheim a társadalmi ténye-zők szerepét hangsúlyozza az öngyilkos-ság kialakulásában, Freud az egyénből indul ki és annak ösztöni vetületeit hang-súlyozza. S. Freud szerint „Az élet végcélja a ha-lál, és a múltba tekintve az élettelen ha-marabb volt meg, mint az élő... Az ösztön nem volna egyéb, mint az élő organikus anyagban bennlakó törekvés bizonyos korábbi állapot visszaállítására...”6. Meg-különböztet én-ösztönöket, amelyek a halálra ösztökélnek, mert élettelen álla-potot akarnak helyreállítani, valamint szexuális-ösztönöket, amelyek az élet folytatására ösztökélnek, és az élőlény primitív állapotait reprodukálják. S. Freud szerint minden öngyilkosság mögött egy másik személy elpusztításá-nak vágya áll. Az agresszió kezdetben egy másik személy ellen irányul, aki pl. őt elhagyja, ezáltal az átélt frusztráció ha-

talmas agressziót képes másokkal szem-ben kiváltani, mert a szeretve gyűlölt személyt elvesztve magára maradt. A fo-kozódó szorongás elhárítására azonosul szeretete és egyben gyűlölete tárgyával, akit indulatai szerint meg kellene ölnie, így agresszióját önmaga ellen fordítja. Az öngyilkosságért tehát az autoagresszió a felelős, melyet a halálösztön tesz lehetővé. Freud szerint az öngyilkos a halálösztön ellenére is alapjában véve olyan ítéletet hajt végre önmagán, amit más mondott ki fölötte. Minden szituáció, amely az élet során öngyilkossághoz vezet, végső soron annak a gyermekkori helyzetnek a megismétlődése, amikor az anya vagy apa eldobta magától, megfosztotta szere-tetétől. R. Merton7 a társadalmi struktú-ra és a hozzá való alkalmazkodás kö-zötti kapcsolatot vizsgálta. Durkheim anómiaelméletéből indult ki, de elvetette annak magyarázatát (Durkheim ugyan-is az egyének vágyai és lehetőségei kö-zötti eltérést, diszkrepanciát tartotta az anómiás állapot okának). Az anómiát úgy tekintette, mint a kultúra által meg-határozott célok és a célok elérésére szolgáló társadalmi intézmények közötti meg nem felelést. Ha az intézményesített eszközök nem elégségesek arra, hogy a társadalom tagjainak jelentős része a célokat elérje, akkor a társadalomban élőknek azon csoportja, akiket az emlí-tett diszkrepancia sújt – válaszul az adott szituációra – nagy valószínűséggel devi-áns magatartást fog választani.

Folytatás a következő számban

Irodalom:

1 Štatistički godišnjak Jugoslavije za 1968. godinu. Beograd.2 Babits Mihály: Psychoanalysis Christiana c. verséből, Az Istenek halnak, az ember él, Budapest, 1926 kötetben.3 József Attila: Nem én kiáltok c. verse, Jó-zsef Attila összes versei, Századvég Kiadó, Budapest, 1992, 163. o.4 Buda Béla: Az öngyilkosság. Animula, Bu-dapest, 1997.5 Durkheim E. : Az öngyilkosság. Budapest, 1967.6 Freud S.: A halálösztön és az életösztönök. Budapest. 1923. In: Bordás Sándor, Lelkünk útvesztői, Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1994, 197. o.7 Merton R.: Social Theory and Social Struc-ture. Free Press of Glencoe, 1957.

Katedra

6

Tisztelgés

Egy emberöltő az ember feletti idő-ben oly rövid, az elmúlás oly gyors és halk, hogy sokszor észrevétlenül hagy-nak itt bennünket olyan emberek, akik nélkül mi, sokunk élete ki tudja hogyan alakult volna. Egy emberöltő elég-e az igazságtételhez? Lehet az igazságta-lanságokat kárpótolni? Lehet-e eléggé bánni a derékba tört valóságot? Lehet-e eléggé sajnálni az elmulasztott lehetősé-get? Lehet-e a végtisztelettel lemosni az elkövetett bűnöket? A múlt formál-e valamit a lelkiismereten? Ezek és eh-hez hasonló gondolatok törnek elő a keserűség és fájdalom mélyéből olykor-olykor az önvizsgálat a múltra pillantás jegyében. Magyar nemzeti közösségünk Szlo-vákiában az elfogyás útját járja. Van-e ezen az úton megállás? Mit tehetünk annak érdekében, hogy közösségünk önmegtartó szándékát segítsük? Min-denki a maga területén sokat, de válasz-tott képviselőink még többet. Nemzeti mivoltunk legalapvetőbb ismerője a használt nyelv és a magyarságtudat. Ebben pótolhatatlan helye van az is-kolának, az anyanyelvű művelődésnek. Kilencvenéves kisebbségi történetünk összefonódott magyar nyelvű iskoláink és ezek részére a magyar pedagógus-képzés történéseivel. Nemzetiségünk ezalatt többször is megmutatta életké-pességeit, rá tudott érezni az összefogás pillanataira. Így volt ez a hontalanság évei után megindult magyar nyelvű oktatás támogatásakor, amikor az első nagy lehetőséget kihasználva megtöl-tötte a magyar osztályokat tanulókkal. Nemzetiségünk a kitelepített, elüldözött tanítóink helyébe újakat tudott állítani, meg tudta tölteni pedagógusképzőink padsorait. Csehszlovákiában 1959-ben teljesen átszervezték a tanító- és tanárképzést.

Egy igaz ember tiszteletére László Béla

Európai viszonylatban is példaértékű volt az alsó tagozatos tanítóképzés főis-kolai szintre való emelése. Ekkor jöttek létre az alsó tagozatos tanító- és felső tagozatos tanárképzés számára a Peda-gógiai Intézetek (Pedagogický inštitút) mint kerületi intézmények. Egy ilyen pedagógusképző főiskola Nyitrán is megnyitotta kapuit. A létrehozásával Jozef Pastiert bízták meg, aki akkor a Mezőgazdasági Főiskola rektor helyet-tese volt. Jozef Pastier a Lévai járás ma Nová dedina község, mezőgazdasággal fog-lalkozó család legfiatalabb tizenegyedik gyermeke volt. Középiskoláit Nagy-szombatban és Léván végezte. Főiskolai végzettségét Prágában szerezte gazda-sági mérnöki szakon. Pedagógusképző főiskola irányítójaként fontosnak tar-totta, hogy elvégezze a Comenius Egye-tem Filozófiai Karán a pedagógiai sza-kot, ahol megszerezte a mérnöki titulus mellé a filozófia doktora (PhDr) címet is. Egyetemi tanárrá 1990-ben nevezték ki. Az összevont alapiskolái magyar pe-dagógusképzőben az első évfolyamot 1959-ben még Pozsonyban nyitották meg, majd 1960-ban áthelyezték az új nyitrai főiskolára, ahol 2003-ig Magyar Tagozatként (1999 után Szekcióként) működött. A szlovákiai magyar peda-gógusképzés háború utáni első arany-kora 1960 és 1970 közé tehető. E kornak meghatározó személyisége volt éppen Jozef Pastier. Közvetlen barátságos ter-mészetével, humános szellemiségével, a kisebbségek gondjai iránti fogékony-ságával hamarosan kivívta a magyarok tiszteletét és megbecsülését. A főiskola vezetőjeként támogatta a párhuzamosan szerveződő magyar alapiskolai pedagó-gusképzés teljes kiépítését. Helyetteseit rendszeresen kiküldte a magyar közép-

iskolákba, hogy onnan magyar tanáro-kat hívjon meg a főiskola katedráira. Az ő érdeme, hogy a szaporodó évfolya-mok hallgatóinak oktatásához mindig volt elég magyar főiskolai tanár. Négy év alatt az ő vezetésével teljesen kiépült nemcsak a nyitrai pedagógusképző fő-iskola, hanem annak magyar tagozata is. Ekkor már minden tanszéken mű-ködött a magyar tanárok és hallgatók tagozata, amelyen teljes terjedelembe biztosítva voltak a magyar nyelvű elő-adások és szemináriumok. Kialakítot-ta és nagy odaadással ápolta a Szegedi Főiskolával a baráti együttműködési kapcsolatot. Ezzel minden elkészült egy hosszútávú sikeres magyar nyelvű pe-dagógusképzés működéséhez. A magyar tagozat hallgatói megalakí-tották a máig sikeresen működő Juhász Gyula Ifjúsági Klubot, a zene tanszék oktatóinak támogatásával megalakult az énekkar, amelyet most Józsa Mónika vezet. Az ifjú szíves Szakall Katalin ve-zetésével elkezdett működni a népzene és néptánc csoport, amely ma a nemzet-közi sikereket elért Ponitran folklórcso-porttá fejlődött. Az irodalmi színpad is már ekkor megvetette alapjait. A nyitrai magyar pedagógusképzés első tíz évének eredményességét, si-kerét mi sem bizonyítja jobban, mint a magyar alapiskoláknak képesített tanerőkkel való ellátottsága, amely egy 1970-es minisztériumi felmérés alapján meghaladta az országos szintet. Középiskolai magyar tanárképzés a hatvanas években csak a pozsonyi Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéken folyt, mindenekelőtt humán szakokon. A természettudományi tantárgyak kö-zépiskolai oktatása is igényelte a magyar tanárokat. Nyitra közvetetten ehhez is besegített, hiszen nagyon sok Nyitrán végzett felső tagozatos tanár magyar-

Jozef Pastier

7

Katedra Tisztelgés

országi és szlovákiai egyetemeken ké-pesítését kibővítette harmadfokra is, és sikeres középiskolai tanári pályát futottak be. Bizonyára még sokan em-lékeznek azokra a szép hatvanas évekre, amelyek elvezettek bennünket a prágai tavaszhoz. A prágai tavaszt követő un. normalizációs időszak lényegesen be-folyásolta a nyitrai magyar pedagógus-képzést is. Jozef Pastiernek is el kellett hagyni az ő általa alapított immár si-keres és szívéhez nőtt főiskolát. Mivel nem is oktathatott, ezért Pozsonyba költözött, ahol barátai segítségével kü-lönböző intézményekben kapott mellé-kes állásokat. A hetvenes nyolcvanas évek nagyon megviselték a nyitrai magyar pedagó-gusképzést is. A kommunista pártha-talom a szlovákiai magyar iskolák és ezzel összefüggésben a magyar pedagó-gusképzés visszaszorítását, majd hosszú távon megszüntetését szerette volna el-érni. 1978-tól már csak elvétve engedé-lyezték magyar tanári szakok nyitását. Ez már előrevetítette a későbbi pedagó-gushiányt annak ellenére, hogy az ezen évtizedekben folyó iskolaösszevonások, az iskolák hálózatának redukálása né-mileg enyhítette a magyar pedagógus-hiány megjelenését. Az 1958 és 1985 között az alapiskolák több hullámban folyó csökkenése sokkal jobban sújtot-ta a magyar tannyelvű iskolákat, hiszen ezalatt 298 magyar alapiskola szűnt meg. A nyitrai magyar pedagógusképzés megszüntetésének veszélyeire a Duray Miklós által irányított Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága is többször felhívta a figyelmet. A főisko-lán és azon kívül folyó tiltakozásokkal sikerült elérni, hogy a nyitrai tanárkép-zést teljesen nem szüntették meg. Eb-

ből az időszakból figyelemreméltó volt a magyar tanárok és hallgatók 1988-as petíciós tiltakozása és annak követelé-se, hogy Nyitrán állítsák vissza a teljes terjedelmű magyar pedagógusképzést. Ennek eredményeként 1989 szeptem-berében már két és félszer több magyar hallgató iratkozhatott be a főiskolára, és a tanári szakok száma is megduplázó-dott. E vajúdásnak az 1989-es rendszer-váltás vetett véget. A nyitrai pedagó-gusképzésben ez úgy zajlott le, hogy történelmileg egyedülálló, manifesztá-ciós vezetőválasztásokat tartottak úgy, hogy minden alkalmazottnak és hall-gatónak szavazati joga volt. E választás emelte újból Jozef Pastier professzort a főiskola legmagasabb vezetői posztjára. Ugyanígy választották meg helyetteseit is, Emil Dragúňt, Daniel Kluvanecet, Štefan Knotekot és László Bélát. Jozef Pastier nem tért vissza revansista vízi-ókkal, bosszúvágy sem fűtötte, hanem a főiskola további fejlődését tartotta szem előtt. A Pedagógia Karnak nevezett egy fakultású főiskola jövőjét a többkarú egyetemmé válásban látta. Egyik első intézkedése az volt, hogy eltörölte annak a hat magyar diáklány-nak a főiskoláról való feltételes kizárá-sát, akiket 1989 szeptemberében azért büntettek meg, mert a szemeszter első hete alatt Magyarországon részt vettek egy művelődési táborban. Jozef Pastier továbbra is szívügyének tartotta a magyar tanító- és tanárkép-zést. Már 1990-ben kidolgoztatta a Pe-dagógiai Karból létrehozandó többkarú Ciril és Metód Egyetem tervezetét. A létrehozandó egyetemen azzal számí-tott, hogy a magyar pedagógusképzés külön karként fog működni. Minden-ben támogatta a képzés felfejlesztését az 1960-as évek szintjére. Így másodszor

is az ő vezetése alatt indult el a nyitrai magyar tanító- és tanárképzés ígéretes fejlődése. Már 1990-ben 25 magyar ok-tatót sikerült a főiskolára felvenni, és öt év, egy teljes egyetemi tanulmányi idő alatt a hallgatók száma 120-ról 730-ra emelkedett. Ezzel a nyitrai magyar nyelvű felsőoktatás újból teljes egész-ben biztosítani tudta számban és a sza-kok tekintetében is a magyar iskolák ál-tal igényelt tanítók és tanárok képzését. A főiskola vezetőjeként hathatósan tá-mogatta a magyarországi részképzések egy szemeszterre, ill. egy tanévre való kiterjesztését. A nyitrai hallgatók vol-tak az elsők a Kárpát-medencei magyar kisebbségek között, akik magyarországi egyetemeken és főiskolákon egy teljes szemesztert tölthettek el. Az 1990 tavaszán elfogadott törvény értelmében, 1991-ben az új törvényes keretek között le kellett bonyolítani a vezetők választását immár a főiskola önkormányzati testületében, a szená-tusban. E választáson Jozef Pastier pro-fesszor egy szavazattal alulmaradt. Nem kétséges, hogy a megválasztott dékán szenátus tagként kire szavazott. Nem sokkal ezután 1991. augusztus elsején Jozef Pastier másodszor is távo-zik a szeretet főiskolájáról. Pozsonyban a Comenius Egyetemen helyezkedik el immár rendes egyetemi tanárként. Nem titkolta örömét, amikor az általa alapított főiskola egyetemmé fejlődött és minden egyetemi, kari ünnepségen tisztelt és szívesen látott vendég volt. A nyitrai magyar tanító- és tanárképzés fakultásának megalakulása e képzés 45., ill. 2010-ben az 50. évfordulója alkal-mából találkozhattunk vele személye-sen utoljára. Minden ilyen meghívást örömmel elfogadott és mindig nagyon meghatódott azon, hogy a magyarok mennyire tisztelik és megbecsülik. A nyitrai magyar tanító- és tanárkép-zés második aranykora is Jozef Pastier professzor nevéhez fűződik. Sosem mél-tatlankodott életének göröngyös útjai miatt. Kiváló, becsületes, mindenkihez barátságos, örökké optimista ember volt. Földi élete 2012. január 29-én, 83 éves korában ért véget. A magyar nemzeti közösség iránt meg-nyilvánuló segítő, támogató magatartása sajnos egyedülálló kisebbségi történe-tünkben. Ezért is ragadjunk meg minden alkalmat arra, hogy Jozef Pastier példáját állítsuk a ma szlovák embere elé. Szlovákiai magyar vándor, ha a ligetfalusi kis meghitt temető felé visz az utad, állj meg egy percre egy szál virággal hálaimát mondani Jozef Pastier profesz-szor sírja fölött azért, amit értünk, szlo-vákiai magyarokért tett.

Katedra

8

Pedagógusportré

Alsó tagozatos tanítóként került az iskolába már a tavalyi iskolaévben, amikor pedagógiai asszisztensként kapott munkát. Tanulásizavaros gye-rekekkel foglalkozott, Major Renáta iskolapszichológus segítségével. Ez a feladatköre azonban év közben meg-szakadt, hiszen Masszi János igazga-tó úr a napközis feladatok ellátására kérte fel. Azóta pedig a 2. C osztályért felelős. De miért választotta a tanítói pályát? „Mindig vonzott, hogy meg-mutassam, mi is van bennem, másod-sorban pedig érdekeltek az olyan tan-tárgyak, mint a biológia és a kémia. Ez a két véglet volt tehát, s csak ez-után dőlt el, pedagógiát tanulók vagy gyógyszerészetet. Igazán nem egyez-tethető össze a kettő. Kémiából érett-ségiztem, de akkor még mindig kér-dés volt, hogyan tovább. Végül pedig nem a gyógyszerészetit választottam, hanem a pedagógiát, és beadtam Po-zsonyba, Nyitrára, illetve Komáromba is a jelentkezésemet” – meséli Erzsé-bet. Végül Komárom mellett döntött.

Szórakoztatja Állítja, a tanítást szívvel-lélekkel végzi. „Engem ez szórakoztat, ez sze-

Az újdonsült tanító néni az egyházgellei születésű, jelenleg dunaszerdahelyen élő Boros Erzsébet a járási székhelyen, a Vámbéry Ármin ma-gyar tannyelvű gimnáziumban érettségizett 2005-ben. Innen a komáromi Selye jános Egyetemre jelentkezett, ahol öt évvel később tanári diplomát szerzett. jelenleg a dunaszerdahelyi Vámbéri Ármin magyar tannyelvű alapiskola pályakezdő pedagógusa.

Angyal Sándor

rez számomra örömet. Igaz, hogy sok apróság is van körülötte. Tehát ha ha-zamegyek, akkor a munkámat nem hagyom az iskolában, hanem viszem magammal. Még töröm a fejem, mert például péntekenként kézműves-fog-lalkozás van, amit úgy kell alakítani, hogy érdekes legyen, lekösse a gye-rekek figyelmét és az elevenebbek se rosszalkodjanak” – magyarázza. Sokszor azzal telik az estéje, hogy az interneten vagy a főiskolai jegyzetei között keresgél. Előkészíti a sablono-kat a foglalkozásokra, tehát színesek az otthon töltött estéi. De természe-tesen ez nem mindennapi és nem éj-jelekbe nyúló feladat, ám sokszor érzi azt a belső késztetést, hogy kezdjen magával valamit.

majdnEm magyar Szak Amikor a tanári pálya mellett dön-tött, nem csak az alsó tagozatos képzés volt az egyetlen, amit kiszemelt. „En-gem a szlovák–magyar kombináció is vonzott, de talán egy kicsit riasztott az, hogy az utánunk következő generáció mennyire más volt már akkor is. Más az értékrendjük, sokkal többet en-gednek meg maguknak és én magam

nagyon érzékeny vagyok szociálisan, főképp néhány megnyilvánulásra, ami az emberek részéről érkezik. A tiné-dzsereket pedig szerintem nem igazán tudnám helyénvaló módon kezelni” – ecseteli Erzsébet. Így végül a kicsik oktatása mellett határozott. Egyelőre napközisként neveli a gyerekeket, de mindenképpen szeretne a jövőben osztályfőnök lenni. „Már volt szeren-csém belekóstolni a délelőtti életbe, megtapasztalni hogyan is zajlik. Akár helyettesítés, vagy más módon. Kihí-vás számomra, és nagyobb felelősség lenne. A szülőkkel való kommuniká-ció így is megvan, de úgy érzem, hogy egy osztályfőnöki tisztség többet von maga után. Az szinte már anyaszerep” – mondja mosolyogva az újdonsült tanító néni. Minden nap hoz magával olyan helyzetet, amire az egyetem az em-bert nem tudja felkészíteni. Minden nap van valami meglepő, néha mu-latságos, néha olyan, hogy nem tudja eldönteni, sírjon-e vagy nevessen, de mindent tapasztalatszerzésként fog fel. Hiszen minden történés, minden eset jó valamire, amiből tanul, s a ké-sőbbiek folyamán ezt a tapasztalatot kamatoztathatja.

Fotó: Kiss Balázs

9

Katedra Iskolariport

Síkvidék szülötteként lenyűgözve nézegetem az autó ablakából a dim-bes-dombos tájat, a sárguló levelekkel tarkított hatalmas erdőket, melyeknek gyűrűjében bújik meg egy magyar falu, Csáb. Amerre megyünk, mindenütt színpompás őszirózsák, dáliák, kék vi-rágú szakállvirágok, melegsárga kúpvi-rágok hajladoznak a lágy őszi szélben. Gondozott, takaros porták. Jó lehet itt élni – gondolom, miközben autónk nekiveselkedik a dombnak, aminek a tetején közel 35 éve magasodik a Csábi Alapiskola és Óvoda hatalmas, szocreál épülete. Az udvaron azonban most, a di-ákok helyett a munkásoké a főszerep. – A község önkormányzata finanszírozza a felújítást. A tetővel már elkészültünk, és remélem, hogy a hideg beállta előtt sikerül kicserélnünk az összes ablakot is. – magyarázza az igazgatónő, Srančíková Mária alsó tagozatos pedagógus, miután kedvesen fogad minket. – Annak idején, amikor a férjemmel együtt, frissdiplo-másokként elkezdtünk tanítani, a frissen átadott iskolában bizony még minden más volt. Ez a hatalmas épület, aminek ma már még úgy is, hogy a helyi Művé-szeti Alapiskola, és az óvoda is ide köl-tözött át, több tanterme üresen tátong, teli volt gyerekekkel. Több, mint hatszáz gyerek tanult itt nap mint nap. Most meg annak ellenére, hogy kilenc községből járnak hozzánk, csak 226 tanulónk van, ebből 25 jár a magyar osztályokba. Ez az arány annak tükrében, hogy a falu lakosságának közel 70%-a magyar-nak vallja magát, bizony eléggé meglepő. Viszont ami kuriózumnak számít, a ma-gyar tannyelvű osztályok diákjai közül kettőnek szlovák a nemzetisége. Sajnos úgy néz ki, hogy a létszámcsökkenés to-vább fog tartani, hiszen tavalyelőtt pél-dául Sirákon és Szelényben például egész

Amikor a nagyiskola már a múlté

évben egy gyermek sem született. De a változás nem csupán ebben van, az is-kola ellátottságában is. A rendszerváltás előtti években elég volt összeállítanunk egy listát arról, hogy milyen oktatási segédeszközökre, hány tankönyvre van szükségünk, és ezt többnyire maradékta-lanul meg is kaptuk. Most viszont szin-te mindenre pályáznunk kell. Az olyan iskolák, mint a miénk, ahol szlovák és magyar tannyelvű osztályok is vannak, a nemzetiségi kisebbséghez tartozó gye-rekekre ugyan magasabb koeficienssel kiszámolt anyagi támogatást kapnak, de mivel ez a mi esetünkben csak 25 gyerekre vonatkozik, így nem igazán je-lentős. A szülők közt pedig csak elvétve akad olyan, aki az adója 2%-át az iskolá-ra íratja. De még a szülői munkaközös-ség tagdíját sem fizeti be minden család, főleg a roma és a szociálisan hátrányos helyzetű családokkal szemben hiába-való ennek az elvárása. Szerencsére a község önkormányzata a szívén viseli az iskola helyzetét, így amiben lehet, támo-gatnak minket. Nélkülük nem hiszem, hogy fenn tudnánk maradni. – Közben kicsengetnek, az igazgatónő irodája melletti tantestületi irodából egyre több hang szűrődik át. – Hány tagból áll az iskola tanári kara? – kíváncsiskodom. – Jelenleg 19 pedagógust, valamint há-rom óvodapedagógust alkalmazunk. Sajnos mivel kevés a gyerek, a nyugdíjas kollégáktól a múlt tanév végén meg kel-lett válnunk. Az összes kollégám „két-nyelvű”, tehát ugyanúgy vannak óráik a magyar és a szlovák osztályokban is. Azt szoktuk mondani, hogy itt, ebben az iskolában nincsenek magyarok, szlová-kok, csak pedagógusok. És szerencsére, nincs belőlük hiány, minden tantárgyat szakképzett, diplomás tanító tanít. És szeptembertől, végre van egy friss diplo-

más angol szakosunk is, mert bármeny-nyire is szeretnénk, ha a volt diákjaink az egyetem elvégzése után visszajönné-nek hozzánk, a régi alma materükbe, bizony ez ritkán valósul meg. Többnyire ott maradnak a nagyvárosokban ahol tanultak. Félő, hogy idővel elöregszik, és főleg teljesen elnőiesedik a tanári kar, ami viszont érthető, hiszen abból a fize-tésből, amit mi kínálni tudunk, egy férfi nem igen tudja fenntartani a családját. Ebben az évben pedig olyan szűkös az anyagi keretünk, hogy még a személyi pótlékokat (osobné ohodnotenie) sem tudjuk kifizetni. De nemcsak anyagi elismerést nem kapnak a pedagógu-saink, hanem társadalmit sem. Az ér-telmiségi pálya peremére szorultunk. Ezzel együtt a tanárok tisztelete és megbecsülése sajnálatos módon a szü-lők részéről is egyre jobban visszaesik, amiből nagyon sok problémánk adódik. Kevés az a szülő, aki igazán partner a nevelésben – mondja, miközben szede-lőzködünk, hogy ellátogassunk az alsó tagozatos magyar osztályba. A folyosó falain diplomák, emléklapok, egy ha-talmas szekrény pedig telis-tele kupák-kal. Az igazgatónő büszkén mesél az iskola múltjáról, amikor még a legjobb eredményeket felmutató iskolák közé tartozott Csehszlovákiában. Országos szintű sportolók, sakkozók, de nagyon sok mérnök, orvos, tanár, régész, sőt még egy katonai repülőpilóta is koptat-ta egykor az iskola padját. Azért persze, ha kevesebb is a diák, köztük is akadnak nagyon jó képességűek. Az ő eredmé-nyeik is ott sorakoznak a falon. Ahogy felérkezünk a sötét földszinti részről az emeletre, mintha a múltat hagynánk a hátunk mögött. Az ablakon vidáman kukucskál be az őszi napsugár, a fala-kon ügyeskezű gyermekek munkái, a folyosó végén pedig a három összevont (5-7, 8-9) magyar osztály egyike, az I-IV. Ahogy belépünk a félig üres tante-rembe, a gyerekek kíváncsian fordulnak felénk. Szívszorítóan kevesen vannak. Tíz kicsi magyar emberke, ebből csak kettő(!) az elsős. Vajon hányan ülnek most, magyar lélekkel a párhuzamos szlovák osztályban? Vajon hány kicsi fog úgy felnőni, hogy Tinódi Lantos Sebestyén nevét ugyanúgy nem fogja ismerni, mint mondjuk Ottlik Gézá-ét? Hogy Koppány vezér ugyanolyan ismeretlen lesz számára, mint Teleki Pál? De megtanulják az állam nyelvét! Lehet. Csak közben őseik nyelvét, azt a magyar nyelvet, ami a sajátjuk, azt ve-szítik el, kulturális, szellemi örökségük nagy részével együtt. Vajon megéri? – gondolkodom, miközben az igazgatónő átveszi az osztályt a tanító nénitől, az ipolynyéki jámbor máriától.

Jankovic Nóra

Katedra

10

Iskolariport

Öt évvel ezelőtt azonban, amikor Lukanyékén megnyílt a kilencéves alapiskola, fokozatosan elszippantották a gyerekeket. Ide most már csak főleg a csábi gyerekek járnak. Ipolynyéken, ami innét 15 km-re van, szintén nyitot-tak magyar iskolát, így az a helyzet állt elő, hogy a környéken sok a magyar tannyelvű iskola, de kevés a gyerek. Bár a magyar osztályokban már húsz évvel ezelőtt, amikor idekerültem, összevon-va folyt a tanítás, csak akkor még két évfolyam volt egyben. Nem könnyű így a tanítás, de ha az embernek már van rutinja, megfelelő tapasztalata, ak-kor megoldható. Azokon az órákon, amikor nyelvet tanulunk, hogy ne le-gyen bábeli zűrzavar az osztályban, mindenkinek ugyanaz az órája van, csak éppen a saját évfolyama anyagát tanulja. Míg az egyik „osztály”-írásbeli feladatot kap, addig a másik szóbelit, a harmadik csoportmunkában készít valami feladatot stb. De bizony van, hogy négy évfolyamnak két különböző tantárgyat tanítok. Ennek a módszer-nek tulajdonképpen hosszú távon az a legnagyobb előnye, ami az adott pilla-natban a legnagyobb hátránya: a gye-rekek rá vannak utalva az önálló mun-kára, és a gondolkodásra. Itt a legjobb jóakarattal sem lehet mindig, minden-kinek a szájába rágni a tananyagot. A legrosszabb az, hogy már második éve nem kaptuk meg az előírt könyveket, munkafüzeteket, így a gyerekek fény-másolt lapokra dolgoznak. Miközben a tananyag előkészítése, keresgetése, fénymásolása nélkül is sokkal több időt kell szentelnie az előkészületekre egy olyan pedagógusnak , aki össze-vont osztályban tanít, ha azt szeretné, hogy működőképes legyen a tanítá-si óra. És ezt úgy, hogy közben eleget kell tenni a rengeteg adminisztrációs feladatnak, valamint évente kidolgozni tíz hónapra a tervet, hogy miképpen is fogjuk oktatni azt a tananyagot, ami-hez se tankönyvek, se megfelelő mód-szertani útmutató nincs. Én személy szerint tavaly a másodikos honismereti

tankönyvvel, amiből oktatnom kellett volna, félévkor láttam először. Beisko-lázás?! Abban csak reménykedhetünk, talán egyszer, addig is marad a kreati-vitás, és a sokéves rutin. Az óvoda felé vesszük az irányt, amikor felvisít a csengő: szünet. Az osztályajtók kinyílnak, vidám, mo-solygós gyerekek árasztják el a fo-lyosót. Vannak, akik a szép, átépített tornaterem felé iparkodnak, vannak akik a kémikumba, fizikumba. Két fiú azonban mintha kívülálló lenne, mint-ha őket mindez nem érintené, fagyos tekintettel méregeti egymást. Az igaz-gatónő azonnal odamegy hozzájuk, és figyelmezteti őket, hogy bizony ők nem harci kakasok, béküljenek ki, és azonnal menjenek a többiek után, még mielőtt elkésnek. Honnan tudta, hogy mire készülnek? – Összesen negyven roma származású diákunk van. Az alsó tagozatosok közt lévők már többnyi-re a mi volt diákjaink gyermekei. Ők már viszonylag jól vannak szociali-zálva, nagyobb hangsúlyt fektetnek a személyi higiéniára, rendszeres iskola-látogatásra, a tanulásra, sőt már olyan roma családok is vannak, ahonnét a szülők eljárnak szülői értekezletre, rendszeresen tartják a kapcsolatot a pedagógusokkal. Pár évvel ezelőtt ez még elképzelhetetlen volt. Viszont a felső tagozaton komoly problémákat okoznak a roma származású tanuló-ink. Nehéz őket kordában tartani, ön-törvényű a viselkedésük. Van köztük olyan is, aki valószínűleg valamilyen pszichotróp anyagot fogyaszt, aminek a következtében megváltozott a szemé-lyisége. Olyan fokú agresszivitás jelent meg nála, hogy volt eset, amikor rátá-madt az őt figyelmeztető tanítóra. Az elmúlt évben pár ilyen roma szárma-zású diák miatt szinte hetente ki kellett hívnunk a rendőrséget. De mivel ezek mind csupán szabálysértésnek minő-sülő cselekmények, ráadásul ők még kiskorúak ezért nem is büntethetők. Kapnak egy megdorgálást, és minden marad a régiben. És sajnos ezek a fi-

atalok a tanulásban sem motiváltak. Alig várják, hogy betöltsék a kötelező iskolalátogatási korhatárt, és függetle-nül attól, hogy hányadikba bukdácsol-tak el, nem tervezik a továbbtanulást, nincs semmiféle jövőképük. Egyetlen céljuk van, minél előbb bejelentkezni a munkaügyi hivatalba, és a semmitte-vésért bezsebelni azt a pár eurót, ami majd elég lesz nekik alkoholra, ciga-rettára – magyarázza az igazgató néni, miközben elkalauzol az óvoda tanter-meihez. Régen az óvoda egy nagyon szép, korszerű épületben kapott ott-hont. A rendszerváltás után azonban, ahogy a környék gazdasága kezdett hanyatlani, úgy csappant meg egyre jobban gyerekek száma is. Sokan elköl-töztek a vidékről, a fiatalok külföldre mentek dolgozni, azok a fiatalok pe-dig, akik otthon maradtak, legtöbbször egykéket nevelnek. És eljött az idő, amikor már harminc gyerek helyett jó, ha tíz volt egy csoportban. Ráfizetéses-sé vált a szép tágas épület fenntartása. Hosszas tanakodás után, kényszerből, hiszen a pénz nagy úr, megszületett a döntés, az önkormányzatnak kifizető-dőbb, ha az óvoda átköltözik az iskola kihasználatlan termeibe, az addig gye-rekkacagástól hangos épületet pedig bérbe adják a „müzligyárnak”, majd a pékségnek. Már az ajtóban hallom, odabent pont zenei foglalkozás zajlik. Vékony-ka, erőtlen gyerekhangon énekelnek a kiscsoportosok. Ma nyolcan vannak. Ahogy benyitunk, hirtelen félbeszakad a nóta, és a Bújj, bújj zöld ág dallam-foszlányai szertefoszlanak a levegőben, megszeppent szőke, barna, copfos és fürtös hajú kicsik néznek ránk elke-rekedett szemekkel, mint valami óri-ásokra. Ti kik vagytok? Miért jöttetek ide? – kérdezi a tekintetük, és egyre közelebb mennek Fónód katalin óvó nénihez, aki harmincévnyi tapaszta-lat birtokában egyszerűen, érthetően elmagyarázza a kicsiknek, hogy kik is vagyunk mi. – Hivatalosan ez a magyar osztály, de van köztük két kicsi, akik szlovákok. Azt viszont nem szerettük volna, ha ők ketten emiatt a nagycso-portba kerültek volna. Meg aztán, sok gyerek csak délelőttre van beíratva, így délután már csak egy összevont csoport van. Aranyosak, egymástól tanulják a másik nyelvét, így mire befejezik az óvodát, tulajdonképpen mindkét nyel-ven, függetlenül attól, hogy melyik az anyanyelvük, jól kommunikálnak. És úgy látom, ez tetszik a szülőknek is. Ke-vés a gyerek, 24 – veszi át a szót tóth Bozena, az óvodáért felelős igazgató-helyettes – de aki óvodás korba kerül, azoknak a nagy részét hozzánk íratják

11

Katedra Iskolariport/Tudósítás

be a szülők. Nemcsak a faluban, hanem a környező községekben is köztudott, hogy óvodánk kiváló körülményeket biztosítani a kicsiknek. A múlt évben egy országos oktatásügyi projekt kere-tén belül televízióval, számítógéppel, és nyomtatóval gazdagodtunk. Ezeknek a kolléganőimmel együtt, mindhárman nagy hasznát vesszük a foglalkozások előkészületeinél. De nem csupán a tár-gyi felszereltségünkre lehetünk büsz-kék, de arra is, hogy megszerveztük a csoportos angolnyelvoktatást. Ismét az igazgatói iroda felé vesz-szük az irányt, amikor a folyosón feltű-nik egy fiatal, tiszta mosolyú diáklány, egyik kezében magnóval, másikban pedig egy halom könyvvel. – Á, itt jön a tanári karunk legfiatalabbja, Vanda Veronika, aki az angol nyelvet tanítja iskolánkban. Hogy tetszik a tanítás? Múlt szep-temberben, amikor elkezdtem taníta-ni, ugyanúgy rácsodálkoztam szinte mindenre, mint a kiselsősök, ugyanis hamar kiderült, hogy a Nyitrai Közép-európai Tudományok Karán megfelelő tárgyi tudásra ugyan szert tettem, de a gyerekekhez „használati útmutatót” nem kaptam. Hogy is kell fegyelmezni? Hogy lehet egyszerre huszonöt gyerek figyelmét lekötni? Hogy lehet büntetni úgy egy meg nem írt házi feladatért, hogy közben ne törjem le az érdeklődé-sét? Bizony a gyakorlatban sok bukta-tója van a pedagógusi pályának, és erre felkészülni a kötelező gyakorlatok ideje alatt nem lehet. Az a jó, hogy vannak idősebb kollégák, akikhez bármikor fordulhatok tanácsért, segítségért. Sok-szor meg a saját hibáimból tanultam, de én azt hiszem ez olyan pálya, ahol az ember élete végéig tanul, és folyama-tosan alkalmazkodik, hiszen minden gyerek más. Nem könnyű 5-9.-ket ta-nítani, mert ők már nem respektálják úgy a tanárt, mint a kicsik. Nehéz őket fegyelmezni. De legalább a tanköny-vekkel, munkafüzetekkel nincs gond. Viszont a munkafüzeteket már ki kell fizetniük, és a múlt évben is nem egy roma származású tanuló be sem hoz-ta rá a pénzt. Vannak gondok, de en-nek ellenére nagyon szeretek tanítani, mert itt minden nap más, és ha egyik nap nem is úgy sikerül minden, ahogy én szerettem volna, másnap történik valami kis „csoda”, ami ismét vissza-adja a kedvemet, és a lelkesedésemet. És ott, ahol ennyi gyerek van, gyakran történnek apró, hétköznapi „csodák”. – mondja mosolyogva. És mosolya őszinte. Még nincs elkopva, megfásul-va. Nincs mögötte kudarc, kiégés. Csak reménykedés, a jövőben. És az iskola jövőjében.

A nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában negyedszer rendeztek szakmai napokat március 19-23. között. A környező községek iskoláiból, sőt Peredről, Marcelházáról is részt vettek kollégák az eseménysorozaton, egy-egy nyílt órán, előadáson. A vendégek között ott volt Mičúch Ildikó, a kormányhivatal osztályvezetője, Halász Anita, az Állami Pedagógiai Intézet munkatársa, Varga Zsuzsanna tankönyvszerző. Közös eszmecserével indult a hét, Hogyan készül a nevelési program címmel. Ezt nyílt óra keretében közlekedési nevelés követte, játékos formában és eszközök alkalmazásával, Écsi Márta nevelőnő vezetésével. A további napokon, mint Buzgó Éva igazgatóhelyettes elmondta, nagy érdeklődés kísérte a szlovák nyelvből tar-tott nyílt órákat, melyeket – összesen 36 szakos pedagógus jelenlétében – egy-egy negyedik és ötödik osztályban Tóth Amália, illetve Hegedűs Tímea mutatott be, s amelyeket természetesen elemzés követett. Elhangzott itt egyebek mellett, hogy az iskoláknak van programjuk a szlovák nyelv oktatására, viszont hiányoznak a meg-felelő tankönyvek és munkafüzetek. A következő két nyílt órát Fábrik Annamária tartotta földrajzból nyolcadikos tanulókkal, illetve zenei nevelésből Varga Éva ne-gyedik osztályos tanulókkal. A művészet sem maradt ki a programból, Csanaky Eleonóra pozsonyi előadóművész, publicista a vers- és prózamondás fortélyairól beszélt, magával ragadva hallgatóságát. Tovaryš Veronika és Jánoška Enikő pedig foglalkozás keretében különböző képzőművészeti technikákat mutatott a kolléga-nőknek. A zárónapon Önértékelés, önbecsülés címmel dr. Csernus Imre budapesti pszichiáter tartott úgyszintén nagy érdeklődéssel várt és kísért, de legalább olyan nagy vitát kiváltó előadást, melynek színhelye kivételesen a helyi művészeti alap-iskola hangversenyterme volt. Buzgó Éva kérdésünkre végül elmondta, hogy évről évre egyre több iskola jelzi: pedagógusai szívesen vesznek részt a nagymegyeri szakmai napokon, természe-tesen a napok éppen aktuális programjához igazodva. Ez mindenképpen jó hír – ennyit azért jegyezzen meg a krónikás, elsősorban arra gondolva most, hogy az újabb nagy nemzedékváltási hullám ezekben az esztendőkben zajlik pedagó-gusberkekben. Mind több fiatal tanító, tanár tűnik fel a katedrákon, akiknek – a számos ismert negatív külső (társadalmi, demográfiai, anyagi stb.) és belső (szer-kezeti, tartalmi, rendtartási stb.) körülmények ellenére – a legkiválóbb elődök példáját követve szívügyük az iskola. Az embernevelés. Melyhez menet közben nélkülözhetetlen az önművelés, akár iskolai szakmai napokon.

(bodnár gy.)

Szakmai napok – jelennek, jövőnek

Katedra

12

Tanulmányi verseny

A Felsőszeli Széchenyi István Alap-iskola az idei tanévben egy érdekes és nemes versengést hirdetett meg a felső tagozatos tanulói számára, melynek fő célja az volt, hogy a tanítványok figyel-mét irodalmunk örök értékű kincsei felé fordítsák. „A mi nagy könyvünk” iskolai verseny keretében eldőlt, hogy a magyar irodalom legszebb ifjúságnak (is) íródott művei közül melyek nyer-ték el leginkább a tanulók tetszését, a vetélkedő végén pedig kiderült, mely mű nyerte el az „Iskolánk nagy köny-ve” címet. Még év elején egy listát kaptak a gyermekek, ami tartalmazta azokat az irodalmi értékű műveket, melyekre szavazni lehetett. A listán nem szereplő könyvre is lehetett szavazni, de feltétel volt, hogy magyar író műve legyen. Ezután minden osztály összes tanulója szavazott legkevesebb három, legtöbb tíz könyvre. A listát osztályonként a magyar szakos pedagógusok összesí-tették. Decemberben kiderült, hogy az egyes évfolyamoknak melyik öt könyv a kedvencük, és hogy melyiket fogják az osztályok képviselni. Ezek a következő művek lettek: 5. a - molnár Ferenc: a Pál utcai fiúk, 5. B - janikovszky Éva: Velem mindig történik valami, 6.a - Fekete István: tüskevár, 6. B - gár-donyi géza: Egri csillagok, 7. a - ka-

Jakubecz Márta

A mi nagy könyvünkrinthy Frigyes: tanár úr kérem, 7. B - Szabó magda: abigél, 8. o - mikszáth kálmán: Szent Péter esernyője, 9. o móricz zsigmond: Árvácska. Ezután minden osztály egy-egy öt-tagú csapatot alakított, amely a verseny további részében képviselte az osztályt. A vetélkedőre Morovics Ibolya pe-dagógus vezetésével április 4-én került sor az iskola tornatermében, ahol az egyes csapatok versenyeztek és a zsűri (pedagógusok-szülők-tanulók) előtt harcoltak a kapott feladatok megoldá-sával azért, hogy az általuk képviselt könyv legyen „Iskolánk nagy könyve”.A zsűri tagjai a következők voltak: Horváth Judit, a Szülői Tanács elnöke, Pónya Zsuzsanna igazgatónő, Pukkai Judit, a Galántai Honismereti Múzeum munkatársa, Puskás Margit pedagógus, Végh Piroska, a helyi könyvtár vezetője és Valacsai Ilona nyugdíjas pedagógus, az iskola egykori igazgatója, aki egyben a zsűri elnöke is volt. A felnőtt zsűri mellett volt diákzsűri is. A feladatok játékosak, kreativitást igénylőek voltak. Első feladatként be kellett mutatni a csapatot és a válasz-tott ötletes nevet, valamint az előre elkészített plakátot. Ezután a könyvről szóló számítógépes prezentációk kö-vetkeztek, majd egy előre megírt levelet kellett előadni „levél az időkapun át”

címmel a regény egyik szereplője ne-vében. A továbbiakban egy jelmezben előadott dramatizált jelenetet kellett bemutatni a könyvből, s végül a közön-séget meggyőző szónoklatot előadni, melyben meg kellett indokolni, miért javasolja az osztály az adott művet az „Iskolánk nagy könyve” címre. Az izgalmas vetélkedőn ott volt az egész iskola, minden osztály szurkolt saját csapatának. A szoros küzdelem után legügyesebbnek a nyolcadikosok bizonyultak, akik munkájukkal elér-ték, hogy a Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola nagy könyve mikszáth kál-mán: Szent Péter esernyője legyen. Második helyen a 6. A osztály végzett Fekete István: Tüskevár regényével, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a 7. A osztály állhatott Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem című művével. Minden versenyző értékes könyvjuta-lomban részesült, az első helyezett csa-pat pedig esztergomi nyári táborozást is nyert. Ha elgondoljuk azt, hogy már hó-napok, hetek óta az egyes osztályok a versenyfeladatok kidolgozása kapcsán választott könyveik társaságában éltek, akkor igazán elmondhatjuk, hogy e verseny elérte célját. Bebizonyosodott, hogy bár a mai fiataloknak kedvelt és hasznos eszköze a modern technika, de a könyvek, irodalmi remekműveink is jó társaik lehetnek mindennapjaikban. A remek hangulatú, tartalmas iro-dalmi délelőtt az egész iskolának mara-dandó élményt nyújtott.

13

Katedra Főhajtás

Az idén – születésének 130. és halá-lának 54. évfordulója alkalmából – Ko-dály Zoltánra emlékezik a zenei világ. Arra a zeneszerzőre, akiről Bartók Béla, a hűséges jóbarát, a következőket írta: „…nem azért becsülöm Kodályt mint a legjobb magyar zenészt, mert barátom, hanem azért lett egyetlen barátommá, mert (nagyszerű emberi kvalitásaitól eltekintve) a legjobb magyar zenész…” Ha Kodály Zoltánnak valakitől kijár a tisztelet, a megbecsülés, azok elsősor-ban mi, felvidékiek vagyunk. A „leg-jobb magyar zenész”, aki világviszony-latban vitte a zenét új utakra, nagyon erős szálakkal kötődött hozzánk, a Felvidékhez. Ünnepeltünk így kezdte önéletrajzát: „Születtem Kecskeméten, de mivel szüleim pár hónapos korom-ban elköltöztek onnan, nem illet meg a »Kecskemét fia« büszke név. (…) Azért mégis síklakónak nőttem fel, mert Galánta környéke, ahol öntudat-ra kezdtem ébredni, csakoly egyenes, mint az Alföld.” 1882-t írt a naptár. Advent volt. A csendes alföldi kisvárosban, Kecske-méten, a vasútállomás egyik szolgálati lakásában Kodály Frigyes vasúti tiszt-viselő, felesége (született Jaloveczky Paulina) és első gyermekük, Emília a szokottnál is fokozottabb várakozás-sal voltak. Számukra akkor az advent nemcsak a karácsonyvárás, az arra való felkészülés ideje volt, hanem az újabb családtag fogadására való felkészülésé

A mi Kodály Zoltánunk „Kodály Zoltánban nemcsak a magyar kultúra veszítette el kritikusát, tudósát, alkotóművészét, hanem a világ vesztette el azt az embert, aki világviszonylatban vitte a zenét új utakra.”

(Eugen Suchoň)

is. Így érkezett el december 16., ami-kor a kis család nagy örömére fiúgyer-mek született, akit Zoltán Vilmosra kereszteltek. A kis Zoltán még alig pár hónapos, amikor édesapját állomásfő-nökké léptetik elő, ami azzal járt, hogy a családnak el kellett költöznie Kecske-métről, előbb Szobra, majd Galántára. A 2400 lelket számláló Galánta, a Po-zsony megyei nagyközség akkor már vasúti csomópont, járási székhely volt. A Kodály család az állomás épületében kapott lakást. Itt a két gyermek kedvelt szórakozása a vonatfütty – amelyet mindig nagy izgalommal vártak – és szüleik meghitt esti muzsikálásai vol-tak. Mindkét szülő szenvedélyes mű-kedvelő zenész volt: az édesanya éne-kelt és zongorázott, az apa hegedült. A „Galántai népiskola” tanulójává felcse-peredett Kodály Zoltán, akinek „mezít-lábas pajtásai” között cigánygyerekek is voltak, elismeréssel nézett fel azok ösz-tönös hangszertudására. Így védelme alatt a kis muzsikosoknak szabad be-járásuk lett az állomás épületébe, ahol tréfásan „Zoltán malacbandája” névvel illették őket. Nem csoda hát, hogy Ko-dály Zoltán életének ezen szakaszára így emlékezett vissza: „Gyermekkorom csupa öröm és napsugár volt. Ebből élek máig. Aki akkor megtelt napfény-nyel, könnyem bírja később a borus na-pokat.” Miután Zoltán kijárja a négy elemit, Galántától is búcsúznia kellett. Ko-

dály Frigyest huszonkét évi becsületes szolgálata elismeréséül Nagyszombat-ba helyezték át állomásfőnöknek. A 10 éves Kodály Zoltán pedig az érseki főgimnázium diákja lett. Már ekkor megkezdi zenei tanulmányait is, bár mint visszaemlékezéséből kitűnik, in-kább csak önmaga nevelője: „…tíz éves koromban kezdtem hegedülni tanulni … az iskolatársaimmal vonósnégyese-ket akartam játszani, és mert nem volt csellistánk, egyszerűen elhatároztam, hogy ezt a hangszert is megtanulom. Hozattam egy gordonkaiskolát, és egymás után sorban végig megtanul-tam az összes gyakorlatot … nagyon hamar annyira vittem, hogy Haydn-kvartetteket játszottunk.” De, félévi zongorázás után megvásárolta J. S. Bach Wohltemperiertes Klavier két kö-tetét, és végigjátszotta a negyvennyolc prelúdiumot és fúgát. Kezdettől fogva énekelt az iskolai kórusban és játszott az iskola zenekarában is. Az 1895–96-os években elkészültek az első leírt művei: zongoradarabok, miserészletek nagyzenekarra és orgonára, két Ave Maria szólóénekhangra orgona- és vo-nóshangszer-kísérettel. Bár tudja, szü-lei – annak ellenére, hogy ők oltották bele a zene szeretetét – nem zenésznek szánják, nem hátrál, nagy szorgalom-mal tanulja a zenét. A matematika és fi-zika nem igazán érdekelte, az irodalom és a történelem annál inkább. Emellett különösen a latin és a görög nyelv volt kedvére. Visszatekintve a gimnáziumi évekre írja: „…hat éven át tanultunk németül, és annyira vittük, hogy az utolsó években már német dolgozato-kat is tudtunk írni. A kötelező olvas-mányaink Lersing »Laokoon«-jától Goethe »Iphigemá«-jáig terjedtek. Még Schiller »Wilhelm Tell«-je is köztük volt, meg ezekhez hasonlók.” Gimnázi-umi jóbarátja Schneider Miklós, azaz a későbbi zeneszerző Mikuláš Schneider Trnavský volt, a szlovák nyelvet azon-ban csak amikor (népdalgyűjtései so-rán) szüksége lett rá, könyvből tanulta meg. A színvonalas nagyszombati gim-názium nagyban gyarapítja műveltsé-gét és serkenti zenei alkotókedvét is. Kompozíciós kísérleteiben az intéz-mény fiatal paptanára Toldy Béla, az is-kolai zenekar vezetője bátorította. 1898. február 25-én egy, a Wettungarischer Grenzbot, egy német nyelvű pozsonyi lapban Nespor, a zenekedvelő forgalmi főnök „Schwede” aláírással ír bíztató kritikát az ifjú szerző d-moll nyitány című első zenekari művéről: „A mű jól hangzik… A darab lendületes tehetség-re vall… A nyitánynak vége, tapsvihar zúg fel a színházban – a szerzőt szólít-

Stirber Lajosny. zenepedagógus

Katedra

14

Főhajtás

ják.” 1900. június 13-án Kodály Zoltán jelesen érettségizett. A pályaválasztását illetően 1930-ban így írt: „Nem mertem akkor csak zenésszé lenni, egyrészt hiányzott ben-nem a virtuóz készség, (…) másrészt az otthoniak szemében ez a lépés egyenlő lett volna az eltűnéssel.” 1964-ben pe-dig ezt írta: „Számomra még az a (…) körülmény is hozzájárult, hogy szü-leimnek az egész kiképzésemet meg akartam könnyíteni.” Úgy döntött, hogy felvételét kéri az 1895-ben ala-pított budapesti Eötvös-kollégiumba, ahová csak a kitűnőre érettségizett di-ákokat vették fel, akiknek azután telje-sen ingyen vagy egy mérsékelt díj elle-nében négy éven át a kollégium lehetett az otthonuk. Kodály Zoltán a nagyhírű nagyszombati gimnázium ajánlásával felvételt nyert a kollégiumba, csakúgy a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, s a böl-csészettudományi karon: a magyar–né-met tanári szakra is. Vasakarattal, nagy szorgalommal tanult. Tudományos fel-készülés terén Gombocz Zoltán nyelv-történész volt rá a legnagyobb hatással, mint írta: „Alig pár évvel volt idősebb nálunk, de rendkívüli fölényét, bár so-hase éreztette, mindnyájan szívesen el-ismertük.” A Zeneakadémia zeneszer-zés tanára, Hans Koessler – bemutatott kompozíciói alapján – Kodály Zoltánt a második osztályba akarta felvenni. Ő azonban úgy érezte, autodidakta mó-don szerzett ismeretei hiányosak, ezért az első osztályba kérte felvételét. 1901. november 23-án írta (élete végéig) hű

barátjának, Schneider Miklósnak, aki a bécsi konzervatórium növendéke lett: „Megfogytunk, (…) ezek volnánk, gyönge népség, ez se fogja a magyar ze-nét megteremteni…” . Még csak 19 éves, de már tudatosult benne, nemzedékére nagy feladat vár: az európai rangú új magyar zene megteremtése. Annak el-lenére, hogy zeneszerzésből könnyen szerzett jeles osztályzatot, művei ekkor még inkább csak „stílusgyakorlatok, kísérletek” voltak. Azonban örömmel vette, hogy Koessler (német létére) „szívesen látta, hogy megpróbáltunk »magyar stílusban« írni.”1904 júniusában ugyan megkapta zene-szerzői diplomáját, de szeptemberben – mint önként ismétlő – újra beiratko-zik a Zeneakadémiára. Az egyetemre is vissza kell térnie, hogy megszerezze végbizonyítványát, az Eötvös-kollégi-umban viszont négy évnél tovább sen-ki sem maradhatott. Miközben szor-galmasan tanul, továbbra is látogatja Koessler zeneszerzésóráit, és kompo-nál, hogy Pesten szobát bérelhessen, tanítványokat kellett vállalnia.1905 márciusában második diplomá-ját is megszerzi: magyar–német sza-kos tanár lett. Ebben az időszakban történik meg Bartók Bélával való első találkozásuk is. Kodály Zoltán egyik tanítványának – a nagyműveltségű Gruber Henrikné, azaz Emma asszony – lakásán találkoztak, ahova bejárato-sak voltak az akkori magyar zenevilág legjelesebbjei. Az ismételt találkozások felkeltik Bartók és Kodály egymás irán-

ti érdeklődését. Kiderült, hogy gondja-ik, céljaik azonosak. Az év júniusában a Zeneakadémián az ismétlő év is vé-get ért. Kodály hazautazott szüleihez Nagyszombatba, hogy felkészüljön első népdalgyűjtő útjára. Augusztus elején gyalogosan – idézem: „Hátizsákkal a vállamon, bottal a kezemben és 50 koronával a zsebemben indultam el a Csallóközbe. Ott bolyongtam (…), embereket fogtam meg az utcán, hív-tam énekelni a kocsmába és hallgattam az aratólányok dalát”. A friss diplomás ifjú tanár mehetett volna Párizsba is, ő azonban a Csallóközt választotta. S hogy nem bánta meg, arról az a leve-lezőlap tanúskodik, amelyet Párizsba küldött egy kedves ismerősének: „Nem hittem, hogy ilyen szép a Csallóköz, ezüst víz (Kis Duna), ezüstös fűz- és nyárfák, ezüstös rétek (benőtte őket az az árvalányhajféle bolyhos növény) erős, mély zölddel aláfestve, hozzá az ég is egész nap ezüstszín volt. Azt hiszem, ez szebb, mint Párizs…” Tizenegy köz-ségben mintegy 150 dallamot jegyzett le. Az év végén a Néprajzi Társaság folyóiratában, az Ethnographiában mátyusföldi gyűjtések címmel megje-lenik Kodály első népdalpublikációja. Erre felfigyelt Bartók Béla is, s bizo-nyára ekkor döntöttek úgy, hogy együtt fognak dolgozni. Kodály Zoltán 1955-ben erről így írt: „…feltetszett előt-tünk egy a népdalból újjászületett művelt magyarország képe. Ennek megvalósítására rászántuk életün-ket.” 1906-ban A magyar népdal stró-fa-szerkezete címmel benyújtotta dok-tori értekezését is. Mint írta: „A d.-t nem hiúságból teszem, (…) sok apró okon kívül amiatt az egy fő ok miatt, hogy anyám régi vágya és nagy örö-me (…). Ezenkívül más haszna nincs, minthogy egy csomó – nem okos em-bernek imponálni lehet vele. ”. 1906. április 7-én Kodály Zoltánt ,,tudorrá” avatták. A nyarat az Adria partján töl-tötte; de munkával: zenekari darabot komponál Nyári este címmel, amelyből már kicseng a magyar népdal hangja. Hazatérve újabb népdalgyűjtő útra in-dul, Nyitra megyében gyűjt. Beigazoló-dik feltevése: ,,a peremvidék magyarjai őrzik meg leginkább a hagyományt.” A Zoborvidék – Béd, Bodok, Ghymes, Kolon, Menyhe, Pográny, Zsére – va-lóságos kincsesbánya gyűjtő számára. ,,Kialakul az a terve, hogy a nyelvhatá-ron halad majd végig, nyugatról kelet felé. El is jut még augusztusban Nógrád, Gömör és Heves megye néhány köz-ségébe. (…) …a zenei rendbe szedett anyagból Balladák címmel huszonki-lenc darabot közöl az Ethnográfia négy füzetében.”1 December 19-én magyar

Varga István szobra a budapesti várkertben

15

Katedra Főhajtás

népdalok címmel megjelenik Bartók-kal közös kiadványuk, melynek elő-szavában többek között ez olvasható: ,,Találnának bár népünk lelkének ezek a sokszor őseredeti megnyilatkozásai feleannyi szeretetre, mint amennyit érdemelnek. (…) A magyar népdal a hangversenyteremben! – különösen hangzik ma még (…) De megjön az ideje ennek is.” A kiadvány szinte ész-revétlen marad. Mindössze a Zenevilág című szaklap méltatja: ,,Szerzők gyűj-teménye minden tekintetben kiváló… a dalok összeállítása, a zongorakíséret egyszerűsége, a népdalstílus megtartása (…) valóban nagy gondossággal s mű-vészettel van elrendezve.” Majd Berlin-ből ír Bartóknak: ,,Berlintől nem nagy fájdalommal válok el… nem láttam itt voltaképp újat. Igazán kíváncsi vagyok már a Franciákra… remélem, hogy a francia fül kissé más, mint a német.” Berlinnel ellentétben Párizs nagy ha-tással volt rá, mégis így írt Bartóknak: ,,… úgyhiszem hosszabb időre nem is megyek megint el. Ma sincs egyéb dolgunk nyugaton, mint ezer éve: egy pár rablókaland, részt szerezni abból ami jó és elhihetően értékes van ott, aztán beleásni magunkat a földbe, mert csak belőle szíhatunk igazi táplálé-kot…” Hazatérve ismét gyűjteni megy: Nyitra, Bars, Gömör, Nógrád megyé-ben egészíti ki korábbi gyűjtéseit. 1907 szeptemberétől már a Liszt Ferenc Ze-neakadémia zeneszerzés tanszakán a zeneelmélet tanára. Közben Bartókkal való szövetségük egyre szorosabbá vá-lik. 1908 nyarán Svájcba utazik, onnan gyalogszerrel az Alpokon át Milánóba is eljut. Majd ismét Nyitra megyében gyűjt. A gyűjtésből a Meghalok, meg-halok és a Piros alma mosolyog című dalokat két zoborvidéki népdal cím-

mel női karra dolgozta fel. Nyár van, 1909-et ír a naptár, ismét Nyitra me-gyében gyűjt: Béd, Berencs, Menyhe, Nyitracsehi, Nyitraegerszeg helységek-ben. A meglepetésekkel teli gyűjtés ja-vát zoborvidéki népszokások címmel közli az Ethnographia. 1910. március 17. Kodály első szer-zői estje a budapesti Royal teremben. A művek: Szonáta gordonkára – zongo-rára (Op. 4.), a Zongoramuzsika (Op. 3.), és az I. vonósnégyes (Op. 2.) – a fogadtatás elutasító. Egyedül Reinitz Béla írt dicsérőleg: ,,Kodály neve ez-után egyike lesz a legszebb magyar ne-veknek, együvé kerül a magyar kultúra komoly harcosainak neveivel.” Kodály nem csügged! Mind zeneszerzőként, mind pedagógusként és tudósként to-vábbra is kitartóan halad a maga út-ján. 1913-ban Pótlék a zoborvidéki népszokásokhoz című publikációját az Ethnographia közli folytatásokban. Ebben az évben Bartókkal közösen kidolgozzák és kiadásra benyújtják a Kisfaludy Társasághoz az új egyetemes népdalgyűjtemény tervezetét. ,,Ter-vünk: (…) egy monumentális, magyar Corpus musial popularis szerkesz-tése.” Nem jártak sikerrel. Azonban 1916 márciusában Bartókkal együtt ,,meghatalmazást” kapnak a háborús katonadalok gyűjtésére. Kodály ezen a nyáron Kassán, Abaúj, Zemplén és Szabolcs megyei községekben gyűjt. A nyírvajai huszár: „Sej! Verd meg Isten, ki a gőzöst csinálta” című dala Örzse belépőjeként szólal meg a Háry János című daljátékában.Amíg Kodályunkat a történelmi ese-mények abban nem gátolták, rendsze-resen visszatért a „forráshoz”. Mind népdalgyűjtői és népzenekutatói, mind zeneszerzői, s csakúgy pedagógiai

munkásságában egész életében megha-tározó szerepe volt a Felvidéknek: az itt gyűjtött gazdag anyagnak, az itt megélt élményeknek. A Bicinia Hungarica első füzetét a következő szavakkal bocsátot-ta útjára: „Galántai népiskola, mezít-lábas pajtásaim: rátok gondolva írtam ezeket. A ti hangotok cseng felém ötven év ködén át.” A (talán) legtöbbször elő-adásra kerülő (1933-ban komponált) Galántai táncok című nagyszabású ze-nekari művének partitúrájában pedig ez olvasható: „Galántán töltötte a szer-ző gyermekkora legszebb hét esztende-jét. Híres volt akkor a galántai banda, Mihók prímás alatt, de még híresebb lehetett száz évvel ezelőtt. (…) Ma már hírmondó sem maradt belőlük. Hadd folytassa ez a kis mű a régi galántai hagyományt.” „Tanítómesterünk” 1943 májusában járt utoljára Galántán. A környező falvak iskolásai, mintegy ezer fiatal köszöntötte őt énekszóval. Ő pe-dig beszédében a következőket mond-ta: „Rozi!, Ágnes!... És ti többiek: vágai, vízkeleti, taksonyi derék, daloskedvű lányok, apámék tovatűnt drága cselé-dei, első igazi, felejthetetlen zeneta-náraim… titőletek tanultam meg ma-gyarul dalolni… magyar zeneszerző nem lettem volna soha a házunkban megforduló szolgálóleányok nélkül.” A Visszatekintés címmel megjelentetett írásainak egyikében pedig így emléke-zett: „1914-ig minden nyarat külföldön töltöttem. Aztán 13 évig egyet sem. Mikor újra kezdtem kijárni, a határon mindig megjelent előttem egy mezítlá-bas, rongyos gyereksereg, egyik-másik hajdani galántai iskolatársam arcvoná-saival. Kórusban kiáltották: »Ne hagyj itt bennünket!« … Ezek hoztak vissza mindannyiszor, hiába csábított művelt országok könnyebb, nyugalmasabb, szebb élete. Ezek tartották bennem a hitet, hogy mindennek ellenére itthon is lehet és kell ilyen életet teremteni.”A mi Kodály Zoltánunk példaértékű életével és életművével bizonyította, s mindnyájunk – az egész magyar nem-zet – számára feladta a leckét, miszerint „itthon is kell és lehet ilyen életet te-remteni.” Az ő „tanítása” örökérvényű, csak a „tűznek nem szabad kialudni.”

FElhaSznÁlt Irodalom:

1) Eősze László: Kodály Zoltán életének kró-nikája (Zeneműkiadó Budapest, 1977)2) Gál Zsuzsa: Az én zeneszerzőm Kodály Zoltán (Zeneműkiadó Budapest, 1972)3) Falvy Zoltán: A magyar zene története (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999)

Kodály Zoltán és Bartók Béla a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes tagjaival, 1910

Katedra

16

Tanulmányi verseny

Talán a legnagyobb tömeget meg-mozgató rendezvény a Zrínyi Ilona/Gordiusz Matematikaverseny, melyet Keszegh István kollégám idén is nagy lelkesedéssel szervezett meg. 2012. február 18-án került sor a verseny Szlovákia nyugati régiójának területi fordulójára. A verseny teszt formájá-ban zajlott az ismert szabályok szerint. Az összeállított feladatsorokkal a ta-nulók logikus gondolkodását, gyors feladatmegoldó készségét mérik, il-letve lehetőséget biztosítanak az álta-lánosiskolás-korú tanulóknak, hogy összemérhessék matematikai tudásu-kat. Egy-egy iskolából tetszőleges szá-mú versenyző indulhatott. Örömünk-re szolgált, hogy egyre népszerűbb ez a verseny a tanulók körében. Nyolc különböző helyszín közül választhat-tak a diákok, s a verseny szabályait mindenki matematikai pontossággal betartotta. A versenyre jelentkezők létszáma az egyes helyszíneken így alakult: a Selye János Gimnáziumban hat iskola 301 tanulója, a Dunaszerdahelyi Magán-gimnáziumban nyolc iskola 76 tanu-lója, a zselízi alapiskolában egy iskola 27 tanulója, a párkányi alapiskolában

„A matematika annyira komoly szakterület,hogy egyetlen alkalmat sem szabad elmulasztanunk arra, hogy szórakoztatóbbá tegyük.”

(Blaise Pascal)

Zrínyi Ilona / Gordiusz Matematikaverseny 2012 PaedDr. Králik Zsuzsanna,

a Selye János Gimnázium tanára

egy iskola 74 tanulója, a galántai gim-náziumban négy iskola 81 tanulója, a marcelházi alapiskolában öt iskola 79 tanulója, a gútai Iskola utcai Alapisko-lában négy iskola 55 tanulója és végül a nemesócsai alapiskolában négy isko-la 119 tanulója mérte össze tudását. A versenyre összesen 812 tanuló jelentkezett. A feladatok javítása szá-mítógéppel történt, a feladatmegoldók teljesítményét pedig évfolyamonként értékelték. Az ünnepélyes eredmény-hirdetésre március 21-én került sor a szülők, tanárok, diákok, szponzorok és természetesen a szervezők közre-működésével a Selye János Gimnázium dísztermében. A verseny első 5 helye-zettje oklevélben és tárgyi jutalomban részesült. Szintén tárgyi jutalmat kap-tak az első helyezést elért diákok fel-készítő tanárai is. Évfolyamonként az első tíz tanuló eredményes megoldó. Értékelve lettek az iskolák közötti há-romfős csapatok is. Az egyéni versenyben legeredmé-nyesebben szereplő tanulók meghívást kaptak a Kecskeméten megrendezendő országos döntőre, melynek időpontja április 4-6. A verseny részvételi költsé-geit a MATEGYE Alapítvány fedezi.

Az országos döntőben régiónkat a következő tanulók képviselik: Csaplár Viktor – Marianum Komárom, felké-szítő tanára Ficza Péter; Szabó Kriszti-án Deákiból, felkészítő tanára Németh Éva; Jánosdeák Márk – Munka Utcai Alapiskola Komárom, felkészítő taná-ra Farnbauer Gyöngyi; Bukor Benedek – Selye János Gimnázium, felkészítő tanára Bukor Emőke; Markó Anna Er-zsébet Felsőszeliből, felkészítő taná-ra Molnár Beáta; Czibor Dóra – Jókai Mór Alapiskola Komárom, felkészítő tanára Hübsh Miklós; Pivoda Tamás – Komáromszentpéter, felkészítő tanára Bukovszky Jánosm Mázik László Selye János Gimnázium, felkészítő tanára Keszegh István. Köszönet minden felkészítő tanárnak, akik gyarapították diákjaik tudását és si-kerélményhez juttatták mindazokat, akik szeretik a matematikát. Támogatóink-nak szintén óriási köszönettel tartozunk ebben a nehéz anyagi világban, méghoz-zá: Török Ágnes vállalkozónak, a Városi Hivatalnak, Igar Péter vállalkozónak, Keszegh Béla volt polgármesternek, Ko-vács Dávid vállalkozónak, a Selye János Gimnáziumnak, a Csemadok helyi szer-vezetének és Oláh Györgynek.

17

Katedra Jegyzet

Lányomnak van egy nagyon jó ta-nárnője. Mindjárt látom rajta, ha vele volt órája, mert a szemében ott van az a különös csillogás, ami máskor nincs. „Anya”, beszél már az ajtóban. „Ma megint olyan jó volt Gabi nénivel. Tudod, ő nemcsak letanítja az óráját. Ad nekem valami mást is. És nem ki-abál, nem beszél velem csúnyán, hogy ilyen meg olyan vagyok. Azt mondta a múltkor, hogy ő tulajdonképpen fon-tos információkat, tudást ad át, amivel sokra vihetem az életben. Képzeld, versenyre is megyünk. Azt mondta, bízik bennem, és ha egyszer sikeres le-szek, akkor az nemcsak nekem lesz ám jó, hanem neki is, mert mindenkinek elmondhatja, hogy igen, én az ő tanít-ványa voltam és erre büszke.” Csak mosolygok. Hirtelen eszembe jut, mekkora utat tettünk meg az évek során, hogy végre olyan pedagógus kezébe kerüljön a gyerek, akiben meg van az a bizonyos többlet. Aki észreve-szi benne az Isten adta tehetséget, elő-hívja, és fejleszteni tudja. A lányom most harmadikos a kon-zervatóriumban. Zeneművészeti főis-kolára készül, opera szakra. Hazudnék, ha azt mondanám, eny-nyi év alatt egyetlenegy pedagógus sem figyelt fel rá. De sajnos nem ez volt a jellemző.

Dráfi EmeseA többlet Kezdjük az elején: Már az óvó néni felhívta a figyelmet, hogy szerinte a lányomnak nagyon jó hangja van. Ezt felismerve nem is várakozott, hanem kis fellépésekre készítette fel az akkor mindössze 5 éves gyermekemet. Később, amikor eljött az ideje, be-írattuk a zeneiskolába. Eleinte minden rendben volt, de ahogy teltek az évek, a tanító néni vagy nem látta, vagy nem akarta látni azt, amit az óvó néni ész-revett. Nem sok figyelmet szentelt a lányomnak, és főleg nem hitt benne, aminek az lett a következménye, hogy sokszor csalódottan jött haza. Majd-nem elment a kedve az egésztől, és bi-zony, ha csak a tanító nénin múlt volna, a lányom ma már nem énekel. Az alap-iskolában érdekes módon mindig mást küldtek énekversenyre, habár tudták jól, hogy ő jár énekre, és rendszeresen fellép a színházban. Mellesleg az isko-lában ebből is inkább csak hátránya, mint előnye származott. Aztán, ami-kor elköltöztünk, egy másik iskolába került. Hála Istennek az osztályfőnöke felfigyelt rá. Mert benne is meg volt az a többlet, hitt benne és támogatta. Tud-ta, hogy a tehetséget támogatni kell. Eljött a színházba, a záró koncertjére megnézni, gratulálni. Közben a zene-iskolai énektanárnője mindenáron le akarta beszélni a konzervatóriumról. Egyfolytában azt mondogatta: ne men-

jen, úgysem sikerül. mert vékony, és szerinte nincs annyira jó hangja. Kü-lönben is nézze meg, neki sem sikerült. Ez aztán az inspiráció, egy 14 évesnek, ugye? Igazából nem értettük a tanító néni hozzáállását, de azt észrevettük, hogy az a bizonyos a többlet itt is hiányzik. A lányomat mégis felvették. Itt talál-kozott Gabi nénivel. Hogy miért tartottam fontosnak ezt a történetet leírni? Mert sok-sok tanul-ságot rejt magában. Én, akár mint pedagógus, akár mint szülő is hozzá tudok a témához szólni, mert a saját bőrünkön tapasztaltuk.Mindenki arról beszél, hogy valami nagy baj van a mai pedagógia rendszer-rel. Én is így érzem. Mert a többlet gye-rekek sorra születnek, viszont a több-lettanítók sorra fogynak. Úgy veszem észre, hogy a pedagógus társadalom megfáradt, sok esetben tehetetlen. A régi elvek, amelyek alapján minket ta-nítottak, már nem működnek. Nem is működhetnek, hisz a jövő nemzedéke sokkal másabb, mint mi voltunk. Nincs bennük félelem, szabadok, nem tűrik a hazugságokat, és egyszerűen nem haj-landók megtanulni bizonyos dolgokat. Mindezt figyelembe kéne venni. Mert akárhogy is van, a diákoknak is meg-vannak az elvárásaik. Sokszor, amikor a lányom lógó orral jön haza az isko-lából, felteszem magamnak a kérdést. Hol vannak a többlet tanítók? Hol van-nak? Nagyon kellenének már, és minél többen, akik igazán szeretik a hivatá-sukat, és nem kényszerből tanítanak. Akik felismerik a gyermekben azt a bi-zonyos pluszt, tehetséget. Akik felvál-laljak, hogy tanítási óra után a lemaradt gyerekkel foglalkoznak még egy kicsit, és nem otthon pénzért korrepetáljak azokat, akikkel az órán időhiányra hi-vatkozva nem tudtak mit kezdeni. Akik élvezetessé tudnak tenni akár egy unal-masnak látszó tanítási órát is. Még több olyan pedagógus kéne, aki nemcsak büntet, hanem jutalmaz is. Aki nem akarja minduntalan felsőbbrendűségét fitogtatni. És még sorolhatnám. Nem könnyű a mai gyerekekkel bánni. Ez igaz. De ha valaki megtalálja velük a közös hangot, akkor együtt tud-nak majd szárnyalni. És megéri, higy-gyék el! Mert nemcsak bosszúságot tud ám okozni az a „büdös kölök”, hanem örömöt, sok-sok szép percet is. Kívánom, hogy rengeteg többlet pe-dagógus kerüljön erre a pályára, akik talán meg tudják majd változtatni a mostanra reménytelenné vált helyzetet, és akik vissza tudják adni a tanárok be-csületét, e gyönyörű hivatás megkopott fényét.

Katedra

18

Pszichológia

Tanulmányomban a pszichoszo-matika és a kötődéselmélet kettős szemüvegén keresztül egy főként testi tünetekkel megnyilvánuló betegséget, az asztma bronchialét vizsgáltam a kapcsolati dimenzió mentén. Asztmás gyermekek édesanyjukhoz való kötő-dési vizsonyát, illetve érzelmeik kife-jezésének mikéntjét vizsgáltam. Kö-tődéselméleti szempontból számomra legérintettebbnek tűnő betegség, mivel a világgal való kapcsolatunk, életben maradásunk legalapvetőbb formája a lélegzés, melynek működési zavara az asztma egyik domináns tünete. Izgal-masnak tűnt számomra összekapcsolni a betegséget az anya-gyermek kap-csolat témakörével. Anyai és gyermeki oldalról egyaránt szeretném megismer-ni, hogyan élik meg az egymással való kapcsolatot, milyennek észlelik a kötő-dést, egymást. Kapcsolati szempontból mit jelent számukra a betegség, milyen befolyással bír a mindennapi életben megjelenő anya-gyermek szituációkra, miben okoz nehézséget, miben gazda-gítja a kapcsolatot.

Vizsgálatom bemutatása

Munkám során az asztmát jellem-ző anya-gyermek kapcsolat mélyebb dinamikáját kívántam vizsgálni. Arra voltam kíváncsi, van-e különbség az asztmás, illetve egészséges gyermekek családjukról kialakult képében, az anyá-hoz való kötődési mintázatban, a kap-csolat dinamikájában. Tanulmányom-ban szeretnék rávilágítani egyrészt az asztmatikus tünet érzelemkifejezéssel való szoros kapcsolatára, másrészt az

Az asztma lélektana az anya-gyermek kapcsolat tükrében

Molnár Andreapszichológus

Pedagógiai – Pszichológiai Tanácsadó és Prevenciós Központ Dunaszerdahely,

Gyermekpszichológiai és Pedagógiai Tanácsadó, Győri Kistérség

érzelemkifejezés anya–gyerek kötődé-si mintázatokkal való elválaszthatatlan egységére. Kérdésfeltevésemhez olyan módsze-reket kerestem, amelyek kellő mérték-ben strukturálatlanok, teret adnak az egyéni jellegzetességek megnyilvánu-lásának, és a tudatos kontrollt igyekez-nek kizárni, a személyiségi tényezők tudattalan spektrumát ragadják meg. A gyerekek csoportjánál a rajzvizsgálat bizonyult a legmegfelelőbbnek, figye-lembe véve, hogy a verbális készségek fejlettsége még nem éri el a felnőttek hasonló szintű kifejezésmódjait.

Konkrét célkitűzések Kutatásomban hosszabb ideje bronchiális asthmában szenvedő gyer-mekek édesanyjukhoz fűződő kötődési mintázatát, illetve érzelemkifejezését vizsgálom, és vetem össze egészséges gyermekcsoport kötődési mintáza-taival, érzelemkifejezésével projektív módszerek segítségével. A pszichoszomatikus tünet kötődési és családi aspektusainak feltárására a gyermekek esetében a családi temati-kát hívó madárfészekrajzot (Kaiser, 1996), és a családrajzot (Harsányi, 1965, Hajnal 1995), valamint a kötő-dési tematikát hívó anya-gyermek raj-zot alkalmazom (Gillespie, 1989, id.: Vass, 2001). A kötődési kapcsolat anyai oldalát a saját összeállítású anya-gyermek kötődés Projektív képteszt (Mol-nár, 2006) segítségével mérem, amely azt vizsgálja, hogyan éli meg az anya a gyermekétől való elszakítottságot, il-

letve mennyire képes védelmező szülő-ként helytállni. A vizsgálati csoport résztvevői a Sem-melweis Egyetem I. Gyermekgyógyá-szati Klinikájának Pulmonológiai és Allergológiai Ambulanciáján kezelt asztmás gyermekek és édesanyja közül kerültek ki.1 A gyermekek kiválasztá-sánál az a szempont vezérelt, hogy a betegség a gyermek kicsi korától kez-dődően fennálljon, rendszeres orvosi ellenőrzés alatt álljon. Vizsgálati sze-mélyeim nagy részénél a születés utáni másfél-két évben kezdődtek a tünetek, háromhavonta jártak ellenőrzésre, il-letve ha a gyermek tünetei váratlanul felerősödtek, akut rohamok léptek fel.A kontrollcsoportot egy szlovákiai ma-gyar tanítási nyelvű általános iskola di-ákjai alkották.

Rajztesztek bemutatásaA Madárfészekrajz (Kaiser, 1996)

Kaiser (1996) eredményei szerint a madárfészek rajzoltatása alkalmas az anya-gyermek kötődés biztonságának vizsgálatára. Ő három szempont alapján értelmezte az általa rajzoltatott madár-fészkeket, milyen a fészek környezete, mennyire dolgozza ki a rajzoló a fészket, és mit tartalmaz a fészek (anyamadár, fi-óka stb.) A fészek környezete a külvilág biztonságát, illetve szorongató voltát jelezheti, míg a fészek kidolgozottsá-ga a családi határok tartalmazó voltára utalhat. Egyértelmű, világos, tisztázott kapcsolatok, egészséges határok tükrö-zője lehet az aprólékosan kidolgozott, 1 Dr. Mezei Györgyi főorvosnő felkérésé-re vettek részt a vizsgálatban

Harmonikus családrajz Családtagok elszigeteltsége

Illusztratív rajzok – asztmás csoport

19

Katedra Pszichológia

(illu

sztrá

ciós

felvé

te)

kiegyensúlyozottságot sugárzó fészek. Az összemosottság, zaklatottság zavart, nem egyértelmű, gyakran változó, fe-nyegető viszonyrendszert tükrözhet a kusza fészekrajzon. Harmadik szem-pont, a fészek tartalmának dimenziója arról informál, hogy a gyermek meny-nyire érzi elérhetőnek, biztonságot nyúj-tó, védelmező bázisnak anyját, milyen fantáziái, félelmei vannak a születendő testvérekkel kapcsolatban. Az általa alkalmazott szempontok mellé a színesség dimenzióját speciáli-san a vizsgálati csoport jellege okán ve-zettem be, az asztmások érzelemkifeje-zésére vonatkozó hipotézisem tesztelése céljából. Feltevésem szerint az érzelem-kifejezés, az érzelmi élet milyenségének indikátora lehet a rajzon. A dimenzió a grafit kizárólagos használatától a sok szín használatáig vehet fel értékeket.

az anya-gyermek rajz értelmezési szempontjai Gillespie (1989; idézi Vass, 2001) el-sőként vetette fel a családrajzi technikák egyik speciális formáját, az anya-gyer-mek rajzot. Kutatásai szerint a módszer a kötődési kapcsolat tükrözője, az anyá-hoz való viszonyulás indikátora lehet. Segítségével információt kaphatunk a köztük ábrázolt interakcióról, a kette-jük közötti távolságról, testi érintkezés-ről, és egymáshoz viszonyulásról. Vizsgálatomban az asztmás gyerme-kek és édesanyjuk rajzain feltűnt a kezek jelentősége a rajzokon – gyakori volt a kezek radírozása –, a rajzoló elégedetlen volt a kezek elhelyezkedésével, konflik-tust okozott, hogy milyen távolságban helyezze el egymástól a két alak kezét, érintkezzenek-e. A kéz a megkapasz-kodás, érintkezés, kötődés szimbóluma lehet, ezért jelentősnek tartottam ezen rajzi jegyek figyelembevételét az értel-mezésnél és a két csoport összehasonlí-tásánál.

Családrajz értelmezési szempontjai Azt vizsgáltam, a rajzoló hogyan jele-níti meg önmaga helyzetét a családban (édesanyjához való viszonyát közelségét, távolságát), a családtagok kapcsolódása-it, továbbá, hogy kiemel-e konfliktusos személyeket (Hárdi 2002, Hajnal 1995).

Anya-gyermek kötődés projektív képteszt (Molnár 2006)2

A Tesztet a TAT (Murray, 1943, In: Mérei, Szakács, 1995; Mérei, 2 A képek megtalálhatóak a szakdolgozat-ban, ill. a szerzőnél: andoc20@gmail.com

1965) elvének mintájára alakítottam ki. Olyan képeket gyűjtöttem össze, amelyek rávilágítanak az asztmás, il-letve egészséges anya-gyermek párok kötődésmintázatainak esetleges kü-lönbségeire – megragadják a fulladásos helyzet során feltételezetten átélt sze-parációt, nehezített kommunikációt, a tehetetlenség és elszakadás élményét, lefedve általános és speciális élethely-zeteket, melyben a gyermek egyedül, az anyával és a család tagjaként jelenik meg. (A teszt technikai részleteinek le-írását ld. Molnár, 2006)

A vizsgálat eredményei közül a legjelentősebbek:

A madárfészekrajz technikájánál az asztmás csoport tagjai gyakrabban he-lyezték el fészkeiket védelmező miliő-ben, szemben a vizsgálati csoport üres térben ábrázolt, védtelen fészkeivel. A körülölelő biztonság, magárahagya-tottság érzése jellemezheti az asztmás gyermek helyzetét a családon belül, il-letve a család izoláltságát a külvilágtól egyaránt. Egy, a külvilágtól elzárkózó, belül azonban nagyon szoros kapcsola-ti összetartozással jellemzett családi rendszer tükröződött az asztmás gyer-mekek rajzain. Ez a struktúra a csalá-di rendszer szintjén általánosságban véve a pszichoszomatikus családokat jellemzi (Onnis, 1993). Eredményeim összhangban vannak Liedtke (1990) eredményeivel is a pszichoszomatikus családok szociális izoláltságával kap-csolatban. Az asztmás csoport gyermekeinek anya-gyermek rajzain több esetben je-lent meg a kezek hiánya, hát mögötti és radírozott kezek, ami a kapcsolódással, kötődéssel kapcsolatos konfliktust jel-zi. Gyakoribb volt az asztmás csoport rajzain az anya-alak radírozása. Az ér-ték ugyan nem szignifikáns, de mégis figyelemre méltó, mivel szintén utal az anyával kapcsolatban megjelenő tudat-talan konfliktusra. Az asztmás gyermekek családraj-zain több esetben jelent meg izolált alak, szem, száj nélküli arctalan figura, dühös, szomorú arckifejezés, felvont szemöldök. A jelek a családdal kap-csolatos konfliktusterheltségre utalnak, az asztmás tünet a család kapcsolati és kommunikációs rendszerének szimbo-likus megjelenítője (Onnis, 1993).

Az asztmás gyermekek anyáinak csoportjában, minél biztonságosabb-nak észlelte az anya a családi „fészket”, annál kevésbé konfliktusterhelten áb-

rázolta a kezeket, annál kevésbé for-dult elő a kezek hiánya, hát mögé rej-tése, vagy radírozása. Valamint, annál hangsúlyosabb volt, hogy az anya tartja a gyermeket, lehet rá támaszkodni, ké-pes felvállalni az egészséges irányítás szerepét. Az egészséges családok rajza-in gazdagabb színhasználatot figyeltem meg, ami utalhat arra, hogy a megfelelő érzelemkifejezés csupán egy biztonsá-gosnak észlelt családi környezetben le-hetséges, ahol a családi közeg nem tiltja a negatív érzelmek kifejezését, azokét az érzelmekét, amelyek veszélyeztethe-tik az abszolút egység látszatát.(Onnis, 1996).

Az anya-gyermek kötődés projektív képteszt eredményei

Az asztmás gyermekek édesanyái történeteiben sokkal több esetben jelent meg a kórház téma. A szülői szeparáci-ós szorongás, a gyermek elvesztésének félelme ezeknél az anyáknál fokozottan a gyermek betegségével kapcsolatban jelentkezik. A váratlan rohamoknak való kiszolgáltatottság kontrollvesztés, kétségbeesés állapotát eredményezheti náluk, a gyermek elvesztésének félel-mét. Az asztmás gyermekek anyái na-gyobb mértékben látták kilátástalannak a képekre született történeteik megol-dását. Ebből következhet, hogy a szülői ráutaltság helyzeteiben nem érzik ma-gukat elegendően erős támasznak, biz-tonságos bázisnak gyermekük számá-ra. Az asztmás gyermekek anyái több esetben zárták negatív megoldással történeteiket, illetve még gyakrabban kerülték bármiféle megoldás adását, szemben a kontrollcsoport pozitív tör-ténetzárásával. A kapott eredményeim jelzik, hogy a gyermektől való elválás, a gyermek egyedül hagyása sokkal in-kább vált ki tehetetlenséget az asztmás gyermekek édesanyáiban, mint a kont-rollcsoportban. Az eredményekből feltételezhetjük, hogy az asztmás gyermekek anyáinak nagyobb nehézséget okoz a frusztrált gyermek megnyugtatása, támogatása, nyugodt helyzetben azonban nem jele-nik meg ez a probléma. Minél közelebb észleli a gyermek édesanyját érzelmileg, annál képesebbnek érzi magát az anya a szülői szeparációs helyzetek kezelésére, gyermeke egyedül hagyásának elfoga-dására. Minél inkább érzi képesnek magát a helyzet megoldására az anya, annál in-kább érzi magához őt érzelmileg közel gyermeke. Az életben felmerülő krí-zishelyzeteket megoldani képes anyát

Katedra

20

Pszichológia

támogatónak éli meg, akire biztonsá-gosan rá lehet hagyatkozni, aki mellett gyermeknek lehet maradni. A problé-mahelyzeteket kilátástalannak megélő, a gyermektől érzelmileg távol maradó anya a bizonytalanság és elveszettség, valamint önbizalomhiány érzését kelti a gyermekben, esetleges önvádlások, önmagával való elégedetlenség jelen-hetnek meg nála.

Az eredmények összefoglalása – végső következtetések

A rajztesztek eredményei megerő-sítették a korábbi kutatások során is tapasztalt bizonytalan, szorongó kö-tődési mintázatot az asztmás csoport-ban (Kaiser, 1996). Elemzésemben az asztmás csoport esetében a bizony-talan kötődésnek egy differenciáltabb formáját, az ambivalens kötődést tud-tam azonosítani, ami rárímel az aszt-más betegeknél korábban azonosított anyjukhoz fűződő extrém mértékű függőségi konfliktusra – a védettség iránti vágy és a fullasztó közelségtől való félelem együttesen jelenik meg náluk (French és Alexander 1941, Id.: Kulcsár, 1994). A sivár környe-zet, és ezzel együtt a telített fészek jelezheti a külvilág felé irányuló el-szigeteltség érzését, valamint érzelmi elzárkózást, miközben a tagok – első-sorban az anya és gyermeke – össze-tartó egységben kapaszkodnak össze. Az abszolút egység „megfojtó” igénye, amely a tagok szabadságát is korlátozza egyben, szemléletesen je-lenik meg a családrajzokon is (min-den családtag fogja egymás kezét). Az Anya-Gyermek Kötődés Projektív Képteszt segítségével sikerült mélyeb-ben megragadni a konfliktusterhelt kötődési kapcsolatot az anyák eseté-ben is, megérteni a domináns, túlóvó anyai viselkedés feltételezett háttér-dinamikáját. A konfliktusterheltség a vizsgálati csoportban gyakran a kór-ház, betegség tematikájával karöltve jelent meg, ami arra utalhat, hogy az anyai bizonytalanság, szerepükben való kételkedés hátterében a beteg-ség befolyásolhatatlanságából eredő kiszolgáltatottság érzése, állandó ké-szültségi állapot áll. A szülői szepa-rációs szorongás, a gyermek egyedül hagyásának, elvesztésének félelme is a betegséggel kapcsolatos helyzetekben jelent meg hangsúlyozottan. A szepa-ráció pillanata is konfliktusterheltebb volt az asztmás gyermeket nevelő édesanyák számára. Ez magyarázhatja a külvilágtól való elzárkózó viszonyu-lást, a túlvédést.

Az eredmények rávilágítanak az anya-gyerek kapcsolaton túlmutató családi tényezők fontosságára a be-tegséggel kapcsolatban. A betegség dinamikájának megértéséhez elke-rülhetetlen a családi jellemzők figye-lembe vétele. A rajztesztekben kapott eredményeim szerint az anyák és a gyermekek is alacsonyabb mértékű érzelemkifejezésről tanúskodtak a kontrollcsoporthoz képest. Ez cáfolja, hogy egyéni jellemzőkről lenne szó, és alátámasztja egy korábbi vizsgálat eredményeit (Tóthné, 1991), mely szerint az érzelemkifejezés (düh, meg-lepetés, öröm) gátlása a kapcsolati di-namikából ered. A nyílt kommuniká-ció, szabad érzelemkifejezés gátoltsága feltételezhetően az általam vizsgált csoportban is jellemzi a családi rend-szer működését, az ez elleni védekezés lehet a fulladás tünete (Onnis, 1993). A saját összeállítású kötődésspe-cifikus projektív képteszt eredményei jól illeszkedtek a kötődést vizsgáló rajtesztek eredményeivel. Igazolódni látszik, hogy a módszer használható a kötődés dinamikus mozzanatainak feltárására, és a családi kapcsolatok vizsgálatára felnőttek és gyermekek esetében. Jelen vizsgálatot nagyon speciális, kis mintán végeztem, de ér-demes lenne kipróbálni a képeket más területeken, nagyobb mintán a kötő-dés specifikus jegyeinek részletesebb feltárására és azonosítására. Fontos kutatási téma lehetne még a családi kapcsolatokat kiegészítendő az a terület, amely az apák szerepét vizsgálja a beteg gyermeket körülve-vő családi miliőben. A kötődés- és családkutatások rámutattak, hogy a gyermek mindkét szülővel kialakít egy sajátos kötődési mintázatot (ld. még Dániel, 2009 tanulmánya ebben a kötetben). A gyermek anyával való kapcsolatának konfliktusterheltsége nem független az apához való kötő-dési kapcsolat milyenségétől, és a két szülő közti kapcsolati dinamikától sem. Egy passzívan visszahúzódó apa erősítheti az erőteljes anyai domináns viszonyulást gyermekéhez (Liedtke, 1990).

Irodalom

Békei M. (1998): Pszichoszomatikus zava-rok gyermek- és serdülőkorban. Párbeszéd Kiadó. I. kötet.Cassibba R., Bruno S., Coppola G. (2004): Attachment of Mothers and Children withRecurrent Asthmatic Bronchitis. Journal of Asthma, Vol. 41, No. 4, pp. 419-431.Cziegler O. (2005) Pszichológiai gondo-

zás a gyermekgyógyászatban. In: Kopp M., Orvosi pszichológia. Budapest, Medicina Kiadó, X.9 fejezetCole M., Cole S.R. (2001): Fejlődéslélek-tan. Osiris Kiadó. Budapest.Dahlke,R. (1996): A lélek nyelve a beteg-ség. Magyar Könyvklub. Budapest.Vol. 22-28, 304-306.DÁNIEL R. A családi rendszer és a kö-tődés összefüggései. Ebben a kötetben. Demcsákné Kelen I. (1982): Pszichoszo-matikus zavarok gyermek- és ifjúkorban.Medicina Könyvkiadó. Budapest.Hajnal Á. (1995): A rajzvizsgálat helye a pszichodiagnosztikában. Magatartástudo-mányi Füzetek 2., SOTE Magatartástudo-mányi Intézet Végeken Alapítvány. Hárdi I. (2002) Dinamikus rajzvizsgálat. Budapest, Medicina Kiadó. Harsányi I. (1965): Iskolások családrajza mint a családi relációk és az önértékelés fel-tárásának eszköze. In: Pszichológiai tanul-mányok VIII., Akadémiai Kiadó. Budapest.Kaiser, D. H. (1996): Indications of attachment security in a drawing task. The Arts in Psychotherapy. 23, 333-340.Kulcsár Zs. (1994): Az aszt-ma pszichoszomatikájáról. In: Pszichoszomatika. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest. Vol. 171-199.Lázár I. (2005): Pszichoneuroimmunológia. In: Kopp M., Berghammer R. (szerk.) Or-vosi pszichológia. Medicina Kiadó. Buda-pest. X. fejezet.Léder R. (2005): Gyermek- és serdülőkori pszichoszomatikus és magatartás zavarok. In: Kopp m. - M., Berghammer R. (szerk.): Orvosi pszichológia. IV..2..1. fejezet.Liedtke, R. (1990): Socialization and Psychosomatic Disease: An Empirical Study of The Educational Style of Parents with Psychosomatic Children. Psychotherapy Psychosomatic; 54: 208-213.Litvainé Achim G. (1974): Asztmás bete-gek személyiségvizsgálata. Doktori disszer-táció. ELTE.Mérei F., Szakács F. (1995): Klinikai Pszichodiagnosztikai Módszerek. Medicina Könyvkiadó. Budapest.Mérei F. (1964): Útmutatás a „Thematic Apperception Test” klinikai alkalmazásá-hoz. In: Pszichodiagnosztikai Vademecum 6. ; OIEMolnár A. (2006): Az asztma lélektana az anya-gyerek kapcsolat tükrében.Szakdolgo-zat PPKE.Onnis, Luigi (1993): A pszichoszomatikus zavarok rendszerszemlélete. Családterápiás sorozat III. Animula. Buda-pest.Tóthné Oláh K. (1991): Az asztmás gyer-mekek érzelmi sajátosságainak vizsgálata.Szakdolgozat ELTE.Tiringer I. (2003): A modern pszichoszomatika elmélete és gyakorlata. In: Kállai János, Kézdy Balázs (szerk.) Új távlatok a klinikai pszichológiában.Új Mandátum. Budapest. Vol. 127-143.Vass Z. (2001): A kinetikus családrajz. Ma-gyar Pszichológiai Szemle, 56: 104-135.

21

Katedra Beszámoló

Ismét egy különleges személyiség látogatott el iskolánkba, a Selye János Gimnáziumba, az ismert és elismert Erőss Zsolt. Az igazgató, Andruskó Imre ezúttal egy olyan ember előadásá-val kívánta megörvendeztetni diákjait – pontosabban a negyedik évfolyamot–, akinek elhivatottsága és életszemlélete példaértékű lehet. Így március 21-én al-kalmunk adódott megismerni Magyar-ország vezető expedíciós hegymászóját. Erőss Zsolt Csíkszeredán született, majd fiatalkorát Gyergyószentmiklóson töltötte. Első ízben tizenhárom évesen mászta meg a Békási-szoros sziklá-it, majd két röpke év elteltével már a Kolozsvári Akarat Egyesület leigazolt tagjaként hódolhatott szenvedélyének. Ez idő tájt sikerült bejárnia Erdély főbb magashegyeit. Az előadás során elbeszélte, hogy vált egy kedvtelésből hivatás, életfilozófia és a Minden. Meg-tudhattuk, hogy segítette karrierjét az 1988-as kitelepülése Magyarországra, mely magában hordozta a rejtelmes Tátra lehetőségeinek megismerését is. Ekkor már tudni lehetett, mi lesz a következő nagy lépés Erőss Zsolt éle-tében. 1990-ben lehetősége adódott egy expedíciós mászás keretein belül eljutni az Elbrusz nyugati csúcsára. Egyértelművé vált, hogy felfedezték a jövő nagy hegymászóreménységét, aki nemcsak ambíciójával, hanem tehetsé-gével is lenyűgözte környezetét. Erőss Zsolt lehetetlent nem ismerve vette az akadályokat, és csak a cél le-begett a szeme előtt: új helyeket meg-ismerni, látszólag elérhetetlen csúcso-kat elérni és mászni, mászni és mászni

Janković Dóra (VIII. osztály)

egyre magasabbra. Alig huszonöt esz-tendősen elérte a Parimban lévő Lenin csúcsot, mely 7134 méter magas. Sike-reit azonban testi adottságainak is kö-szönheti, vallja Erőss Zsolt, hiszen mint kiderült, remekül bírja a magasságot és akklimatizálódása is kitűnő. 1996-ban tagja volt az első Magyar Mount Eve-rest Expedíciónak, ahol nagyrészt ő építette ki a magashegyi táborokat és két alkalommal is megtámadta a csú-csot. Először a Nagy-kuloárból egye-dül, majd a kialakított úton Reinhard Wlasichal, aki a 8300 méter magasban lévő csúcstámadó táborban sajnálatos körülmények között meghalt. Ebben az időben expedíció expedí-ciót követett, siker és kudarc váltották egymást, s mindez hozzájárult a men-tális felnőtté váláshoz, a megerősödés-hez, melyre mindenképp szükség van egy ilyen embertpróbáló és kemény extrémsportban. Az előadás során ki-hangsúlyozta, hogy aligha van fonto-sabb a mindent felülmúló akarva aka-rásnál, a kitartásnál és az ambíciónál. Ennek ellenére, sokszor került már olyan helyzetbe, hogy fel kellett adnia a célját, hiszen az adott szituációban nem engedhette meg magának, hogy veszélyeztesse önnön, illetve mások tepsi épségét. Ahogy azt elmondta, a legnehezebb talán adott időben felis-merni, tudni elfogadni, hogy az ember nem mehet tovább. Erőss Zsolt elszánt-sága meghozta a sikereket, hiszen a kilencvenes években Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Tadzsikisztánban, Pa-kisztánban, Tibetben, Indiában és még sok helyütt jutott fel hegymászók szá-

mára elérhetetlennek tetsző csúcsokra. A Mount Everest meghódítása azonban még mindig célként lebegett szemei előtt. 2001 őszén elmondása szerint egy nagyszerű csapat állt össze, de sajnos az időjárás meghiúsította a csúcstámadá-saikat és egy barátot is elveszítettek dr. Gárdos Sándor személyében. Egy évvel később egy újabb lehetőség adódott, és ezúttal Erőss Zsoltnak sikerült első magyar állampolgárként elérnie a 7960 méter magas csúcsot. Magyarország legelismertebb hegy-mászója őszintén és nyíltan vallott a Selye János Gimnázium diákságának a 2010-ben történt magas-tátrai sze-rencsétlenségről. Egy lavinabaleset következtében mindkét lába eltörött, s a szövődmények elkerülése érdekében fél lábát amputálták. Erőss Zsolt cáfol-ta a média által köztudomásra juttatott híreket, miszerint ő abbéli megfon-tolásból döntött az amputáció mel-lett, hogy továbbra is hegymászóként élhessen. Azt mondta, ez az orvosok döntése volt, számára pedig maradt a belenyugvás. Ennek ellenére nem tört össze, hiszen azzal, hogy egy ilyen hiva-tást választott, a felelősséget is vállalta, hogy egy ilyen esemény bekövetkezhet, és nincs oka panaszra, hiszen mindent megtesz azért, hogy a baleset előtti ak-tív életét folytathassa. Erőss Zsolt életébe pedig beletarto-zik a nyolcezer méter magas hegyek megmászása is. Így történt, hogy két hónappal az amputáció után Erőss Zsolt talpra állt. Mosollyal az arcán mesélte, hogy tanultak meg ketten járni kislányával, az akkor kétéves Gerdával. Egy expedíciós hegymászó számára ha-talmas tragédia lehet egy láb elvesztése, de az életörömöt sugárzó Erőss Zsolt derűlátása határtalan volt. Megvallotta, sokszor nem volt könnyű, a könnyebb csúcsok elérése is hatalmas fájdalom-mal járt, de mindent kárpótolt a tudat, hogy képes legyőzni minden akadályt és elérni az elérhetetlent. Mindent elsöprő lelkesedését pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy évvel a balesete után elindult, hogy megmássza a Himalájában lévő 8516 méter magas Lhoce csúcsot, melyet si-keresen teljesített. Az előadás interak-tív jellege még jobban hozzásegített ah-hoz, hogy a diákság megismerjen egy nagyszerű embert, akinek nemcsak az élete, hanem az élethez való viszonya is példamutató. A kérdésre, miszerint, mit érzett az amputációt követően, csak annyit felelt, örült, hiszen életben ma-radt. Így vált mindenki számára egyér-telművé a Selye János Gimnáziumban, hogy erős sok mindenki lehet, de Erőss csak egy.

A hópárduc a Selye János Gimnáziumban

Katedra

22

Múltidézés

A fenti idézet Dr. Hajdu Lukács – A Komáromi Szent Benedek-Rendi Kat. Gimnázium Évkönyve az 1938-39. iskolai évről című kiadvány – Emlé-kezzünk! című írásából való. Csakúgy a következő sorok is: „Eljött november 2-a, a bécsi döntés napja, majd novem-ber 6-a, amelyen a Kormányzó Úr Őfő-

Stirber Lajos

A Komáromi Magyar Gimnázium a zenére és zenével nevelés tükrében (1938–1944)„Szeptember 29-én, a müncheni határozat után fellélegezhettünk valamennyien.”

(Dr. Hajdu Lukács)

A felszabadult tanári kar. (1938)

méltósága vitéz hadserege élén bevonult Klapka városába, (...). Újra hallom a szavát: ... Köszöntöm Komáromot, ezt a magyar emlékektől megszentelt várost, (...). Köszönöm a város falai közül a Fel-vidék hűségét, szeretetét, kitartását és kiváló vezéreinek a feltámadásba vetett rendíthetetlen hitét. Régvárt örömünne-

A kötelező tárgyak óraszámát az alábbi táblázat mutatja

pe ez a mai nap igazságunk győzelmé-nek, amelyben fanatikusan hinni és tör-hetetlenül bízni egy pillanatig meg nem szüntem.” Az Évkönyv, I. az iskola története a lefolyt évben című fejezetében ol-vasható: „Az elmúlt iskolaév intézetünk életében is tíz hónapos nagy ünnep volt, a felszabadulás örömös ünnepe. (...) Az örök emlékű nov. 6-tól a karácsonyi vakációig alig van nap ünnepély nél-kül. (...) A fényes ünnepségek, tömeges látogatások sok időt elvesznek ugyan a tanulótól, de ezeknek hatása alatt nyer reális alapot lelkében a nemzeti össze-tartás, a fajszeretet, a nemzeti öntudat érzése. S aztán az első szabad karácsony után szép lassan elhalkul a mámor… (…) Az ifjú lelkek mélyén erjedni kezd a sok érzelem, egyre komolyabbá válik a munka…”. A „Tanulmányi állapot” alcím alatt olvasható: „A tanítás 1938. nov. 6-ig a cseh tanterv szerint folyt. A felszabadulás után nyomban áttérünk a magyar tantervre…”. Ahogy a táblázatból is kitűnik, az Ének az I. és II. osztályban kötelező tantárgy lett, heti 2 órában Sendlein Já-nos karnagy, tanár tanítja. A „zene és ének” a nem kötelező rendkívüli tan-tárgyak között is szerepel, heti 2 órában Krizsán József zenetanár viszi. A zené-re, s a zenével való nevelésre továbbra is az ifjúsági egyesületek, Mária-kong-regáció, a Czuczor Gergely-önképző-kör, a Jókai-cserkészcsapat, az ének- és zenekar működése, azok rendezvényei, és a gyakori iskolai ünnepélyek alkal-mai teremtettek feltételeket, adtak le-hetőséget. az intézményben – annak bezárásáig, 1944. március 31-ig – gaz-dag zenei élet zajlott. Annak prezentá-lására következzen néhány kiemelésre kínálkozó példa. Az Évkönyv, Iskolai ünnepélyek című fejezetéből idézem: „Ápr. 15-én tartottuk intézeti felszabadulási ünne-pélyünket, amelynek műsora ez volt: 1. Erkel: Himnusz. Játssza a zenekar. 2. Dr. Borka Géza: Prológ. Szavalja Sipos Klá-ri, I. B o. t. 3. Kodály Zoltán: Ének Szent István királyhoz. Énekli a vegyeskar. 4. Magyar Hiszekegy. Szavalja a szava-lókórus. 5. Dr. Borka – Sendlein: Fel-vidéki imádság. Énekli a vegyeskar. 6. Ketélybey: A kolostor kertjében. Játssza a zenekar. 7. Bárdos Lajos: Zsoltárká-non. Énekli a vegyeskar. 8. Ábrányi: A magyar nyelv. Szavalja a szavalókórus. 9. Kodály Zoltán – Geszler Ö.: Magas a rutafa… - Bartók B. – Sendlein: Komá-romi kikötőbe… - Kodály Z. – Gessler Ö.: Szánt a babám…Énekli a vegyeskar. 10. Hubay Jenő: Horthy – induló. Egressy: Szózat. Játssza a zenekar.”

23

Katedra Múltidézés

1938. április 23. Budapest. „Gimn. zenei életünk kimagasló eseménye volt a XVII. Országos Középiskolai Dalosünnepélyen való szereplésünk, ahol zenekarunk és vegyeskarunk a fenti ének- és zeneszámokat adta elő. Nagy si-kerrel. Ez alkalomból a zenekart Krizsán József zenetanár tanította be és vezette, a nagy énekkarból pedig Sendlein János énektanár állított össze 40 tagú váloga-tott vegyeskart, amelyet ő tanított be és vezetett. (…). Ezen szereplésünkért az Országos Középiskolai Dalosünnepeket Rendező Bizottság legteljesebb elismeré-sét fejezte ki és emlékoklevelét küldte el.” Az „Ének- és zenekar” című fejezetben olvashatjuk: „A lelki nevelés fontos ki-egészítő része volt ez évben is az intéze-tünkben működő ének- és zenekar. Célja volt, hogy az ifjúságnak alkalmat adjon a zeneművészet terén is az önművelésre és nyilvános fellépésre.” a kórus és zene-kar állandó szereplője volt az iskolai

ünnepélyeknek. Ünnepélyt tartottak: október 6-án, az aradi vértanúk emlé-kére; november 5-én, Szent Imre ünne-pély; december 8. -9. -10-én: Nyilvános iskolai ünnepély, a következő műsorral: 1. Liszt: Ave Maria – énekelt a váloga-tott vegyes kar Sendlein J. vezetésével; 2. Burnett – Hajó I.: A kis lord, színmű 3 felvonásban. 3. A felvonások között, Krizsán József vezetésével közreműkö-dött a zenekar, elhangzott: Myddleton: Phantom Brigade, Tosselli: Szerenád, Fucsik: Schneidig M., induló. Decem-ber 8-án, a Szülői szövetség díszgyűlése Gidró Bonifác volt igazgatót, tanügyi főtanácsos búcsúztatása. Március 1-jén, „Megemlékezés Hor-thy Miklós kormányzó urunk 20 éves jubileumáról.” Március 15-én, „Haza-fias ünnepély”. június 2-án, a 113-as jókai cserkészcsapat fogadalomtéte-le. Műsor: 1. R. Phankett: Cornevillei harangok. Ábránd. – játszotta a gimná-

zium zenekara, karnagy Krizsán József. 2. Az újoncok fogadalomtétele és az emlékérmek kiosztása. 3. Sendlein J.: Gyermek – Simphonia I. tétele. A szer-ző vezényletével játszotta a gimnázium alkalmi zenekara. 4. Tábori P.: Tábor-tűz, előadta a cserkészek szavalókórusa Sendlein J. „cst” vezetésével. 5. Vecsey F.: Valse Triste. Dosztál M. hegedű-szólóját, Almay B. kísérte zongorán. 6. Sik Sándor: A cserkészek, szavalta Getrgelygeby Z. VIII. o. t. 7. Bírósági jelenet, előadók: Harmos R., Mojszos I. és Németh A. VII. o. tanulók. 8. Wag-ner: Jönnek a bosnyákok. Induló. Ját-szotta a gimnázium zenekara, Krizsán József vezényletével. az 1940-41. tanévben az ének-ze-ne tanítását továbbra is Sendlein János és Krizsán József tanár urak látják el. Az intézet vegyes karában 52-en éne-keltek. zenekara 26 tagot számlált, melynek új tagjai: hegedűsök: Langsádl József IV. o. t., Hüttinger Béla III. o. t., Balogh Dénes és Simkó Mihály II. o. t.; kisbőgő: Reviczky István VIII. o. t.; klarinét: Benc Béla VII: o. t.; II. trom-bita: Kányai István VI. o. t.; tenor pu-zon: Reif Kurt IV. o. t.; ütőhangszerek: Hódy János VI. o. t.; harmónium: So-mogyi Szilveszter V. o. t. „A Nagy Inté-zeti Zenekaron” kívül Varjú Pál VII. o. t. megalapította az ún. „Önképzőkör zenekar”-t, melynek tagjai a követke-zők voltak: Varjú Pál VII. o. t., a zene-kar vezetője és prímhegedűse, Zsolnay Olga V. o. t. (zongora), Szládek János, Szilárd László, Sztranyovszky István, Szilvássy László VI. o. t. (II.hegedű), Reviczky István VIII.o.t. (kisbőgő), Füssy László VII. o. t. (nagybőgő), Reif György VII. o. t. (I. trombita), Kányai István VI. o. t. ( II. trombita), Bene Béla VII. o. t. ( klarinét), Somo-gyi Szilveszter V. o. t. (harmónium), Hódy János VI. o.t. (ütőhangszerek), Chemez Gyula V. o. t. (tangóharmo-nika). (…). Május 11-én a zenekar bú-csúhangversenyt adott a díszteremben. A műsoron Suppé, Waldteufel, Strauss és Lossa művei szerepeltek, valamint modern operettszerzők táncdarabjai.” A zenekar az év folyamán kb. 40 „mo-dern” slágert játszott tánchoz. az 1941/42-es tanév kiemelkedő eseménye, a Palkovich diákotthon 20 éves jubileumi ünnepélye, ame-lyet március 8-án tartottak az ének- és zenekar közreműködésével. „Műsora: 1. Himnusz. Játszotta a gimnázium zenekar Krizsán József vezetésével. 2. Dr. Borka Géza: A jó szívek köszöntése. Előadták a Diákotthon gimnazista nö-vendékei. 3. Pataki Maurus: Palkovich – Diákotthon induló. Játszotta a gimná-

Felvidéki imádság

Katedra

24

Múltidézés

zium zenekar. 4. Emlékezés. Elmondta: Pataki Maurus bencés tanár, a Diák-otthon igazgatója. 5. Liszt: XIV. rapszó-dia. Wagner – Liszt: Fonódal. Schubert: Desz-dur Scherzo. Zongorán játszotta Scheller Erzsébet székesfehérvári gimn. VII. o. t. 6. Köszöntő. Elmondta: Vért Vince, a Diákotthon volt növendéke. 7. Hassler: Ünnepre jöttünk. Kodály: Ah, hol vagy magyarok... Énekelte a gimnázi-um válogatott vegyeskara Sendlein János énektanár vezetésével. 8. Rachmaninoff: Cis moll prelude. Mendelssohn: Rondó capriccoso. Zongorán játszotta: Scheller Erzsébet. 9. Magyar népdalegyveleg. Fu-volán játszotta: Pataki Maurus a gimn. zenekar kiséretével. 10. Magyar Hiszek-egy. Játszotta a gimn. zenekar.” az énekkar 62, a zenekar 21 tagból állt. az Önképzőköri zenekart Varjú Pál VIII. B o. t. vezette; új tagok: Kovách Anna VIII. A o. t. és Schindler Ilona V. A o. t. (zongora). A zenekar állandó sze-replője volt az önképzőköri gyűléseknek. Fellépett a Jókai-cserkészcsapat által rendezett „Honvéd műsoros délután”, a sebesült honvédeknek adott műsorban. Május 13-án megtartotta hagyományos búcsúhangversenyét az iskola díszter-mében. Műsorát Kéler B., Strauss J., Lehár F., Myddleton, Curtiss, Denza, Dostal, Herman zenekari szerzemények mellett hangszerszólók, kamarazene, ének- és jazzegyüttes tették változatos-sá. „Az önk. Kamara-trió (Dontál M VI. o. t., Varjú Pál VIII. o. t. hegedű, Kovách Anna VIII. o. t. zongora) előadta Vivaldi: Concerto grossoját.” Az ifjúsági énekkar – heti 3 órában, 2 csoportban – felkészítői Krizsán József és Pataki Maurus tanár urak voltak; az ének- és zenekarvezető Krizsán tanár úr volt. az 1942/43-as tanév. Évkönyve szűkszavúbb az előzőeknél. Adatok a tanév történetéhez című fejezetéből idé-zem: „Megvált intézetünktől 3 évi értékes működés után Sendlein János zeneiskolai igazgató, (…). Haza került 8 hónapi arc-vonalszolgálat után Sümegh Lothár tart. Tábori lelkész, tanár.” A Tanári testület névjegyzéke – iskolai munkaköre című táblázatban az ő neve mellett található: ének I. A, I. B, II. A, II. B (2-2 óra), III. A, III. B (1-1 óra). A rendkívüli tárgyak tanárainak nevei között van Krizsán Jó-zsefé – a zene és műének tanáráé is. „Az intézet fiútagjaiból alakult vegyeskar 101 énekesből állt. Szerepelt az intézet ünnepélyein és az istentisztelete-ken. Kézikönyvül használta a Harmonia Sacrát, Opus Deit és a Magyar Kórus kiadványait. Tanult gregorián énekeket, vegyeskari egyházi énekeket, azonkívül Bárdos és Kodály feldolgozásokat. Az énekkar vezetője: Sümegh Lothár. Az ifjúsági zenekar, mely 17 tagból állott,

Krizsán József zenetanár vezetése alatt működött, és részben iskolai ünnepélye-ken, részben a városi jótékony egyesületek által rendezett ünepségeken a következő zenedarabokkal szerepelt: Kemptner: Magyar ábránd, Chopin: Gyászinduló, Fall: Fiatalság előre, Raff: Kavatina, Liszt: Szerelmi álmok, Shmith: Katona-induló, Krizsán: Horthy induló, Kienzl: Bibliás ember, Necke: O Sanctissima, Kacsóh: Rákóczi megtérése, Krizsán: Nápolyi dal és Toselli szerenád. A VII. osztály többször rendezett honvéd sebesültjeink részére szórakoztató műsort, melyen ének-zene- és magánszámok szerepeltek. Az 1943/44-es tanévben csak november 1-én volt a Venisante, s november 3-án az első tanítás. „A légi támadás veszélye miatt többször kellett megszakítanunk a tanítást. Sok zavarunk volt a tanárhiány miatt is. (…). Március 31-én váratlanul minden összefoglalás nélkül befejező-dött a tanév.” Mindezek ellenére, amíg lehetett, mindenki becsületesen dolgo-zott. Az éneket Sümegh lothár tanítot-ta, s csakúgy ő volt a 120 tagú vegyeskar vezetője is. A kórus szerepelt az intézet

ünnepélyein és istentiszteletein, a leven-teünnepségen március 15-én és a Jókai Egyesület ünnepélyén. a 18 tagú zene-kart krizsán józsef, az Önképzőkör zenekarát dostál miklós VIII. a o. t. vezette. A tanév rövidsége miatt mind-össze két iskolai ünnepélyt rendeztek: Szent Margit tiszteletére január 19-én, és Szent Benedek ünnepélyt március 21-én. Az elhangzott ének- és zeneművek: Ének Szent Margitról, énekelte az ifjú-ság; Zongora–hegedű kettős, Dostál M. VIII. o. t. és Schindler I. VII. o. t. előadá-sában; Ünnepi hangok, zongorán előad-ta Pataky Magda VIII. o. t.; Pápai him-nusz, énekelte az ifjúság; Gounod: Ave Maria, Kregczy: Deserta valles, játszotta a zenekar; Bárdos Lajos: Szent Benedek himnusza, Viadana: Őrvendező zsoltár, énekelte az ifj. vegyeskar. „A jövőre vonatkozóan semmit nem tudunk. Bízunk a jó Istenben, és imádko-zunk, hogy védje meg, áldja meg hazán-kat és nemzetünket, engedjen bennünket hathatósan dolgozni Magyarországunk jövőjéért.” (Évkönyv. Az intézet történe-te az 1943-44. évben.)

25

Katedra Biológia

Utak a labirintusban Már az ókori görögök rájöttek - kik, ha ők nem –, hogy minden valóság valami-lyen rendszernek a része. Szokás mondani, hogy a világban rend van, ami azt jelenti, hogy mindennek megvan a maga szokott helye. Mivel ezt az elődeink, ki tudja, mi-kor, bizony még a görögöknél is előbb fel-ismerték, elkezdtek a gondolkodásukhoz, cselekvéseikhez szabályokat alkotni. Fo-kozatosan létrehozták, építették az emberi társadalmat, s ezt a cselekvésüket, egészen biztos, sohasem fogják befejezni. Az ember megismerő tevékenységének alapja a (tudományos) kutatás, amit a meg-ismerési vágy, ha úgy tetszik, a velünk szü-letett természetes kíváncsiság motivál. (Ne felejtsük el, ennek szolgálatában áll, kelle-ne, hogy álljon, az iskola is.) Az élőlények, különösen a sokféleségük által, ősidők óta magukra vonják (nemcsak!) az ember figyelmét. Akiről biztosan tudjuk, hogy megpróbálta csoportosítani őket, Ariszto-telész (Kr.e. 384–322) volt. Megfigyelései juttatták arra a meggyőződésre, hogy az élet sokféle változatosságát „összefüggő sorozatokban lehet elrendezni”. Mégis vagy ezer évnek kellett eltelnie addig, amíg megjelent Karl Linné (1707–1778) svéd botanikusnak 1735-ben kiadott fő műve, a Systema naturae (A természet rendszere), amelyben 4 236 állatot és 8 455 növényt írt le. S ugyanakkor megalkotta a faj fogalmát is. Tévedés lenne azt hinni, hogy közben senki sem foglalkozott az állatok és a nö-vények csoportosításával, csakhogy Linné előtt átütő sikert senki sem aratott. Linné rendszere egységes beosztású mesterséges rendszer volt. Hogy a fajok

megnevezése egyértelmű és nemzetközi-leg is érvényes legyen, javaslatára a kettős latin (!) megnevezést vezették be. A tu-dósok elfogadták, hogy a név első tagja a nemzetség, vagy a nem (genus) neve, ami főnév, a második tagja pedig a fajnév (spe-cies), vagyis melléknév kell legyen, példá-ul eperfa (Morus alba), mezei nyúl (Lepus europaeus). Nemzetközi megállapodás szerint a botanikai nevezéktan 1753 máju-sával kezdődött el, a zoológiai pedig 1758. január 1-jével. Linné óta eltelt több mint 120 eszten-dő, mire 1859-ben Charles Darwinnak (1809–1882) megjelent a közvéleményt alaposan felkavaró, A fajok eredete című műve, amely a rendszerezési szempon-tokat is új alapokra helyezte. A modern, vagyis korszerű szemlélet a rendszere-zésnél, azaz a fajok csoportosításánál, a származástani kapcsolatokat veszi alapul. Ezért a mai rendszertant fejlődéstörténeti rendszernek kell tekintenünk. Mindezek ellenére az élőlények rendszerbe soro-lása folytán egyre több zavar fordult elő. Ezért 1901-ben, a Berlinben ülésező IV. Nemzetközi Zoológiai Kongresszus egy-séges szabályokat fogadott el. Viszont a kutatási eredmények ezekre is rácáfoltak. Az utolsó szabálymódosításra 1953-ban, Koppenhágában került sor, de minden jel arra mutat, hogy ez sem mondható vég-legesnek. Hogy miért, annak több oka is van. Az egyik például az, hogy a bioló-gia tudományát – feltehetőleg gyakorlati szempontból – négy részre szokás tagolni: ökológiára, növénytanra (botanika), állat-tanra (zoológia) és embertanra (humán-

biológia). Az élővilágot pedig két csoport-ra osztjuk: van a növények országa, vagy birodalma, és az állatoké. Ezek latinul regnumok. Csakhogy azt már Ariszto-telész is észrevette, hogy „számos fajtát (Sic) nem lehet teljes bizonyossággal nö-vénynek vagy állatnak nevezni”. Pedig hol volt akkor még a fénymikroszkóp, hogy az elektromikroszkópról ne is szóljunk. Ez utóbbinak köszönhető a sejtmaghártya felfedezése, ami fényt derített arra, hogy a sejtes szerveződést mutató élőlények (nem tartoznak közéjük a vírusok) két csoportot alkotnak. Vannak a prokarióták, amelyeknek a sejtmagjuk nincs hártyával körülhatárolva. Ezeket az ősi szerveződé-sű élőlényeket két törzs képviseli: a bakté-riumok és a kékmoszatok. Második cso-portba tartoznak az eukarióták, amelyek szintén két csoportba sorolhatók:egysejtűek (növények, állatok, zuzmók és gombák)többsejtű eukarióták (növények és álla-tok). És hol van az ember, kérdezhetnénk. Bi-zony ő, vagyis mi biológiailag az állatvi-lágnak vagyunk a tagjai. Egyes biológusok szerint a pro- és eukarióta – némelyek kariontának írják, talán mert latinul karyonta –, nem rend-szertani fogalmak. (Nyugodtan hozzáte-hetjük, hogy még nem.) Akkor hát melyek a mai rendszertani megnevezések? Javas-lom, építkezzünk alulról, legyen kiinduló-pontunk, ami egyébként is „alapegység”, a faj (species). Utána következnek a nem-zetség (genus), a család (familia), a rend vagy sorozat (ordo), az osztály (classis), a törzs (phylum vagy divisio), s végül az or-szág (regnum). Bonyolítja a dolgot, hogy a felsorolt rendszertani kategóriákon be-lül léteznek alváltozatok is, alfajoktól egé-szen az altörzsekig. Végül az ember, nemesítő tevékenysége folytán, létrehozott ún. kultúrváltozatokat, amelyeket fajtáknak nevezünk. Ezeknek fontos szerepük van az állattenyésztésben és a növénytermesztésben, viszont hang-súlyozni kell, hogy nem tévesztendők össze a fajokkal, azért sem, mert elkülö-nültek tőlük. Miért ajánlatos ezeket tudni? A válasz szinte magától értetődő. Manapság mint-egy 400 ezer növényfaj ismert, ebből 210 ezer a virágos növények száma. Ugyan-akkor az állatfajok számát 2-4 millióra becsülhetjük. Az egyszerű ember jó, ha pár százat, esetleg ezret ismer közülük. A rendszertani hovatartozásuk a fajok megismerését könnyíti meg. A körülöt-tünk levő élőlények közötti eligazodás, egyenkénti megismerésük pedig épp olyan esztétikai élményekben részesíthet bennünket, mint az irodalom, a zene vagy a képzőművészet ajándékai, amelyeket a lélek táplálékainak is szokás nevezni.

Csicsay Alajos

Katedra

26

Biológia

Napjainkban nagy divattá vált a vé-leménykutatás. Ám a feltett kérdések között ritkán fordulnak elő az élő ter-mészet ismeretére vonatkozóak. Ne-hezen feltételezhető hát, hogy valaha is valaki kutatta volna, hányféle gyű-rűsférget ismernek az emberek. Ha ez mégis megtörténne, nem lenne megle-pő, hogy a legtöbben azt válaszolnák, egyet. Legyek egy kicsit rosszmájú, ha egyáltalán eszükbe jutna az az egy is, mármint a földigiliszta. Pedig alapis-kolai tananyag. Még kísérleteket is vé-geznek vele a tanórákon, mozgásának és ingerlékenységének a megfigyelése céljából. Szervezetének csínját-bínját leírja a tankönyv, a gyerekek kívülről fújják, hogy dúclánc az idegrendsze-re, meg milyen a kiválasztó-rendsze-re, szaporodása szempontjából pedig hermafrodita. Aztán ha horgászok lesznek, mégis kukacot, hernyót, jobb esetben gilisztát tűznek a horogra, nem eléggé elítélhető módon köröm-mel szétmarcangolva szerencsétlen ál-lat testét. Úgy lesz ám igazi csali belőle, ha hosszú ideig vonaglik a vízben. Mi, emberek kezdettől fogva meg-szoktuk, úgy viszonyuljunk a termé-szethez, hogy miből mi, sőt mennyi a hasznunk, és mi az, ami számunkra káros (kártékony), jobb esetben kö-zömbös. De ha már itt tartunk, hadd áruljak el valamit. A földigiliszta nem annyira horgászati szempontból „hasznos”, mint inkább a mezőgazda-ságban.

Van-e ehető giliszta? Csicsay Alajos

Jó, ha azt is megszokjuk, hogy az élő-lényekre, sőt más dolgokra vonatkozó ismereteinket is hasznos (!), ha rend-szerbe foglaljuk. Így hát ez esetben is. A gyűrűsférgek (Annelida) altörzsébe mintegy 6 500 faj tartozik. Pár évtized-del ezelőtt a tananyag a lapos-, hengeres- és gyűrűsférgeket (a többit kihagyva), mint rokon fajokat egy csoportba sorol-ta. Azóta a tudományos besorolás sokat változott, mivel a zoológusok megálla-pították, hogy fejlődéstani szempont-ból a gyűrűsférgek, az ízeltlábúak al-törzsével együtt, a szelvényezett állatok (Articulata) törzsébe tartoznak. Testfel-építésük szempontjából tehát sokkal fej-lettebbek, mint a hajdan vélt rokonaik, de még a puhatestűeknél is. Három al-törzsük van. A szóban forgó állatkánk a második altörzsnek (Szín-gyűrűsférgek – Euannelida) második osztályába (Ke-véssertéjűek – Oligochaeta) tartozik. Míg a rá hasonlító nadályok (piócák) a harmadik altörzsbe vannak besorolva. A földigiliszták, helyesebb magyar ne-vükön giliszták (Lumbricidae) családjá-ba tartozó fajok. Közülük eddigi adatok szerint nálunk 53 faj él, legismertebb a földigiliszta (Lumbricus terrestris). A hiedelmekkel ellentétben nem túl gyakori. Ennek ellenére a szerepe nem lebecsülendő a termőtalajban, amit ré-gebben kicsit eltúloztak. Csak figyelmeztetésképpen jegyzem meg, hogy egyes állatok és az ember emésztőrendszerében élősködő bélgi-liszták sokkal primitívebb fajok, ezek a

hengeresférgek törzsének tagjai. Tehát ajánlatos a giliszta szóval, mint gyűjtő-fogalommal óvatosan bánni. Ha ránézünk egy földigilisztára, nem kell hozzá szakképzettnek lenni, hogy megállapítsuk, a teste gyűrűszerű ré-szekből (szegmentumokból) áll, vagy-is szelvényezett. Belsőleg is bizonyos szervei (bélcsatorna, véredényrend-szer, kiválasztó szervek, idegrendszer) szelvényenként tagolódnak. Testük kutikulával (hám-, illetve bőrszöveti sejtek rétegével) védett, amely alatt a bőrizomtömlő helyezkedik el. Első szel-vényen található az agydúc, a többin pe-dig a hasdúclánc húzódik végig. Tehát minden porcikája különösen érzékeny. Szervezetének fejlettségére utal az is, hogy keringési rendszere zárt. Csőszerű bélcsatornája a testüregében egyenesen húzódik végig. Emésztőrendszere által tölt be fontos szerepet a növényi marad-ványok, pontosabban a szerves anyagok biológiai úton történő felbontásában, amit mineralizációnak nevezünk, és ami inkább tudott, a humuszképzésben. Összegezve, korhadt növényi részek-kel táplálkozik, melyeket megemésztve ürülékével visszajuttat a talajba. Tevé-kenységével hozzájárul a talaj morzsa-lékossá tételéhez, járataival természetes alagcsövezést végez, és mélyen (akár két méterre is lehúzódva) keveri a ta-lajt. Hozzávetőleges élettartama tíz év. Hacsak nem esik áldozatául valamelyik – nemcsak talajlakó – magasabb rendű állatnak (vakond, sün, rigók stb.), mivel fontos helyet tölt be a táplálékláncokban is. Viszont ha elöregedés következtében pusztul el, lebomló teste nagy fehérje-tartalmú szerves trágyához hasonlóan hat. Csupán az érdekesség kedvéért hívom fel a figyelmet egy furcsa dologra. Isme-retterjesztő filmeken láthattuk, hogy a Fidzsi- és Szamoa-szigetek bennszülött lakói a tengerparton és a sekély vízben óriási gilisztákra vadásznak, s ha sike-rük van, akár a szaftos spagetti szála-kat, élvezettel nyeldesik le e számunkra undorító férgeket. Ezek nem mások, mint az ehető paloló (Eunice viridis) petékkel teli egyedei. Ez a „halászás” kicsit hasonlít a lazachalászatra, mivel északhoz kötött. E féregfaj – mellesleg nem rokona a földigilisztának, mert a soksertéjűek családjába tartozik – ok-tóber és november hónap utolsó hold-negyedében szaporodik, ezért ilyenkor szokták fogni és fogyasztani. Nincs eb-ben semmi különös. Attól, hogy nem európai gyomornak való, még jó lehet. Gusztus dolga. Gondoljunk csak bele, mi mindent képes megenni az ember. Váljon egészségére kinek-kinek a saját tápláléka!

27

Katedra Könyvajánló

A Katedra matematikaverseny a szlovákiai magyar iskolák tanulóinak legnépszerűbb matematikaversenye. Népszerűségét az érdekes feladatok-nak és tárgyilagosságának köszönheti. A lapunkkal egyidős verseny kezdettől fogva egy levelező részből és egy zárt-körű döntőből áll. A levelező résznek öt fordulója van, egy fordulóban egy-egy versenyzőnek általában három felada-tot kell megoldania. Az eddig közre-adott kb. 600 feladat döntő többsége versenyünk „házi szerzőinek” saját öt-letéből vagy más feladványszerzők fel-adatainak átfogalmazásából született. A levelező fordulók feladatait a Lilium Aurum könyvkiadó két kötetben jelen-tette meg (Katedra. A levelező mate-matikaverseny feladatsorai 1995–2005, összeáll.: Horváth Géza, Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2005; Katedra . A levelező matematikaverseny feladat-sorai 2005–2010, összeáll.: Horváth Géza, Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2010). A verseny jellegzetessége az országos döntő. Itt ugyanis – az értékelés tárgyi-lagossága érdekében – a feladatsorokat

Új matematikafeladatgyűjtemény versenyzőknek

mindig magyarországi tanár állítja ösz-sze. A döntőben a versenyzők öt évfo-lyamban versenyeznek. Nincs egyszerű dolga a feladatsorok összeállítójának, hiszen évfolyamonként tíz-tíz felada-tot (tehát minden évben 50 feladatot) kell kitűznie, és közben figyelembe kell vennie, hogy a szlovákiai matematika-tanterv jelentősen eltér a magyarorszá-gitól. A döntő feladatsorainak összeál-lítását egy-két alkalommal elvállalta Újvári István (1996-ban), Róka Sán-dor (1997-ben és 2001-ben), Brenyó Mihályné és Brenyó Mihály (2002-ben). Károlyi Károly ma már a verseny feladatsorainak állandó házi szerzőjévé vált. Először 1998-ban vállalta el ezt a feladatot, 1999-ben és 2000-ben is ő volt a döntő feladatsorainak összeállí-tója, majd 2003-tól a mai napig egyet-len döntőt sem hagyott ki. A kitűzött feladatsorok egyetlen kötetben nem férnének el. Az 1. kötet már megjelent, most ezt ajánljuk a kedves Olvasó, elsősorban a matematikában tehetséges tanulók és felkészítő tanáraik figyelmébe. Ebben

Horváth Géza a kötetben az 5. és 6. osztályosoknak szánt feladatok kaptak helyet, a kö-vetkezőben a Lilium Aurum kiadó 7., 8. és 9. osztályosok feladatsorait adja közre. A kötet első részében az ötödi-keseknek szánt feladatsorokat, majd ezek megoldásait, a második részben a hatodikosok feladatait, és ezt követően ezek megoldásait olvashatjuk. Az idő-közben bekövetkezett tananyag-átren-dezés miatt a most megjelent 1. kötetet nagy haszonnal forgathatják a hetedi-kes-nyolcadikos versenyzők is. Közös tapasztalatunk, hogy a leve-lező verseny egészséges kutatómun-kára, nyugodt gondolkodásra serkenti a tehetséges tanulókat, de a közben igénybe vehető szülői, tanári segítség miatt az így elért eredmények (pont-számok) nem tükrözhetik a valódi sor-rendet. Ezért van szükség arra, hogy a levelező versenyben önbizalmat és jelentős feladatmegoldói tapasztalatot szerzett gyerekek egy zártkörű döntőn is bizonyíthassák, mire képesek, ha teljesen önállóan kell gondolkodniuk. A könyv most megjelent első kötete (Károlyi Károly: A Katedra matemati-kaverseny országos döntőinek feladat-sorai, V—VI. osztály. Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2012) ebben kíván hatékonyan segíteni.

Katedra

28

Óravázlat

Érsekújvár területe már az újkőkor-ban lakott volt. A mai város területén elsősorban zselizi típusú kerámiákra találtak, az itteni település lakói nö-vénytermesztéssel és állattenyésztés-sel foglalkoztak. A feltárások során találtak itt bronzkori sírokat is. A város a középkor során még nem létezett, így története a területén elhelyezkedő községek történetével egyezik meg. Települést legkorábban a 11–13. században hoztak létre itt. Ezen korai települések közül négy feltártat és történelmileg igazoltat ta-lálunk: Nyárhíd, Lék, Gúg, Györök. Ezen településeket 1691-ben csatol-ták a városhoz. Városi Tanösvény nem létezik eb-ben a városban, ezért saját útvonalat terveztem be nem hagyományos sza-kaszok beiktatásával, amelynek a célja bemutatni a települést részben törté-nelmi foszlányok, részben természe-ti adottságain keresztül úgy, hogy a

Helytörténeti osztályfőnöki órák az érsekújvári vízesések bűvöletében

gyalogtúrát, mozgást kedvelők mi-nél érdekesebbnek, tartalmasabbnak érezhessék a túrát. A 9 km-es körtúra menetideje (tiszta időt számítva) ké-nyelmes tempóban 2,5–3 óra, s ja-vában a város külső, nem beépített részein, főleg a Nyitra-folyó mentén történik, kevésbé szennyezet városi környezetben. Egy kellemes séta keretében ismer-kedhetünk meg az itt található neve-zetességekkel, és gyönyörködhetünk a Zúgó által nyújtott panorámában.

1. IndulÁS a VaSútÁllomÁStól

Rögtön e fontos közlekedési csomópont múltjával kezdjük az utunkat. Az egyik korábbi történet vidámabb napokra emlékezteti az ér-sekújváriakat, míg a másik esemény 20. századi szomorú kimenetelű volt, amire nem szívesen gondol senki,

Zmeták Ernő érsekújvári születésű festőművész, grafikus festménye a Nyitra folyó érsekújvári szakaszát ábrázolja

(fotó: világháló)

napra pontosan 67 évvel ezelőtt tör-tént 1945. március 14-én. Az érsekújvári mostani, új vasútál-lomás építését 1971-ben fejezték be. Méreteiből kitűnik, hogy jelentős vasúti csomópont, csakugyan mint korábban volt a 20. század kezdeté-től, miután megépült az Érsekújvár–Nagysurány vasútvonal. Viszont (talán egyedül a világon) sajátos han-gulata volt e helynek. A 19. század második felében az eredeti érsekújvári vasútállomás jellegzetessége lett a helyi cigányze-nekar, mely a „Rákóczi-indulóval” fogadta a beérkező és távozó vo-natokat. Ez a jó szokás fennmaradt egészen az első világháború végéig, bár a Bach-korszakban be volt tiltva. Az első világháború után a bevonuló cseh csapatok a magyar cigányze-nét újra betiltották. 1938-tól aztán 1944-ig ismét játszhattak a cigányok. A világháború után többet senki-nek nem jutott eszébe ezen szokás felújítása. Legenda szerint egy újvá-ri származású esztergomi kanonok nagyon szeretett szerenádokat adni. Végrendeletében ezért a vagyonát az újvári muzsikus cigányokra hagyta, akiknek meghagyta, hogy az újvári állomáson mindig cigányzenével fo-gadják és búcsúztassák az utasokat. Sokan hallották az újvári cigányze-

Portyára, amolyan délelőtti gyalogtúrára indultam diákjaimmal, melynek in-terdiszciplináris jellegében környezetismeret, geográfia, történelem és test-nevelés, vagyis mozgáskultúra és honismeret rejtőzött. az ilyen jellegű kirán-dulásnak is nevezhető osztályfőnőki kedvenc teendőim nagyszerű alkalmat kínálnak a kommunikáció más formában történő kialakítására is. többéves tapasztalataim azt mutatják, hogy utólag az ilyen eseménydús gyalogtúrák (ha kellőképpen tartalommal meg voltak töltve) rendszerint élményekkel záród-tak, és sok-sok évvel később szívesen emlegetett témái a régi diákoknak. Ezért minden osztályom esetében évente legalább egy hasonló gyalogtúrát szerve-zek. Ezúton egy érsekújvárban lezajlott gyalogtúráról írok.

Az érsekújvári vasútállomás épülete (saját fotó)

Patay Péter

29

Katedra Óravázlat

nét. Az átutazó perzsa sahnak a per-zsa himnuszt is eljátszották. A ha-gyomány úgy tartja, hogy Erzsébet királyné is átutazott Érsekújváron, és nagyon meghatotta a cigányzene. A második világháborúban a mai szlovákiai városok közül Érsekújvár volt a legbombázottabb város. Angol és amerikai gépek összesen három al-kalommal bombázták a várost ebben az időben. Két bombázás volt 1944 őszén, 1944. október 7-én és 14-én. Október 14-én szőnyegbombázással a vasútállomás teljes környékét meg-semmisítették. A mozdonyház terü-letén 364 lövedék-krátert számoltak meg. Csak a víztorony maradt meg nagyobb sérülések nélkül, miköz-ben 40 mozdony, 1 370 megrakott vagonnal megsemmisült. A legtra-gikusabb a harmadik bombázás volt 1945. március 14-én (két héttel az oroszok bevonulása előtt), amikor az angol-amerikai repülők 700 bombát dobtak a városra. A város kétharmad része elpusztult, a bombázások kö-vetkeztében 4 000 lakos halt meg, 6 000 lakos maradt fedél nélkül, 3 394 házból 2 023 lakóház pusztult el. A legtöbb történelmi épület elpusztult, vagy 1945 után lebontották azokat. E szörnyű eseményről a vonatál-lomás várakozócsarnokának emeleti részében egy vitrinben állandó jelle-gű kiállítás látható, ahol korhű doku-mentumok, tárgyi emlékek mutatják be a tragikus eseményt. A rövid emlékeztető után a három vasutat szolgáló híd alatt indulunk Nyárhíd felé. Erről a városrészről történészek, archeológusok kutatásai alapján vannak ismeretek. Nyárhíd a mai városközponttól 3 km-re északra feküdt. Első említé-se 1183-ból származik, ekkor a köz-ség vámhíddal rendelkezett a Nyitra folyón. A községen haladt át a Via Magna, mely Budát és Prágát kötötte össze. A másik meglévő út észak felé, Privigyére vezetett. Nyárhíd királyi település volt egészen 1245-ig, ami-kor IV. Béla a kunoknak adományoz-ta. A kunokkal jelentkező problémák miatt 1264-ben a király visszavette a községet, és a csútmonostori Szent Euszták premontrei kolostornak ado-mányozta. 1295-ben Csútmonostor elcserélte a községet Esztergommal. Ettől kezdve az esztergomi érsek tu-lajdona lett. Az egykori Nyárhíd településré-szen rablótámadás során zsákmá-nyolt tárgyak kerültek a felszínre. Vörös égetett kerámiatálakat találtak itt domborműves díszítéssel és növé-

nyi ornamentikával (terra sigilata). Nyárhíd és Udvard közötti gázló-nál terült el Györök (néhol Gyorok) település, melynek első említése 1247-ből származik. Nyárhíd (szlovákul Letomostie) peremén található a mesterséges Új Bánya-tó (Nová Baňa), illetve a Kurzweil-tó (más néven Bánya-tó), mely egykor Kurzweil Gáspár, majd fia, Emil téglagyárának agyagbányá-jaként szolgált. E tó egyben a surányi úttól sincs messze, melyen utunkat folytatjuk kifelé a városból. Előttünk balra megnyílik a széles táj , mely jel-legzetesen mezőgazdasággi szántó-földi terület, ahol csak az utak men-tén található egy-egy bokor vagy fa. Jobbra a terjeszkedő város legújabb lakóházai szaporodnak gomba mód-ra. Az értékes földtalajok területeit további üzemek mohósága, „terü-letfoglalása” jellemzi. Az út szélén egy kőből készült kereszt is találha-tó. Két kilométernyi szakasz után viszont egy kertvárosnak nevezhető terϋlethez érϋnk, ahol ötletes hétvégi házak, nyaralók, mellettük gondozott kis kertecskék, pihenők sokasága van kialakítva. A surányi útról a Nyitra folyó irányába haladva egy további felirat nélküli kőszobor, Nepomuki Szent János hasonló szobrára emlé-keztet, sajnos nagyon rossz állagban található (szinte a megsemmisülés határán). További kilométer szakasz után megérkeztünk a Zúgóhoz.

2. a zúgó lÉPCSőzEtES VízESÉSnÉl

Érsekújvár egyik leginkább termé-szetcsalogató látványossága a város peremén elhelyezkedő, romantikus séták színhelyéül szolgáló Nyitra

folyó. A víz mentén kialakított pi-henőhelyek nem csak a nyugalmat keresőknek nyújtanak pihentető ki-kapcsolódást, bőven rendelkezik e lokalitás természetbúvárok számára is ritkaság számba menő látniva-lókkal. Ki gondolta volna, hogy víz-eséshez hasonlítható képződmény található ebben a városban? A folyó körbejárása során ilyen és hasonló érdekességeket fedezhetnek fel az ér-deklődők. A Zúgó fölött a város északkeleti szélében a kertvárostól mintegy 500 méterre a Nyitra folyó két ágra osz-lik, a vízesések helyén csatlakoznak össze ismét ezek az ágak, és így ala-kul ki a kétágú, „V“ alakzatú, lépcső-zetes vízesésrendszer. Ez a mestersé-gesen kialakított meder elsősorban a vízáradások idején segíti kordában, medrében tartani a folyó vizét, mint ahogy legutóbb is tapasztaltuk 2010 júniusában. Mindamellett a sodrás, a víz esése különös hangerővel adja tudtunkra erejét, nagyságát, s ahogy monumentális ívvel, robusztus, zúgó hangjával tolja maga előtt a víztö-meget, egy kissé a Niagara-vízesés jut eszembe. Ezért nevezték el ezt egyszerűen „csak” Zúgónak. Lehet órákon keresztül csodálni a víz, a kövek, szikladarabok együttes hatá-sát, s akárhányszor itt vagyok, min-dig szeretem ezt a különös „csendet” ámulni. Nemhiába nevezem csend-nek e jelenséget, a környéken halá-szok is imádnak portyázni. A vízben különféle halfajta kelti fel a halász-sportot kedvelők figyelmét, mint például a süllő (Sander lucioperca), kárász (Carassius carassius) és a ponty (Cyprinus carpio). A folyót homokos területek, erdős sztyep-pék és ártéri erdők szegélyezik,

A Zúgó (saját fotó)

Katedra

30

Óravázlat

ahol fekete nyár (Populus nigra), szilfa (Ulmus), mézgás éger (Alnus glutinosa), fűzfa (Salix) dominál. A Zúgó környezete alkalmas a pi-henésre, a természet megfigyelésére, kikapcsolódásra, különféle játékra, ahol hosszabb időt is el lehet tölte-ni. Mindezen információkat átadva a diákoknak, szemlét tartott min-denki a terepen, sok-sok fotót ké-szítve vidám csoportokra oszlott a társaság. Előkerült a tízórai, a pi-henés és a csevegés ideje alatt már a fényképes prezentációról beszél-gettek a gyerekek. Jól „bevett“ szokás szerint megszokták, hogy az egyes osztálykirándulásokon begyűjtött információkat, fényképfelvételeket elektronikus formában az osztály internetes oldalán is közzéteszik, amely egyben osztálykrónikának is szolgál. A visszavezető utat a városba a fo-lyó mentén 2 km hosszban folytat-juk, melynek végén az Udvard felé vezető híd található. A termálfürdő mellett is elhaladunk, ahol Tatarik Emil, az érsekújvári strand alapítójá-nak szobra (Szilágyi Tibor szobrász alkotása) tudtul adja a nyilvános-

ságnak, hogy a strandot 1938-ban alapították. Jelenleg négy medencé-je van: úszó-, gyerek-, tornász- és medence. A termálforrás 1400 m mélyről jön 4,5 l/perc sebességgel, és 62°C-os. A strand teljes területe 7,5 ha sok zöldterülettel és díszítéssel. Több sportpálya (röplabda, tenisz, asztalitenisz, kétpályás kuglipálya), minigolf, óriás sakk és gyerekját-szótér is van a területén. A nyári időszakban különböző koncerteket és rendezvényeket bonyolítanak a strandon, ezenkívül évente országos teniszversenyeket rendeznek itt. A strand mellett elhaladva átkel-tünk a hídon, s a következő hídig a folyó bal oldalán haladunk, hogy az út kevésbé legyen monoton, miköz-ben a folyót más irányból tudjuk szemlélni. Csakhamar a Komáromba vezető hídhoz jutunk, amelyen ál-talhaladva a város irányába vesszük utunkat. Így jutunk el a Szent Anna-kápolnához. A Szent Anna-kápolnát, mely jellegzetes barokk stílusú kápol-na, 1762-ben építették az újvári né-met iparosok. A Szent Anna Társulat 1762-ben alakult meg karitatív szer-vezetként, az alapítók neveit meg van örökítve a kápolna falán elhelyezett

márványtáblán. Innét már csak 700 méter áll előttőnk, hogy ismét a vonatállo-másra érjünk. A diákokkal kellemes hangulatban érkezünk vissza a reg-geli kiindulóponthoz.

3. a gyalogtúra BEFEjEzÉ-SE ISmÉt a VaSútÁllomÁ-

Son Kiértékelve a 9 km-es gyalogtú-rát (a fiatalok 3 órájukat szentelték e nemes körútnak) nem hallani jajve-székelő hangokat, inkább elégedett frissesség jellemzi őket az úton szer-zett élményeik birtokában. Egy élces megjegyzéssel az egyik diáklányom a következőképpen kiáltott fel, amikor a gyalogtúra hatásairól faggattam őket: „ Nagyon megérte, mindez semmibe se került, hiszen a természetben nincs belépőjegy”. Jobb befejezése nem is lehetett vol-na a délelőtti rendhagyó osztályfő-nöki óráimnak. Mindenki elégedet-ten indulhatott hazafelé. Ajánlom ezt a gyalogtúrát pedagó-gusoknak, diákoknak, érsekújvári-aknak és természetbarátoknak egy-aránt.

Szent Anna-kápolna (saját fotó)

31

Katedra Hír

A Selye János Gimnázium március 15-én rendhagyó ünnepségének kere-tén belül felavatta az iskola előtt elhe-lyezett kopjafát. A délelőtt folyamán Elek József tanár úr tartott előadást az elsősök számá-ra 1848. március 15. előzményeiről, az iskola énekkarának tolmácsolásában elhangzott még néhány kuruc nóta is. Délután két órakor pedig sor került a kopjafa leleplezésére, amelyet a gim-náziumba egészen Székelyudvarhelyről

Paluska Zsuzsanna

Kopjafa Székelyudvarhelyrőlhoztak az ottani testvériskolánkból, a Tamási Áron Gimnáziumból. A felava-táson részt vettek a Rákóczi Szövetség által fogadott szombathelyi diákok is. Cséplő Cintia szavalata után Elek József történelemtanár elmondta, mi is tulaj-donképpen a kopjafa. A kopjafa tehát lényegében székely szokás szerint egy sírjel, amelyet manapság emlékhelyeken használnak nemzeti szimbólumként. Andruskó Imre igazgató úr beszéde után dr. Viola Pál, az öregdiákok baráti

köre elnökének jelenlétében leleplezték az emlékművet, majd megkoszorúzta a tanári kar képviselete, a Rákóczi Szö-vetség helyi szervezete és a diákönkor-mányzat. Vendégeink, a szombathelyi Szent Norbert Premontrei Gimnázium diákjai pedig az iskola emlékszalagját tűzték fel a kopjafára. Végül pedig az iskola énekkara Stirber Lajos vezetésével elénekelte a Székely himnuszt, amelybe a közönség is bekapcsolódott. Méltón leróttuk te-hát kegyeletünket a forradalom hősei előtt, az iskola előtt büszkén álló kopja-fa pedig példát mutat nekünk a magya-rok közti, határokon is átívelő összetar-tásra.

Katedra

32

Könyvajánló

Mondanivalóm címébe megfontoltan építettem bele a többértelmű tárház szót. Ugyanis jelenthet raktárnak használt épü-letet, kincstárt, szellemi értékek forrását, de akár tudásunk (néprajzi-történelmi ismereteink) gyarapítására szolgáló le-lőhelyet is. Csáky Károlynak a Lilium Aurumnál 2010-ben megjelent könyve, a Falumúzeumok, tájházak, néprajzi gyűj-temények az Ipoly és a Garam mentén I. tanúság, de egyúttal figyelmeztetés is arra, hogy mennyire fontos összegyűjteni a gya-korlati értéküket már elvesztett, régebben létfontosságú eszközöket, a nép lelki gaz-dagságának maga alkotta tárgyi bizonyíté-kait, azokat hozzájuk méltó épületek helyi-ségeiben szakszerűen elhelyezni, s minden irántuk érdeklődő számára megtekinthe-tővé tenni. Könyvének intelme átvitt, vagy inkább rejtett értelemben tiltakozás is az ellen, hogy egy-egy falumúzeumot, táj-házat senki ne vélje valamiféle lomtárnak, netán divathóbortnak, amivel büszkélked-ni lehet: „Nekünk is van ám ….” Kárpát-medence lakossága a történelem folyamán soha nem élt meg akkora vál-tozást, mint az utóbbi fél évszázad alatt. Kiváltképpen az élelemtermelő falusi nép – akár a szó szoros értelmében is vehetjük – veszítette el talpa alól a (termő) talajt, vele együtt azt a (tárgyi, szellemi) kultú-rát is, ami az élete értelmét jelentette. E tekintetben a falumúzeumok, tájházak is egyes személyek gyűjteményei, a múltbéli dolgok, események iránti kegyelet kifeje-zésének is tekinthetők. Csáky Károly egészen korán, ha jól em-lékszem rá, még középiskolás korában kez-dett el publikálni a lapokban, s mint a leg-több fiatal, az írói pályán versekkel indult. Felsőfokú képesítése magyar–angol szakos tanár, de nem elégedett meg a szimpla dip-lomával, hozzá a pedagógia doktora titulust is megszerezte Nyitrán, majd Debrecenben a PhD tudományos fokozatot is néprajzból. Erre nyilvánvalóan az ösztönözte őt, hogy mélyebb szaktudásra tegyen szert abból a témakörből, ami még a szépirodalomnál is jobban vonzotta. Bár verseskötete is je-lent meg, ma is ír verseket, de leginkább a néprajzi, művelődés- és településtörté-neti tanulmányai által vált a tényirodalom avatott művelőjévé. Sokan úgy gondolják,

Néprajzi gyűjtemények tárházaia tényirodalom amolyan másod- vagy har-madrendű írói teljesítmény. Tagadhatatlan, hogy e műfajban túlságosan sok fércmunka kerül kinyomtatásra, de a (szép)irodalom-ban talán nem? Viszont úgy tűnik, egyre nagyobb iránta az olvasói érdeklődés, bizo-nyára azért, mert van egy különös vonása, a dokumentálás, amivel a szerzők nemcsak az időszerű igények kielégítésére töreksze-nek, hanem műveiket, nem is éppen rejtett céllal, a jövő nemzedék(ek)nek is szánják. Persze ez önmegtévesztő törekvés is lehet, zsákutca, sőt csapda, amire számtalan bizo-nyíték szolgál. A múltból ránk maradt (bár-minemű) alkotások közül csak azok állták ki az idő próbáját, amelyek esztétikailag, ha úgy tetszik, művészileg is hitelesek voltak és maradtak mindmáig. Jósolni csacsiság lenne, de annyit azért kimondhatok, Csáky Károlynak ez a könyve – eddig több mint negyven kötete jelent meg – joggal érdemli meg a szép jelzőt, ami nemcsak a küllemére vonatkoztatható, hanem a szövege megírá-sára és a benne található képanyagra is. A tényirodalomnak még egy olyan – vélemé-nyem szerint – megkerülhetetlen karaktere is van, amely a szépirodalomban negatív jelleg, a nevelő-tanítói szándék. Csákynak emiatt nem kell restelkednie, hiszen ez az egyik tanult szakmája, ezért e műfajban bátran élhet a didaktikával. Alkalmazza is rátermetten, de korántsem direkt módon, hanem úgy, mint gyakorlott író. Példa erre, hogy nem magyarázza el, mi a lényeges különbség falumúzeum, tájház, néprajzi kiállítás, (magán- és köz-) gyűjtemények között, hanem az egyes fejezetek címét adó településnevek alatt tünteti fel, hogy hol mi található meg. Nem zsúfolja tele a szövegét ma már sokak számára érthetetlen (szak) kifejezésekkel, viszont a legfontosabbakat úgy szövi bele a mondataiba, vagy lopja oda a képek alá, hogy azoknak az érdeklő-dését is felkeltsék, akik különben átsiklaná-nak felettük. Például: nyitott kémény, füs-tös konyha, tűzhelyfélék közül a csikós- és a rakott masina, szátva (szövőszék), stb. Csáky Károly e könyvében a hajdani Nóg-rád, Hont és Esztergom megye húsz köz-ségének – öt közülük a mai Magyarország területén fekszik – rövid történetét, nép-rajzának legfontosabb tárgyi-, szellemi ele-meit mutatja be, huszonhárom fejezetben.

Korrekt megnyilvánulás tőle, hogy könyve bevezetőjében Liszka Józsefnek 1994-ben megjelent, Őrei a múltnak, kötetét vallja munkája kiinduló pontjának. Figyelemre méltó, hogy a két jeles kutató témafeltárása és feldolgozásmódja – hiszen egyéniségük, pontosabban habitusuk – is nagyban eltér egymástól. Munkásságuk nélkül azonban nemzeti kultúránkat pótolhatatlan vesz-teségek érnék. Igen nagy szerencse, hogy mindketten kitűnően felkészült szakem-berek, ezért kétség sem férhet hozzá, hogy amit közreadnak, valamennyire is hitelte-len lenne. Bámulatos, hogy Csáky e könyvének tömör tanulmányaiban mi mindent láttat meg, ki mindenkit sorol fel, s legalább pár mondat erejéig méltatja szerepüket. A ne-ves elődök közül például Manga Jánost és Győrffy Istvánt több alkalommal is elénk idézi. Olyan elkötelezett megszállottja-it említi meg a hagyományőrzésnek és a népi alkotó munkának, mint a Bényben élt Csókás Ferencet, vagy a még ma is mun-kálkodó Zimanné Frastaczky Magdolnát Ipolyszalkán, a volt tanítók közül: Csukáné Klimo Máriát (Kéménd), Oroszlány Józse-fet, Blaskó Istvánt (Palást), dr. Budai Ernőt (Százd) és másokat. Egyébként százakra te-hető azoknak az embereknek, többségében Csemadok-tagoknak a száma, akik a falu-múzeumok és tájházak létrehozásában és gyűjteményeik gyarapításában közremű-ködtek. Sajnálom, hogy e rövid ismertető-ben azoknak a név szerinti felsorolása sem lehetséges, akiket személyesen is ismertem, illetve ismerek. Sokat köszönhet egy-egy település a pol-gármesterének, mint például Szalka Józsa Jánosnak, akinek mondása akár szállóigé-nek is beillene: „Nem fékezni kell az ambí-ciókat, hanem támogatni”. Nem véletlen, hogy a könyv huszonhárom fejezetéből három Szalkával foglalkozik, egyik közü-lük a Dikácz Zsuzsanna által vezetett „élő” tájház létrehozásával és működtetésével, másik Halló József magángyűjteményé-nek a bemutatásával, a harmadik pedig a már említett Zimanné munkásságával. Nem ritka kivétel, hogy ezen emlék-házakba bekerültek a települések neves személyiségei, írók, költők és tudósok, mint például Zs. Nagy Lajos Zselyen, Ipolypásztón viszont Zalabai Zsigmond szülőháza lett a falu múzeuma. Mi sem természetesebb, hogy benne a korán el-hunyt kiváló írónak, irodalmárnak emlék-szobája legyen. Befejezésül már csak annyi kívánkozik ide, a pedagógusok remélhetőleg nem fe-ledkeznek meg arról, hogy mindennapi munkájuk szerves része legyen népünk, nemzetünk hiteles történelmét megtaní-tani, vele párhuzamosan megismertetni neveltjeikkel otthonuk múltjáról tanúsko-dó bizonyítékokat, hogy kellő tisztelettel és megbecsüléssel tudják megőrizni, de persze gyarapítani is a már meglévő gyűj-teményeket, s ez által a tudásukat is.

Csicsay Alajos

33

Katedra Megrendelő

Az 1. kötet már megjelent, most ezt ajánljuk a kedves Olvasó, elsősorban a mate-matikában tehetséges tanulók és felkészítő tanáraik figyelmébe. Ebben a kötetben az 5. és 6. osztályosoknak szánt feladatok kaptak helyet, a következőben a Lilium Aurum kiadó 7., 8. és 9. osztályosok feladatsorait adja közre. A kötet első részében az ötödikeseknek szánt feladatsorokat, majd ezek megoldásait, a második részben a hatodikosok feladatait, és ezt követően ezek megoldásait olvashatjuk. Az idő-közben bekövetkezett tananyag-átrendezés miatt a most megjelent 1. kötetet nagy haszonnal forgathatják a hetedikes-nyolcadikos versenyzők is.

mEgrEndElőAlulírott .................................. ezúton megrendelem a „a katEdra matematikaverseny országos döntőinek fel-adatsorai V–VI. osztály” c. könyvet .............. példányban.

Név: ..........................................................................................Postacím: .................................................................................Számlázási adatok: IČO:........................ DIČ: ......................

Aláírás: .....................................................................................

Csáky Károlynak a Lilium Aurumnál 2010-ben megjelent könyve, a Falumúzeumok, tájházak, néprajzi gyűjtemények az Ipoly és a Garam mentén I. tanúság, de egyúttal figyelmeztetés is arra, hogy mennyire fontos összegyűjteni a gyakorlati értéküket már elvesztett, régebben létfontosságú eszközöket, a nép lelki gazdagságának maga alkotta tárgyi bizonyítékait, azokat hozzájuk méltó épületek helyiségeiben szakszerűen elhe-lyezni, s minden irántuk érdeklődő számára megtekinthetővé tenni.Könyvének intelme átvitt, vagy inkább rejtett értelemben tiltakozás is az ellen, hogy egy-egy falumúzeumot, tájházat senki ne vélje valamiféle lomtárnak, netán divathóbortnak, amivel büszkélkedni lehet: „Nekünk is van ám ….”

mEgrEndElőAlulírott ...................................... ezúton megrendelem a „Falumúzeumok, tájházak, néprajzi gyűjtemények az Ipoly és a garam mentén I. ” c. könyvet ........ példányban.

Név: ..........................................................................................Postacím: .................................................................................Számlázási adatok: IČO:........................ DIČ: ......................

Aláírás: .....................................................................................

Lilium Aurum s.r.o.,Galantská cesta 658/2F92901 Dunajská cesta

e-mail: marketing@liliumaurum.sk

Lilium Aurum s.r.o.,Galantská cesta 658/2F92901 Dunajská cesta

e-mail: marketing@liliumaurum.sk

most

30%-os kedvezménnyel:

4 Eur

most

30%-os kedvezménnyel:

5 Eur

Katedra

34

Tudósítás

Március végén nyitott napot rendeztek a helyi Madách Imre Gimnáziumban, ahova a nyolcéves oktatásra jelentkezni szándékozó ötödikes diákokon és szülei-ken kívül a negyedikes érdeklődők is szép számban ellátogattak. Udvardi Péter, a szülői tanács elnöke hangsúlyozta: „Iskolánkat olyan végzősök hagyják el, akik megállják a helyüket az egyetemeken és boldogulnak az életben”. Ezt igazolta sok száz sikeres somorjai volt gimnazista nevében Hideghéty Klára, aki a jelenleg a Komenský Egyetem matematika–fizika szakos hallgatója, s kiváló-an beszél szlovákul, de angolul is. Trencsík János igazgató ismertette a nyolcéves gimnázium óraterveit. Elmondta, hogy a növendékeik jól teljesítenek a műszaki, illetve az informatikai felsőoktatási intézményekben. Azokban az ágazatokban is, ahol még manapság is telítetlen a munkaerőpiac. Ezután bemutató következett. Rendkívül érdekes volt az interaktív tananyagok-kal – kivetítővel, vetélkedővel színesített történelem- illetve a fizikaóra, három di-menzióban bepillanthattunk a valamikori jurtába, illetve végignézhettük a Hold-ra szállás pillanatát. Végezetül pedig a sportpályán íjászkodtak a gyerekek. A kiváló rendezvénynek köszönhetően is remélhetően április 4-ig sokan el-küldik a jelentkezési lapokat, s így a somorjai nyolcéves gimnáziumban folytatni tudják a minőségi nevelő munkát.

Sikeres nyitott nap a somorjai gimnáziumban

Szöveg és fotó: Molnár Anikó Szilvássy József

A médiasztár A Gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola március végén harmadik alkalommal rendezte meg „Médiasztár” elnevezésű tehetséggondozó versenyét az újságírás, a média iránt érdeklődő fiatalok részére. A vetélkedőbe a régiónkbeli város-ok, falvak magyar tannyelvű iskolái kap-csolódhattak be. A háromlépcsős döntőt egy 4 fordulós levelezőverseny előzte meg, melybe összesen hetven jelentkező neve-zett be. Közülük aztán a kategóriánkénti nyolc legsikeresebb diák kapott meghívót a március 27-i döntőre. A versenybe bene-vezett iskolák az Év újságírója, illetve az Év iskolaújságja címért küzdhettek, szakmai zsűri előtt bizonyítva rátermettségüket. Kategóriánként három feladattal kellett megbirkózniuk, melynek során nemcsak jó fogalmazáskészségre, hanem képzelő-erőre is szükség volt. Ahogy azt az iskola tulajdonosa, Szokol Dezső elmondta, ez a verseny a maga nemében egyedülálló, hi-szen szakközépiskolaként a szakmai okta-táson túl fontosnak tartják, hogy a diákok a magyar nyelv és irodalom terén is fejlőd-hessenek és sikereket érjenek el. Majer Péter igazgató elmondása szerint örvendetes, hogy sok oktatási intézmény jelentet meg iskolaújságot. Ezért nem vé-letlen, hogy ilyen témájú kategória is volt. Hozzátette: éppen ezért üdvözölnék, ha a jövőben még több iskola kapcsolódna be ki-adványaival a tehetséggondozó versenybe.

Hideghéty Klára előadás közben

Érdeklődő szülők és gyermekeik

Kovács Szilvia

35

Katedra Rejtvény

Áprilisi lapszámunkban tőzsér Árpád egyik verséből idézünk. A keresztrejtvény készítője: Forgács Péter.A megfejtéseket, kérjük, április 20-ig postázzák, de villámpostán is elküldhetik!Postacímünk: katedra, Palác duna Palota, galantská cesta 658/2F, 929 01 dunajská StredaE-mail: katedra@katedra.skA márciusi helyes megfejtés: úgy hullnak a betűk a rám meredő papír fehérjére, mint sebtében ásott sírba a göröngyök. (Balázs F. attila) Nyertes: Bölcskei tímea, nám. Priatelsva 2168/13, 92901 dun. Streda, nyereménye: Szlovákiai magyar Szép Irodalom 2011 c. kötet

Francia császár

Heming-way öreg halásza

FérfinévAmerikai

színész (Chuck)

Nigériai nép

Előtag: három-

Perpe-tuum ... (örök-

mozgó)

Anya-disznó

Méter Szitkot szór

Kettős-betű

Becézett Ilona

Félretett kártya-lapok

Szomjat okozó,

fűszeres étel

A meg-fejtés

1. része

A megfejtés 2. része

Nagyon nagy

Ablak a világba!

Titán, nitrogén

Lakrész!

Németor-szági folyó

Elektron

Testrész

Spanyol autójel

A középkor

nyelve

A Duce

Római 1000

Forgács Péter

rejtvénye

Gauss

A máj termeli

Torna-mutatványt

végezFalu Fülek

mellett

Betűvétés

Könyvbí-rálat

Cári parancs

Balassi Bálint

múzsája

Mi, ti, ...

Taszítja

Husáng

...hal (béka-poronty)Az egyik

szülő (becézve)

Zár része!

Orosz űrállomás

Névelő Jód Cserje

Költői sóhaj

Szibériai folyam Erbium

Római 5

Osztrák zeneszerző

(Franz)Karibi ország

Francia író (André)Ázsiai

medence

Hazai részlet!

Iszlám kisebbség

tagja

Loggia fele!

Üres tál!Gallium

Sziget-monostor

része

Angol női név

Ibériai folyó

Kilenc, angolulBecézett Terézia

KutricaEgyhangú

Női név

Gamb-rinusz itala

Újságban található!

Fel, de fordítva!

Zagyva tan!

Anno

Páratlan Opel!

Mondat része

Ige-végződés

East, röviden

Többlet-tanulás

Egy kere-kű szállító-

eszköz

Keleti szentképek

Távoli előd

Vegyi elem

Óg-... (morog,

népiesen)Szovjet űr-hajós (Jurij)

Római 1

A conto, röviden

Hevesen mozgató

Körülbelül, röviden

Küzdelem a karateban

Angol férfinév

Nagy levelű gyom-növény

Költő (István)

Fémipar része!

Úgy, szlovákul

Bifláz

Magasba helyezA zöld

árnyalata

Elme-sport

KatedraA Szlovák Oktatási Minisztérium hírei

Dušan Čaplovič lett az új

oktatásügyi miniszter

A Szlovák Köztársaság oktatási, tudomány, kutatás és sport minisz-tériumának vezetését 2012. április 4-én Dušan Čaplovič vette át. A mi-niszteri posztot 13:15-kor vette át tá-vozó kollégájától, Eugen Jurzycától a minisztérium épületében. Dušan Čaplovič 1946. szeptem-ber 18-án született Pozsonyban. Egyetemi tanulmányait a pozsonyi Coménius Egyetem Bölcsésztudo-mányi Karán végezte, történelmi tudományok és archeológia szakon. később Nyitrán szerezte meg docen-si titulusát. 22 évig volt a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa. 2002-ben, majd 2006-ban, 2010-ben és 2012-ben a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőjévé választották. 2006-tól a Szlovák Köztársaság kormányában a kormányalelnöki posztot töltötte be, a tudásalapú tár-sadalomért, európai ügyekért, embe-ri jogokért és kisebbségekért felelt. 2010–2012 között a Szlovák Nem-zeti Tanács képviselője és a Szlovák Nemzeti Tanács oktatásért, tudomá-nyért, ifjúságért és sportért felelős bizottságának elnöke.

A pedagógusnap alkalmából

50 pedagógust tüntetett ki az oktatásügyi miniszter

Szent Gorázd-érmet és köszönőleve-let vettek át a kitüntetett pedagógusok a Szlovák Nemzeti Tanács épületében. Az érmet pedagógusoknak, iskolai dolgo-zóknak, valamint a társadalmi élet más területein dolgozó személyeknek ítéli oda az oktatásügyi miniszter 1997 óta. A nominációk többkörös válogatáson keresztül jönnek létre – akár a polgárok is javasolhatnak kitüntetésre méltó sze-mélyt, a végső ajánlást a miniszter mellett létrehozott szakmai bizottság adja.

Férfiakat az óvodákba – összehasonlítottak

a svédekkel és a finnekkel Az óvópedagógusok motiválttá téte-le az egész életen át tartó tanulásra és szakmai fejlődésre, a szakma vonzóvá tétele a fiatalok körében, különös tekin-tettel a férfiakra – ezeket az ajánlásokat fogalmazta meg Szlovákia számára az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet). Az ajánlásokat az a jelentés tartalmazza, amelyet Szlo-vákia kért az említett nemzetközi szer-vezettől, ahol főként a szakképesítés és munkafeltételek területeire kért külföl-di rátekintést (összehasonlítva ezeket a svéd és finn helyzettel).

Egy kattintással megjeleníthető az összes magyar tanítási nyelvű alap- és középiskola

A közelmúltban indult el az oktatásügyi minisztérium által létrehozott internetes portál, amely a Regionális oktatás térké-pe nevet viseli: http://mapaskol.iedu.sk. A portálnak köszönhetően bárki számára elérhetővé válnak Szlovákia összes alap- és középiskolájáról szóló legfőbb információk. A digitális térkép 236 tisztán magyar tanítási nyelvű alapiskolát jelenít meg, amelyből 224 községi, megyei vagy állami fenntartású, 12 egyházi. Magán alapiskola tehát nincs. Középiskolák esetében a térkép 29 tisztán magyar tanítási nyelvű gimnáziumot és szakközépiskolát mutat. Az egyes iskolákról bővebb információt is elárul az oldal, megtalálható itt a diákok és az alkalmazottak létszáma, az iskola elérhetősége, hivatalos adatai és éves jelenté-sei is. ezenkívül elérhetőek itt az iskolák hivatalos nemzeti értékelései is (Testovanie 9, Testovanie 5). Eugen Jurzyca, akkori oktatásügyi miniszter elmondása szerint az oldal létrehozásával főként a szülők tájékoztatását szerették volna elősegíteni, megkönnyítve számukra a döntést gyermekeik továbbtanulásával kapcsolatban. Az iskolákkal kapcsolatos információk táb-lázatos formában is lekérhetőek az oldalon.

37

Katedra Hátsó pad

Apám rövid élete során kétszer vert meg. Elsős kisdiák voltam, amikor elő-ször, harmadikos, amikor másodszor. Csak egy-egy pofont kaptam, de olyat, hogy repülve vágódtam a konyha falá-nak. Mindkétszer azon egyszerű, pon-tosabban apám életszemléletében igen súlyos oknál fogva, hogy hanyagul vé-geztem el a házi feladatot. Nem számí-tott, hogy a jó tanulók közé tartoztam. Elfoglalt, gyakran éjszakába hajló órán hazatérő családfő létére mindig ellen-őrzött, délben is, mielőtt asztalhoz ült volna ebédelni, én meg lassan indultam volna iskolába. Merthogy akkoriban délután is jártunk második otthonunk-ba okosodni. De mindezt megírtam én már másutt, mint ahogy valahol úgy-szintén fölemlegettem, hogy a harma-dik pofon csak azért maradt el, mert anyám és a húgom lealkudták apám-mal kukoricán térdepelésre, miközben olvasnom kellett. Két órán keresztül így. Akkor először és utoljára. A har-madik pofont, illetve a helyébe kirótt enyhített, de korántsem fájdalommen-tes, sőt a pofonnál is rosszabb büntetést egyébiránt azért érdemeltem ki, mert apu észrevette, hogy ajándékba kapott kétkartonnyi cigarettájából elcsentem egy dobozzal. Nyolcévesen. Arról nem tudott, hogy barátaimmal már hatéve-sen Detvát, Bystricát szívtunk, tízes csomagolásban 1 koronába került az

Lehelj rám!Bodnár Gyula

egyik, 1,60-ba a másik. Titokban adtuk a nagyot, köhögve, prüszkölve az am-bulancia kertjének bokrai között. De ritka események voltak ezek a kölyök-kori huncutkodások sorában, később el is maradtak, csak a gimnáziumban jelent meg újra köztünk a cigaretta, egyik-másik „elvetemült” osztálytár-sunknak köszönhetőn. Egyszer a vé-cében, amelyből hömpölygött a füst, rajtakapott a tornatanár, lett is belőle nemulass! Ekkor kezdődött lassan a rászokásunk folyamata, mármint a do-hányzásra, bár közterületen soha nem gyújtottunk rá, nem is mertünk volna. A tanulás felől nézve, jó iskola volt az a két korai pofon, a harmadik, ha el is csattant volna az eredeti szándék szerint, aligha tántorít el a cigarettá-tól. Talán ha nem hal meg oly fiatalon apu, aki szigorúságával így vagy úgy, de biztosan megóv tőle, annak elle-nére, vagy éppen azért, mert ő maga szinte láncdohányos volt, és tapasztalta a „koporsószeg” káros hatását. Helyet-te anyám próbálta felvenni a harcot. Nyomban megérezte a cigarettafüstöt, amikor például baráti társaságból vagy az érettségi után az első munkahelyem-ről, keményen dohányzó kétkezi mun-kások köréből léptem be a házba, tehát olyan közegből, ahol egyre gyakrabban gyújtottam rá. Olykor meg azt mondta: – Lehelj rám! – És ha dohányfüst sza-

ga csapta meg az orrát, szidott, mint a bokrot, azzal fejezve be mondandóját: – Te is úgy végzed majd, mint az apád! – Minthogy ezt mindig fájt hallanom, ezért valahányszor elszívtam egy-egy cigarettát, hazafelé tartván füvet, akác-levelet téptem és rágtam, hogy semle-gesítse számban a bűzt. Sok gyomot el-fogyasztottam, mire tizenkilenc évesen kénytelen voltam hivatalosan bejelen-teni anyámnak: dohányzom. Egy világ omlott össze benne, ahogy mondani szokás, és ezután, szerencsére, még évtizedeken át időről időre hallhattam figyelmeztető szavát: – Hagyd abba azt a fránya cigarettát! – Most, jóval túl hatvanon – amikor egészségem jelzi, valóban nem normális az, hogy az em-ber dohányzik – korábbi önmagamhoz képest már erősen csökkentett üzem-módban szívok, a cigarettaszálak szá-mát és erejét tekintve is. De leszokni a cigarettáról nem tudok, nem is akarok. Lehet, hogy egyszer magától elmúlik ez a szerelem. Mindenesetre a feleségem, gyermekeim, unokáim, anyámhoz ha-sonlóan, igyekeznek siettetni. Privát ügyem ez, tudom. Nem is ho-zakodom elő vele, ha mostanság nem látnék 12-13 éves lánykákat – akik egyszer édesanyák lesznek – nyilváno-san, közterületen naponta dohányozni, tulajdonképpen már rendszeresen. És senki nem szól rájuk, senki nem mond-ja nekik otthon: – Lehelj rám! – A kö-zépiskolások meg ott gyújtanak rá, ahol akarnak, amikor akarnak, még jó, hogy az iskolák kapuin kívül. Lehet, hogy ez a szabadság? Vagy ez is. Csak éppen fé-kek nélkül.

Katedra

38

Mizujs?

Szerzőink:Bárány jános, újságíró (Komárom); Benkő tímea, pedagógus (Érsekújvár); Bogár gabriella, biológus (Csákány); Bohuniczký-dö-mény andrea, író, pedagógus, diplomás nővér (Dunaszerdahely); Csicsay alajos, író, nyugalmazott pedagógus (Párkány); jakubecz márta, író, publicista, pedagógus (Felsőszeli); julia karnebogen, Pázmány Péter Gimnázium (Érsekújvár); lacza tihamér, újságíró, szerkesztő, tudománytörténész (Pozsony); lukács mária, doktorandusz hallgató (Hegyéte); misad katalin, nyelvész, tanszékvezető (Pozsony); molnár miriam, újságíró (New York); molnár nóra, szülő (Párkány); Peternai zsuzsa, iskolaigazgató (Érsekújvár); Sörös márta, egyetemi hallgató (Pozsony); Szabó révész anita, pedagógus (Érsekújvár); Sztrecsko Boglárka, diák (Érsekújvár); tóth móni-ka, pedagógus (Kassa); Varga Péter, doktorandusz hallgató (Nyitra)

Megjelent a Mizujs? áprilisi száma!!!

Ajándék poszterrel ismét tavaszi színekben pompá-zik a MIZUJS? áprilisi szá-ma. A kamaszok ebben a hónapban olvashatnak többek közt Katy Perryről, Dzsudzsák Balázsról, a leg-híresebb közösségi portál-ról, a Facebookról és meg-tudhatják milyen hatással vannak az különböző színe-zett italok a szervezetükre. Nyereményjátékunkban a WTCC szlovákiai futamára nyerhetnek páros belépő-jegyet a szerencsés megfej-tők. A fiatalok megmutathat-ják tehetségüket, mert pá-lyázatot hirdetünk, hogy ki-ki lakóhelye egy nevezetes helyét, tárgyi emlékét írás-ban mutathassa be Olvasó-inknak. Olyan, két oldalnál nem hosszabb prózai és öt-ven sornál nem hosszabb verses pályázatokat várunk, “Barangoló” jeligére, ame-lyekkel a legjobb három pá-lyázó, akiknek írásait közöl-jük, meghívhat bennünket élete egyik kedvenc, vagy fontos helyszínére. A leg-jobb írásokat nem csupán közöljük, de szerzőik érté-kes jutalomkönyvet is kap-nak.